Új Szó, 1967. március (20. évfolyam, 60-90. szám)
1967-03-05 / 64. szám, vasárnap
212 000 000 kg teát szállít Ceylon évente a világ különbőzé országainak. (A szerzők felvétele) ta volna leplezni, vidáman zendített rá: „Wozu sind die Füsseí Zum Marschierea, zum Marschieren in die weite Welt. Von den Bergeshöhen kann mon Stödte sehen und im niedr'en Ta) ja, rauscht ein Wasserfall .. A mély völgyben azonban ragyogott a napfény, a teacser, jék kócos lombja között nők és gyerekek tipegtek, Hátukon vesszőkosárral, s szorgosan tépték és szórták a kosarakba a fentebb említett zöld leveleket. Az út mentén mindenütt kosarak hevertek, a dombokon pedig gyönyörű szanatóriumokként egyedülálló többemeletes épületek emelkedtek az égnek. Tea szárítók. A szövegírók és dalköltők, akik a lelkük mélyén ott melengetik a reményt, hogy alkotásuk egyszer sláger vagy egyenesen „evergreen" (örökzöld) lesz, a teaültetvényeken alighanem boldognak éreznék magukat. Itt amerre csak ellátunk, minden evergreen, örökké fiatal, örökké üde és örökké lió kilogramm. Májustól fogva a termés görbéje ugyan alászáll, ám Uva tartományban, Marurata vagy Haputale környékén emelkedik a minőség görbéje. A vidéken száraz szelek fújdogálnak, esőnek nyoma sincs, a nappalok forrók és tikkasztók, az éjszakák hűvösek, a tealevelek magukba szívják a nyár tüzét. De ugyanilyen jól érzik magukat januárban és februárban is a hegyek túlsó oldalán, Nuvara Elije és Dimbu!a környékén, Dikojában és Maskelijóban, az Adám-hegy tövében, ahova ekkortájt érkezik el az északkeleti monszun. A levélkék olyan igyekezettel gyűjtik a vidék ízeit és illatát, hogy azt az ember érzékei a messzi távolban is felfogják — a colombái laboratóriumokban is érzik a kóstolók. A teakóstoló a maga nemében bűvész. Olyan lény, aki az ízlés, szaglás és tapintás természetfeletti radarjával rendelkezik. Sőt — noha ez talái értelmetlenségnek tűnik, a látás és hallá;, radarjával is Lakonikus ité'etei, tonnákkal Találják el, mit nem láttunk Ceylonban I Háromszor megpróbálkozhatnak vele. Sőt akár ötször is megpróbálkozhatnak s nem is kell holmi nagyszerű és egzotikus dolgokat felsorol rviok, mrnt például ... ... tigris Felhőkarcoló. Hűtőszekrény. Áfonya. Körte ... Vegyük csók szépen sorjában. Tigrist üt valóban csak oz állatkertben láthatunk. Néhány magasabb épületet a Queen's Street-en, az üzleti negyedben emeltek, ezeket azonban a legjobb akarattal se nevelhetjük felhőkarcolóknak. Két pont... Ceylonban még sosem fagyott be egy halastó, az ereszről nem hullott le egy jégcsap; a jeget az itteniek csak a hűtőszekrényből ismerik, hűtőszekrény viszont garmadával akad Ceylonban — mégpedig a legkülönbözőbb márkájú. Az áfonyával másként áll a dolog. Hiába kerestük a hegyes vidékeken is. Ami ízét és illatát illeti, az itteni természet létrehozta egy sikerült utánzatát - a golgotavirág egy ehető válfajának - a Passiflora edulisnak a bogyós termését. Ezek a bogyók azonban narancsszínűek és tojás nagyságúak. Nuvara Elije környékén ugyan láttunk néhány körtefát - ám termésük olyan volt mint a sár — se íze se illata. S ha már a természetnél tartunk, vígan sorolhatjuk tovább. Nem sétálhatunk tölgyesben. Gombának híre sincs. Nem szakíthatunk hamvas szilvát. Nem heveredhetünk kakukkfű-szőnyegre (jóllehet számos rokona él itt, mint például a majoránna, a borsosmenta, nem is szólva a zsályáról)... S hogy a lehető legegyszerűbb dolgot említsük — Ceylonban sosem heveredhetünk a szénába. Híre sincs itt a szénakaszálásnak, a sarjúnak, a szénaláznak, nem láthatunk se. hol sem szénaboglyát, még kevésbé szénakazlat. A ceyloni tehén elé sosem tesznek illatos szénát. Igaz ugyan, hogy esztendőhosszat ott illatozik előtte a friss fű. És ugyanígy áll a dolog a teával, amelyről most lesz szó. Ceylonban járni ugyanis és nem emlékezni meg a teáról — ez körülbelül olyasmi, mintha Brazíliában nem csapná meg orrunkat a kávé illata, vagy Prágában nem vennénk tudodomást a Hradčanyról. Mert a tea magasan dominál Ceylon felett, magasabban mint a nevezetes Adám-hegy. A tea képezi Ceylon kivitelének 60 százalékát. A tea a legfontosabb devizaforrás. Mintegy négyszázezer embernek ad munkát közvetlenül és több tízezernek közvetve. A ceyloni tea az egész világon fogalom - jóllehet az DIMBUIÁBAN MÉG ESIK első pillantásra csak közönséges zöld levélke ... Az első teaültetvényeket Colombóból Hattonba vezető utunkon láttuk. A festői kókuszpá Ima-ligeteket és a teraszos rizsföldeket váltották fel, amelyek az alacsonyabban fekvő vidékeken terülnek el. Gampola után a kaucsukfa-ültetvények következtek — árnyékukban albérlőjükkel - a kakaócserjével. Majd a karcsú, szép növésű arékapálmák csoportjai tűntek fel. S köztük mindig egy-egy teaültetvény, amely a folyók sellőitől magasan felfut a meredek hegyoldalra. Emitt gigantikus áfonyabokrokra emlékeztetett, másutt -fantasztikus kertre, amelyben szorgos kertészek sok ezernyi puszpángot nyírnak, akárcsak őfelsége XIV. Lajos parkjaiban. S ha az ember egy pillanatra lehunyta a szemét, tüstént a bolívioi indiánok között érezte magát, a kókacserje-ültetvényeken. Amott a szél nekilódult a hegyoldalnak, megcibálta a fák koronáját, amelyek gondos dajkaként álltak a kényes teacserjék felett - s a lejtő nyomban világosabbá vált. Fejünk felett váratlanul vízesés zúgása hallatszott, mielőtt azonban körültekinthettünk volna, a lejtő már újfent ezüstszürke volt. Túl sok volt egyszerre a szépségből, érzékeink szinte belerészegedtek. Hasonlatokkal próbálkoztunk. „Svabinský Mennyei szonátája.. . „Hol a réten csermely csobog . .. hegyek hátán fenyves susog ... földreszállott éden vagy te, ... Még jó, hogy a ceylonioknak nem volt egy František Škroupjuk!" „És a fenyvesek ..." „Otakar Pertold egyáltalán nem túlzott. Öt idézzük szó szerint:... a sziklókról és a hegyoldalakról mindenütt bizarr alakú zuhatagokat és sellőket alkotó vízesések zuhogtak alá ..." Bal felől magasan egy újabb vízesés morajlott fel, vize mintha egyenesen az égből hullott volna alá, a szikla ormát nem lehetett látni, sűrű ködbe burkolózott. S ekkor Róbert, aki az egész úton melankolikusan hallgatott, mert ezzel az útjával nem csak Ceylontól, hanem az expedíciótól is búcsút vett, váratlanul megszólalt: — Teljesen olyan ez, mint abban a német dalban, hogy „Wozu sind die Füsse." Ti nem ismeritek, fiúk? Mindjárt eléneklem! S mintha csak bánatát akarcsillogó bokrok, amelyek levelei után az emberi kéz ugyanolyan mohón nyúl decemberben mint júniusban, ma, holnap és tíz esztendő múlva ... — De ötven év elteltével vége, — jegyezte meg tárgyilagosan C. W. Bond, az AdámÍrta: HANZELKA és ZIKMUND hegy alatt elterülő maskelijai teaültetvény főfelügyelője. — Nem terem tovább. Megérkeznek az elefántok vagy a traktorok, vége. Kitépik, kiszaggatják gyökerestül... Am legyen, tépjék.szaggassák, irtsák ki - de ötven esztendei üdeség, ragyogás után. Hány evergreennek jut ilyen sors osztályrészül? Al Ültetvényt minden hétnyolc napban, a magasabban fekvő helyeken kilenc — tizennégy naponként kosaras emberek lepik el. Lecsipkedik, ami a legutóbbi szedés óta nőtt. A flushöt. A két levelet és a bimbót - a klasszikus two leaves and a bud-ot - vagy bánját, két levelet a csenevész bimbóval. Elég. A többivel nem törődnek. Az öregebb levelek, amelyek a gondtalan, iskolázás előtti három — hét esztendő alatt sarjadtak, tovább csilloghatnak és zöldellhetnek. Mosolyognak és egyre sarjadnak, erőt szívnak a talajból, levegőből és napfényből, hogy egykét hetenként legértékesebb hajtásukkal adózzanak az embernek. Két levéllel és bimbóval minden egyes gallyukról. Ez havonta átlagban 39 millió fontot tesz ki. A valóságban azonban négyszer annyi, mert a statisztikákban a szárított tealevél súlya szerepel. Míg a tea tengerentúli útja előtt a kikötőbe kerül, súlya negyedrésznyire csökken. Igy tehát az emberi kezek Ceylonban havonta 70 608 000 kilogramm bársonysima levelet és bimbót gyűjtenek össze, ímelyek még alig sarjadtak ki. S így megy ez szünet nélkül. Hétről hétre. A „nyár" alkonyán — augusztusban — a legkevesebb a termés: mindössze 50 000 000 kilogramm. „Tavaszszal" - áprilisban és májusban — csúcseredmény: 90 milmegsokszorozva és a tőzsde je<entéseibe vetítve, ezreket es tízezreket érnek. Megfellebbezhetetlenek. Talán ez a váltságdíja annak, hogy ínyenc bűvészkedésüket nap mint a nap példátlan aszkézissel kell meg vóltaniok. Az aranyszínű folyadékból, ameilyel óraszám-a úgyszólván teie a szájuk, soha nem isznak jóízűen. Nem ó'l jogukban élniök azzal az előnynyel, amellyel a természet és a sokéves gyakorlat ajándékozta meg őket. Nyilván még otthon, magánéletükben sem. December tizenötödikén délelőtt, mikor megérkeztünk a legnagyobb ceyloni teakiviteli társaság, a Brooke Bond Ceylon Ltd. alkimista műhelyébe, Meri!! Fernando úr volt szolgálatban. Középtermetű, elegáns ember, széjjelfésült fruf'uval, nyakkendősen, bal hóna alatt vastag könyvvel, fehér orvosi köpenyben. Árnyékként járt utána kerekeken gördülő magas asztalával Sellathurai úr, és mozgó irodája ferde lapján gondosan és ellentmondás nélkül jegyezte fel Fernando úr lakonikus ítéleteinek minden szavát. Szótlanul követte a pultok, fiókok, rekeszek, dobozok, fazekak és tégelyek hosszú során. A helyiségben csend volt, Csak időnként súgott valaki valamit, itt-ott hangzott fel olyan nesz, mint ha homokot szórnának egy pléhlapra, nyomban utána olyan szürcsölés, amilyenért ebéd közben a gyerekeket szokták szidni, nyomban azután pedig egy löttyenés emelte fel Fernando úr szófukarságának zsilipéit: - Alfa, egy kissé pehelyszerű, húsos, réz, kettő tizenöt. Csak ezután mutatkozott be és udvariasan elmosolyodott; mosolyából azonban kiérzett a figyelmeztetés: most nincs időm beszélgetésre, tömérdek munkám van, jöjjenek akkor, ha Sellathurai úr feljegyzi az utolsó mintát Is, vagy egy óra múlva ... S habozás nélkül a következő csésze utánanyúlt. így aztán elég időnk volt ahhoz, hogy elnézelődjünk és feljegyezzük a csendbe hulló szavakat, miközben újjai között szakértően dörzsölgette a száraz teát (lám, a homokszórásra emlékeztető nesz), majd szürcsölt egyet. Hegyes. Csípős. Húsos. Kövér. Megpörkölődött. Testes. Ezek a jelzők mind a teára vonatkoztak. Azaz pontosabban a tea ízére. — Aztán próbálja meggyőzni az ember a gyereket arról, hogy a bor száraz lehet, öntöttük ki szívünket a kereskedelmi igazgatónak a sarokban. A kíséretünkbe szegődött igazgató mintegy mentegetőzésképpen megjegyezte. — A dolog úgy áll, hogy ha mindenki maga alkotná meg a saját szaknyelvét, soha meg nem értenénk egymást. Ezért aztán a régi bevált zsargonhoz tartjuk magunkat. Ez egy kissé hagyomány is. Egy kissé pedig óvatosság. Egyébként elhiszem, hogy a testes tea nem nyerte meg a tetszésüket. .. Közben egy alkalmazott levett a villanyfőzőröl egy forró vízzel teli kannát s további csészéket töltött teli. — Mindegyik csészében pontosan hat és fél gramm tea van, •- árulta el a nyílt titkot az igazgató a szürcsölő alkimista helyett. — Pontosan hat percig hagyják a teát kilúgozódni, majd két kanál pasztőrözött tejet adnak hozzá. Fernando úr csak akkor kóstolja meg, mikor mór kihűlt. A teát természetesen nem édesítjük . . . Negyedik Károly király Velharticei Bušek főúrral alighanem ugyanígy kóstolgatta burgundi borát, ugyanígy szagolgatta, forgatta a szójában ám azután jóízűen le is nyelte. Fernando úr viszont királyhoz egyáltalán nem illően minden alkalommal egy óriási, hasas sárgaréz köpőcsésze fölé hajolt — amely inkább emlékeztetett a negyvenkettes ágyú csövére, mint a Várótermekből ismert szerény kis köpőcsészére - s szája tartalmát aranyos sugárban beleköpte. Ime: a löttyenés... Közben azonban még szeme alapos vizsgálatnak vetette alá a kiköpött teasugarat s nyilván el is látta a megfelelő osztályozó jelzővel. — A teapróbák során mindig egyforma megvilágításra van szükség, - jegyezte meg az igazgató. — Mesterséges világítás mellett nem lehet próbát végezni. Itt, Ceylonban az az előnyünk, hogy a nap az egész év folyamán úgyszólván egyforma hosszú. Talán érdekelni fogja önöket, hogy kizárólag csak északról eső fény ellenében végzünk próbákat. Sosem közvetlen napfény ellenében . . . Miolatt Fernando úr szorgalmasan használta mind az öt gyakorlott érzékét, mialatt ujjai között dörzsölgette a fahéjbarno, bársonyfekete, aranyos rézszínű és rézarany árnyalatú tealeveleket, miközben kitartóan szürcsölte és köpdöste ki a teát, s félhangon közölte Ítéleteit a szerény Sellathurai úrral. az igazgató az egyik üzleti titkot a másik után árulta el. Dimbulábon még esik, de már gyengébben. Fernando úr úgy véli, hogy három-négy héten belül megjön a monszun. Természetesen esze ágában sincs a meteorológusoktól érdeklődni. Véleményét azon teaminták szerint alkotta meg, amelyeket tegnap kaptunk Dimbulából. Egyébiránt jó hét esztendeig is megtart, míg egy teakóstoló elsőrendű szakemberré dolgozza fel magát. Nincs olyan gép, amely pótolhatná. Hetenként három-négyezer mintát próbálunk itt ki. Egyébként bajban vagyunk a vegyészekkel. A nemrégiben fejükbe vették, hogy a vízbe klóron kívül fluort is adagoljanak. Aliitólag azért, hogy ne romoljanak az emberek fogai. Emiatt aztán kénytelenek vagyunk megváltoztatni a receptjeinket. A fluorozott víz egészen mái teafajtákat követel, mint a klórozott. Másrészt viszont könynyebb a dolgunk, hogy naponta járnak a léglökéses repülőgépek. A múltban olykor napokig tartott, míg a minta eljutott a Mincing Lane-i tőzsdére. Ma néhány óra alatt odajut. S a tőzsde is oly gyorsan reagál, akár a léglökéses repülőgép. Fernando úr épp a kétszó- zadik csésze teát kóstolta. Jólnevelten megtörölte a száját, kezet mosott, levetette orvosi köpenyét s odajött hozzánk engedelmet kérni, hogy előbb nem foglalkozott velünk. — Most már szolgálatukra állok, tessék csak kérdezni... — Nem inna velünk egy csésze teát, Fernando úr? Olyan képet vágott, mintha valaki egy egész citromot facsart volna a csészéjébe: — Mindent, de azt nemül Babos László fordítása