Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-23 / 263. szám, szombat

Valóságirodalom Fábry Zoltán legújabb könyve válogatás a Korunkban 1926 és 1939 között megjelent cikkeiből. Mivel Csehszlovákiában — s ebben az időben másutt sem — volt ilyen Jelentős magyar nyelvű marxista folyóirat, a romániai lap az itteni baloldali értelmiség fóruma ls volt, s Fábry, a főszerkesztő Gaál Gábor mellett, legaktívabb munkatársának számított. A folyóiratban közölt hoszszabb tanulmányai már régebben megjelentek a Korparancs, a Fegyver és vitéz ellen, a Palackposta és a Kúria, kvaterka, kultúra című kötetekben. A jelen válogatás a kisebb közleményeket, főként a német könyvekről írt recenziókat tartalmazza. De mint a legtöbb Fábry-mű, ez is rendhagyó jellegű: nem szokványos könyvismertetések gyűjteménye, hanen elsősorban publicisztika, amelyből a proletárirodalom ekkor kialakuló elméletének kérdéseit, az író eszmei fejlődését, ultrabaloldali tévedéseit stb. Ismerhetjük meg. Hézagpótló adatokkal szolgál a válogatás Fábry Írói pályájának megismeréséhez: konkréten láthatjuk, milyen megszállott buzgalommal tanulmányozta a Weímarl Németország irodalmát, hány ezer órát kellett eltöltenie azzal, hogy áttanulmányozza azt a több száz kötetnyi német könyvet, amelyről Itt ismertetést nyújt. Tipikusan szobatudós élet Fábryé, a könyvek világában élt, de ebből is rendhagyó tanulságot vont le a maga számára: nem az irodalom a fontos, hanem csak az élet, a valóság forradalmi megváltoztatása. „Hiába a szép szavak nagyszerűsége, a toll csodamunkája: gerinc nélkül, vállalásos emberség nélkül a De profundis ég felő törő börtönlogikája — összeomlik. Marad a tanulság, az igazság: Irodalomnál — többetl Lényeget. Életet. Embert" — mondja már a gyűjtemény első írásában. Aligha van ma Csehszlovákiában olvasó, aki előtt ne volna ismeretlen a Valóságirodalomban emlegetett könyveknek legalább kilencven százaléka, s Íróik jó részének még a nevét sem találja a lexikonokban, mert a baloldali német irodalom nagy részét „életdokumentumok", kommunista munkások életrajzi írásai alkották. (Persze találkozunk ma már világszerte ismert nevekkel ts, mint llja Ehrenburg, Solohov, Thomas Mann, Upton Sinclair, Alfréd Döblln, Jaroslav Hašek, Ivan Olbracht.) Fábry a szovjet, amerikai és cseh írók könyveit ls német fordítások alap ján ismerteti. Joggal tehetjük fel a kérdést, ml az, ami e nagyrészt kérész életű alkotásból szóló, egy 30—40 év előtti kor politikai aktualitásait idéző recenziókat érdemessé teszi arra, hogy könyvben összegyűjtve ma újból kiadják? A felelet egyszerű: Fábrynak az Írásokban megnyilvánuló erkölcsi magatartása, szocialista humanizmusa. „A realizmus az állásfoglalás jogán, az erkölcsi magatartás erejével a legteljesebb művészetté lényegül: a valóság Igazát úgy adja és mondja, hogy valóra váljon embererősítő, javító és változtató ereje. Csak a valónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtővé és változtatóvá. Író a valóságot csak az igazság megsértése nélkül közvetítheti. E folyamatban a realizmus nem más mint az igazság, az erkölcs és a becsület szinonimavalósága, egyértelműsége. A valóságirodalom: erkölcsi realizmus" — olvassuk a kötet Bevezető utószavában Az elmondottakból ls bizonyára világosan kitűnik, hogy Fábry e könyvében az esztétikát, az irodalmat alárendeli az etikának, etikája pedig szociális, politikai tartalmú, középpontjában az elnyomottak küzdelme, elsősorban a proletárok osztályharca áll. A cikkekből nyomon követhető, hogyan válik Fábry humanista, expresszionista íróból marxista esztétikussá (a kezdetet Jellemző proletkultos hibákkal), a szocialista realizmus képviselőjévé. Ez a fejlődés is erkölcsi indíttatású volt, összefüggött azzal a jelenséggel, hogy a kapitalizmus válsága Idején, e század harmadik évtizedének fordulóján a haladó polgári írók jelentős része a marxizmushoz fordul, átmenePETROV-VODKIN: ANYA tlleg vagy véglegesen szocialistává válik. Amint e kötetből is kitűnik s Fábry a Magyar köszönet című cikkében is megírta, az ő balrafordulása elsősorban a német szocialista könyvek hatására következett be. Nyilvánvaló tehát az összefüggés a Valóságirodalom anyaga és Fábry akkori eszmei-etikai magatartása között. A túlzásba vitt jó nemegyszer rosszá válik, s Fábry erkölcsi magatartása is átcsapott néha önmaga ellentétébe; példamutató írói bátorsággal vall erről az előszóban: „Amit később a fasizmus fő ismérveként átkoztunk és pellengéreztünk ki — a kizárólagosságot és tekintetnélküllséget —, azt igazunk tudatában tiszta szívvel gyakoroltuk. A hangsúly a tiszta szíven van. Ez adott szociológiai és történelmi felmentvényt, de az esztétikai elmarasztalást ez semmiképpen sem hatálytalaníthatja." Miben állnak a Valóságirodalomnak azok a tévedései, amelyeket ma már szerzőjük is világosan lát? A bírált könyvekben szinte kizárólagosan a politikai mondanivalót keresi és értékeli, s alig van tekintettel az elsődleges művészi színvonalra. Gyakran magát a mondanivalót is bizonyos előre megszabott séma szerint ítéli meg, pl. Ivan Olbracht osztályharcos regényében, az Annában azt kifogásolja, hogy csak a harc kezdetét, nem kiteljesedését ábrázolja. Az esztétikai értéket, a művészi színvonalat számos esetben negatívumnak tartja, s azt kifogásolja, hogy a bírált könyv még túlságosan regény, nem szürke valóság. Ez a szempont egyenesen irodalomellenes, s Döblin kiváló Alexander-platzát Így hasonlítja össze egy munkásíró, Ludwig Tureck életrajzi Írásával: „Döblln felfokozott és fenékig kikóstolt Blberkopf őrületével szemben itt a tényleges valóság őrülete vádol... Tureck könyve: százszázalékos osztályöntudat százszázalékos kikristályosltása. Azoknak, akiknek nem tetszik, Tureck üzenetét tolmácsolom: ajándékozzák el a könyvet egy munkásnak!" Nem nehéz észrevenni, hogy ugyanilyen sematikus, dogmatikus kritériumok uralkodtak el az ötvenes évek elején a mi Irodalmi életünkben is, de e két hasonló jelenség mégsem esik egyforma megítélés alá. Elsősorban erkölcsi szempontból nem, mert Fábry ekkor egy elnyomott, megbélyegzett irodalmat és mozgalmat segített; tiszta szívvel szolgált egy ügyet, melynek tévedései nagyrészt a kezdetlegességből és neofita túlbuzgóságból fakadtak, s újabb tanulmányaiban maga szolgáltat ezekhez történeti és esztétikai szempontú átértékelést, korrekciót. A fiatal írók esetében legtöbbször hasonló szempont játszott szerepet az ötvenes évek sematizmusában is, de ekkor már néha érvényesült kevésbé erkölcsös, konjukturális szándék is, amire a magyar irodalmi életben talán Aczél Tamás esete a legjobb példa. Az említett dogmatikus, sematikus tévedéseket csak történelmi szempontból lehet megítélni, mert szervesen hozzátartoznak a szocialista irodalom kialakulásának és fejlődésének problematikájához, s ez még ma sem befejezett folyamat. Így próbálták alkalmazni a marxizmust művészi jelenségek megítélésére ekkor szovjet és német teoretikusok is, s Fábry közvetlenül vagy közvetve az ő példájukat követte. Szinte történeti szükségszerűség volt nálunk, hogy az akkor még gyönge szocialista mozgalom minden eszközt megragadott helyzetének megerősítésére, s ezért rendelte alá a művészetet is a politikának. Mivel azonban más törvényszerűségek vannak a művészetben, mint a politikában, ez az alárendelés sohasem lehetett szerencsés és ellentmondásoktól mentes. Egészen más megvilágításban látjuk a Valóságirodalom cikkeit, ha nem kritikákként, könyvrecenziókként értékeljük, hanem politikai publicisztikaként, mint Fábry szocialista, antifasiszta közírói tevékenységének termékeit, mert a könyvismertetés gyakran csak ürügy az írónak (néha azt sem tudjuk meg, mi a könyv konkrét tartalma) arra, hogy kifejthesse etikai, társadalmi célú mondanivalóját. S ezen a területen a lényeges dolgokban, sajnos, nagyon ís igaza volt: a német militarizmus és a fasizmus előretörése újabb világháborúba torkollt. Fábry itt közöLt cikkeivel még évekkel Hitler uralomrajutása előtt megindította a harcot a militarista-nacionalista szellem ellen. Miért nem ért el akkor több sikert ebben a küzdelemben? Ez nyilvánvalóan nem rajta múlott, s nem is von le semmit erkölcsi magatartásának értékéből. Általános elvi, erkölcsi jelentőségű megállapításai nagyrészt ma is érvényesek; példaként a Muszájhumanlzmusből Idézhetünk: „A nacionalizmus barbárságot jelent, ha a haza és a kultúra nem egyjelentésü fogalmak ... Humanizmust csak az példázhat, akinek magatartása mindig etikus volt. Az etikát folytonosság a humanizmus eldöntö garancláfa. Erkölcsi állhatatosság nélkül ntncs humanizmus. Akiből ez hiányzik, annak humanizmusa szellemeskedő zsonglőrködés, mely a feketére ts fehéret tud mondani, és azt imponáló szellemfátékkal bizonyttant ts tudfa.' CSANDA SÁNDOR BAUER SZILÄRD: KIVÁNDORLÓK ÚJ VERSEK MOYZES ILONA: Forgoszél Úgy tört róm, hirtelen s szétzúzta ablakom. A tört üveg testem élő falába vágott. Cigarettám tüzes vészjeleket küldött jövendő éjeim elébe. Én égve maradtam, fellobbant fáklyaként lobogva. Égve maradtam tűz és jég között, felvérzett kezemen mintákat ötvözött a kibuggyanó vér... ABEL GÁBOR: Tovább haladnak Sok szeretettel Csontos Vilmosnak Tovább haladunk a megkezdett rögös úton túl a messzeségen elménk visszaidézi az összes nehézséget, melyek kísértek, és kísérnek ma is. A szerencse gyakran elpártolt tőlünk, de a bizalom nem, s megértük azt, hogy emberek dicsérnek, tisztelnek, s néha magasztalnak. A Garam hűs vize gyakran fájdalmat okozott kis vidékünk s népünk bús szivében, de Te nem hátráltál, vállaltad a gyógyító szerepét. Fiatal vagy éveid száma ellenére, nélküled szürkébb lenne örömünk, fájóbb bánatunk. Varázsolj hétköznapjainkból ünnepnapokat, mert Te ezt is tudod! TUGÁRI FERENC: Őszi hangulat Negyven felé a haj fakul s a szív már nem ver oly vadul, ha rád kacsint, ha rád nevet csitri lány, vásott gyerek és úgy köszönt „csókolom" S te tudod, hogy a sárga lomb színét nem festi zöldre már az ószbe-hutló régi nyár. Tudod, tudom, és mégis, újra, a tavaszt az ember vissza-sirja, ősi bánat az örök rendben. Az elmúlást a szerelemben. MIKLÓSI PÉTER: Sínek Talpfákba ágyazott párhuzamosok! Határok nélkül kígyózva a tájak vad vitustáncát járjátok pályaudvaronként összefuttok és elváltok de mindig párhuzamosan csak a távolság lidérctükrén érintkeztek - ott is csak egy pillanatra a valóságban nem érintettétek egymás testét még soha, még soha mégis, akár a szeretkezők vonaglotok a tájat tépő vagonok terhében; miközben tán Einsteint cáfoljátok, ti fonák végtelenben találkozott talpfákba ágyazott párhuzomosokl