Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)
1967-07-10 / 188. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1967. július 10. • Hétfő • XX. évfolyam, 188. szám • Ára 40 fiHér X STOCKHOLMI VfETNAM-EONFEBENClA FElHfVASAt Az egész világ követelje a vietnami nép függetlenségének és szabadságának biztosítását A dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat dolgozói ez év október végéig 1 668 000 korona költséggel felépítik Topolovcén az ötosztályos iskolát. Így áll ez a tervükben. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére azonban kötelezettséget vállaltak, hogy augusztus végéig befejezik a munkálatokat. Így a diákok az úf tanévben új iskolában kezdhetik a tanulást. (Balažič felvétele) Békeünnepeink békevágyunk kifejezői J i ŕ i Hendrych elvtárs a domazlicei ünnepségeken (ČÍK) — Ébresztővel és katonazenével kezdődött vasárnap a chodok ünnepségének második napja, amely néhány év óta a határőrség ünnepe is. A résztvevők örömmel üdvözölték Jiŕí Hendrych elvtársat, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagját, az ünnepségen részt vevő párt- és kormányküldöttség vezetőjét. Délután Jirí Hendrych elvtárs beszédet mondott az ünnepi gyűlés részvevői előtt. „Minden évben találkozunk a chod ünnepségek során, hogy Elutazott Szlovákiáitól az FKP küldöttsége (ČTK) — A Francia Kommunista Párt küldöttsége, amely a CSKP Központi Bizottságának meghívására {eanette ThorezVermserschnek, az FKP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével hazánkban tartózkodik, július 9-én Siiačrói Prágába utazott. A francia vendégek látogatást tettek a közép-szlovákiai üzemekben, megkoszorúzták a francia partizánok strečnói emlékművét, és találkoztak a kerület dolgozóival. kinyilatkoztassuk békevágyunkat. A chod ünnepségek felidézik a múltat, a nemzeti függetlenségért és szabadságért, a szociális haladásért és igazságért vívott küzdelem korszakát és ezzel együtt a mai szocialista Csehszlovákia életét. A chod hagyományok hazánk nyugati részének védelmét és biztonságát jelentik. Határőrségünk tagjainak az ünnepi nap alkalmából, erről a helyről kívánunk sikereket szolgálati kötelességeik teljesítésében, országunk és békés életünk védelmének biztosításában" — jelentette ki többek közt Hendrych elvtárs. Tűzoltók jubileuma Prešovban (ČTK) — Július 9-én folytatódtak a prešoví Első önkéntes Tűzoltó Egyesület megala pításának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. Délelőtt az tűzoltó egységek gyakorlatokat mutattak be. A bemutató során működésbe hoztak egy több mint 100 éves tűzoltófecskendőt is. A prešovi tűzoltók jubileumát népünnepéllyel fejezték be. Befejeződött a csehszlovák és a szovjet ifjúság barátsági fesztiválja Lvov (ČTK) — Az ukrajnai Lvovban ünnepélyes tűzijátékkal befejeződött a csehszlovák és a szovjet Ifjúság barátsági fesztiválja. Az esti búcsúhangversenyen több mint 1000 csehszlovák fiatal vett részt. A hangverseny előtt a csehszlovák küldöttek képviselői köszönetet mondtak a Lenin Komszomolnak és az egész szovjet ifjúságnak a szívélyes fogadtatásért. A fesztivál hat napja alatt több találkozót rendeztek. A csehszlovák fiatalok ellátogattak az üzemekbe, sportvetélkedőkön és egyéb rendezvényeken vettek részt. Az ünnepségeket meglátogatta feremenko marsall és Leljusenko hadseregtábornok is, akik részt vettek hazánk felszabadításában. Ellentmondó jelentések Stockholm (ČTK) — A stockholmi Vietnam-konferencia vasárnapi befejező ülésén felhívást intézett a világ közvéleményéhez, amelyben a következőket állapítja meg: „A Vietnam ellen folytatott amerikai háború fokozása egyre inkább tömegpusztító jelleget ölt Minden férfinak és nőnek az a kötelessége, hogy harcoljon e háború ellen és küzdjön az amerikai agresszió beszüntetéséért. Az egész világ követeli, hogy biztosítsák a vietnami nép függetlenségét és szabadságát". A felhívás hangsúlyozza, hogy a válság valódi és tartós megoldásának alapfeltétele a VDK ellen intézett bombatámadások és erőszakos cselekedetek végleges beszüntetése, az amerikai agresszió haladéktalan felszámolása, valamint az amerikai és csatlós haderők azonnali kivonása Dél-Vietnamból. A stockholmi Vietnam-konferencia vasárnap határozatot fogadott el, amelynek értelmében hatékonyabb tiltakozó akciókkal akarnak küzdeni az amerikai agresszió ellen, és nagyobb segítséget nyújtanak majd a harcoló Vietnamnak. A határozat szerint a Stockholmban képviselt békeszervezetek állandó bizottságot létesítenek a tiltakozó akciók egybehangolására. A stockholmi konferencia több jelentős mozgalmat kezdeményezett. így például július 20-án, a genfi egyezmény évfordulóján az egyes országokban béketárgyalásokat követelő tüntetéseket rendeznek. Nemzetközi adatgyűjteményt állítanak össze, amelyből majd kitűnik, hogy melyek azok až iparvállalatok, tudományos szervezetek és egyének, akit felelősek a Vietnamban alkalmazott pusztító fegyverek használatáért. Az amerikai légi kalózok folytatják támadásaikat a VDK ellen McNamara dél-vietnami szemleúton • Amerikai közéleti személyiségek felhívása a háború megszüntetésére • Osztrák zsoldosok Vietnamban Nigériából Lagos (ČTK) — Lagosban kiadott közlemény szerint a központi kormány csapatai folytatják előrenyomulásukat Enugu, a Biafra Köztársaság fővárosa felé. Elfoglalták Gakem várost és egy kiképzőtábort, ahol több száz katonát ejtettek foglyul. A központi kormány közleménye szerint a lázadó csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. A közleménnyel ellentétben az enugui rádióállomás bejelentette, hogy a központi kormány csapatainak a Biafra Köztársaság elleni támadása sikertelen volt, és a biafrai csapatok behatoltak a szövetségi területekre. E jelentések szerint Nsukka és Ogoja városok térségében súlyos harcok folynak. Saigon — McNamara, az Egyesült Államok hadügyminisztere, az amerikai tábornokokkal tartott kétnapos tanácskozás után elutazott Saigonból, hogy ellenőrizze a dél-vietnami katonai támaszpontokat. Az amerikai tengerészgyalogság Phu Bai-i támaszpontján Cusham tábornok, a tengerészgyalogság főparancsnoka jelentette a hadügyminiszternek, hogy az észak-vietnami tüzérség súlyos veszteségeket okozott az amerikaiaknak. Az év eleje óta a demilitarizált övezetben 8000 amerikai tengerészt tettek barcképtelenné. McNamarát szemleútján Westraoreland tábornok, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai haderők főparancsnoka kíséri, aki a jelenleg Vietnamban állomásozó 468 000 főnyi katonaságot további 140 000-rel akarja megerősíteni. Hanoi — Az amerikai repülőgépek az elmúlt héten a VDKban tüzelőanyagraktárakat, vasútvonalakat és a védelmi berendezésket támadták. Szombaton összesen 115 amerikai bombázó és felderítő repülőegység hatolt be a VDK légiterébe. Az elmúlt héten a VDK fölött 21 amerikai gépet lőttek le. New York — A New York Times felhívást tett közzé, amely felszólítja az amerikai vezetőiket, hogy szüntessék be a VDK bombázását, és haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat. A felhívást többek között John Galbraith, a demokratikus akciókat támogató amerikai szervezet elnöke, Martin Luther King néger vezető és más jelentős személyiségek frták alá. Bécs — A Volksstimme közölte, hogy a Vietnamban harcoló amerikai alakulatoknál 800 —900 osztrák polgár harcod akiket az osztrák hadseregben teljesített katonai szolgálatuk időszakában toboroztak af Ausztriában működő amerikaá „oktatók". Elhallgattak a fegyverek a Szuezi-csatorna partján BUMEDIEN, ALGÉRIAI MINISZTERELNÖK KAIRÓBAN Kairó (ČTK) — Egyiptomi és izraeli jelentések szerint a Szuezi-csatorna partján szombaton este befejeződtek az egyiptomi és az izraeli csapatok közötti összetűzések. A kairói rádió közölte, hogy Port Said és Port Fuad bombázásakor egy polgári személy életét vesztette, heten megsebesültek. Huari Bumedien, algériai miniszterelnök tegnap Kairóba utazott, ahol Nasszer elnökkel a közel-keleti helyzetről, elsősorban Izrael újabb agressziójáról fog tárgyalni. Az ENSZ-diplomaták véleménye szerint Bumedien tárgyalásai hasznosak lesznek. Összeült a Biztonsági Tanács Avad Kuni, az Egyesült Arab Köztársaság állandó ENSZ-képvlselője szombaton este kérte a Biztonsági Tanács azonnali öszszehívását, tekintettel arra, hogy Izrael megsértette a Biztonsági Tanács a harcok beNYÁRI SZÜRET KA oravský Jántól 'mindőszIVI sz e egy csörgedező patak választja el Sekule községet, az egykori Székelyfalvát. Eggyéforrott, összeépült két falu terül el itt a határ menti Morva folyó közelében. Folynak is serényen a tárgyalások a közigazgatási egységesítés érdekében ... A sekulei földművesszövetkezet tizenegy hektáros kertészetének és gyümölcsösének, a zöldségfélék, virágok és nemes gyümölcsök aranybányájának egy érdekes különlegessége ls van; a hatvan méter hosszú, házmagasságú, téglás, sokablakos, központi fűtéssel ellátott melegház, melyben intenzív szőlőgazdálkodás folyik. A mögötte égbenyúló kémény, mely gyárkéménynek is beillene, már messziről arról árulkodik, hogy itt a hűvös és hideg napokban sok-sok mázsa szenet tüzelhetnek el. A fél évszázados szőlőtőkék karvastagságú szárai, mint egy óriás szőlőlugas polipkarjai húzódnak engedelmesen az üvegfalak mentén az üvegtető felé, melyen keresztül éltető napsugár melege hull a gondozott helyiségbe. Még zsenge venyigekorukban kényszerítették gondos kezek a fejlődés kijelölt irányába. A zimankós téli hónapokban, verőfényes tavasszal és a nyirkos ősz borús napjaiban, amikor a szabadban minden fázósan didereg, itt a melegházban a központi fűtés csövet ontják a fótékony meleget a melegház büszkeségére: a korai nemes szőlőfajtákra, az ezernyi cserépben viruló virágokra, A szőlőhegyeken, a szabadban érő szőlőtőkék hozama és beérést ideje nem is hasonlítható ahhoz, ami itt virul bőségben a melegházi, megzabolázott, em(Folytatás • 2. sldaloal !/*»."• F tv. . . s . SZEMET GYÖNYÖRKÖDTETŐ LÁTVANY (Dallos Jolán (elvétele) szüntetésére szóló felhívását, A későbbiekben Izrael is kérťtf a tanács összehívását E kérések alapján szombaton a késA esti órákban összeült a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa a közel-keleti helyzetet. Kunt, a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett levelében bejelentette, hogy szombaton reggel a Szuezi-csatorna keleti partján Port Fuadtól délre iz< raeli csapatok támadták meg az egyiptomi egységeket. Az izraeli légierő ugyanakkor bombázta a Szuezi-csatorna mentén fekvő egyiptomi ellenőrző állomásokat, valamint Port Said sűrűn lakott területeit. A Biztonsági Tanács ülésén elsőként Fedorenko, szovjet küldött szólalt fel, aki állást foglalt az EAK panaszának megtárgyalása mellett. Ugyanezen az állásponton volt Bulgária és India küldötte ls. Ezután napirendre tűzték az EAK és Izrael panaszát is. U Thant, az ENSZ főtitkára rövid beszédében azt javasolta, hogy a Szuezi-csatorna térségébe küldjenek megfigyelőket, akik ellenőriznék a Biztonsági Tanács fegyverszüneti felhívá•> sának megtartását. Az izraeli küldött — az előző esetekhez hasonlóan, most is tagadta a fegyverszüneti felhívás megsértését. Annyit azonban beismert, hogy az izraeli csapatok Port Said térségében repülőgépeket használtak. Mait küldöttének javaslatára az ülést ezután félbeszakították, hogy a küldöttségek egymással tanácskozhassanak. A' szünet után bejelentették, hogy a vitát vasárnap éjjel folytat* ják.