Új Szó, 1967. május (20. évfolyam, 119-148. szám)

1967-05-15 / 132. szám, hétfő

hír mozaik A NAP kel: 4.09, nyugszik: 19.13 órakor. A HOLD kel: 7.13, nyug­szik: — órakor. n 4 v n a p i u k o n nifilťltl k • * * ö n f i y k BONIFÁC nevű kedvesolvasóinkai • 1674-ben halt meg JÁN BAYER szlovák filozófus (szül.: 1630). • 1727-ben született THOMAS GAINS­BOROUGH angol festőművész (meg­halt 1786). • 1912-ben halt meg AUGUST STRINDBERG svéd költő él drámaíró (szül.: 1849). Továbbra is na­pos és nagyon meleg idő. Dél­után Szlovákia nyugati részében helyenként viha­rok. A nappali hőmérséklet 24— 28 fok. Délnyugati, déli szél. • A KELET-SZLOVÁKIAI VAS­MŰ kokszolójának dolgozói az év elején vállalták, hogy az első ne­gyedévben a tervezettnél csaknem 738 ezer koronával jobb gazdasági eredményt érnek el. Vállalásukat 110 százalékra teljesítették. Az NOSZF évfordulójának tiszteletére tett hat kollektív felajánlásukban arra kötelezték magukat, hogy a második negyedév folyamán 949 ezer koronával túlszárnyalják a tervezett gazdasági eredményeket. —k. • A PÁRIZSI VÁROSI TA­NÁCS 600 kutyát tüntett ki a tisztasági éremmel. A kitünte­tett négylábúak ugyanis bizo­nyos pillanatokban" következe tesen a kanálisokat keresik fel, hogy az úttestek tisztán marad­fanak. A dicséretet érdemlő ese­ményt a párizsi polgárok meg­figyelik és egy erre a célra ki­adott nyomtatványon a pontos idő megjelölésével jelentik a vá rosi tanács illetékes ügyosztá­lyának. • A NYUGATNÉMET BRÉMA főterén hat méter magas, ultra­modern szobrot állítottak fel, amelynek címe: ,,A kísértet". A város lakói nem fogadták nagy lelkesedéssel, a kutyák pedig ve­szett üvöltésbe kezdtek a szobor láttán, sőt behúzott farokkal me­nekültek a közeléből. • A CSEHSZLOVÁK LÉGIFOR­GALMI TÁRSASÁG értesiti az uta­zóközönséget, hogy a bolgár hiva­talok határozata alapján május 1-től a Bolgár Népköztársaság te­rületén megváltozott a belföldi légi díjszabás. Ennek értelmében mó­dosítják a Csehszlovákiából Bulgá­riába utazók repülőjegyének árát. A Csehszlovák Légiforgalmi Társa­ság felbivja azok figyelmét, akik már megvásárolták a repülőjegyet, hogy saját érdekükben a CSA, il­letve a Cedok-központokban cse­rélték be jegyüket. • FURCSA KÍSÉRLETEZÉSBE KEZDETT - nemrégiben dr. Ott amerikai tudós. Néhány egeret arra kény szerttett, hogy hétköz­naponként hat, szombatonként és vasárnaponként pedig 10 órán át nézzék a televíziót. Az ege rek egy hónap múlva elpusztul­tak. 0 AZ „ÉLTETŐ ELEM" Az egyik éltető elem kétségtele­nül a víz. A tényt azonban túl­ságosan szó szerint vették azok, akik a rimaszombati tejüzemnek a tejet szállították. A járást népi ellenőrzési bizottság ugyanis meg­állapította: a felvásárolt 29 189 320 liter tejben 84 399 liter víz volt. <») • MIVEL A PENSACOLE-l (USA) bírósága nem adott helyt válókeresetüknek, Roserýn és Nick Perring helybeli házaspár elhatározta, hogy a kettőjük között fennálló nézeteltérést pisztolypárbajjal intézi el. A párbaj tíz percig tartott és ösz­szesen 23 lövés dördült. A nézet­eltérések megszűntek, a házasfe­lek agyonlőtték egymást. 0 ÉLETMENTŐ VASUTAS Kl tudja, mennyi ember életét mentette meg Štefan Oravkin, podbrezovái vasutas, aki éjszakai szolgálatban túl könnyen járónak találta a szemafor-beállitó kar mozgását. A huzal hibáját keresve a közeli krjányából a sínekre gördült néhány mázsás, egy méter átmérőjű szikladarabot talált. A sziklát munkatársaival azonnal elgördítette — közvetlenül a 322­es gyors befutása előtt. (v.) • TEGNAP REGGEL közel 300 turista gyalog indult útnak Dééínből Drezdába. A szép idő járás, s a szabadszombat több prágait is kicsábított erre a szokatlan útra. m PUSZTULÁS FENYEGETI Pompeji városát. A hfres amfiteát­rum rövidesen összeomlik, mivel a növényzet szétmálasztotta a fa­lakat. A helyi közigazgatásnak azonban aincs elegendő pénze az építmények helyreállítására. SZÓRAKOZVA TANULUNK A minap értékes kezdeményezéssel vonták magukra a figyel­met a nyttrai E. Guderna nevét viselő Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola magyar diákjai, akik neves szlovák költők verseiből vetélkedőt tartottak. A nemes versenyben a magyar tagozat mind a három osztálya képviseltette magát. A szavalók közül az első helyre Bugyinszky Anna, az első évfolyam diákja került, aki az iskolát és a nyttrai járást a komáromi jókai-napo­kon is képviseli majd. A második helyet Lencsés Ilona, a harma­dikat meg Balkó Ádám vívta ki. A szavalóverseny után vetélkedővel folytattuk műsorunkat, még­pedig Karel Valehrach igazgató és több tanár jelenlétében. Ez a vetélkedés hasznos volt, mert bővítette ismereteinket, és tovább lelkesített a kötelező tanulmányi anyag elsajátítására. Az irodalmi műsor után középiskolánk szlovák tagozatának ze­nekara szórakoztatta a jelenlevőket. Senki sem bánta meg, hogy részt vett a vetélkedőn, mert felejthetetlen élményben volt része. A jövőben több hasonló rendezvény megszervezését tűztük ki cé­lul. SZOMBATH MÁRIA, Nyitra • A RIMASZOMBATI Cermák­családban felborult a családi bé­ke. A problémát az asszony úgy „oldotta meg", hogy alvó férjét tömény savval leöntötte. A másod­fokú égési sebeket négy hétig gyógyítják majd a kórházban. (vg) • AZ ANGLIAI SCARBO­ROUGH-BAN Arthur Friend gon­datlanul lépett le az úttestről, elvágódott és eltört a térdcsont­ja. A baleset szenvedő hőse egyébként biztosítást ügynök, aki azért érkezett a városba, hogy előadást tartson a gondat­lanságból okozott balesetekről. 0 SIGNÁL X-5 A „Signál 1-5" harcjáték köz­ponti törzskara elrendelte a „Moz­gósítás" jelszavas akciót. Egyben felhívja a harcjáték résztvevőinek figyelmét, hogy várják meg a já­rási törzskarok utasításait és te­gyenek meg mindent a harcjáték sikeres befejezése érdekében. (n! • JOHN MASEFIELD, aki az angliai udvari költők sorában a 18. helyet foglalja el és a „Poeta laureátus" címet is el­nyerte, pénteken 88 esztendős korában elhunyt. • A VILÁG LEGNAGYOBB KE­LETI SZŐNYEGE Türkménia fővá­rosának, Ashabadnak múzeumá­ban van. A szőnyeg 10,75x18 mé­ter, súlya 865 kiló, és közel 49 millió csomóból áll. • A MAGYAR NEMZETI BANK fokozatosan új egyforin­tos, ötven-, húsz- és tízfilléres érméket bocsát forgalomba. Az új érméket az eddiginél kemé­nyebb fémből állítják elő. m A KÖZELM0LTBAN elhunyt Konrád Adenauer hét gyermekére 20 millió márka értékű örökséget hagyott. • A KELETI VAS0TVONAL igazgatósága közli, hogy a na­pokban újra üzembe helyezték a Tátralomntcról a Lomnict­csúcsra vezető drótkötélpályát. • AMERIKAI ORVOSOK arra hívták tel a szülők figyelmét, hogy gyermekeiket ne akar|ák mértéktelenül „teletömni" vitami­nokkal. A vitaminokkal való visz­szaélésnek ugyanis káros hatása lehet a gyermekek csontrendsze­rének fejlődésére. • NAGY-BRITANNIÁT Belgi­ummal, Hollandiával, a Német Szövetségi Köztársasággal és a skandináv államokkal négy új tenger alatti kábel fogja össze­kötni, amelyek mindegyike egy­idejűleg 1140 telefonbeszélge­tést tesz lehetővé. • A SPANYOL RENDŐRSÉG le­tartóztatott három amerikai egye­temi hallgatót, » mintán megkí­nozták őket, Franciaországba to­ioncolták. A három lányt azzal vádolták, hogy ők készítették elő a május 1-i madridi tüntetéseket. • MÁfUS MÁSODIK FELÉ­BEN és fúniusban iskolás gyer­mekek számára kirándulásokat rendeznek. A vasutasok a Ce­dokkal együttműködve 55 kü-' lönvonatot, főként gyorsvonatot Indítanak. • LUCHINO VISCONTI az első rendező, akinek megengedték, hogy a milánói Scalában filmet forgasson. A film Puccini életé­rfll készül. • A NYUGATNÉMET PARLA­MENTBEN Klaus Hübner képvi­selő kijelentette, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban nö­vekvő irányzatot mutat a bű­nözés. Állításának megokolásá­ra idézte az 1966. évi statisz­tikát, amely szerint a múlt év­ben a bűnözés 6 százalékkal emelkedett. • NAGYSZABÁSÚ építkezési munkálatokat végeznek a Vihor­lát menti víztároló partján, aho­va ez évben mintegy 250 000 tu­ristát várnak. tl • TANZÁNIA Kiluia körzeté­nek mintegy 50 000 lakosát éhínség fenyegeti. Az utóbbt két hónapban a körzet egész termését tönkretették a hosz­szan tartó esők okozta áradá­sok. » AZ 50. ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE A zvolení Járás lakosságának 85 százaléka bekapcsolódott a jubi­leumi versenybe. A járási felaján­lás értéke meghaladja a 31 millió koronát, ami azt jelenti, hogy egy-egy lakos átlagban háromszáz korona terven felüli értéket te­remt. (v.) mi Ilii mikor hol 9 • film A prágai Karolínum aulájában a napokban nyitották meg a XX. Prágai Tavaszt. Képünkön a Novák-kvartett. (CTK felv.) • A KERTÉSZEK ELŐREJEL­ZÉSE SZERINT Lengyelország piacain már május folyamán megjelenik az eper. Az idei ter­més rendkívül jónak mutatko­zik. Az eper termesztése terén Lengyelország Európa élenjáró államai közé tartozik. • A KUTATÓK MEGÁLLAPÍTOT­TÁK, hogy a fokhagymából előál­lított orvosságok csökkentik a vérnyomást, megakadályozzák az érelmeszesedés kifejlődését és megvédik az embert az ólommér­gezés súlyos következményeitől ls. • TIBOR BÁRTFAY ÉS JÁN KULICH állami díjas szlovák szobrászművészek kiállítását a moszkvai nagy siker után a le­ningrádi Ermitázs termeiben is bemutatják. 0 HVIEZDA: Vlnnetou III. rész (NSZK) 15.30, 18, 20.30 ® HVIEZ­DA: (kertmozi): Kwaldan — Feke­te fürtök (jap.) 20 0 DUKLA: Cso­dálatos fickók repülő gépeken (a) 15.30, 18, 20.30 9 PRAHA: Sza­niszló, a nyomozó (fr.-olasz) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21 9 METROPOL:' Laurel és Hardy (a.) 15.30,18,20.30 • TATRA: Macskákat nem viszünk (cseh) 15.45, 18.15, 20.45 9 SLO­VAN: A 317. szakasz (fr.) 15.30, 18, 20.30 o POHRANIČNÍK: Sok hűség semmiért (magyar) 15.45, 18.15, 20.45 • MIER: Forró levegő (cseh) 17.30, 20 e PALACE: Napoleon (francia) 22 9 NIVY: A trónszék közelében (rom.) 17.30, 20 9 OB­ZOR: Házasság olasz módra (ol.) 18, 20.30 • PARTIZÁN: Blood ka­pitány fia (fr.) 17, 19.30 9 MÁJ: Válás olasz módra (ol.) 18, 20.30. 9 SLOVAN: Sok hűség semmiért (magyar) O TATRA: A szűz jegyé­ben (cseh) O PARTIZÁN: Halál a függöny mögött (cseh) 0 DUKLA: Musztángok (USA) 0 ÚSMEV: Hölgy a vágányon (cseh). • NEMZETI SZÍNHÁZ: Carmen (19) 9 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Cyrano de Bergerac (19) • KIS SZlNPAD: Emberi hang — A szép közömbös (19) • 0) SZlNPAD: Minden fordítva (19.30). KOŠICE Csárdáskirálynő. MATESZ: Lédec: Szent Péter esernyője (19.30). brotltiova (magyar adás): 7.00 Hírek, műsorismertetés, Idő­Járás. 7.15 Faluról falura. 8.00 Barangolás zeneországban. 6.30 Vonósművek. 8.45 Mese. 9.00 Is­merd meg hazádat. 9.20 Szórakoz­tató zene. 10.00 Pillantás a nagy­világba) 10.15 Operettzene. 10.50 Tíz perc irodalom. 11.00 Táncze­ne. 12.00 Hírek. 12.10 Népzene. Közben 12.30 Bálint bátyó beszél. 13.00 Zsákbamacska, zenés össze­állítás. televízió Moszkvában megkezdődött a csehszlovák filmhét. Képünkön szov­jet és csehszlovák filmművészek. Balról Martin Tapák rendező, Karla Chadimová színésznő, Rosztockij rendező és Nylna Mensiko­vova színésznő. (CTK felv.) A Szlovák Nemzeti Képtárban pénteken kiállítás nyílott meg a „Német Szövetségi Köztársaság művészete" címen. (CTK felv.) 10.00: Kalandok egy orvos-író könyveiben. 10.40: Tv-arcképcsarnok. 11.10: Képkiállítás a műteremben. 11.40: TV Híradó. 15.00: Európa Kupa kerékpárbaj­nokság. 16.15: A hercegnő, aki állandóan főzött. 17.28: A Béke-kerékpárverseny hatodik szakasza. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.20: Sporteredmények I. rész. 19.50: Látogatás a prágai állat­kertben. 20.50: Zvonlmír Rajsics: Hamisjá­tékosok, tv-játék. 21.35: Az opera kulisszatitkairól. 22.10: TV Híradó. 22.25: Sporteredmények II. televízió 8.35: Iskola-tv. 9.38: Hétmérföldes kamera. 9.50: Tüskevár meghódítása (lsm.J. 10.25: Hurrá, nyaralunkl Magyarul beszélő szovjet film. 11.40: Kökorszakl hétköznapok. Készül a bumeráng. 14.35: Popeye és a kiárusítás (lsm.J. 14.50: Ojdonságok, érdekességek' a mezőgazdaságban. 15.05: St. Tropez — ahogy én lát­tam, NSZK-filra. 15.30: MAFC—Bp. Honvéd bajnoki kosárlabda-mérkőzés. 17.00: A TV könyvesboltjában. 17.50: Interpelláció. 18.25: Darumadár útnak Indul... Dóczy József dalaiból. 18.55: CzlUel és a Hunyadiak, Il­lusztrált beszélgetés Vörös­marty történelmi színmű­véről. 19.35: Sporthírek. 19.45: Esti mese. 20.00: TV Híradó. 20.20: Varieté a stúdióban. 21.05: A kutya, magyarul beszélő francia film. 21.55: TV Híradó, 2. kiadás. • A MAGYAR RÁDIÓ stúdió­ban megkezdődtek a Solohoo „Csendes Don" című művéből készült dráma felvételei. A rá­diódrámát augusztustól kezdve 15 folytatásban sugározzák. Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava. _ — — Gorkij utca 10. Telefon: 537-18, 512-23, 335-68, főszerkesztő: 532 20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506 39. Távíró: 09306. Kiadó­I IV I # II nlvatal: Bratislava, Gorkij utca 8; telefon: 503-89. Hlrdetőlroda: Bratislava, Jesenský utca 12; telefon: 551-83. Előfizetési díj havonta: 11,30 korona* U«1 Mail Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ostredná expedícia tlaCe, Bratislava, Gottwaldovo námestia 48/VII. K-27'7138í

Next

/
Oldalképek
Tartalom