Új Szó, 1967. július (20. évfolyam, 179-209. szám)
1967-07-25 / 203. szám, kedd
Ä mezőgazdasági társulások hatékonyabb termelésre serkentenek Társulások, vállalkozások létrehozása a mezőgazdaságban nem új gondolat. Jő pár évvel ezelőtt talajjavító szövetkezeteket alapítottunk, amelyek azóta nagy segítséget nyújtottak a mezőgazdasági üzemeknek. Hogy milyen gondolat alapján születtek? A szervezők elsősorban arra gondoltak, hogy ezek a társulások olyan munkát is elvégezhetnek, amelyeket a mezőgazdasági üzemek különkülön nem oldhattak volna meg. Kihasználhatták a nehéz gépeket és olyan szakemberekkel rendelkeztek, akik értettek a talajjavítási munkához. A fő dolog tehát az volt, hogy az összefogással könnyebben, szakszerűbben és gazdaságosabban megoldhassák a problémát. Az új irányítás méginkább arra készteti a mezőgazdasági üzemeket, hogy bizonyos termelési szakaszon társuljanak. A jelentések szerint az országban 44 üzemközi vállalat létezik, (ebből Szlovákiában mindössze három). A vállalkozások egyrészt a szakosítást segítik elő, másrészt a termékek értékesítésével is törődnek. Szó van a zöldségtermesztő- és értékesítő, borászati, gyümölcsészeti vállalkozásokról, valamint a tojástermelési kombinátokról. Termékértékesítő társulás eddig Bratislava-vidék Járásban Jött létre. A társulásba önkéntes alapon 38 szövetkezet és állami gazdaság lépett be. A tagüzemek hektáronként 5 korona tagdíjat fizetnek. A társulás élén háttagú testület áll, amely a társult üzemek között is közvetít kereskedelmi kapcsolatokat. Az ivánkai baromfitenyésztő üzemnek például 5000 választott malac cseréjét közvetítette. Már megtették az első lépéseket az export—import osztály megalapítására. Ennek segítségével Ausztriába gyümölcsöt és más mezőgazdasági termékeket szállítanak. Ä közös jövedelemből újabb szövetkezeti boltokat létesítenek Bratislavában. A létesítésére kedvező feltételek alakultak ki. Vannak például olyan termelési ágak, amelyekben elhasználódtak az alapeszközök és emiatt nem elég jövedelmező a termelés. Erre tipikus példa a baromfitenyésztés. Sok mezőgazdasági üzemben a kevés jövedelmet hozó, pár ezres baromfitenyészetet felszámolják, mert az épületek nem felelnek meg a követelményeknek. A távlati tervek szerint 17 milliő 400 ezer tojó számára új ólakat kell építeni, és sok meglevő épület korszerűsítésre szorul. A sertéshizlalásnál sem rózsásabb a helyzet. Sok az elavult hizlalda. Ebből adódik a követelmény; az új ólakat úgy építsük, hogy azok több szövetkezet igényének is megfeleljenek. A korszerű ólakban olcsóbb és magasabb szintű lesz a termelés. Számos mezőgazdasági üzemben foglalkoznak olyan termelési ágakkal, amelyek ráfizetésesek. Emiatt a vezetőség és a tagság is éveken át kesereg. Ilyen termelési ágak fenntartására semmi szükség nincs. Jól teszik a mezőgazdasági üzemek, ha felszámolják a kevésbé jövedelmező termelési ágakat. A másik oldalon viszont arra is kell gondolni, hogy a közellátás számára elegendő árut biztosítsunk. Például nem számolhatjuk fel a baromfitenyészeteket egyoldalúan. A nyitrai járás példájára üzemközi vállalkozást kell létrehozni, hogy a közellátás számára szükséges hús- és tojásmennyiséget kitermelhessük. Az üzemközi vállalkozások, társulások nem jelentik a végső célt. A tervek szerint a Jövőben hatalmas kombinátok létesülnek, de ezek alapításához jelenleg még nincsenek meg a kedvező feltételek. A távoli cél előtt tehát olyan vállalkozásokat alapítunk, amelyek magukban hordják a jövő kombinátjainak csíráját. Minél több lesz az üzemközi vállalkozásokból, annál könynyebben létesíthetünk majd nagy kombinátokat, amelyekben a termelés teljesen tudományos alapon folyik majd és a lehető legmagasabb lesz a munkatermelékenység. A vállalkozások, társulások, kombinátok: új fogalmak. Még csak most ismerkednek meg velük közelebbről mezőgazdasági üzemeink vezetői. Oj születik. Űj, ami az előrehaladást szolgálja. Jobban érvényesíthető az új technológia és a szakemberek tudását is jobban kihasználhatjuk. A mezőgazdasági üzemek a vállalkozások létesítésével csak nyerhetnek. Ugyananynyi, vagy kevesebb költség- és munkabefektetéssel többet és olcsóbban termelhetnek, ugyanakkor az értékesítéssel is kevesebb bajuk lesz. Ha például a gyümölcs- és zöldségértékesítő vállalat nem tudja értékesíteni az árut, feldolgozhatja és úgy adhatja piacra. Amint látjuk, sok-sok érv szól amellett, hogy a vállalkozások létrehozása kifizetődő és szükséges, s a mezőgazdasági üzemek javát szolgálja. BALLA JÓZSEF * A nyugat-szlovákiai konzervgyárak és szeszfőzdék malackyi üzemében e napokban kezdték meg kiváló minőségű füstölthús pástétom és kenősoldalas gyártását. Képünkön: konzervgyártó gép és személyzete. (E. Remp felv.) Kassák Lajos meghalt Kassák Lajos 80. születésnapját nemrég ünnepelte szülővárosa, Érsekújvár. Ezen az ünnepen Kassák sajnos már nem jelenhetett meg személyesen, mert orvosa megtiltotta neki az utazást. Feleségének megmondta, hogy a szíve nem bírná el az út fáradalmait. Pedig Kassák szeretett volna eljönni, szeretett volna még egyszer végigmenni ama város utcáin, ahol egykor a lakatosmesterséget tanulta, és ahol gyermekkori vágyai érlelődtek. Ki tudja? ... bizonyára búcsúzni akart a meghitt macskaköves utcáktól, az egykori zajos és színes piactértől, ahonnan hódító útjára elindult. De a szíve már nem bírta, maga helyett levelet küldött szülővárosának. A levél a vallomás erejével hat. Többek között ezeket írta: ,/Jem vagyok túl érzelgős természet, de mondhatom, mélyen meghatott, hogy 80 éves koromban sem feledkeztek meg rólam, és rokonszenvüket tiszteletadással fejezik ki irányomban. En ls egy hosszú életen át hű fia maradtam szülővárosomnak, és sosem feleltettem el, hogy ott ringatták bölcsömet, ott voltak tanítóim és játszópajtásaim. Egész irodalmamban észlelhetők gyermekkori emlékeim felvillanásai, az ottani emberek arcát mintáztam meg, az ő sorsukat példáztam, és az őket körülvevő tájat festettem. írói tevékenységemnek ezt a részét „Egy ember élete" című önéletrajzi könyvem első és másoáik része félreérthetetlenül dokumentálja. Ezen a meghitt ünnepségen testben és lélekben szerettem volna Önök között lenni, és egyszerű szavakkal elmondani életem sorát, mindennapi küzdelmeimet, hitemet a szépben és jóban, és kezet szorítani Önökkel olyan odaadással, ahogyan a testvérek szorítják meg egymás kezét a jóízű találkozások alkalmával." Már nem szoríthatta meg senkinek a kezét, még Halla Károlyét, a 84 esztendős nyugalmazott mozdonyvezetőét sem, aki Trnaváról azért utazott Érsekújvárra, hogy láthassa egykori inastársát, a világhírű írót, aki művészetével nemcsak a magyar irodalomban és képzőművészetben, de világszerte is tanítványokat és híveket szerzett. Halála híre megdöbbenést és gyászt vált kl mindenkiből, aki ismerte műveit, és aki harcos, meg nem alkuvó páratlan pályafutását figyelemmel kísérte. E mély gyászban halhatatlan műveinek gazdagsága és ragyogó költészete nyújt vigaszt. Igaza volt Mezei Andrásnak, amikor azt írta róla, hogy: „Senkinek se volt annyi tanítványa, mint neki, és se?tkl se veszett még össze tanítványaival annyiszor, mint ő. Szinte kivétel nélkül hatott a legnagyobbakra, s újabb és újabb hullámok jelzik erejét ma is a fiatal nemzedékekben. Kassák szigorú, de nem félelmetes. Lehetne bármely mesterember, munkáséletű, akiről látszik, hogy jóban van önmagával, aki nem hal meg soha, csak szótlanul, búcsúzás nélkül befordul aludni egyszer." A vasárnap elhunyt Kassák Lajost, a szocialista irodalmat és művészetet szeretők nagy családja mély fájdalommal gyászolja. Sz. B. ZALKA MIKLÓS: BŰRZEKÉS Oldalt állt a társával — akivel Szolnokra becsónakázott — és arra gondolt, kár, hogy a belügyi népbiztos hallgatja ki ezt a dögöt. Másnak ikellene, nem neki, és nem is Tibornak, — olyannak, aki maga Is bedőlt a rágalomnak. Aki maga is hiszi. Azok közül valakinek, akik a humanizmust emlegetik, akik az emberiesség nevében interpelláltak ellenük a parlamentben. Akik felkapták ennek a keselyűnek a hazugságait, károgják-suttogják úton-útfélen. A népbiztos biccentett: — Vissza. A volt tiszttársai megbecsülését. A keselyű válasza egyenes, és kurta: !- Azokét. — Akik az atrocitásokat elkövették? Azokét? Vállrándítás. A hang ionok: — A barátaimét. A volt tiszttársaimét. A népbiztos bólintott: — Legalább őszinte — mondotta és felsóhajtott. — Maga nagyobb kárt csinált a proletárdiktatúrának, mint a lázadó tisztek. A keselyű képén mártirmosoly: — Visszaszereztem a becsületemet. A népbiztos hallgatott. Az óra ketyegett. Ugyanolyan óra, mint Tibor szobájában, és ő nagyon szerette volna, Ha Tibor itt lenne, és a saját fülével hallaná. A népbiztos feléjük fordult: — Kísérjék vissza a foglyot, elvtársak. Aztán pihenjenek le. A társa ment elöl, aztán a ikeselyű és ő. A keselyű kezén bilincs. Utálkozva lépkedett a nyomában. A szovjetház kapujában két fegyőr várakozott. Átadták nekik a keselyűt. Nézte, ahogy eltávoznak, és felsóhajtott: — Agyon kellene lőni. A társa nem felelt. Aludni mentek. Félálomban hallotta, hogy az óra ketyeg. 53. XI. Körül sötét. Az orkán tombolt. A vidék — fehér. A vonat robogott. Szél süvített. Vágott, akár a borotva. Ujjai megdermedtek a géppuska fogantyúján. A mozdony lámpáiból fény csillant a síneken: két vékonyka vöröses vonal. Messze futottak a vonat előtt, és a távolban összefolytak, egynek látszottak. Gőz sziszegett. A mozdony zihált, mint a meghajszolt állat. Korom hullott. Szikrák pattantak. Tüzes csíkokat húzva szökkentek el a feje fölött. A kerekek csattogtak. Mintha az agya közepében kalapáltak volna. Tudta, hogy Sopron felé ... És tudta, hogy csak az óra ketyeg. Nem akart Sopronba menni... De a vonat robogott, és a kerekek csattogtak, könyörtelenül, mint örökösen működő géppuska, és dermedt kézzel markolta a fegyver fogantyúját. A vaslemez forró volt. A hasa merő lucsok. A szél süvített. A bőrkabát jeges páncélként feszült a hátára. Sopronba nem. A mozdony remegett, és úgy rázott, mint a malom rostája. A kerekek pedig kattogtak. Szédült a sebességtől, s még azt is elfelejtette, hogy nem akar Sopronba menni. Előre örült: megérkeznek, és a földre léphet. Szilárd földre. És csend lesz. Nem lehetnek messze. Már bizonyára nem. A forgalmista csibész, és hazudott. Közönséges fehér dög, Agyon kellett volna lőni. Legszívesebben megállította volna a vonatot: tolassanak vissza és lőjék agyon. De a vonat előrerohant a szurkos, fekete éjszakában. A forgalmista messze volt. Az állomás nevére nem emlékezett. Lehet, hogy nem is állomás volt, csak valami nagyobb bakterház. Sehol nem álltak meg addig. Ott sem akartak. Nem figyelte a környéket. Csak arra figyelt, hogy a jelzések tilosat mutatnak. A masiniszta is észrevette. A mozdony sípolt — de a tilos jel nem változott. A fékek csikorogtak, a vonat megtorpant. Tibor leugrott a mozdonyról, az épület felé sza. ladt. Ö követte. A forgalmista kedvesen mosolygott, készségesen szolgált felvilágosítással: - Tolatás folyik a külső vágányokon, azt be kell fejezni. Amúgy se haladhatnának tovább. Ismeretlen tettesek húsz kilométerrel odébb megrongálták a pályát. Fölszedték a síneket... — Kapott utasítást, hogy ennek a szerelvénynek minden körülmények között feltétlenül szabad pályát biztosítson? - Kaptam. De az intézkedést Pestről adták, a síneket meg itt szedték fel... — kissé széttárta karját, mintegy jelezve, hogy nem tehet semmit, és mosolygott. >- Honnan értesült róla, hogy a pálya használhatatlan? - Hát jelenteni ugyan nem jelentették.., De mondták. Délután beszéltem egy illetővel, aki közölte, hogy az elágazásnál ... — Ismer engem? — vágott közbe Tibor. A forgalmista mosolygott. — Nem, kérem. Ez azonban semmit nem változtat a helyzeten. A szerelvény fontos. Ez nyilvánvaló a pesti értesítésből. Nem kockáztatom a biztonságát. Az állásomba kerülne... 54. Tibor az órájára nézett: i- Szamuely Tibor vagyak. Ha a szerelvény tíz perc múlva nem indul el, magát itt akasztom föl az ajtó előtt, a lámpa, oszlopra. Tibor sarkon fordult —, közben felé pislantott a szeme sarkából —, és kiment. - De... A forgalmista már nem mosolygott. Az arca sápadt volt, állt, mintha sóbálványnyá változott volna, csak a keze remegett. Ő cigarettát vett elő, rágyújtott: — Intézkedjék — mondta halkan. — Múlik az idő. A vonat hat perc múlva továbbrobogott. A pálya ép. A sínek rendben. A mozdony zihált, prüszkölt. Korom hullott. A forgalmista mosolya újra és újra előbukkant agyából. Olyan semmilyen mosoly volt. Jellegtelen. „Közönséges fehér dög" — gondolta megvetéssel. Szimpla fehér dög, és agyon kellett volna lőni. Viszolygott rágondolni. De a mosoly minduntalan a szeme elé libbent, mintha ott terpeszkedne a sötétben, függetlenül a forgalmistától, függetlenül mindenkitől, akár önálló életet élne, és kitöltené az egész világot — és a vonat is mintha ezen a jellegtelen, mindent takaró, semmitmondó mosolytengeren robogna keresztül. Furcsa, megmagyarázhatatlan szorongás húzódott a szíve köré: félt a mosolytól. Viszolygott és félt tőle egyszerre, és gyűlölte, amiért olyan jellegtelen és megfoghatatlan. A kerekek csattogtak. A lámpák fénye alagutat hasított a sötétbe, és csillogott a síneken. FOLYTATJUK ÚJ SZÓ 1967. VII. 25.