Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-20 / 260. szám, szerda

visszhang...EHHI visszhang,., M

egnéztem „A szovjet tudomány és technika 50 éve" című, Budapesten megrendezett jubileumi kiállítást. A technikához keveset értek, a bemutatóra azért mentem mégis el, mert kíváncsi voltam a Vosztokra. Az első embert a világűrbe repítő rakétáról már rengeteget hallottam és olvastam. De hogy milyen ls ez a valóságban, arról csak elképzelésem volt. Az űrhajót azokhoz az óriásrakétákhoz hasonlítottam, amelyeket a moszkvai Vörös térről közvetített televíziós adásokban láttam. A megdöbbenés akkor ért, mikor a kiállításhoz közeledve megpillantottam a Városliget évszá-zados fái közül ls messzire kiemelkedő hófehér testet. Nagynak képzeltem, de hogy ilyen óriási, arra nem Is gondoltam — villant át az agyamon. A kilövőpályára szerelt, 4725 kiló, 20 millió lóerős, 38 méter hosszú Vosztokot közvetlenül a bejáratnál, „A világűr meghódítása" című pavilon előtt helyezték el. A kiállítás látogatóinak első és utolsó útja egyaránt ide vezet. A XX. század csodáját az emberek ezrei járják körül és az ámulat hangján beszélnek róla. Hosszan vizsgálgattam én is, közben az elejtett véleményeket jegyeztem: — Szinte hihetetlen, hogy mire képes az ember... Korunk nagyságának a kifejezője... Lenyűgöző ... Felülmúlja a képzeletet... — A kiállított Vosztokban — ismételte többször a hangosanbeszélő — pontos mását látják annak az űrhajónak, amely a Szovjetunióból 1962. április 12én a kozmikus térbe juttatta Jurij Gagarint, az első űrutast. Az ember űrrepülése, amely új korszakot nyitott a világűr meghódításában, a világtörténelem egyik legnagyobb eseménye. A Vosztok az ember nagyságának a jelképe ... Néztem a tudomány büszkeségét s magamban a szovjet emberek munkáját dicsértem, akik az űrhajót igen rövid idő alatt — az 1958-tól 1960-ig terjedő időszakban — tervezték meg és készítették el. — Gondoltál arra — fordult barátjához az egyik mellettemszorongó fiatalember —, hogy ezt a csodálatos szerkezetet valaha közelről is meglátod? — Engemet — válaszolta az illető —, most az foglalkoztat, hogy mit szólna e rakétához Verne Gyula, ha élne? — Valószínű letagadná, hogy fantasztikus regényeket írt... — Miből gondolod? — Abból, hogy e rakéta az ő fantáziáját is meghaladja. A fiatalember fölényes kijelentésén mosolyogtam, ám igazat adtam neki. A Vosztok valóban felülmúlja Verne Gyula legmerészebb álmát is. — Mit gondolsz — kérdezte társától az egyik néző — mibe kerül egy ilyen űrhajó előállítása? — Pontosan nem tudom, de Jó néhány millió. — Én azt haliMtam — mondta a csoport harmadik tagja hogy drágább, mintha aranyból tenne. A rakéta árára vonatkozóan senki sem adott pontos felvilágosítást. Oe az érdeklődőnek, mint szavaiból később megtudWuu, uem is annyira az előállítási összeg, mint inkább az furdalta az oldalát, hogy kifizetődik-e az óriási befektetést igénylő űrkutatás. A választ a kiállítás részlegének vezetője így adta meg: — Szerintem az a siker, amit a világűrkutatás ígér, ma még szinte felmérhetetlen. Egyébként a történelem arra tanít, hogy a tudomány céljaira fordított kiadás kifizetődő és előbb vagy utóbb, de mindig bőségesen kamatozik. Idővel egész biztosan az űrkutatásra fordított kiadás is megtérül. A Vosztok közelében időztem a legtöbbet, többnyire füzetembe is csak a, Vosztokra vonatkozó adatok kerültek. „A szovjet tudomány és technika 50 éve" című kiállítás kifejezője mégsem egyedül az űrhajó és az űrkutatás, hanem az a soksok egyéb tudományos vívmány, amelynek a Vosztok minden kétséget kizáróan a legnagyobb, de csak egyik eredménye. A Szovjetunió tudományos és technikai sikersorozatáról, és arról az útról, ami a Vosztokig vezetett a kiállítás egésze, külön-külön pedig a pavilonok beszélnek. Számomra a Vosztok mellett legtöbbet a „Tudomány és felsőoktatás" feliratú pavilon mondta, amelyben a dokumentumok és a tájékoztatók a Szovjetunióban folyó tudós- és a különböző szintű szakemberképzésről adtak átfogó képet. — A Szovjetunióban — olvastam az egyik tablón — a magasabb képzettségű szakemberek oktatása 767 felsőtokú tanintézetben folyik, amelyeken összesen mintegy 4 millió hallgató tanul. Az ország főiskolái évente több, mint 400 ezer fiatal szakembert adnak a népgazdaságnak. — Hazánkban — egészítette ki a tabló szövegét a részlegfelügyelő — a főiskolák állandó kötelessége, hogy a tudományos kutatásokat minden eszközzel segítsék. Nálunk a felsőfokú oktatás közvetlenül öszszefügg a tudománnyal és a technikával, a kettő egymással kölcsönhatásban fejlődik. A kiállított anyag és a személyes felvilágosítás arról tanúskodott, hogy a szovjet felsőoktatást két alapvető sajátosság jellemzi. Az egyik az, hogy a főiskolák felső évfolyamaiban széles körű a szakosítás, a másik az, hogy a szovjet főiskolák szoros kapcsolatban állnak az élettel, a tudományos eredményekkel, a technika újdonságaival. — Iskoláink — mondta később az Informátor — gazdag hagyományokkal rendelkeznek az elméleti kutatások területén és számo? olyan feladatot, problémát JO megoldanak, amelyeknek elsősorban a népgazdaság szempontjából van jelentőségük, és amelyeket az ipar hasznosít. Néhány egyetemünk például a kémiai kutatásokban szerzett magának jó hírnevet. Közreműködésükkel sok új anyagfajtát állítottak elő és gazdaságilag előnyös vegyi folyamatok bevezetését valósították meg. — Az oktatást irányító szakembereinknek az a véleményük, hogy tudományos kutatómunka nélkül nem valósítható meg a jelen követelményeinek megfelelő szakemberek képzése. A tények ismertek. Tudjuk, hogy a Szovjetunióban évek óta nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az iskolák megfelelő oktatási és kutatási laboratóriumokkal rendelkezzenek. Az informátor tájékoztatását mégis érdeklődve hallgattuk: — A szovjet egyetemeken és főiskolákon jelenleg 40 tudományos kutatóintézet és 30U különböző témákkal foglalkozó laboratórium található. Számos főiskolán az utóbbi években úgynevezett iparági laboratóriumokat hoztak létre, amelyek már az eddig szerzett tapasztalatok szerint is igen hasznosak mind az oktatás, mind a termelés szempontjából. A szovjet iskola sikerét adatok halmaza bizonyítja. A rengeteg igen beszédes adat közül érdemes megemlíteni, hogy a Szovjetunióban évente háromszor annyi mérnököt képeznek, mint az Egyesült Államokban. Ennél is nagyobb Jelentőségű azonban az a tény, hogy a végzett szakemberek tudásszínvonala is magas. Grafikonokat megvilágító lámpák villantak. A szavakat képek, adatok illusztrálták, tették hitelessé. Az egyik tablón ezeket olvastam: — A Szovjetunióban az 1965 —1966-os tanévben több mint 14 millió ember végzett különféle szaktanfolyamot és szerzett képesítést... A levelező tagozatos hallgatókkal együtt az oktatási forma összesen 4 millió 845 ezer embert fog át... Az Iskolán kívüli képzéssel együtt jelenleg mintegy 70 millió ember részesül ingyenes oktatásban, ami azt jelenti, hogy a Szovjetunióban gyakorlatilag minden harmadik ember tanul ... Oroszországban a könyvnyomtatás elterjedésétől az 1917-es Októberi Forradalomig eltelt négyszáz év alatt 550 ezer művet adtak ki. Az 1918 tói 1965-ig kiadott művek szá ma ennek a négyszerese: a Szovjetunióban az elmúlt ötven év alatt összesen 2 millió könyv és brosúra jelent meg ... A kiállításon sok minden lenyűgözött. Igazán azonban a „Tudomány és felsőoktatás" című pavilonban értettem meg, hogy hol kezdődnek a Szputnyikok, honnan nőtt ki a Vosztok és mi eredményezi a szovjet tudomány és technika fejlettségét. Az alap, amelyen az új felfedezések, az űrhajók, az atomerőművek és az új anyagok sokasága születik, a szovjet oktatás: a szovjet tudományos káderek nevelésének az elve és a rendszere. BALÁZS BÉLA A kilövőpályára szerelt Vosztok „A szovjet tudomány és technika 50 éve" című budapesti kiállításon. (Bajos Sándor felvétele] SZÉTPATTANT A BUBORÉK Lapunk minapi számában már hírt adtunk róla, hogy a Sunday Times című angol lap szeptember 3. számában leközölte háromszáz csehszlovák értelmiségi állítólagos manifesztumát, amelyben tiltakoztak a kultúra szabadságát nálunk megbéklyózó „önkény" ellen. Egy-két nappal később kiderült, hogy ez a „manifesztum" természetszerűleg nem más, mint egy csehszlovák emigráns koholmánya. Az angol lap provokatív célzatú közleményétől teljes joggal határolta el magát a Csehszlovák Írószövetség titkársága, majd Központi Bizottsága is. A RUDÉ PRÁVO szeptember 17. számában Ivan Skála írása foglalkozik ezzel a hallatlan, de sajnos a nyugati burzsoá sajtóban nem ritka „kezdeményezéssel", amely jól beleillik az utóbbi időben több nyugati országban hazánk ellen folytatott rágalmazó kampányba. Persze, ezektől az átlátszó ostobaságoktól világszerte elhatárolják magukat azok, akik jó] ismerik hazánk kulturális életének légkörét. így tett a többi között Alberto Moravia, Arthur Miller, Y. P. Sartre, Bertrand Russel és mások. Peter Weiss, a Sunday Times közleményével kapcsolatban nyílt levelet írt, amelyben a többi között ezt olvashatjuk: „Ennek a törekvésnek az a célja, hogy az emberek kevesebbet tiltakozzanak a vietnami amerikai öldöklés, a spanyolországi fasizmus, a görögországi militarizmus és az Egyesült Államok fafi gyűlölete ellen." A cikkíró szerint a dicstelen „manifesztufti" szerzői alighanem számításon kívül hagyták, hogy művészeink zömének etikai alapállása is lehetetlenné teszi, hogy a nevüket kölcsönözzék egy ilyen szennyes akciónak. Szoctaltsta a meggyőződésük és ez az eszme hatja át müvüket is. Csak visszatetszéssel fogadhatják egy másik brit hetilapnak, az Observernek állítását is, amely Léderer Lajos, magyar emigráns tájékoztatását fogadja el készpénznek, miszerint náluk a rendőrségi szervek kihallgattak minden olyan Írót és értelmiségit, akiről feltételezték, hogy aláírta a „manifesztumot". A továbbiakban Ivan Skála hangsúlyozza, hogy nemcsak Csehszlovákia „örvend" az eszmei ellenfél ily nagy figyelmének. Legutóbb például az NDKban élő Arnold Zweig szájába adott a Le Monde soha kl nem mondott szavakat arról, hogy hazájában elburjánzott az antiszemitizmus. A világhírű író ugyanebben a lapban a többi között így válaszolt: „Soha, még Göbbels náci uralma idején sem közöltek le személyemről ilyen ostoba rágalmakat." Az ellenséges propagandának ezek a buborékjai nem minősül hetnek a véletlen művének — szögezi le I. Skála. Különben is a Mezsdunarodnaja Zsizny című szovjet folyóirat nemrég részletes adatokkal szolgált arról, hogy az amerikai kémszolgálat irányításával kidolgozták a Októberi Forradalom 50. évfordulójára időzített ideológiai dlverzló tervét, amely a Szovjetunió és más szocialista országok ellen Irányul. NYÍLTAN ÉS ELVSZERÜEN AZ ÍRÓKONGRESSZUSRÓL A fenti cím jellemzi talán a legjobban a PLAMEN 8. számában, fifí Hájek főszerkesztő tollából megjelent jegyzeteket, amelyek a Csehszlovák Írószövetség IV. kongresszusának egyes visszás jelenségeit veszik célba. Hájek szerint nylltin kell beszélnünk az itt felmerült ellentétekről, nehogy a kong'eszszuson elhangzott néhány provokatív felszólalás helytelen megvilágításba hozza az Írószövetséget és az írók zömét. Nagyon konkrétan foglalkozik azzal, hogy elsősorban « LITERÁRNI NOVINY írógárdá jához tartozó felszólalók nemcsak az ellen hadakoztak, ami megérdemli az elítélést, hanem a pozitív törekvéseket is megengedhetetlen, negatlvista módon semmibe vették és tagadták. Ugyanakkor már a kongresszust megelőző kampányban, de magán a kongresszuson ls szinte talpnyalóknak, született opportunistáknak tüntették fel azokat, akik tőlük eltérő nézeteket képviselnek. Fontos körülmény viszont, hogy a kongresszusi vitában felszólaló írók zöme elhatárolta magát ezektől az álradikálisaktól. Hájek megállapítja, hogy ezek az írók védték meg az irodalom, társadalom tekintélyét és holnapját. Cikke további részében érvekkel dönti meg a történelmi valósággal ellenkező, eszmeileg káros állításokat. Vitába száll M. Kundéra nézetével, hogy a cseh irodalom számottevő alkotásokkal csak a III. és a IV. kongresszus közti Időszakban büszkélkedhet és azzal a nézetével is, hogy társadalmunk veszélyezteti az Irodalom további fejlődését. Elítéli A. Kiiment felszólalását, amely szerint társadalmunkban szinte lehetetlen a szabad alkotómunka. Kritizálja 1. Klimát, aki a kongresszuson példaképként említette meg a monarchiabeli törvényhozásL Ugyanakkor határozottan szembehelyezkedik azokkal a törekvésekkel is, amelyek az irodalom fejlődését függetleníteni akarnák a társadalmi mozgástól azokkal, akik arisztokratikus esztétikai követelményeket támasztanak, akik az ideológiai különbségeket semmibe véve, integrálódni szeretnének a nyugati művészi áramlatokkal. Nagyon helyesen leszögezi: „Azok, akik az irodalmat és az Írószövetséget nyílt konfliktusba kergetik egész társadalmunkkal, azok éhben a társadalomban újra kicsiholják nemcsak az irodalom, hanem az egész értelmiségi front keretében végbemenő, feltétlenül szükséges szellemi felptzsdülés elleni bizalmatlanság tüzét is." J. Hájek szerint a kongreszszuson ez a koncepció szembetalálkozott azoknak, felfogásával, akik az Irodalom társadalmi elkötelezettsége tudatában munkálkodnak tekintélyének és hatásának elmélyítésén. Ennek a két koncepciónak harca ezen az írókongresszuson csak megkezdődött és feltétlenül szükséges, hogy a nézetek további konfrontálásában kikristályosodjon a két szembenálló front. Cikke zárórészében nem hagy kétséget afelől, hogy a PLAMEN az irodalom, és a társadalom szoros és szerves kapcsolata mellett száll síkra. A FELELŐSSÉG KORDOKUMENTUMA Fábry Zoltán legújabb kötetéről, a Valóságirodalomról szól a legmagasabb fokú elismerés hangján Füleki József a TÁRSADALMI SZEMLE 8—9. számában. Már elöljáróban megállapítja, hogy ,J-ábry Zoltán félévszázados munkásságában mindig érvényesült a szilárd marxista világlátásra étfilő elemző készség, a tények, a valóság mindenekfeletti tisztelete és az az emberi felelősség, amely sohasem tár langyosságot, közönyt, bűnös megbocsátást." Ezt követően kiemeli az írónak rendkívül nagy szerepét az irodalmi közgondolkodás formálásában és mélységes felelősségérzetét. Magával a kötettel kapcsolatban kifejti véleményét, hogy „valóságos tárháza az irodalomelméleti, az esztétikai gondolatoknak" és levonja belőle a következtetést, hogy Fábry szenvedélyesen kutatja az új, szocialista irodalom kritériumait, összegezésképp ezt mondja: „A XX. századdal foglalkozó szakmabelinek nélkülözhetetlen, az érdeklődő olvasónak horizonttágító írás a Valóságirodalom." Itt jegyezzük meg különben, hogy a PLAMEN legutóbbi számában Rákos Péter írása jelent meg Fábry Zoltánról. Az életével és a művével részletei- ^^ ben is foglalkozó meleg hangú fijf cikkben a többi között ezt olvashatjuk: „Fábry Zoltán személyében és irodalmi művében lab7 sűrítve felentkezik Közép-Eu- • rópa elmúlt félévszázad kulturális fejlődésének összetettsé- m 9e(g. i-J