Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)
1967-02-11 / 42. szám, szombat
Tár sadalom és kultúra ' jr A könyvterjesztés kérdőjelei A kultúra és a művészet kérdése a háborút követő években talán egyszer sem állt annyira a köznyilvánosság érdeklődésének középpontjában, mint éppen ma. Ez az érdeklődés vitathatatlanul összefügg a kultúra és művészet életünkben elfoglalt társadalmi szerepével, s magától értetődően felöleli a könyvkiadás és a könyvterjesztés problémáit is. Korábban már foglalkoztunk a hazai magyar könyvkiadás egyes problémáival, e helyütt most az összefüggéseket, de Jobbára az érem másik oldalát, a könyvterjesztés néhány kérdését szeretnénk érinteni. Annak ellenére, ugyanis hogy a könyvellátottságban az e/lmúlt években alapvető változás történt — s ebben jelentős szerepe van a Slovenská kniha könyvterjesztő vállalatnak — találkozhatunk olyan jelenségekkel, melyek hovatovább gátjai a korszerű -könyvterjesztésnek. A fejlődés bizonyítására korábban már megemlítettük, hogy a könyvvásárlás értéke — öt év alatt — csak Szlovákiában több mint 40 millió koronával emelkedett, tehát egy lakosra számítva az 1962-es szintnek megfelelő 23,— koronáról 1967-re 33,90-re (tervezettJ. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a könyvterjesztés nem elég rugalmas, s nemcsak a kereslet kielégítését illetően akadnak megoldásra váró problémák, hanem az Irodalom jobb népszerűsítése szempontjából is. Az irodalom főleg hazai irodalmunk tudatosabb népszerűsítésével kapcsolatban kétségtelenül igazuk van azoknak, akik azt mondják: „a több könyvet" jelszóhoz a „jobb könyv" fogalma is párosuljon. Igaz viszont az is, hogy a „jobb könyvek"-et is sokszor zsákbamacskaként kezelik s a könyvpiac egyszeri minimális kielégítése mellett az utánrendelés nem egyszer mellékes marad. A könyvkiadó magyar szerkesztőségének decemberi ülésén L. Meislinger nem ok nélkül hivatkozott arra, hogy a kiadó előzetes tervét egyes könyvkereskedések válaszra sem méltatják, s ennek eredményeként a könyvterjesztő az 1967-ben megjelenő könyvekre megdöbbentően minimális rendelést tett. A nem sorozatban megjelenő könyvek közül ugyanis Fábry Zoltán: Valóságirodalom című művét 100, Turczel Lajos: Kisebbségi irodalmunk ... tanulmánykötetét 100, Dobos László: Földönfutók és Egri Viktor: Emberközelben című regényét 400—400, Szabó Béla novelláskötetét pedig mindössze 300 példányban rendelte meg. Tehát a közös könyvkiadás kétes értékű csúcsa, Forbáth Imre: Eszmék és arcok című múlt évben megjelent kötetének 170-es példányszáma után újabb „meglepek tések" rajzolódtak a hazai magyar könyvkiadás egére. Tudom, azóta már részben módosultak ezek az irányszámok, mégis elgondolkoztató, milyen szempontok azok, melyek a hazai magyar Irodalom legjobb alkotásait is enynyire szűkmarkúan mérik. (Persze, meg kell mondanunk azt is, a szlovák vagy a cseh könyvek terjesztését illetően sem jobb a helyzet. Hiba volna tehát ezt a kérdést nemzetiségi sérelemként kezelni). Néhány évvel ezelőtt a könyvterjesztés egyik szenvedélyes bírálója azt írta, „annak ellenére, hogy létezik a Slovenská kniha, mégis eladásra kerülnek a könyvek." Azt hiszem, ez az egyoldalú és a könyvterjesztés becsületes dolgozóit sértő megjegyzés enyhén szólva is túlzás, ennek ellenére elgondolkoztató lehet. Vitathatatlan ugyanis, hogy a vállalat monopoljellegéből eredően a munkamódszerek mintha túlságosan „megállapodottak" volnának, s nem minden esetben keresik a korszerű könyvterjesztés legcélravezetőbb formáit. Ha most mégis „módosításról" szólhatunk, ennek okát nemcsak a könyvterjesztő nagyobb jóindulatában, hanem a könyvkiadó ésszerű kockázatot vállaló magatartásában ls kereshetjük. Ez utóbbi lehetősége ugyan eddig ls megvolt, azonban nem minden esetben éltek vele. A nagyvonalúság önmagában azonban még nem jelenti az olvasóhoz vezető utat. Ehhez a könyvkiadó és a könyvterjesztő jó munkájára, együttes akcióira van szükség. Azt hiszem, igazat kell adnunk Orlík elvtársnak, a nyugat-szlovákiai kerületi könyvterjesztő vállalat igazgatóhelyettesének, amikor azt mondja, hogy „a könyvkiadók propagandatevékenysége minimális". Ahhoz ugyanis, hogy m a sokat emlegetett „bűvös körből" végre kikerüljön a könyvterjesztés, a kiadónak is nagyobb felelősséget kell vállalnia. Az alacsony példányszámokat Orlík elvtárs azzal magyarázza, hogy ők rövidlejáratú megrendeléseket tesznek, s az viszont a kiadó dolga, hány példányban adja ki a könyvet. Ez a megállapítás elfogadható lenne, ha a „rövidlejáratú rendeléseket" — a tények alapján — nem kellene kissé korrigálni. E tények között első helyen említeném, hogy csak a nyugat-szlovákiai kerületben több mint 20 könyvesbolt árusít magyar könyveket. Ily módon az idei könyvekre tett rendelés a legkevésbé sem mondható a „lehetőségek csúcsának". Igaz az is, hogy a könyvvásárló szándékán kétségtelenül nehéz „erőszakot" elkövetni... Ugyanakkor távolról sem állítjuk hogy a hazai irodalmunk alkotásai — egy-két kivételtől eltekintve — versenyre kelhetnek az egyetemes magyar Irodalom, vagy a világirodalom legjobb alkotásaival. Ennek ellenére azt azonban joggal elvárhatjuk, hogy a vegyeslakosságú járásokban a közkönyvtárak [az iskolai könyvtárakat ls beleértve) mindegyikében megtaláljuk, illetve megtalálják az olvasók a hazai szerzők műveit. Kár volna azonban elvitatni azt a meggyőződésünket is, hogy akadnak azért olyan „mindenre elszánt" könyvbarátok, akik a hazai szerzők műveit is keresik. A könyvvásárlő azonban jobbára abból választ, Ffyi ami a könyvesboltokban található. A tények viszont azt mi'J bizonyítják, a hazai irodalom termékei egyes üzletekben „hiánycikk" számba mennek. 1987. utóbbit talán bizonyítani is kellene. íme, H_ néhány észrevétel: Az elmúlt évben megjelent könyvek közül Csontos Vilmos verskötetéből és Lovicsek Béla má5 sodik kiadású regényéből Léván egyetlen darab sincs raktáron! (Utánrendelésre sem kaptak). Dobos László könyvéből egy darab volt, Duba Gyula, Petröci Bálint, Dávid Teréz, Bábi Tibor, L. Kiss Ibolya, Egri Viktor könyvéből egyetlen egy sem. Fábry ľoltán Európa elrablása című művét eddig meg sem kapták ... Zselízen — Fábry kivételével — megközelítőleg hasonló a helyzet. Érsekújvárott Petröci, Lovicsek, L. Kiss Ibolya a hiánycikk, Komáromban (700. számú könyvkereskedés) Fábry, Dobos, Bábi, Monoszlóy és Lovicsek kötetét hiába keresi a vásárló. A hazai szerzők műveiből egyedül a komáromi 701es üzlet rendelkezik „bőséges" raktárkészlettel. Dunaszerdahelyen Tóth Elemér és Dobos a .hiánycikk", ugyanakkor a könyvesbolt dolgozójának véleménye szerint Fábry: Európa elrablása, Bábi: Könny a mikroszkóp alatt, Monoszlóy: A csók című kötetét január elején még nem kapták meg. Ha hinni lehet ezeknek a tényeknek, legalább is annak, hogy az említett könyvek a felsorolt helyeken egyáltalán nem kaphatók — erről személyesen győződtem meg — úgy fenntartásokkal tudom fogadni azokat a „rövidlejáratú rendeléseket", melyeket utánrendelés ritkán, vagy sohasem követ. A könyvterjesztés mechanizmusát illetően ugyanakkor elgondolkoztató, hogy egyes művek, melyek az év kb. harmadik negyedében jelentek meg, néhány hónap múlva sem kaphatók könyvesboltjainkban. Az üzlet kétségtelenül üzlet, itt azonban többről van szó. A kultúra közvetítéséről... A felsorolt példák meglehetősen önkényesen kiválasztottak s csak egyetlen kerületből valók! Meggyőződésem azonban, hogy másutt, sőt a szlovák, vagy a cseh könyvek terjesztését illetően sem vigasztalóbb a helyzet. „Ez van!" — visszhangzott fülemben utam során Rajkin tréfás-szellemes szólása, kissé azonban keserű szájízzel gondoltam arra, vajon lehet-e, szabad-e a kulturális értékek közvetítését ekkora hibaszázalékkal végezni... Igazságtalanok lennénk, ha elhallgatnánk, hogy a könyvkereskedelemben jócskán vannak az irodalom ügyét szívükön viselő terjesztők. Olyanok többek között, mint Mlynár elvtárs Komáromban, vagy Raöek elvtárs Érsekújvárott. Mellettük azonban akadnak olyanok is, akik a „felsőbb" irányelveket a maguk módján értelmezik, s nem szívesen vállalják a kevésbé „menő" irodalom pártfogolását. Léteznek viszont járási könyvbizottságok, sőt könyvtári felügyelők is! Legalább nekik kellene kissé jobban „odafigyelniük" az ügyre, hogy ezeket a bosszantó mulasztásokat ne kelljen a kultúra veszteséglistáján elkönyvelni. Általában a magyar könyvek terjesztését illetően is jócskán akadnak problémák. S ezek a könyvterjesztésben példás bratislavai, košicei, komáromi, érsekújvári, lévai stb. könyvesboltok kivételével elég gyakoriak. És itt nemcsak a hazai művekre gondolunk. A behozott könyvek némelyike a rendkívül alacsony példányszám miatt egyes könyvesboltokba el sem jut. Ily módon a választék sok helyütt meglehetősen korlátozott. A probléma lényege e téren talán a diszpécser-szolgálat, vagy a behozatali bizottság meglehetősen mechanikus munkájában keresendő. Ugyanakkor meg kell mondanunk azt is: a Szlovák Nemzeti Tanács Művelődésügyi Megbízotti Hivatala rendkívül nagyvonalúan kezeli a könyvbehozatal ügyét, s évente több millió koronát irányoz elő erre a célra. A könyvterjesztésről szólva kétségtelenül fontos szerepe van annak is: közigazgatási szerveink, a nemzeti bizottságok hogyan kezelik ezt a kérdést. És itt nemcsak a költségvetés biztosítására gondolunk, hanem arra is, hogy a nemzeti bizottságok támogassák a kulturált könyveladás lehetőségeit. (Nagymegyer vagy Zselfz esetében például ezek a feltételek aligha dicséretesek.) A költségvetés kapcsán egyébként szóvá kell tennünk azt is, hogy a vegyeslakosságú járásokban a nemzeti bizottságok többsége nem biztosítja az egy lakosra tervezett 3 koronás könyvvásárlást. A lévai járásban úgy akarnak ezen a kérdésen segíteni, hogy a JNB személyenkénti 1 koronás költségvetéséhez a HNB-éknek további 1,50 koronát kell biztosítaniuk. Az előző évben ugyanis ez utóbbit elmulasztották. S ez a mulasztás a járási székhelyre, Lévára is vonatkozik. Bár csak a mozi 200 ezer korona hasznot jelentett az elmúlt évben a városi nemzeti bizottságnak, könyvvásárlásra egy koronát sem áldoztak. Komáromban az idén teljesíteni szeretnék a 3 koronás irányszámot, Dunaszerdahelyen viszont erősen megközelítik. A könyvterjesztés kilátásai szempontjából nélkülözhetetlen a piackutatás, a közönség igényét és a könyvterjesztés problémáit felölelő szociológiai vizsgálat. S bár őszintén szólva — különösen a kezdő írók esetében — kevés remény van arra, hogy a bűvös 500-as példányszámot feljebb „tornászhassuk" (cseh és szlovák viszonylatban, sőt az arányokat tekintve külföldi viszonylatban is előkelő ez a példányszám) — a körültekintőbb közvéleménykutatás és a mű valós értéke ismerete alapján aligha fordulhat azonban elő, hogy ilyen — a már említett — megalázó módon állapítsák meg egyes könyvek példányszámát. Talán ritkábban fordulna elő az is, hogy a kevés ls „hiánycikk" legyen. Addig is azonban keresni kellene a módját az eladás „új" lehetőségeinek. Gondolunk itt az előjegyzéses könyvterjesztésre, a bizományi árusításra (10 százalék az önkéntes eladóé), vagy a JednDta-üzletek jobb bekapcsolására; az aktívabb propagandatevékenységre, kiadó és könyvterjesztő közös akcióira stb. A szerzők érdekeltté tétele szempontjából ugyanakkor nagyobb gondot kellene fordítani az író-olvasó találkozók rendezésére is. Nagymegyeri tapasztalat szerint ez jelentősen növeli a könyv iránti érdeklődést. Ezt az „áldozatot" az írók szívesen vállalják... Az eddigi tapasztalatok alapján azonban meg kell találni a módját annak is, hogy ezek a találkozók a sokszor elsekélyesedő „önsétáltatások" helyett irodalomtudat-alakító funkciót töltsenek be. A könyvterjesztés és a hazai magyar irodalom ápolása szempontjából ugyanakkor kedvezőnek mutatkozik a CSEMADOK kezdeményezése. Dr. Szabó Rezső főtitkár szerint ugyanis könyvekkel foglalkozó szakbizottságokat alakítanak, melyek a nemzeti bizottságoknak, a könyvtáraknak és a könyvterjesztőnek — különböző akciók szervezésével — egyaránt hathatós segítséget nyújtanak majd. Se szeri, se száma tehát a problémáknak, viszont jócskán kívánkozik „szépítési" lehetőség is. Azt hiszem, nem árt a könyvkiadás és könyvterjesztés kérdését, öszszefüggéseit alaposabban mérlegelni, s megtalálni a módját a mostani „üresjáratok" mellőzésének. Ennek érdekében, a teljesség igénye nélkül, néhány szempontot próbáltunk felvetni... S bár a sikereket távolról sem akarjuk kétségbevonni, meggyőződésünk, sokkal töbl. a feladatunk, semhogy az eredmények regisztrálásánál időzhetnénk. A könyv terjesztése közügy, s ezt — a tapasztalat alapján — nem árt néha a kelleténél kissé rangosabban újramondani. FONOD ZOLTÁN ÚJ VERSEK TÓTH ELEMÉR: Fohász a nagy út előtt Testvérem Ha megölnél halk muzsikaszó fakadna a szívünkben Asszonyom Ha megcsókolnál virágdíszek szökkennének a fákra s az eddig rekedt torkú madarak trilláikkal szilánkokra hasogatnák az ég puha-kék selymét Barátom Itasd meg lovaimat és abrakold őket erősen Ereimben huszonhat év félelmei kerengnek ^^^ m GEDE PÁL: Nincs örök titok Tolvaj szívedet vasra vertem s féltve őriztem rács mögött. S rab szívednek tolvaja lettem - ott üiök a tolvajok között. Én is kerestem boldogságom, hol már vesztették sokan mások s perzselődtek a titkos lángon lelket üdítő tündérálmok. Ám üszőkben is ott a szikra testem hamu - szíved az üszök Kettős létemnek vagy a titka s múlásomban a lét az örök. Sorsodnak foglya így lettem én s a sors előtt nincs örök titok. Lézengjek bár a vég peremén — harangok, még ne konduljatok! DÉNES GYÖRGY: ril rr rr I ŕ 1 unodes A cigarettám elhamvad lassan, én is elégek öntudatlan, testem felizzik s végtelen időbe ömlik életem, szétbomlik bennem az anyag kötése, s új formák konok törvénye gyúrja át izmaim rostját, csontomat, fülembe nyirkos föld tapad, szememből hajszál-gyökerek csiholnak sajgó életet. Tovább keringek majd a fákban, virágok, füvek harmatában, férgekben, bogarakban halódom tovább öntudatlan. De az értelem bús zenéje elhallgat bennem mindörökre.
