Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-26 / 235. szám, szombat

1987. Vni. 26. 11 Régi magyar közmondások Hiábo ikapar a kakas, ha a jérce széjjelvájja. <* Több az ember vagyon nélkül, mint a vagyon ember nélkül. • Mondani és mívelni • kétféle. • Annyit tud valamiről, mint nagypéntek a disznótorról. • A szamár aranylanton is csak szarná rnótót penget. — Nem gondolod, hogy a mérkőzés eredményét elég lesz a reggeli lapokbői megtudnod? IGY MÁR MÄS — fis akkor azt mondtam a pasasnak, de egész éles hangon: nézze, magának hiába van olimpiai aranyérme ökölvívásból, ha még egy szót szól, kap egy akkora pofont, hogy sírva fakad — Na és ... na és? — Öregem, egy szót sem szólt. Valaki megszakította a vonalat... Megöntözöm a virágokat, hadd legyen kellemes meglepetésben részük, amikor megérkeznek. S SZEGÉNY BETEGEK Valamelyik este orvoszeneszerzők szerepeltek a zz tévé képernyőjén. A_ csinos — riporternő kérdéseire vála— szólva azt bizonygatták, hogy a két hivatás nem is — áll annyira távol egymástól, = ahogy azt talán egyesek ^z gondolnák. — A fiam is ott kuporgott ^ mellettem nagyokat ásítva, — majd csendesen megkérdezze te: E — Apuka, ezek a doktor — bácsik muzsikálni is tudnak? — — Bizonyára, ha zenét Sj írnak — válaszoltam unot~ tan. E Erre ő: = — Akkor ügye elhúzzák a n betegek nótáját is. Szarka István MIÉRT EGYÜNK SÁRGARÉPA FŰZELÉKET? Édesanya a kislányához: — Szívecském, szépen edd meg a sárgarépa főzeléket, akkor megnősz, erős leszel és te is kényszerítheted majd a gyermekeidet arra, hogy megegyék a sárgarépa főzeléket... ÉRTHETŐ " Tudja Zsuzsmolya úr, szeretném eladni a házamat, csak nagyon kicsi. — Az még nem lenne baj. — Na és az sem lenne baj, hogy egy kicsit lyukas a teteje és becsurog az eső? — Az is valami? — Sajnos egy kicsit messze van a lakott helyektől. — Hát számít az? — Valóban nem tartja mindezt hátránynak, Zsuzsmolya úr? — Én ugyan nem, hiszen nem akarom megvenni. Két gilisztahölgy találkozik, az egyik rettenetesen sir. — Mi bajod, miért bőgsz? — Mindennek vége: a férjem horgászni ment. Esküvői ebéd. Az ifjú férjhez egy ismeretlen férfi lép és kezet nyújt: — Én vagyok az a Karcsi, akiről egész életében hallani fog! — ??? — Biztosíthatom, hogy amint valami rossz fát tesz a tűzre, a felesége azonnal megszólal: Bezzeg, ha a Karcsihoz mentein volna! A régiségkereskedő új segédet vesz fel. Felemel egy fadarabot a földről és megkérdi: — Mi ez? — II. Rudolf császár fogkeféje. — Rendben van, holnap beléphet. *Va> — Kár, bogy a Lajost Bem vette fel... Ez agyanis a oászalunk ... A férf végérvényesen összeveszett a feleségével. Bőröndjébe gyűrte a legszükségesebb ruhadarabokat és így búcsúzott az asszonytól: — Elmegyek űrhajósnak. Inkább ütközzem össze meteorltokkal és pusztulok el valamelyik ismeretlen planétán, mintsem hogy örökösen veled civódjak. Ezzel elment, becsapta maga után az ajtót. Ám egy perc múlva visszatért: — Szerencséd van — mondta a feleségnek. — Odakünn zuhog — Mondd drágám, amikor tegnap éjjel hazajöttél, miért vetted Je a cipődet? Nehogy felébresszelek, angyalkám. — És miért mászkáltál négykézláb? — Ugyanazért, bogaram. — Akkor viszont megmondanád egyetlenem, miért üvöltözted teljes hangerővel, hogy túl a Tiszán faragnak az ácsok?! A skóciai szálloda halljában egy férfi a falon függő órát nézi, de az árgus szemekkel figyelő portás azonnal mellette terem. — Bocsánat, uraságod a mi hotelünkben lakik? — Nem. — Akkor bátorkodom figyelmeztetni, hogy az órát csak a vendégeink használhatják. O 00. >0 i— < i/j O < o co O h< V> O < Dupontl Legyen szíves távolról méregetni a modell proporcióit! Bocsánat, rüvidlátó vagyok! O CQ O I— < m O << V////////////////////W OTT JANKA: A rettenetes álom A történet régi, de nem anynyira, hogy ne lehetne felújítani. Arról szól, hogy egyszer egy asszony sírva riadt fel álmából. Es ott volt mellette a férji, aki vigasztalta: „Ugyan, mit bőgsz? Biztosan rosszat álmodtál?" Az asszony tehát letörülte könnyeit és elbeszélte rettenetes álmát. Egy hatalmas áruház termeiben járkált és az áruház tiikrös-jényes helyiségeiben — jérjiakat árultak. Kapható volt hex Barker kerek ötvenezerért, Yul Brinner negyvenezerért és Horst Buchholtz harmincezerért. (Természetesen az árak tuzex-koronában értendők.) És az asszony ismét sírva fakadt, ám a férfi kinevette: „Miért kell ezért bőgni?" És egy kis reszkető férfihiúsággal megjegyezte: „Hiszen én is ott voltam." Ekkor az asszony még hangosabban zokogott: „Hiszen éppen az a baj. Ott voltál, de lent a pincében, magadhoz hasonlókkal csomóba kötve és ott lógott az árcédula: Kiárusítás! Ösorríója öt korona!" Eddig a történet. Lehet, hogy a férfi próbálta menteni a helyzetet: „Ugyan, te csacsi, rosszul láttad, hiszen én nem vagyok eladó!" Az is lehet, hogy igaza volt. De minden körülmények között érdekes lenne megállapítani, vajon hány ember nem eladó csupán azért, mert — senki sem akarja megvásárolni őket. Lehet, hogy ez olyan érdekes álom lenne, amitől évekig sírnánk. P-i fordítása ////////////////////////////////////^ BOTRÁNY A D BETŰVEL Angliában dühöng a DEMOKRÁCIA. Persze nem először. Voltak már nagyobb bajok is, amelyeket isten segítségével próbálgattak orvosolni. A mostani túl makacsnak bizonyult. Az angol sajtóban azt a diagnózist kapta, hogy „Botrány a D jelzéssel". A kormány-sajtó és rádiószolgálata ugyanis ezzel a betűvel jelzi azokat a híreket, amelyek — véleménye szerint — nem a nagy nyilvánosságnak szólnak. A kormány és a laptulajdonosok kölcsönös megállapodása értelmében már évek óta létezik ilyen „önkéntes cenzúra". Chapman Píncher, a Daily Express tudósítója egy szép napon „bombát robbantott", amikor főszerkesztőjével közölte azt az újságot, hogy a biztonsági szolgálat rendszeresen átnézi a külföldre küldött és a külföldről kapott táviratokat. Ez az „újság" persze már több mint negyvenéves, mert 1920-ban engedélyezte a parlament a biztonsági szolgálatnak, hogy megsérthesse a levéltitkot, amelynek sérthetetlenségéről az angolok mindmáig szentül meg vannak győződve. Az angol olvasók sokkot kaptak. Wilson miniszterelnök tombolt és a tények elferdítésével vádolta a lapot. Különleges bizottságot nevezett ki az eset kivizsgálására. A bizottság három és fél hónap múlva nyilvánosságra hozta munkája eredményeit, és visszautasította Wilson vádjait. Wilson nem volt hajlandó tekintetbe venni a bizottság véleményét. A parlamenti szavazáskor a munkáspárti többség természetesen a miniszterelnököt támogatta. Az esetben az volt a legérdekesebb, hogy a levéltitokról és a szólásszabadságról szónoklók közül senkinek sem jutott eszébe, hogy hivatkozzék arra az 1920-as ominózus törvényre. (V. OSZIPOV — Z A RUBEZSOM) A „MAJOM" OPERÁCIÓ Tizennyolcezer fiatal bátorította kedvenceit — a színpadot végtelenségig nyújtott je-je-je hangok töltötték be. A szereplők bábok módjára mozogtak a színpadon. Dallamuknak és ritmusuknak semmi köze sem volt a Beatlesek vagy a Rolling Stones együttes stílusához. Ezek a fiatalok úgy mozogtak, mint valamilyen gépezetek. A „Monkeys" az esztrádműsor történetében egy határtalanul cinikus vállalkozás eredménye. Az „operáció" 1965 őszén kezdődött, amikor Rafelson és Schneider hollywoodi rendezők a következő laphirdetést tették közzé: „Négy, 17 és 21 év közötti nem egészen normális fiatalember kerestetik szereplésre úf zenés tv-adásokban". 437 jelölt közül négy tökéletesen abnormális jelentkezőt szemeltek ki.E négy fiatal: Michael Dolens, Peter T orca, Michael Nesmith és Davy Jones. Egy különleges instruktor hónapokig különféle rögtönzéseket végeztetett velük. Közben a producer és a rendező Beatles-filmek rendezőivel és a tvstúdióval tárgyalt, továbbá tanácsot kért Donáld Kirschnertől, aki csodálatos elektronzenével tompítani és erősíteni tudta a „Majmocskák" hangiát. A vállalkozást zajos reklám kísérte. Sikerült. A fiatalok meghódították a televíziót. Első dalaik felvételei — Az utolsó vonat Clarksville-be és En hívő vagyok — hárommillió példányban keltek el. Az idén a Monkeys együttesnek már nagyobb közönsége volt, mint a Beatleseknek. Gombok, jelvények, kalapok, Ingek, frizurák jelentek meg „Monkeys" védjeggyel. A népszerűség néha bajjal jár. Rafelsont és Schneidert beperelték hollywoodi konkurrenseik, és 6 millió 850 ezer dollárt követeltek tőlük azon a címen, hogy ellopták ötleteiket. Még az énekesek is elégedetlenek szerencséjükkel. „A zenének semmi köze sem volt hozzánk. Becstelenség volt az egész" — jelentette ki Nesmith egy riporternek, amikor első felvételeiről nyilatkozott. GYÓGYSZEREK ROVARFOGÓ NÖVÉNYEKBŐL Dr. Nitalga páter, brazíliai misszionáriuus és orvos, aki az Amazonas vidékén működik, megállapította, hogy a rovarfogó növények gyógyító hatá»ú anyagokat tartalmaznak. Kutyája mindkét fülén sokáig csúnya kelések éktelenkedtek. Rio Trombetas mocsarait megjárva a kutya füle megdagadt és gyulladásba jött. Három napi erős fájdalmak után az izgatószerek hatása enyhült, s a páter legnagyobb csodálkozására a kelések tdljesen eltűntek. Két brazil gyógyszerész, Cuisbon és Christolje a missziós orvos kérésére rögtönzött laboratóriumukban megállapították, hogy a kutya esetében nem véletlen bőrgyulladásról és keléskifakadásról van szó. Előzetes vizsgálat után 45 rovarfogó növényből különféle gyógyszereket állítottak elő. Ezeket a gyógyhatású növényi kivonatokat a Rio Trapajos és a Rio Trombetas vidéken élő indiánok már régóta használják, ugyanis itt nagyon elterjedtek a különféle bőrbajok. Az Amazonas vidékén a rovarfogó növények két különböző csoportja fordul elő: az egyik csoportba tartozó növények teljesen, a másik csoportba tartozók csak részben emésztik meg zsákmányukat. Az első csoportba tartozók alkalmatlanok gyógyászati célokra. Ezért a kutatók figyelme a második csoportba tartozó rovarfogó növényekre összpontosul. ( ARBE1TERZEITUNGI GÓLYÁK ÉS SASOK HARCA A Reuter hírügynökség számolt be arról a két napig tartó harcról, amelyet sasok és gólyák vívtak a törökországi Tarsus közelében és amely a gólyák meglepő győzelmével végződött. A megvert sasok Ciprus felé menekültek, 50 halottjukat a csatatéren hagyván. A tengerből öt gólya és 17 sas tetemét fogták ki. Egyszerűen nem hisszük — jelentette ki Richard Porter, brit ornitológus, aki az elmúlt évben négytagú expedíciót vezetett Törökországba, hogy megfigyelhessék a gólyák őszi költözését. Christopher Mead, a Brit Madártani Egyesület munkatársa szerint csupán az történt, hogy a kedvezőtlen Időjárás fékezte a költözködő vadmadarak által kihasznált felfelé irányuló légáramlatokat és ennek következtében a magasságért kifejtett erőfeszítésben a vadmadarak és gólyák összekeveredtek. A nehéz testű madarak közül néhányan nem bírták ki a megterhelést és lezuhantak. Viszont Dogan Uluc, a Hurriyet című török lap londoni tudósítója beszámolt arról, hogy hasonló harcra minden évben sor kerül és az emberek nemcsak megfigyelik az egymással küzdő gólyákat és sósokat, hanem fényképeket is készítenek a harcról. (TIMES j