Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-27 / 175. szám, kedd

PANASZLEVÉL AKADT A KEZEMBE. AMIKOR ELOLVASTAM, ELSZORULT A SZlVEM. MAGAMTÓL KÉRDEZGETTEM: KI A HIBÁS? TÖBB ESZTENDŐVEL EZELŐTT KEZDŐDÖTT A KÁLVÁRIÁJA, MA SEM ÉRT VEGET. A KÖVETKEZŐ TANULSÁGOT SZŰRTEM LE AZ ESETÉBŐL: HA VALAKIT AZ ÁLMOK BIRODALMÁBA VEZETSZ, NEHEZEN TERÍTED VISSZA A VALÖ ÉLETBE — HA EGYSZER MÉGISCSAK SIKERÜL ÖT VISSZAVEZETNED, A SÚLYOS CSALÓDÁS ÁRNYKÉNT KÍSÉRI VÉGIG ÉLETÉT ...DE HADD MESÉLJEM EL A TÖRTÉNETÉT ... Szabta, nyírta a szövetet és varrta az öltönyöket. Mindig másnak, magának ritkán. Nagy a család, sok a gyerek. Gondjai közepette örömét lelte a munkájában. A rendelők elégedetten távoztak a műhelyből, borravalót csúsztattak a zsebébe, néha boros üveget is hoztak. Egy napon rosszul érezte magát. Az orvos komolyan figyelmeztette: itt az ideje, hogy abbahagyja a mesterségét, káros az egészségére ... Mihez kezdjek? Máshoz nem értek!! Nyugdíjaztatjuk... Ilyen fiatalon? Negyvenéves vagyok! Az életére gondoljon ... Belenyugodott, csak egy élete van... Kevés a nyugdíj. A felesége dolgozni ment. Üzemi konyhában hámozza a krumplit, mosogatja a tányérokat, és hordja haza a maradék ételt. Igy már kijönnek valahogy. Mégis nyugtalankodik. Munka nélkül nem élet az élet! Rengeteg az ideje. Mit csináljon? Szorgalmasabban látogatja a gyűléseket, gyakran felszólal, mert van mit mondania. Hogyne lenne, amikor naponta bejárja a kisvárost, nyitott szemmel jár, és sokat hall a panaszkodóktól... Felfigyelnek rá. Hivatalos körökben mind gyakrabban emlegetik a nevét. Józan eszű, éles szemű elvtárs, segíthetnénk rajta, kicsi a nyugdíja, nagy a családja ... Körlevelet kapnak: ne feledkezzenek meg a káderképzésről. Kit küldjenek a többhónapos iskoláztatásra? Törik a fejüket, kit nélkülözhetnének? Pista nincs kedved?. Tanultam én már eleget, tanuljon más ls ... £s Jani? Ót most nem engedhetjük el... Egyiküknek eszébe jut a szabó. A nyugdíjas szabó. Ö ráér, még fiatal, tanulhat! Csak így segíthetünk rajta ... Amikor tudtára adják elgondolásukat, hálálkodik. Mégsem vagyok eltemetett ember! Odahaza boldogan mondogatja: káder vagyok, kiemelt káder! A legszebb ruháját ölti magára, és kis bőrönddel a kezében, családja kíséretében az állomásra ballag. Meghatottan nézi az előtte haladó négy gyermekét. Még büszkék lesztek az apátokra .. .! — ismétli magában elérzékenyülten. Valaki leszek... Ez így szokás. Öt éve a péksegéd Janit is „kiemelték", és rövidesen a pékek és cukrászok igazgatója lett! Csak azokat iskoláztatják, akikre szép jövő vár... — súgja oda a feleségének. Bár úgy lenne... — sóhajtja az asszony. Nem kellene többé annyi tányért mosogatnia ... Néhány hónap múlva hazatér. Este érkezik. Az asztalhoz ülnek. A felesége eléje teszi a jól megrakott tányért. Onnan hoztad? Onnan. Kár kidobni a nagy lábasokban maradt ételt. Sopánkodni kezd: „Nem volt Időm külön főzni, de vettem egy üveg bort" ... Az ura félretolja a tányért. Ez nem étel! Hogy főzhetnek a dolgozóknak ilyen vacak vacsorát?! No majd rendet csinálunk ...! Másnap felkeresi azokat, akik „kiemelték". Széles mosollyal arcán jelenti: megérkeztem! Hogy sikerült? Jól érezted magad? Szép volt, jó volt, csak .. > Mi történt? Nem sokat adnak az embernek, ők csak az elméletet ismerik! Minden előadás után vitatkoznom kellett az előadókkal, sok mindenben nekem adtak igazat... Szép tőled, nem hoztál ránk szégyent... Nyíltan ls megmondták, én a gyakorlat embere vagyok ... Kutatva néz az elvtárs szemébe, és vár a „gyakorlatra" vonatkozó válaszra. Az elvtárs cigarettával kínálja. Elfogadja, bár neim dohányzik, tiltja az orvos. Nem vallhatja be, hogy neki valamit is megtilthatnak. Ilyesmit ezentúl nem szabad megengednie! Káder lett, kiemelt káder! Most már csak ő tilthatja meg ezt és azt az embereknek, ha nem cselekszenek úgy, ahogy ö látja Valaki vagyok helyesnek. Most már valaki vagyok . . .1 Türelmetlenül szívja a cigarettát. Késik a válasz. Az elvtárs gondolkodik, ö is gondolkodik, mérlegeli a helyzetet, és megérlelődik benne a gondolatösszesítés eredménye: Sok feladatunk van ... Bizony sok ... Én nem félek a feladatoktóll Hol szorít a cipő? Gyere be néhány hét múlva ... Addig mit csináljak? Egyedül nem dönthetek ... A határozott intézkedés aranyat ér! Ezt az iskolában tanultam, s azt is mondták, a sok huzavona szüli a sok bajt... Igazuk van ... Meg is fogadtam, ón is a határozott intézkedés embere leszek... Ha már tanultál, gyümölcsöztetni kellene a tudásodat... A péksegéd Jani is igazgató lett, pedig jóval fiatalabb nálam, és nincs is annyi élettapasztalata... Te is igazgató akarsz lenni? Csak most látom, hogyha az élet nem kényszerített volna a varrógép mellé, rokkant sem lennék, és egy kis tanulással mi minden lehettem volna azóta...! Néhány hét múlva megtették a széntelep vezetőjévé. Lelkesen intézkedik, még lelkesebben írja alá az iratokat, a számlákat, még a pecsétet is ő üti rá a papirosra. Elvezettel dolgozik. Az alkalmazottak örülnek, az új seprő jól seper, a rengeteg munka miatt alig mozdul ki az irodájából. S ők is lelkesen végzik a munkájukat, fütyürészve hordják a városba a szenet... Alig melegszik meg a főnöki székben, amikor váratlan villámcsapásként éri az év végi leltár mérlege: na.gy a hiány! Egy gramm szenet sem vittem haza! Ezt állítja a bíróságon is. Nem ítélik el, mert nem tudják megtalálni az igazi bűnöst. A bíró vallatta. Amikor átvette a széntelepet, tudta, hogy mit vett át? Hogyne tudtam volna, a kezemben volt a kinevezési Leltárt készítettek? Senki sem bízott meg leltár készítésével... Jegyzőkönyvet sem írt alá? Mit? Azt, hogy mit vesz át... Nem kaptam utasítást semmilyen jegyzőkönyv aláírására, nekem csak azt mondták, mától kezdve te vagy a széntelep vezetője, s az is lettem! fn, kérem, minden utasítást becsületesen betartok, tudom, mi a kötelességein, káder vagyok, engem iskoláztattak ... A széntelepre már nem mehet vissza. Ojra a rokkantsági nyugdíjából él. A felesége krumplit hámoz a konyhán, mosogatja a tányérokat, és hordja haza a maradék ételt... Nem tud belenyugodni a sorsába. Azért taníttattak, dobták ki értem a pénzt, hogy a kék eget nézzem? Újra bekopog ahhoz az elvtárshoz, akinek oly sokat köszönhet. Már a szomszédaim is megjegyzést tesznek, nem szép dolog az, ha valakit kiemelnek, aztán ejtenekl Nem tehetjük magunkat a gúny tárgyávái Csináljatok valamit! Ismertek, tudjátok, milyen keserves sorsom volt! Előttetek nyitott tenyér az életem! Ha nem kényszerültem volna a varrógép mellé, már előbb beülhettem volna az iskolapadba. A ti jóvoltotokból kerültem tavalyelőtt ... Ojabb tanfolyamra küldik, most már szaktanfolyamra, mert csak így segíthetnek raj ta. A járásban úgy is nagy szükség van szövetkezeti köny velőkre. Próbálkozzunk vele, hátha megtalálja a helyét... Maga is érzi, nem maradhat sokáig a faluban, nemcsak azért, mert gyorstalpalással nem varázsolhattak belőle szakembert, de az sem tetszik neki, hogy a háta mögött összenevetnek. A kádereket nem szabad le'járatni! Itt csak egyszerű alárendelt vagyok! Egy jó vezetőnek nem szabad kuliznl, elég nagy gond a sok gyíílésezés, s azt sem fizetik meg rendesen. De mit kapok én? A felét sem, mint a péksegéd Jani, akiből igazgatót faragtak! Most már a sarkamra állok! Ďekopog az ismerőse ajtaján. Felmentését kéri, nem maradhat a faluban, nem dolgozhat nedves, sötét helyiségben, az egészségére is gondolnia keli! Hol helyezzünk el? Már kétszer voltam iskoláztatáson, a péksegéd Jani csak egyszer... Az más eset... — feleli az elvtárs, és telefonálgat. Nem tudnátok elhelyezni? A járási üzem könyvelőségén van üresedés. Nagyszerű, könyvelői tanfolyamot végzettl Felveszik egy hónapi próbaidőre. Egy hónap után az igazgató a vállát vonogatja, sajnos nem felelt meg ... Elkeseredésében kifakad. Nem hagyom magam ide-oda dobál nil Kiemelt káder vagyok! Panaszt teszek a felsőbb szerveknél! Meghosszabbítják a próbaidőt. Az igazgató újra a vállát vonogatja, sajnos ... Elkeseredésében most már tollat fog s a legfelsőbb szervekhez fordul panaszával. Az emberek rossz Indulata miatt nein tudok érvényesülni, szándékosan olyan helyekre küldenek, ahol lejárathatják a kiemelt kádereket.. .1 Jótevője homlokán ráncba szökik a bőr, amikor a felettes szerv panaszkivizsgáló emberei kérdőre vonják: hogy bántok a káderekkel? Még könyvelői tanfolyamra is elküldtük ... Nem ért hozzá, személyesen is meggyőződtünk róla. Nem tudnátok tudásának megfelelő helyet szerezni neki ...? Beszélgetésre hívják be. Fejmosást kaptam miattad ... Nagyon sajnálom ... Mindent megtettem az érdekedben, és te ...! Neked nem fájna, ha azt hallanád, annyi tanulás, vesződés után mehetsz, nem felelsz meg?! Nem én kértem, hanem ti küldtetek iskolába ... Most mit szeretnél csinálni? Már gondolkodtam ezen. A házkezelőség igazgatója lehetnék... Az elvtárs szóhoz sem tud jutni, csak tágra meredő szemmel bámul az egykori szabósegédre. Azt hiszem, ez lenne a legmegfelelőbb hely részemre... Majd gondolkodunk rajta ... Remélem nem váratsz sokáig! — mondja határozottan, és hazasiet, mert a szomszédjának megígérte, hogy estére elkészíti az új öltönyt. Fusiznia kell, hogy. olyan munkát is végezzen, amihez a legjobban ért... .. PETRÖCI BÁLINT fefÍA v wSnS wPfe Ojra itt a nyár — teveháton a bolgár tengerparton. (Petrőci Bálint felvétele) Vonzó ellentétek parádéja Két igen érdekes grafikai kiállítás nyílt meg nemrégiben a Szlovák Nemzeti Galéria Dunaparti tárlatiermeiben. Az elsőn Masereel grafikai alkotásának keresztmetszetét láthatjuk, a másikon a modern brit grafikusok műveinek legjavával találkozhatunk. Mindkettő, jóllehet nemcsak tnchnikai és formabei: uicgolFEGYVER ÉS VITÉZ ELLEN Igen, fegyver és vitéz ellen harcol elejétől fogva, következetesen és bátran Frans Masereel, a ma már 78. évében járó kiváló belga festőművész és grafikus, Romáin Rolland, Henri Barbusse barátja, harcostársa, aki kétszer tapasztalta saját bőrén a német militarizmus embertelenségét, kétszer vált földönfutóvá, hogy végül is ceruzájával mindenütt jelen legyen, ahol a békéért, az életért, a szabadságért és az emberi boldogságért harcolnak. A svájci emigrációban élő Masereel első háború-ellenes rajzai a genfi La Feuille című lap hasábjain jelennek meg 1917-ben. Ezekben az években változik polgári pacifizmusa, éppen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom következtében, meg nem alkuvó forradalmi szocializmussá. A második világháború után 1950-ben elnyeri a velencei Grafikai Biennále nemzetközi nagydíját, majd egy évre rá a belga Akadémia tagjává választják. Művelt Párizsban, Brüsszelben és Londonban, csak úgy mint Moszkvában, Ogyesszában, Budapesten és a demokratikus B^rľnb?' egyaránt megcsodálják és szeretik. Ez érthető, mert a nálunk most bemutatott néhány képciklusa is, vagy ahogyan 6 mondja „képregénye" arról vall, hogy alkotójuk az elkötelezett művészet nagy alakja, aki a tőkés rendszer embertelenségét ostorozza és ugyanakkor a forradalomszülte új embert dicsérve, fegyver és vitéz ellen énekel.. Az itt látható. Miért?, a Kirakat és a Város című ciklusának lapjai, csak úgy mint a cikludásaival, hanem mondanivalójával is feltűnően eltér egymástól, mégis minden ellentéteivel az összehasonlító szemléltetés és a szembesítés lehetőségein túl, a mai kortársi képzőművészet dús szín-skáláját összefogni akaró törekvéseknek, legalábbis tárlat-politikai szinten, bizonyítja a valóságát, életképességét. son kívüli alkotásai, az Áldozat, a Padon, a modern gépesített civilizáció tanácstalan emberének nyugtalanságát rögzító Szorongások közepette, valamint a maga puritán egyszerűségében félelmetes és megdöbbentő. A lázadás utáni este című fametszetei a gyakorlatban is igazolják Masereel művészi hitvallását: „A művész helye azoknak a harcolóknak első sorában van, akik egy új rendszert akarnak megteremteni, amely megsemmisíti az em bernek ember által való kizsákmányolását és a háborút. De a művésznek ugyanakkor a kifejezés eszközeinek szépségére kell támaszkodnia, mivel alkotó tevékenysége csakis így vállhat az emberi lelkiismeretet felrázó motorrá Frans Masereel müveiben valóban megtaláljuk a kifejezés eszközeinek szépségét, mely nála a gondolatot, az eszmét adekvát módon kifejező formát jelenti, noha minden esetben a tartalmat véli elsődlegesnek. A nagy belga grafikus egyike a Nyugat azon kevés számú művészeinek, akiknek elkötelezett alkotását egy igen szerencsés szintézis jellemzi. A realista Masereelnél ugyanis fellelhető mind a kubizmus, mind pedig az expresszionizmus, sőt a Bauhaus konstruktivistáinak hatása is, ám ugyanakkor merít a mexikói grafika vívmányaiból és a régi flamand mesterek hagyományaiból, hogy végül is kialakítsa saját, egyéni optimisztikus hangját, amely kizárólagosan az övé, de amelyből esetenként a kortársi művészet deformáló, torzító törekvései sem hiánvoTnav JÁTSZI FORMÁK SZÍNES OPTIMIZMUSA Meglepően kerek egység hatását kelti az a nagy hozzáértéssel és gonddal összeállított kollekció, amely a jelenlegi tárlaton a modern brit grafikát rangosan képviseli. Huszonegy művész közel félszáz grafikai alkotásával Ismerkedhetünk meg ezúttal, s mondjuk meg azonnal, hogy ez az ismerkedés igen kellemes. A szerencsés kézzel végzett válogatás egy magas műveltségű, nagy kultúrájú művészsereg kivételes tudásáról, fegyelmezettségéről és buja fantáziájáról is tanúskodik. És érdekes, hogy amíg az egy emelettel feljebb elhelyezett Frans Masereel, ez az örökifjú bajvívó és a harcos humanizmus elkötelezettje, a grafika klasszikus fekete-fehérjének hódol, a mai modern brit grafika itt látható alkotásai viszont arról tanúskodnak, hogy Nagy-Britannia grafikusai igen gyakran és merészen, de mindig mértéktartóan, veszik igénybe a festészet fő fegyverét, a színeket, mégpedig a tisztán, optimisztikusan ragyogó alapszíneket. És ez a színes, ragyogó optimizmus még kedvesebbé teszi számukra ezt a „Kandinszkij formai szigorától legtöbbször el- . távolodott", játékos, absztrakt művészi megnyilatkozást, amellyel a brit grafikusok nálunk első ízben bemutatkoztak. A kiállítás anyagának magas színvonala és művészi értéke természetesen csak azok számára meglepő, akik az eddigi általános tájékozatlanság következtében nem tudják, hogy olyan Európa- és Amerika- szerte híres nagyságok műveivel találkozhatunk, mint a 64-esztendős Graham Sutherland, akit Sir Herbert Read, valamint Hans L. C. Jaffé és Eberhard Roters, az A huszadik század festészete című mű két szerzője is igen nagyra értékel. Graham Sutherland azonban nem az egyedüli, akinek alkotásai minden jelentős nyugati képzőművészeti múzeumban megtalálhatók. A szorongást keltő Sandra Blow, a nyugtalanságot tobzódó színekkel messze űző Alan Davie, a Hartungra emlékeztető Merlyn Evans, a szobrász Eduardo Paolozzi, csak úgy mint vidám színeivel Vietor Pasmore, aki nemcsak grafikával foglalkozik, hanem építészeti terveket is készít s ezekben Gropius MoholyNagy egykori Bauhausának szellemét ébresztgeti, valamennyien az európai élvonalba tartoznak. Oda tartozik S. W. Hayter is, akinek Vörös hala és Ráktérítője erősen elüt társainak meglehetősen tipikusan angol-száz kézírásától és határozottan a Párizsi Iskolát juttatja eszünkbe. Nem véletlenül! S. W. Hayter ugyanis a párizsi Julián Akadémián tanult s most újból Párizsban él. A sötét színekben kedvét lelő Robyn Denny és Gordon House, — az utóbbin, akárcsak a kék^ sárga piramisok modern preraffaelista alkotóján Joe Tilsonon elmosódott Vasarelly hatásokat fedezhetünk fel — a geometriai absztrakció hívei, viszont a vidáman grimaszkodó Allén Jones és a nem kevésbé csúfolódó, nyelvöltögető Dávid Hockney a pop-artisták rokonainak vallják magukat. Elteikintve azonban minden, hová tartozástól, akárcsak a többiek, mint pl. Anthony Benjámin vagy Trevor Bell és társai, azon túl, hogy önmagukat akarják kifejezni s igyekeznek — ha nem is mindig sikerrel — a readi tételt igazolni, hogy „a modern művészetnek aligha lehet nemzeti vagy táji határokat szabni", élénk, ízlésesen alkalmazott színeikkel és játszi formáikkal jókedvre hangolják a látogatót, életkedvvel, örömmel és optimizmussal telítik meg, ami úgy vélem, már magában is sokat jelenti BARSI IMRE