Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-24 / 233. szám, csütörtök

ELEGTETEL A JAVÁBÓL S

OMOGYI LAJOS, a Csemadok lévai Járási titkára, szíves útikalauzom, az elmúlt hetek egyik forró nyári reggelén autóba szállva Igy biztatott: — No, akkor irány a világ közepe! Errefelé Bajkát mondják a világ közepének, ám mi Sallót választottuk utunk tulajdonképpeni céljául. S hogy miért szorgalmaztam éppen Sallóra az utat, arra megérkezésünk után Kocsis elvtárs, a HNB elnöke adta meg a választ. — Hát ha nem is a közelmúltban, mert az összevonást még 1965-ben megkezdtük és 1967-ben be is fejeztük, de valóban Nagy- és Kissallót meg Hölvényt egy közigazgatási egységbe tömörítettük. Egyelőre csak a három község közigazgatási egyesítése történt meg, a szövetkezeteké nem. .Ugyanakkor az összevonás szükségességét tulajdonképpen a három falu három szövetkezetének eltérő gazdasági fejlődése szorgalmazta. A három falu egyesítésekor azt a célt követtük, hogy a három szövetkezet gazdasági fellendülését szolgáljuk, főleg, hogy a lemaradó hölvényi szövetkezetet megerősítsük, ez utóbbinál ugyanis évről évre csökkentek a közös gazdálkodás eredményei. Ezt pedig nem nézhettük tétlenül, s különösképpen akkor, amikor Kis- és Nagysallóban országos szempontból is egyre javultak termelési sikereink. Persze az is érdekelné, mik az eddigi tapasztalataink? — Hogy mutatkozott meg az egymás megsegítésének elve? — Igen hatékony volt. Már a tavaszi munkák idején, ahol valami lemaradás vagy fennakadás mutatkozott, helyes szervezéssel és irányítással idejében megérkezett a segítség, gépi, emberi erő vagy más, a szükségnek megfelelő formában. Elképzelésünk szerint 1968 elejére a ma működő három szövetkezetet kettőbe vonjuk össze, felhasználva és figyelembe véve eddigi tapasztalatainkat a tagság óhaját, s a termelést elősegítő javaslatait. A

HELYI nemzeti bizottság elnökével folytatott beszélgetésünkön jelen levő Kondács elvtárs szövetkezeti ökonómus is bekapcsolódik a vitába. A szavai derűt, bizakodást sugároznak, de azért ott .van a falusi ember elmaradhatatlan fenntartása is. — Igy, aratás után mit is mondjon az ember? A Jó gazda sose elégedett. Mert hol a pénzzel van szűkiben, hol takarmánnyal. Nem Jó a nagy dicsekvés, okos paraszt nem teszi. Vegye csak a mi szövetkezetünket: 1400 szarvasmarhánk, közel 3000 sertésünk van, ezek takarmányozását biztosítani nem kis feladat. Van fogalma, hogy milyen utánjárással, mennyi gonddal, bajjal jár ennek előteremtése még abban az esetben is, ha, ahogy mondani szokták, „minden lépés kijön". Képzeljen csak el 15 — 16 vagón takarmányt biztosítani havonta! Kondács elvtárs jó ökonómushoz illően sorolja a tagság és a vezetőség közös erőbedobását, amellyel — igaz, sokszor valóban sok fejfájást okozva — előteremtik az állatállomány napi „kosztját". S bár a bevezetőben úgy kezdte, hogy nem híve a dicsekvésnek, azért később csak rátért az idei öröm. teli eseménynek magyarázatára is: — Ebben az esztendőben először történik, hogy a takarmányalapot saját erőnkből sikerül előteremtenünk. Nagy szó ez, kérem, igen nagy szó. Sok munka, sok töprengés, sok - tudomány közös eredménye. Errefelé is igen jó volt a termés. Hektárhozamaink vallanak az elóbbi megállapításom helytállásáról. Vegyük az árpát, 38 mázsán felüli termést takarítottunk be. A búza is jó volt: 40 mázsa! Volt 46 mázsás par cellánk is, — főleg a szovjet fajta fizetett kiválóan. K

c szal ki-kijártak a határba, s ahogy bokrosodni kezdett a gabona, már akkor észrevettem, össze-összenéztek, de azért, kissé ugyan már csendesebben, csak hajtogatták: „38—40 mázsát csak a Holdon lehet elérni, de nem itt!" Mit fizetnek hektáronként koronára átszámítva a nagysallói földek, kérdeztem az elnö. köt és az ökonőinust. A bevétel kb. 10 000 korona, az önköltség öt és fél ezer. Ez azért van így, mert intenzív gazdálkodást folytatnak. Különben a nagysallói közös a szövetkezetek azon kiválasztott csoportjához tartozik, úgy tudom, az országban 300 van ilyen, melynek a kalkulációi, eredményei és tapasztalatai alapján állapítják meg az országos irányszámokat. — Az eredmények végső mutatószáma — egészíti ki a HNBelnök felvilágosítását Kondács elvtárs i— éppen az egy normára eső jutalmazás, tehát a munkaegység értéke. E tekintetben a járás területén működő több mint 100 EFSZ közül az elsők közt vagyunk. Tavaly 29 koronát fizettünk, az idén valamivel feljebb megyünk. Egy hektárra átlagban 135 munkaegységet „fogyasztunk", s az egy főre eső átlagjövedelem nálunk 16 000 korona körül mozog. Tavaly 200 000 korona híján nyolcmillió koronát osztottunk szét a tagok közt. ÉRDEKELT, hogy mi az, ~ amit „kulturális és szociális" célokra költöttek. Tudom, évekkel ezelőtt sokat dicsekedtek egyes szövetkezetek, ennyit és ennyit költöttek ilyen célokra, s ha az ember a könyvelésükbe bepillantott, furcsa érzéssel távozott, mert a kulturális alapból • rendszerint eszem-iszomra is jócskán merítettek. Sorolhatnék egy-két adatot arra vonatkozóan, hogy a nagysallóiak mire is fordították az alap adta lehetőségeket: tavaly például egy 80 létszámú csoportjuk a Balaton mellett üdült, tavalyelőtt egy másik csoportjuk különvonattal Bulgáriában és a Fekete-tenger partján járt. Van egy saját autóbuszuk. Most egy csehszlovákiai kirándulást szerveznek, aprólékosan — és mint mondták — egész közelről akarják megismerni hazánkat. Negyedmilliós korona költségvetéssel a fiatalok kívánságára egy finn szaunát építenek a faluban. Ugyancsak a fiatalok szociális gondjait-bajaít kívánják megoldani az ún. stabilizációs hozzájárulással. Mi az a stabilizációs hozzájárulás? — kérdeztem a magyarázó ökonómust. A szövetkezet vezetősége és a tagság komoly figyelmet szentel a legégetőbb probléma .megoldására: a munkaerő felfrissítésére. Fiatalokra <— bár nálunk szép számban vannak • már ma is — nagy szükség van, - hisz a tagság zöme igazán nem . mondható fiatalnak. A fiatalság bekapcsolódását a szövetkezeti lakásépítési akció támogatásával ls elő akarjuk segíteni. Támogatjuk ezt az akciót, s jelenleg 12 lakásos háztömb van épülőben, itt alkalmazzuk és a . jövőben a további szövetkezeti házak felépítésénél a stabilizációs támogatást, mely két formában történik: 1. természet. ben, éspedig hogy szakembereinket az építők rendelkezésére bocsátjuk. Vagy 2. pénzügyi segélyt adunk 10 000 korona erejéig a tagnak. Mindkét esetben elsősorban a fiatalok családalapítását, s így a szövetkezetben való helytállását kívánjuk elősegíteni, A

KÖZELMÚLTBAN három község egységesítését valósították meg a Garam vidékén, hogy a szövetkezeti termelés gazdasági fellendülését fokozottabban elősegítsék. Az eddigi remények biztatóak. Az itt elmondottak is ezt igazolják. (y-if Lassan épülnek az egészségügyi létesítmények (CTK) — A közép-szlovákiai kerületben ez idén 9 nagyobb egészségügyi létesítmény építését vették tervbe. Az e célra ez évre előirányzott összeg 42 millió korona, de eddig csupán egyharmadát fordították a szükséges beruházásokra. Banská Bystricán befejezéséhez közeledik a kerületi népegészségügyi intézet gazdasági épületének s egy 60 ágyas járványkórHáznak az építése, s egyben megkezdődött a kerületi népegészségügyi intézet további építkezéseivel kapcsolaos tereprendezés. Liptovský Mikuláson a közeljövőben adják át rendeltetésének a járási- közegészségügyi és járványügyi állomás épületét, s egy korszerűen berendezett gyógyszertárat. Breznóban 1964 óta épül — "több mint 64 millió korona költséggel — egy 325 ágyas kórház, arňelyet azonban valószínűleg csak 1970-ben adhat"nak át rendeltetésének. Az építkezés azért oly lassú, mert egyrészt nincs elegendő munkaerő, másrészt megfelelő s elegendő építőanyag sincs. Nagyon késedelmes a Dolný Kubín-i kórház építése is. Az éz évre erre az építkezésre előirányzott 9 millió koronának eddig csupán egyharmadát használták fel. A 340 ágyas kórházat építő žilinai Magasépítő Vállalat sem rendelkezik elegendő munkaerővel, építőgépekkel, és nem tudja beszerezni elegendő mennyiségben a szükséges építőanyagot. Kedvezőbb a helyzet Cadcán, ahol az új kórház épületében már ez év végén meg lehet kezdeni az egészségügyi berendezések stb. összeszerelését. A poliklinika épületét még ez idén átadják rendeltetésének. rONDÄCS elvtársból most már szinte ömlenek a szavak, s bár ezek pusztán a szövetkezeti gazdálkodás sikereire büszke embernek a tényeket leszögező megállapításai, mégis a kiejtett szavak hangszíne másra is figyelmeztet: így az olyan ember beszél, aki saját igazának, esztendőkön át tartó harcának sikerét élte meg. — És a búza minősége ... Kitűnő ... igazán elsőrangú. A hektolitersúly magassága már majd azt a határt tetőzi, amelynek lemérésére a laboratóriumi mérleg sem képes. Az öreg hitetlen tamások, mert voltak itt is, akik nem hittek, akik kétkedve, nevetve fogadták a szakemberek magyarázatát a többtermelés lehetőségéről, most csak ámulnak. A tavaszA dunaszerdahelyl járásban a Dunatőkési Állami Gazdaság számára épülő, tíz csarnokból álló — negyvenezer tojós tyúk és 20 000 csirke gondozására tervezett — nagy baromfifarm első csarnokát e napokban adták át rendeltetésének. (J. Bakala felv. — CTK) PETRŐCI BÁLINT: A VÖRÖSKATONA VISSZATÉR — Csok tanítsatok... — dünnyögi dacosan oz egyik katona. Mosolyogva nézek a tisztre. „No, tiszt urak i- gondolom -, gyengén tartjátok a gyeplőt a kezetekben. A szilaj csikó egy napon kiugrik a hámból, s akkor )aj nektek!" • • • Hideg őszi reggelre ébredünk. Kedvetlenül ugrunk ki a meleg ágybóí. — Gyerünk! — sürget az egyik magyar. — Az esküvődre sietsz? — kérdi a másik. t- Majd megesketnek ezek bennünket, csak tudják meg, kicsodák vagyunk! — Nem kötjük az orrukra! — mondom. A parancsnok szobájában egy főhadnagyot találunk. Kedélyesen beszélget egy másik tiszttel. Nem a legcsendesebben tettük be az ojtót, de a főhadnagy ránk se pillantott. Illetlen dolognak tartottam, hogy köhintéssel figyelmeztessem jelenlétünkre ... A tekintetem megakad a falon függő nagy térképen. Csehszlovákia térképe. Most látom először! Nézzük csak, hogyan fest a hazám. A térképhez lépek. Keresem Banská Bystricát. Itt van! Itt folyik a Garam! Hol van Predajňa, a szülőfalum? Nem találom. Pedig ha tudnák, mily drága nekem ez a kis falu ... — Mit bámészkodik?! - förmed rám hirtelen a főhadnagy. >- Talán azért jött vissza, hogy kémkedjen a bolsevikoknak?! Ordítani szerettem volna dühömben. Azt akartam megkérdezni a főhadnagy úrtól, tudja-e, mi a hazaszeretet? Nagyot nyelek. A legszívesebben a csizmájára köptem volna. Bátran a szemébe nézek. — Ne sértegessen, főhadnagy úr! — válaszolom felháborodással. — Nem vagyok kém! A Csehszlovák Köztársaság polgára vagyok! Minden jogom megvan ahhoz, hogy nézzem hazám térképét. Most látom először... Hét éve nem voltam idehaza! — Bocsásson meg, nem gondoltom komolyan szólal meg egyszerre békülékeny hangon a tiszt. — De azt meg kell mondanom, az éjszaka alaposan elhúzódott a katonáinkkal tartott „értekezletük" ... — Ök még nem tudják, mi a háború, főhodnagy úr — válaszolom. - Merem állítani, jobban megy majd a kiképzés, ha a katonák olyasvalakitől tudják meg, mi a háború, aki alaposan kivette belőle részét. Igy ők is jobban fogják tudni, ha netalán sor kerülne a háborúra, kire fogják a fegyvert... A főhadnagy nem érthette a célzást, mert mosolyogva igent bólogat. I- Igaza van — mondja. — A katonának tudnia kell, miért harcol... Sajnálom magukat, hogy ilyen későn szabadultak a fogságból. Biztosan nogyon megdolgoztatták magukat... — De mennyire! — felelem. A főhadnagy feljegyzett mindent, amit szükségesnek tartott, és elbúcsúzott tőlünk. A parancsnokság épülete előtt elbúcsúztam két magyar társamtól. Kézszorongatás közben szinte egyszerre mondjuk: — Első dolgunk lesz a pártnál jelentkezni, és aztán tovább harcolni... Ök az állomás felé indulnak, én a város szivébe, hogy megtudjam, merre van a kommunista párt titkársága. Megszólítok egy munkásembert. — Az Alsó utcában van ... t~ feleli. A térről induljon Radvóny felé... — Hogy hívják a titkárt? — kérdezem. Ha tudja, s Ha elvtársozza a nevét, akkor közibünk való ember lehet... — Svarc elvtárs a titkár... Köszönöm, elvtárs! — Csak most jössz haza a fogságból? — Kicsit elhúzódott ott a háború — válaszolom. - Meg kellett várnunk a végét. .. A munkásember mosolyog. Ki tudja, találkozom-e még vele az életben. Ő az első elvtárs, akivel idehaza összehozott a sors. Jól az emlékezetembe vésem az ajka körüli mély ráncot és az égkék szemét. I- Nem bánod, hogy hazajöttél? kérdezi. — Egyszer itt is másképpen lesz! — Lesz, de mikor?! Svarc titkár elvtársat ugyanaz érdekelte, mint a katonákat. Miután átadtam neki a bolsevikok pártjának tagsági igazolványát, és kiállította részemre a mi kommunista pártunk igazolványát, vallatóra fogott. Neki is elmondtam, hogy ismerkedtem meg Galuskin elvtárssal, és milyen körülmények között léptem be a Vörös Gárdába. — A párttagságot mivel érdemelted ki? — kérdezi Svarc elvtárs. i- Hát, hogy is mondjam? Ha itt a titkárságon egy munkásember arra kérne, vegyétek fel a pártba, felvennétek? — Ha tudjuk., kiről van szó, igen ... — „Nálunk"... — akaratlanul ejtem így a szót, Oroszországra gondoltam másképpen volt. Ott harcban érdemeltük ki a tagságot... Amikor beléptem a Vörös Gárdába, nemcsak katonai kiképzésen vettünk részt, naponta politikai oktatásunk is volt. Így könnyebben megértettük a bolsevikok pártjának politikáját. Amikor megalakult a Vörös Hadsereg, én is annak lettem a katonája ... i- Most puskák nélkül harcolunk, Senček elvtárs — szólal meg percnyi gondolkodás után a párttitkár. - Puska nélkül nehezebb harcolni... — Majd meglátjuk ... — Most a szó fegyverével kell harcolnunk ... i- Fog majd az is menni, titkár elvtárs! - mondom lelkesülten. — Mit akarsz csinálni? — Még nem tudom ... Előbb haza megyek Predajnóra ... Amint kimondtam a szót r- úgy mint tegnap —, most is a hátamban éreztem a Garam hűvös leheletét, mintha csak taszítana magától. — Talán visszafogad a szülőfalum -• mondom búcsúzóul Svarc elvtársnak. (Folytatjuk.)