Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-03 / 34. szám, péntek

L épten-nyomon ezt a jól Is­mert hangot halljuk a Sternberki Chronotechna óra­gyárban. Tiktakolnak a nagy választékban készülő asztali, fali és ébresztőórák, a percmu­tatók, a különféle időjelző ké­szülékek. Ketyeg, de úgyszól­ván teljesen hangtalanul a legújabb PRIM-óra is Jifí Vo­dáknak, a gyár műszaki-terme­lési igazgatóhelyettesének a karján, akivel óragyártásunk kérdéseiről beszélgetünk. Nem minden nap nyílik al­kalma a riporternek, hogy ilyen érdekes termelési ágba nyerjen bepillantást. Annál ls inkább, mivel országunk mind­össze húsz éve gyárt órákat, ami pedig kivitelüket illeti, még csak a kezdet kezdetén vagyunk — mégis évente már mintegy egymillió ébresztőórát (a termelés 80 százalékát! j ex­portáljuk. Ugyancsak kereset­tek küiröidön a karóráink, a falióráink, az ejtőernyő-kioldó­készülékeink (mert ezek is az óragvár termelési programjá­ban szerepelnek) s a csapágy­kövek is. — Évente körülbelül hány óra hagyja el a gyárukat? — kérdezem az igazgatóhelyettes­től. > — Ha nem számítjuk az évi 450 000 karórát, amelyet a No­vé Mesto nad Metují-i üzemünk gyárt, úgy asztali és faliórák­ból az elmúlt évben közel 150 ezret, ébresztőórákból pedig 1 320 000 darabot gyártottunk. — Hány alkatrészből áll egy­egy óra? — Megközelítően százból. Valamennyit magunk állítjuk elő, többnyire automatagépe­ken . .. Šternberkbe való utazásom előtt nagy vonásokban áttanul­mányoztam az óragyártás me­netét s Horváth Árpád: Az óra regénye című kiváló könyvéből az óra történetével is megis­merkedtem. Megtudtam, hogy az óra rendkívül jó minőségű nyersanyagokból készül. Előké­szítésének első szakasza az al­katrészgyártás. A nagy pontos­sággal dolgozó automata, fél­automata és célgépek segítsé­gével elkészült alkatrészeket az ellenőrző osztály mérőműsze­rekkel minőségileg megvizsgál­ja O rszágunk nagy lépést tett előre az óragyártás au­tomatizálásában. A Sternberki gyárban a többi között meg­csodáltam az „automata-üzem" termelését. Ez a gyár legfon­tosabb része, itt készülnek a legfinomabb alkatrészek, ame­lyek pontosságát mikrométer­rel mérik. Több mint 300 au­tomata ontja az óra parányi ré­szeit. Egy-egy ember 10—15 gépet szolgál ki. Munkájuk csu­pán abból áll, hogy beszabá­lyozzák a gépet, gondoskodnak az anyag betáplálásáról s el­lenőrzik, hibátlanul hagyja-e el a termék az automatát. A gyár fejlesztési műhelyében évente átlag 15 új automata célgép születik. — Milyen mértékben haté­konv a termelésük? — Megpróbálok összehason­Tiktak... tiktak... A „Prim Sonor Lux", amely el­nyerte a „Montreal 67" jelzést. lítással válaszolni: mint emlí­tettem, karórákból évente 450 ezer darabot gyártunk, az egy órára eső munkaigényesség 1,7 óra. A Szovjetunióban évente 30 millióra rúg a karóragyár­tás, mégis azonos az egy órá­ra eső munkaigényesség. Ha­sonló a helyzet az ébresztő­órák terén is: a mi mintegy egymilliós gyártásuknál az egy darabra eső munkaigényesség kb. 30 perc, s azokban az or­szágokban, ahol évente 5 mil­liót is gyártanak, szintén nem kisebb. • — ... s a minőség? ' — Ezen a téren sem kell szégyenkeznünk. Arról, hogy gyártmányaink életképesek, legjobban a fokozódó export tanúskodik. Minden gyártmá­nyunkat — a termelés beveze­tése előtt — a Brnói Kovotech­na, mint minőségellenőrző szerv a legszigorúbb próbák­nak veti alá. Új modelljeink nagyobbrészt jól megállják a helyüket, sok közülük elnyeri a „minőségi" rangot, sőt el­árulhatom: legújabb asztali óránk — mi PRIM SONOR LUX­nak neveztük el — az országos versenyben a „Montreal 67" jelzést is kiérdemelte. — Mi újjal lepik meg a vá­sárlóközönséget? — Leglaposabb, Ízléses kivi­telű karóránkat már látta, gyártását az előírt próbaidő után vezetjük be. Kétségtelenül „montreali" óránk is elnyeri a nagyközönség tetszését. En­gedje meg, hogy átadjam a fényképét. Az önök lapja lesz az első, amely közölni fogja ... Egyik legközelebbi slágerünk­nek az elektromos hajtású órát szánjuk. A napokban dol gő­zünk az 500 darabból álló első fejlesztési sorozat befejezésén. — A közelmúltban új, szo­katlan alakú, kétcsengős éb­resztőórák jelentek meg a ki­rakatokban. Mi ösztönzött e kétségtelenül exkluzív külső­re? — A külföldi kereslet. Tud­ni kell, hogy különösen Nyu­gaton az emberek mintegy megcsömörlöttek a „modern­ségtől", Ismét közkedveltté vál­nak a régiségek. Bár divatos bútorokkal és a technika vívmá­nyaival felszerelt lakásokban élnek, egy-egy régiséggel, vagy utánzatával idézik vissza a múltat. Ilyen „régiségnek" szántuk kétcsengős ébresztő­óránkat is s elárulhatom, nagy sikert aratunk vele. De persze nem ez gyárunk egyedüli kü­lönlegessége. Ezzel már vezet is egy kis kiállítási terembe, ahol egymás mellett sorakoznak az utóbbi időben gyártott órák. Sok gyártmányon nem is szerepel a Prim, illetve a Chronotechna jelzés, hanem a „Silent", „Star­lux" és más neveket olvassuk rajtuk — a külföldi üzletfél kívánta ezt így. it mondjunk még el a Sternberki Chronotechná­ról? Talán ennyit: A múlt évi tervet áruban 1,5 millió koro­nával túlteljesítette, a dolgo­zók átlag 500 korona nyereség­részesedést kaptak. Csak be­szélgetésünk legvégén árulta el szerényen az igazgatóhelyet­tes, hogy nemcsak a gyártást tartják szemük előtt, hanem a dolgozókról is messzemenően gondoskodnak. Nemrégiben egy 50 férőhelyes óvodát építettek gyermekeik számára, egy to­vábbit pedig tervbe vettek. Szövetkezeti építkezés kereté­ben már 300 dolgozónak bizto­sítottak lakást, a többiekre a közeljövőben kerül sor. A gyár közelében befejezés előtt áll az új internátus. Komplett, bú­torostul berendezett egyszobás lakások is vannak benne, ame­lyeket fiatal házaspárok ren­delkezésére bocsátanak, hogy közös életük első honapjaiban, éveiben ne legyenek lakás­gondjaik s egyúttal mindjárt kezdettől szövetkezeti lakásra tehessék félre a pénzüket. DÖSA JÓZSEF Ez az év is jelentős lesz Beszélgetés Galánta fejlődéséről Az utóbbi évek rohamos fejlődése Galánta arculatát ls újjá formálta. A nyugat-szlovákiai kerület e jelentős járást szék helye, amely nemrég még csupán nagyra nőtt falunak nézett ki, ma már igazi városi jelleget nyert. Ez az elkövetkező időszakban még kifejezőbb lesz. Pavel Rác elvtárssal, a városi nemzeti bizottság titkárával arról beszélgettünk, mi lyen fejlődés elé néz a közel nyolcezer lakosú város 1967 ben és a további években. Mint a legtöbb helyen, az új építkezések Galántán is szükségessé teszik számos ki­öregedett ház lebontását. A középitkezés keretében 37 la­kásegységet építenek a le­bontásra kerülő házak lakói számára. Az új házakat elő­reláthatólag október—novem­berben adják át rendeltetésé­nek. A város építésének súly­pontja az idén is az új lakó­telep. Eddig 375 család köl­tözött ide. Az idén minde­nekelőtt a környék rendezé­sére törekszenek. Modern köz­világítást vezetnek be, par­kosítják a házak környékét és a Magasépítő Vállalat dol­gozói kiépítik a Partizán ut­cát. Októberre tervezik az 57 férőhelyes gyermeknapközi otthon átadását. Az idén tovább folytatód­nak a tavaly megkezdett nagyszabású munkálatok: a poliklinika és a városi vízve­zeték épitése. A négy évre tervezett akció beruházási költségei 27 millió koronát tesznek ki. A poliklinika át­adásával már 1968-ban szá­molnak. Ugyanakkor megkez­dik az új kórház építését. Tervei már az idén elkészül­nek. Az említett építkezések igen nagy jelentőségűek a vá­ros szempontjából. A csator­názás után hamarosan megol­dódik az egészséges ivóvízel­látás régi problémája is. A nagy környékü járási szék­hely poliklinikája jelenleg, kényszermegoldásként az ere­detileg szülészeti klinikának készült épületben van. Ebben az évben befejezik a szabadtéri színpad első részé­nek építését. Ugyancsak az idén kerül sor a vasúti pálya­udvar mellett az új autóbusz­állomás átadására. Ez utóbbi építkezés nyolcszázezer koro­nába került. 1967-ben birto­kukba veszik új székházukat a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének tagjai ls. Ben­ne megfelelő elhelyezést nyer­nek a különféle érdekkörök és a gépkocsivezetők iskolája. A Járási Építövállalat, az állami gazdaság, a gépgyár és a Járási Közszolgáltatási üzemek dolgozói számára az idén 48 új lakás építését fe­jezik be és 24 lakás építését megkezdik. A lakásépítés na­gyon fájó pontja a városnak. Teljes két évi kiesést okozott a szövetkezeti és az állami lakásépítésben az a tény, hogy a kerületi beruházó In­tézet nem tervezett a város lakóházai számára kazánt. A lényegesebb akciók közül meg kell még említeni a Ša­fárik utca önsegélyes építé­sét, a járási nemzeti bizott­ság új székháza építésének folytatását. A Bratislava— Szob vasútvonal villamosítása is jelentős építkezéseket igé­nyel majd, egyebek között a vasúti felüljáró átépítését és egy kapcsolóállomás felépíté­sét. A városi nemzeti bizottság titkára végül azokról az ége­tő problémákról beszélt, ame­lyek gyors megoldásra vár­nak. Első helyen említette az iskolaügy helyzetét. Az új szlovák—magyar általános is­kola tervezett építésének megkezdését az illetékes szervek állandóan halogatják. Pedig a helyzet egyre tart­hatatlanabbá válik. Az összes iskolában két váltásban fo­lyik a tanítás, a magyar ál­talános középiskola osztályai pedig hat épületben vannak szétszórva. A városi nemzeti bizottság tanácstermét is át kellett engedni egy magyar osztály számára. A városban be kellett zárni a művelődési házat, mert többszáz éves épületben volt elhelyezve. Átmenetileg az új lakótelepen a gazdasági pavi­lonban helyezik el a művelő­dési otthont. A nemzeti bi­zottság most akciót indított, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten a város üzemei is já­ruljanak hozzá egy új, rep­rezentatív művelődési ház felépítéséhez. A kerületi ter­vező intézet még az idén el­készíti a központi téren fel­épülő létecl'm*nv tervrajzát. Igái.) Hol vagy édesanyám? A fehér hólepelbe öltözött domboldalon vidám gyermek­sereg szánkózik. Olykor-olykor felborul a szánkó, s eltörik a mécses. A télikabátos nővérke azonnyomban ott terem. — Ne sírj Pisti... A hó pu­ha, akárcsak az ágyban a pár­na — csittítja. — Nem ütöd meg magad. A pityergés abbamarad Pisti elvegyül a többi apróság közé. — Napközi, vagy bölcsőde lakói? — kíváncsiskodom. A barna hajú, fiatal nővér arcáról eltűnik a mosoly. Mi­előtt választ adna, fürkészőn végigmér a tekintetével. — Árvaház ... illetve gyer­mekotthon lakói... Élő szülök elhagyott gyermekei. Többet egy szót sem mond. összeveri tenyerét, s elkiáltja magát: — Gyerünk gyerekek, vár a tízórai. Nyomukba szegődöm. A be­Járaton, amely mögött eltűn­nek, tábláról olvashatom: „Fe­ledi gyermekotthon." Az ajtó­hoz érve vízcsobogás üti meg a fülemet. A kis nebulók tisztál­kodnak. kezet mosnak. Helenka Greöková főnővér befelé invitál, nézzek szét bi­rodalmában. — Ez itt Vladko — mutat egy pöttömnyi emberkére, aki mélyenülő, barna szemével fél­szegen vizsgálja az Idegent. Há­roméves múlott. Édesanyja kétszer volt megnézni, de leg­utolsó látogatása óta több mint egy év telt el. Hogyan került Ide? Szülei elváltak, Vladko a negyedik ál­dás volt a családban. Áldás? Nem. Inkább teher. Gondos­kodni kellett neveléséről. Édes­anyja kérvényt írt, hogy fiát gyermekotthoniján helyezhesse el. Az ok: éjszakai műszakban dolgozik és nincs kire hagyni a csöppséget. Az illetékesek kérelmének helyt adtak. De vajon csupán ez volt-e az ok? Nem lett volna egyszerűbb a munka adó­nál elintézni, hogy Vladko anyukája ne dolgozzon éjsza­ka?! Több mint egy éve nem látták egymást... — Bácsi, bácsi — kiabál teli szájjal egy fekete rzemü kis­lány — játsszon velünk ... Amikor látja, hogy mással vagyunk elfoglalva, durcásan hátat fordít. Rózsikának hív­ják. Két éve van Feleden. Eddig senki sem kereste fel, még­csak nem is érdeklődött felőle. Apja munkahelye Ismeretlen, anyukája megtagadta. — En bizony nem kínlódok vele, vigye, aki akarja — így nyilatkozott, amikor az ott­honba adta lányát. A szoba sarkában a kis Ró­bert egyedül játszik. Ahogy fe­léje közeledem, otthagy csa­pot-papot s a nővérhez szalad. Szemében könny csillan meg. Igy van ez mindig, amikor ide­gent lát. Ki tudja mit élt át, mielőtt az intézetbe került. Édesanyja egyetlen-egyszer sem látogatta meg. Mint leányanya szülte meg gyerme­két, talán ezt szégyelli... A kis Róbert nem kéredzkedett a világra, s ha már itt van. szen­vedés legyen a sorsa? Ki tud­A KIS FERI A FÖNÖVÉR ÖLÉ­BEN ja hány gyermekotthon lakója lesz, amig nagykorúvá válik. Vagy tán örökbefogadja vala­ki?... — Ez itt Erika — mutatja be az egyik kislányt a főnővér. — Kétéves múlott. Idősebb testvé­re is nálunk nevelkedett. S amint haU-.'.tam, kisebb test­vére is arra vár, hogy üresedés legyen otthonunkban. Édesany­ja tizenhárom gyermeket szült, ebből tíz van életben. Nagy ré­szük quermek-'tt'iinnkban ne­velkedik. Amíg beszélgetünk, a gyere­kek gondtalanul játszadoznak. A nővér minden mozdulatukat szemmel figyeli. Ügy vigyáz rájuk, mintha egytől-egyig a sajátjai lennének. Pedig egy­nek-egynek tizenkettő van a gondjaira bízva. — Tíz éve dolgozom az egészségügynél — mondja Gál Katalin, miközben le nem veszi szemét védenceiről. — Itt az intézetben két éve dolgozom. Hogy munkám idegölő? Lehet­séges ... de én is anya va­gyok. Kisfiam egyéves. S ezek is az enyémek ... A barna hajú Jancsi a har­monikát kéri. Meg akarja mu­tatni, hogy mesterien játszik rajta. Ha szülei látnák . . . Még­csak levélben sem érdeklődnek felőle. — Bennünket, nővéreket a keresztnevünkön szólítanak — , mondja Veresné. — Így hall­ják, így szokták meg. Gondju­kat viseljük, mindenre megta­nítjuk őket. Egy szót azonban jóformán nem is ismernek: édesanyám. A közelmúltban történt. Pa­liért eljött az anyukája, hogy az ünnepeket együtt töltsék. A gyermekek vidám csiripelés­sel fogadták: Nénike, nénike! A nővér elszólta magát, hogy a nénike Pali édesanyja. A gye­rekek egymás szavába vágva kérdezgették: .Nekem nincs édesanyám? Miért nem jött el érteni is? Mit válaszolhatott erre a nővér? Együtt szipogott a gyerekekkel. Akad a mostohánál is rosz­szabb anya. Bizonyítja ezt H kis Miian esete is. Úgy szed­ték fel a szemétdombon, ki­éhezve, összetörve. Az orvosbá­csik önfeláldozó munkájának köszönheti hogy életben van. S vajon érdemes-e élni? Igen... Ha nincsenek ls szü­lei, ott a nővérke, a társada­lom s embert faragnak belőle. — Harmincöt hasonló gyer­mekről gondoskodunk — tájé­koztat a főnővér. — Egytől há­roméves korig vannak nálunk. Ez alatt az idő alatt mindent elkövetünk, hogy boldog csalá­4 di környezetbe kerüljenek. A múlt évben a gyermektelen há­zaspárok nyolc gye-^ckunket fogadták örökbe. Így a tornai­jai gyermekotthonnak tovább­nevelésre csupán egy nuerme­ket adtunk át. De nap mint nap cseng a telefon, s érdek­lődnek: mikor lesz üresedés in­tézetünkben. Egy fényképalbumot tesz elém. A barna lapokon egymás mellett mosolygós gyermekfe­jek sorakoznak. Az intézet volt gyermekeinek új szülei küld­ték a felvételeket, hogy a nő­vérkék lássák: boldog környe­zetben élnek a gyermekek. De mikor lesz tele az album? S vajon meddig lesz még rá szükség? Nem könnyű eldönteni, hogy örökbeadják-e a gyereket, vagy a szülőket bírják jobb belátás­ra. A pöttömnyi ember gondos nevelőmunkát Igényel. Itt van például Peter és Ľudmila. Iker­testvérek. A kislány c'akran megcirógatja testvérét. Egy ágyban alszanak. Gyermekösztö­nükkel felfogják, hogy egy­máshoz tartoznak. Bűn volna őket egymástól elválasztani. Harmincöt emberpalánta él itt. Többnyire boldogok, minde­nük megvan. Mégis hiányzik valami... Ki tudná helyettesí­teni az anyai szeretetet? Késő estére jár az idő ami­kor kilépek az intézet kapu­ján. Az állomás felé tartva, messze elkísér a gyerekek zsibongása. Talán bújócskát, vagy szembekötősdit játsza­nak ... S amint rovom az utat, egyszerre csak harmincöt gye­rek kétségbeejtő kiáltását vé­lem hallani: — Hol vagy édesanyám?! NÉMETH JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom