Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-27 / 267. szám, szerda

A FIGYELEM ELŐTERÉBEN... A Kelet-szlovákiai Vasműt végigbarangoltam már egynéhányszor, de mindig tartogat számomra valami újat. Most földalatti csarnokait, utait láttam. Azokat, amelyek a cinezöbe és a hideghengerdébe vezetnek. Az ókori piramisok földalatti tekervényei sem lehettek különbek. A óriási különbség a fény és a zaj jelenlétéből ered. Neoncsövek világítják meg a folyosókat, a zaj pedig úgy követ, mint valami hűséges kutya, nem tudok tőle szabadulni. Tetemes időbe telik, amíg végre megtalálom a szovjet szerelők csoportjának vezetőjét, Páv el G y e r jag int. KÍNOS ÜGY K

özelednek a hosszú őszitéli esték, a falvakon növekszik a szövetkezeti klubok hatásköre. A jól dolgozó szövetkezeti klub — amilyen például a szilicei — felöleli a kultúra csaknem minden területét: bemutatót, ismeretterjesztő előadást, népi akadémiákat, vetítéseket és más kulturális rendezvényt tart. Ennek ellenére a szövetkezeti klubok munkája több helyen még ma ls nehézségekbe ütközik. Elsősorban azért, mert számos faluban a szövetkezet vezetősége vagy lebecsüli a klubtipusú szórakozási formát, vagy a rendelkezésére álló kulturális alapot nem arra használja Tel, amire kellene. Galántára és Dunaszerdahelyre azért látogattunk el, hogy megnézzük, hogyan dolgoznak a klubok ebben a két többnyire mezőgazdasági jellegű járásban. Az első csalódás Galántán ért. A járásban 56 falu van. A művelődési otthon dolgozóinak a tájékoztatása szerint azonban szövetkezeti klub még sehol sem működik. Nemrégen Sókszelőcén tervezték, hogy a szövetkezet átveszi a helyi művelődési otthont és klubot létesít. Az elképzelésből azonban nem lett semmi. Nem sikerült szövetkezeti klubot alakítani Deákiban sem, ahol pedig szintén jó feltételek vannak arra, hogy a szövetkezet mellett klub létesüljön. Erről a faluról olyasmit is hallottunk, hogy a deáki szövetkezet más tekintetben is vonakodik a kultúrát támogatni. A helyi népi együttesnek például, amely pedig országosan ismert és elismert csoport, a szövetkezet tagjai gyakran még a műsorára sem kíváncsiak. —N

em sokkal jobb a helyzet a dunaszerdahelyi járásban sem, ahol jelenleg mindössze öt szövetkezeti klub működik. Ám tényleges munkával ezek közül csak a gellei és a csenkei dicsekedhet. Az utóbbiban nemrégen fúvószenekar alakult és a vezetőség az őszitéli időszakra gazdag munkatervet dolgozott ki. Gellén a társasösszejövetelek és a zeneesték jelentik a klub munkájának a gerincét. A szövetkezetekben a gyakorlat szinte mindenütt azonos. A kulturális alapot kimerítik, de a pénzt a legtöbb helyen nagyon egyéni elképzelés szerint költik el. A jól gazdálkodó szövetkezetek tapasztalata azt bizonyítji, hogy a szakmai továbbképzésre és a kulturális eszközökre (könyvekre, újságokra, iskoláz tatásokra stb.) fordítotl pénz a legkifizetődőbb. Számos szövetkezet a kulturális alap nagy.-észét sajnos mégis másra használja fel. Több helyen ebből az összegből fedezik a taggyűlések és a mulatságok költségeit, sőt a kulturális alapot a munkaegység értékének az emelésére és építkezésekre fordítják. A szövetkezetekről 1959-ben kiadott törvény pedig nemcsak a kulturális alap nagyságát szaMint arról már lapunk vasárnapi számában hírt adtunk, szombaton kezdődött meg Érsekújváron — a békés-megyei csehszlovák filmhét viszonzásaképpen — a magyar film hete. összesen öt egész estét betöltő játékfilm kerül műsorra Somorja, Dunaszerdahely, Nemesócsa és Ógyalla mozijaiban. Számos filmrajongá öröméra magyar művészküldöttség is részt vesz az előadásokon. Képünkön a delegáció egyik tagja, a budapesti Nemzeti Színház művésze: Szirtes Ádám (mik—) bályozza, hanem azt is világosan kimondja, hogy a kulturális alapot más célra, mint a kultúra céljaira nem szabad felhasználni. A törvény általános elveket szögez le, részletkérdésekkel, a pénz felhasználásának gyakorlati módjával sajnos már nem foglalkozik. Talán ennek tulajdonítható, hogy a szövetke zetek sok esetben önkényesen, néha még a törvénnyel is ellentétben költik el a kultúrára s/án t pénzt. M

ivel olyan irányelv, amely meghatározná, hogy a vezetőség a kulturális alapból mire mennyit fordítscn nincs, megértjük, ha a szövetkezetek önállóan próbálnak tájékozódni a tetszés, vagy a pilla natnyl szükséglet szerint gazdálkodnak. Helytelennek azt tartjuk, mikor a költekezés igen aránytalan. Vesznek mondjuk egy-két hangszert, néhánv könyvet és előfizetnek az újságokra. Ezzel aztán ki is merítették a kultúra céljaira szűnt összeget. A többi pénzt, a kulturális alap jóval nagyobb részét egyszeri alkalomra (kirándulás, mulatság stb.l költik. Nyilvánvaló, hogy a két eljárás közül az előbbi a jó és a helyes. A kulturális alapnak, amely a tagság jövedelmének egy százaléka, mindenekelőtt a szövetkezeti dolgozók intézményes nevelését szükséges szol gálnia. Az a helyes, ha a kulturális alapból vásárolják meg a szövetkezeti klub berendezését, s ebből fizetik ki az ösztöndíjakat, a népi akadémiák, a szak előadások és a különféle kulturális rendezvények költségeit. A kulturális alappal tehát azok a szövetkezetek gazdálkodnak jól, amelyek a pénzt a tagság müvelésére, szakmai továbbképzésére fordítják. A

kirándulások és a mulatságok sem becsülhetők le. Ezek ís szükségesek. Egy-egy tanulmányi kirándulás sok élményt, hasznos ismeretet jelenthet. A tagság azonban nem egyszeri akciót akár. Jövédelme kultúrára szánt összegének ellenértékét egész éven át látni, élvezni szere'né. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a rendelkezésre álló pénzt nem egyszeri „nagy akoióra" hanem elsősorban a napi szükségleteket szolgáló kulturális eszközök beszerzésére fordítjlk. A szövetkezetek dóig izói nzt akarják, hogy — úgy anint az ipari dolgozók — munka után kellemesen szórakoznassanak, hasznosan tölthessék szabad idejüket. Jogos kövexlésüke". azonban a szövetkezetek vezetősége csak akkor teljesítheti, a tagság kulturális igénye csal; akkor elégül ki, ha a kulturális alappal helyesen gazdálkodnak. A szövetkezetek önállóak. Ez az önállóság és függetlenség azonban nem jelentheti azt, hogy a nemzeti bizottságok mentesülnek a szövetkezetek tagságának a kulturális szükségléteiről gondoskodni. A helyi nemzeti bizottságokra mindenütt nagy feladatok hárulnak, függetlenül attól, hogy a szövetkazet hogyan gazdálkodik. A szövetkezet tagságának kulturál

;s életét az állam nyújtotta eszközökkel is támogatni kell. A he'yi nemzeti bizottságok ezért akkor cselekszenek helyesen, ha a szövetkezetek dolgozóinak a művelődéséről sem faieokeznek meg, és kulturális vonalon is együttműködnek a szövetkeze, tekkel. A kulturális aiap felhasználásának tulajdonképpen a népművelés egysége

5, tervezése, az egyik legjobb biľtosítéka. E terv elkészítése — a faluban működő összes szerv és Intézmény bevonásával — a helyi nemzeti bizottság feladata. A kulturális alappal történő gazdálkodás fogyatékosságait azért említjük, mert az őszi-téli időszak beköszöntésével a szövetkezeti klubokra irányul a tagság figyelme. A szövetkezeli klubok azonban jó m inkát csak akkor végezhetnek, ha anyagi támogatásban is részesülnek. G

alántán és Dunaszerdahclyen egyaránt arról győződtünk meg, hogy a szövetkezeti kluboknak a sikeres munka érdekében sokksl nagyobb segítségre van szükségük, mint amit ez a mozgnlom eddig kapott. BALÁZS BÉLA Pável vörösszőke hajú szemüveges. A szemüveges emberek általában kimértebbek, óvatosabbak, pontosabban fogalmaznak, mint a többiek. Pável igazolja ezt a feltevést. Elmondja, hogy a messzi Szverdlovszkból került idie, július tizenötödikén. NEM KÖNNYŰ A BÚCSÚ Tizenkettedmagával jött, csupa mérnök mindegyik. A szverdlovszki Uralmas Kombinát többek kőzött olyan gépeket ls gyárt, melyek a hideghengermű számára készülnek. A Vasmű is rendelt belőlük, s kl tudná gyorsabban, jobban felszerelni őket, ha nem a gyártó cég alkalmazottai? Hogyan tetszik Košice? Tetszik. Szabad idejét, a többiekhez hasonlóan, a környék s a város megismerésével tölti. Többször járt már a Tátrában is. Az Uraira emlékeztették a hegyvonulatok. Kihasználta a szokatlanul meleg nyarat is: sokat fürdött. Megjegyzi, a szverdlovszki és kelet-szlovákiai klíma erősen eltérő. Ö hosszú, október végén, november elején beköszöntő orosz télhez van szokva és a langyos nyárhoz. Örömmel mondja, hogy az orosz és szlovák nyelv sok hasonló kifejezést tartalmaz, s ez nemcsak arra jő, hogy megértesse magát, hanem színházak, mozik látogatását is lehetővé teszi. Pável a szverdlovszki gépészeti főiskola hallgatójaként szerezte meg diplomáját. Ogy látja, hogy a Vasmű valóban rendkívül korszerű üzem, magas technikai fejlettséggel rendelkezik, mint ahogy Knižka mérnök, a gyár igazgatója is megállapította mostanában, amerikai útja értékelésekor. Meglepett, hogy a szovjet mérnök július óta egyetlen egyszer sem járt otthon, pedig ujján karikagyűrű fénylik. Ftel is tettem a kérdést, mire Pável széles mosollyal felelte: — A feleségem, a gyermekeim is itt vannak és velem együtt, október tizenötödikén térnek haza. Az otthon természetesen hiányzik, bár itt mindenünk megvan. Szovjet napilapok, folyóiratok járnak az üzembe és a szállodába, egykét napos késéssel olvashatom, mi történt otthon. Szeptember van, s a jövő hónap köaapén elutazik már a vörösszőke hajú mérnök és tizenegy beosztottja. Ezzel azonban korántsem fejeződik be a külföldiek — az olaszok, franciák, osztrákok és a szovjet szakemberek munkája a nagy építkezésen. A munka bizonyos szakaszához érkezett, jönnek újabb és újabb szakemberek, hogy segítsenek. A Szovjetunió is küld szakembereket... Pável már vágyik haza, de nem könnyű a búcsú sem... Sokszor gondol arra a pillanatra, amely október tizenötödikén reggel következik be, s Ilyenkor elszorul a szíve. A város, a gyár és az emberek a szívéhez nőttek. Szívesen tér ide vissza bármikor, mert ha csekély mértékben is, részt vállalt a hatalmas vállalkozásból. Pável tudja, hogy egy nagy építkezés sok ember közös munkája; sok könny, de még több öröm jár vele, s a szív nem könnyen felejt. Ezért mondja olyan meggyőzően, hogy egyszer minden bizonnyal visszatér, hogy megnézze, ml épült azóta, hogy vissza röpítette Szverdlovszkba a repülőgép. b. gy. ÚJSÁGÍRÓI munkásságom során sokszor jártam már Léva környékén, e járás néhány falvát is meglátogattam, de Kálnát valahogy mindig csak érintettem. A főutcáján átutaztam, a vendéglő előtt elsuhant előttem az ismert kép, a beszélgető emberek csoportja, aztán jött a határ, a szántóföldek sokasága és Kálnával kapcsolatban csak hézagos ismereteimre támaszkodhattam, a véletlenül hallottakra, arra, hogy dolgos, szorgalmas nép lakja és szövetkezete, továbbá CSEMADOK-szervezete jól működik. Most Léván arról értesültem, hogy Kálna új Iskolát kapott ez idén, ezenkívül tavaly ünnepélyes keretek között adták át a község lakosságának a „Z"-akcióban épült új kultúrházat. E megnyugtató hírek arra késztettek, hogy megállják a vendéglő előtt és elbeszélgessek néhány vendéggel, akik éppen távozóban voltak. Az új iskola és a kultúrház iránt érdeklődtem. Az egyik közülük igen szívélyesen válaszolt, ám ugyanakkor nem mulasztotta el az alkalmat, hogy nekem is feltegyen kérdéseket, hogy ki és mi járatban vagyok. Miután kérdéseire válaszoltam, öt perc múlva olyan beszélgetés alakult kl köztünk, amely döntő módon irányt szabott további tevékenységemnek. Az idegen ugyanis azt mondta nekem, hogy értesüléseim hiányosak, mert igaz ugyan, hogy a községnek új iskolája és kultúrháza van, de arról már nem tudok, hogy most, talán éppen ezekben az órákban újra döntés történik arról, hogy a magyar óvodát megszüntessék. A hangsúly az „újra" kifejezésen volt. Igy tudtam meg, hogy már két esztendővel ezelőtt érvényesültek a községben ilyen szándékok és akkor pusztán azért nem sikerült ezt a szándékot megvalósítani, mert a kínos üggyei az Oj Szó is foglalkozott. A kocka tehát el volt vetve, és nekem utána kellett járnom az óvoda ügynek. Később egy Idősebb szövetkezeti tag is megállított az utcán, és ugyancsak szóvá tette az óvodát. Igv járt szájról szájra a magyar óvoda és már-visszhangzott tőle az egész utca. De akkor már együtt voltam Patassy Elek elvtárssal, a magyar iskola igazgatótanítójával, akitől a következő részleteket tudtam meg: A tanév elején tizenkét szülő iratta be gyerekét a magyar óvodába. E hó 18 ig tehát a szlovák és magyar óvoda zavartalanul működött. Tizenkilencedikén kelt szárnyra a hír, hogy a tizenkét szülő közül öt vagy hat a gyerekét átiratta a szlovák óvodába és mert most kevés a magyar gyerek, nincs más megoldás, minthogy a magyar óvodát meg kell szüntetni. Ugyancsak Patassytól tudtam meg a két év előtti események részleteit. Akkor huszonöt szülő beadvánnyal fordult a felsőbb hatóságokhoz a magyar óvoda létesítése ügyében. Amikor az óvoda létrejött, egy érdekes közjáték fokozta az izgalmakat. A huszonöt szülőből ugyanis csak tizenhét iratta be gyermekét a magyarba, a többiek a szlovák óvodába iratták. Hogy miért, azt most sem sikerült megtudnom. És mégis, a mostani és a két éve előtti események között valami rokonság határozottan felfedezhető. PATASSY ELEK társaságában felkerestem Štefan Lipták elvtársat, a nemzeti bizottság elnökét. Beszélgetésünk mindössze öt percig tartott Az elnöktől kérdéseimre oly tömören visszautasító válaszokat kaptam, hogy meddőnek tartottam minden további folytatást. A párbeszéd körülbelül így zajlott le: — Elnök elvtárs, hallom, hogy a magyar óvodát megszüntetik. — Ogy van, az óvoda megszűnik, inert ha nincs elegendő gyerek, alfkor nem tarthatunk magyar óvónőt. — De a történtek mégiscsak különösek. — Miért, talán nincs joguk a szülőknek szlovák óvodába iratni a gyereküket. — Joguk van — válaszoltam — de a körülmények mégis csak furcsák és felette gyanúsak. Hisz szeptember tizennyolcadikáig elegendő magyar gyermek volt. «—• Csak nem akarja mondani — válaszolta az elnök felháborodottan — hogy valaki a magyar szülők közt propagandát csinált vola? — Nem, ezt nem mondtam ... de különben is az egész kérdés kivizsgálása nem is az én feladatom. Ezzel elköszöntem. A támadó magatartásnak ebben a légkörében képtelen voltam bármily más kérdést ls feltenni és a magam részéről ezután helytelennek tartottam azt is, hogy a szülők közül bárkit is felkeressek. E helyett meglátogattam az új Iskolát és az új, valóban Impozáns 450 személyes kultúrházat, amelyet a lakosság, szlovákok és magyarok összefogásával és segítségével felépítettek. És bármily furcsán is hatnak a magyar óvoda körüli gyanús bonyodalmak, meg kell állapítanom, hogy Kálnán a magyar és szlovák lakosság jól, sőt kifogástalanul él egymással. Nézetem szerint a bonyodalmakat néhány egyén okozza. Mi sem volna most tehát könnyebb, minthogy az egyének közé Lipták elvtársat, az elnököt is soroljam. Én azonban ezt a skatulyázást azért mégsem merném megtenni, már azért sem, mert a magyar elvtársak és kultúrtársak közül többen hangoztatták, hogy a községben nincs senki, aki annyit dolgozott, fáradozott volna a kultúrházért, mint éppen ő. A legnehezebb fizikai munkát is vállalta csak azért, hogy ez a kultúrház a mai formáját megkaphassa. FÁRADOZÁSA nem volt hiábavaló. Itt rendezte ez idén, június 4-én a CSEMADOK öregek köszöntése néven azt a kulturális délutánt, amelyen a 80 éven felüli szlovák és magyar öregeket virággal és dallal köszöntötték. Oly szép és magasztos ünnep volt ez, hogy emléke minden kálnai lakos szivébe férkőzött. Soha még a kultúrház ilyen zsúfolt nem volt, és a tiszteletadás láttán soha még annyi derűvel és megindultsággal nem telt meg az öregek reszkető szíve, mint éppen ezen a szép ünnepen. A magyar pionírok harminchét 80 esztendős öreget ünnepeltek az nap. Nekem csak az egyik öreggel, László Károlylyal volt alkalmam elbeszélgetni. A munkahelyén kerestem fel, ő kezeli a szövetkezet mérlegét. Nyolcvanesztendős kezével jegyzi fel, hogy mi és menynyi termény megy ki innen. Nyílt tekintetű, alakja még ma Is egyenes tartású. A felesége hetvenöt esztendős, 61 esztendeje élnek együtt. Arra a kérdésre, hogy megtartotta-e az aranylakodalmat, az öreg mosolyogva azt válaszolja, hogy bizony nem, mert mindig nyakig volt a munkában és nem volt rá ideje. — De — teszi hozzá — az a szép CSEMADOK ünnep, amelyet az öregek köszöntésére rendeztek, olyan szép volt, mint egy aranylakodalom. Most pedig az aranylakodalom szép ünnepe után jön az NOSZF 50. évfordulójának a közös megünneplése. Meg vagyok arról győződve, hogy ez is szép lesz, méltó Kálna lakosságának kulturális hagyományaihoz. Éppen ezért úgy vélem, hogy* Ideje likvidálni olyan tendenciákat, amelyek csak haragot, felháborodást szülnek, és az ünneprontás jellegével bírnak. SZABÓ BÉLA