Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-09 / 126. szám, kedd

KIEGYENSÚLYOZOTT, ELÉGEDETT VAGYOK ... ezt kell mondanom, mert úgy érzem, eddig minden elképzelésem, vágyam teljesült. Igaz, mindig reális célokat tűzök magam elé, elérhető kívánságaim vannak. Egyszerű, emberi életet élek. pontos napirenddel, egészségesen ... Taksonyon lakom, a galántai bútorgyárban dolgozom mint kitanult asztalos. Középiskolás koromban egy kirándulás alkalmával kerültem először a gyárba. Tetszett a munka és akkor elhatároztam, hogy én ls asztalos leszek, Elmenteem az igás gatóhoz, meghallgatta a kérésemet, majd az üzem elküldött Spišská Nová Vesre tanonciskolába. Onnan visszajöttem a gyárba, azóta is itt dolgozom. Elégedeti vagyok, és vezetőim szerint ők is elégedettek velem. Nauschwauter mérnök javaslatára helyeztek a csiszológépekhez, mivel ott nagy körültekintésre, pontosságra, szakképesítésre van szükség. Nemcsak a munkámat, hanem az üzemet is szeretem, talán ez össze is függ! Reggelenként alig várom, hogy ott állhassak gépem mellett. De nemcsak ez, hanem az embereket is ... mint egy nagy család ... Itt nemcsak dolgozunk, termelünk, tervet teljesítünk, hanem élünk is. Ismerjük egymás gondját-baját, segítünk egymásnak. S ez a légkör mindenképpen kihat teljesítményünkre. Szabad időmben sportolok, labdarúgó vagyok. De úszni, kerékpározni, gyalogolni is szeretek. El-el járok moziba, a MATESZ előadásaira, esténként olvasgatok, főként kalandregényeket. Falun is lehet kultúráltan szórakozni, csak meg kell találni a módját. Szívesen elbeszélgetnénk még, de a „normát teljesíteni kell", a gép és a felgyülemlett szekrényajtók sürgetnek, munkába szólítanak. Moravko József dolgozni kezd. Komolysága szertefoszlik, arca felderül, most mosolyog első ízben, elemében van. EGYÉNISÉGGÉ VÁLNI. Duray Miklós neve a fiatalok körében jól ismert. Főiskolás, negyedéves geológus hallgató. Füleken érettségizett, néprajzszakos akart lenni, de nem sikerült. Ma sem tagadja, hogy a kultúrpolitika, a társadalomtudományok mindennél jobban érdeklik. Szereti az irodalmat, a verseket, a történelmet. 1965-től a bratislavai JAIK ifjúsági klub elnöke. Nevét éppen ez tette közismertté. Ezúttal azonban nem róla akarok irni, hanem a közérdekű dolgokkal kapcsolatos, a fiatalokat érintő véleményére vagyok kíváncsi. Annál is inkább, mivel ma sok szó esik róluk. Dicsérő és elmarasztaló hangokat hallunk, ezzel szemben nekik nincs módjuk véleményüket, a dolgokról a nyilvánosság tudtára hozni. • A mai 22 évesek természetesnek veszik-e azt, amiben élnek, — az életszínvonalat, a technika vívmányait? Vagy gondolnak-e arra, hogy eddig el is kelleti jutni és mindezt nagyrészben apáinknak köszönhetik? — A fiatalok nagy része természetesnek veszi. Általában ugyanis az a nézetük, hogy az apák megtettél! kötelességüket, a fejlődés folyamatát nem lehet meg állítani. Az adott viszonyok között mi is mindent megteszünk társadalmi rendszerünk érdekében. Erőnk — szerintem — éppen abban rejlik, hogy a jövőt tartjuk szem előtt. • Gyakran halljuk: a mai fiatalok meggondalatla nok, felelőtlenek. — Lehet, hogy a végeredmény így hat. De ezzel a nézettel mindenkor szembeszállók. Inkább úgy mondanám, a különböző tényezők összejátszása, a társadalmi nézetek gyakori változtatása, az elidegenedés, a szakmai megterhelés, a rossz időbeosztás egyeseknél közönyt, passzivitást vált ki. • Ezzel talán összefügg a szülők és a gyermekek viszonya? — Ma a szülő és a gyermek egyaránt túlterhelt. Nincs idejük egymással „foglalkozni". Sok szülő csak fenyíteni, dorgálni tud. A korral kevesen tartanak lépést, a fiatalok gondolatvilágát nem értik meg, de nem is foglalkoznak a fiatalok problémáival. • Es mit tesz az Iskola? A huszonkétévesek esetében a főiskola? — A helyzet 1965 óta, a főiskolások decemberben megtartott konferenciája óta javult. Emelkedett a főiskolások életszínvonala. A diákokkal szemben támasztott követelmények egyre nagyobbak, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel arányosan emelkedik az iskola színvonala, és fokozódik a végzős növendék tudása. A2 1 aológiai nevelés terén sokat tehet a CSISZ-szervezet. 1-jaz, a múlttal kapcsolatos tévedések tömkelegét nem k jnnyű helyreigazítani, visszanyerni a bizalmat. Oj utakat, lehetőségeket, munkaformákat kell keresni. Pillanatnyilag talán az ifjúsági klubok segíthetnek. • Kikerülve az életbe milyen az elhelyezkedési lehetőség? Helyesnek tartja-e a „főiskolás káderek politikáját"? — Ma sokkal inkább megbecsülik a főiskolát végzetteket, mint a közelmúltban. Helyes, hogy nem kine vezés, hanem egészséges konkurrencia alapján helyezkednek el. Ez egyben jobb munkára, kitartásra, szorgalomra és törekvésre ösztökéli őket. Előfordul azonban — és nem ritkán — hogy egyesek nem töltenek be olyan hivatást, vagy olyan posztot, amilyenre szakképesítésük van. A CSKP Központi Bizottságának ez év februárjában megtartott ülésén Heudrych elvtárs hangsúlyozta, hogy „nagyobb bátorsággal kell hozzálátnunk, a fiatalok kiemeléséhez, több lehetőséget kell nyújtani nekik". Szerintem valóban egészséges volna és a köz javát szolgálná, ha ezen a téren minél előbb rendet teremtenénk. Ez persze elsősorban az egyes vezető beosztásban levő elvtársaktól függ. • Mi az, ami társadalmi rendszerünkben tetszik, és mi nem tetszik? — Tetszik, hogy a világbéke hívei és harcosai vagyunk. Nem tetszik, hogy gyakran a kelleténél nagyobb hangsúlyt helyezünk a múltra, és nem oldjuk meg elég rugalmasan az égető problémákat. Ahhoz hogy nyugodtan dolgozhassunk, hogy életszínvonalunk emelkedjék, szükséges, hogy minél előbb rendeződjék a közép-európai helyzet. • Mint jövendőbeli értelmiségi, hogyan látja az itt élő magyar értelmiség helyzetét? — Felette szükségessé vált, hogy az itt élő, humán műveltségű magyar értelmiség jobban integrálódjék mivel jellemében csakis így bontakozhatik ki teljes egészében. • Életcélja? — A köz javát szolgálni, egyéniséggé válni.... Duray Miklós huszonkét éves főiskolás. A jövő generációjához tartozik. Kiforratlan még, ellentmondások kavarognak benne, de világosan és határozottan szögezte le: „mi, fiatalok a jövőt tartjuk szem előtt". És ebben benne van minden: az eszmei tisztánlátás, az eltökéltség, a munkakedv, a bátorság, a kiállás, a válalkozó szellem ... a ma még husszonkét éves értelmiségünk, amelyre támaszkodhatunk — számíthatunk rájuk. OZORAI KATALIN (Németh fános felvétele.j KÉT NŐVÉR Az egyik szőke, a másik fekete. Az egyik szűkszavú, félénk és zárkózott. A másik beszédes, vitorlázó pilóta és jó társalgó. Az egyik, úgy tűnik, gyámolításra szorul. A másikról szinte sugárzik, hogy megél a jég hátán is. Az egyik férjnél van, a másik lány. Az egyik Szonya, a másik Julika. Mindketten huszonkét évesek. Együtt jártak Iskolába, együtt érettségiztek, együtt dolgoznak egy munkahelyen. Nővérek. A Ba'nská Bytrica-i Kerületi Kórház egészségügyi nővérei. 1. A páciens szemével. Titokban drukkolok, hogy az operáció napján ^^^^^^^ a csinos fekete legyen -- szolgálatban. Hiába, no, betegágyon is jóleső érzés, ha ébredés után szép fiatal nő hajol az ágy fölé... Jó, jó, csinos a szőke is, de vaílahogy / y v JHM| hideg és zárkózott... Reggel elhangzik a varázsige: készítsék elő operációra a beteget. És ekkor csodálatos változások történnek. A csinos fekete elkomolyodik. Időt sem hagy a gondolkozásra, belém Szonya Tokárová nyom egy injekciót. Sürög-forog szenvtelen arccal, minden mozdulatával szinte a tudtomra akarja adni, hogy nem történik semmi különös, ne csináljunk nagy ügyet a dologból. Amikor a hangulatkeltő Injekció már hatni kezd, úgy látszik, mégiscsak tetszem a feketének, gyengéden karon fog, egy kicsit meg is szorítja a kezemet. Kellemes a fiatal, rugalmasan lépkedő lány old&lán sétálni a folyosón ... Ébredéskor a szőke, szemüveges Szonya hajol fölém. Na, persze, miközben a műtőben voltam, a feketének letelt a szolgálata ... De mi ez? Szonya, maga mosolyogni is tud? Nem iga'z! Feltűnően kedves hozlám. Minduntalan ott van az ágyamnál, szabályozni Jött az infúziót, de nem felejt el rám vetni egy kedves pillantást. Este is akkora gyengédséggel sürög körülöttem, mintha én lennék az egyetlen az osztályon ... Kedves, nagyon kedves ... Az az a'ltató injekció is elbódít. Igen, most aludnom kell. ö gondolt rá, hogy pihenjek. És mosolyogva adta be... Lábadozunk, lábadozunk. No, maga már nemsokára •Ihagy bennünket. — mondja az orvos. Ez ismét varázsige volt, amelytől a két fiatal nővér újra megváltozik. Kedvesek, csinosak, sürögnek-forognak, mint „régen"... de már nem nekem. A mellettem fekvőt dédelgetik. Ö az „egyetlenkéjük" most. Pedig fogatlan, ősz hajú bácsi. Forgolódnak körülötte, csak úgy suhog a kikeményített kötényük, így bácsika, meg úgy bácsika ... A két nővér változásai egyértelműen bizonyították, hogy a páciens szemével nem kapunk objektív képet róluk. Távolról sem tudtam meg, milyenek igafzán, hiszen, mint beteg saját magamat láttam mindennek középpontjában. így tehát annyit tudtam csak meg, hogy kedvesek, csinosak, nem feledkeznek meg az infúzió szabályozásáról, nem tévesztik össze az orvosságot és nagyszerűen afdják be az injekciót. És hogy mindig azt tüntetik ki megkülönböztetett kedvességükkel, aki a legnagyobb bajban van éppen.

s. Még csak a teljes nevüket sem tudom. 2. A nővérek szemével. — Itt mindenki számára maguk csak Szonyicska, meg Julika... Mondják, mi a teljes nevük? — Szonya Tokárová. — fúlia Lichá. — örvendek. És rám emlékeznek még? — Ö, hogyne, nagyon jól tartotta magát... — Stop. Most nem mint beteg vagyok itt. Nem szorulok vigaszra. — Igaza van. Tudj.a, egy-két elismerő szó a betegnek nagyon jólesik, ezt tudjuk. Szóval, hogy őszinte legyek ... Mond janem a 119-esben feküdtl — Nem. A 120-asban. — Aha ... De régebben, ugye? Jól van, Julika. Látom, fogalma sincs róla már, melyik is vagyok a sok közül. Rendben van, kezdhetjük újból az ismerkedést. Kitűnik, hogy Szonya kezdetben nem mert injekciót adni, a ma'gabíztos Julikát pedig a páciensek vigasztalták annak idején egész hajnalig, amikor éjszakai szolgálata alatt első páciense meghalt. Szonya mindig borzongott a halott embertől, de amikor szolgálata idején először tartálkozott halálesettel — csodálkozva látta, milyen hidegvérű és magabiztos lett. Legnagyobb bajba akkor került — és ezt mint huszonkét éves élete legrosszabb éjszakájának tartja —, amikor egyik páciense operáció után fölkelt, belső vérzést kapott, s gyorsan inegkellett újból operálni. — Mit gondol, Szonyicska, a szüleinek is volt ilyen borzasztó éjszakájuk? — Ö, arzt hiszem, nekik sok, ennél rosszabb éjszakájuk volt. Badínban laktak a háború alatt, bátyám tízéves volt, a faluban nagy harcok dúltak... Én még persze, nem voltam a világon, de mesélték... Az borzasztó lehetett. Nem, ehhez hasonlót még nem éltem át. Remélem, a jövőben sem lesznek ilyen borzalmas élményeim... Julika mindenben Szonya ellentéte, ö szinte keresi a veszélyt. Amikor vitorlázó repülés közben a csőrlő kétszáz méteren leállt, az orral égnek álló gépet rendben a földre kellett hoznia... Hát, ez hajmeresztő történet. A részleteket inkább hagyjuk, elég az hozzá, hogy a-kkor Julika is félt. Most már mosolyogva beszél róla. Építész-technikus akart lenni, de egészségügyi nővér lett, mert barátnői közül a legtöbben erre a szakra mentek. Hja, tizennégy éves fejjel kellett további sorsáról döntenie... És bánja? — Dehogy bánoml Azt hiszem, itt megfékeztek egy kicsit. Tudja, az osztályon nagyon na'gy a fegyelem. Talán, ha katonának megyek, akkor sem találkozom ilyennel. De azt hiszem, ez kellett nekem. Ha nem lenne szennyes ágyneműosztályozás... Egyébként rendes hivatás ez. Ennél maradok... — Hogy kívánnák-e a• leányomnak, ha lenne, ilyen huszonkét évet, mint az enyém volt? Igen. S ő sem panaszkodhatna ... — Van valami, amitől fél, Julika? — ... Hm ... van. Attól félek, hogy én kapok majd egyszer injekciót. VILCSEK GÉZA Az alsószeli szövetkezet irodájában bukkantam rá. Az egyszerű hétköznapi ruhában is olyan, mintha ünnepre készülne. Arcán kedves, megnyerő mosoly. Győrögt Ilonkának hívják. Hajdani cselédember gyermeke. Amikor életpályát kellett választania, a mezőgazdaságot helyezte előtérbe. Már gyermekkorában is akkor volt a legboldogabb, ha kiruccanhatott a határba, rácsodálkozhatott a gépekre, ott lehetett az aratók közelében, egy-két kapavágást tehetett a kukoricásban. Hatvanegy nyarán aztán történt valami. A szövetkezet irodájában a könyvelőségen megüresedett egy hely. A szövetkezet vezetői, közhírré tették, hogy aki igényt tart az állásra, jelentkezzék. Ilonka is jelentkezett. A szövetkezet vezetőségének választania kellet. De kit válasszanak? Legyen hát a tudás a döntőbíró — gondolták. A jelentkezőknek különböző számtani feladatokat kellett megoldaniuk. A próbatétel Ilonkának sikerült a legjobban. Azóta dolgozik a könyvelőségen. A földtől, a természettől azonban így sem szakadt el teljesen. Akárcsak mások, ő is vállalt továbbra is répát, kukoricát megművelésre. Azt tartja, hogy a kapálás, a mezei munka nagyon is szükséges az egész napi szellemi munka után. Jólesik a mozgás, a friss levegő: elgyönyörködni a termést hozó határ pompájában. A virágnak kell a friss levegő — mondanám én. Ahogy elnézem ezt a friss, üde, életerős teremtést, a virágra gondolok: valami különleges szép mezei virágra. Ilonka nein vágyódik el a faluból. Igazi falusi lány. akit a szíve, egész lénye köt a kenyeret termő földhöz. Komoly lány. Az élet tette, formálta ilyenné. Neki többet kellett vállalnia, mint más huszonként esztendős lánynak. Édesanyja meghalt két évvel ezelőtt. Nővére már férjnél volt. Ketten maradtak apukával. Sajnos, az édesapa egéfcíségét is kiszedték a nehéz esztendők. Ilonkára munka után a második műszak: az otthoni, a házkörüli munka vár. Ilonka szívesen vállalja. Dologra nevelték őt a szülei, az életnek nem csupán a napsugaras oldalát keresi. örülni tua mindennek, ami szép, jó. Szereti, ha másokéit is tehet valamit. Célt lát maga előtt: tartalmat ad az életének. Tevékeny tagja a CSISZ helyi szervezetének. 5z. L