Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-05 / 245. szám, kedd

Az építőipar a mezőgazdaságnak ÉPÍTŐIPARI DOLGOZÓINK nagy fontosságot tulajdonítanak és fokozott figyelmet szentelnek a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatban rájuk háruló feladatoknak. Ezért a CSKP Központi Bizottságának idei plenáris ülését- követő napokban számba veszik azokat a feladatokat, amelyeket épltőip>arunknak a mezőgazdaság érdekében kel'l teljesítenie. Ami pedig a névleges feladatokat illeti, az építőijwr ez idén vállalta, hogy az eredetileg tervezettnél 120 millió korona értékűvel több építkezési munka elvégzését biztosítja. Ez egyrészt a takarmányalap jelentős fejlesztését teszi majd lehetővé, másrészt olyan nagyszabású építkezéseket, amelyek közvetve szolgálják mezőgazdaságunk termelési céljait. A bratislavai Priemstav építőipari vállalat dolgozói idestova egy évtizede építik át a bratislavai Dimitrov Vegyiművek egyes részlegeit, továbbiakat Jcibővítenek és új részlegeket ls építenek. Négy hónappal a kitűzött határidő előtt adtak át rendeltetésének egy nagyon fontos gyárépületet, amelyet gyomirtószerek előállítására rendeztek be. A vegyiműveik e kibővítésének köszönhető kereken 1400 000 korona értékű gyomirtószer terven felüli gyártása. A falusi lakóházak építése sok gondot okoz az építőipari vállalatoknak. Ezt különösen akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy köztársaságunk területén a mezőgazdasági dolgozók számára tervezett 70 000 lakás közül 24 000 lakás építése az építővállalatokra hárul. A legutóbbi évek folyamán égyre több lakás épül hazánkban, és a következő évekre tervezett menynyiség az 1966. évinek két, sőt háromszorosa. Ezek a — lakásegységek rohamos gyarapodását előirányzó — távlati tervfeladatok azonban nincsenek kellőképpen megalapozva. Más szóval fogyatékos a lakóházak területi tervezése, mindeddig nem teljesen tisztázott az a kérdés, milyen típusú lakások a legmegfelelőbbek a falusiak számára, nincs előre biztosítva a vidéken tervbe vett új lakónegyedek közművesítése stb. Ez a kedvezőtlen körülmény nemcsak a felfigyeltető, hanem aggasztó is. Ennek tudatában egyes építővállalatok már most szerveznek bizonyos értelemben vett közvéleménykutatást, melynek eredményeit megvitatják az állami gazdaságok vezetőségeivel, a mezőgazdasági igazgatóságokkal s a mezőgazdasági dolgozók lakásépítő szövetkezeteinek vezetőivel is, hogy a minél gyümölcsözőbb eszmecsere után célszerűen, a falusiak igényeinek megfelelően javasolhassák vidéki lakóházak különböző típusainak tervezését. Ilyen megoldás mellett foglalt állást pl. a csehországi magasépítő vállalatok vezérigazgatósága és a morvaországi vezérigazgatóság is. Reméljük, hogy belátható időn bélül a szlovákiai magasépítő vállalatok vezérigazgatósága is csatlakozik hozzájuk. Tudatosítania kell, hogy a szlovákiai falvak lakossága szintén korszerű lakásokat igényel, és ezt az óhajt Szlovákia legalább ötvenezer építőipari dolgozója nyilván teljesítheti is. Földműveseink azonban különböző kisebb építkezéseket, átépítéseket és épületek tatarozását, karbantartását is igénylik. Nagyon helyénvaló tehát, hogy a CSKP Központi Bizottsága áprilisi plenáris ülésén mezőgazdasági építővállalatok létesítését javasolta. Lényegében arról lenne szó, hogy szakosított építővállalatok dolgozói tervezzék és építsék az állattenyésztés céljaira szükséges épületeket, éspedig úgy, hogy azok tartósak legyenek, és ellenálljanak a kedvezőtlen környezet káros befolyásaival szemben. Ez azonban csak az egyik követelmény. Ugyanamynyira fontos az is, hogy az épületek mindenképpen megfeleljenek az állattenyésztés céljainak. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy nálunk mindeddig nincsenek ilyen célszerűen tervezett, valóban korszerű mezőgazdasági épületek, ami sok esetben hátráltatja a mezőgazdasági, de különösen az állattenyésztési termelés fejlesztését. Befejezésül még csak annyit, hogy mivel egyre több ilyen gazdasági épület szükséges, az illetékeseknek fokozott figyelemmel kellene foglalkozniuk az említett problémákkal és szem elótt kellene tartaniuk a mezőgazdasági termelés sajátosságait. Helyes lenne az e téren külföldön szerzett tapasztalatok haszonosítása, s ugyanakkor szerfölött szükséges lenne, hogy tudományos dolgozók, főiskoláink, kísérleti intézeteink, termelő- és kivitelező üzemeink szakemberei is tüzetesen foglalkozzanak ezekkel a problémákkal, s a távlati igények, lehetőségek szem előtt tartásával járuljanak hozzá megoldásukhoz. (Ü) A Valašská Beiá-I (prievidzai járás) üvegipari terirelfissüvetkezetben dolgozik hazánk egyik legfiatalabb üvegcsiszolója: Helena Cigáňova. Tizenhat éves. Tehetségét elismerik, munkáját dicsérik. (Bakonyi felvétele) 1967. IX. 5. r.. pontosabban a gyomor tájékán. Hogy mennyi mindent kibír az emberi szív, és az emberi gyomorI A sztriptíz, melyet vegytinával írtak a barna fiú mellkasára, tulajdonképpen már valóságos sztriptízfolytatást ábrázolt, és láthatólag nem váltott ki viselőjéből alacsonyrendűségi érzéseket. Ellenkezőleg! Izzadtságtól fénylő mellkasát büszkén tette ki közszemlére, ingét a hőség miatt kezében lóbálta, arcáról kihívó magabiztonság sugárzott: lássátok, ez vagyok én! Láttuk! Lehetetlen volt nem észrevennünk, olyan szorosan zsúfolódtunk egymás mellé a villamosban. Az ifjú szeme sarkából egy-egy pillantást vetett környezetére, elsősorban reám, mert én álltam legközelebb a közszemlére bocsátott pornográfiához. Szadista gyönyörűséggel leste arcomon felháborodásom kifejezését. En — csakazértis — egykedvűséget színlelve, a testére firkált egyéb karcolmányokat nézegettem. Különböző női neveket olvastam le karjáról, válláról. Sőt nyíllal átfúrt szívet is felfedeztem ... és még sok mindent, aminek számomra értelme sem volt. Az ifjú velem együtt szállt fel a villamosra, nem sokkal előbb lépett ki egy gyár kapuján. Ha ingét magán felejti, jel sem tűnik, egészen' normális volt megjelenése. Csupán a mellére tetovált abszurditás miatt fejlődött talánnyá és idézett fel bennem kérdéskomplexumot. Vajon hány éves korában, és milyen külső kényszer, avagy belső meghasonlás hatására bélyegeztette meg magát a csinos 25—26 év körüli ifjú ember? Es hogyan számolt be. vagy fog beszámolni az ihletett pillanatról feleségének? j Feltételezhetően nem az ifjú asszony feküdt ez alkotáshoz modelltI j Mit szól majd gagyogni kezdő gyermekeinek, ha apfuk mellére égetett szemérmetlenség láttán felteszik a kérdést: Apu, ki az a meztelen néni a melleden, és miért nem szégyelli magát? Elképzelni sem tudom, miként tisztálkodik öreg édesanyja előtt, és milyen magyarázatot nyújt mint tiszteletreméltó f?) családapa egykor kamaszfiának, serdülő leányának? Es ha nagyon öreg lesz — hivatkozik-e unokái előtt saját ifjúságára. „Bezzeg én ebben a korban .. .!" Vegytlntával éktelenített mellkasa pontosan beszámol arról, mivel töltötte nagyapa az ifjúságát. Akad-e Jóravaló, Jóérzésű fiatal lány, aki a megbélyegzett ifjút szeretni tudja? Gyarlóságának jelét soha nem veti szemére ... és meghitt pillanatokban hozzá simul? Nem tudom, nem tudhatom ... nem is várok kérdésözönre feleletet. Nem tudom kicsoda az ifjú ember, hol él és miből él. Csak azt tudom, hogy nem átalja szégyenpír nélkül viselni a saját bő_ rét, nem restelli nyilvánosság elé tárni keblének titkait, éppen ellenkezőleg — feltételezi, hogy a kiállított ábra vonzóerővel bír, de legalább is elismerést vált ki... Ez ám a vagány... ez ám a Jó pofa strác ...! Bár... az is meglehet, hogy csupán én vagyok maradi, ezért ütközöm meg minden csekélységen. Meglehet! Egy azonban bizonyos — maradiságom jelképét nem égetem bele vegytintával egyetlen testrészembe sem — vagy ha mégis ... feltétlenül rajta hagyom a megfelelő ruhadarabot. D. T. Ne hagyd magad, polgártárs! A PANASZTEVÖKET, akik mindennapjaink bajai miatt siránkoznak, nem szeretem. Nem szeretem őket, azért, mert maguk is kórokozói a társadalmunkban egyre gyakrabban jelentkező bosszantó visszásságoknak. — Hogy-hogy? — kérdezi most tiltakozva sok polgártársam. Pedig hát így van. Ha következetesen ostoroznánk, bírálnánk a mutatkozó és mindnyájunkat bosszantó hibákat, kevesebb lenne a baj. Egyre ritkulnának a visszaélések! Jól ismert jelenség, hogy inkább lenyeljük a békát, inkább hagyjuk magunkat becsapni fűszeressel, pincérrel, hentessel, zöldségessel, mintsem hogy tiltakozzunk, rendreutasítsunk, panaszkönyvet kérjünk, vagy ha kell, a sajtót vegyük igénybe a sérelem elkövetőinek kipellengérezésére. Az idei gombaszögi ünnepségeket követő reggelen az étterem teraszán baráti körben ültem. Nagy üt előtt álltam, Így komplett reggelit rendeltem. Négy tojásból rántottát, öt deka szalámival. Jóízűen fogyasztottam el, kifizettem a kért 19 korona 50 fillért, s csak amikor a pincérnő már elmenőben volt, jegyeztem meg: „Kisasszony, kérem még egy pillanatra... Legyen szíves, adjon fogyasztásomról hivatalos számlát, pecséttel ellátva." Barátaim zavarba jöttek, „Minek kell botrányt csinálni, kellemetlenkedni" mondogatták. Vitába szálltam velük. Ök egyre a maguk igazát hajtogatták, s én sem hagytam a ma'gamét. A percek múltak, s a pincérnő csak nem akart megérkezni asztalunkhoz. Bújkált. Végre, vagy jó húsz perc múlva, zavartan, lehajtott fővel, alázatosan érkezett. — No, mi van? — kérdeztem. — Tévedtem — volt a válasz. — És mennyivel? Csend. Nagy csend után kitűnt, hogy tizenegy korona ötven fillérrel ... Folytassam? Mert a példák tucatjával tudnék szolgálni. Sőt tudom, az olvasók is. Csak azzal a különbséggel, hogy a bosszankodók nagy része elmulasztja felelősségre vonni a csaló, a bizalmunkkal visszaélő egyént. S mert ezek nagyon jól tudják, hogy a nagyközönség inkább „lenyeli a békát", mintsem riadót fújna, hát nyugodtan folytatják csalásaikat, bajkeveréseiket, basáskodásukat és egyre jobban elszemtelenednek. Hadd említsek még egy példát, melynek szenvedő hőse egyik barátom, aki arra a megállapításomra, „én a te ügyedet megírom" kérve kért, ne csináljak nagy ügyet a bajból, mert még jobban „kitolhatnak" vele. Nem tartom helyesnek álláspontját, sőt igenis kitálalok, mert az esetet olyan arcátlannak tartom, hogy semmiképpen sem érdemel pardont. BARÁTOMÉK júniusban bútorvásárlásra határozták el magukat. A pénz ugyan még nem volt együtt, de — mondották — majd segít a bank. így hát beléptek a bratislavai Száraz vámi bútorkereskedés ajtaján, mert ennek az üzletnek a kirakatában már hetek óta ott volt egy szobabútor, amely elnyerte tetszésüket. Igaz, mellette ott volt a figyelmeztető táblácska* is: „eladva". De hát — gondolták — csak akad ehhez hasonló is. Rosszul gondolták, mert a cég pillanatnyilag csak szektorbútort tudott ajánlani. 'A szobabútor sürgős volt, így hát darabonként választották ki, állították össze a szobára való szektorbútort. A könyvszekrényt különös gonddal vizsgálgatta meg barátom, vajon beférnek-e majd kedvenc könyvei. Keddi napon történt a kiválasztás. A cég alkalmazottjával megállapodtak, hogy szerdán, azaz másnap behozzák a bankutalványt. Így Is történt, szerdán leadták a csekket, még egyszer megnézték és számba vették a kiválasztott bútort, és megbeszélték a szállítás dolgát. A barátom kocsiért akart menni, de a cég alkalmazottja visszatartotta: „Har a cég szállítja — mondotta az üzletvezető — olcsóbb lesz a fuvar, mindössze 125 korona." Még hozzá is tette: „Igy szakszerűbb lesz a szállítás ls." A boldog bútortulajdonosok, miután ígéretet kaptak, hogy csütörtökön, de legkésőbb pénteken megérkezik a megvett és kifizetett áru, elbúcsúztak. Pénteken megérkezett a bútor, de mily nagy volt barátomék meglepetése, hogy a kifizetett szobabútorból hiányzott a könyvszekrény. A szállítómunkások azt mondták, visszatartották, mert utasítás érkezett: „A raktáron levő könyvszekrényeket máshová kell irányítani." Barátom, bár felháborodott, mégis próbálta megnyugtatni magát, különösebb baj nem lehet, hisz megvette, kifizette a könyvszekrényt, ez a diszpozíció nem vonatkozhat egy már eladott könyvszekrényre. FELTÉTELEZÉSE logikus volt. Csak nem számolt azzal, hogy vannak szocialista kereskedelmünkben olyan kiskirályok, akik fütyülnek a kereskedelem törvényeire. Sajnos, erre csak később jött rá. Barátom először megpróbált tiltakozni. Nem használt. Sőtl Még a tíz körméről is lekapták a kerületi igazgatóságon, ugyanis Solviak elvtárs helyettese — amikor barátom a jogtalan Intézkedés miatt szót emelt —, a kedves elvtársnő, mint valami fúria, támadt rá. -— Mit képzel, azért mert a sajtónál dolgozik hát beijedünk?... Visszaadjuk a pénzét és passz... Vagy vár, míg megkapjuk a szeptemberi szállítmányt, s abból majd kielégítjük. Kárvallott társam később megpróbálkozott szót értenf magával Solviak elvtárssal is, sajnos, sokra itt sem jutott. — Augusztus vége van — mondotta keserűen a minap barátom — s a kifizetett, kiválasztott könyvszekrény helyébe még ma is csak ígérgetéseket kapok. Kétségtelen, hogy a cég részéről jogszabálysértést követtek el. Ha perre mennék, megnyerném ... De nem veszekszem ... Vigyáznom kell a szívemre, idegeimre, mert az orvos már figyelmeztetett. Idáig a történet. Nem pereskedik, nem viszi tovább az ügyet — mondotta barátom, mert már az orvos is figyelmeztette, hogy vigyáz; zon a szívére, mert De hát megoldás ez? NEM. MERT A KISKIRÁLYOK, a basáskodó egyének csak vérszemet kapnak. Tehát még annak árán is, hogy magunknak kellemetlen perceket szerzünk, szembe kell szállni ezzel a százkarú polippal, mely életünk, hétköznapi nyugalmunk megrontója. Következetesebb harcot kell folytatni a visszaélők ellen. Persze ehhez nem elég a felettes szervek jóakarata vagy buzgalma, nem elég az állami ellenőrző bizottság szerveinek fokozottabb munkája, de elsősorban az szükséges, hogy maga a polgár is felemelje, mégpedig a legerélyesebben a szavát, ahol arra szükség van: hentesnél, zöldségesnél, vendéglőben, üzletben. Mert ahogy a jó gazda ls csak állandó gyomlálással tudja a gazt kiirtani, a mindennapi életünkben mutatkozó visszaéléseket ls csakis úgy tudjuk megszüntetni, ha közös erővel, keményen szembeszállunk a lelkiismeretlenekkel. NAGY JENŐ