Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)
1967-08-26 / 235. szám, szombat
S záz esztendő múlt el annak a tudományos műnek a megjelenése óta, amelynek szerzőj* egész élete munkásságával nemcsak megma• gyarázní, hanem tudatosan meg is akarta változtatni a világot. Marx A tőkében ügy bírálja a korabeli kapitalizmust és politikai gazdaságtanát, hogy egyben meg ls oldja a leimerülő problémákat. A politikai gazdaságtan és általában a társadalom fejlődéséről szóló elmélet ezzel a művel vált igazi tudománnyá, a társadalom átalakítása gyakorlatának vezérlőjévé, s az ember, a történelemnek eddigi, többé-kevésbé hamis tudattal végzett alkotójából a történelem tudományos megismeréssel végzett teremtőjévé. Ügy, ahogy a természettudomány haladása növeli az ember uralmát a természet fölött, úgy teszi társadalmi létének és fejlődésének urává az embert A tőkében megvalósult új tudomány-tlpus s a benne először alkalmazott megismerési módszer, logika és gnoszeológia. Mi ez az új A tőkében? A burzsoázia kizárólagos korszakának a természettudományában megvalósított elve az volt, hogy a tudomány független, nem befolyásolt semminemű külső társadalmi hatásoktól. A tudomány egyedül „a tudományos haladás abszolút érdekétől" függő és egyedül fejlődése benső logikájának van alávetve. Az így értelmezett „tiszta" tudomány teljesen szenvedélytelen, abszolút tendencia nélküli s célja az igazat magáért az igazért felfedni. Semminemű praktikus célokat nem szolgál és csak az az értelme, hogy megtalálja a dolgok okozati összefüggéseit, Továbbá fontos Jellemvonása a Marx előtti, a nem marxista tudománynak az, hogy teljesen történelem, társadalom és osztály felett állónak, abszolút apolitikusnak és objektívnak tekinti magát, amelyet a paszszlv, a szemlélődd, a világot így vagy úgy magyarázgató ember álláspontjáról kell művelni. A tudomány e torz és hamis felfogásával ellentétben Marx volt az első tudós a tudomány történetében, aki felismerte és kimondta, hogy a tudósok is a társadalomba, annak bizonyos osztályába vannak beágyazva, s ezért tudva vagy öntudatlanul, bizonyos osztály létalapjáról vizsgálják és értelmezik a világot; ugyancsak azt ls, hogy a passzív szemlélődő ember nem igazi ember, mert az emberi lényeghez hozzátartozik az is, hogy cselekvő lény, mert az igazi ember gyakorlatával megváltoztatva a természetet egy új, emberi világot teremtett. S ezért a tudomány csak akkor tudomány, ha a világot nemcsak megmagyarázni tudja, de úgy megismeri is, hogy az ember gyakorlatát vezetni és valóban tudatosan teremtővé tudja tenni. A marxizmus ezért tudatosan az alkotó, a világot gyakorlatával teremtő ember álláspontján áll s ezen ember álláspontjáról vizsgálja és ismeri meg a világot azzal a céllal, hogy uralja és szükségleteinek megfelelően megváltoztassa. S mivel Marx korában a társadalomban, amely kapitalista jellegű volt, a munkásosztály képviselte tömegméretben a világot gyakorlatával megváltoztató embert, ezért valósította meg filozófiai megismerését az alkotó ember álláspontjának elkötelezettségéről úgy, hogy a munkásosztály álláspontjára helyezkedett. A tőke tehát a tudomány történetében az első tudatosan és bevallottan osztály lényegü tudomány, mégpedig munkásosztály jellegű, a más nem marxista tudományokkal szemben, amelyek szintén osztályjellegűek (burzsoá, kispolgár stb.J, csakhogy ezt az osztályjellegüket mindenféle módon tagadják és leplezik. T ovábbi sajátossága A tökében alkalmazott megismerési és gondolkodási módszernek az, hogy dialektikusan materialista. Mit Jelent ez? A tőkés gazdaság teoretikusai Marx idejében, de ma ls, a természettudományban alkalmazott módszert kölcsönözték ki és alkalmazták. Ez a módszer lényegében metafizikai mechanisztikusán materialista volt, ami azt Jelenti, hogy tárgyát nem fejlődésében, hanem mint kész és változatlan valóságot vizsgálta, amely csupán mechanikus mozgásra képes; továbbá a vizsgált valóságot ellentmondások nélkülinek tételezte fel s ezért a valóság minőségét nem. Ismerte el objektíve létezőnek s a mérhető mennyiséggel azonosította. S végül, ezen gondolkodási módszerben a valóság megjelenése, az, ahogy látszik és lényege, vagyis az, ami azonos; konkrét az a valóság, amely kézzel fogható, érzékelhető, absztrakt viszont ennek az abszolút ellentéte, tehát az, ami csak elképzelhető. A konkréttól az absztraktig az absztrahálás segítségével jutunk el. A metafizikus gondolkodásban az absztrahálás művelete a konkrét, az érzékelhető valóságtól annak absztrakt ismeretéig úgy történik, hogy a sok különböző és mégis hasonló valóságtól — mondjuk sok különböző fajtáji fá ói, árutól stb. — kiindulva, gondolatban sorra elvonatkoztatunk azoktól a jegyeiktől, amelyek sajátosak, amelyek megkülönböztetik őket egymástól. A konkrét valóságnak gondolatban való ilyen elszegényltése, ilyen egyoldalú művelettel való megfosztása tartalmától, s majdnem üres formává, szóvá torzítása a metafizikus gondolkodás jellemzője. Marx kritizálva Hegel, Feuerbach filozófiai módszerét és logikáját, valamint a burzsoá politikai gazdaságtan teoretikusainak, főképpen Adam Smithnek és Ricardónak közgazdasági elméletét, kidolgozta a maga tudományos módszerét: a dialektikus és történelmi materializmust. A hegeli dialektikus idealista módszerrel, s Feuerbach meg a politikai gazdaságtan klasszikusainak mechanisztikus és metafizikus materialista módszerével ellentétben Marx dialektikus-materialista módszere fejlődésében vizsgálja a valóságot. Ezen valóság minden egyede ellentétes oldalak, tendenciák ellentmondásos egysége. Az ellentétes tendenciák kölcsönösen feltételezik és áthatják egymást s ugyanakkor kizárják egymást, küzdenek egymással. S mivel egységük feltételes és ideiglenes, harcuk viszont feltétel nélküli és folytonos, ezen belső oknál fogva feflődik minden. Minden létező tehát nemcsak menynyiségileg van meghatározva, mint a metafizikus gondolkodásban, hanem minőségileg is. A valóság minőségi és mennyiségi meghatározottsága ellentmondásos egységet alkot. Ugyancsak ellentmondásos egységet alkot a lényeg és a jelenség, a konkrét és az absztrakt, analízis és szintézis stb., stb. A lényeg sokféleképpen nyilvánulhat meg s ezért tartalmasabb mint a jelenség. A Jelenségben tehát a lényeg jelenik meg, nyilvánul meg, de nem az egész* nem azonos vele. A jelenség érzékelhető. A jelenség érzékelése közvetítésével Ismereteket szerzünk a dolog lényegéről, da ezek az Ismeretek felületesek. Az érzékelt jelenségtől kiindulva absztrahálás segítségével jutunk el a lényeg megismeréséhez, az érzéki, a felületi megismeréstől a fogalmi, a lényegi megismerésig. A dialektikus materialista absztrahálás tehát helyesebb gondolkodási mód mint a metafizikus. Míg ez egyoldalú elszegényltése az érzetek tartalmának, addig a dialektikus absztrahálás nemcsak a sajátos jegyektől való elvonatkoztatás, hanem egyidejűleg a közös jegyek összegyűjtése; nemcsak elszegényítési folyamat, hanem gazdagítást folyamat ls. A helyes tehát a dialektikus absztrakcióval elért ismeret. A fogalom ezért mélyebb ismeret, mint az érzéki ismeret, s rendszerint más is mint amit a dologról az érzéklet közöl. Innét ered a szólás-mondás: a látszat csal. „A gondolkodás a konkréttól az absztrakthoz haladva nem távolódik el — ha helyes — ... az igazságtól. Százé ves ATŰKE irta: SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikus hanem közeledik hozzá. Az anyag, a természeti törvény absztrakciója, az érték absztrakciófa stb., szóval az összes tudományos (helyes, komoly, nem értelmetlen7 absztrakciók mélyebben, hüebben, teljesebben tükrözik a természetet. Az életes szemlélettől az absztrakt gondolkodásig s ettől a gyakorlatilag — ilyen az Igazság megismerésének, az objektív realitás megismerésének a. dialektikus útja." (Lenin: Filozófiai füzetek, 179. old.) A marxizmus története tanítja, hogy számtalan „marxista" éppen ezt a lényeges jellemvonását a marxizmusnak nem értette meg. A II. Internacionálé vezetőinek Leninen és részben Plechánovon kívül minden tagja, de a magukat leninistáknak valló pártvezetők közül is sokan azzal a gondolkodásmóddal olvasták A tökét, s Marx műveit általában, amelyet akkor szereztek és tanultak meg, amikor A tőkének talán hírét sem hallották. Ezek után mind azt hitték és cselekedték, hogy a marxizmus lényege Marx szavainak a valósággal való közvetlen egybeesésében van, s hogy az a hű marxista, aki kritikátlanul a sZavak tartalmát minden időre változatlan érvényűnek tartja. Ezért lettek dogmatikusok, végül pedig a tudományos szocializmus megtagadói. Lenin megértette, hogy Marx a dialektikus és történelmi materializmusban kialakította azt a magasabb rendű tudományos módszert, logikát és Ismeretelméletet, amellyel egyedül lehet a folyton fellődő obfektív világot adekvát módon megismerni. S ezt a módszert, logikát és ismeretelméletet az új és újabb valóság objektív dialektikája alapján csak elmélyíteni lehet, de nem helyettesíteni valami „jobbal". „A tőkében — tanltja Lenin — egy tudományra van alkalmazva a materializmus logikája, dialektikája és gnoszeológiája (nem kell három szó: az egy és ugyan az}, amely Hegeltől minden értékest átvett és ezt az értékest továbbfejlesztett." (U. o. 337. old.) Gondolkodási módszerének megfelelően Marx a kapitalista ökonómia tanulmányozásánál a legegyszerűbb érzéki valóságból, az áruból indult ki. A kapitalista gazdaság e sejtjéről Marx mindazt megállapította, amit előtte a burzsoá közgazdászok: az áru a munka terméke, ezért cserélhető csak olyan dologgal, ami szintén munka terméke; minél több munkával állítják elő, annál nagyobb az értéke stb. Marx azonban megállapította ezen kívül azt is, hogy a burzsoá közgazdászok Ismeretei csak a gazdasági jelenségek felületét tükrözik. Az ő módszerük a lényeg megismerésére nem volt alkalmas. Marx a maga dialektikusan materialista módszerével felfedte, hogy a termelő munka nem az, aminek látszik, hanem a valóságban dialektikus egysége -« konkrét és az absztrakt munkának. A munka ezen dialektikus természetét megérteni és a gazdaság egész területén alkalmazni tudni Marx szerint is „.. .az a kiinduló pont, amelytől függ a politikai gazdaságtan megértése." Nem elég tehát azt mondani, hogy az áru a munka terméke, amely értéke alapján cserélődik ki más áruval — mert ez fél igazság. Az egész Igazságot Marx fedte fel, amikor kimutatta, hogy az árunak két értéke van: használati és csere értéke. Mind a két érték a munka folyamatában keletkezik. A használati értéket a konkrét munka alkotja (tehát az, hogy szabó, cipész, asztalos stb. munka)., a csereértéket (értéket) pedig az absztrakt munka (általában emberi fizikai és pszichikai erők fogyasztása). Minél több absztrakt munka fekszik valamely áruban, annál nagyobb az értéke, s megfordítva. A különböző használatú értékű áruk cseréje ezen a társadalmilag meghatározott érték alapján történik. A burzsoá közgazdászok az áruk cseréjében dolgok viszonyát látták. Marx bebizonyította, hogy a dolgok látható viszonya mögött az emberek lényeges viszonya húzódik meg, amely meghatározza a dolgok viszonyát s nem fordítva, mint ahogy az látszik. M ármost azért, mert az áruknak értékük van, öszszehasonlíthatók és kicserélhetők egy olyan áruval, amelyet mindenki szívesen elfogad. Ez az általános értékmérő áru a: pént. A pénz közismert ereje tehát az árutermelők termelési viszonyaiból ered s nem az arany természeti tulajdonságából. Az áruk értéke megmérve és kifejezve pénzzel, az: ár. Az érték mértékén kívül a pánz az árutermelés fejlődésében más funkciókra is szert tett: árucsere közvetítővé, fizetési eszközzé, kinccsé lett. Azonban egyik funkcióban sem válhatott a pénz a gazdagodás forrásává a birtokosok számára. Nem válhatott azzá azért, mert ezen funkciókat a pénz csak az árucsere szférájában végzi, amely már a burzsoá közgazdászok szerint is az értéktörvény uralma alatt áll és csakis egyenlő értékek cseréjét határozza és engedi meg. A valóság azonban azt mutatja, hogy a tőkés az egyenlő értékek alapján való adás-vevés folyamatában mégis nyereséghez Jut. Honnan, miből ered ez a nyereség? Marx halhatatlan érdemeinek egyike, hogy felfedezte a tőkés gazdagodásának a forrását a pénz további funkciójában, abban, hogy tökévé válhat. A burzsoá közgadászok a sok pénzt, a gyárat, házat, földet, szóval az anyagi Javakat önmagokban tekintették tőkének. A tőkés közgazdászok számára a nyíl, a kőbalta, szóval a primitív ember minden szerszáma is tőke. E vulgáris felfogása a tőkének, mely szerint az örök kategória s a tőkés társadalom az öröktől fogva létező egyetlen emberi társadalom, természetesen — abszurd. Marx A tőke c. művében felfedte és bebizonyította, hogy a pénz, gép stb. csak bizonyos emberi viszonyok között válhat tőkévé. Csak akkor, amikor a történelemben olyan termelési viszonyokba kerültek az emberek, amelyek között a pénz, a gépek és a termelés anyagi eszközei tőkévé válhattak. A pénz és a termelés anyagi feltételei tőkévé válásának emberi viszonyai akkor keletkeztek, amikor a piacon olyan áru jelent meg, amely használati értékének olyan különös tulajdonsága volt, hogy ő volt az érték forrása, vagyis olyan áru, amelynek fogyasztási processzusa az érték teremtésének a processzusa egyidejűleg, s olyan vásárló, aki ezt a különleges árut kereste s meg akarta venni. Ilyen különleges áru volt a szabad, t. i. a más embertől való személyi függéstől és a termelés minden anyagi feltételétől „megszabadított" ember munkaképessége, munkaereje. Ezen két ellentétes típusú ember keletkezése, amelyek közül az egyik a termelés anyagi eszközeinek és feltételének, a másik pedig a termelés élő munkaerejének volt a tulajdonosa, Jelentette az új termelési viszony keletkezésének a lehetőségét. Ez a lehetőség azért vált valósággá, mert a két ellentétes típusú tulajdonosa a termelés szükségszerű feltételeinek, önmagába véve életképtelen volt, egymásra volt utalva, hogy termelhessen, össze kellett kapcsolni a termelés holt és élő erőit, a termelés anyagi eszközeit és a termelés személyi, fizikai és pszichikai képességeit. A termelési viszonyok ezen új (a rabszolga és a feudális viszonyoktól különböző) típusa, amely úgy jön létre, hogy a termelés holt kellékeit birtokló megveszi a termeléshez föltétlenül szükséges élő munkaképességét annak tulajdonosától, a kapitalizmus leglényegesebb jellemvonása. S csak ebben a viszonyban tőke a gyár, a beleinvesztált pánz stb. A burzsoázia közgazdászai a látszat szerint ítélve azt állították, hogy a tőkés megveszi a munkástól a munkáját s ennek megadja a teljes ellenértékét. Hogy aztán a termelésből a tőkésnek több haszna van mint a munkásnak, annak oka az — mondják —, hogy a tőkévé vált gépek tíz—százszorosan növelik az élő erők produktivitását. A gépek ezen segítségéért a tőkésnek ellenszolgáltatás Jár. S a tőkés nyeresége éppen ebből az ellenszolgáltatásból ered. Ez az érvelés igen lyukas. Először is a tőkés nem a munkás munkáját, hanem munkaerejét vásárolja meg. A munkaerejéért megadja értékének teljes ellenértékét. Marx megállapította, hogy itt nincs hiba. A munkás kezd dolgozni. Tudományos módszerekkel figyelve a munka folyamatát kitűnik, hogy a munkaidő, mondjuk, egy negyede alatt a munkás annyi értéket termel, amely egyenlő a bére értékével. Ha most abbahagyná a munkát, nem esnék rajta sérelem. De nem hagyhatja abba, mert a tőkés egész munkanapra vette meg a munkaerejét, tehát még három negyedét a munkaidejének le kell dolgoznia. Értéket kell termelnie. de ezért már ellenértéket nem kapl Ezt az értéket, amelyért ellenértéket nem kap a munkás: értéktöbbletnek nevezzük, amely az áru eladásakor nyereséggé változik. Az értéktöbblet keletkezése és a tőkés által való eltulajdonítása — a munkás klzsákmányoltságának a ténye és a tőkés gazdagodásának alapja és értelme. A kapitalizmus egész története, a tőkések egész politikája a gazdaság e forrása körül forog. Ezért igyekeztek a tőkések meghosszabbítani a munkanapot, ezért fokozták a munka produktivitását és intenzitását, ezért fejlesztették a technikát és technológiát, hogy minél több értéktöbbletet facsarjanak kl a munkásokból. A tőkés termelési mód gazdasági alaptörvénye ezért az értéktöbblet törvénye. Az értéktöbblet általános formájából azután levezette annak konkrét formáit: a vállalkozói nyereséget, a kereskedelmi nyereséget, a kamatot és a földjáradékot. M arx művének további nagy jelentőségű eredmé- v nye a munkabér elmélete. Marx munkabér elméletének az adja meg a döntő fontosságát, hogy feltárva a munkaerő áruvá válását s a munkabérben ezen áru árát, egy olyan jelenség valóságos tartalmát mutatta meg, amelyet éppen fordítva értelmeztek. Azzal, hogy megmutatta a munka adás-vevés látszata mögött rejlő valóságot, hogy valójában a munkaerőt adják-veszik, amely megjelenési formáról Marx azt tartotta, hogy rajta „...alapulnak mind a munkás, mind a tőkés összes jogi képzetei, a tőkés termelési mód összes misztifikációja, szabadság-illúziói és a vulgáris gazdaságtannak a fennálló rendszer mindenáron védelmező fecsegése", s ezzel hatásos érvet adott a munkásságnak. (A rikk befejező részét holnapi számunkban közöljük)
