Új Szó, 1967. június (20. évfolyam, 149-178. szám)

1967-06-20 / 168. szám, kedd

A „Folyamatosság" kiállítása Az elmúlt évben Folyamatosság elnevezéssel alakult meg az az alkotócsoport, amely most elsőízben mutatkozik be a Kultúra Házában. A katalógusban körvonalozott programjuk szerint elengedhetetlennek tartják a dogmáktól nem korlátozott, új kifejezőeszközök keresését, melyek fokozzák az alkotás érzelemkeltő erejét. Törekvéseikben példaként állnak előttük a hagyomány, a szlovák és cseh avantgarde, s a szovjet és a modern egyetemes művészet vívmányai. Nem feledkeznek meg a társadalmi elkötelezettségről sem. Alapvető elveik közé tartozik a haza s a világ egységként való felfogása, „mert csak ily mólon fejezhető ki az egyed s a társadalom, a művész s az ember, Szlovákia és helye a világban." — A csoport szemléletileg nem zárkózik el mereven. A tizenkilenc művész, — festők, grafikusok, szobrászok és egy színpadi képzőművész — viharosan változó, ellentmondásokkal teli világunkról láttató erővel igyekeznek szólni. A mai ember sok mindenre figyelő, összefüggéseket boncoló szemével nézik a külső s a belső jelenségeket. Megjelenítésük sokféleségében valóban megnyilvánul az új megoldások szenvedélyes kutatása. S megmutatkoznak a formai és szellemi szálak, melyekkel az egyetemes művészethez fűződnek. A csoport közép-generációbeII tagjai T. Lugs és L. Guderna, a többiek 1930 táján születtek s a fiatal nemzedékhez tartoznak. — Guderna metafizikai értelmű, tompított színű csendéletei mellett láthatjuk a Montreal számára készült kollázs vázlatokat ls a Martna hajót díszítő, a valóság jelképes, apró tárgyait dinamikus feszültségbe fogó összeállításait — f. Beňo Éjszaka című vásznán hűvös csendben villannak fel a fények. — /. Kren a finn Rya szőnyegek technikájával megvalósított, finom érzékenységgel, harmonikus színekben tervezett Tátrát pillangója humánus mondanivalót közöl. — Gergely Vera, /. Lebis és V. Bombová sűrített grafikákkal szerepelnek. — T. Lugs hegesztett fémkompozíciói közül a különböző mértani idomokból szerkesztett Fejek válnak ki. — f. Kočtš plasztikáinak anyaga a fém és a fa. A Megállított időről kombinált technikájú domborműben töpreng, s az Oltárban mechanizált korunkra' hivatkozik. — L. KorkoS a fa szerelmese. Ezúttal színei plasztikáit, ami nem éppen szerencsés ötlet. A lila, kék, vörös figurák fehér élei rajzosan dominálnak. A zöld -Erdei Madonna karcsú alakja fölött világos körvönalak közül az arc bimbőszerűen bomlik ki. A méltóságteljes Tátrai szüit s a Hegyek dalainak pácolt komoly barnája jobban megfelel az öszszofogott formának. — Pataki Klára tartózkodik a nyers, szögletes sziluettől. Sötét Nőt torzója lágy, tiszta vonalú, Bálványa monumentális. — V. Motovsktj egész sorozat égetett faplasztikával jelentkezik. A pozitív és negatív formák feszültségében szinte a tűz pusztító hatása érzik. Másutt meg egy fantasztikusan óriás szú évszázados, sejteket őrlő, romboló munkájára emlékeztetnek a szabálytalan résekkel megbontott felületek. P. M. Gábor Verdi, Sztravinszkij, és Debussy dalműveihez, s a tavaly bemutatott Menotti Konzul című operájához alkotott színpadképel korszerűek. BÄRKÄNY JENÖNÉ R i e n z í Wagner-opera a Szlovák Nemzeti Színházban Richard Wagnernak, az opera nagy reformátorának egyedülálló hagyatéka, amely az opera-alkotások terén a romanticizmus csúcspontját jelenti, tíz monumentális zenei drámára oszlik. Ebbe az életműbe általában nem számítják bele ötfelvonásos tragikus operáját, a Rienzit. A Rienziben Wagner operatörekvéseivel még nem találkozhatunk. Ez az opera még nem zenés dráma a szó wagneri értelmében, hanem csupán hagyományosan megszerkesztett, korszerű példák szerinti alkotás. Mintaképéül az egykorú kozmopolita „nagy opera" szolgált (Spontini, Auber, Meyerbeer). Kétségtelen, hogy a Rienziben nagyon kevés van az általában ismert Wagnerből. Ugyancsak hiányzik még a Rlenziből a későbbi egyedülálló egység a dráma (szöveg) és a zene között. A drámaíró Wagner Itt még túlsúlyban van a zeneszerzővel szemben. Szembetűnő, hogy a zenei gondolatok nagysága még nem felel meg a drámai koncepció nagyságának. Egyébként Wagner maga is teljesen tisztában volt műve zenei gyengéivel. Azzal, hogy nem egendte színre hozni bayreuthi színházában, nyíltan meghatározta, hogy mennyire értékeli. Július Gyermek rendezése természetesen nem tudta leplezni az alkotás művészi gyengéit és ellentmondásait. Kétségtelen, hogy nem kis erőfeszítéseket tett az inszcenáció sikere érdekében, ám az eredmény nem áll arányban igyekezetével. Természetes, hogy ez nem az ő hibája, hanem okát a mű már említett hiányosságaiban kereshetjük. Pavol Gábor egységes alaprajzú üres színpadján a rendező sokat tett annak érdekében, hogy a dráma számára elengedő teret és levegőt biztosítson. A Rienzi általában nem túlságosan élvezhető bemutatója keveset nyújtott az ének terén is. Mint megmutatkozott, a szólisták többségének kevés tapasztalata van Wagnerrel, jóllehet a Rienziben még kevés olyan részlet van, amely valóban Wagnerhez méltó rendkívüli képességeket követel. A közönség elsősorban dr. Papp Gusztávra volt kíváncsi, Rlenzl címszerepében. Papp Rtenzln kívül sikerrel alakit ez idő szerint még három más Wagner-szerepet is Lipcsében és Drezdában, s ezért hazánk legjobb Wagner-énekesének tekintik. Jóllehet a bemutató napjaiban teljesítményére rányomta bélyegét a fáradtság és a pillanatnyi indiszpozfeió, a bemutató legsikeresebb szereplője volt. Ideális tipus ehhez az alakításhoz. Papp kihasználta mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az alak nyújtott és kiváltképpen színészi szempontból alakította kiválóan Rlenzlt. Kellemes meglepetés volt Olga Hanáková teljesítménye Adrián férfiszerepében. A művésznő mind hangjával mind színészi teljesítményével kielégített. Ugyancsak tetszést aratott Margita Česányiová és Ele na Kittnárová Irene szerepében, s a tőle megszokott jó teljesítményt nyújtotta Bohuš Hanák és Juraj Martvoň. A további szereplők: /. Sedláfová, C. Mlčák, J. Oniščenko, V. Nouzovskú, G. Zelenay, A. Baránek, F. Subert, f. Kyzlink, I. Špaček, A. Kriíanská és /. Smyčková. Tibor Frešo a zenei betanítás terén kitartó munkát végzett ami megmutatkozik az összes hangszer kiváló összjátékán. Mégis külön dicséretet érdemel a fúvós hangszerek csojjortja, amely ezúttal meglepően pontosan és tisztán játszott. Frešo lelkiismeretes munkája azonban megkövetelné még a kifejezés nagyobb gazdagságát. A karokat megfelelő színvonalon tanította be Ondrej Lenard, míg Ľudmila Purkyňová kosztümjei közül a legjobb Rienzi kosztümje volt. Végezetül még ennyit: A bratislavai opera Wagner-operáinak hiányát repertoárjában érthetően komoly dramaturgiai fogyatékosságnak tekinti. Azon van, hogy ezt a hiányt orvosolja. Több kiváló szólistájának külföldi szereplése miatt azonban Wagner más operáját nem képes színre hozni. így tehát a Rienzi csupán szükségmegoldás. Ennek ellenére úgy vélem, hogy előadása felesleges volt. Az Idejétmúlt és elavult Rlenzl ma már aligha ragad el valakit. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy egy Jobb Wagner-opera bemutatójára továbbra ls kénytelenek leszünk türelmesen várni. A. G. A japán űrkutatási program 1966. szeptember 29-én a Kagoshima rakétaközpontból bocsátották fel először azt a Lambda-4S típusú négyfokozatú rakétát, amely az Indítás teljes sikere esetén az első japán mesterséges holdat állította volna pályára. De a rakéta utolsó fokozata nem gyulladt be, s fgy a kísérlet nem zárult sikerrel: a Lambda-rakéta csak magas ballisztikus pályát röpült végig, és visszazuhant a Csendes-óceánba. A hír, hogy a japán mesterséges hold ennyire előre haladt, sokakat meglepett. Pedig valóban 1966. végére tervezték az indítást, amely az eredetileg háromfokozatú Lambda-rakéta kiegészítésével magát a kiégett negyedik fokozatot kívánta a megfigyelésre alkalmas rádióval felszerelt, de egyébként semmi egyébre nem képes mesterséges holddá tenni. A kísérlet 1962 februárjában ismét kudarccal végződött. A kísérlet azért volt érdekes, mert a Lambda-4S csaknem teljes egészében szerepel a Mu-4S hordozórakétában is, amely 1967 végén vagy 1968 elején Japán első tudományos mesterséges holdját fogja indítani. Ez a 40 kg súlyú mesterséges hold már sokkal bonyolultabb felépítésű lesz, mint a kétszer is csődöt mondott kis rakéta és jelentős méréseket bonyolíthat le. Valószínű, hogy a most lezajlott kísérletek balsikere az egész űrkutatási program további menetét nem zavarja, hiszen a Lambda-rakéta kifogástalanul működött, csupán maga a szatellizálandó kis rakéta rakoncátlankodott, azaz nem hagyta magát mesterséges holdsebességre felgyorsítani. A „Ceruzától a Lambdáig" A japán űrkutatási program 1955-ben kezdődött Hldeo Itokawa professzornak, a toklót műegyetem Ipari tudományos Intézete tanárának vezetésével. Kis rakétákkal kezdték; első „Ceruza" (Pencil) típusú kis rakétájuk 30 cm hosszú, 1,8 átmérőjű, szilárd hajtóanyagú egység volt, amely alig 7 dollárba került. Hosszú hónapokon át több száz ilyen rakétácskát indítottak, elsősorban a rakéta aerodinamikai felépítésének tökéletesítésére, a hajtómű különféle fúvókéinak és hajtótölteteinek kipróbálására, nemkülönben az Indítóállvány és a követő berendezések egyszerű, olcsó bemérésére, használatuk begyakorlására. Az elgondolások tudniillik az olcsó, de valóban repülő rakétával való begyakorlás, teljesen helyesnek bizonyult, úgyhogy a rakétatechnikai csoport kellő számú begyakorlott fiatal mérnökkel rendelkezett már addigra, amikorra az ambíclózusabb program fedezete is megjött. A különféle típusú Kappa-rakéták sorozata a Nemzetközi Geofizikai Évvel kezdődött el. A kisrakéták programijában ls résztvevő vállalatok most már jobb teljesítményű, vegyes szilárd hajtóanyagok fejlesztésébe kezdtek, és 1958 júniusától fogva a különféle rakéták (Kappa, Lambda, Muj már ezekkel az anyagokkal működnek. A légkörkutató rakétákat tovább fejlesztették. 1963-ban a Kappa-9M 50 kg hasznos teherrel 320 km körüli magasságokat ért el; követte ezt a kétfokozatú 16,5 méter hosszú Lambda-2, amely 180 kg hasznos terhet emelt 500 km magasba, valamint a háromfokoA „HALÁLSUGÁR" LEGENDÁJA Ujabban egyre-másra olvashatunk olyan elképzelésekről, amelyek a támadó rakéta elpusztítását „halálsugár" felhasználásával, pontosabban laser-sugaraknak a rakétára való irányításával tervezik megoldani. Egyes források egyenesen azt állítják, hogý az Ilyenfajta rakétaelhárítás kísérletei már döntő eredményekre vezettek. Vitathatatlan, hogy a laserrel nagy teljesítménykoncentrációt lehet elérni. Nagyjából négyzetcentiméterenként 100 megawatt teljesítménnyel számolhatunk. A jelenlegi, mintegy századmilliméter átmérőjű lasersugarak valósággal átfúrnak vékony acéllemezeket helyi felhevítés, az anyag átégetése révén. Ezek az eredmények azonban még nagyon messze vannak attól, hogy laser-sugarakkal a viszonylag nagy távolságban levő tárgyakat ls felizzíthassák, például megolvaszthassák így ff rakétarobbanófej köpenyét. Néhány számadat talán jól megvilágítja a nehézségeket. Ha a robbanófej köpenyének súlyát nagyjából 100 kg-nak vesszük, ennek megömlesztéséhez 25 600 kilokalória vagyis 30 kilowattóra (pontosabban 29,8 kilowattóra) munka szükséges. Feltételezve, hogy 50 kilométeres magasságban 1 perc alatt RAGASZTOTT VASÚTI SÍNEK Az epoxigyanta ragasztókat az iparban egyre szélesebb körben alkalmazzák, jó tapadóképességük, szilárdságuk, s a vegyi hatásokkal szemben tanúsított ellenállóképességük tette alkalmassá a hidegen kötő epoxigyantákat arra, hogy új, talpfa nélküli felépítményi szerkezetekhez alkalmazzák. A síneket acéllemezekre fektetik le, amelyeket beton alapra vagy fém hordszerkezetekre ragasztanak fel. A ragasztott csavarok nagy statikai és dinamikai szilárdságú kapcsolatot biztosítanak. A beton- és az acéllemez közötti hézagot töltőanyaggal kevert ragasztóanyaggal töltik kl. akarják elpusztítani a robbanófejet, a szükséges munkát egy 1800 kilowatt teljesítményű energiaforrás tudja elvégezni. Vegyük hozzá ehhez, hogy bár a laser-sugár nagyon összetartó, a sugárkibocsátás mégis olyan kúpalakú nyalábban megy végbe, amelynek nyílásszöge legalább 1 ívperc. Ez annyit jelent, hogy 50 kilométer távolságban a sugárnyaláb keresztmetszete nagyjából 150 négyzetméter, vagyis körülbelül a kétszázszorosa a robbanófejnek. Ennek figyelembevételével a laser-berendezés szükséges teljesítménye az említett 1800 kilowatt, vagyis 1,8 megawatt kétszázszorosa, tehát 360 megawatt lenne. Ez idő szerint pedig még csak a milliwoltos teljesítményeknél tartanaki Nem kis gondot okozna a rakétaelhárító laser-üteg energiaellátása, hiszen a 360 megawatt nagyságrendje egy-egy világváros villamos energiaigényének felel meg. Persze, a távolabbi j övőben elképzelhető. zatú Lambda-3, amely az 1000 km magasságot ls elérte. Közben a Mu-rakétát tovább fejlesztették: megszerkesztették, majd fékpadon kl ls próbálták az 1,4 m átmérőjű M1400 típusú rakétát, amely 100 tonna tolóerőt ad. Ezt — H harmadik és negyedik fokozat makettjével — még az Idén kipróbálják, hogy egy éven belül feltétlenül eljussanak a Mu-4S indításához, és a szoláris plazma, a kozmikus sugárzás és néhány más fontosabb fizikai Jellemző értékelnek méréséhez. Takarékos űrkutatás A japán program nagy előnye, hogy kipróbált rakétatípusok szervesen egymásra épülő sorozatát használja: a legkisebb fokozatból jutottak el — egy-egy nagyobb fokozat hozzáadásával — a jelenlegi, mesterséges hold Indítására ls alkalmas hordozórakétáig. Amióta 1964 júniusában a műszaki tudományok kutatási hivatala (STAJ létrehozta az országos űrkutatási központot (NSDC), különféle folyékony hajtóműves egységekkel ls foglalkoznak, de ezek mellett nem hagyták abba a szilárd hajtóanyagú, közepes és nagy fokozatok tökéletesítését sem. Japán rendkívül takarékosan kapcsolódott bele az űrkutatásba. 1965. végéig 9 millió dollárt, idén újabb 4 millió dollárt költöttek űrkutatásra. Végül is 13 milló dollár beruházásával — amit elsősorban a technológiai Ismeretek megszerzésére fordítottak — Japán a legjobb úton van ahhoz, hogy a Szovjetunió, az USA és Franciaország után a világ negyedik űrhatalma legyen. hogy tábori atomerőműveket használnak ilyen célra, de erre a teljesítményre aligha lehet valamilyen kis méretű, mozgékony berendezést készíteni. A „halálsugár" rakétaelhárításra való felhasználásának Irányítástechnikai akadályai is vannak. Rendkívül nehéz feladat a közel hússzoros hangsebességgel száguldó, kis méretű céltárgyal nagy távolságban eltalálni. Nem túlságosan valószínű tehát, hogy a lasert Ilyen módon használnák fel rakétaellháritásra. De nem lehetetlen, hogy idők során olyan, ma még nem is sejtett módszerek bukkannak majd fel, amelyek új utakat nyitnak a probléma megoldása előtt. Mindenesetre, ha a laserből nem is lesz „csodafegyver", széles körű alkalmazásra találhat a haditechnika más területein, különösen a távolságok pontos bemérésében, továbbá a lokátortechnikában és a hírközlésben. Radarok kisebb hajók számára Angliában olyan radarberendezést fejlesztettek kl, amely kisebb hajókon is alkalmazható. A biztonságos úszást biztosító radart ez ideig csak ff nagy hajókon használták, mivel Igen költséges volt. A tranzisztortechnika felhasználása most lényegesen csökkentette a berendezés árát, úgyhogy a Decca |!||y Radar Ltd cég a piacra dobhatta Decca 101 típusú készü- 1967. lékét, amely 27 km (15 tengeri mérföld) hatótávolságú. A ké- VL 20 pen az új radar kipróbálása — egy kereskedelmi hajón a Temze folyón Londonban. ^^