Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-30 / 270. szám, szombat

Ä Csehszlovák írószövetség IV. kongresszusával kapcsolatos ideológiai kérdések és következtetések 30. (Folytatás a 4. oldalról) Ezért enyhén szólva badarság a nemzeti lét kérdését így tálalni. Ismét meg kell kérdeznünk, kinek válhat hasznára az ily módou kierőszakolt kérdés. Kundcrára a rendkívül nagyfokú fölényeskedés jellemző. Egyrészt túlbecsüli a kultúrát, másrészt nagyon is átlátszóan bírálja el a széles népi rétegeket. Szerinte az csökkenti Irodalmunk erejét, hogy nem eléggé független, hogy a közvéleménytfii, polgártársaink műveltségi fokátél, szabad gondolkodásátél és esetleges kultúrálatlanságától függ. Tehát nem a szerzők, akik alig tudnak és akarnak valakinek valamit mondani, hanem a kultúrálatlan nagyközönség rovására irható az irodalom fogyatékossága. Kundéra véleménye szerint végső tokon az irodalomnak és a művészetnek el kell különülnie a széles népi rétegektől, mert csak igy lehet megmenteni. Kunderát éppen most ejti kétségbe nemzeti létünk provincializmusa és műveltségünk európai jellegének hiánya. A világ legnagyobb forradalmi változásainak 50. évfordulója fit olyan tények elé állítja, amelyekkel nem ért egyet. Ö az európaiasság hive, és Nyugat-Európát magasztalja, jóllehet az általa hangoztatott eurőpaiasságnak főleg Nyugat-Németországhoz van köze. Napjaink Európája azonban ott van, ahol a haladás, honos ott, ahol kibontakozódik mindaz, ami új, a szocialista társadalom. A legutóbbi évszázad nagy európai kultúrájától elválaszthatatlan Marx és Lenin, elválaszthatatlan tőle az európai országok kommunista mozgalma, amely sohasem tagadta meg és ma sem tagadja meg földrészünk kultúrájának demokratikus, humán és haladó hagyományait. Igen jellemző az is, hogy az említett kritikusok miként kísérlik meg az európaiasság hangoztatásával kirekeszteni a Szovjetuniót, kultúráját és művészetét. íróink IV. kongresszusán egyetlen szóval sem említették a szovjet irodalmat, a hozzá fűződő kapcsolatokat — és ennek abban az évben voltunk tanúi, amely mindnyájunkat az Októberi Szocialista Faradalom örökére emlékeztet. Végeredményben a szocializmus — a magasabb társadalmi színvonalra emelkedett széles népi rétegek magasabb fokú kultúráját is jelenti, lehetőséget ad a valóság legátfogóbb művészeti érzékelésére, éspedig nemcsak az alkotók szempontjából, hanem azok szempontjából is, akik gyümölcseit élvezik. A szocializmus mélyebb értelmet, teljes érettséget biztosít a kultúrának. Az viszont az alkotóktól, képességeiktől és politikai állásfoglalásuktól függ, hogyan élnek ezekkel a reális lehetőségekkel. Meg kell mondanunk azt is, hogy a kongresszuson hangoztatott nézetek egy része nem ott hangzott el első ízben. Az írók kongresszusa előtt is értesültünk róluk különböző cikkekből, amelyeket egyes folyóiratok és tudományos kiadványok közöltek. A kongresszuson azonban kikristályosodtak és olyan formát öltöttek, amelyek már túllépik az elfogadhatóság és a morális elvek határát. Részben felsorolják mozgalmi politikánk egyes kérdéseinek nem eléggé alapos elméleti feldolgozásait, valamint a mozgalmunk egységét gyöngltö különféle befolyásoknak tényeit, de főleg visszaélnek velük. Ax adott problémák helytelen megítélése legkiadósabb forrásának azt a tényt tekinti, hogy az említett vitában felszólalók többsége nemcsak lekicsinyelte, hanem semmibe vette az osztályszempontokat. Az írók IV. kongresszusán elhangzott vitahozzászólások — hasonlóképpen a Literárni noviny hasábjain közzétett nézetekhez — a sző szoros értelmében programszerűen elkerülik, vagy elutasítják a világszerte megnyilvánuló legnagyobb osztályellentét létezését és azt a befolyást, amelyet különösen ideológiai téren gyakorol. Az Ilyen állásfoglalásból erednek az egyetlen világ és az egyetlen kultúra integrációjáról szóló különféle elméletek. Szerintük alapvető a humanizmus és az antihumanizmus ellentéte, és további teóriák elemzik a nemzeti és az európai kultúra értelmét stb. Állíthatom, hogy ex esetben jelenlegi történelmi fejlődésünk teljes meg nem értéséről van szó. Pártunk indokoltan állította, hogy e fejlődési szakaszra elsősorban az jellemző, hogy a forradalmi és osztályjellegű változásokban felmerült és megoldott feladatok alapján bontakoződik kl. Megszüntettük az embernek ember által való kizsákmányolását és a kizsákmányolók osztályát. A nemzeteink történelmében végbement jelentős történelmi változás az alapja életünk minden társadalmi feltételének. Az antagonista erők osztályharca ma már nem az a mozgató erő, amely társadalmunkon belül ad lendületet a társadalmi fejlődésnek. Társadalmunk a dolgozók s a munka társadalma. Ami pedig a dolgozók helyzetét illeti, közösek alapvető fontosságú jellegzetességei. Társadalmunkban szocialista a termelőeszközök tulajdona, polgártársaink együtt vesznek részt a szocialista építőmunkában, s egységesek társadalmunk minden rétegének, csoportjának és osztályának alapvető érdekel. A kapitalizmustól és antagonizmustól, valamint osztályharcaitól eltérően társadalmunkra az egész társadalomra kiterjedő együttműködés jellező. Ma főképpen a munkásosztály vállalja az egész társadalomra háruló feladatok terhét, és ezek a feladatok befolyásolják elsősorban az osztályjelleg lényegének kialakulását. Egyébként a Központi Bizottság februári plenáris ülésén eléggé részletesen foglalkoztunk ezekkel a kérdésekkel. Ha azt állítjuk, hogy belső fejlődésünk mozgatö ereje ma már nem az antagonisxtikus erők osztilyharca, hanem a szocialista osztályok s rétegek közős érdeke és fokozatos egymáshoz közeledése, úgy ez a tézis a társadalmi folyamatok objektív felismerésén alapszik. Ez viszont nem jelenti azt, hogy társadalmunk az osztályharc adta feltételeken kívül fejlődik. Nemzetköxi visxonylatban ugyanis nemcsak a fesxült helyzet kiéleződése, nemcsak az antikommunista propaganda terjesztésének vagyunk tanúi, hanem a földkerekség különböző országaiban a közvetlen Imperialista agressziónak Is. Pártunk ezért minden egyéb felfogással szemben azt hangsúlyoxza, hogy a békés egymás mellett élés politikája elválaszthatatlanul összefügg a kapitalizmus elleni, elvhfi politikai és eszmei harccal. Ezért társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszát a nemzetközi és belpolitikai szempontokkal összefüggésben kell értelmeznünk. jelentős nemzetközi küldetésünk és a világ fejlfidéséért viselt felelfisségünk ebből a szempontból egész tevékenységünknek osztályjelleget ad. Pártunk min dig következetesen Igazodott a proletár internacionalizmus alapelveihez. Része volt és ma is része a nemzetközi kommunista mozgalomnak, és tevékenységét széles körű nemzetközi összefüggések alapján ítéli meg. Munkájának egyik fő feladata a szocialista osztályöntudatra és az internacionalizmusra való nevelés. Ezért kötelességünknek tartjuk elvetni azokat az elméleteket és harcolni ellenük, amelyek elferdítik a mai világ valös osztályhelyzetét azzal, hogy elködösítik, sőt elhallgatják a világ osztályérdekeinek sarkalatos ellentétét. Az ilyen elméletek lehetetlenné teszik a nemzetközi helyzet valós értékelését, és veszélyes illúziókat keltenek a jelenlegi világról. A szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentét természetesen megnyilvánul a szocialista társadalom belső életében Is, és különféle intézkedéseket tesz szükségessé gazdasági, ideológiai és kulturális téren, valamint hazánk védelmi képességének területén is. Nem becsüljük le a külső osztályellenség hatásának közvetlen beszivárgását sem. Tudatában vagyunk annak, hogy országunk határain belül is találkozhatunk osztályszempontbél ellenséges erők maradványaival, vagypedig az ellenséges befolyás iránti fogékonysággal. Részvételünket a világméretekben folyó oszt:ilyharcban elsősorban a szocialista gazdaság, tudomány, társadalom és kultúra fejlesztésében látjuk. Ezt tartjuk harcunk fő frontjának, mert elsősorban ezzel segítjük elő a béke, a haladás és a szocializmus végső győzelmét. Azért fejtegettem e kérdéseket, hogy világosabb legyen: a társadalom e nagy összpontosított erőfeszítései közepette akarva, nem akarva hogyan nyilvánulnak meg a szabadság, a demokrácia és a humanizmus különféle jelszavai, akkor, ha azokat megfosztják osztály- és szocialista tartalmuktól. E jelszavak absztrakt felfogása során könnyen sor kerülhet arra, hogy az alkotó szabadságot összetéveszszük az anarchiával, a demokráciát a liberalizmussal és a szocialista demokráciát a polgári demokratikus elképzelésekkel. Mindez elkerülhetetlenül ahhoz a követeléshez vezot, hogy szabadon terjeszthessenek bármilyen, vagyis akár ellenséges és nyiltan kommunistaellenes nézeteket, beleértve a burzsoá köztársaság idcalizálását, a szocialista forradalom és népünk forradalmi küzdelmének általános tagadását. Ezek a nézetek hangzottak el a megbírált Írók beszédeiben is, akik közül egyesek odáig mentek, hogy pártunk és a többi szocialista ország kulturális politikáját nem szocialista, a hatalom és a piac áldozatául esett kultúrának nevezték. Ez az eszmei állásfoglalás elvi ellentétben áll pártunk politikájával, programjával és gyakorlati tevékenységével. Ezen alapul pártunk kulturális politikájának bírálata, valamint ennek alapján hagyják figyelmen kívül, Illetve szándékosan eltorzítják a XIII. kongresszusnak a szocialista kultúráról hozott határozatalt s lebecsülik a csehszlovák kultúrának az elmúlt években elért eredményeit. A nézeteknek az az egész összessége abba a követelésbe torkollik, hogy elutasítják a párt vezető szerepét a kultűra területén, tagadják az irodalom társadalmi küldetését, rontják a szocialista irodalom és az irodalmi alkotók hitelét, s az olvasókkal szemben lenéző, felsőbbséges álláspontra helyezkednek. Ilyen Irányzat következménye azok a folyamatok, amelyek lényegükben ellentétben állnak a szocialista társadalom fejlődésének alapvető irányával. Megtörténik, hogy egyes csoportok a dolgozók többi rétege fölé helyezve magukat, kisajátítják a nemzet lelkiismeretének és a nép képviselőjének szerepét, kiélezik a társadalmi ellentéteket, s a kölcsönös ellentétek tárgyilagos józan megoldása helyett éles, és alattomos támadásokra kerül sor. Meg kell mondani, hogy az ilyen eljárás ellentétes a szocialista társadalom osztályai és rétegei kölcsönös közeledésének szocialista folyamatával. A legdrasztikusabb hangnemet választatta Vaculík iró, aki a felfuvalkodott Intellektuális anarchista pozíciójából nemcsak a szocialista hatalmat, a szocialista állam szerveit ítélte el, hanem a nép választott képviselőit Is, és az alkotmányt az állampolgárság felszámolása sötét forrásaként bélyegezte meg. Következtetéseiben oly messzire megy, hogy számára a kommunista párt puszta létezése ls ellenkezik az alkotmánnyal. Az anarchia logikája kérlelhetetlen és amint Vaculik iró állásfoglalása ls mutatja, a marxizmustól és a párttól valő teljes elkülönüléshez vezet. Az Ilyen nézetek egyik alapvető része az az Irányzat, hogy kultúránkat és annak programját a sztálinizmus úgynevezett tagadására alapozzák, amint ezt Milan Kundéra tetté, ax írókongresszus előtti cikkében. Nem kell megismételni, hogy a párt milyen álláspontot foglalt el az úgynevezett személyi kultusz időszakában keletkezett eltorzulásokhoz. Hlsx a párt egésx munkájából nyilvánvaló, hogy a szocialista társadalom fejlődésének komplex átdolgoxására törekedünk, és hogy csupán e pozitív munkával szüntethetők mag múltbeli hibáink okai és forrásai is. Ha visxszatérnénk a hibák puszta elítéléséhez, ez komoly lépést jelentene hátrafelé a párt egész munkájában. Különösen helytelen ax az állásfoglalás, amely megkísérli a személyi kultuszt a szocializmussal azonosítani és el akarja vetni a szocialista társadalom reális és tudományosan megalapozott fejlődési útját. Emellett jellemző, hogy a bírálók egyike sem tud pozitív választ adni a múlt, a jelen vagy a jövő kérdéseire. Aki megkísérli irodalmunk, művészetünk s általában kultúránk és ldeulóglánk programját ilyen nemtudományos, ellentmondásos és téves elvek alapján megfogalmazni, az tévútra került. Éppen itt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy azokkal a kísérletekkel egyidejűleg, amelyekkel társadalmunk 1918 óta végbement fejlődésének szakaszait e jelszavakkal akarták megjelölni: demokrácia, fasizmus, sztálinizmus, szocializmus, valamint a burzsoá köztársaság úgynevezett demokráciájának kritikátlan dicsőítésével, egyidejűleg megfeledkeznek arról, mivel függött össze ezeknek az időknek a nagy irodalma és művészete. Nem az uralkodó rétegekkel és az fi „demokráciájukkal", amely többek között a munkanélküliséget, a nyomort, éhséget, a munkások üldözését és lövetését jelentette. Azoknak az éveknek a nagy művészete aktívan harcolt e tények ellen és szorosan összefüggött a társadalmi haladással, a néppel, a munkássággal, a kommunista párttal. Harcolt a szocializmusért, előre jelezte jelenünket, mai munkánkat és küzdelmeinket. Köztársaságunk felszabadulása, 1945 óta eltelt húsz év időszakát csak az kísérelheti meg olyan sötét korszakként beállítani, amelyben kultúránk meg volt fosztva az európai kultúrával való érintkezéstől, és csak az hasonlítja e korszakot a fasiszta megszállás éveihez, aki teljesen elvesztette az eszét. Ebben az Időszakban a kultúra állítólag a sekélyes propaganda szintjére süllyedt, és népünk Európa kulturális perifériájára szorult. Petr BszruB születésének 100. évfordulója alkalmából több olyan elvtárssal beszültem e kérdésekről, akik a művészet terén dolgoznak, valamint olyanokkal, akik a művészetet ápolják és szeretik. Igazat adtak nekem abban, hogy azok a vélemények, amelyek figyelmen kívül hagyják a társadalom történelmi átalakulásainak lényegét és magát a valóságot is, elkerülhetetlenül nemcsak tévútra vezetnek, hanem összhangba kerülnek társadalmunk ellenségeinek ideológiájával és politikájával is. Az utóbbi időben a szocialista országok ellen céltudatos, nagyarányú kommunistaellenes kampány folyik. Egyrészt az imperializmus fokozódó támadásalt van hivatva alátámasztani, másrészt az a célja, hogy a világ közvéleményének szemében csökkentse a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának jelentőségét. Ebben a kommunistaellenes kampányban pártunkat az értelmiséggel szemben önkénnyel, kulturátlansággal, antiszemitizmussal, sőt fasizmussal vádolják. Minél jobban közeledik az októberi forradalom 50. évfordulója, annál Inkább szaporodnak az antlkommnnista propaganda hisztérikus támadásai. Finom falatot jelentett számukra Mňačko köztársaságellenes fellépése. Hamarjában összetákolták a csehszlovák írók ügynevezett kiáltványát és közzétették az angol „Sunday Times" című lapban. Az Ausztriában megkezdett heves kampány Nagy-Britanniában és Olaszországban folytatódik, aztán természetesen az USA-ban. A támadás magától értetődően nemcsak ellenünk Irányult. Meghamisították az NDK ban élő Arnold Zweig levelét. Előkészítették Londonban az úgynevezett Tkacsenko-ügyet. Ez a kampány logikusan folytatódik és egyre fokozódó irányzatú. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy e kampányt táplálják az említett írók kongresszusi felszólalásai ls. Ebben a kampányban Mňačko, Vaculík és a többi tükörként láthatja magát. Az antikommunista felsorakozás nem maradhat válasz nélkül, és kemény válaszra kell számítania annak ls, aki e propagandában részt vesz vagy támogatja. A kongresszuson néhány fró hevesen támadta a sajtótörvény érvényesítésének gyakorlatát. E felszólalásokban rendszerint még tovább ls mentek és magát a törvényt ls kifogásolva támadták a társadalom azon jogát, hogy ellenőrizze a tömeg tájékoztató eszközök hatását. Ha részletesebben elemezzük a sajtótörvénnyel foglalkozó egyes felszólalásokat, megállapíthatjuk, hogy lényegében a szabadság helytelen értelmezését tükrözik és elutasítják a párt jogát arra, hogy vezető szerepet töltsön be a társadalomban. Mi a szabadságot valóban nem értelmezzük olyan széleskörűen, hogy mögötte megbújhassanak a pártunk, szocialista államunk és Internacionalista külpolitikánk elleni támadások, és hogy durván elferdíthessük a párt múltbeli és jelenlegi tevékenységét, s hogy társadalmunk alapelvei ellen agitálhassanak. Pártunk tiszteletben tartja a művészet sajátosságát, fejlődésének törvényeit, az alkotók szabadságát. Az igazi művészetet megbecsüli mint szövetségesét, amely segíti a szocialista ember formálását. Tiszteli az ilyen művészet alkotóit. Igaz, megkívánja tőlük, hogy mint ennek az országnak a polgárai, nyilvános tevékenységükkel, publicisztikájukká!, alkotásaik eszmei Beállítottságával világosan szocialista társadalmunk talaján, kommunista pártunk politikájának pozícióján álljanak. Ojbfil szeretném hangsúlyozni azt, amit már világosan megmondottunk: a politika és a kultúra együttműködése és egysége nem az alárendeltség kapcsolatán alapul, nincsen sxő arról, hogy a politika a kultúra, ax irodalom felett vlamilyen diktátumot gyakorol. Ax emberi tevékenységnek B két szféráját társadalmunkban ax egy ideológia és egy cél kapcsolja össze. Es adja meg egységüket. Éppen azért, mert ax emberi tevékenység kát különböző szférájáról van szó, ez az egység dialektikus, és az együttműködés magában foglalja a vitát, a polémiát, a konfrontációt. Ezt a vitát azonban mindig át kell hatnia ax egységes célnak, és e célhoz vezető út marxista, ideológiai lényege tudatának. Másként ez nem volna szocialista keretek közölt folyó vita, hanem ideológiai harc ai ellenféllel, az ellenséggel szemben. Ez könyörtelen logika, amit nem takar el sem milyen frázis a szó-, a sajtószabadságról stb. Nincsen szabadság, sem művészi szabadság a nép, a munkásosztály megkerülésével. Nincs absztrakt szabadság, hanem a szabadság mindig és mindenütt konkrét. Szabadság van az adott társadalmi kötelékben, amely biztosítja ar. egyén szabadságát, de ugyauakkor kötelességeket ró rá a társadalommal szemben, kötelességévé teszi törvényeink tiszteletben tartását. Ez az álláspont a legkisebb mértékben sem hivatott arra, hogy útját állja az objektív elemzésnek, a felismerés, a tudományos és művészeti vita fejlődésének. Novotný elvtárs, a katonai iskola végzett növendékeihez intézett beszédében kijelentette: ,.A mi demokráciánk osztálydemokrácia, és szabadságunk osztályszabadság. Ez azt jelenti, hogy nálunk teljes szabadság van a vitára, ha szocialista szellemben folyik és a szocialista társadalom valamennyi területének tökéletesítését és fejlesztését célozza. Ezen a téren nincsenek* nem lesznek és nem is lehetnek korlátok, mert a szocializmus sajátja az alkotó, kézi és szellemi munka s idegen számára a merevség, a šablón, a dogmatizmus." Ezt a tényt bizonyítják a Központi Bizottság plénumain megtárgyalt kérdések. Munkánkban azonban érvényesülnie kell annak, hogy a türelmes vita és polémia mellett, ha a demokratikus többség jóváhagy egy határozatot, s az egyén ragaszkodik téves álláspontjához s nem hajlandó fegyelmezetten teljesíteni a közös eljárást, akkor meg kell kérdeznünk, mi az oka ennek? Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kérdést, hogy kinek szolgál, mi a célja, és nem mentegethetjük eljárását ártatlan, jó indulatú filozofálásként. Engedjék meg, hogy e helyen emlékeztessek Lenin axon megállapítására, hogy a párt önkéntes kötelék, amely elkerülhetetlenül széthullana először eszmeileg, azután szervezetileg, ha nem tisztulna meg a pártellenes nézeteket hirdető tagoktól. A pártosság és a. pártellenesség közötti határt a párt programja, a párt taktikai határozatai és alapszabályzata határozzák meg. Azok, akik visszaéltek a IV. Írókongresszus szónoki emelvényével, nem olyan együgyűek, hogy ezt az álláspontot ne Ismernék. Mivel a kongresszus tárgyalásán alapvető politikai kérdésekről volt szó, tájékoztattuk a pártot a való helyzetről és mozgósítottuk a téves Irányzatok ellen. Mai tárgyalásunk előkészítése során feltétlenül szükségesnek tartottuk, hogy jól megismerjük az írók — párttagok és pártonkívüliek — álláspontját ls. Számos íróval beszéltünk, sokan írásban küldték el a Központi Bizottságnak állásfoglalásukat és javaslataikat. Álláspontjaink sok mindenben azonosak. A Központi Bizottság titkársága az Írószövetség Központi Bizottságának pártcsoportjához fordult, hogy foglalkozzék a kongresszussal, és bocsássa a pártszervek rendelkezésére saját értékelését. A legkisebb mértékben sem akarjuk csökkenteni az olyan kongresszusi felszólalások jelentőségét, színvonalát, vagy legalábbis hasznosságát, amelyek valóban őszintén szívükön viselték a szocialista irodalom és egész társadalmunk további fejlődését. Ismétlem azonban, hogy itt nem Irodalomról, hanem politikáról van szó, nem pártunk politikájának továbbfejlesztéséről, hanem arról van szó, hogy egyesek megkísérelték e politika megtámadását, Irányvonala lebecsülését. Ezért tárgyalunk ezen a fórumon e kérdésekről. És ha abböl indulunk ki, hogy e kérdéseket nem mint kommunista művészeknek és nem mint kommunista közgazdászoknak vagy kommunista politikusoknak kell elbírálnunk — amint ezt szívesen mondogatják egyesek — hanem egyszerűen mint egy és ugyanazon kommunista párt tagjainak, akkor egységes következtetésekre kell jutnunk. Ugyanígy kulturális politikántk kérdéseit illetően számunkra az egyedüli közös és kötelező alap az a határozat, amelyet a XIII. kongresszus hozott a szocialista kultúra továbbfejlesztéséről, valamint a Központi Bizottság ez év februári plénumának határozata és más párthatározatok. A Központi Bizottság elnöksége egy héttel ezelőtt értékelte az írószövetség IV. kongresszusának tanulságait és néhány ha tározatot hagyott jóvá. Abból a tudatból indultunk ki, hogy az írótársadalom komoly problémáit, amelyek éveken át felgyülemlettek és az írószövetség IV. kongresszusán felszólalásokban nyilvánultak meg, nem lehet egyik napról a másikra megoldani. A pártnak éppúgy, mint a kultúrát irányító állami szerveknek és elsősorban maguknak a kommunista íróknak arra kell törekedniük, hogy irodalmunk összes egészséges erői szilárdan a párt kulturális politikájának platformján állja(Folytatás a 8. oldalon)