Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-28 / 145. szám, vasárnap

A szovjet határőrök napja 19Š A moszkvai Pravda a .magas szint ű'amerikai provokációkról A szovjet határok Csendes-óceáni őrei. A komszomoiista kezelői mind elnyerték az I. osztályú szakember elmet. (CTK—TASZSZ felvetele) A Román Kommunista Párt küldöttsége elutazott Budapestről Budapest (CTK) — A román pártküldöttség Nicolae Ceauses­cunak, az RKP KB főtitkárának vezetésével háromnapos baráti látogatás után pénteken eluta­zott Budapestről. A lájtogatás végén kiadott köz­lemény hangsúlyozza, hogy a román pártktlldöttség magyar­országi látogatása és elvtársi megbeszélései lehetővé tették az álláspontok jobb kölcsönös meg­értését, a két párt és a két or­szág kapcsolatainak fejleszté­sét, hogy a magyar és a román nép érdekeit, valamint a szo­cializmus és a béke ügyét szol­gálják. A két párt képviselői megbe­széléseik folyamán foglalkoz tak a magyar—román kapcsola­tok fejlesztésének további lehe­tőségeivel is. Eszmecserét foly­tattak a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom Időszerű kér­déseiről. néhány sorban BÍRÓSÁG elé állítják azokat a ghanal katonatiszteket, akik a múlt év április 17-én állam­csínyt akartak végrehajtani. PÉNTEKEN este megkezdő­dött Berlin nyugati övezetében a nyugat-berlini Szociáldemok­rata Párt kongresszusa. Az egyik határozati javaslat a müncheni szerződés teljes érvényteleníté­sét ajánlja a kormánynak. A MAGYAR NÉPHADSEREG küldöttsége Czinege Lajos vezér­ezredes, honvédelmi miniszter vezetésével befejezte látogatá­sét a VDK-ban. A búcsúvacsorán a két ország képviselői érté­kelték a baráti kapcsolatok fej­lődését és megerősödését. A DOMINIKAI FORRADALMI PART képviselői, akik a jobbol­dali terror elleni tiltakozásuk jeléül bojkottálták a kongresz­szus ülését, pénteken ismét részt vettek az ülésen. A párt képviselői kijelentették, hogy akciójuk eredményeként csök­kent a terror. Dr. ZAKIR HUSSZEIN Indiai köztársasági elnök Nehru halá­lának 3. évfordulója alkalmá­ból kegyelettel adózott a volt miniszterelnök emlékének azon a helyen, ahol Nehru holttestét elhamvasztották. MARKO NIKEZICS jugoszláv külügyi államtitkár tárgyalt Torsten Nilsson svéd külügy­miniszterrel és Tage Erlander kormányelnökkel. A jugoszláv államférfi a sajtókonferencián kijelentette, hogy országa nem változtat az NDK-hoz fűződő kapcsolatain azért, hogy felújít­hassa a diplomáciai kapcsolato­kat az NSZK-val. FOCK JENŐ, a Magyar Nép­köztársaság minisztertanácsá­nak elnöke pénteken fogadta M. A. Leszecskót, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhe­lyettesét, aki a BNV-re és a ma­gyar—szovjet gazdasági és tu­dományos-műszaki kormánybi­zottság ülésére érkezett Buda­pestre. BROWN brit külügyminiszter pénteken tájékoztatta a kor­mány tagjait a Szovjetunióban tett négynapos látogatása ered­ményeiről. TŰBB MINT 7 MILLIÓ látoga­tója volt a montreali világkiállí­tásnak a megnyitás óta eltelt egy hónap alatt. KONSZTANTYIN FEOKTYISZ­TOV ÉS PAVEL BELJAVEV szov­jet űrhajósok pénteken este a párizsi Aerosalon keretében ta­lálkoztak amerikai kollégáikkal, Dávid Scott és Michael Collins amerikai űrhajósokkal. LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szombaton Moszkvá­ban fogadta Kim Csüng Wont, a KNDK nagykövetét. MOHHAMAD REZA PAHLEV1 Iráni sah feleségével és kísére­tével szombaton egyheti látoga­tásra az NSZK-ba érkezett. SÁMUEL TAKÁC mérnök fele­ségével és kíséretével befejezte franciaországi látogatását és tíznapos hivatalos látogatásra Svájcba utazott. A Pravda szombati szerkesz­tőségi cikkében megállapítja, hogy amint közeledik az Októ­beri Forradalom 50. évforduló­ja, úgy fokozódik az Egyesült Államok propagandakampánya a Szovjetunió ellen és diverziót a szovjet állampolgárok ellen. A szerkesztőségi cikk rámutat, hogy ezt a kampányt az állam­politika szintjére emelték és magas rangú hivatalos szemé­lyek trányitják. A Pravda ugyanakkor rámu­tat: ezzel a kampánnyal egy­idejűleg nyilvánosan azt han­goztatják, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánykörei állítólag normalizálni kívánják a két or­szág kapcsolatalt. A Szovjet­unióban az Egyesült Államok kormányköretnek politikáját nem a szavak, hanem a tettek alapján ítélik meg. Az Egyesült Államokban folytatott szovjetel­lenes provokációk pedig arról tanúskodnak, hogy az amerikai reakció kitartóan törekszik a szovjet—amerikai kapcsolatok további megrontására. Az amerikai tájékoztatási hi­vatal [USIAJ külföldi képvise­lőinek megküldte a szovjetelle­Ülésezik a brit kommunista fiatalok kongresszusa London (CTKJ — Az angliai Skegnessben szombaton meg­kezdődött az Ifjú Kommunisták Ligájának 26. kongresszusa. A háromnapos kongresszus részt­vevői megvitatják az ország gaz­dasági és belpolitikai helyzetét, a kormány külpolitikáját, foglal­koznak a brit ifjúság problémái­val, valamint a liga ideológiai és szervezeti kérdéseivel. A kongresszus elé határozati javaslatot terjesztettek, a jelen­legi politikai helyzettel, az ifjú­sági mozgalom egységével, a munkáspárti kormánnyal, az if­jú kommunisták szervezésével és a fiatal korosztály jogaival kapcsolatban. nes cikkek és más rágalmazó anyagok egész gyűjteményét. Kísérőlevelében pedig közölte, hogy ezeket az anyagokat spe­ciálisan a szovjet állam köze­ledő évfordulója alkalmából ké­szítették. Az Egyesült Államokban szov­jetellenes Irodalom, különböző fantasztikus „tanulmányok" ké­szülnek a Szovjetunióról. A Pravda megjegyzi, hogy látha­tólag a külügyminisztérium tudtával Kennan, az Egyesült Államok volt nagykövete és Tt­ntng nyugalmazott tábornok is tevékenyen bekapcsolódott az ilyen fajta „irodalom" előkészí­tésébe. „A Szovjetunió ellenségeinek politikai becstelensége határta­lan. A naftallnból előszedett Kerenszklj ktadásra készíti elő az áruló elmebeteg Tarszisz müvetnek teljes gyűjteményét. Ugyanerre a nemtelen célra használják fel Allllujevát, akit a CIA ügynökei Indiából elő­ször Svájcba, majd nemrégiben az Egyesült Államokba Juttat­tak el" — mutat rá a Pravda, majd megállapítja: ,/x kapita­lista Amerika fél a ml jubile­umunktól. A kapitalisták és a gyarmatosítók félnek a kom­munizmus nagy eszményétől." John Kennedy 1960-ban beis­merte, hogy az Egyesült Álla­moknak szüksége van az „esz­mék ereiére". A Pravda megál­lapítja, hogy hat esztendő telt el, de az Egyesült Államokban nem Jelentek meg olyan „esz,­mék", amelyek kivívhatták vol­na a népek rokonszenvét. A Szovjetunió elleni támadá­sok másik célja: elvonni az amerikaiak és más népek fi­gyelmét az Egyesült Államok Vietnam elleni háborújáról — állapltja meg a Pravda, majd végezetül hangsúlyozza: A hivatalos Washingtonnak az a kísérlete, hogy elhatárolja ma­gát a szovjetellenes kampány­tól, naiv porhintés. A legfelső szinten folytatott szovjetellenes kampány színfalak mögötti irá­nyításának mechanizmusa már régóta nyílt titok. (MTI) Befejeződött a szovjet írókongresszus Megválasztották az új vezetőséget • A szovjet írók szoli­dárisak a vietnami és a görög néppel Mitterrand a baloldal egységes programját sürgeti Párizs (Cl K j — A francia baloldali egység kérdéseivel fog­lalkozott Francois Mitterrand, a Demokratikus és Szocalista Baloldali Szövetség elnöke szombati sajtóértekezletén. Szükségesnek tartja kidolgozni a baloldal egységes programját, úgy ahogy a kommunista párt óhajtja. Fontosnak tartja azon­ban, hogy megelőzőleg megvi­tassák, az ellentétes nézeteket. Mitterrand bejelentette, hogy a szövetség októberi kongresz­szusán javasolni fogja a balol­dali politikai klubok egyesülé­sét. Moszkva (CTK) — A IV. szov­jet írókongresszus tegnap reg­gel megtartotta záróülését. Az írószövetség új vezetőségébe 190 neves prőzalrót, költőt, drá­maírót és kritikust választottak. A legidősebbek közül vezetősé­gi tagokká választották llja Ehrenburgot (76 éves), Pavlo Tt­cstnát (76 éves), Konsztantytn Pausztovszkijt (75 éves), Kon­sztantytn Fegytnt (75 éves), Pa­vel Antokolszkijt (71 éves), NylkolaJ Tylhonovot (71 éves), Valentyin Katajevet (70 éves), Leonyid Leonovot (88 éves), Sztyepan Scstpacsovot (68 éves), Mihail Solohovot (62 éves) és Petrusz Brovkát (62 éves). A középkorú nemzedéket Alekszandr TvardovszklJ (57), Mirzo Turszun-Zade (58), Geor­gij Markov (56), Alekszandr Csakovszktj (54) és Konsztan­tytn Szlmonov (52) képviseli az új vezetőségben. A legfiatalabb Írónemzedék tagjai közül beválasztották a ve­zetőségbe Jevgenylj Jevtusenkót (34) és Andrei Voznyeszenszktjt (32). A kongresszus végén határo­zatot fogadtak el, amely leszö­gezi, hogy a szocialista realiz­mus művészt alapelve az alko­tás pártossága és néptessége. A szovjet írók továbbra ls a szocia­lista realizmust tartják alkotó­módszerüknek. A határozat kihangsúlyozza, hogy tdeológtal kérdésekben nem lehetnek engedmények és kompromisszumok. Nincs és nem is lehet békés együttélés a fé­nyes Jövő felé haladó emberi­ség eszmét és a szabadságáért, a demokrácia és a szocializmu­sért küzdő reakció eszmét kö­zött. A kongresszus levelet intézett az SZKP Központi Bizottságá­hoz, nyilatkozattal fordult a vi­lág íróihoz, hogy fogjanak ösz­sze a béke, a szabadság, a de­mokrácia, a társadalmi haladás és az ezeréves kulturális érté­kek megmentése érdekében, to­vábbá határozatilag fejezte ki a harcoló vietnami nép és a reak­ció ellen küzdő görög nép tá­mogatását. A Szovjet írók Szövetségének plénuma a szövetség első tit­kárává a 75 éves Konsztantyin Fegyint, a Szocialista Munka Hősét választotta, majd 42 tagú titkárságot választott. A z ENSZ úgynevezett szük­ségerőinek (emergency forces) feloszlatása, a kéksisa­kos csapatok kivonása a gazai övezetből és a Sinai-félszigetről, az egyiptomi és a szíriai erők határozott álláspontja a fenye­gető izraeli agresszióval szem­ben, U Thant kairói látogatása felhívta a nemzetközi közvéle­mény figyelmét a Közép-Kelet egyik legégetőbb problémájára: Izrael és arab szomszédai meg­megújuló konfliktusára. Az iz­raeli hadsereg az utóbbi Időben le-lecsapott a határmenti jordá­niai és szíriai falvakra, meg­akadályozta a Jordán folyó vi­zének felhasználását, s április elején több szíriai gép lelövése után repülőit egészen Damasz­kuszig küldte. Rabin izareli ve­zérkari főnök a palesztíniai kommandók „exportjával" vá­dolta a szíriai kormányt és az­zal fenyegette, hogy a követke­ző megtorló hadművelet során csapataik „egészen Damaszku­szig" hatolnak majd ... Ezeket a fenyegetéseket különösen ve­szélyessé tette, hogy Izrael csa­patokat von össze a szíriai ha­táron és légierejét is a szíriai határ közelében fekvő repülőte­reken csoportosította. Miért kérte Kairó az ENSZ-csapatok kivonását? Szíria a veszély láttán az EA K-hoz fordult és kérte az egyiptomi—szíriai védelmi egyezmény alkalmazását. Ennek az egyezménynek az a lényege, hogy az EAK Szíria segítségére siet, ha Izrael támadást indit el­lene. Izrael arra számított, hogy az EAK csak légi támogatást nyújthat Szíriának, hiszen az egyiptomi—Izraeli határon és a gazai övezetben ENSZ-csapatok tartózkodnak, vagyis az ENSZ az adott helyzetben lényegében védte volna Izrael területét. Egycsapásra megváltozott a RUDNYÁNSZKY ISTVÁN^ KAIRÓI LEVELE m Arab szolidaritás helyzet, amikor az EAK követel­te és elérte az ENSZ-egységek távozását. Helyükbe a Sinai-fél­szigten egyiptomi alakulatok léptek, a gazai övezetben pedig az egyiptomiakkal szorosan együttműködő palesztinai egy­ségek, a palesztíniai felszabadí­tó hadsereg katonái. Izrael kénytelen volt a szíriai határra összpontosított csapatok jelen­tős részét átdobni az egyiptomi határra; légierejét ls megosztot­ta — gépei az északi repülőte­rekről a déliekre tömörültek. Más szavakkal: Az EAK teher-' mentesítette Szíriát, amely fe­lől elhárult a közvetlen vesze­delem. Izrael most már kétfron­tos harcra kényszerülne, ha mégis megkockáztatná a táma­dást Szíria ellen. A helyzet vál­tozása tehát meggyengítl Izraél pozícióit s megerősíti az arab országokét. Hogyan tervezték az agressziót? Kairói lapok feltárták az iz­raeli—amerikai összeesküvés „menetrendjét". Izrael csak az amerikai hatodik flotta védel­mében merte volna megtámadni Szírlát. Az EAK-nak meggyőző­dése, hogy az izraeli agresszív tervek mögött az amerikaiak ál­lottak. A terv részletelt az Ah­ram három pontban foglalta össze: 1. Az első szakaszban Iz­rael szövetségesel segítségével nagy lélektant hadműveletet folytat Szíria ellen. A vádak lé­nyege az, hogy Szíria felelős azért, hogy a területén mene­déket élvező palesztíniai mene­kültek kommandói behatolnak Izraelbe és ott támadásokat haj­tanak végre a katonai lélteslt­mények ellen. Ezért Izrael „megtorlás" címén intéz nagy­szabású támadást Szíria ellen. 2. A propagandahadjárattal párhu­zamosan megtörténik a csapat­összevonás a szíriai határon. (Izrael valóban összevont 11 páncélos és gyalogsági brigá­dot). Az agresszió célja a da­maszkuszi haladó kormány megdöntése, a szíriai terület egy részének megszállása. 3. A terv harmadik szakaszában az ENSZ beavatkozott volna — az ameri­kaiak kérésére! Az izraeli csa­patok a szíriai kormány meg­döntése és az új reakciós kor­mány megalakítása után vissza­vonultak volna, azzal a feltétel­lel, hogy az ENSZ-csapatok megszállják a határ szíriai ol­dalát, különösen azokat a dom­bokat, amelyek stratégiai fon­tosságúak Izrael biztonsága szempontjából. Ezt a tervet a szíriai és az egyiptomi elhárítás idejében fel­fedte. Ezért tudott az EAK gyors és erélyes intézkedések­kel elébe vágni. Az agresszió terve, amely sok hasonlóságot mutat azzal a támadással, ame­lyet a szuezi háborúban Indítot­tak az EAK ellen, már eljutott a lélektani hadjáratig és az Iz­raeli csapatösszevonásig — az agressziót minden Órában vár­ták Damaszkuszban. De az élet­be léptetett egyiptomi—szíriai védelmi egyezmény keresztül­húzta ezeket a számításokat. Az egyiptomi diplomácia sikere Szászor is meg kell gondolnia ezután Tel Avivnak, bele fog-e egy kalandor akcióba. Számol­nia kellene Kairó, sőt más arab országok erejével lsl Algéria felajánlotta, hogy konfliktus esetén katonai segítséget nyújt az EAK-nak és Szíriának. Irak hasonló támogatást ígért. Olyan nagy volt az arab tömegek nyo­mása Rijadban és Ammanban is, hogy a progresszív szíriai kormánnyal hadilábon álló szaúdi és jordániai kormány is szolidaritás-nyilatkozatokra kényszerült. Amikor az ENSZ főtitkára el­vetette az amerikai, a brit, a kanadai és az izraeli kormány ellenérveit és az EAK kívánsá­gának eleget téve utasította az indiai Rikhye tábornokot, a gazai ENSZ-csapatok parancs­nokát, hogy minél hamarabb vonja vissza a demarkációs vo­nalról az ENSZ-egységeket, el­ismerte az EAK szuverén jogát — azt, hogy az ENSZ-erők csak az EAK engedélyével tartózkod­hatnak egyiptomi területen. Ha az EAK ezt az engedélyt visz­szavonja, vissza kell vonni a nemzetközi csapatokat Is. U Thant csak utólag Informálta az ENSZ közgyűlését döntéséről. Ez kétségkívül az egyiptomi diplomácia nagy sikere volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom