Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-24 / 113. szám, hétfő

A Slovan velle ál a vezetést A trnavaiak győzelme után ismét tömörré vált az élcsoport dúló" valamennyi mérkőzésén a pályaválasztó győzött A „csonkafor­Aa L labdarúgó liga 20. fordulójában csak hat mérkőzést bonyolítottak eddig le, mivel a Dnkla Praha—Spartak Brno találkozót májas 10-re halasz­tották a Dnkla keddi BEK mérkőzése miatt. A for­duló legnagyobb érdeklődéssel kísért találkozóján a Spartak Trnava legyőzte az élen állt Sparta Pra­hát, amely veresége következtében kénytelen volt Slovan Hradec Kr. 2:0(1:0) 1:0(1:0) 1:0 (0:0) 24. Bratislava, 5000 nézi. játékveze­tő: Kormán. Góllövők: Obert és Zlocha. A mérkőzés különösen az első félidőben az átlagos színvonal alatt maradt. A vendéglátók aránylag korán, már a 7. percben megszerezték a vezetést, amikor jokl szabadrúgása után a labda Oberthez került, aki azt a háló­ba küldte. A Slovan csatárai ez­után eltúlozták a mutatós játékra való törekvést, rövid adogatásaik­kal nem tudták megzavarni a hradecl védelmet. A második fél­időben a vendégek is többször tá­madáshoz jutottak, de Vencel minden alkalommal szemfüles volt. Az addig kitűnően védő Jindra kapust, akinek kiújult a térdsérülése, Paulus váltotta fel és az igen gyengén játszó HrdliC­ka helyére a Slovan edzője Med­videt állította be. Ez a változás sem hozott újat, továbbra is vér­telen volt a játék és a hazalak szorványos támadásait jól szerelte a kitűnő formában játszó Hledik. A 33 percben Cvetler beadásából Zlo­cha jutott labdához, akinek ívelt lövése a hálóban kötött kl. A mér­kőzés utolsó perceiben az iram az addiginál is lanyhább volt. Slávia Trenčín Prága, 14 000 néző. játékvezető: Placek. Góllövő: Kadraba. A prágai közönség már régen nem látott Jó mérkőzést a Slávia sportpályáján, annak ellenére, hogy itt mindkét prágai vezető csapat a Sparta és a Slávia is ját­szott. Tegnap sem járt jobban. Egyik csapat sem játszott jói, csu­pán a két védelem nyújtott kielé­gítő teljesítményt, ami annál ls kirívóbb volt, mivel a csatárok — teljesen csődöt mondtak. A tren­einiek azzal a szándékkal jöttek Prágába, hogy 0:0-ós döntetlent ér­jenek el. Ezért 75 perc alatt jó­formán egyetlen labdát küldtek az ellenfél kapujára. Igaz, hogy az utolsó percig a Slávia támadó­sora nem talált ellenszert a les­taktikára, mégis más képet muta­tott volna a játék, ha a vendégek igyekeztek volna itt-ott támadó játékot is mutatni. Negyvenöt má­sodperccel a mérkőzés befejezése előtt egy kapu előtti kavarodás­ból Kadraba megszerezte a győ­zelmet jelentő gólt. Az utolsó 10 percben a sérült Novák helyett ugyanis Kadraba játszott a jobb összekötő posztján és éppen ő döntötte el a találkozó sorsát. A győztes csapat védelmében Lála, Hildebrandt és Linhart játszott jói, a trenčínieknél pedig Hojsík volt a védelem fő szervezője. A mérkőzést a Slávia megérdemel­ten nyerte, mert itt-ott mégis megpróbálkozott a támadással. F. P. vss Košice 2:0 (2:0) Košice, 2000 néző. Játékvezető: Fencl. Góllövők: Desiatnik és Ho­faolko. Az Inter játékára és csatárai­nak tehetetlenségére jellemző, hogy Svajlen kapust az 58. perc­ben tette először próbára Molnár távoli Hivése. A bratislavai csa­pat eleve védekezésre rendezke­dett be, ami a hazaiak malmára hajtotta a vizet. A VSS végig fű­lényben játszott, győzelme telje­sen megérdemelt, sőt nagyobb arányú is lehetett volna. Az Inter csatársorában Szikora és Levický teljesen csődött mondott, Molnár és Gáborik pedig javarészt a vé­delemben segédkezett. Az Inter­ben csupán Buberník, Hrica és Füle kapus emelkedett társai fö­lé. A VSS a hideg, szeles idő és a nehéz pálya dacára gyorsabban mozgott, csatársorától több szelle­mes akciót láttunk, különösen Hoholko és Scherer volt elemé­ben. A védelemben Bomba, és Pi­varnlk játszottak kiemelkedően. A széltől támogatva azonnal a VSS lendült támadásba, a 18. percben Scherer gyilkos erejű bombája kerülte el Füle felső ka­pufáját. Egy perccel később Ho­holko egy csellel faképnél hagy­ta DaAót, beadását Mravec Desiat­níkhoz továbbította, aki kapásból a hálóba küldte a labdát. 1:0. A nyomasztó hazai fölény megza­varta az Inter védelmét, amely hibát hibára halmozott. A 39. percben három fedezetlenül ha­gyott VSS csatár tört Füle kapu­ja felé és az akció eredménye­képpen Hoholko beállította a vég­eredményt. Az 53. percben Hohol­kót a büntetőterületen belül fel­vágták a védők, de Fencl sípja néma maradt. A 70. percben Krnáü váltotta fel Gáborlkot. (Tä) Teplice Lokomotíva Teplice, 8000 nézd, játékvezető Kardaš, góllövó Dočkal. Ha az eredménnyel elégedettek is lehettek a teplicei nézők, a mutatott játékkal aligha. Különö­sen a csatárok voltak tehetetle­nek mindkét oldalon. A vendéglá­tók csaknem a mérkőzés egész ide­je alatt enyhe mezőnyfölényben voltak, és a Lokomotíva támadó­sora csak szórványosan Indított gyors, de meg nem alapozott ro­hamokat a vendéglátók kapujára, ám a teplicei védelem a helyén volt. Különösen Maiina nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A vé­delem volt az erősebb oldala a vendégcsapatnak is, — Urban a mezőny legjobbja volt. A találko zó egyetlen gólját az első félidő 14. percében Dočkal lőtte. Trnava Sparta Trnava, 20 000 néző, játékveze­tő: Obtnlovič. Góllövó: Adamec. Hazai támadásokkal Indult a mérkőzés, és mindjárt az első percben Adamec 10 méterről a ka­pus kezébe lőtte a labdát. Egy perccel később Kuna bombája a kapufáról pattant le. A továbbiak­ban is a vendéglátók többet tá­madtak. A 12. percben Kravárik lövése ismét a kapufát érte. Ké­sőbb a Sparta csatárai is támad­ták az ellenfél kapuját. Különö­sen a 18. percben jutottak kitűnő helyzethez, de Pospíchal néhány méterre a kaputól mellé lőtt. A 33. percben Kabát került gólhely­zetbe, ám a labdát nemcsak a ki­futó Kramerius, hanem a kapu átengedni az első helyet a Slovan Bratislavának. A vesztett pontokat tekintve azonban nem a Slo­van, hanem a Dukla Praha áll legjobban a ligá­ban. Általában kevés gólt hozott a forduló, három mérkőzésen egyetlenegy gól döntötte el a két bajnoki pont torsát. A szombaton lejátszott 2ilina~ Bohémia ns (3:1) találkozót vasárnap az alábbi öt összecsapás követte: mellé ls küldte. A 38. percben Kra­várik lövése a hálóba szállt, de a Játékvezető les miatt nem adta meg. A játék ekkor fölöslegesen keménnyé vált. A szünet után is­mét a trnavaiak támadtak többet, de akcióikat nem tudták gólra váltani. Kramerius kapus nagy na­pot fogott ki: az 53. percben Hru­šecký bombáját ütötte ki, majd két perccel később Kuna éles lö­vését tette ártalmatlanná. A Spar­ta a mérkőzés ezen szakaszában Inkább védekezésre rendezkedett be. Öt perccel a befejezés előtt, amikor már-már ügy tűnt, bogy a prágaiak egy pontot haza visz­nek, Kunát felvágták egy méterre a tizenhatostól és szabadrúgást Adamec gólra váltotta. A 81. perc­ben megsérült Kvašňák, akinek he­lyébe Možiš lépett. A trnavaiak is cseréltek játékost, a sérült Haga­rát Brunovský váltotta fel. A drámai lefolyású mérkőzésen mindkét csapat jó teljesítményt nyújtott. A győztes csapatban fő­leg Dobiái, jarábek, Kuna. Hru šec-ký és Adamec játszott kitűnően, a Sparta csapatában Kramerius, Tichý, Migas, Pospíchal és sérülé séig Kvašňák Játéka tetszett. 1:0 (0:0) AZ I. LIGA ÁLLÁSA: 1. Slovan 20 10 7 3 24:12 27 2. Sparta 20 12 3 5 38:20 27 3. Dukla 19 12 2 5 42:19 26 4. Trnava 20 12 2 6 41:21 26 5. Slávia 20 10 4 6 33:30 24 6. Žilina 20 8 6 6 35:27 22 7. Trenčín 20 8 6 6 28:20 22 8. Bohemíans 20 7 4 9 21:34 18 9. VSS Košice 20 6 5 9 20:22 17 10. Teplice 20 7 3 10 18:28 17 11. Inter 20 7 2 11 20:25 16 12. Lok. Košice 20 4 6 10 13:35 14 13. Hr. Králové 20 4 3 13 21:39 11 14. Brno 19 4 3 12 16:36 11 A SLOVAN Bratislaváé a labdarúgók Duna Kupája Négy külföldi és négy szlovákiai Ifjúsági csapat részvételével Bra­tislavában, Tmaván és Trenčín­ben rendezték meg a Duna Kupa harmadik évi küzdelmeit. A ku­pát a Slovan Bratislava nyerte. További sorrend 2. Austria Wien, 3. Spartak Trnava, 4. Inter Bra­tislava, 5—6. Győri Vasas és Fia rentina, 7. 8. CH Bratislava és Spartak Szabadka. Az első helyért: Slovan Bratisla­va—Austria 1:0 (0:0). Közepes színvonalú mérkőzés. Az Austria teljesen a védekezésre összponto­II. labdarúgó-liga sította erejét. A Slovan helyzetei közül csak egyet használt ki, még­pedig hét perccel a játékidő le­járta előtt, amikor Ďuriš fejese kötött kl a bécsiek bálójában. A győztes csapat legjobbjai: Duríš, Popovič, és Rottko voltak. A harmadik helyért: Spartak Trnava —Inter Bratislava 2:0 (0:0). Varadin és Misovié lőtte a két gólt. A fiatal trnaval labdarúgók végig fölényben voltak, nagyobb arányban győzhettek volna. A mér­kőzés minden tekintetben megfe­lelt a várakozásnak. Tatran Prešov—Baník Ostrava 2:1 (2:1). Prešov 2500 néző. A 3. percben Bartalský az ostravai csapatnak szerezte meg a vezetést de 10 perccel később Seňka két góljával már a prešoviak álltak jobban. A hazai együttes megér­demelte a győzelmet, főleg az el­ső félidő teljesítménye alapján. AC Nitra—Sparta Pov. Bystrica 2:1 (1:0). Nitra 800 néző. Góllö­vők: Hanzlík és Halász (tizen­egyesből), Illetve Justus. Mindkét félidőben jobb volt a hazai együt­tes, a mezőny legjobbjának Kóp­ián (Pov. Bystrica) bizonyult. Zemplín Michalovce—Bánik Prie­vidza 4:1 (1:1). Michalovce, 1000 néző. Góllövők: Daňko 2, Hurčík és egy öngól, illetve Petráš. Kel­lemetlen, hideg szélben folyt le a mérkőzés, végig sportszerű kö­rülmények között. Eok. Sp. Nová Ves—Tj Gottwai dov 4:0 (2:0). Sp. Nová Ves, 1000 néző. Góllövök: Urban (2), Priby linec és Máčala (öngól). A nagy szerűen játszó hazai csapat min­den várakozást felülmúló ered­ményt ért el. A külföld labdarúgása SKÓCIA. A Celtic szombaton nem játszott, erőt gyűjtött a Duk­la elleni Európa-Kupa mérkőzés­re. A Rangers a Clyde együttesé­vel csak l:l-re mérkőzött, de így is behozta a Celtic elleni ponthát­rányát. Mindkét együttesnek most 53 pontja van. A Celticnek még három, a Rangersnek két mérkő­zése van hátra. A VVK-ban szerep­lő Kilmarnock 1:0 arányú veresé­get szenvedett a Hearts együtte­sétől. ANGLIA. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt a Man­chester United 55 ponttal áll az élen, 3 pont előnye van, a Not­tingham Forest előtt. Érdekesebb eredmények: Sunderland—Man­chester United 0:0, Arsenai—Not­tingham 1:1, Aston Villa—Burnley 0:1, Chelsea— Stoke 1:0, Southamp­ton—Tottenham 0:1, West Ham United—Leeds United 0:1, GÖRÖGORSZÁG. A vasárnapra tervezett Görögország—Austria EB mérkőzés elmaradt a görögorszá­gi politikai események miatt. Az osztrák válogatott megérkezett ugyan Athénbe, de ott nem sze­repelhetett. Késnek az előkészületek Mexikóban Huszonhét nemzetközi sportszö­vetség képviselői a svájci Lause­néban tartott ülésükön elutasítot­ták a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság utasítását, amely megtiltja, hogy a sportolók az olimpia előtt 28 napnál hosszabb Ideig tarthas­sanak edzést egy évben Mexikó magaslati helyein. A szövetségek levelet Intéztek a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, amelyben követelik, a tilalom felfüggeszté­sét. Az ülésen megvitatták a me­xikói olimpiai játékok előkészü­leteit és ennek során megállapí­tották, hogy az előkészítő mun­kákkal alaposan lemaradták a me­xikói fővárosban. Például még meg sem kezdték az olimpiai falu építését. Ezzel szemben a küldöt­tek egyöntetűen megállapították, hogy Grenobleban a legnagyobb rendben folynak az előkészületek a téli olimpiai játékokra. A nemzetközi sportszövetségek képviselői elhatározták, hogy a jö­vőben nagyobb döntésjogot köve­telnek az olimpiai játékok meg­szervezésével kapcsolatban. A stockholmi Johanneshov sportcsarnok látképe, ahol április 11 és 21 között az asztalitenisz VB küzdelmei kerültek sorra. CTK felv. A világ legjobb női kosárlabdázói A dél-koreai vezetők provokációja zavarta meg a világbajnokságot Prágában szombaton éjjel befe­jeződött az V. női kosárlabda-vi­lágbajnokság, melyet a Szovjet­unió csapata veretlenül nyert meg. A VB utolsó mérkőzésének lejátszása után a csapatok felvo­nultak a sportcsarnokban, ahol felhúzták az első három helye­zett országának zászlaját, a győz­tes tiszteletére pedig felhangzott a szovjet himnusz. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség brazil elnö­ke, Dos Reís Carneiro adta át az arany-, eziist-, illetve a bronzér­meket. A dél koreai csapat nem várta be a világbajnokság befejezését, utolsó mérkőzése után azonncl elutazott. A dél-korealak már ak­kor megkapták az ezüstérmeket. A VB végeredményét az alábbi táblázat ismerteti: 1. Szovjetunió 5 5 0 371:259 10 2. Dél Korea 5 4 1 340:339 9 3. Csehszlovákia 5 3 2 315:263 8 4. NDK 52 3277:298 7 5. japán 5 1 4 250:309 6 6. Jugoszlávia 5 0 5 269:336 5 A VB-n résztvevő csapatok ed­zői így állították össze a világ­válogatottat; Prokopenko — Szmildzsina — Orel — Park Sin Dzsa — Joko­jaina. A világ jelenlegi legjobb ko­• • • m • sárlabdázónője elmét a dél-ko­reai Park Sin Dzsa kapta. • Április 22-én, szombaton kiuta­sították Csehszlovákiából Kim­Csuwan-Lhwan dél-koreai állam­polgárt, aki vezetőként részt vett a női kosárlabda-világbajnoksá­gon. Kim-Csuwan-Lhwan és a sport­küldöttség további tagjai röplap~ kat terjesztett, amelyek dnrván támadták a baráti országokat ég a nemzetközi munkásmozgalmat. A nyomtatványok egyetértettek az amerikaiak észak-vletnaml agresz­szíójával. E tevékenységre a sport­küldöttség a hivatalos dél koreai hivataloktól kapott utasítást. Tekintettel arra, hogy Kim-Can­wan-Lhwan a meg nem engedha­tfi provokáció közvetlen szervező­je volt, tudatták vele, hogy a 68/1965 sz. törvény 3. cikkelya el­ső bekezdésének értelmében nem­kívánatos további tartózkodása Csehszlovákiában, és felszólítot­ták, hogy hagyja el a csehszlo­vák területet. Kim-Csuwan-Lhwan a Német Szövetségi Köztársaságba ment, ahová a világbajnokság befejezése után a dél-koreai sportk.Idöttség többi tagja is kfivette. A külföld sportja • Román-magyar barátságos teniszmérkőzés folyik Bukarest­ben. A románok 2:l-re vezetnek a Gulyás nélkül szereplő magyar csapat ellen. • Nemzetközi röplabda-torna kezdődött Varsóban. Az első ered­mények: Magyarország—Jugoszlá­via 3:2, Lengyelország „A"—Len­gyelország „B" 3:0. • Magyarország—OSZSZSZK sakkmérkőzés kezdődött Budapes­ten. Az első napon a vendégek 4:2 arányú vezetésre tettek szert, hat játszma függőben maradt, köztük a Szpasszklj—Portisch küzdelem is. • Szovjetunió—Olaszország úszóvladait rendeztek a Junior versenyzők részére. A Szovjetunió (fiúk) 50:32, Illetve (lányok) 48:28 arányban győzött. • Kanadában, a Stanley Kupa döntőjében Toronto 3:0-ra nyert Montreal ellen. • A dániai Esbirgben nemzet­közi asztalitenisz versenyt ren­deznek, melyen részt vesz Miko, Stanek és Lužová ls. • A Szófiai Nagydíjért kiírt kosárlabda-torna döntőjében Var­só 75:67 arányban legyőzte Buda­pest csapatát. NEM SOK JÓT ÍGÉR A BUDAPESTI „SOVÁNY 1.0" Magyarország—Jugoszlávia 1:0 (1:0) Gyér látogatottság előtt a francia Ellet sípjelére a két együttes a következő felállításban szerepelt. MAGYARORSZÁG: Tamás, — Káposzta, Mészöly, Szűcs, Ihász, — Varga, Rákosi, — Molnár, Be­ne, Albert, Farkas. JUGOSZLÁVIA: Pantelics, — Fazlagics, Rasovlcs, Brncsics, Damjanovics, — Becse jac, Holcer, — Melics, Haszana­gics, Lamza, Dzsajics. Varga 30 m-es lövése volt az el­ső esemény, amelyet Pantelics vé­dett, majd Bene beadása nyomán Albert fejese a felsőlécen csat­tant. A szél erősen befolyásolta a játékot. Az ellentámadások so­rán Dzsajics kétszer tette próbá­ra a újonc Tamást. A 25. percben mintegy 18 m-es szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat és Bene bombája ellen nem volt orvosság. A 35. percben tömegjelenet volt a jugoszláv kapu előtt, de a labda elakadt az „emberrakásban". Szünet után főleg a Jugoszlávok részéről vált élénkebbé a játék. Igaz, hogy nagy igyekezetükben rengeteget szabálytalankodtak. Valóban modern és eredményes támadást a második 45 percben hiába várt a nézősereg. A magyar csapat védelme jói állt a lábán, de nem volt meg az összekötő kapocs közte és az „ú. n." táma­dósor között. Tamás bemutatkozása jól sike­rült. Káposzta és Ihász jól látta el védő feladatát és szélsőként is átlagon felülit nyújtott. A véde­lem tengelyében Mészöly korlát­lan úr volt. Szűcs bemutatkozása a találkozó egyik fénypontjának bizonyult. Varga ismét meggyő­zött mindenkit arról, hogy a rá­ja bízott szerepkör nem neki va­ló. A szerelésben sokat hibázott és tartogatta a labdát. Molnár ro­hant, de eredmény nélkül. Benét gólján kívül még egy váratlan lö­vése dicsérte. A mezőnyben nem volt társai hasznára. Albert küz­dött, irányított, de máskor meg­csodált fejesel ezúttal célt té­vesztettek. Nem volt elég gyors. Farkas Igazolta, hogy nincs for­mában. A kapura nem volt ve­szélyes. Rákosi főleg a mezőny­ben vétette magát észre, de szin­tén messze van a legjobb formá­jától. A jugoszláv együttesben Pante­lics kiválóan védett. A védelem­ben Rasovics és Fazlagics volt a vezér. Elől Haszanagics és Dzsa­jics okozta a legtöbb gondot az ezúttal meglepően megbízható magyar védelemnek. A találkozón megfigyelőként je­len volt Kessler, a holland, vala­mint Schön, az NSZK válogatott­jának szövetségi kapitánya. Az előbbit érthetően elsősorban a magyarok, az utóbbit a jugoszlá­vok játéka érdekelte. (Magyaror­szág május 10-én játszik Buda­pesten Hollandiával, míg Belgrád­ban május 3-án az NSZK szerepel, mintkét esetben EK találkozóról van szó.). A magyar válogatott lassú, gyatra játékot mutatott be. Ez nem lenne elég az EB selejtezői során. (zaj VOJVODINA—MAGYARORSZÁG „B" 1:1 (0:0). Felhőszakadás után rendezték meg a mérkőzést, mely­nek csak ezer nézője volt. A 68. percben Dunai a magyar csapat­nak szerezte meg a vezetést. Ä 92. percben (I) egyenlített a Voj­vodina Krivieš góljával. A rossz talajon folyamatos játékről szó sem lehetett. Géczi, Bakos, Nagy és Kovács volt a magyar „Bevá­logatott négy legjobbja. JUGOSZLÁVIA—MAGYARORSZÁG 0:0. Az utánpótlás válogatottak mérkőzése Belgrádban. Ezen a ta­lálkozón is végig zuhogott az eső, s a síkos talaj nehéz feladat elé állította a kevés tapasztalattal rendelkező Játékosokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom