Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-08 / 156. szám, csütörtök

néhány sorban Tunisz lakosai viharosan tüntettek az Izraelnek nyújtott angol —amerikai segítség ellen, és lerombolták a TWA amerikai lé­gitársaság irodahelyiségét. (Telefoto — CTK) Mindent el kell követni a béke felújításáért Szovjet — kambodzsai közlemény Moszkva (CTK) — Norodom Phurissara, Kambodzsa külügy­minisztere szerdán Moszkvából visszarepült hazájába. A kam­bodzsai vendéget a repülőtéren Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere búcsúztatta. A kambodzsai külügyminiszter látogatása alkalmával szovjet­kambodzsai közös közleményt adtak kl, amelyben leszögezték, hogy mindent el kell követni a közel-keleti háborús konfliktus felszámolása és a béke felújítá­sa érdekében. Ezzel kapcsolat­ban megállapították, hogy tisz­teletben kell tartani az arab ál­lamok jogait és függetlenségét. A közlemény továbbá az ameri­kalak vietnami agresszióját nemzetközi kalózkodásnak bé­lyegzi, s hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió és Kambodzsa to­vábbra is kész teljes mértékben támogatni a hős vietnami népet. Kelet-afrikai vezetők csúcsértekezlete Uganda fővárosában megtar­tották a kelet-afrikai vezetők csúcsértekezletét. A találkozón Nyerere tanzániai, Kenyatta ke­nyai és Obote ugandai elnök megvitatta a három kelet-afri­kai ország gazdasági együttmű­ködésének kérdéseit. A tanácskozás befejeztével Kenya, Tanzánia és Uganda gazdasági kapcsolatainak meg­erősítésére kelet-afrikai közös­ség létrehozásáról intézkedő szerződést kötött. Mindkét ország kormánya el­ítélte az USA és csatlósai provo­kációit a békeszerető ós semle­ges Kambodzsa ellen, valamint hangsúlyozta, hogy minden ál­lamnak tiszteletben kell tarta­nia Kambodzsa semlegességét és területi épségét. A közlemény a továbbiakban támogatásáról biz­tosítja a laoszi népnek Laosz békés, semleges és független fejlődéséért folytatott harcát. A közlemény továbbá hangsú lyozza mindkét fél azon igye kezetét, hogy elősegítsék a szov­jet—kambodzsai együttműködés fejlődését, s bejelenti, hogy szerdán Moszkvában aláírták a Szovjetunió és Kambodzsa kul­turális és tudományos együttmű­ködésének 1967. évi tervét. A román külügyminiszter befejezte tokiói látogatását Tokió (CTK) — Szerdán vé­get ért Corneliu Manescu ro­mán külügyminiszter japáni lá­togatása. A látogatás végezté­vel japán—román közös közle­ményt adtak ki, amelyben a két fél azon reményének ad kife­jezést, hogy Japán és Románia között gazdasági-tudományos és műszaki téren, valamint más vonalon is tovább fog fejlődni az együttműködés. A Román Szocialista Köztár­saság és Japán megállapodott abban, hogy a közeljövőben ke reskedelml és hajózási egyez­ményt kötnek, - amely szilárd alapra fogja helyezni kölcsönös gazdasági kapcsolatalkat. Tetemes károkat okozott a tűzvész a Bong Son-i repülőtéren Heves légelhárító tűz fogadta a VDK-t bombázó amerikai repülőgépeket Memrég idéztem Fulbright szenátor keserves megál­lapítását a vita szabadságának eltűntéről Amerikában. Sokan úgy vélték, hogy a szenátor tú­loz, s a vietnami háború nem vezet az ellenfelek lebunkózásá­hoz az Egyesült Államokban. Ami akkor azonban még csak pesszimista jóslatnak tűnt, most egyre inkább közel kerül a meg­valósuláshoz. A washingtoni és New York-i lapokban mind gyakrabban olvashatunk például arról, hogy a jövő évi választá­sokon kl akarják buktatni az amerikai törvényhozásból a „ga­lambokat", vagyis azokat a poli­tikusokat, akik — ha mérsékel­ten is, — de szembeszegülnek a kormányzat vietnami háború­jával. A kiszemelt áldozatok lis­táján Fulbright neve került az első helyre. Ahogy a találgatá­sok szaporodnak, úgy növekszik a háborús párt étvágya is: leg­újabban arról hallani, hogy a nagy leszámolással nem ls akar­ják megvárni 1968 novemberét, hanem haladéktalanul cselek­szenek. A választók petíciójával vissza akarják hivatni a legin­kább exponált szenátorokat. Az amerikai alkotmányos eljárás ugyanis módot ad arra, hogy megfelelő számú aláírással bi­zalmatlansági, illetve visszahí­vási indítványt terjesztenek be a törvényhozók ellen, s ebben az esetben az érintett ke­rületben bizalmi szavazásra ke­rülhet sor. KIJELÖLIK AZ ELSŐ ÁLDOZATOT A háborús párt, a legszélsősé­gesebb, reakciós elemek cso­portja már kl Is jelölte az első áldozatot: Frank Churchöt, Ida­ho állam egyik szenátorát. A választás azért esett rá, mert Idaho kis állam kevés választó­A „héják" hadat üzentek a „galamboknak" val, s Itt alig több mint 25 ezer aláírás Is elég a visszahívási in­dítványhoz, illetve az új szava­zás elrendeléséhez. Ha Church esetében beválik a taktika, ak­kor a kampány szervezői újabb „galambot választanak ki. Fel­tehetően éppen Fulbrightot. Az ldahoi szenátor ellen szól az ls, hogy saját pártja, a Demokrata Párt erősen megosztott, nem­csak a háború kérdésében, ha­nem más, ennél sokkal kevésbé fontos kérdésekben ls, s a helyi pártvezetők ádáz harcot folytat­nak egymás ellen. A kampány szervezői Chur­chöt, aki határozottan, de ugyanakkor óvatosan bírálja a kormány politikáját, hazaáru­lással vádolják: Szószerint az­zal, hogy „segítséget nyújt az ellenségnek". (Az amerikai tör­A LENGYELORSZÁGI SOPOT­BAN lengyel, csehszlovák, szov­jet, bolgár, jugoszláv, magyar, NDK-beli és román szakemberek részvételével kezdetét vette a KGST bizottságának ülése, ame­lyen a műrost-festőanyagok használatával foglalkoznak. A MOSZKVA MELLETTI DUB­NÁN, az egyesült atomkutató­intézet tudományos tanácsa ked­den a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére ünnepi ülést tartott. AZ EURÓPAI GAZDASÁGI KÖ­ZOSSÉG hat országa külügymi­nisztereinek rendkívüli ülését, amelyen Június 12-én Luxem­burgban Nagy-Britannia felvé­teli kérelmét szándékoznak megtárgyalni, bizonytalan időre elhalasztották. A KRASZNAJA ZVEZDÁBAN, a Szovjetunió honvédelmi minisz­tériumának lapjában, június 7-én, szerdán közölték a szovjet határvédelmi egységek azon 53 tisztjének nevét, akiket a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége magas rendjelekkel tüntetett ki az államhatárok vé­delmében tanúsított helytállásu­kért. A GENFI NEMZETEK PALO­TAjABAN június 7-én kezdetét vette a nemzetközi munkaérte­kezlet 51. ülése. Az ülés június 9-lg tart, s a résztvevők a világ Ipari és mezőgazdasági dolgo­zóinak szociális és munkafel­tételeiről tárgyalnak. A KlNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK nagyköveteinek találkozóját, amelyet az előzetes megegyezés szerint június 7-én Varsóban szándékoztak megtartani, a kí­nai nagykövet kérésére június 14-re halasztották. A MAROKKÓI KÜLÜGYMI­NISZTÉRIUM kedden jegyzéket nyújtott át a rabati francia ügyvivőnek, amelyben tiltako­zott Ufkir tábornok, marokkói belügyminiszter — távollétében történt elítéltetése ellen. PAVOL MAJLING, CSEHSZLO­VÁKIA ÜJ NAGYKÖVETE tegnap Szófiában átnyújtotta megbízó­levelét Georgl Trajkovnak, a Bolgár Nemzetgyűlés elnökének. Az ünnepélyes aktuson részt vett Ivan Basev, a Bolgár Nép köztársaság külügyminisztere és más vezető bolgár személylsé­NICÓLAE CEAOSESCU, a Ro mán Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára szerdán Bukarestben fogadta Cecil Kin­get, az International Publlshing Corporation és a Bank of Eng­land igazgatóját, aki a külügy minisztérium meghívására látó gatott Románlába. vénykezésben ez a kifejezés egyértelmű az árulás fogalmá­val.) Idahot valósággal elárasz­tották a nyomtatványok, röpcé­dulák, plakátok, amelyeket rész­ben a helyi blrchista szervezet, főként azonban az államon kí­vüli szélsőjobboldali csoporto­sulás készíttetett. A kalandor vállalkozást ugyan helyi figu­rákkal Igyekeznek lebonyolíta­ni, de az ügy fő szervezője és főként pénzelője egy szélsősé­gesen goldwaterista kaliforniai republikánus „politikus": Wil­liam Penn Patrick. Patrick egye­lőre csak „kívülről" avatkozik be a politikába, kozmetikai cik­keket gyárt, s az így keresett dollárok egyrészével finanszí­rozza az Idahói kampányt. Tá­mogatást kap a John Birch Tár­saságtól s más hasonszőrű szer­vezetektől ls, amelyek szemmel láthatóan bővében vannak a pénznek. Telik nekik arra, hogy ügynökök tucatjait béreljék fel, akik házról-házra járva igyekez­nek megszerezni a szükséges számú aláírást. Velük szemben Church meglehetősen súlyos helyzetben van: anyagilag is nehezen bírja a kampány költ­ségeit s a Demokrata Párt kasz­szája — ha egyáltalán megnyí­lik — legfeljebb csak a válasz­tási időszakban lesz hajlandó fi­nanszírozni a szenátor költsé­geit. (Churcb mindenesetre op­timista. „Nem hiszem, hogy pénzzel meg lehetne vásárolni Idaho választóit" — jelentette kl május végén, amikor Patrick ügynökei nekilendültek a nagy­szabású kampánynak.) Saigon (CTK) — A Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen intézett amerikai légitámadások során elsősorban a Hanoitól északra fekvő vasúti berendezé­seket bombázták, — jelentette ki tegnap Saigonban az amerikai szóvivő, továbbá azt mondotta, hogy a támadó repülőgépek az észak-vietnami haderő heves légelhárító tüzébe ütköztek. A dél-vietnami hazafiak teg­nap támadást Intéztek Quang Trl tartomány rádióállomása el­len. A támadás során — az ame­rikai szóvivő szerint — 6 ameri­kai katona és a hazafias erők 10 tagja vesztette életét. A Saigontól 500 kilométerre Párizs (CTK) — Athénban le­tartóztatták a görög Baloldali Demokrata Párt (EDA) két kép­viselőjét, Iliopuloszt és Papaszt — közölte a tegnapi Humanlté, és hozzáfűzte, hogy a 65 éves Iliopuloszt, az EDA Központi Bizottságának tagját a rendőr­ség megkínozta. Az FKP lapja rámutat, hogy a görög puccsisták további an­tidemokratikus lépése az, hogy betiltották Mlkisz Teodorakisz hanglemezeinek eladását és kölcsönzését, miután előzőleg Elhalasztották az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülését New York (CTK) — Az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülé­sét egy héttel elhalasztották. Az ülésen akarták megválasz­tani Délnyugat-Afrika megbí­zottját és egy 11-tagú tanácsot. Abdar Rahman Pazsvak, az ENSZ közgyűlésének elnöke, június 6-án bejelentette, hogy az eddigi tanácskozások nem vezettek eredményre a tanács összetételét illetően. Ugyanígy az ENSZ főtitkára sem tette meg a megbízott kinevezésére vonatkozó javaslatát. Az ENSZ közgyűlése tavalyi ülésén megfosztotta a Dél-afri­kai Köztársaságot délnyugat­afrikai mandátumától. Délnyu­gat-Afrika azonban továbbra is a Dél-afrikai Köztársaság el­lenőrzése alatt áll. A megbízott első feladata az lesz, hogy tár­gyalásokat kezdjen a Dél-afrl­kal Köztársasággal annak érde­kében, hogy Délnyugat-Afrika Igazgatását adja át az ENSZ szerveinek. HA SIKERÜL A KÍSÉRLET A háborús párt a legtöbb he­lyen már ki is választotta a ma­ga jelöltjét, akit a „galamb" szenátor visszahívása után csa­tasorba akar állítani. Vagy ha ez a taktika nem sikerül, szem­be akar velük szegezni a jövő évi jelöléseken, az úgynevezett primarykon. (Az egyes pártok előzetes szavazással, ún. prima­ryval választják ki képviselő-, szenátor-, sőt elnökjelöltjüket ls. Ezen a szavazáson csak az érintett párt tagjai vesznek részt, hogy meghatározzák, ki legyen a párt végső jelöltje a másik párt képviselőivel szem­ben.) A lista szinte önmagáért beszél: Fulbright potenciális el­lenfele például Orvai Faubus, Arkansas volt kormányzója, az emlékezetes Llttle Rock-i csata főszereplője. (1957-ben Faubus a helyi milíciát vezényelte ki, hogy megakadályozza kilenc né­ger gyerek belépését a korábban fehéreknek fenntartott egyik középiskolába. A kormányzó el­lenállt minden központi rende­letnek, bírósági döntésnek, s amikor Elsenhower, akkori el­nök szövetségi katonaságot kül­dött Llttle Rockba, hogy erővel szerezzen érvényt a törvénynek, Faubus egy évre minden közép­Iskolát bezáratott a város­ban...) Vayne Morse szená­tor ellen Oregonban Róbert Duncant akarják harcba külde ni, aki tavaly háborús program­mal lépett fel a választásokon a „galambok" csoportjába tarto­zó republikánus ellenfelével. Mark Hatflelddel szemben. Igaz, a szélsőjobboldal Hatfieldet ls északra fekvő Bong Son repülő­téren az üzemanyagraktárakban pusztító tűzvész során két sze­mély életét vesztette, 39-en pe­dig megsebesültek. Az amerikai hadsereg szóvivő­je szerdán bejelentette, hogy az eddig ismeretlen okokból kedden délelőtt kitört tűzvész tetemes anyagi károkat oko­zott, s nagy élelmiszer- és üzem­anyagkészleteket semmisített meg. Az AFP hírügynökség jelenté­se szerint a tűzvész martaléká­vá vált egy fontos elektronikus berendezéssel felszerelt felderí­tő repülőgép, egy „Mohawk" tí­pusú repülőgép és számos heli­kopter is. már betiltották az Ismert ze­neszerző és demokrata dalai­nak és zenéjének élőadását. Az Humanlté hozzáfűzi, hogy a Nemzetközi Munkahivatal kénytelen volt — a szakszer­vezeti jogok Görögországban való megszegése elleni számta­lan panasz alapján — felhívást közzétenni, amely követeli, hogy a szakszervezeteket ne oszlassák fel adminisztratív úton. A Francia Nőszövetség a gö­rög királyhoz intézett levelében követelte a több száz letartóz­tatott görög nő szabadonbocsá­tását, és tiltakozott a Görög Nők Ligájának betiltása ellen, amelynek vezetői ugyancsak börtönben vannak. Az amerikai költségvetés rekord-deficitje Washington (CTK) — »Afilliam Proxmlre, az amerikai szenátus közös gazdasági bizottságának elnöke kedden a szenátusban kijelentette, hogy az Egyesült Államok költségvetésében 1945 óta az Idén mutatkozik a leg­nagyobb hiány. A deficit- a 30 milliárd dollárt ls elérheti. Proxmire, Wlsconsin állam demokrata szenátora felszólí­totta a szenátust, hogy az 1968. évi állami költségvetés tervét 5 milliárd dollárral csökkentse, Fowler, amerikai pénzügymi­niszter ezt megelőzően úgy vél­te, hogy az Egyesült Államok költségvetésének hiánya nem fogja meghaladni a 11 milliárd dollárt. kl akarja buktatni a törvényho­zásból s az idahói kísérlet ered­ményétől teszi függővé, hogy a republikánus szenátor ellen megindítsa-e a visszahívási kam­pányt. A szélsőjobboldali kampány kimondatlan célja az, hogy meg­félemlítse a „galambokat" a szenátusban s azon kívül is, va­lósággal Damoklész kardját he­lyezze fejük fölé: vagy gazsulál­nak a kormánynak és felhagy­nak a háború bírálatával, az el­lenállással, vagy a Jobboldali erők összefogásával kibuktatják őket. A hatalmas nyomás két­ségkívül hozott bizonyos ered­ményt: tapasztalható, hogy a há­ború ellenfelel az elmúlt idő­szakban némileg óvatosabban lépnek fel. (Church kezdemé­nyezésére 14 demokrata és 2 republikánus „galamb" nemrég rövid okmányban magyarázta meg, „nem akarják, hogy állás­pontjukat félreértsék Hanoi­ban". A 14 demokrata szenátor közül hat Jövőre újraválasztá­sáért küzd. Bár Church és a csoport többi tagja tagadta, hogy lépésüket a jobboldali nyomásra tették, az amerikai sajtó egyértelműen sejtette, hogy az okmány közzétételében ilyen okok játszottak közre. Az amerikai propagandagépezet ezt a nyilatkozatot messzemenően Igyekszik kihasználni: röpcédu­lák ezreit dobják le a támadd repülőgépekről a VDK területé­re. Ugyanakkor azonban a cso­port tagjainak jórésze nem ret­tent vissza a fenyegetések lát­tán, s ha halkabban ls, az ame­rikai törvényhozásban még hall­ható a vietnami háború ellenfe­leinek hangja. Dühöng a reakció Görögországban

Next

/
Oldalképek
Tartalom