Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-22 / 262. szám, péntek

A BEK-gyoztes kétvállon A nagy futbalszerda legnagyobb meglepetését a volt BEK gyfiz­tes, a Világkupa döntőjének egyik résztvevője, a Celtic Glasgow bazai veresége hozta. Ezenkívül is több olyan találkozóra került sor, amelyeknek eredményét lapunk zártakor még nem ismertük. A BEK-ÉRT: Celtic Glasgow—Kijevi Dinamó 1:2 (0:2). A BEK első fordulójának leg­nagyobb meglepetése: Európa leg­jobb klubcsapata odahaza szen­vedett vereséget e sorozat újon­cától, a szovjet bajnoktól. A 70 000 néző előtt lebonyolított mérkőzé­sen a vendégcsapat elsősorban szélsői és középpályás játékosai káprázatos teljesítményének kö­szönhette a 2:0-ás vezetést, majd a végső győzelmet. A második fél­időben a skót csapat elkeseredett támadásainak eredménye csupán a szépítő gól volt. A külföldi hír­szolgálati irodák véleménye sze­rint a Celtic még idegenben is behozhatja hátrányát. — Ez a ki­jevi csapat képességeit és lelke­sedését figyelembe véve aligha képzelhető el. A gólokat Lennox, illetve Puzas és Bisevec lőtte. Ajax Amsterdam—Real Madrid 1:1,(1:1). A holland fővárosban óriási ér­deklődés előzte meg a két világ­hírű csapat találkozóját. A hollan­dok nagy lendülettel kezdtek és Cruyff góljával megszerezték a vezetést. (17. perc). Örömük nem Mráz magasra ugrik a norvég vé­dők gyűrűjében és fejjel juttatja a hálóba a csehszlovák bajnok Sparta Praha egyetlen gólját. (CTK telefoto) tartott sokáig, mert a 35. perc­ben Pirri hatalmas lövéssel egyen­lített. A percek múlásával egyre magabiztosabban játszott a spa­nyol együttes, amelyben a Cseh­szlovákia ellen készülő keret nyolc jelöltjét láthattuk. A talál­kozó végén mindkét csapat ma­ga javára fordíthatta volna a mér­kőzés állását, de a kitörő Nunin­ga lövése a kapufáról pattant vissza, a spanyol csatárok pedig már nem tudták bevenni Bal há­lóját. A Real csapatában ezúttal Gento helyét Bueno foglalta el, s a legjobb Játékosok Pirri, Aman­cio és Grosso voltak. A hazaiak többet vártak a középpályás Groot­tól és Mullertől, valamint a fé­lelmetes csatársortól, amelyben Swart, Cruyff, Nuninga és Keizer szerepelt. A BEK győztes „kétvállon" FC Basel—Hvidore Koppenhága 1:2 (0:1). Manchester United—Hibernians La Valetta 4:0 (2:0), Górnik Zábrze—Djurgarden Stock­holm 3:0 (1:0), St. Eteinne—Kuotio Palloseur (finn) 2:1 (1:0). Lausanne Sports—Spartak Trna­va 3:2 (2:2). Lausanneban mintegy 8000 néző volt szemtanúja ez érdekes és a vendégcsapat számára szerencsét­len mérkőzésnek. A Trnava az el­ső félidőben Svec révén a 8. és a 16. percben 2:0 arányú vezetésre tett szert, és még jónéhány hely­zete kihasználatlan maradt. A 18. percben egyszerre két sérülés súj­totta a vendégcsapatot. Zlochának kifordult a bokája és a játékot nem folytathatta, mig Svec ápolás után a balszélen statisztált. A 33. percben Geryk rosszul ugrott fel egy labdára és Kerckhoffs fej­jel szépített. A 40. percben szinte ugyanígy jutott másodszor ls trnavai tiálőba a svájciak gólja. Szünet után a vendégcsapat igyeke­zett tartani az eredményt, de az utolsó percben az előretörő Armbrnster közeli fejesével szem­ben Geryk kapusnak nem volt ellenszere. A visszavágóra októ­ber 11-én kerül sor Trnaván. További mérkőzések a KEK-értl Valencia—Crusaders Belfast 4:0 (3:0). 30 000 néző előtt első mér­kőzés. Shamrock Rovers (tr Köztársa­ság)—Cardiff City 1:1 (1:0). AIK Helsinki—Wisla Krakkó 1:4 (0:3) SC Randers Freja—Hamburger SV 0:2 (0:2), FK Fredrikstadt—Vitoria Setubal 1:5 (0:3), Aris Bonneveg—Olympique Lyon 0:3 (0:2), Bayern München—Panathenaikos Athén 5:0 (3:0) Atlai Izmir—Standard Liége 2:3 (2:1). AC Milano—Levskl Szófia 5:1 (0:0). A VVK-ért: Liége—Szaloniki 3:2 (2:1). A VVK visszavágó találkozója. A bel­gák góljait Mardaga (2), Andries, a görögökét Afendoulikisz és Sza­farisz lőtte. Az első találkozó is a belga csapat győzelmével végző­dött (— 2:0 arányban) —, s így továbbjutott. FC Liége—Aris Szaloniki 3:2 (2:1). Hibernian Edinburg—FC Porto 3:0 (2:0), Eintracht Frankfurt—Notting­ham Forest 0:1 (0:1). Atletico Bilbao—Frem Koppen­hága 3:2 (1:1), Zágrábi Dinamó — (a díj védő­je) — Petrolul Ploesti 5:0 (0:0). Fiorentina—OG Nizza 1:0 (0:0), FC Zürich—FC Barcelona 3:1 (1:1). SPORTHÍRADÓ 1967. IX. 22. • Pjotr Bolotnyikov, volt olim­piai hosszútávfutó bajnok, a szov­jet atlétaválogatott edzője szerint a kijevi EK döntőben Mikltenko és Hrlsztov sérülése miatt nem szerepelhetett. 0 Prágában vasárnap rendezik a Rudé právo hagyományos nem­zetközi mezei futóversenyét. Ezen a legutóbbi két évben a magyar együttes nyerte a csapatversenyt. Ez idén magyar részről Szerényl, Kiss István és Pintér vesz részt a nagy vetélkedésen. • Szeptember végén Kljevb'eri Ukrán válogatott—Magyar B válo­gatott vívőtalálkozóra kerül sor, méghozzá négy fegyvernemben. • Tbilisziben a nemzetközi te­niszverseny második fordulójában a Vopičková (csehszlovák) Szabó Éva (magyar) női páros 6:2, 3:8, 6:4 arányban győzött a szovjet Je­remijeva, Baglrijeva kettős ellen. 0 Avery Brundage, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság elnöke szeptember 29-én tölti be 80. élet­évét. Ebből az alkalomból Chica­góban tiszteletére nagy ünnepsé­geket rendeznek. 0 Heriberto Herrera, a Juven­tus perui edzője kapta az olasz sportújságírók ún. „Szivélyességt Kupáját", amely minden évben a sajtót legszívesebben, minden ké­retés nélkül tájékoztató edzőnek jár. 0 A francia sportköltségvetést jövőre 9 százalékkal felemelik. Ebből az ideivel szemben 11 szá­zalékkal nagyobb összeget fordí­tanak a szakkáderek képzésére. Jövőre közel 1200 új testnevelési és szakoktatói státuszt létesítenek, s ezt évenként újabti kétezerrel' kívánják emelni. 0 Megdőlt a legrégibb magyar női futőcsúcs. Zsilák Ilona ellen­fél nélkül 4:28,7 mp-es Idővel meg­javította Kazi A. kilenc évvel ez­előtt elért 4:32,8 mp-es országos csúcsát. § Az angol labdarúgó-bajnok­ság egy mérkőzése: Leeds United s—Burnley 2:1. 0 Az argentin Roíon megszakí­tás nélkül 602 órán át kerékpáro­zott. Teljesítménye új „világ­csúcs". 0 Luis Suarezt, az Inter Milano spanyol labdarúgóját 15 000 líra pénzbüntetésre ítélték, mert a Bo­logna elleni barátságos mérkőzé­sen tiltakozott egy játékvezetői döntés ellen. 0 A jugoszláviai nemzetközi te­niszbajnokság második fordulójá­ban a csehszlovák Hutka 6:2, 6:2 arányú győzelmet aratott a ro­mán Dumitrescu ellen. A másik csehszlovák játékos Kukal viszont a harmadik fordulóban 6:2, 6:4 arányban maradt alul a holland Okkerrel szemben. A női egyesben Pikorova 8:0, 6:1 arányban legyőz­te a Jugoszláv Ureket. • 0 Szocsiban a Cslgorln sakk­emlékverseny 9. fordulójában a csehszlovák Ujtelky vereséget szenvedett a magyar Fleschtől. A verseny élén a csehszlovák Hort és a Jugoszláv Cslrlcs áll egyaránt 2,5—2,5 ponttal. • Rigában a japán férfi röp­labda-válogatott 3:2 arányú vere­séget szenvedett a szovjet után­pótlás együttestől. 9 A belga kosárlabdasport amerikai Játékosokat szerződtet. Az első osztályú belga csapatokban jelenleg 21 tengerentúli Játékos szerepei. A VVK első fordulójában hatalmas küzileimat vívott egymással a Moszkvai Torpédo és a Motor Zwickau csapata. A vendégek védel­me mindvégig remekelt, ezzel magyarázható a gól nélküli eredmény. Atlétikai EK az olimpia évében is? Az atlétikai EK nagy kijevi sikere után többen sajnálják, hogy a legközelebbi sorozat találkozóira csak három év múlva keriil sor. Az Európa Bizottság tagjainak véleménye szerint is vissza kel­lene térni a gyakoribb kiíráshoz. Artúr Takács a bizottság Jugosz­láv titkára ezzel, kapcsolatban a következőket Jelentette kl: „A se­lejtezők és az elődflntők iránt megnyilvánuló érdeklődés és a döntők nagy sikere, egyaránt bi­zonyította, mennyire helyes volt ezt a kupaversenyt folytatni. A tavaly elfogadott sorrenden 1970­ig már nem tudunk változtatni. Addig azonban a bizottság feltét­lenül megvizsgálja, hogyan mó­dosítsunk a további kiírások idő­pontján. Az a véleményünk, hogy az európai atlétikának az olimpiai években, s így már 1972-ben is szüksége van erre a versenysoro­zatra." Kijevben a részben kedvezőtlen időjárás és a nagyon feszült küz­delem, meg a taktizálás miatt gyenge volt a „csúcstermés". Mindössze három nyugatnémet, 1—1 lengyel és magyar országos csúcs született. Öt férfi és három női számban döntötték meg az Európa Kupa eddigi legjobb ered­ményeit. Közöttük szerepel a súly­A Csehszlovák Labdarúgó Kupáért A Csehszlovák Labdarúgó Ku­páért a harmadik forduló néhány mérkőzését bonyolították le. Ered­mények: Slávia Praha—Lokomotíva České Rudgjovice 5:0 (1:0). Góllövők: Hamar (három), Novák (kettő). 3000 néző Jelenlétében Krulich ve­zette a találkozót. A negyedik for­dulóban a Slávia ellenfele a Lo­komotíva lesz, és mérkőzésükre Košicén kerül sor. Dukla Praha „B"—LIAZ Jablonec 0:1 (0:0). Bohemians—Spartak Vlašim 2:3 (1:3). Nagy meglepetés az I. liga sereghajtójának sikertelensége a kupaküzdelemben. Spartak Ostí nad Labem— Dukla Praha „A" 0:4 (0:2). Góllövők: Va­cenovský (3) és Hudec. A találko­zót 4000 néző előtt Novák vezette. A szovjet úszók vezetnek A Tbilisziben folyó Szovjetunió —Nagy-Britannia nemzetek közöt­ti úszóverseny első napja után 79:46 arányban a házigazdák ve­zetnek. A szovjet úszók 8, míg az angolok csak két számban győz­tek. A Szovjetunió női csapata ä 4X100 m-es vegyesváltóban új Eu­rópa-csúcsot állított fel 4:35,7 per­ces Idővel. A régi csúcsot 4:36,4 perccel a holland váltó tartotta 1966 óta. Az első nap érdekesebb" eredmé­lökés, amelyben a győztes Varjú -*»h ye l. Fé rHak: 400 m gyors: Belic 1A OK AtnMnn nVAŕlmAnlTA n 1 nrtínVíV* — 19,25 méteres eredménye a legjobb a kupa kétéves történetében. Wenczel vette át a vezetést A csehszlovák Ján Wenczel ve­zet a Bulgária körüli nemzetközi kerékpárverseny egyéni összetett versenyében. A hetedik, 166 km hosszú útszakaszt a bolgár Kotev nyerte Wenczel és Nyikolov előtt. Csapatversenyben a két csehszlo­vák csapat a második, illetve a harmadik helyet szerezte meg a győztes bolgár csapat mögött. Az egyéni verseny állása: 1. Wenczel 16:20:56 óra, 2. Hrazdíra (mindkettő csehszlovák) 16:22:32 óra, 3. Nyikolov (bolgár) 16:26:05 óra. Csapatverseny: 1. Csehszlová­kia 50:11:56 óra, 2. Csehszlovákia „B" 50:16:31 óra, 3. Bulgária 50:16:31 óra. A romániai körverseny hetedik útszakaszát az NDK-beli Kazmier­az NDK-ban Az erfurti Roland Mattbes szer­dán a 110 yardos férfi hátúszás­ban új világcsúcsot állított fel. Ideje 1:01 perc, és ez 0,4 másod­perccel jobb az auszrál John Monckton régi világcsúcsánál, amelyet 1958-ban állított fel. Nézőcsúcsot várnak az Inter pályáján Bratislavában, a város környé­kén és Trnaván ls hatalmas érdek­lődés nyilvánul meg a vasárnapi Internacionál Bratislava—Spartak Trnava mérkőzés Iránt. Mindkét csapat az elmúlt Időben nagysze­rűen szerepelt otthonában. Az In­ter vezetősége mindent megtesz, hogy a találkozó körül elégedett­ség uralkodjon. A jegyek elővé­telben a Slovan mozicsarnokában és az Inter stadion pénztárainál már beszerezhetők. A liga-csapatok jelentős mérkő­zések előtt a beléptidíjat felemel­hetik. Az Inter vezetősége nem élt ezzel a lehetőséggel. Az ülőhely jegyeinek árát 1 koronával csök­kentette. A stadion további részét is rendbe hozták, úgyhogy befoga­dóképessége Jelenleg meghaladja a 20 000-et. A sportfogadás hírei A Sazka 40. játékhetének műsora a következő: VÁLOGATOTT LABDARÚGÓ MÉR­KŐZÉS: 1. Csehszlovákia—Spanyolország, 1. JÉGKORONG-LIGA TALÁLKO­ZOK: 2. Tesla Pardubice —Sparta Praha. 3. VTŽ Chomútov—ChZ Litvfnov, 4. TI Gottwaldov—Dukla Jihlava, FÉRFI KÉZILABDA MÉRKŐZÉS: 5. CND Michalovce Lokomotíva— Baník Karviná, NŰI KÉZILABDA TALÁLKOZÓ: B. Start Bratislava—Bohemians Praha, ANGOL LABDARÜGÖ-LIGA MÉRKŐ­ZÉS: 7. Cbelsea—Coventry City, 8. Lei­cester City—Everton, 9. Manches­ter City—Manchester United, 10. Newcastle United—Arsenal, 11. Southampthon—Nottingham Fo­rest, 12. West Ham United—Leeds United. czak nyerte. Az összetett verseny élén a román Rusu áll. A csehszlo­vák Zelenka ötödik. Prasek (Lengyelország) győzött a lengyel országi kerékpárverseny hetedik szakaszán. Az egyéni ösz­szetett versenyben a hazai Blaw­dzin vezet a szovjet Kulibin előtt. 0 Az Internazionale Milano együttese ezúttal nem kapott lehe­tőséget, hogy a nagy európai ku­paküzdelmekben szerepeljen. Ezért barátságos mérkőzéseken akar bi­zonyítani. Értesülésünk szerint, a milánói klub a Celtic Glasgow és a Racing Club Buenos Airesseí tárgyal, — mindkettő a világku­páért küzd, — valamint a Benficát és a Real Madridot IS Igyekszik megszerezni egy egy barátságos találkozóra. 0 A Román Labdarúgó Szövet­ség közlése szerint a Románia „B" — Magyarország „B" válogatott mérkőzést nem október 7-én, ha­nem egy nappal később rendezik a román fővárosban. A szovjet sakkozás legjobbjai Siettek részt a Szovjetunió jubileu­mi spartakiádján — az egyes csa­patokban nem kevesebb, mint 19 nagymester játszott. A küzdelem 10 táblán folyt — 6 férfi, 2 női, 1 Ifjúsági és 1 leány sakkozó ját­szott minden csapatban. A győzel­met a moszkvaiak szerezték meg, akik oly „ágyúkat" sorakoztattak fel mint Petroszjan világbajnok, Botvlnnylk és Szmiszlov volt világ­bajnokok, Bronstejn, Holmov és Vaszjukov nagymesterek. Ennek ellenére az OSZSZK csapata, ame­lyet Szpaszkij vezetett, csak fél ponttal ért el kevesebbet, mint a moszkvalaki A harmadik helyen Ukrajna sakkozói végeztek — ná­luk Steln, a Szovjetunió bajnoka játszott az első táblán. Egyébként az első táblán Szpaszkij (OSZSZK) és Korcsnoj (Leningrád) érték el' a legjobb eredményt: 8 pontot 8 játszmából. A hatos döntőben a további helyeken Leningrád, Belo­russzia és Grúzia csapata végzett, míg például Lettország — Tal és <É>!§§ 111 fül H ppp J * B igp • B H • 11 H JU H H rJM B ž H! 81 'wýw/Zv/. m Q llll mmti áHH álü H H B 11 Gejman 4:16:0, p, 200 m hát: Gro­mak (szovjet) 2:14,9 p., 200 m mell: Prokopenko (sz.) 2:29,4 p.,­íők: 2Q0 mell: Prozumenscsiková 2:42,2 p., 100 m hét: Franklin (an­gol) 1:09,9 p., 400 m vegyesúszás: Zaharovová (sz.) 5:31,5 p — ú| szovjet ifjúsági csúcs. 4X100 m "vegyesváltó: Szovjetunió (Burbe­lová, Prozumenscsiková, Gyevlato­vová, Rugyenková) 4:35,7 p. — új Európa-csúcs. Jó edzés volt A Slovan Bratislava jégkorong­csapata újabb edzőmérkőzést Ját­szott a szeptember 30-1 ligarajt előtt. Ellenfele ezúttal hodoníni névrokona volt, amely kitűnő ed­zőtársnak bizonyult. A bratislavai együttes teljes lendülettel kipró­bálhatta valamennyi támadás-va­riációját. Az első edzőmérkőzéssel szemben, amikor a Slovan ellen­fele a Dukla PIsek csapata volt, a hazaiak játéka sokkal egyönte­tűbbnek bizonyult. Góljai közüí Haas négyet, Grandtner, Kordiák és Walter kettőt, Černický, Nedo­manský, Capla, Ujváry, Gregor és Dučaj egyet szerzett. Az ellenfél részéről Kučera ütötte a becsület­gólt. A Slovan Bratislava végered­ményben 16:1 (7:1, 5:0, 4:0) ará­nyú győzelmet aratott. Világos: Szmiszlov (Moszkva) — Sötét: Gufeld (Ukrajna) 1. c4 Hf6 2. Hf3 g6 3. b4 Fg7 4. Fb2 0—0 5. e3 b8 6. d4 c5 7. dc5: bc5: 8. b5 a6 9. a4 He41 (messzeszámltott kombinációt ve­zet be) 10. Fg7: Kg7: 11. Vd5 (Szmiszlov fölveszi az eldobott kesztyűt. ..) 11. . . . Va5+ 12. Ke2 Fb7!l 13. Vb7: Hc6 (és most a hu­szár ütésére Bb8 következik, a ha­lálos Bb2+ következményeivel...) 14. Hfd2 Ba7 15. bc6: (nincs per­sze más) 15. ... Bb7: 16. cb7: Vb4 17. He4: Vb2+ 18. Hbd2 Val: 19. Hc5: Bb8 20. g3 Va3 21. Hd7: Bb7: 22. Fh3 Vd8 23. c5 Vd5 24. f3 Bb2! (sötét erélyes játékkal hiú­sítja meg világos próbálkozásait! 25. Bdl e6 26. c6 Vc4+ 27. Kel Vd3 28. Ffl Ve3:+ 29. Fe2 a5 30. f4 Í6 31. c7 Bc2 32. Kfl Bc7: 33. Hc4 (rögtön veszít, de nem volt már kielégítő védelem). 33. ... BC4:1 34. Fc4: Vf3+ 35. Kel Vc3 + és világos feladta. 504. sz. fejtörő N. Dimitrov („Sahmatna mlszl" 1955) Világos Indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző Jelzés: Vilá­gos: Kh2, Vg2, Be4 és e7, Fg3 (5 báb). Sötét: Ka8, Ba2, Hc2, gy: b4, b7 és e3 (6 báb). A megfejtés beküldésé­nek határideje: október 2. A megfejtések az ^Üj Szó szerkesztőségének 'cí­mére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helye3 megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, to­vábbá állandó meg­fejtési létraversenyt veze­tünk. Az 502. sz. fejtörő (B. G. Laws) sajnos mellék­megfejtéses: a szép Inten­ció 1. Ff8! mellett 1. Vc5, 1. Va5 és 1. Kbl ls mattra GIpszlisz nagymesterekkel az élen — csak a B-csoportba Jutott! Ter­mészetesen, más meglepetés ls akadt bőven a spartakládon — Íme az egyik: Szafr-álytalan megnyitás vezet. A fejtők minden mellékmeg­fejtésért 2—2 pontot kaptakl Az e heti nyertesek: Fiala János, Milanovce, érsekújvári járás, Vajtó Ferenc, Szepsl, blok F-3. DELMÁR GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom