Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)
1967-05-03 / 121. szám, szerda
Munkaérdemrenddel tüntették ki a Csehszlovák Rádió bratislavai stúdióját Folytatódik az amerikai légi terror Vietnamban (CTK) — A Csehszlovák Rádió bratislavai dolgozói tegnap ünnepi ülésen vették át a kollektíva magas kitüntetését, a Munkaérdemrendet, amelyet köztársaságunk elnöke május 1 alkalmából adományozott a stúdiónak sok éves áldozatkész tevékenységéért. Az ünnepi ülésen Michal Pe(CTK) — Csehszlovákia lakossága mélységes felháborodással értesült a görög katonai kormány népüldöző intézkedéseiről. Hazánk polgárai számtalan levélben és táviratban fejezték ki tiltakozásukat az embertelen terror ellen, juttatták kifejezésre szolidaritásukat a demokráciáért harcoló görög hazafiakkal és követelik Manolisz Glezosz görög nemzeti hős, valamint a letartóztatott demokratikus és haladó szellemű személyiségek azonnali szabadon bocsátását. Az Olomouci Járási Postaigazgatóság dolgozói a Békevédők Csehszlovák Bizottságához intézett levelükben erélyesen tiltakoznak a görög hazafiak bebörtönzése ellen, és rámutatnak arra, hogy a letartóztatott emberek élete sincs biztonságban. Chilei miniszter Prágában (CTK) — Dr. f ifi Hájek oktatásügyi miniszter meghívására tegnap Prágába érkezett dr. Gomez Mtllas professzor, Chile közoktatásügyi minisztere. A latin-amerikai vendéget a ruzynéi repülőtéren dr. Jura] Sedlák, miniszterhelyettes üdvözölte. Jelen volt Luis Quinteros, a prágai chilei nagykövetség ügyvivője. A chilei minisztert délelőtt dr. J. Hájek miniszter fogadta. A szívélyes megbeszélés során tájékoztatta oktatási rendszerünk fejlődéséről. Külföldi szakszervezeti küldöttségek üzemeinkben (CTK) — Azok a külföldi szakszervezeti küldöttségek, amelyek a Szakszervezetek Központi Tanácsa meghívására Prágában részt vettek a május 1-i ünnepségeken, tegnap hazánk különböző részeibe utaztak, hogy meglátogassák üzemeinket és egyeséges földmüvesszövetkezeteinket. A szovjet szakszervezeti küldöttség a dél-morvaországi kerületbe utazott, a magyarországi, a bulgáriai és a romániai vendégeink pedig a kelet-csehorszáA tudomány és a technika fejlesztésével, a termelési folyamatok gépesítésével és automatizálásával párhuzamosan egyre szélesebb körű érvényesülési lehetőségek kínálkoznak a szakközépiskolát végzett szakemberek számára az irányításban és közvetlenül a termelésben. Ebből az elvből indult ki a kormány a szakközépiskolák átszervezésével kapcsolatos — januárban hozott — határozatában. Az Oktatásügyi Minisztérium tegnapi sajtótájékoztatóján V. Císár főosztályvezető és A. BoháC, az Oktatásügyi Kutatóintézet igazgatója a szakközépiskolák problémáit és legközeTudományos értekezletek (CTK) — A Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának évében több mint 60 tudományos értekezletet, szemináriumot, megbeszélést stb. rendez. A — nemzetközi részvételű — rendezvények célja elsősorban a szovjet műszaki tudomány legújabb vívmányainak ismertetése és gyakorlati hasznosításuk népszerűsítése. cho, az SZLKP Központi Bizottsága Ideológiai osztályának vezetője és dr. Miloš Marko docens, központi igazgató vezetésével a Csehszlovák Rádió prágai Központi Igazgatóságának küldöttsége is részt vett. Bratislavai szaktársaikat tá viratilag üdvözölték a szovjet, a magyar és a lengyel rádió dolgozói. A dejvicei Közlekedési Vállalat dolgozói a következőket Írják: „Mi, a Manolisz Glezoszról elnevezett szocialista munkabrigád tagjai még jól emlékszünk arra, amikor a görög nép nagy fiát körünkben üdvözölhettük. A görög királyi udvar a szélsőséges Jobboldali erőkkel szövetkezve és az USA militarista köreinek támogatásával katonai puccsot szervezett, hogy. elkerülje a következő választásokon szinte biztosra vehető vereséget. Az ország demokratikus mozgalmának vezetőit, köztük Manolisz Glezoszt börtönbe vetették. A leghatározottabban tiltakozunk a terror ellen és követeljük a fasiszta terror azonnali beszüntetését, a bebörtönzöttek szabadon bocsátását és a görög nép alkotmányos szabadságjogainak felújítását." gi kerületbe látogattak el. A Kubai Köztársaság, az EAK, a Mali Köztársaság, Guinea, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Mongol Népköztársaság szakszervezeti küldöttei tegnap Bratislavában tettek látogatást. Francia pártfunkcionárius Prágában (CTK) — Camille Valiin elvtárs, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának lektora, az FKP KB tagja, szenátor a CSKP Központi Bizottságának meghívására kedden, május 2-án Prágába érkezett. Valiin elvtárs hat napot tölt Csehszlovákiában. Ez idő alatt több előadást tart a CSKP aktívájának a Francia Kommunista Párt időszerű politikai prob lémáíról. A nepáli király hazánkban (CTK) — Mahendra Bir Bikram Sah Deva nepáli király és Ratna Radzsija Laksmi Devi Sah királynő, valamint kísérete rövid nem hivatalos látogatásra Prágába érkezett. A vendégeket a ruzynéi repülőtéren Václav Dávid külügyminiszter és Ladislav Novák, a köztársasági elnöki iroda vezetője üdvözölte. lebbi feladatait ismertették az újságírókkal. A szakközépiskolák tanulóinak a száma ma már 300 000-re tehető, az iskolák felszerelése, a munkakörülmények és az oktatási módszerek azonban elavultak. Az iskolában szerzett Ismeretek az állandó fejlődés következtében hamarosan értéküket vesztik. A tanítók száma és tudása sem üti meg a mértéket. A mindenképpen aggodalomra okot szolgáltató körülmények teszik indokolttá az Iskolák átszervezését. Az új elvek szerint az elméleti ismeretektől nem választható külön többé a gyakorlat és az érettségi utáni szakosítás. Az érettségivel nem érhetnek véget a tanulmányok. Az iskola küldetése, hogy megteremtse az érvényesülés lehetőségének a feltételeit. Az ismeretek állandó gyarapítása elengedhetetlen követelmény. A tanulók színvonalasabb felkészültségével szemben támasztott Igények teszik szükségessé az oktatási módszerek módosítását és azt, hogy a gyakorlatban is megismerkedjenek a tanulók az üzemekben, a laboratóriumokban és egyéb munkahelyeken a termelési folyamatokat. —km— WiSly Brandt az együttműködést sürgeti Bonn (CTK) — Willy Brandt, az NSZK külügyminisztere kedden sajtókonferenciát tartott Bonnban. Kijelentette, hogy a nyugatnémet kormány az európai szocialista országokkal kapcsolatban folytatni akarja eddigi politikáját. Hangsúlyozta, hogy a kelet-európai országokban élénken vitatják a nyugatnémet politika kérdéseit, és Bonn figyelemmel kíséri ezt a vitát. Brandt kiemelte Antonín Novotný köztársasági elnök kifelentését, miszertnt Csehszlovákia hajlandó tárgyalni az NSZK kormányával. A müncheni szerződés érvényességével kapcsolatban a nyugatnémet külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a kormánynyilatkozat óta ezen a téren nem történt változás, tehát a müncheni szerződés „már érvénytelen". Brandt a továbbiakban kijelentette, hogy a nyugatnémet politika egyik célkitűzése egy nyugatnémet—szovjet kereskedelmi szerződés létrehozása. Költöznek a katonák Nyugat-Németországból Washington (CTK) — Az Egyesült Államok 1968. január 1-től 35 000, az angolok pedig 5000 katonát vonnak ki a Német Szövetségi Köztársaság területéről. Az amerikai kormány május 2-án kiadott nyilatkozata szerint a bonni kormány mind az angoloktól, mind az Egyesült Államoktól Jelentős mennyiségű hadászati anyagot és katonai berendezést vásárol. Saüsburyt elütötték a Pulitzer-díjtól New York (CTK) — Az idei külpolitikai tudósítás Pulitzerdífainak odaítélése aktuális Jelentőségével elhomályosította az USA legjelentősebb irodalmi dijainak más területeit. A szakemberek és a nagyközönség azt remélte, hogy a Pulitzer-díjat Harrison Saltsbury, a New York Times lap főszerkesztő-helyettesének adományozzák sikeres riportjaiért és vietnami tudósításaiért. A bíráló bizottság azonban hosszú vita után fohn Hugliesnak, a Christlan Science Monitor című bostoni lap tudósítójának ítélte oda a díjat a ..Készülő kommunista puccsokról" című riportjaiért. A St. Louis Post-dispatch című lap a dij odaítélésével kapcsolatban közölte, hogy „a bíráló bizottság néhány tagja az Ideológiai értekezéseket jobban méltatta, mint az újságírói munka eredményeit". Salisbury riportjai élesen bírálták az USA vietnami politikáját. HARRY SICHROVSKÝ KOMMENTARJA FRISS SZELEK FÚJNAK INDIÁBAN A világ csak lassan eszmél rá arra, hogy az utóbbi hetekben egy teljesen új India születik. A régi ugyanis, amelyben az Indiai Nemzeti Kongreszszus párt hagyományos tekintélyének alapján gyakorolta a teljhatalmat, az idei februári választási kudarc óta már nem létezik. A haladó külpolitikájáért világszerte nagyrabecsült Indiai Nemzeti Kongresszus párt belpolitikai téren képtelennek bizonyult az ország égető problémáinak megoldására. Szocialista célkitűzései ellenére ez a párt a függetlenség 20 éve alatt a monopolisták, a nagybirtokosok, az áruspekulánsok és a korrupciósok menedéke lett, és 500 millió indiainak okozott keserű csalódást. A felszabadult Indiában alig javultak az életkörülmé(Folytatás ax 1. oldalról.) rikai Intervenciós csapatok parancsnoka azt mondotta, hogy heves harcok várhatók a 17. szélességi körtől délre. Hanoi —- Április folyamán Észak-Vietnam felett összesen 84 amerikai repülőgépet lőttek le. Az észak-vietnami légvédelem május 1-én további négy amerikai repülőgépet semmisített meg. Az AP hírügynökség jelentése szerint az Észak-Vietnammal határos Kuanghszl kínai tartomány felett két amerikai repülőgépet lelőttek. — A VDK külügyminisztériumának szóvivője tegnap közzétett nyilatkozatában rámutatott, hogy az amerikai bombázók ismételt támadásai következtében számos ember életét vesztette és sokan megsérültek. A légitámadások Jelentős károkat okoztak az ipari objektu^ mokban és a lakóházakban. Washington — A republikánusok szenátusi politikai bizottsága tegnap azzal vádolta Johnson elnököt, hogy túl nagy döntési jogot formál magának a vietnami háborúban, és a kongresszus jóváhagyását csak utólag kéri ki. A bizottság közleménye többek között rámutat arra, hogy az Egyesült Államoknak egy ellenséges katona megölése Vietnamban több mint 300 000 dollárjába Tokió (CTK J — A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadltási Front semmilyen körülmények között sem lép koalíciós kormányra a saigoni bábrendszer képviselőivel együtt — Jelentette ki Nguyen Van Tien, a DNFF hanoi állandó irodájának vezetője, az Asahi című japán lapnak adott interjújában. A lap e sajtónyilatkozat alapján közölte a DNFF öt fő célkitűzését: 1. Dél-Vietnam függetlensége, 2. Demokrácia, 3. Béke, 4. Semlegesség, 5. Vietnam egyesítése. Mindenekelőtt Dél-Vietnam semlegességének elvét emelte ki. Rámutatott, hogy a DNFF 3 pártot tömörít egybe — a népi haladó pártot (marxisták—leninisták), a demokratikus pártot (nemzeti kapitalisták), és a radikális szocialista pártot (értelmiség) — és hogy mindezek a pártok a semlegesség elve alapján állnak. Ennek az az oka, hogy a semlegesség felel meg a legjobban az ország tényleges feltételeinek, és a dél-vietnami lakosság vágyainak — mondotta. Dél-Vietnam új alkotmányát az Egyesült Államokban dolgozták ki, és az országban nem lehet valóban szabad választásokat lebonyolítani 438 000 amerikai katonának és a saigoni bábrendszer 600 000-res hadseregének ellenőrzése alatt. nyek. Éhínség, munkanélküliség, emelkedő árák, süllyedő életszínvonal Jellemezte ezt az időszakot. A nyelvi és vallási problémák, a nemzetiségek önkormányzati követelései, a tanuló ifjúság nehézségei — mind megannyi probléma, amellyel a hatalomon levő párt képtelen volt megbirkózni. Nehru halála után végleg felbomlott az egység a pártban. Meglepő összhang India politikai képe a legutóbbi választások óta teljesen megváltozott. Az egykori, egy párt kormányozta ország most a politikai konstellációk tarka palettája. Az Indiai Nemzeti Kongresszus párt nem a központi parlamentben vesztette el a kétharmados többségét, hanem 16 szövetségi állam közül nyolcban nem tud kormányt alakítani. Ezekben az államokban ellenzéki kormány alakult, de csak az egyikben közülük, Orissában létesült jobboldali: a Swatantra és a fan Sangh párt koalíciója. Madrasban a magát baloldalinak nevező DMK, a tamilok pártja nyert abszolút többséget. Rajasthanban véres zavargások után meghiusult a kormányalakítás: a szövetségi államot India államfőjének közvetlen ellenőrzése alá helyezkerül, s azzal vádolja a Johnson-kormányt, hogy elutasította U Thant 1965. évi békekezdeményezését. Dean Rusk amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának hétfői évzáró ülésén beszédet mondott, amelyben az Egyesült Államok nemzetközi szerepével foglalkozott. Többek között beismerte, hogy „a kormány külpolitikáját érintő számos kérdésben éles ellentétek állanak fenn". Azt állította, hogy az Egyesült Államok éppen annyi időt szentel „a vietnami béke elérésére", mint az ottani háborús akciók folytatására. A külügyminiszter azonban hallgatott a VDK kormányának reális Javaslatairól. Az év legnagyobb csatája Saigon — Az amerikai tengerészgyalogságnak sikerült behatolnia a khe-sanghi körzetben levő 881-es harcászati pontra, ahol az amerikai egységek már tizedik napja elkeseredeit harcot vívnak a Nemzeti Felszabadítást íront jól kiképzett és fegyelmezett alakulataival. A hazafiak a szőnyegbombázás ellenére ls visszavonultak a környező erdőkbe. A saigoni újságírók a tíznapos harcot ez év legnagyobb csatájának tarifák, amelyben a tengerészgyalogság legalább 350 katonát és tisztet vesztett. A DNFF központi Bizottsága nak tagja továbbá megállapítot ta, hogy Dél-Vietnam 14 millió lakosa közül már 10 millió felszabadított területen él. Hangsúlyozta, hogy a DNFF szilárd ellenőrzése alatt tartja a Mekong deltáját, és ezért elegendő élelmiszerrel rendelkezik. Mint mondotta, súlyosabb a helyzet a gyógyszerek és az orvosi gondoskodás terén. Hanoi — Amint a dél-vietnami Felszabadltási hírügynökség közli, április 24 és 26 között értekezletet tartott Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítást Front Központi Bizottságának elnöksége. Az értekezleten felhívást tettek közzé Dél-Vietnam felszabadító erőihez és népéhez, hogy az utóbbi három hónapban elért nagy sikereik alapján tovább folytassák erőfeszítéseiket, és akadályozzák meg az amerikai agresszorok és szövetségeseik ellentámadási kísérleteit, valamint az Egyesült Államok ún. „pacifikációs" terveit ls. Az értekezleten rámutattak, hogy a sikeres katonai hadmüveletekkel egyidejűleg eredményes politikai offenzíva és Jól összehangolt politikai agitáció folyik az ellenség soraiban, úgyhogy az amerikai támadók és híveik katonai, politikai és diplomáciai téren egyaránt zsákutcába kerültek. ték, akárcsak 1959-ben Keralát. A többi öt szövetségi államban az összes ellenzéki pártot felölelő koalíciós kormányok alakultak, s ezekben nagy befolyásuk van a kommunistáknak. Az ellenzéki pártok egység vagy népfrontot alkotva minimális prorgamban egyeztek meg. Négy ilyen koalíciós kor mányú szövetségi állam: Ny u gat-Bengália, Bihar, Uttar Pra desh és Panfab összefüggő láncot alkot India északi részén, kerek 700 ezer négyzetkilométernyi területen, több mint 200 millió lakossal. A legjelentősebb közülük Uttar Pradesh, India legnagyobb, 75 millió lakosú tartománya, a Nehru-család hazája, mely mindig India „politikai szivének" számított. Bennünket, európaiakat ezeken a koalíciókon főleg a széles skálájú, a szélső jobboldaltól a szélső baloldalig terjedő képviselet lep meg. E kormányok a legégetőbb problémákra, mindenekelőtt az éhség és a megvesztegetés elleni harcra összpontosítják a figyelmüket. Azokat a kérdéseket, amelyeket illetően túlságosan ellentétesek a pártok nézetei egyelőre mellőzik, hogy az együttműködést ne zavarják. Ott azonban, ahol a politikának az együttműködés érdekében történő módosítása szükségesnek mutatTiltakozások a görögországi terror ellen Közei mi A tanulás nem érhet véget az érettségivel Sajtótájékoztató az Oktatásügyi Minisztériumban A DNFF reális programja