Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-08 / 97 szám, szombat
HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK A latin-amerikai csúcsértekezlet előtt A Spanyol KP nyilatkozata Az UFI sajtóiroda nyilvánosságra hozta a Spanyol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának nyilatkozatát, amely leszögezi, hogy a Franco-rendszer mind nagyobb politikai, gazdasági és szociális nehézségekbe ütközik. A spanyol társadalom különböző rétegei szakszervezeti és diákgyűléseken, tömeggyűléseken elvetik a diktatúrát és szabadságjogokat követelnek. A kormányon belül ls kiéleződnek az ellentétek a szélsőséges reakció és a liberálisok között. A gazdasági életben válságjelenségek mutatkoznak. A Franco-rendszer külpolitikai helyze te sem javult. Franco különféle lépéseket tesz, hogy tiatalmon maradjon. Fokozódó megtorlás éri a munkásokat, a diákokat és az értelmiségieket, mindazokat, akik nem értenek egyet a diktatúrával. A nyilatkozat az ellenzéki erők egységének erősítésére szólít fel, hogy szálljanak szembe a dolgozó tömegek létérdekeit veszélyeztető Franco-rendszer és a monopóliumok offen, zívájával. Az ellenzék vezetői üljenek egy asztalhoz, és keressen^c megoldást a politikai kérdésedre. Liu Sao-csi „papírtigris"? Csou En-laj „önbírálata" „A repülőtérről egy híd alatt fut el az ember Buenos Aíresbe. Valaki ezt írta a hídra. Jenkik takarodjatok hazaI A jelirat jelképezi helyzetünket Latin-Amerikában. Mindenfelé ellenségesen néznek ránk" — állapította meg keserűen a New York Times tudósítója.- Az Egyesült Államok kezdeményezésére a jövő héten ül össze e nyugtalan földrész államfőinek csúcsértekezlete az uruguayi Punta del Este üdülőhelyen. Az amerikai imperializmus a kubai forradalom győzelme óta mindent elkövet, hogy megtartsa ezt a számára oly nagy hasznot hajtó és fontos világrészt, (olcsó nyersanyag, biztos piac, stratégiát tartalék stb.]. Ezt a célt szolgálja a tervezett csúcsértekezlet is. Washington az antikommunlzmus zászlaja alatt szeretné egyesíteni ezt a társadalmilag és politikailag oly sokrétű és különböző 21 országot, szeretné útját állni az egész kontinenst megrázó függetlenségi törekvéseknek, harcoknak. Kiszipolyozott földrész A latin-amerikai tömegek elégedetlenségének fő forrása a gazdasági kizsákmányolás, a nyomor és a nincstelenség. Az ENSZ latin-amerikai gazdasági bizottságának megdöbbentő adatai bizonyítják ezt. A földrész országainak adóssága 1945-ben még csak 2,9 milliárd dollár volt s ez 1964-ben 11 milliárdra növekedett. Ezek törlesztésére fordítják a kivitelből származó bevételük 27,4 százalékát. A latin-amerikai országok kivitele az 1955-től 1965-ig eltelt évtizedben 38 százalékkal növekedett, de a vásárlóképesség csupán 12 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a haszon kétharmadát az amerikai monopóliumok vágták zsebre. A gyenge hazai ipar versenyképtelen, ezért csődbe jut, és az amerikai tőkések bagatelért felvásárolják. A legtöbb országban tombol az infláció, amely elsősorban a dolgozókat sújtja. Az élelmiszertermelés 7 százalékkal kisebb mint 1945-ben volt, ezzel szemben a lakosság évi szaporodása 3 százalék. Ezek a gazdasági problémák és a durva politikai terror radikalizálja a lakosságot. Több országban Jegyveres felkelések, partizánharcok robbantak ki az Amerika-barát diktatúrák ellen (Bolívia, Kolumbia, Guatemala j. Washington természetesen mindennemű katonai támogatást megad a hazafiak leverésére. Azonban az Egyesült Államokban ls egyre többen belátják, hogy a katonai segítség nem elegendő. Gazdasági stabilitást, fejlődési lehetőséget és demokráciát kell biztosítani Latin-Amerikának. Ez azonban ellenkezik a nagytőke érdekeivel. í unta del Este előtt Az Egyesült Államok óriási diplomáciai erőfeszítéseket tett, hogy tető alá hozza a földrész vezetőinek tanácskozását. Az Amerikai Államok Szervezetében több eredménytelen kísérlet után Johnson újra megpróbálkozik talán a négy nap múlva összeülő csúcsértekezleten elfogadtatni az Amerika-közi fegyveres erőknek nevezett intézmény összetákolását. Ennek az lenne a célkitűzése, hogy csirájában elfojtson a földrészen minden haladó mozgalmat, és a „kommunista veszély" felszavával letörjön minden népi megmozdulást. A jenki uralom konzerválására irányuló törekvések azonban még a Washingtonhoz hű kormányok körében is komoly ellenállásba ütköznek. Az amerikai tervek elfogadása a nemzeti szuverenitás teljes semmibevételét jelentené, és bármilyen ürüggyel meg lehetne indokolni egyes országok ellen a katonai beavatkozást. Az Amerikai Államok Szervezetének legutóbbi tanácskozásain a résztvevő országok szinte két nyelven beszéltek: Washington az Amerika-közi csendőrség megszervezését sürgette, a dél-amerikai országok pedig hatékony gazdasági segítséget követeltek. Ezért Johnson sürgősen másfél milliárd dollár rendkívüli segély megszavazását kérte a kongresszustól, hogy a tanácskozás előestéjén legalább valami morzsát ígérhessen az elégedetlenkedő kormányoknak. Hisz, mit jelent e 21 szegény országnak ez az öszszeg? Azt sem szabad figyelmen klvül hagyni, hogy a latln-amerlkal országok egyáltalán nem egységesek. Az elmúlt évben ls több határviszály volt (Argentína és Chile között, Ecuador és Peru között, Venezuela és Guayana között), amely most egy újabbal gyarapodott. Bolívia ugyanis bejelentette, hogy Barrientos elnök nem vesz részt a csúcsértekezleten, mivel nem vették fel a tárgyalás napirendjére Bolívia követelését, hogy mint szárazföldi országnak Chile északi részén adjanak neki kijáratot a tengerhez. Ahány ország, annyi probléma. Ezek a csúcsértekezleten minden Igyekezet ellenére ls valószínűleg felszínre törnek. Előkészületek Punta del Estében, az előkelő fürdővárosban már lázasan folynak az „előkészületek". A különféle országok titkos szolgálatának 4500 ügynöke szorgoskodik az amerikai CIA és FBI vezetésével. Több ezer szakértőt és tudósítót várnak a városba. Az ügynököknek nemcsak Johnsont kell védelmezniük, hanem több ország gyűlölt diktátorát is. A városba vezető utakat lezárták, mindenkit igazoltatnak. Montevideóban a rendőrség házkutatásokat foganatosít, és a konferenciát elítélő plakátok, nyomtatványok után kutat. Uruguay dolgozói, ifjúsága és haladó közvéleménye elítéli a találkozót. Már elindult az első tiltakozó menet a fővárosból a tanácskozás színhelyére, egyes szakszervezetek pedig bejelentették, hogy tiltakozó sztrájkokat tartanak. Március 21-én a rendőrség a Johnson látogatása ellen tüntető fiatalok közül kettőt agyonlőtt, hogy megfélemlítse az ellenzéket. Azonban ennek ellenére ls tovább tartanak a tüntetések az egész országban. Április 12-én pedig, a tanácskozás megnyitásának napján a nép Latin-Amerika sok-sok nagyvárosában kifejezésre juttatja véleményét, követeléseit, vagyis éppen azt, amiről a Punta del Estében tárgyalók hallani sem akarnak. SZŰCS BÉLA A GUINEAI FORRADALMI TÖRVÉNYSZÉK pert indít azok ellen az állítólagos összeesküvők ellen, akik Guineából el akarták rabolni Nkrumah volt ghanal elnököt — közölte tegnap Guinea külügyminisztériuma. Nkrumah 1966. március 2-a óta él Guineában. Peking (CTK) — A sanghaji „proletár forradalmárok" tömeggyűlése a „kapitalista utat követő első számú pártszemélyiséget" „gyenge papírtigrisnek" bélyegezte. Bár az Oj-KÍna sajtóiroda nem nevezi meg az illetőt, a legutóbbi fejleményekből és a „vörös gárda" jelszavaiból kitűnik, hogy Liu Sao-cst köztársasági elnökről van szó. A tömeggyűlés állítólag arra a következtetésre jutott, hogy ő volt a fő személyiség, aki „a kulisszák mögött támogatta a kínai revizionizmust". Ogy beszélnek róla, mint a „kínai reakciós erők fő ügynökéről, kínai Hruscsovról". Azzal vádolják, hogy nem értett egyet Mao Ce-tung osztályelméletével, s az osztályharc hanyatlásának elméletét propagálta. Az iparban politikai motívumok helyett a gazdasági ösztönzők revizionista koncepcióját védelmezte. A mezőgazdaságban a háztáji gazdaságok bővítését, a szabad piacot, a nyereségért és a veszteségért önállóan felelős kisvállalatok számának növelését követelte. Csou En-laj, az Államtanács elnöke más funkcionáriusokkal együtt beismerte, hogy hibát követett el, amikor beleegyezett, hogy a hadsereg feloszlasson egyes baloldali forradalmi szerKözlemény az afrikai „kis csúcsról" (Folytatás az 1. oldalról) Az afrikai államfők továbbá rámutatnak, hogy a világbékét közvetlenül veszélyezteti a vietnami agresszió, és követelik a VDK bombázásának azonnali és feltétel nélküli beszüntetését, az imperialista erők kivonását, s a DNFF elismerését. Az államfők továbbá teljes mértékben támogatják az Afrikai Egység Szervezetének alapokmányát, s e szervezetet az afrikai harc pozitív eszközének tekintik. A közlemény továbbá teljes támogatásáról biztosítja DélArábia és Palesztina harcoló népét. A Zimbabwe (ZANU) Afrikai Nemzeti Unió a kairói „kis csúcsértekezlet" alkalmából felhívta Dél-Rhodesia nemzeti felszabadító mozgalmait, hogy közös nemzeti frontba tömörülve egyesült erővel harcoljanak az afrikai többség függetlenségének kivívásáért a fajgyűlölő Smith-rendszer megdöntéséért. vezeteket. Csou En-laj önbírálata egy pekingi nagygyűlésen hangzott el. Csou En-laj javasolta, hogy a „vörös gárdisták" a „kulturális forradalom bizottságának" képviselőivel együtt vitassák meg a jogtalanul feloszlatott szervezetek kérdését. A Kyodo japán sajtóiroda szerint Csou En-laj azt is lehetségesnek tartja, hogy téves utasítást adott a hadseregnek a középiskolások katonai kiképzésére vonatkozóan, s ennek következtében jött létre a „vörös gárdisták" helytelen irányzatú szervezete, az ún. „egységakcióbizottság". A ciprusi kormány tiltakozik Nicosia (CTK) — Kipriann ciprusi külügyminiszter április 7-án az Egyesült Államok nicosiai nagyköveténél tiltakozott a Johnson amerikai és a Sunay török elnök washingtoni tárgyalásairól kiadott közleménynek Ciprusból szóló fejezetei ellen. Hangsúlyozta, hogy a közlemény nem járul hozzá a ciprusi kérdés megoldásához, mert csupán a török álláspontot támogatja. Cipruson felháborodást keltett főként a londoni és a zürichi egyezmények érvényességének említése. Ezeket az egyezményeket ugyanis Ciprusra rákényszerítették, s azok az ENSZ alapokmánnyal összeegyeztethetetlen módon korlátozzák a szigetország szuverenitását és függetlenségét. Ugyanakkor Nagy-Británniát, Törökországot és Görögországot katonai beavatkozásra „jogosítják fel" Cipruson, ha ezt szükségesnek tartják érdekeik védelmére. A ciprusi kormány ezért már három évvel ezelőtt felmondta e szerződéseket. Görögországban tovább tart a politikai feszültség (Folytatás az 1. oldalról) tokhoz, hogy egységes akcióval törekedjenek a politikai válság leküzdésére. Kanellopulosz, az új görög miniszterelnök élesen szembeszállt az ellenzéki erőkkel, elsősorban Papandreu volt miniszterelnökkel és az EDA-val. Azzal vádolta őket, hogy „forradalmat ^karnak előidézni". Parlamenti nyilatkozatában Kanellopulosz azzal fenyegetőzött, hogy „az állam keményen fellép e törekvésekkel szemben. Az ENSZ-kWmég elutazott Adenbói Aden (CTK) — Az ENSZ kütdöttség tagjai, akik pénteken Adenbói Londonba utaztak, kijelentették, hogy az adeni brit hatóságok nem működtek együtt velük. A misszió tagjai nem voltak hajlandók az ún. dél-arábial államszövetség bábkormányával tárgyalni. A kollaboráns sejkek dél-arabial kormánya csütörtökön nem engedélyezte, hogy a misszió tagjai a televízióban a lakosságnak megmagyarázzák szándékukat. Az ENSZ-misszió látogatása alkalmából Adenban kitört zavargások során hat arab nacionalistát megöltek és 25-öt megsebesítettek. A brit gyarmati egységek katonái közül 18 megsebesült. Az április 2. óta tartó altalános sztrájk csak vasárnap reggel ér véget. V. M. KORECKIJ szovjet bírót választották csütörtökön a hágai nemzetközi bíróság elnökhelyettesévé. MOSZKVÁBAN megkezdődött a Komszomol országos ideológiai szemináriuma, melyet a városi, területi, határterületi és köztársasági bizottság titkárai számára rendezett az ifjúsági szervezet Központi Bizottsága. GEORGE MACOVESCU, Románia külügyminiszter-helyettese széles körű tárgyalásokat folytatott dr. Toncic osztrák külügyminiszterrel az osztrák—román viszonyról, az ENSZ munkájáról az Európai Gazdasági Tanács sorra kerülő genfi tárgyalásairól. AZ ÜJ-KlNA hírügynökség április 6-án közölte, hogy március 14-én este Tajvan szigetétől nyugatra egy amerikai repülőgép-anyahajó — kiválva a hadihajórajból — nekiment egy kínai halászbárkának, annak ellenére, hogy a halászok fényjeleket adtak. Az anyahajóról aztán húsz repülőgép támadásba indult a kínai halászhajók ellen. ROMÁN PÁRTKÜLDÖTTSÉG utazott az Osztrák KP Központi Bizottságának meghívására Bécsbe. Egyhetes ausztriai tartózkodása alatt megismerkedik az OKP tevékenységével, valamint az osztrák ipar és mezőgazdaság termelési módszereivel. A JUGOSZLÁV—NYUGATNÉMET VEGYES BIZOTTSÁG április 24-én összeül. Belgrádi megfigyelők véleménye szerint a vegyes bizottság eszmecserét folytat majd a jugoszláv—nyugatnémet viszony további javításáról. JUGOSZLÁVIÁBAN HÉT új konzulátust létesítenek egyes nyugati országok. A dubrovniki új konzulátus az összes északi országok érdekeit képviseli majd. E konzulátus létesítésére a dán kormány kért engedélyt Jugoszláviától. A képviseleti hivatalok feladata az egyes országokból Jugoszláviába utazó turisták ügyeinek intézése lesz. Jugoszlávia szintén képviseleti hivatalokat létesít majd az illető országokban. TITO jugoszláv elnök tegnap fogadta a hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó Fritz Bock osztrák alkancellárt, kereskedelmi és iparügyi minisztert. A SIERRA LEON-I KATONAI KORMÁNY megszüntette a külföldi újságírók hazai táviratainak cenzúrázását, amelyet a március 23-i katonai puccs idején vezettek be. SZIHANUK kambodzsai államfő tegnap közölte, hogy a Battambang tartomány egyik csendőrlaktanyája ellen Intézett támadás során letartóztattak 48 „terroristát", akiket „kommunistáknak" nevezett. Sziltanuk kijelentette, hogy a letartóztatottakat katonai törvényszék elé állítják, és nem számíthatnak amnesztiára. A FELSŐ ADIGEI BRUNICBAN Ismeretlen tettesek feldúlták az első világháború elesett hőseinek sírját. 108 osztrák és német katona sírjáról eltávolították a keresztet. Incidens a szíriai—izraeli határon Tel Aolo (CTK) — Pénteken a Tibériás-tó közelében a szíriai—izraeli határon a két állam páncélosai Ismét tűzharcot vívták egymással. Izraeli katonai szóvivő szerint a szíriaiak tüzet nyitottak egy izraeli traktorra, amely a demilitarizált övezetben Haon faluban szántott. Izraeli részen nincsenek áldozatok. A tűzharc két órán át tartott. Két izraeli katonai repülőgép szíriai állásokat bombázott. Az ezt követő légipárbajban állítólag két modern szíriai vadászgépet lelőttek. Damaszkusz fölött pénteken izraeli vadászgépek tűntek fel. A légelhárító tüzérség azonnal tüzet nyitott a támadókra. A szíriai határ déli szakaszán egy Mirage mintájú izraeli vadász^ gépet lelőttek. Dél-Vietnamban. (M. Kopfiva rajza.)