Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-09 / 98 szám, vasárnap
N a higgyék, hogy az emberek csak nálunk irigykednek egymásra! Colombóban egyszer egy pálma-szőnyegekkel körülvett új családi ház előtt különös madárijesztőt pillantottunk meg. Azaz dehogyis madárijesztőt! Elegáns figura volt, magas, parádés öltözetű, a zakóját az ember nyugodtan magára vehette volna — éppen csak hogy meg nem szólalt. Mit* ker;s itt? Tán csak nem holmi magasabb termetű kerti törpe! Peiris úr, aki a rádióba vezető utunkon megpróbálta nekünk átadni kétségtelen impresszárió-képességeinek legalább egy részét, és arról kívánt bennünket meggyőzni, hogy filmet kell csinálnunk táncegyütteséről, váratlanul zavarba jött. — A varázslat ellen van, — mondotta. — A megbűvölés ellen. Tudják, az emberek olykor irigyek. Elmennek az épülőfélben levő ház mellett, megállnak előtte, ám abban, ahogy ránéznek, nincs egy sz-jmernyi elismerés sem, hogy — no lám milyen szép helyet választott magának Senaratna. Ki gondolta volna, hogy ilyen jó ízlése van ... Szó sincs ilyesmiről! Irigykednek ró. S a házat nyomban szemmel verik meg és Senaratna sosem lesz boldog házóban. Azért házát gyékénybe csomagolja és ilyen madárijesztőt állít elébe, hogy megakadályozza a szemmelverést. Mennél csinosabb, annál kevésbé veszik az emberek szemügyre a házat... — Afrikában az emberek másképpen csinálják. Mikor az aszszony szülni készül, a férje a földhöz veri magát, sír és zokog, hogy elzavarja a rossz szel. lemeket, és hogy biztonságban hozhassa a világra felesége az újszülöttet... — Vagy vegyük csak nálunk a foglyot. Ha az ember meglátja, hogy a földeken sántít és tehetetlenül húzza maga után a szárnyát, biztos lehet benne, hogy valahol a közelben vannak a csibéi. Amint azonban biztonságba kerülnek, a fogoly nyomban elröppen — tüstént egészséges. Peiris felélénkült. Mintha megkönnyebbült volna, hogy az emberek másutt is babonásak. S hogy a színlelést és a bolonddá tevést az emberek az állatoktól tanulták. E z az eset jutott eszünkbe, mikor Ponnapalam. mai Ceylon északi részét jártuk. Egyébiránt az iskola igazgatójától kapott háromnapos szabadságára már rég ráhúzott. Fejébe vette, hogy a lehető legtöbbet meg kell nekünk mutatnia Tamilföldből. „Elvégre az iskolában egy-két napig még meglesznek nélkülem, jó barátaim vannak ott, akik beugranak helyettem, én meg visszafizetem nekik a helyettesítést." Igy aztán éjt nappallá téve utazgattunk, elragadtatva attól a felismeréstől, hogy a hindu háztartások, amelyek egyébként hét lakatra vannak zárva, váratlanul megnyíltok előttünk. S hogy az „érinthetetlen" fehérek előtt megnyílnak más kincsek is — nem véve ki a templomokat sem. Nem könnyű dolog leírni azt a drámai éjszakát, amelyet Nakarkojilban töltöttünk, egy isten háta mögötti kis zugban, amely - Point Pedrótól, Ceylon észak-keleti partjának csücskétől tizenkét mérföldr? fekszik. Késő este érkeztünk oda egy eseményekkel teli nap után, s pihenés helyett újabb izgalom várt ránk. A homokos vadon közepén, amely inkább a Szaharára emlékeztetett, mint Ceylon trópusi paradicsomára, s ahol terepjáró nyolcszázötöseinkkel csak hogy el nem akadtunk, váratlanul ezer főnyi tömeg tűnt fel előttünk. Egy színes girlandokkal, csillogó függönyökkel, ismeretlen nsvű „csingilingikkel" teleaggatott délibáb, körülötte különféle rituális tárgyak és kis oltárok, spanyolfalakra festett bizarr templomocskák — s az egész mögött ott zúgott a tenger, amelynek zaját túlharsogták ennek az egésznek életet adó Diesel-motorok. Mindenütt tolongtak az emberek, a férfiak fehér dhótíkban, a nők gyönyörű szárikban, az egész szivárvány és színtjátszó színekben tündökölt, mintha egy pontyokkal teli hatalmas medencébe olajat öntöttek volna, s a medencét fényszórókkal világították volna meg. Ilyen kép tárult elénk, mikor a baldachin alatti térségbe jutottunk. A lármát itt mintha egy láthatatlan karmester leintette volna, mindenki nyugodtan ült a homokférfiak fehér dhótíkban, a nők a gyermekekkel pedig a másik oldalon. S az a szédületes Siva fia és Nága Thambiran), valamivel beszórták őket. A táncosnők abbahagyták, s Thadcsanamurthy tekintetét végigfuttatta emberein, és ismét felzengtek a dobok. Mikor aztán kora reggel, de még mindig sötétben útnak indultunk, hogy még pirkadat előtt elérjünk a félsziget másik végére, kábultak voltunk. A dobok és flóták zaja elveszett a motorok lármájában, ám a poros út sötétjében sok ezer szem pillantása kísért bennünket. Gyönyörű szép lányok IRIGYSÉG és megejtő ritmusú zene, amelyet a hangszórók odakünn siketítö lármává fokoztak, itt valamiféle belső rendbe szelídült. Voltaképpen a leghíresebb tamil dobos, Thadcsanamurthy után jöttünk ide, látni akartuk őt nemcsak szülőfalujában, hanem a többi dobos és flótás társaságában is. S épp egy vallási ünnepen, az övéi között. Jóllehet tudtak érkezésünkről, sőt voltaképpen ők hítvak meg bennünket, alig törődtek verünk. Tekintetük most vc ahová a semmibe meredi, behunyt fémmel, húrkén- rregfeszülve lélekben a helys i itői távol doboltak és játszottak. Hamarosan mi is hasonló állapotba kerültünk. A vér dobolt az agyunkban, nem érzéke'tük többé környezetünket, elragadott bennünket a dobok megejtő ritmusa és a flóták fantasztikus melódiája. Minden egyéb mintha elveszett volna, az embertömeg, a csillogó köntösű nők, a férfiak, akiknek beléptükkor nemcsak lábbelijüket, hanem az ingüket is le kellett vetniök, s az összehúzódott, vagy az anyjuk ölében szundikáló gyerekek. A f látások úgy tekergőztek, mintha fekete hangszerükkel kobrát bűvöltek volna, egyikük flótája végével szabálytalan nyolcasokat irogatott, amelyek hurkai — olybá tűnt — a ciklikusság valamiféle titokzatos törvényének vannak alárendelve, a másik olyan fájdalmas fintorokkal hozta világra a siránkozó hangokat, mintha nyavalyatörős lett volna. Most felzajdultak a dobok, s minden más elhallgatott. Egymagukban verték ki a fantasztikus géppuska-staccatót. A hosszú gyűszűkből, amelyeket Thadcsanamurthy két kezére húzott, olyan hangokat csalt elő, mint holmi réztöltényhüvelyekből, egyre gyorsabban, mindegyre gyorsabban — aztán egyszerre minden elhallgatott, s a félbevágott hangokat csak a tömeg hökkent csuklósa követte. Az emberek lélegzethez jutottak. Két fiatal énekesnő a homok közepére ugrott és tánco'ni kezdett. A muzsikusok csak ekkor vettek rólunk tudomást és Thadcsanamurthy szégyenlősen elénk tolt egy kis dobozt. Tessék, kínált bennünket pillantásával. Arcfestékkel te'i ezüst doboz? Valaki közelebb húzta és kinyitotta. Dehogy festékes doboz, ecsetekkel és vazelinnal! Egy mésszel teli kis tégely, vékony szeletekre vágott bételdió, a legnagyobb részben pedig pontosan egymásra rakott és palmirahánccsal átkötött friss bétellevelek. A felkínált megvendégelést nem utasíthattuk vissza. Időközben néhány férfi három nagy képet állított a helyiség homlokterébe (helybeli istenek — súgta oda nekünk Ponnampalam, Ganésa, Murugan, mandulavágású szeme, olyan tekintettel, amely a riadt őzike pillantására emlékeztetett, csillogó szembogaruk, szemük fehérje mély, akár a holdas éjszaka, tekintetük álmodozó és odaadó, szenvedő, reményteli és megbékélt, homlokuk mészszel és okkerrel festett, vörös, sötét és fehér foltos. Mintha harmadik szemük is lenne. Természetfeletti szemük ... Fénytelen, de vonzó. Csalogató. Ő szintén szólva már Indiában is tanácstalanok voltunk a harmadik szem miatt. Mire jó? Minő jelentősége van a színüknek? Miért viselnek egyesek a homlokukon pontok helyett foltokat, mások vonásokat, ismét mások pedig vonásokat és pontokat? ... Nakarkojilból Karaitiva-szige. te elég messzi van; az ember nem választhatja a legrövidebb utat, mert a búcsújáró helytől délre egy mangrove pálmákkal teli nagy laguna terül el. Ezen felül a távolságot meghosszabbította az éjszaka és a tejszínhajnalodás, így aztán Ponnampalamnak volt elég ideje. Még azzal is megpróbálkozott, hogy osztályozza a különféle „szemeket", s meghatározza, hogy a hindu mitológiában minő helyet foglalnak el. — Látják, milyen jó, hogy azok a szépségek nem festettek a homlokukra tilakot, különben A tilak — az a színes pont a homlokon — a szanszkrit tilak szóval függ össze. A szó jelenlése: ragyogni. Kitűnni. Meg a Siváról szóló legendával, akinek három szeme volt, kettő nézésre s a harmadik a potlu. A bölcsesség szeme. Egyébiránt a tamilokról, akik elkéstek, mikor a bölcsességet osztogatták, szintén azt szokták mondani, hogy hiányzik a harmadik szemük. E szem feladata az, hogy elűzze a veszedelmet, a bűbájt és a szerelmet, a gyűlöletet, a kísértést és irigységet. Egész egyszerűen — a szem helyett a pottuba tekintesz és minden rendben van... A vallási szertartásoknál a pottunak egészen fehérnek kell lennie, erre való a mész ... — Tegnapelőtt, mikor Csunnákamuba mentünk magával Subrahmanji Báradi ünnepére, fehér foltot festett a homlokára s abban egy kisebb vöröset. — Ezt csak a férfiaknak szabad a csupán ilyen társadalmi esemény alkalmával. A férjes asszonyok vörös pontot — kungumamot festenek a homlokukra. Siva feleségének, Szatínak a tiszteletére. Ezenkívül olykor a szent szantálfából és homokból készült okkerrel is díszítik magukat. Valaha a fát fáradságosan kövön kellett széjjeldörzsölni, ma viszont már félkész árut is vásárolhatnak, agyaggal kevert szantálport, apró tégla formájában. Elég, ha az ember a tenyerében szétdörzsöli, egy kis vizet cseppent rá, s már kész is. — Hát a fekete pontok? — Köri pottu. Azzal a hajadon lányo-k ékesítik magukat. És általában a gyerekek. A murukku fa levelének kivonatából készül, amelyet rizsliszttel kevernek. Főként a szűzeket oltalmazza. Ha pedig láttak olyan nőket, akiknek a homlokán semmi sincs, azok az özvegyek. Nincs joguk védelemre a szemmelverés ellen. — így tehát a férfiak szénája jól áll. Ha valamelyikük nősülni szándékozik, biztosra mehet. A homlokon látható szín, akár a szemafor. Csak az a kérdés, vajon az a harmadik szem működik-e. .. — Hát valahogy így áll a dolog, — nevette el magát Ponnampalam. — Egyébként a hagyományba egyre inkább beférkőzik a divat. A film hatáKÉT FIATAL TÁNCOSNO FELPATTANT ÉS TÄNCRA PERDÜLT. (A szerzők felvétele.) pórul járnak, beleszerettek volna a szemükbe s ki tudja, hogy most velem tartanának-e Karaitivára, - nevetett Ponnampalam, — most a szenvedély gyötörné magukat, lesoványodnának, kínlódnának. így meg semmi bajuk. A harmadik szem megmentette magukat! sa. A nemrégiben egy indiai filmet játszottak nálunk, színes filmet. A hősnő homlokán két ferde fehér vonás volt, köztük egy vörös. Visnu háromágú villájának formájában. Nyomban viselni kezdték nálunk is. Idő múltán a történészek a fejüket fogják törni azon, hogy a NEM KIRÁLYI KORONA. sivaista szektához tartozó nők, akik három vízszintes vonást rajzolnak homlokukra, miért rajzoltak egy továbbit is. Hogy nevezhetnék ezt a vonást? Pedig csafc egy filmrendező agyai, ta ki . . . A mini-szoknya még nem jutott el ide. A hindu nő egyelőre megelégszik-a maga gyűrűcskéivel, karkötőivel, bokacsörgőivel, fülbevalóival, orrba való ékszereivel. Hogyan is erősítik ezeket az ékszereket az orrba? Vajon át kell hozzá fúrni az orrot? Mindkét oldalán? S nem fáj ez a művelet? S nem esik ki az ékszer, ha a kisaszszony eltüsszenti magát? — Nincs itt semmi baj! Mikor a lányka még kicsi, átfúrják az orrát, szépen bal oldalról. Az ékszer ezüst csavarra van erősítve, azt átvezetik az orron, belülről anyacsavart erősítenek rá s meghúzzák. Ez az egész. Mira Dryák, a becsületes tátrás feltette még a kérdést, vajon a művelethez egyszerű vagy csőkulcsot használnak-e. De csak csehül kérdezte. Ponnampalam viszont nem merte megkérdezni, miről beszélünk, •ír A további meglepetés Karainagarban várt ránk, a sziget fővárosában, amely egyik végéről a másikig éppen öt mérföld. Van itt egy nagy nyílt építményük, az első pillantásra a hazai tűzoltószertárakat juttatja eszünkbe, amelyek fedele alatt a csöveket szárítják. Ám a vörös kakas megzabolázására szolgáló autók helyett itt Ganési isten szent szekere áll, egy óriási masszív kerekekre szerelt ügyetlen fakáré. A többi hasonló kárétól eltérően, amelyekkel az esztendőben egyszer, a legnagyobb hinduista ünnepen kimennek az utcára, ez a kocsi a bűbájolás ellen hármas páncélt viselt. Az eiső magas tetős téglafal voit. A további páncélzat palmira pálmából és leveleiből készült, a palmira leveleinek harangszerű legyezőiből. S belül volt a leghathatósabb a páncélzat. Az egész kocsit erotikus rajzok borították, az egyik eredetibb a másiknál. Talán csak Nepálban meg az indiai Hadzsuráhában találkoztunk ennyi naturalista rajzzal. Kész iskola az újházasok számára, hogy mitévők legyenek a nászéjszakán. Szemléltető olvasókönyv a gyakorlatlan szerelmesek számára. Ez a Kámaszútra — a híres szerelmi tankönyv —, amelyet a népi faragók nemcsak három dimenzióban és színesen alkottak meg, hanem meglepő humorérzékkel és a részletek iránti érzékkel is. Megcsodálhatjuk itt a közösülés legrafináltabb módjait, amelyeket talán csak az indiai erotikus mitológia tudott kiagyalni. Igazat kellett adnunk Ponnampalamnak és az eredeti vallási káré alkotóinak, céljukat tökéletesen sikerült megvalósítani. Ganési istent egész biztosan senki sem veri meg szemmel, ögyet se vet rá senki. Annyira leköti az emberek figyelmét és fantáziáját a szerelem tankönyvének pantheonja! BABOS LÁSZLÓ fordítása 1967. IV. 9.
