Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-14 / 284. szám, szombat

k Iskola szerepe termeket ci defekiban neket vár, sterilizá•ivel ezt yszerítés dalműnk •> tűrjük, jön, hi'•t, hogy i kérogy e •lel. A s elég rvényireket: joggal lanya orúak k hazö bikészltübb iti az : még i tud»okon pedaililnk. hogy okok nhatközlémáelés? szera löszeozik. rt 80 pesíilncs [ülön löket Jságl k a end. Taában nem dmiíyok de leérrról. Illeg í fi3dól ;les, ttek gyls izek ieslSval egy möt llag togSzühát iről >zé2gy -60 edQ00 illő iák toltak özA gyermekek neveléséért nem utolsósorban az iskola is felelős. A pedagógusnak állandó kapcsolatot kell fenntartania a szülőkkel, ismernie kell a gyermek környezetét, szociális viszonyalt, képességeit, jellemét. Ezt természetesnek vesszük, hiszen ennek így kellene lennie. De mivel lehet megmagyarázni például H. Ondrej esetét Sulekovóról? A fiú most, 14 éves korában került az egyik bratislavat gyermekotthonba. Csak most! Iskolakerülésért. Ugyanis annyi volt a mulasztása, hogy még ma ls az első osztályban van, az ábécé-bői csak néhány bPtűt ismer, számolni sem tud. Különben önálló, talpra esett, bátor, átlagos pszichikai képességekkel. Ki felelős ezért a fiúért? A szülök, az iskola elsősorban. Nyolc kárba veszett esztendő: szomorú, de így igaz, A. Ondrej aligha tudja behozni a mulasztást, aligha nyeri vissza önbizalmát, az állandó szégyenérzetről nem is beszélve. Végül 8 év múltán elküldték intézetbe: „tessék, neveljétek meg, tanítsátok meg olvasni, írni, szá]molni, faragjatok embert belőle". A gyermek további élete ezzel részben megoldódott, de mi történik a felelőtlen szülőkkel és ebben az esetben a még felelőtlenebb tanerőkkel. Semmi! Számukra ezzel az ügy el van Intézve. A következő eset, hogy úgy mondjam már a múltté. Az egyik gyermekotthon igazgatója azonban úgy emlékszik rá vissza, mint a legnehezebb „esetei" egyikére. A 14 éves fiú anyagilag jól megalapozott, aránylag kiegyensúlyozott családból származott. Az apa hirtelen haragú, hangos beszédű, ilobbanékony természetű ember, megkövetelte, F hogy gyermeke minden parancsára azonnal reagáljon, minden kérdésre gondolkodás nélkül feleljen, ellenkező esetben arcul ütötte. Azt gondolta ugyanis, hogy a gyermek szófogadatlan, konok, buta. Ez mindaddig így ment, míg 13 éves korában a fiú búskomor, hallgatag lett, olyannyira, hogy egyáltalán nem beszélt. így a jó tanuló megbukott, otthon folytatódtak a jelenetek, sokszorozódtak a pofonok. Amikor a fiú már hónapok óta egyetlen szót sem szólt, beadták a gyermekotthonba. Rendkívül csendes, illedelmes magatartást tanúsított, minden parancsot azonnal teljesített — csak éppen hallgatott, mint a néma. A pszichológiai teszt ugyanakkor megmutatta, hogy Intelligenciája az átlagosnál is lóval magasabb• Az „átnevelés" rendkívüli türelmet, körültekintést, következetességet Igényelt. Végül három hét múltán a műhelygyakorlaton faragni kezdett, s mivel vésőre is szüksége volt, kért a szomszédjától. Ez volt az első szó. A lég csak nagyon-nagyon lassan engedett fel. Idővel, a legjobb előmenetelű gyermekek közé tartozott. Közben az igazgató gyakori vendég volt a szülőknél és nagyon az apa lelkére beszélt. A családi légkör megváltozott, a kisfiú hazament. Hogy gyógyultan, azt talán mégsem mondhatjuk, mert ez a jél év soha ki nem törölhető nyomokat hagyott lelkében. A gyermek rendkívül érzékeny lény s mind ez a példa is bizonyítja nem kell, hogy rossz szociális viszonyok között növekedjék, kiváló magaviselettel is gyermekotthonba kerülhet, lelki betegként kell kezelni. Miért? A szülő makacs önérzete miatt! A bíróság A szülők civakodnak, az apa iszik, a család elhagyására, vagy válásra kerül sor. Mindezt a gyermek intenzivebben éli át, mint az „élet viharában megedzett" felnőtt, ö ls ki akarja bontakoztatni egyéniségét és rosszat látva, gyermekésszel hasonló

1">en cselekszik, mint a felnőttek: a ro akar első lenni. Nincs más kiút, a bíróságnak kell döntenie a szülők, de gyakran csak a gyermek további sorsáról. Kora reggel van. A járásbíróság folyosóján türelmetlen várakozók. Megérkezik a szenátus elnöke. — Ma Ismét nyolc tárgyalásunk van — mondja a titkárnő. Miközben az elnök lassú, járadt mozdulattal felölti talárját, arra gondol, hogy elfelejtett reggelizni, hogy a tegnapi rosszullétei a sok cigaretta okozhatta, hogy munka után az autót le kell mosni. Két népbíró megint nem jött el... — Ml is az első eset? — A kis Péter betörése. Megkezdődik a tárgyalás. S miközben kihallgatják a „vádlottat", a tanúkat és a szülőket, a szenátus elnöke az akták között lapoz, hogy jelidézze az „ügyet", mert az igazat megvallva, „nem emlékszik rá". Nem volt előzetesen Ideje áttanulmányozni az aktákat. A vagyoni perek a bírói gyakorlat 60 százalékát képezik. A gyámhivatal által javasolt ügyek csak 0,6 százalékot. Mégis egy bíróra havonta átlagosan 60 „gyerekügy" esik. Ezzel a mennyiséggel lelkiismeretesen megbirkózni képtelenség. Nem titok, hogy gyakran a felületes ismeret eredményeképpen formális döntés születik. És mi történik az ítélet végrehajtásával? Január 1-től a végrehajtásért a bírósági szerv a felelős. A múlt beidegződött gyakorlatából kifolyólag azonban továbbra is elvárják, hogy a bírósági ítélet megvalósításának lehetőségét a járási gyámhivatal kutassa s végül realizálja. Azok azonban a paragrafusra hivatkoznak, s így gyakran egy évig is várni kell arra, hogy a gyerek az otthonba jusson. Nem egyszer a megvalósulás pillanatában az ügy már elavult. A gyermek szociális gondozása terén — mint már említettük — nem kielégítő a felelős dolgozók hálózata. Ugyanez vonatkozik a bíróságra ls. I fyRTÜÉülfflOU .. .az ítéletet végrehajtották! Az elosztó gyermekotthon folyosója ragyog a tisztaságtól, kellemes, barátságos légkör. Az első út Idevezet. A beiktatás a családi körülmények, az előmenetel, a jellembeli vonások megismerésével kezdődik. Az otthon befogadóképessége 60 személy. Évente itt vagy ötszázan váltják egymást. Megtanulják a fegyelmet, állandó megfigyelés alatt vannak, naponta találkoznak és elbeszélgetnek a pszichológussal, új barátokat szereznek. Aztán megszokják a környezetet — és el kell mennil Az előzetes megfigyelés alapján az elosztó gyermekotthonból megkapják a „beosztást". ...és elmennek a „valódi" otthonba... Milyen itt a helyzet? Az otthonokban képzett pedagógusok — és nevelők vannak. Nevelőink pedagógusoknak kiJáró fizetést kapnak, ami kb. 1200—1400 korona. Számukra túlórát nem lehet kifizetni. Nem csoda tehát, ha ettől a beosztástól a tanerők húzódoznak. A kedvezőtlen körülmények és kellő anyagi megalapozottság híján még háztartásbelieket ls felvesznek nevelőnek. Így történhetik meg azután, hogy 80 százalékuknak még csak érettségije sincs. Az oktatás fáradságos munka. A nevelés nagy felelősséggel járó hivatás. Hol marad az ennek megfelelő társadalmi megbecsülés? Lengyelországban a nevelők pedagógus fizetést, de ehhez az alapfizetés 50 százalékát és ruhát kapnak. Csak képzett erőket alkalmaznak, akiket pályázat alapján vesznek fel. Nálunk: örülünk, ha van kit „odatenni". Hatalmas a fluktuáció, — gyermekotthonainkban a nevelők kétévenként váltakoznak. A fix pont Eletünk folyamán szilárd érzelmi kapcsolatokat kell kialakítanunk! Ez a bölcsőnél kezdődik. Rendszerint az anyához való ragaszkodással, a későbbiek folyamán egy példaképhez, akár a pedagógushoz, végül a házastárshoz. Ennek így kellene lennie! Azért mondom, hogy így kellene, mert nem Igy van. A gyermek megszületik ... Az állásban levő anya fél év múltán bölcsödébe adj,a — itt többnyire kevés idő marad arra, hogy az ápolónő neveléssel foglalkozzék', gondja csupán a tisztántartás és az étkeztetés. Aztán jön az óvoda. Itt ls hasonló a helyzet. Az iskolában minden évben más-más a tanerő, a hatodik osztálytól egyszerre több. A gyermek olyan keveset van szüleivel, hogy a hozzájuk fűződő kapcsolat, ragaszkodás meglazul. Ugyanakkor a közösségben — a bölcsődében, óvodában, iskolában — nincs Ideje tartós kapcsolatot kialakítani. a megoldást Negatívumot, orvoslásra váró hiányosságot szépszerivel felsoroltunk. Társadalmunk keresi a megoldást. Keresi — ez rendjén van. A megoldást azonban — a tények alapján — nagyon sürgősen meg kell találni. A jövő generációjának kibontakozása ettől függi A gyermekotthon azonban ném megoldás. A betegséget nem gyógyítani, hanem megelőzni kelll A gyermeknevelésben ls olyan utat keresünk, amely a megelőzést célozná. Például: ha nálunk egy négygyermekes családban komolyan megbetegszik az édesanya, a családi élet úgyszólván megbénul. Az apa gondjai megsokszorozódnak, a munkahelyen képtelen maradéktalanul teljesíteni kötelességét, reá hárul a beteg asszony gondozása, a háztartás vezetése. Kimondottan örül, ha a gyerekek nem lábatlankodnak, hanem valahol kint „játszanak". A felügyelet alól kibúvó gyermek pedig kihasználja a „szabadságot". Ez az egész családra nézve megerőltető, mondjuk fél év, beláthatatlan következményekkel jár. De megtörténhetik az is, hogy a szerencse folytán a négy gyermeket gyermekotthonba helyezik el, ahol az állam havonta összesen 4800 koronát költ rájuk. Svédországban például ezt az esetet másként oldják meg. A gyámhivatal sok ápolónője közül kinevez egyet, aki hozzávetőleg a gyermekotthonban fizetett összeg egy negyedéért ápolja az anyát, felügyel a gyermekekre, kimos, megfőz, így a munkából hazatérő apa csak a gyermeknevelésnek szentelheti idejét. Az SZNT Iskolaügyi szakosztályának felelős dolgozója, Ján Sojka okleveles pszichológus a teendőket így foglalja össze: — Tisztáznunk kell a helyzetünket, lehetőségeinket és célunkat, s ennek alapján ki kell alakítanunk az emberekről való gondoskodás rendszerét, aminek legfontosabb része a gyermeknevelés. Minden alkoholista, válóperben levő családot nyilván kellene tartanunk, hogy egy komoly alapokon nyugvó, széles tanácsköri testület (amely nem létezik, s amelyet feltétlenül létre kell hoznunk) konkrét segítséget, tanácsot nyújthasson. Ezzel anyagi befektetésünk megtérülne, mivel jóval kevesebb akút esetünk volna, a gyermekotthonok további építése, a befogadóképesség növelése fölöslegessé válna. Egy olyan problémakört érintettünk, mely sürgeti a megoldást, amely mindnyájunk számára rendkívül fontos. Céltudatosan emeltük ki a hiányosságokat és mellőztük az „árvagyerek" feletti érzelgős, szívreható sajnálkozást. Segíteni akarunk, vállalva a nehézségeket, nem „lelki alamizsnát" osztogatni. Állami szerveink nagy gondot fordítanak a gyermeknevelés kérdéseire és különösképpen gyermekotthonaink helyzetére. A hatalmas anyagi ráfordításon kívül idevonatkozó határozatokkal kívánják ezt a rendkívül súlyos problémát megoldani. Például olyan törekvéseink is vannak, hogy kerületenként! gyermekvárosokat (a magyarországi fóti gyermekváros példájára) létesítenénk. Társadalmunk szempontjából ez a kérdés tehát nem közömbös, annál inkább nem, mivel a jövő generációjáról, a kommunista társadalmi rendszer emberéről van szó. Hogy törekvésünk mennyire lesz gyümölcsöző, ez nem utolsósorban tőlünk, valamennyiünktől függi OZORAI KATALIN Felvételek: Bachan Karol és Tóthpál Gyula