Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-01 / 32. szám, szerda

M. Pastyŕík elvtárs beszéde a szakszervezetek VI. kongresszusán (Folytatás a 4. oldalról) Köztársaságunk, kommunista pártunk vezetésével az imperialistaellenes békefront első soraiban áll. Az egész világ becsületes embereivel együtt határozottan elítéljük az Egyesült Államok szégyenteljes embertelen háborúját a vietnami nép ellen. Csehszlovákia népe továbbra is teljes mértékben támogatja a vietnami nép igazságos harcát. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a vietnami népnek nyújtott segítség koordinálását nagymértékben akadályozza a Kínai Népköztársaság vezetőinek szakadár politikája. Ez a politika tragikusan gyengíti sok száz I. ÍHÓ dolgozó erőfeszítéseit a jzocializmus építésében, é.; kárára van a nemzetközi munkásmozgalomnak ts. Amennyiben megfelelnek a valóságnak a külföldi sajtóügynökségek azon jelentései, hogy feloszlatták az összkínai szakszervezeti federációt, úgy ez további lépést jelent a kínai munkásosztály dezorganizálásával és dezorientálásával. Dolgozóink teljes szolidaritásukról biztosítsák az NSZK haladó erőit, mindazokat, akik • aktívan lépnek fel a revansista törekvések és az atomfegyverkezés ellen. Támogatjuk kormányunk politikáját, amelyet a Német Szövetségi Köztársasággal szemben folytat. Csehszlovákia dolgozói számára . érthetők a tőkés országok munkásosztályának követelései és vágyai. Éppen ezért támogatni fogjuk a munkásosztály harcát, nemzetközi méretekben ls. Szakszervezeti mozgalmunk mindig nagy jelentőséget tulajdonított az együttműködésnek Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fejlődésben lévő országaival és szakszervezeteivel. Megelégedettséggel állapithatjuk meg, hogy ez az együttműködés egyre inkább elmélyül. Legfőbb célunk az, hogy hozzájáruljunk az egységes imperialistaellenes front megszilárdításához és teljes mértékben támogassuk a nemzeti felszabadító harcot. Azokkal a feladatokkal, amelyeket kongresszusunk kitűzött, érvényesíteni fogjuk szakszervezeti mozgalmunk szerepét a szocialista társadalom fejlődésének jelenlegi időszakában. Tudjuk, hogy ez nem lesz könynyű, nehézségekkel kell megküzdenünk. Soha, egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szakszervezet feladatát — a dolgozók anyagi és kulturális érdekeinek védelmét .— csupán úgy teljesíthetjük, ha igyekezetünk összhangban fog állni az egyén és a társadalom érdekeivel. Minden dolgozó tudatába beleoltjuk, hogy ma érvényesebb, mint bármikor valaha az alapvető elv: „Jól termelni, jól gazdálkodni — jobban élni!". Mi újság az ipolysági Művelődési Otthonban? — Több színfolt van Ipolyság kulturális életének palettáján — mondja Horniak János elvtárs, a Művelődési Otthon Igazgatója, akivel a város kulturális életéről beszélgettünk hivatalában. — Az elmúlt év kulturális mérlege? — Kedvező. Igazán sok sikeres kulturális akciót bonyolítottunk le. Kedvező fogadtatásra találtak tanfolyamaink, mint például a német nyelvtanfolyam és a gépíró-, valamint a főzőtanfolyam. Áz esztendő kimagasló kulturális rendezvénye volt a Csemadok helyi szervezete által rendezett „Ipolyság kulturális életének 20 esztendeje" című kiállítás, a magyaT középiskola József Attila Irodalmi Színpadának bemutatója „Egy katona megy a hóban" címmel. Továbbá a Magyar Területi Színház szabadtéri előadása: „A lőcsei fehérasszony", a mezőgazdasági középiskola színjátszóinak bemutatója: Kisfaludy „A kérők" című darabja, a zólyomi Tajovský Színház több bemutatója, a szlovák középiskola „Ipoly" énekkarának hangversenyei František Zborovjan tanár vezényletével, a lévai zeneiskola tanárainak nagysikerű oktató jellegű hangversenye ... — Valóban sok sikeres akció. És mit hoz az 1967-es esztendő? — Az idén kulturális rendezvényeink jelentékeny része a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója megünneplésének jegyében valósul meg. A Csemadok helyi szervezete szabadtéri színielőadás megrendezésére készül. Szeretnénk vendégül látni az ukrán népi művészegyüttest. A Nemzetközi Nőnap alkalmából egyhetes vendégszereplésre hívjuk meg a MATESZ-t. A hét folyamán 3 előadást Ipolyságon, hármat pedig a környező nagyobb falvakban tartanak majd. A nyár folyamán elsőízben rendezzük meg a Honti Napokat a környék népművészeti együtteseinek seregszemléjével, Hont megye történetét bemutató kiállítással, történelmi játékokkal, felvonulásokkal egybekötve. Amennyiben ez az akciónk sikeres lesz — és ezt erősen reméljük — a Honti Napokat minden évben hagyományosan meg szeretnénk rendezni. — Jelenleg milyen tanfolyamok .folynak a Művelődési Otthon tevékenysége keretében? — A hagyományos varró, sütő- és főzőtanfolyam. Most indul a gépíró- és a tánctanfolyam. 85 Hallgatója van a német nyelvtanfolyamnak. Tizennyolcan pedig a nemzetközi nyelvet, az eszperantót tanulják. E tanfolyam vezetője Arnošt Váňa, a Szlovák Eszperantisták Szövetségének sokéves funkcionáriusa, hallgatói pedig a helybeli üzemek: a Strojstav, az állami birtokok, az erdészeti vállalat és a kommunális üzemek dolgozói. Sági Tóth Tibor. RAJT ELŐTT (M. Anger felv.) MARIÉ MAJEROVA: Nyolcvanötödik születésnaplát ünnepelte volna ma, s a hivatalos felköszöntök áradatába belezúgott volna a kladnőt Poldi kohó szirénái/lak időmérő búgása ... Marié Majerová azonban két héttel az évforduló előtt távozott. Örökre ... Sokan csak a pódiumokon elnöklő államdíjas nemzett művészt látták benne, akinek könyvet újból és újból megjelentek, aki a hivatalos fogadásokról sohasem hiányzott. Sokan szerették, nagyon szerették. De akadtak, akik irigyelték és megszólták. Nem sejthették, hogy könyveinek honoráriumából ló néhány művelődési otthont segített felépíteni, hogy nem egy kezdő írót, festőt és grafikust indított el útjára jótanáccsal és más útravalóval, mivel saját tapasztalatából tudta, hogy az ember nemcsak az igéből él, légyen azon ige, akár marxista-leninista is! A mélyből jött, ezért ismerte a szegények sorsát, a szegény lányok mostoha életét, melyet aztán 1905-ben, első, „Szüzesség" című regényében naturalista-élethű módon meg is örökített. A „Meddő szerelmek" akárcsak a párizsi diákéveinek során szerzett tapasztalatok alapján megírt „Köztársaságtér', valamint a „Föld leányai" című regényei a forradalmi munkásmozgalomhoz vezetik Marié Majerovát, aki Párizsban már az első világháború előtt, nihilisták és anarchisták között megtalálta Lenin híveit, az ember szebb holnapjának építőit. így aztán csak természetes, hogy itthon a kommunista párthoz csatlakozik, hozzá utolsó szívdobbanásáig hű is marad A húszas évek elején írja a „Legszebb élet" című regényét. S jóllehet a kladnót báyászcsaládok sorsát megelevenítő műve „Sziréna", valamint az ötvenes években hivatalos elismerésekben részesült „Gát", amelyben meglehetősen sok a leegyszerűsítés, nagy közönségsikert is aratott, a marxista és nem marxista kritika egyaránt a „Legszebb életet" tartja M. Majerová legjobb írói alkotásának. Am a „Bányászballada" című remekművéről bátran elmondhatjuk, hogy nemcsak méltó párja a Legszebb életnek, hanem egyben a két világháború közti cseh irodalom egyik igazgyöngye. A jubileumi megemlékezés helyett íródott ezen EMLÉK NEFELEJCS A KÁVÉSCSÉSZÉN nekrológ-félében azonban szólni kell arról is, hogy Marié Majerová, aki S. K. Neumannal, K. Tomannál, F. Gellnerrel és Fraňa Srámekkel Indult útnak, aki Ivan Olbrachttal és Josef Horával szerkesztette a Rudé právot, teljes szívvel és lélekkel újságíró volt, mégpedig a legjavából. Minden érdekelte őt, mindenről írt, színházról, pártmunkáról, kladnói bányászok tragédiájáról, mindaddig harcolt tollával, amíg a fasizmus szerkesztői asztalától el nem űzte üt. Elete valóban a legszebb élet volt, és a legteljesebb. Példamutató! Nagy kár, hogy 85. születésnapját jelző, az idő múlását és jattét jelző kladnói ködkürtök bugását ma már nem hallhatja ... —szaim— Emlék — elsárgult, száraz négylevelű lóhere egy könyv lapjai között, amely eszünkbe juttatja a pillanatot, amikor két, egymásra vágyó kéz, majd nyomban két forró ajak találkozott felette. Emlék — nefelejcs azon a kávéscsészén, amelyet kláštereci nagyanyám választott hozományába, mivel a vékony porcelánkészlet megtetszett neki s a készletből a pusztító idő csapásai csak ezt az egyetlen darabot hagyták meg. Ne haragudjanak ezért a nefelejcsért — tudom, ma már más a divat a kávéscsészék díszítésében. A nagyanyóra pedig nem úgy gondolunk, mint élő személyre', inkább már legenda a családi porcelánnal együtt. Az emlék, jóllehet árnyék, amely kísér bennünket, nem Chamisso árnyéka, amelyet elveszíthetünk és eladhatunk, az emlék nem állandó, nem látható, felfoghatatlan árnyék, szeszélyesen mozog s az árnyékra abban is emlékeztet, hogy megjelenéséhez fénysugárra van szükség. Mivel emlékeink tudatunk feneketlen mélyére hullanak, ahol felhalmozódnak, egymást nyomják, elveszítik színüket és alakjukat, érzelmi tartalmukat, megrázó voltukat és összefüggéseiket, míg csak valamely kívülről érkező impulzus, egy rájuk villanó fényszóró ki nem ragadja őket a fokozatosan lerakódott tények szövevényéből. Az emlék ilyenkor árnyékot vet, szürkét vagy rózsaszínűt, áttetszőt vagy aranyosat s kísér bennünket, míg csak ki nem fakul, vagy el nem nyomja a régi valóság. A gyermeknek bizonyos koráig nincsenek emlékei, a Jelennek és a jelenben él; csak jóval később emlékezik vissza gyermekéveire, gyermekkori barátaira, a valaha elkövetett csintalanságokra. Gyermekkorunk emlékeinek megformálásában rendszerint a felnőttek ls segítségünkre vannak, az ő segítségükkel válik gyermekségünk emléke plasztikussá. Nem bízom a költők és prózaírók emlékeiben: a mesélőkészség csábítása fenyegeti őket Csak nehezen bírnak megszabadulni szubjektivitásuktól, könynyen félrecsúsznak az objektivitás szilárd ösvényéről, észre se vesszük és már a parttalan képzelet országában járnak. Nem hiszek az írók emlékeinek, s mégis magam is hozzáfogtam emlékeim megírásához. A bolsevik azért bolsevik, hogy leküzdje az akadályokat, így tehát igyekszem leküzdeni azokat az akadályokat is, amelyek emlékeim megírása során kerülnek utamba. Ha az ember a maga számára emlékezik, emlékei nem kronologikus sorrendben merülnek fel. Az egyes események, arcok, vidékek, érzelmek, örömök és csalódások rendezetlenül, tővel heggyel összehányva jelennek meg, s ezeket a goethei „Schwankende Gestalten"-eket valamely külső indíték, olvasás vagy találkozás rögzíti. Úgyszólván változatlanul emlékszem egy halászmadárra, amely a Certovka feletti sűrűben fészkelt, éppen azzal az ablakkal szemben, amely mögött édesanyám varrógépe állt. A Certovka enyhén hullámzott szinte az ablakaink alatt s partjait télizöld futotta be. Hogy a múltkor az állatkertben járva megláttam a gyönyörű színes tollazatú papagájokat, e külső indíték különös élénken emlékezetembe idézte a gyermekkori halászmadarat. A Certovkai kis halászmadár, életemnek e talán legrégibb emléke annál is élénkebb, mert a madáVka szikrázőan színes tollai — ezek a csillagok, a mi szegénységünk poros, szürke földszintesége felett ragyogtak. Édesanyám, aki éppen akkortájt özvegyült meg, Prágába költözött, két oda férjhezment nővérétől várva segítséget Prágai lakásunk konyhája az udvarra nyílt, szobánk ablaka pedig egy keskeny kis kertre, amelyet a Vltava egyik ága szegett. A szobában zöldes félhomály terjengett s ezért édesanyám varrógépe közvetlenül az ablak alatt állt. A régi Singer-varrógép alatt halomban állt a csepüvászon, és a vörös vászon, amelylyel a huzatokat szegélyezte. Anakidején abból éltünk, hogy édesanyám védőhuzatokat varrt a párnázott „garnitúrákra". Akkoriban nagy divatban voltak a párnázott székek és kis heverők, a polgárság a nemesek fényűzését majmolta, díszítette a szalonjait, noha nem lakott bennük. A garnitúrák bársonyát vászonnal húzták be, s ezt a huzatot csak akkor vették le a bútorokról, ha vendéget vártak. Egy fotelhuzatért édesanyám hat krajcárt, egy diványhuzatért pedig tíz krajcárt kapott. A zsemlye darabja egy krajcár volt, a hidakon ugyancsak egy krajcár hídpénzt kellett fizetni. Ha kevés volt a munka, és nem telt házbérre, édesanyám albérlőt vett fel. Egy ideig egy harmadági unokatestvérem lakott nálunk. Hamarosan kórházba került, meg ls halt „szárazbetegségben"; egy könyvekkel teli láda maradt utána; így aztán az első szerzők, akikkel találkoztam, Érben, Celakovský, Némcová, Havlíček voltak. Unokatestvérem alakja kihullott emlékezetemből, ám a könyvek megmaradtak benne. Az iskolában felvettek a szegénysorsú gyermekek jegyzékébe, akik különféle ajándékozási akció során számításba kerülhettek. A konyhában aludtam, mivel édesanyám kora reggel kelt varrni s engem tovább hagyott aludni. Ha felemelte tekintetét a fel- és aláugráló tűről s megplllanatotta a halászmadarat, lábujjhegyen, mutatóujját a szájára téve kijött hozzám. Én már tudtam, miről van szó. A halászmadár 1 Ott ült lesben egy ágon, amely csaknem a víz fölé hajlott, olykor fel-felröppent s hegyes, hosszú csőrét a vízbe vágta. Villámgyorsan cikkázott az ágak között. „Csak csendesen, hogy el ne riasszuk 1" A ház még aludt, a halászmadárról senki se tudott. A titok elkápráztatott, elragadt. A halászmadár mesebeli Jelenés volt a csepüvászon szürkeségében, paradicsombell látvány, vigasz durva kis ruhámban, amelyet ajándékul kaptam, amely nem tetszett nekem, amelynek sosem tudtam úgy örülni, mint kis barátnőim ünneplő kabátkáiknak, a színházaknak, cukorkának és a simogatásnak örültek. Ha ma eszembe Jut hatesztendős korom kis halászmadara, boldogan gondolom: — Édesanyám, a Malá Strana-i jótékony hölgyek ajándékozta rongyokba öltöztettél, kásával etettél, de felébresztettél, hogy elgyönyörködjem a kis halászmadárban. Többet nem tudtál nekem nyújtani és mégis, mégis ilyen szikrázó ékszerrel gazdagítottad gyermekkoromat