Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1967-07-01 / 179. szám, szombat

ťys. i, * m Y E Z E T — E L E T S T i L US najyvárofhan ip anélkül, hogy a sajtóban, rádióban, jjyszer ne találkoznánk e szóval: élet, holtvizű folyókról, piszkosszürke égi beton rengetegekről, szükséglakái -ohanásról szólnak ezek a tudósítáSmyezet termékéről: a neurózisos emg ér, véget az életkörnyezet alakulójdományos szimpózium, amely összez ország lakossága, környezetünk alaeredményeket értünk el és figyelmezpari társadalom eljöttével milyen vemolnunk. ogy éppen ez a város látta vendégül izt vevő tudósakat. Ostrava iskolapéla rendszertelenül fejlesztett nagyipar a környezetet. A kapitalizmus aranybárók nem sokat törődtek vele, hoyezetben lakik a bányász, a kohász, den jegyét magán hordozza. agolták. ikltása a ával is A nem •áltatások részKotek szimpószerint : országiezőkép51.6 °/o 48,4 % 41.7 % 41,4 % 34,6 % 24,0 °/o ünk teitási há:k, szersk az az atislaváíe&ztatott irát dolműszakna lakó; szocio:erint a íapi két ;árlással, sanállásk eseté;ászámítssal tölogy J6henésre, lndössze ÉRIA ínya ép)eken a em tersarányáe voltalot fejeúlt száSkról, a igyedekfertsd ez 3 városjzni, beji Egyetem hallgatói nemrég szociológiai felmérést végeztek. Azt kérdezték a bratislavai lakótelepek kb. ezer családjától: Bratislava melyik negyedében laknának legszívesebben. A válasz csaknem nyolcszáz esetben így hangzott: „Valahol a „Védcölöp úton" (villanegyed). Az ilyen válasz sok mindent elárul. Elárulja, körülbelül, hogyan érzik magukat az emberek a panelházakban. Talán nem is maguk a lakások, hanem az azokat körülvevő atmoszféra az oka, hogy a kívülről egészen esztétikusnak ható épületek lakói idegenül érzik magukat. Az iparosodás városóriások kialakulását hozta magával. Lakóinak életstílusában alig néhány emberöltő — a mi esetünkben alig másfél évtized — alatt olyan változások következtek be, amelyek a sző szoros értelmében mindnyájunkat sokkoltak. A legelső ilyen sokkot a természettől való eltávolodás okozta. Az ember évezredeken keresztül hozzászokott a természetközelséghez. Vadászott, halászott, földet művelt, bizonyos jellegű ételeket, italokat fogyasztott. A szervezete, idegrendszere, szokásai, igényei is a természetközelség feltételeihez Idomultak. Ezt a földművelőt, a természettel azonosuló embert a legutóbbi néhány évtized alatt szerszámgép mellé állították, rákényszerítették az automata-diktálta munkaütemet, vagy traktorra ültették. Az emberiség jórészének a lakásviszonyai is megváltoztak. Egészségügyi szempontból ugyan nyertünk az urbanizálással, de ez csak a szorosan vett testi higiéniára vonatkozik. „Sok szempontból kétes értékű eredménynek tartom — mondotta halála előtt néhány évvel Corbusier, a nagy műépítész —, hogy félmillió éi) alatt a barlanglakó emberből panelházi ember lett." Ez az embertípus tudat alatt nosztalgiával emlékezik a természetközelségre. Romboljuk talán le a nagyvárosokat? Semmisítsük meg az ipari centrumokat és térjünk vissza az őstermeléshez? — teszi fel az ember a kérdést a tények hallatára. Mindenki számára világos, hogy a természethez való visszatérés bárminemű ilyen értelmezése haladásellenes. Éppen a technika eszközeinek segítségével, a további műszaki fejlődés révén lehetséges a modern kor emberének és a természet harmóniájának megteremtése. Gyakran hivatkoznak ma Corbusier-re az életkörnyezet alakításával foglalkozó szakemberek. ö azt mondotta: A környezetalakítást a lakberendezéssel kell kezdeni... Agyúkat, lőszert?... Köszönöm, lakásokat, — volt a jelszava. IDÜLT LÉGSZOMJ Milena La maróvá, aki a nagy műépítész tanítványának tartja magát, az ostravai szimpóziumon előadást tartott. Érdekes elképzelései vannak a korszerű lakásról. — Az építészek többsége ma még világszerte a családi otthonról alkotott XIX. századi elképzelések hatása alatt tervez. A múlt században megszületett a hálószoba, az úgynevezett reprezentatív szalon, az ebédlő és a lakás többi része funkciójáról alkotott nézet, és ez még ma is tartja magát. Az átlagos polgárnak két-háromszobás otthona volt. Ezek berendezésével voltaképpen az arisztokraták palotáit majmolták. Ami a szobák számát, rendeltetését illeti, még a ma emberének is a legtöbb esetben ez a lakásideálja. Ráadásul a múlt században épült polgárlakások szobái a maiaknál tágasabbak is voltak. Így történt meg, hogy az utóbbi évtizedekben épült tömeglakások lakói idült légszomjban szenvednek. A legkorszerűbb építészeti irányzatok követői már elvetették az „egy nagy szobából több kicsit rekeszteni" elvet. És nemcsak hogy elvetették, hanem éppenséggel megfordították. Kidobták a szilárd keresztfalakat, hogy a család szükség esetén akár egyetlen nagy szobává változtathassa a lakást. A válaszfalakat ezekben a lakásokban majd tetszés szerint mozgatható panelek helyettesítik. Az egyetlen nagy szobából így szükség esetén rövid idő alatt több kisebb helyiség is létesíthető. Ezekben a család minden tagja kedvtelése szerint tanulhat, szórakozhat, pihenhet. A HOLNAP LAKÁSIDEÁLJA — A XIX. században gyökerező elképzelések hatására általában még valamiféle állandóság-igénnyel rendezik be a lakásokat. Viszont tény, hogy egyetlen tartós szükségleti „cikk" funkciója se változik talán egy életen át olyan gyakran, mint a lakásé. Más a diákkorú fiatalember lakásigénye, más a nyugdíjasé, más a tudósé, művészé, a falusi dolgozóé és a tipikusan nagyvárosi emberé. Életkor és foglalkozás szerint változik az igény — mondotta Milena Lamarová. És még hozzátette: — A hátam borsódzik néha, ha egy-egy kiállításon, képes folyóiratban „Ideális" bútorozott szobát látok, amely állítólag minden igényt kielégít. És elszomorodom, mert a legtöbb esetben sehol sincs feltüntetve, hogy a lakberendező ezt milyen korú, milyen foglalkozású, milyen műveltségű ember számára tervezte és főleg: hány tagú család számára. Ellenben mindig ott az elvont jelző: modern, ízléses, kényelmes. A bútortervezők és az építészek közül ma még kevesen számolnak azzal, hogy az élet különböző fázisaiban változnak az igények. És — sajnos — azzal se számolnak, hogy az igény a környezetnek, a város nagyságának is függvénye. A modern nagyipar szükségszerű velejárója a sorozatgyártás. Házat és bútort, ruhaneműt és más szükségleti cikket a gyárak ma már sokezres szériákban és olcsón állítanak elő. Ez akarva-akaratlanul uniformizálja az ember környezutét, a használati tárgyakat és végső fokon a gondolkodásmódot is. Ma már az uniformizálás társadalmi követke; menyeivel ls számolni kell. <\ közszükségleti cikkfogyasztásban legmagasabb szintet elért Egyesült Államok a példa rá, milyen nagy mértékben leegyszerűsíti az emberek gondolkodásmódját, vágyait, életstílusát, esztétikai felfogását a környezetét alkotó, nagyipari módszerekkel előállított, olcsón beszerezhető tömegcikkek dzsungele. Érdekes jelenségnek lehetünk ta,\úi — állapította meg Wright Mills, a neves amerikai szociológus. — Az amerikaiak — írja — tömegesen , menekülnek" a nagyvárosokból vidékre, erdősdombos tájakra, ahol a hétvégi kikapcsolódást s zámukra egy kii faházikó összeeszkábálása ielenti. Ez a nagyvárosi ember — sokszor öntudatlan - tiltakozása a természettől való eltávolodás, az uniformizált, légkondicionált, típusbútorral, típusjégszekrénnyel berendezett lakás elA len. Igcz, hogy később ezt házikót is ellátják légkc^dicionáló berendezéssel, rne is vásárol majd az illxo jégszekrényt és gépk/esln jár majd ice. De ez émen azt bizonyítfa, hogy/ a modern nagyiper terrrUrkel és a harmonikus, természetközeli életmód ki zött nincs ts oly nagy áthidalhatatlan ellentét." Mi lesz veled, ember? — tesszük fel mi is önmagunknak a kérdést. Vajon nem ví lik-e az ember a maga készítette tárgyak rabjává? Va|on nem győz-e le bennünket a technika? Ilyen gondolatol: keringenek az ember agyában, miközben az életkörnyezet kérdéseivel foglalkozó tidósok előadásait hallgatja. fó tudni, hogy ma már világszerte százmilliókat áldoznál' a világot átalakító technika és az ember harmóniájának megteremtésére. De vajon íem késtünk-e kissé el? TÓTH MIHÁLY Prágai levél Nem tudom, ismerik-e ezt a kifejezést „dobra kerülni"? Azt jelenti, árverésre jutni. Nyilván úgy keletkezett; hogy az árverést dobszóval hirdették meg. A tavaszikabátom dobszó nélkül került árverésre, ezzel szemben Prága valamennyi tisztítójában és mosodájában ki volt hirdetve. Hisz tudják, hogy szokott lenni; az ember valahová elhányja a tisztítóban kapott nyugtát, megfeledkezik róla, aztán egyszer csak észreveszi, hogy valami hiányzik a ruhatárából. Töri a fejét, keresgél, míg csak rá nem jön, hogy a keresett ruhadarab már nyolc hónapja a tisztítóban van. A tisztítóban aztán azt mondják neki, épp a napokban árverezzük el a ki nem váltott ruhadarabokat. Menjen el az árverésre, lehet, hogy megtalálja a kabátját. Mit tehettem, elmentem. A Károly téri föld alatti teremben mintegy másfélszáz ember gyűlt össze. Jobbára idősebb nők és vagy két tucat férfi. Jóllehet viselt ruhát jöttek vásárolni, egyáltalán nem keltettek szegényes benyomást. Igaz ugyan, hogy az árverésre kerülő ruhadaraboknak nem kell kopottaknak, agyonhasználtaknak lenniök, elvégre egészen tűrhető állapotban volt még az HOfiY A KI én kabátom is

! I* V* I M A jelenlévők közül csak egy férfi volt kopott és elnyűtt öltözetű. Semmivel sem törődött, s egy nagy késsel a körmeit faragta. Egyik-másik nő szabócentimétert hozott magával. Amott az egyik teszilmellényt kínál a férfiaknak. Nyilván a reggeli árverésen vette. Egy nagybajszú apóka szemre vadonatúj ballonnadrágot próbálgat. Az oldalához méricsgéli. Bokájától épp a hóna aljáig ér. Miért vásárolta meg vajon? Váratlanul egy kézzel kötött szvetter repül át a fél termen. - Kapja el! — kiált egy asszony a másik felé, aki a második sorban ül. — Nem felelne meg magának? <Egyesek szemmel láthatóan ismerősök, nyilván gyakrabban járnak ide. A mosoda, és tisztítóbeli lányok fehér köpenyben fellépnek a pódiumra, amelyen egy asztal áll, rajta mikrofon. Két másik lány egy ruhadarabokkal teli hosszú fogast húz az asztal mellé. Nicsak, a kabátom! Elsőnek egy gyermekzakó kerül árverésre. „Félgyapjúanyag, kissé viselt, egyébként jó állapotban. Ara két korona." Senki sem jelentkezik. Gyermekruha iránt nem mutatkozik kereslet. Valamelyik anyuka elfelejtette kiváltani a kabátkát, aztán meg rájött, hogy a fiacskája mór kinőtte, így aztán nem látta értelmét annak, hogy kiváltsa. Igy tehát sorra kerül a következő darab. Fehér gyapjú KERÜLT férfizákó. Gyönyörű. Igen ám, de ^ ilyen zakó inkább a Riviérára illik, vagy egy dzsesszzenekar exkluzív öltözetű tagjaira. Végül is a nagybajszos bácsikában lel gazdájára! Az egyik darab követi a másikat; nem sejtett szenvedélyeket ébresztve az emberben! Feszültséget érzek, amint a fehér köpenyes lány ismételgeti az ajánlatokat; az istenért, miért licitálnak annyira arra a koverkotzakóra? Kikiáltási ára tizenkét korona volt, s már huszonhatra verték fel! Tíz koronáig ötven fillérenként ígérnek ró az árverésre került ruhadarabra, húsz koronáig egy, húsz koronától feljebb két koronónként, harminc koronán felül pe. dig alighanem három koronánként. Megütközve veszem észre, hogy magával ragad ez az ötvenfilléres és koronás huzavona, hogy felizgat, hogy az egyik licitálónak szurkolok, a másiknak pedig nem kívánom, hogy birtokába kerüljön egy-egy ruhadarab, amikor a fehér köpenyes árverésvezető egy vállfával háromszor is lekoppintja a „senki többet"-et. Végre sor került a tavaszikabátomra. Zsebes, az bizony, az én kabátom, szervusz, kabát! Szívesen hordtam. Fiús szabása van és nagy zsebek rajta. A nagy zsebek felett pedig még egy-egy kis zseb is! Oda szoktam a villamosra való aprót rakni s olykor né» mi papírpénzt is. Idővel megto|/V/dKA láltam a pénzt, rendszerint akkor, amikor már megfeledkeztem róla, s örültem neki. A fehér köpenyes lány bejelenti, hogy a következő árverésre kerülő darab jó állapotban levő női kabát, csak a bélése szakadt egy kissé (ez a ti művetek, a tisztítóban szakítottátok el, a bélés rendben volt! - háborgok magamban), emitt meg egy kis folt van rajta. (Szóval nem tisztítottátok ki?! — Hisz éppen amiatt a folt miatt adtam tisztítóba!) Kikiáltási ára harminc korona, jelenti be az árverés vezetője. Hamarjában kiszámítom, mennyit fizetnék a tisztításért és a raktározásért. Az utóbbiért rendszerint hetenként két koronát számítanak fel az első hónap eltelte után. Tehát: huszonnyolc hét egy kicsit sok lenne! Jobban kifizetődik, ha az árverésen megvásárolom a kabátomat. Am valahol tudat alatt úgy érzem, megsértettek, hoaf ilyen kevésre becsülték. Jelentkezni, hogy hajlandó vagyok megadni érte a kikiáltási árat. Am/o dupla zsebű kabát mások tetszését is elnyerte. - Hormincjjrorminchárom, harminckilenc... — mutat a fehérköpenyes lány'az árverezőkre. Én állandóan fent tartom a kezem. Hagyja már annak az asszonykának, a lányának akarja megvenni a kabátot, — súgja oda az az asszony, aki egy egész regimentet akar felszerelni vattás zubbonnyal. - De hisz ez az én kabátom! — török ki hangosan, hogy az egész terem hallja s továbbra is a levegőben tartom a kezem. Senki sem értette meg, hogy a tulajdon kabátomat akarom megvásárolni. Azt hitték, hogy már a magaménak tekintem, így aztán az apóka meg az asszonyka gavallérosan lemondott róla. Érzem, hogy minden jelenlevő tekintete rám irányul és tudom, hogy most megvetnek. Az egész teremben a legfiatalabb és árverésre megy ruhát vásárolni! Másoktól levetett ruhadarabot! Mintha nem tudna újra keresni! — Nyolcvan korona, - mondja a fehér köpenyes lány, aki elém hozza a kabátomat. Nyolcvan korona! A tulajdon kabátomért! Előveszem a pénztárcámat és megállapítom, hogy nincs nálam annyi pénz. öt korona hiányzik a nyolcvanból! A többiek mereven néznek rám, érzem, hogy elpirulok. A mikrofon előtt álló lány azonban már újabb ruhadarabot tart a kezében, s lassan elterelődik rólam a figyelem. Megváltó ötletem támad: ki tudja, hátha ... ? A kitisztított tavaszkabát zsebébe nyúlok, s kezembe akad egy összehajtogatott huszonötkoronás. Kissé kifakult - hiába kitisztították. A fehér köpenyes lány csodálkozva méreget, amint a kabátból elővarázsolom a pénzt. - Tudja, igazán az én kabátom. Kérem, vegye el az öt korona helyett, mentegetőzöm és nyújtom át neki a huszonötkoronást. A postán biztosan beváltják maguknak. Nem, nem kérek vissza. Megragadom a -kabátomat és menekülök. De valahogy ugy érzem, hogy már nem fogom olyon szívesen viselni, mint ezelőtt. A KABÁTOM