Új Szó, 1967. április (20. évfolyam, 90-118. szám)

1967-04-14 / 103. szám, péntek

Í

Nyílra mellett új Élelmiszeripari kombinátot építenek a Dubnica nad Váhom-I Stavoindustria dolgozói. (ČTK — Potráž felvétele) WILFRED BURCHETT: Élet a bombák tüzében „Miként készül fel egy tizenhétmilliós, gyengén fejlett, javarészt agrár jellegű ország arra, hogy hadat viseljen a világ leggazdagabb, legfejlettebb iparú, legnagyobb hadi potenciállal rendelkező országa ellen?" — erre a kérdésre kereste a választ északvietnami látogatásai alkalmával , „ — Wilfred Bur U J K O chett. Ezt kutatta Isten háta mögötti barlangokba telepített üzemekben, kórházzá átalakított pagodákban, vietnami vezetőkkel és fogságba esett amerikai pilótákkal folytatott beszélgetéseiben. Megtudjuk könyvéből, milyen elgondolások vezérlik a hosszú báborúra felkészülő Vietnami Demokratikus Köztársaságot gazdaságpolitikája kialakításánál: milyen eszközökkel ér, milyen eredménnyel vívja elkeseredett légi csatált a rátámadó agresszorral; hogyan él, tanul és dolgozik a vietnami nép e nehéz körülmények között; miképpen oldja meg NYVEK az egészségügyi szolgálat a megnövekedett feladatokat. Mindezeken felül nagy figyelmet szentel Burchett a háború kilátásainak. Jóslásokba természetesen nem bocsátkozik, de részletesen ismerteti a legilletékesebb vietnami vezetők véleményét a dél-vietnainl katonai helyzetről, számításairól, s leleplezi az amerikai politika Igaz valóját, amelyet hangzatos „békeoffenzívákkal" álcáznak. A szerzőt „Titkos háború" és „Dzsungelháború Dél-Vietnamban" című könyveinek megjelenése óta jól ismeri a magyar olvasóközönség. Kbben a művében folytatja a vietnami helyzetről szóló izgalmas krónikáját, kiválóan párosít' va — hogy Bertrand Russel kifejezésével éljünk — „az erkölcsi és politikai elkötelezettséget a hiánytalanul pontos és tényszerű tudósítással". (Kossuth Könyvkiadd) — Ne félf ellenségeidtől — a legrosszabb esetben megölnek, ne félj barátaidtól — a legrosszabb esetben elárulnak, de félj a közönyösöktől — ők ugyan nem ölnek meg és el sem árulnak, de az ö hallgatólagos beleegyezésükkel követnek el minden árulást és gyilkosságot a világon. Olyan ember írta le ezeket a szavakat, akit vagy harminc év előtt barátai elárultak, ellenségei megöltek, a közönyösök pedig fásultan nézték, hogyan pusztul el ártatlanul egy, a sok becsületes és tehetséges közül. Lehet, valaki majd túlzottnak tartja ezt az idézetet, amikor életünk olyan fonákságairól szólok, mint a közöny ... Ám úgy vélem, hogy a dolgok, illetve a hibák,a rossz túlzása nélkül nem igen lehet javulást eszközölni, s megszüntetni azokat a negatív jelenségeket, amelyek társadalmunkban szinte gyökeret vertek és amelyek a további rossznak, sőt a rosszabbnak a szálláscsinálói. És nem ls kétséges, hogy a közöny ma már olyan társadalmi rosszá fajult, amely feltétlenül megköveteli a túlzást, a hiperbolát, mivel a közöny a rossz ábécéjének az első, s egvben legfontosabb betűje. Eredetét, hol, mikor és hogyan Jött létre, igen nehéz lenne megállapítani, sőt szépapjának a nemtörődömségnek sem ismerjük gyermekkorát. Lehet, hogy már Szummerben vette kezdetét, lehet, hogy Homérosz Görögországában vagy Julius Caesar Rómájában ... A mi szocialista társadalmunkban azonban valószínűleg az egyenlősdit, az egyforma has koncepcióját hirdető politikus vetette el a közöny magját, aki ezzel leszerelte a dolgozók kezdeményezési ambícióit, s elérte azt, hogy a mester a műhelyben szemet hunyt az esztergályos első selejtje felett. Am az ls lehet, hogy a Postaügyi Minisztériumnak azt az osztályvezetőjét vagy főtanácsosát kell elmarasztalnunk, aki olyan javaslatokat hagyatott Jóvá, amelyek balkáni állapotokat idéztek elő a postaszállítmányok kézbesítése terén. Azt hiszem, nevetséges és szinte hihetetlen, hogy a postaigazgatóságok, valamint a minisztérium abban az esetben, ha a kézbesítő hibás szövegű (a posta jóvoltából!) vagy az időnorma után kézbesített táviratával a félnek súlyos anyagi és erkölcsi károkat okoz, a jelenleg érvényben levő előírások szellemében kártérítést nem fizet, s legjobb esetben a távirat feladási illetőkét téríti vissza a feladónak. Tudom, jó magam is — sajnos, nem egyedül — bűnös vagyok abban, hogy nem megyek reklamálni a postára, amikor Plzeftaz ellenséges vadászok éjszaka nem világítanak. Egy távoli, apró csillagot vettem célba. Arra lőttem, eszeveszetten és kétségbeesetten. Sose felejtem el ezt a pillanatot... A felügyelő pilóta homlokán verejték gyöngyözik. Letörli, aztán legyint, mintha el akarná hessegetni tolakodó emlékeit. — összesen kétszáz órát töltöttem a levegőben Németország és a németektől megszállt Franciaország felett. Kétszáz órát. Ennél többet senkinek meg se engedtek. Idegzetünket rettenetesen kimerítette a légitáraadások sorozata. Volt úgy, hogy csak leszállás után vettük észre gépünkön az ellenséges vadászok támadásainak nyomait. Egy Ízben százötven lövedék lyuggatta ki a gép fémborítását. Máskor meg a pilótánk hátát gránátrepesz szántotta végig. A leszállás után erőtlenül összecsuklott. A kétszáz óra alatt az eszkadron hatszáz emberéből csak harminc maradt életben. Persze, ezt alig vettük észre, hiszen a létszámot folyamatosan feltöltötték. A hamingtoni repülőtéren egy prlccsekkel zsúfolt fabarakkban huszonötén laktunk, a huszonötből csak hárman maradtunk meg. A kétszáz óra után Kanadába, a calgaryi pilóta Iskolába vezényeltek. — Végül mégis pilóta lett. — Igen, pilóta lettem. A kiképzés után East Wrettamba, a háromszáztizenegyedik va^^^ dászzászlóaljhoz kerültem. LonTTT

l don felett és az angol partok mentén portyáztam Spitfire tl1967. P

us

ö vadászgépemen. Olykor bombázókat is kísértem. MásIV. 14. kor meg a német rakétalövedékek, a VI ellen vetettek be. 5

Igen, azt le lehetett szedni a a levegőből, s ha irányító készülékét rongáltuk meg vissza lehetett fordítani, de a V2 ellen nem volt védekezés ... Elnézem ezt az embert, aki gyermekkorában egy parasztudvar mélyéről bámult fel a levegőt hasító ezüstös gépmadárra, s a kovácsműhely homályában arról álmodott, hogy ő repülni fog. Betelt az álma, megvalósult — de milyen rettenetes áron. — Sos£ szedték le a gépét? — Nem. Otthon szedtek le a levegőből. Negyvenöt után vlszszatértem a köztársaságba. Még egy évig a hadsereg kötelékében szolgáltam, aztán a polgári légiforgalomhoz kerültem, ötvenegyben a Nyugaton kiképzett pilótákat, még azokat ls, akik később a Szovjetunióban harcoló csehszlovák katonai egységekhez jelentkeztek, kémgyanús vagy politikailag megbízhatatlan elemeknek tartották. Egyeseket bebörtönöztek, másokat rosszul fizetett állásokba kényszerítettek. Én az utóbbiak közé tartoztam, ötvenegy után néhány évig az AVIA repülőgépgyár berepülő pilótája voltam, majd onnan ts kicsöppentem. jó néhány év telt el, míg 1960-ban a párt Központi Bizottságának határozata értelmében rehabilitáltak bennünket — És most? — Most. Hát megint Itt vagyok a polgári légi közlekedésnél. Elnézem az arcát. Ezt a komor, mégis szelídséget tükröző, belső önfegyelemről tanúskodó arcot. íme, egy ember, — gondolom magamban, — egy ember, aki álmodni mert. Egy kis falusi kovács fia, aki ezer kilométerek távolában is hű maradt hazájához. Ez nem a hős Mereszjev története. Nem vesztette el a lábát. Szárnya volt, és szárnyalni mert. S épp a szárnyát akarta lenyesni valaki. Ezt is meg kellene írni egyszer ... Végigballagok a repülőtér épületei előtt. Egy pillanatra megejt a hangárokban pihenő hatalmas gépek látványa. A kis szúnyogok és aerotaxik kis méretei szinte nevetségesen hatnak a hatalmas személyszállítók mellett. A betonnal burkolt föld megremeg talpam alatt, s rettenetes zaj recsegteti a levegőt, mintha az ég akarna meghasadni. Most startol az Indiai Légiforgalmi Társaság hatalmas gépe. Elnézem a fölém boruló roppant eget, a láthatár felé szűkülő kifutópályákat. A repülőtér a világ kapuja. Európa, Ázsia, Afrika, Amerika nyüzsgő városai felé kitáruló roppant kapu. A roppant levegőég az ember lehetőségeinek végtelenségével biztat. Egy pillanatra felvillan szemem előtt az étterem freskója. Akaratlan szimbolikája egymás tőszomszédságába hozta a távoli városokat. Hirtelen az jut eszembe, hogy Moszkva és New York is alig hat órányi távolságra van Prágától. Hogy is mondta az a pilóta ott az étteremben? — Kicsi a világ, kapitány ... Kicsi, és mégis roppant nagy. Rettenetes súly köt, nyűgöz ide a Föld felszínéhez. Nem önnön testem súlya, nem a Föld gravitációja, hanem a múlt, a történelem szörnyűséges súlya. Hatálytalanítani kell ezt a múltat, el kell emészteni, hogy szárnyalni tud|unk. * Két távoli csillag közelebb van egymáshoz, mint két egy asztalnál falatozó ember. Ezt a rettenetes távolságot kell áthidalni. Ám ehhez a civilizáció és technika vívmányain túl valami másra van szükségünk. Bizalomra. bői vagy Prágából a levél, a pénzesutalvány vagy a csomag két, három, sőt több napig is vándorol. De sok esetben az időhiány is szerepet játszik, no meg a reklamáció kilátástalansága. Az illető szerveknek ugyanis majd minden esetben van egy használható előírásuk vagy kifogásuk, amelyet, mivel a postát, mint állami intézményt mind máig nem perelheted, el kell fogadnod! szorosban, és Közönyös elvtárs meg társai a nemtörődömség durva pokrócával igyekeznek leplezni ezt a visszataszító valóságot, amely a régi periferíák legpiszkosabb zugait idézi. Ám Közönyös elvtárssal és társaival a villamosban, a labdarúgó-mérkőzéseken, a könyvtárakban, a boltokban, a propelleren, de még a ČEDOK irodáiban is találkozhatunk. Az ő hatásukat figyeltem meg annak a kis hivatalnoknőnek a viselkedésén is, aki az „eb ura fakó" elvet hirdeti és azt vallja, hogy csakis az íróasztalnál ülő referensnek lehet igaza. Közönyös és társai... Nemrégiben egyik szombat este belekintettem a lépcsőházban elhelyezett leveles ládánkba, s ebből egy Nyugat-Berlinben feladott expresszlevél hullott ki. A kézbesítő bizonyára kímélni akarta a liftünket és nem akart szombaton délután csengetésével bennünket felverni, a valóban sürgős és fontos levelet bedobta a már említett ládába, mit sem törődve azzal, hogy a levelet esetleg csak hétfőn délután fedezem fel, s abból nekem vagy családomnak kára is lehetne. Ezúttal panaszt emeltem. A reklamálást intéző hivatalnok leereszkedő udvariassággal hallgatta végig panaszomat, megígérte, hogy utána néz a dolgoknak, majd a legnagyobb meglepetésemre kijelentette, hogy a kézbesítő különösképpen nem is vétett az érvényben levő előírások ellen... És a legközelebbi külföldi expressz-levelemet ismét a lépcsőházi levélszekrényben találtam, méghozzá fejtűnő késéssel. Tudomásom lévén azonban az érvényes előírásokról — nem reklamáltam. Ám mindennek ellenére egy alázatos kérdést mégis szeretnék feltenni az illetékeseknek, vajon melyik Közönyösnek köszönhetem, hogy a megrendelt külföldi napilapokat gyakran, sőt az úgynevezett szabad szombatok alkalmával rendszeresen, három-, sőt négynapos késéssel kapom kézhez. És nagyon hálás lennék a bratislaval postaigazgatóságnak, ha szíveskednék megmagyarázni nekem és a többi sorsüldözöttnek, érdemes-e hétfőn vagy kedden kézbesített pénteki lapot elolvasni vagy sem, esetleg feleletet adni, miért is rendel meg az olvasó egy napilapot, s nem vesz kilószámra makulatúrát. .. Sajnos, ez a sértő nemtörődömség, amellyel Közönyös elvtárs és társai hazánk adófizető polgárainak mindennapi életét elkeserítik, társadalmi életünk minden szakaszán fellelhető, sőt fel is Ismerhető, annak ellenére, hogy időnként álcázza magát, íme egy példa! A városi közegészségügyi előadó (aki minden esetben orvos), a múlt év őszén lezáratta az egykori Síéin Sörgyár jelenleg Is üzemben levő vendéglőjének tőszomszédságában található nyilvános illemhelyet. A továbbiakkal azonban már sem ő. sem pedig a többi hivatalos közeg nem törődik, minek következtében a sörevári kimérő körnvéke, mind a Steiner, mind pedig a Szabó utca egy része nyilvános WC-évé változott. A sörkimérő elázott és gvakran rabiátus vendégei már délután négy ó-ától este tlz óráig a környék villanypóznáinak, szégyenkező gesztenyefáinak tövében végzik el kisebb vagy nagvobb szükségleteiket, fittyet hányva a Járókelőknek, gyerekeknek, lányoknak és asszonyoknak, akik undorodva és megbotránkozva kénytelenek e szemérmetlen részegek mellett' elhaladni. Ám nem csupán a Szabó utcai villanypóznák és fák, szemetes edények vonzzák gyakran már a munkaidőben és munkaruhában tántorgó és garázdálkodó ittas férfiakat, akik közt sok a kiskorú is, hanem a környék kapualjai és lépcsőházai is, ahol ezek a „kedves" látogatók leadják bűzlő névjegyüket. Meg vagyok róla győződve, hogy mindezt az illetékes szervek is nagyon ls jól tudják, ám a sörkimérő animalitásai körül csend van, akárcsak a Sipka Januárban történt az eset. Az egyik, a bratislavai rádióban dolgozó kollégámmal Prágába készültünk, s a ČEDOK elszállásolást biztosító irodájában két egyágyas szobát rendeltem három éjszakára. A hivatalnoknő udvariasan meghallgatott, majd megismételtette velem a megrendelést, s ezt feljegyezte naptárjába. Ezután egy előzékeny „rendbenvannal" útnak akart bocsájtani. Számomra azonban az ügy ilyen sima lefolyása igen gyanús volt, s ezért nyomban ki akartam fizetni a megrendelt szoba árát. Csak az utalvány átvételekor fizethet, szombat délelőtti — utasított el a referensnő. Nem tehettem mást, elköszöntem, de a legrosszabbra számítva prágai szerkesztőségünk közvetítésével egy másik szállodában is rezerváltattam szobákat. És igen előrelátóan cselekedtem. Mert szombat délelőtt, amikor kollégámmal a ČEDOK-ban megjelentünk, hogy az utalványt átvegyük és kifizessük, nagy meglepetéssel, s némi rosszmájú megelégedettséggel konstatáltuk, hogy a CEDOK-utalvány csupán egy kétágyas szobára szólott, méghozzá egyetlen egy éjszakára. Amikor pedig panaszt tettünk a hölgyike felettesénél; a kis „bájos még rám förmedt, s kijelentette, hogy azt sem tudom, mit rendeltem és, hogy ő énvelem nem hajlandó veszekedni (ezt már igen hangosan „mondotta^, mivel úgyis neki van igaza! Nem is kétséges, hogy ez a hölgyike Közönyös elvtársnak az egyik társa, — még akkor is ha Jómaga erről mit sem tud — aki rozsdaként marja életünk acélját, s elfelejti, hogy mindenütt az udvarias Európában — és remélnünk kellene, hogy 1967-ben végre már hazánk is ide tartozik — mindig a kliensnek van igaza, és hogy a referensnő sohasem veszekedhet. Különösen olyankor nem, amikor kétszeresen nincs igazai Szomorú tényként kell megállapítanunk, hogy Közönyös és társai kártékony tevékenységükkel nemcsak elégedetlenséget szítanak hazánk dolgozói között. A nemtörődömség ragadós példájával úton-útfélen mindenkit megfertőznek, bizalmatlanságot keltenek a rendszerrel szemben, amely tűri, hogv Közönyös és társai politikai és társadalmi életünk minden szakaszán, mind a népgazdaságban, mind a kultúra terén egyaránt kártékony ténykedést fejthessen ki. És bizony nagvon sokan kedvüket vesztve elkapják a nemtörődömség kórját, s posztjaikon, beosztásuk szerint, kisebb, nagyobb, sőt egész nagv, százmilliós károkat okoznak az országnak. Közönyös és társai — ha gyakran akaratlanul is, gátszakadásoknak, bánya- és vasútszerencsétlenségeknek. „justitzmordoknak", árvizeknek és tűzvészeknek voltak már előidézői a múltban ls. Éppen azért ténykedésük és apró kártevésük az országrombolásnak egyik módja, hiszen lényegében a kis dolgokból állnak össze a nagy dolgok, és ahogyan Goethe mondotta: Egy tanya elhamvasztása igazi szerencsétlenség és katasztrófa, a „haza nu^ztnlása" ellenben frázisl Vagyis ne csak óvakodjunk a Nemtörődöm Jánosoktól, hanem harcoljunk ls Közönyös és társai ellen. , BARSI IMRE