Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)
1967-04-01 / 90 szám, szombat
A Real Madrid és a Simmenthal a döntőben A VŠ Praha félidőben 6 ponttal vezetett a kupavédő ellen Madridban 5000 néző előtt bonyolították le a lérti kosárlabda Európa Kupa elődöntő mérkőzéseit. A várakozásnak megfelelően a kapavédő Simmenthal és a hazai pálya előnyével induló Real Madrid aratott győzelmet, s került a döntőbe, de mindkét mérkőzésen a félidőben még a győztes csapat ellenfele vezetett . JELENTKEZNEK a nm kosariabda VB résztvevői Április 15. és 22. között Csehszlovákia rendezi meg az ötödik női kosárlabda világbajnokságot. A rendezőkhöz a napnkban több értesítés futott be. CEI LESZEDI A LABDÁT ADAMEC LÁBÁRÓL. A Spartak Trnava fijabb sikerét jelentette a Lazio elleni KK-mérkőzés. Az l:0-ás győzelem azonban nehezen született ineg a rendkívül tömören védekező olasz csapat ellen, s ha Adamecék megközelítették a kapót, szembe találták magukat a pompásan védő Cei kapussal. Mi á jô ág a &aäda*ág,áô$ati? EURÖPA KUPA. Az Internazio nale és a CSZKA Szófia megegyezett az elődöntő első mérkőzésének időpontjában. Április 12-én Milánóban találkozik az UEFA Játékvezetőküidö-bizottsága magyar Játékvezető hármast jelölt kl a Bayern MünchenStandard Liége mérkőzésre, s »7.t kérte a? MT.S7-tfi1 tinnv Real Madrid— Olympia Ljublja na SS:S6 (40:43). A ljubljanalak igen kemény ellenállást tanúsítottak, s csak nehezen adták meg magukat. A Real a hajrában 7 pont előnyt szerzett, de ebből csak kettőt tudott megőrizni. Legjobbja Aiken volt, aki 31 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez. Simmenthül Milano—VS Praha 103:97 (50:53). Az első félidőben a csehszlovák bajnokcsapat felülmúlta ellenfelét, gyors játékával 9 pont előnyt ért el. Különösen jól játszott Zeduíéek, Rflžička és Ammer. A csapat egyik kiválósága, Zfdck az első negyedórában négy személyi hibát „szedett fis/ A brazilok táviratiing közölték, hogy április 10-én repülőgépen érkeznek Prágába. Küldöttségük 22 tagú lesz. A kubai válogatott Jelenleg Romániában van, ahol Bukarestben igen jő eredményt ért el a román válogatott ellen, mivel csak 52:50 arányban kapott ki, holott ezt megelőzően két klubcsapattól Kodeš—Lejusz (szovjet) 8:1, 5:7, 7:5. Kodcš az első játszmában élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. Később küzdenitudásból is jelesre vizsgázott, mert a második játszmában 1:4-ről 5:5-re egyenlített, a harmadikban pedig 0:2-ről nyerte meg a mérkőzést. Kukal—Mulllgan (ausztrál) 6:4, A labdarúgó-liga tavaszt idényének negyedik fordulóját a Bohemians— Teplice találkozó nyitotta meg. A vendégek értékes ponthoz jutottak, másodszor értek el döntetlent Idegenben az eddigi küzdelmek során. Ma, a bajnoki pontharcot Prágában a Sparta Praha— Slovan Bratislava mérkőzéssel folytatják, melynek mindenképpen rangadó Jelentősége van, hiszen a vezető Spartak Trnava mögött a Slovan a második, a Sparta pedig a harmadik helyen áll. Teplice- n-n Bohemians üü Prága, 7500 néző, játékvezető Kocman. Amint a: eredmény is mutatja, a találkozó nem hozott valami magas színvonalú küzdelmet. Egyik fél sem ért el gólt, s ebben szerepet játszott a jó védelmi játék ugyanúgy, mint a csatársorok gyengesége. Mindkét oldalon akadt ugyan néhány nagy gólhelyzet, de ezeket sem tudták a csatárok kihasználni. A Játék általában inkább a pálya közepén folyt. Az első félidőben a vendégek mutattak jobb teljesítményt, támadásaik irányítója Smetana Ó f cím: A divízió bajnoka A CSTSZ szlovákiai bizottságának labdarúgó-osztálya határozatot hozott: a két szlovákiai divízió győztese már idén megmérkőzik a divízió bajnoka címért. A két csoportgyőztes kétfordulós küzdelemben dönti el, melyikük Szlovákia legjobb dlviziós együttese. Jelenleg az E-csoportban a Sióban Bratislava „B" csapata áll az élen, két ponttal vezet az Inter Bratislava „B" előtt. Mindkét bratislavai együttes még csak egyegy vereséget szenvedett. Az Fcsoportban Martin áll az első helyen, mivel vasárnap 3:l-re nyert Kežmarokon, mig a Dukla Banská Bystrica csak döntetlent ért el Poprádon. Martinnak 19, Banská Bystricának 18, Kysucké Nové Mestonak pedig 17 pontja van. sze", s emiatt a találkozó hátralévő részében alig jntott szóhoz. Fordulás után a helyzet megváltozott. A milánói csapat remek játékot mutatott be, ledolgozta hátrányát és állandó támadásai meghozták a győzelmet is. Különösen a csapat két amerikai Játékosa Robbins és Chubin tüntette kt magát. Ok ketten 62 pontot értek el. A VS Prahából Zedníček volt legeredményesebb 23 kosárral. A BEK döntőjére ma a késő esti órákban kerül sor a Real Madrid és a Simmenthal kőzött. Előtte a harmadik helyért a VS Praha az Olimpia Ljubljana ellen játszik. Is érzékeny vereséget szenvedett. A Jugoszlávok már elküldték név szerinti nevezésüket. A csapat két Játékosa: Csurics és Kalentcs, egyaránt 184 cm. magas. Hét ország újságírói jelentették be eddig részvételüket, míg a csehszlovák sajtót, rádiót és televíziót mintegy 120 főnyi tudósító gárda képviseli. 1:8, 6:4. Kukal eddigi pályafutásának legkiemelkedőbb eredményét érte el e győzelmével. Az elődöntőben Kodeš Kukal ellen mérkőzik, mig a másik ágon a szovjet Metreveli és a román Nastase találkozik. Metreveli a magyar Szikszay ellen elért 8:2, 7:5 arányú győzelmével került «z elődöntőbe. volt. A második félidőben a Bohemians támadott többet, de az előre adott labdák rendszerint magasan szálltak, s a fejelés! párharcokban rendre a tepllcel védők kerültek kl győztesen. A Bohemiansban Kfíž és Pohunek sok támadási lehetőséget biztosított, de Bohatý kivételével nem akadt egyetlen veszélyes csatár sem. A vendégeknél Sedláőek, Myslivec és Hoffmann Játéka tünt kl a már említett Smeianán ktvül. Z. P. olasz és a bolgár bajnokcsapat. A visszavágóra az olaszok április 28-át, a bolgárok május 3-át ajánlják. KÖZÉPEUROPAI KUPA. Az elő döntő befejezése után érdeklődéssel várjuk, milyen párosítást hoz a további sorsolás. Erre április 8-án kerül sor Prágában, az érdekelt csapatok, vagyis a Spartak Trnava, az Ójpesti Dózsa, a Florentina, és az Austrla képviselőinek jelenlétében. EURÓPA BAJNOKSÁG. A 7. se lejtező csoport legközelebbi mérkőzésére április 16-án kerül sor Luxemburgban. A luxemburgiak a lengyel válogatottat fogadják visszavágó mérkőzésre. A csoport tagja még Franciaország és Belgium. AJ KUPAGYŐZTESEK KUPÄJA. Füle, Hrica, Levický, Obložinský — Inter Bratislava; Placb, Kráf — jednota Žilina; Jarábek, Hagara, Kravárik, Hru iecký, Svec — Spartak Trnava; Bomba, Polák, Boros — VSS Košice; Hojsík — jednota Trenčín; • Obert, Jokl, Cvetler — Slovan Bratislava. A válogatott mérkőzést az osztrák Wlachojanls vezeti. A nagy találkozó előtt a két főváros Ifjúsági csapata csap össze. Itt emiitjük meg, hogy a maZsolt Istvánt küldje kl á találkozó vezetésére. MAGYARORSZÁG válogatott csapatának Idei mílsora véglegessé vált. A magyar válogatott 1967-ben ezeken a mérkőzéseken szerepel: április 23: Jugoszlávia (Budapesten), május 10: Hollandia (Budapesten) május 24: Dánia (Koppenhágában), szeptember 8: Ausztria (Bécsben), szeptember 27: NDK (Budapesten), október 8: Románia (Budapesten), október 29: NDK (Lipcsében). A REAL MADRID revánsra készül a Világ-Kupa döntőjében elszenvedett verségéért a Penarol ellen. A hagyományos spanyol cadlx-i labdarúgó tornán az említett két csapaton kívül még a Vasco da Gama és a Valencia vesz részt. gyar válogatott Budapest név alatt április 12-én St. Etiennében, június 4-én Budapesten a Flamengo ellen, június 21-én a Valenciennes, augusztus 2-án Glasgowban a Rangers ellen is szerepelni fog. 9 Cassius Clay április 25-én újra szorítóba lép. Ellenfele Patterson volt világbajnok lesz. A mérkőzést Detroitban rendezik meg. Patterson csütörtkön Plttsburgban már az első menetben kiütötte ellenfelét, McMurrayt. Horváth (Slovan) három hónapig nem játszhat A Központi Fegyelmi Bizottság Alexander Horváthot, a Slovan Bratislava válogatott játékosát március 28-tól június 25-ig eltll totta mindennemű szerepléstől, s egy évre kizárta a válogatott ke rétből. Horváth a Slovan Bratislava Austrla Wien elleni találkozón megütötte Fialát, s aztán megtagať'a elhagyni a játékteret, amikor játékvezető kiállította. Ez utóbbi miatt a mérkőzést a játékvezető három perccel előbb lefújta. A Slovant, amely a bajnoki táblázat élcsoportjában szerepel, érzékenyen érinti Horváth fegyelmi büntetése. A bajnoki pontokért három napon át Magyarországon a felszabaujlás napja állami ünnep, s ezért a soron lévő bajnoki fordulók mérkőzéseit több napra osztották el. Szombaton Dunaújváros mérkőzik a Győri Vasas ETO-val. Vasárnap a Ferencváros a Tatabánya, az MTK a Vasas, és a Szombathelyi Haladás a Bp. Honvéd együttesével találkozik. A további négy mérkőzést hétfőn bonyolítják le. Ekkor Szeged—Diósgyőr, Eger—Pécs, Komló—Salgótarján, és Csepel—Ojpesti Dózsa mérkőzésre kerül sor. BEK-döntő Bratislavában Vasárnap délelőtt 10.30 órakor rendezik meg a bratislavai sportcsarnokban a női kézilabda bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjét az SC Leipzig és a Zsalgirisz Kaunasz együttese között. Az NDK és a Szovjetunió bajnokcsapatát, s annak vezetőit ma délelőtt a bratislavai városi nemzeti bizottság elnöke, Milan Hladký mérnök fogadja. A női kézilabda BEK 7. évi kü"delmel Igen érdekesek voltak. A legnagyobb meglepetést a tavalyi döntő szereplője, a HG Koppenhága veresége jelentette, — már a negyeddöntők során. Váratlan eredmény volt a Bp. Spartacus veresége is. a Zsalgirisz Kaunasztól. A kupaküzdelem 13 résztvevője közül egyébként a legjobb négy közé csak kelet-európai országok együttesei kerültek. Az elődöntőben a szovjet bajnokcsapat a temesvárlakat, az SC Leipzig pedig a Bohemlanst győzte le. A döntőben az SC Lelpziget tartják esélyesebbnek. # Nyugatüurópa röplabda bajnokságáért Hollandiában küzdenek. Ez egyben az Európa bajnokság egyik selejtezője is. Az első forduló eredményei: Hollandia—Anglia 3:0, Belgium—Svájc 3:0, NSZK—Finnország 3:0. • A röplabda BEK első elődöntő mérkőzését a Dinamó Bukarest 3:1 arányban nyerte meg az SC Leipzig ellen. A visszavágóra április 8-án kerül sor. A VÁRTNÁL Ô az a vég, csak azt tudnám A Bécsben lebonyolított jégkorong-világbajnokság ugyan már a múlté, de annak eseményei felett, főleg a befejező akkordok disszonánsa miatt — nem lehet egyszerűen napirendre térni. Az ember igazán nem érti, miért kellett mindennek úgy végződnie, mint annak a Stadthalle látogatói, valamlut a TV-nézők százmilliói szemtanúi voltak .. . Egy már teljesen biztos volt az utolsó nap előtt is: a Szovjetuniótól nem lehet elvenni a világbajnoki címet még esetleges veresége során sem. A csehszlovák válogatott valamilyen érmét az emlékezetes Svédország — Kanada, vagyis az utolsó előtti mérkőzésig szintúgy nem fenyegette veszély. A csehszlovák idegeket felborzoló első ok a svédek váratlan hatalmas győzelme volt a kedvüket vesztett kanadaiak felett, akik számára a VB már — legalábbis a sport terén — a Szovjetuniótól elszenvedett vereség után befejeződött. A kanadaiak úgy jöttek Európába, hogy ez a VB nekik áll. Vagy az aranyat szerzik meg, vagy pedig más nem érdekes. Az ilyen körülmények között született svéd győzelem egyszeriben megváltoztatta a helyzetet. A csehszlovák vezetők és újságírók azonnal latolgatták, hogy vagy győznünk kell a szovjet csapat ellen, vagy legalábbis gól nélküli, esetleges más kis számjegyű döntetlent elérni vele szemben, s akkor nem lehet baj az érmek körül. A hevesebbek azt állították, hogy amennyiben a szovjet csapat bajtársias, „lead legalább egy pontot". A mérsékeltebbek és józanabbak tudták, hogy a szovjet csapat ilyen sportszerűtlenségre nem hajlandó. Rangjához méltóan szerepelt az addigiak során, természetesen vereség nélkül akarta befejezni a nagyszerű sorozatot. A DRÁMA ÉS ANNAK SZEREPLŐI Bebizonyosodott, hogy játékosainkban, újságíróinkban egyaránt egy fontos kellék eléggé hiánycikk volt; a helyénvaló szerényKEVESEBBET feledni ség. Nem az volt az igazi fokmérő, hogy csapatunk nagyszerűen szerepelt a VB-t megelőző előkészületi sorozat erőpróbáin, főleg a Kanadában sorra került ún. „Évszázad tornáján", hanem, sajnos, a finnektől elszenvedett vereség. A csehszlovák játékosok egyre azt hangoztatták, hogy egyszer már meg kelt vernünk a szovjet csapatot és akkor odahaza mindenki elégedett lesz. Talán ezzel meg is bocsát minden szurkoló a „vétkeseknek". Nagy volt az akarás a csapat tagjai között. A csehszlovák szurkolók Bécsben soha nem látott tömege is hathatós segítséget ígért. Lehet, arra számítottak, hogy még a sok próbát állt szovjet csapat tagjai is elvesztik a fejüket és térdre kényszeríthetők. Jaroslav Holík járt a „küzdők" élén. Valósággal kereste az összekoccanás! lehetőségeket és megjegyzéseivel „a felhívás keringőre" kezdeményezője volt. Kár, hogy nem akadt valaki a csapat felelős vezetői kiizül, aki idejekorán lehiggasztotta volna. Elité lendő, hogy a szovjet csapat vezetői sem a higgadt ész tanácsát követték, s megengedték, hogy Ragulin szálljon csatába Jaroslav Holikkal. A szovjet hátvédóriás már azelőtt is a VB fenegyerekeként volt ismeretes. Mindig ő akart elégtételt venni a társait ért esetleges sérelmekért. A csetepatéból tömeges verekedés kerekedett, amelyért nem kellett volna magát szégyellnie még a kanadai hivatásos liea szereplőinek sem. — De nekünk annál inkább. — Ez bizony rossz ajánlólevél volt a viiás szemeláttára, az osztrák köztársasági elnök jelenlétében. A csehszlovák turisták hanf>orkánja és füttykoncertje magával ragadta a hazai nézők ezreinek véleménynyilvánítását is. Itt a rendezők is hibásak voltak. Mint minden mérkőzés, a szovjet—csehszlovák találkozó után is a győztes tiszteletére el kellett volna Játszani a liimnnszt, majd a két csapatnak egymást üdvözölve el kellett votna hagynia a jeget, hogy azután kezdetét KAPTUNK 1. vehesse a záróünnepély, a győzteseknek és a helyezetteknek járó tiszteletdijak (stb.) átadása. Még a himnusz felcsendülése eltitt a szurkolók százai lepték el a jeget és a csehszlovák csapat még ha akart volna, sem juthatott hozzá, hogy kézszorítással fejezze ki elismerését az ezúttal is |obbnak bizonyult csapat irányában. Nem akadt senki, aki a fonák, kellemetlen, sőt kinos helyzetben tanáccsal látta volna el a csehszlovák játékosokat, akik végül is kézszorítás, a szokásos tiszteletadás nélkül hasyták el a küzdelem szfnterét. Az igaz, hogy Jaroslav Holik és társai nagyon akartak és legalább a végén szerették volna „kivágni a rezet", csakhogy az akarással nem lehet meg nem történtté tenni a kihívást, az ellenfél provokálását. Az is igaz, hogy a szovjet csapat már mindenképpen világbajnok volt, bárhogy végződjék is az utolsó találkozó. Erőnlét és összjáték terén most is jobb volt a csehszlováknál, tehát nem volt oka arra, hogy a kihívásra dulakodással válaszoljon. Ahelyett, hogy példát mutattunk volna a világnak, a jégkorong „görbetükrét" fordítottuk a másra érdemes és kíváncsi érdeklődők felé. Mindenesetre ésszerűbb lett volna már a Svédország—Kanada mérkőzés után edzői szinten megegyezni, hogy bármiképp alakuljon is az utolsó találkozó eredménye, lovagias eszközökkel mérkőzzünk egymással, és férfi módra fogadjuk a játék minden esetlegességét. Egyaránt hibás a kihívó és a kihívásra ösztönszerűen, nyersen válaszoló, meg a túlzott becsvágytól fűtött szurkolósereg is. Nyugodtan és tárgyilagosan állapította meg az egyik bécsi knlléga: „Az úgynevezett VB döntő (mert a valóságosra már a tervezettnél előbb került sor) más befejezésre lett volna érdemes." Ez az igazsági Hasonló jeleneteknek nem szabad megismétlődniük a sportszerűség és a baráti viszony érdekében. ZALA JOZSEE Fiatal teniszezőink bravúrja Az Aix en Provence-ben folyó nemzetközi teniszeversenyen két fiatal csehszlovák teniszező bravúros teljesítményt ért el. Mindketten megnyerték negyeddöntő mérkőzésüket nagynevű ellenfelük ellen. Géisiélküli döntetlenne! kezdődött Ma Prágában: Sparta—Slovan Bratislava Kijelölték Bratislava válogatottját a Budapest elleni mérkőzésre A nagy érdeklődéssel várt Bratislava—Budapest mérkőzésre, melyre április 6-án kerül sor Bratislavában, kijelölték a szlovák főváros szineit képviselő |átékosokat. A keretben a szlovákiai liga-csapatok tagjait találjuk. A kijelölt játékosok: