Új Szó, 1967. szeptember (20. évfolyam, 241-270. szám)

1967-09-20 / 260. szám, szerda

A mikor arról értesültem, hogy Karel SmlSek elvtársat, nyugal/

\ mázott tábornokot különös tekintettel a második világháború ** harcaiban tanúsított hősi magatartásáért a szovjet Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki, elhatároztam, hogy felkeresem és elbeszélgetek vele több mint félévszázados harcainak gazdag tapasztalatairól. Látogatásomat eddig azért halasztgattam, mert minduntalan arra gondoltam, hogy ilyen beszélgetés bizonyára kifárasztja az idős elvtársat, akit a kemény harcok és a súlyos megpróbáltatások alaposan megviseltek, megtörtek. Kellemes meglepetés ért, amikor szemben álltam és kezet szorítottam vele. Noha haja hófehér, egészséges, barna arcszíne, egyenes katonás tartása és élénk, szívélyes magatartása meghazudtolta 74 esztendejét. Emlékezete bámulatos elevenségről tett tanúságot, hangja tisztán csengett, minden kérdésemre habozás nélkül válaszolt és mosolya oly derűs volt, mint azoké a fiataloké, akik most készülnek az életbe. Fiatalos hit és erő áradt minden szavából. TALÁLKOZÁSUNKKOR ezek voltak a benyomásaim, és több mint kétórás beszélgetésünk során állandóan arra kellett gondolnom: csak azok az emberek őrizhetik meg Így ifjúságukat és derűs magatartásukat, akiknek tetteit mindig a megingathatatlan meggyőződés fűtötte. Higgadt, határozott magatartásában és mondanivalójában a nehéz, harcos évtizedeknek a nyomát sem fedezheti fel az ember. Pedig nehéz élete volt, és sokszor csak hajszálon múlott, hogy életben maradt. Nagyon sok bajtársa és harcos- társa hullott el mellőle. Végül fontosnak tartom megemlíteni szerénységét, egyszerűségét, amely egész viselkedését jellemzi. Szerénységét még otthonról, a Plzeň közelében lévő Nyranýrol hozta magával. Tizenkétgyermekes bányászcsaládból származik. Otthonukban a gyerekek úgy sorakoztak egymás mellett, mint az orgonasípok, ö volt köztük az ötödik. Hatan voltak testvérek, amikor az apja, Josef Smíšek bányász munkanélküli lett. Prágába sietett, ahol a vasútnál ígértek neki alkalmazást. De alkalmaztatása csak ígéret maradt. Így aztán kénytelen volt több társával együtt Erdélybe utazni, ahová bányászokat toboroztak. Karel Smíšek erről a keserves időről keveset tud, mindössze arra emlékszik, hogy anyja havonta türelmetlenül várta a postást, aki a távoli Erdélyből hozta a kenyérre való koronát. Arra is emlékszik, hogy amikor apja két év múlva hazaérkezett, ünnepnapokon szép magyar dalokat énekelt. íme a gyerekkor mélye és a mélységet nem véletlenül, hanem tudatosan használóm, mert apja 65 esztendőn át a bánya mélyén a föld alatt dolgozott. Amikor Karel felserdült, lakatosinasnak adták. Ám alighogy felszabadult, kitört az el6ő világháború. A prágai 28. ezreddel vonult ki az orosz frontra, ahol kétnapi harc után «z egész ezred fogságba esett. Ez a cseh szociáldemokrata párt propagandájának eredménye volt, amely felvilágosította az ezred tagjait', hogy ez a háború nem a cseh nép, hanem az imperialisták érdekeit szolgálja. Az ezred keserves viszontagságok után Szibériába került. SZIBÉRIÁBAN KEZDŐDIK Ka>rel Smíšek igazi élete. Egy napon ugyanis egyik társával kilopódzott a fogolytáborból. A z utcán két kedves gyerekkel találkoztak, akikkel beszédbe elegyedtek és akik arra kérték őket, hogy menjenek hozzájuk teára. A meleg tea csábító volí, hát elmentek. A gyerekek szülei igen barátságosan fogadták őket. — Smotrovnak hívták a családfőt — mondja Karel Smíšek elérzékenyülten — a nevét, az arcát, becsületes tekintetét soha el nem felejtem. Azok közé tartozott, akiket a cárizmus haladó gondolkozásuk és tevékenységük miatt családjukkal együtt Szibériába száműzött. Eleinte nehezen indult meg köztünk a beszélgetés, de a szívélyes vendéglátás és a meleg tea, amely átjárta meggémberedett tagjainkat, közelebb hozott bennünket egymáshoz. Amikor pedig megmondtuk, hogy csehek vagyunk, a házigazda szeme felragyogott és az mondta, hogy jól ismeri a cseh nép küzdelmes életét. Különösen a husziták mozgalmáról beszélt. El tudja képzelni, mit éreztem én akkor, amikor Szibéria kellős közepén, vihar, fagy és nyomorúság közepette ráakadok egy orosz emberre, aki huszita mozgalmunkról beszél nekem. Nagyon megszerettem őket, s úgy jártam ezután hozzájuk, mintha hazamennék. De nemcsak szerettem, hanem mélyen tiszteltem is. Tőle hallottam meg először Lenin nevét. Ugyancsak tőle tudtam meg, hogy Lenin 1912-ben Prágában járt. Smotrov vezetett be a marxizmus—leninizmus tanaiba, és neki köszönhetem, hogy harcolhattam a Vörös Hadseregben és ezerklleneszázhúsz február tizennyolcadikán beléptem az orosz bolsevik pártba. A HÖNAPRA, A NAPRA pontosan emlékszik, de másra is emlékszik. Hangsúlyozza, hogy Smotrovékhoz nemcsak ö, hanem sokan Jártak szívesen. Valóságos marxista szemináriumot tartott fenn és több csoportban jártak hozzá a foglyok, akiket felvilágosított, hol a helyük. Arról, hogy Stnotrovot és feleségét a fehérek kivégezték, csak később szerzett tudomást. A viharos forradalmi harcokban mindössze arról értesült, hogy gyerekeit sikerült megmenteni. De Smotrov, ez a megingathatatlan forradalmár benne és még sokakban tovább él. Neki köszönhette, hogy úgy tudott harcolni a szovjet hazáért, mint a sajátjáért. Ma is és ragyogó látvány volt. Az Irtózatos harcokból, amikor az intervenciósokat meg kellett verni, szétzülleszteni, amikor naponta át kellett menniük a megfagyott Angara folyón, hogy az intervenciós hadsereg tagjai között szétosszák a párt röplapjait és mindenkinek az élete hajszálon múlott, Smišek elvtárs a győzelem napjára emlékszik, amely minden szenvedést, rettegést és rosszat elfeledtetett vele. £LETE LEGSZEBB ÜNNEPE mégis az a nap volt, amikor 1920-ban részt vehetett a II. Kominternen és személyesen látA FORRADALOM HARCOSA S M O T R O V N A KOSZONHETEM tiszta szívvel állíthatja, hogy a Szovjetuniót második hazájának tekinti. És ahogy beszél az életéről, emlékei úgy bukkannak fel a múltból. Nagyon híven emlékszik például arra, hogy 1920ban hogyan fogadták Irkutszkban a rongyos, de győztes és hatalmas tömegekben özönlő Vörös Hadsereget. Nagy ünnep volt. Tiszteletükre egy szobrász — sajnos a nevét nem tudja — fából készített lovasszobrokat, ezeket naponta többször vízzel öntötték le, a víz rájuk fagyott és amikor a Vörös Hadsereg megérkezett, a fából készített figurák monumentális szoborcsoporttá alakultak. Gyönyörű hatta, hallhatta Lenint, akiről Smotrov annyi tisztelettel és lelkesedéssel beszélt. Akkor rendeződött el végérvényesen az élete: hűségfogadalma érlelődött meg benne. Tudta, hogy mindörökké oly hü marad a Szovjetunióhoz, akárcsak a hazájához. A harcokban tanúsított bátorságáért félévi pártiskolára küldték. A pártiskolán bolgárok, németek, és más nemzetiségű elvtársak között egy harminctagú magyar csoport is részt vett. A fél év eltelte után hazakerült. Itt 1933-ig a párt célkitűzéséért dolgozik. De amikor két társa az illegális munkában lebukik és tudja, hogy rá is kemény fogház vár, a Szovjetunióba menekül. Ott szívesen fogadják, instruktorként működik 1937-ig. Ekkor kezdődnek azok a perek, amelyek mindenkit félelemmel töltenek el. A bizalmatlanság légköre egyre nő és egy napon őt is elbocsátják munkahelyéről. Három hónapig eszi a munkanélküliek sovány kenyerét, nyomorog már, amikor néhány társával elhatározza, hogy elmegy a Kominternbe Dimitrovhoz és segítségét kéri. Dimitrov meghallgatta és elhelyezte egy gyárban, amelynak igazgatója egy bolgár elvtárs. Itt már rádiótechnikusként dolgozik. 1941-ben amikor Hitlerék megtámadják a Szovjetuniót újra visszakerül instruktor! állásába. PARTIZÁNOKAT KÉPEZ KI, akiket ejtőernyővel dobnak le a megszállt országokba, ö maga 1944. szeptember 8-án kerül ejtőernyősként Szlovákiába. Részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelés harcaiban. Feladata, hogy a titkos adón állandó összeköttetést tartson fel Moszkvával, Gottwald elvtársékkal. A Sverma elvtárs által szerkesztett táviratokat ő továbbítja Moszkvába. íme röviden Karel Smíšek elvtárs élete, aki a nagy szovjet kitüntetésen kívül élete példás munkásságáért a Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki. A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóján pedig a Vörös Zászlórendet kapta, összesen 16 magas kitüntetésben részesült. KOPOTT BÖRTÁRCÁJÁBÖL egy cigarettát szed elő és rágyújt. Arra kér, hogy ne dicsérjem, ne magasztaljam írásomban, mert végeredményben csak kötelességét teljesítette, és ha újra kellene kezdenie, hasonló körülmények között ugyanezt tenné. Megígérem, hogy amenynyire lehet, tárgyilagosan fogom ecsetelni élete eseményeit. Majd megkétdem, miért nem teszi már nyugdíjba kopott tárcáját. Mosolyogva válaszolja, ez a tárca ott volt vele a legnehezebb napokban, és oly kedves számára, hogy nehezen tud tőle megválni. Végül arra a kérdésre, milyen hatással volt rá a szovjet kitüntetés, meghatódva válaszolja, hogy mérhetetlen örömöt szerzett neki. Boldoggá tette az a gondolat, hogy a szovjet elvtársak, akiket mélységesen tisztel és szeret most, hogy nyugdíjba vonult sem feledkeztek meg róla. SZABÓ BÉLA DÁVID TERÉZ: IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN? (15) Ráeszméltem arra is, hogy csak a boldog szerelem »zép. Hogy felemelő a pillanat, amikor egy nő gyermeket hoz a világra, de olyankor, amikor kioltanak benne egy életet... akkor... nos, ugyanez a helyzet megaláxó... De hát mindez mór nem is érdekes. A nagy botrány fejezete ezzel lezárult. Ami ezután következett, oz cirkusz volt! Anna mama szerint. Szerintem is. Vagy nem kész cirkusz, ahogy dobálóztak velem? Anna mama féltette tőlem Natasát! Anyámnál csecsemőholmi sorakozott a szekrényben! Ez volt számomra talán a legkiábrándítóbb. Amikor rádöbbentem, hogy anyám magzattal a szíve alatt kísért el oda, ohol az enyémet megölték. Az ezután következő időszakból csupán képfoszlányok rögződnek agyamban ... Nagyapó kalapálja a cipőket... Zsófi nagyi lézeng körülöttem. Segítene rajtam, de nem tud... Látom magam egy könyv előtt, nézek a semmibe, képtelen vagyok koncentrálni. Apám hetenként egyszer meglátogat, nem megy velem sokra. Nem vagyok semmire képes. Viselkedésemben - látszólag nincs hiba. A Romoláéknál eltöltött délutánjaimról nem tud. A zsebpénzt leadja, és Derei nagyapával, amiért fusizik. Anyámékhoz nem szívesen járok. Nem kívánom látni gömbölyödő hasát. A Pali bácsi tekintete is egyre fürkészőbb. A Gizi nagyi „bezzeg"-jei pedig rozsdásabbak. Legszívesebben a lányoknál ülök az intézetben. Lekuporodom valamelyik ágy sarkára és füstölök. Nézem, hogy tanulnak, és iszom, ha van mit. Romola szerint sohasem heverem ki „azt a marhaságot", ha ilyen háklis vagyok. Apámék - természetesen - karácsonykor nem vittek magukkal a hegyekbe, ahogy ígérték, anyám pedig úgy készült új gyermekére, mintha ő fedezte volna fel a termékenységet. Találkoztam Ivánnal a lépcsőházban. Nagyon sietett. Elfelejtett köszönni. Na persze, a felesége energikus asszony, nem szeret vele vitatkozni... Kuszán mosódnak össze a képek. Nem csoda, közel két év telt el azóta. Igen ... körülbelül ... Állok egy hosszú asztal előtt. Az asztal mögött székelnek „Thália papjai", akik hivatottak engem befogadni a rendbe . . . Középen kimagaslik a dékán alakja. A sor szélén pedig . . . nem, nem egészen a szélén, kicsit arrébb, az ablak mellett állt ő. Cigarettázott és vigyázott arra, hogy ne vegyen észre. A várószobából zsibongás szűrődik be, ott várnak rám a lányok. Én állok mint egy szobor. .. Azt mondja valaki, lépjek közelebb. Közelebb lépek. Vagy inkább — lebegek. Két Fermetrazin van bennem és három rum. Megkérdezik a nevem ... — Iván, — összerezzen, pillanatra felém fordul, tekintetünk találkozik. Mintha a régi tűz lobbanna fel a szemében ... Igenl A régi tűz! Esküszöm! Idegesen belefojtja égő cigarettáját egy hamutálba ... Nem nézek oda, de azért látom őtl Csak őt látom ... Szavalok: „Én írok levelet magának kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatja hát jogának hogy most megvessen engem . .." Megvessen engem... Megvessen... Miért vetne meg? Én sem vetettem meg őt, amikor... Nem vetettem meg ... Ivón súg valamit a szomszédjának, oz hozzám fordul. Tudok-e részletet a Rómeóból? Nem tudok. Azaz tudok, csak elmondani nem tudom. A szavak üresen, értelem nélkül konganak .. . „Az éj álarca eltakarja arcom ..." Nem takar el semmit. Itt állok pőrén, megalázottan és szavalok, mikor inkább holtan szeretnék feküdni egy ravatalon. „Az éj álarca eltakarja orcom . . — Köszönjük! Most talán valamilyen szabad gyakorlatot. Például képzelje el... Elképzelem! Benyitok egy szobába, és a férjem vagy valaki, akit nagyon szeretek ... Nem is ezt kell elképzelni. De én nem tudok semmi mást.,. semmi mást nem tudok elképzelni... Állok és nézek magam elé, összeharapom az ajkam ... - Köszönjük. Majd értesítjük ... Kérem a következőt! Romola azt kérdezi - Nos? Erika azt kérdezi - Mi van? Yvette nem kérdez semmit, mert ő belopódzott és mindent látott. - Gyere, iszunk egyet - javasolta. - Köszönöm, most nem! Fáj a fejem . .. Tényleg fájt a fejem. Zsófi nagyi otthon az ajtóban várt. — Majd értesítenek — hazudtam és megyek egyenesen, be a szobába. Zsófi nagyi az éjjeliszekrény fiókjában tartja az orvosságait. Zsófi nagyi álmatlanságban szenved. És nekem tényleg fáj a fejem .., Kiürítem a fiolát, leöblítem vízzel és lefekszem a díványra. Zsófi nagyi a nyomomban. Zsófi nagyi idegszálai összefüggésben vannak az enyémmel . ., Hagyjál nagyi, aludni akarok . . . Ö kis ideig várakozik, körülnéz. .. mintha keresne valamit, sehol semmi gyanús ... - Hát jó, aludj. Addig én átugrom a boltba citromért. Azután főzök egy teát. Becsapódik az ajtó, gyorsan kulcsra zárom ... Sisteregve tör elő a gáz, nem ér a tudatomig, mert két Fenmetrazin van bennem, három rum és tizenkét Meprobromin. Visszafekszem, nyakig betakaródzom és szállni kezdek visszafelé az időben. Olyan távolságokra kerülök, amilyenen azelőtt és azóta se voltam. Érdekes, a halál árnyában mennyi minden tér vissza az ember tudata alól. Mennyi hazugságon világít hirtelen fényszóróként... Ez volt a cirkusz. Azért volt cirkusz, mert nem haltam meg. Ha meghaltam volna, temetés lett volna. Nem haltam meg, tehát csak cirkusz volt. - Mikor azt a cirkuszt megrendezted, - mondja azóta Anna mama. Anyámmal csak akkor közölték, amikor már a veszélyen túl voltom, azért nem jöhetett el az előadásra. Ártott volna az állapotának. - Hogy tehettél ilyet? Nem gondoltál rám? Hány éjszakámat áldoztam fel miattad? Á hasán okkor már feszült a ruha. - Cinikusak vagytok és felelőtlenek. Nincs bennetek semmi kötelességtudás, - természetesen ezek apám szavai. Egy kockafejű őrangyal a búcsúzásnál lelkemre beszélt. (FOLYTATJUK)