Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)
1967-02-22 / 53. szám, szerda
A VASÁR VÁROSOK KUPÁJÁÉRT Eíntracht Frankfurt-Ferencváros 4:1 (2:1) (zaj — A két csapat a kővetkező felállításban kezdte a játékot: (EINTRACHTj: Kunter — Wirth, Lindner, Blusch Schämer, Friedrieh — Huberts, Grabowski, Bechtold, Abbé, Lotz. tFERENCVÁROS): Takács — Novák, Mátrai, Páncslcs — Havast, Szűcs — Karába, Varga, Albert, Rákosi, Katona. jes bajnoki lendületben vannak, mlg a vendégek még az idény elején sem tartanak. A 87. percben Huberts a 4. gólt szerezte. Egy perccel a találkozó vége előtt a ferencvárosi védelem 11est vétett, amelyet Takács kivédett. (Huberts lőtte.) Vereségével a Ferencváros úgyszólván behozhatatlan hátrányba került a február 28-án sorrakerülő visszavágó előtt. Gyors hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. Takács előbb síkeresen avatkozott a játékba, de a 4. percben későn indult ki a kapujából és Lotz a hazaiakat juttatta vezetéshez. A Ferencváros leküzdötte kezdeti elfogódottságát, nyíltabbá tette a küzdelmet. Csatárai közül Katona, Albert, majd Karába hibázott, de nem úgy Abbé, a hazaiak 18 éves csatártehetsége, aki a 39. percben az elcsúszó Mátrai mellett elhúzott és újabb gólt lőtt. — A Ferencváros védelme percekig kapkodott. — A 44. percben Rákosi remekül ívelt egy szabadrúgást a kapu elé és Albert csúsztatott fejese utat talált a hálóba Az 51. percben Albert hatalmas lövését Kunter parádésan védte. Öt perccel később Grabowski remek felesét hárította Takács. Huberts a motor mintaszerűen kitört, de lövése elzúgott a ferencvárosi kapu mellett. A 62. percben Varga ls óriási lövéssel mutatkozott be, de a német kapus a helyén volt. A kitörő Abbét Takács a 16oson túl visszarántotta, a szabadrúgás kihasználatlan maradt, a szögletrúgás után azonban Abbé lövését Takács beejtette a felső sarokba (68. p.). A továbbiak során beigazolódott, hogy a frankfurtiak a telTRNAVAI előkészületek Fontos Idény vár az őszi bajnok Spartak Trnava labdarúgócsapatára. Március 5-én játssza a Dukla Praha ellen a csehszlovák Kupa negyeddöntőjét (ez azonban a Dukla BEK amszterdami szereplésének sikerétől függ. Ellenkező esetben a találkozóra csak április 5-én kerülne sor). Március 12-én liga-találkozót viv, míg március 22-én Rómában, 30-án pedig otthonában a Lazio Róma ellen játssza a KK negyeddöntőjét a trnavai együttes. Ezekre a találkozókra nagyon szorgalmasan készül a Spartak csapata. Az utolsó előtti héten például otthonában 3 előkészületi mérkőzést játszik: február 22-én a Spartak Dubnica, 23-án a Dukla Trnava, 26-án pedig a ZPS Kysucké Nové Mesto ellen. Az eddigi előkészületek alapján Malatlnský edző a következő tizenkilenc játékosból álló kádert jelölte ki: Geryk, Macháč, Vyskoč — Dobiaš, Majerník, Jarábek, Hagara — Hrušecky, Kuna, Kravárik, Haško, Baláž — Farkas, Svec, Adamec, Kabát, Fandi, Brunovský és Majtánik. BIZAKODÓ HANGULAT TREBIŠOVON A treblšovi Slavoj vártnál gyengébb őszi szereplése sok gondot okoz a csapat vezetőségének. Több kínálkozó külföldi portyát lemondtak, hogy minél célszerűbben használhassák ki a téli idényt. „Mindenképpen megmaradni a II. ligában" — tűzték ki Trebišovon a jelszót a Slavoj évzáró ülésén — s azonmód hozzáláttak a csapat átszervezéséhez. Az eltávozott Zibrinyi Rudolf edzőt Zadanský József és Salamon József váltotta fel, és a kedvezőtlen Időjárás ellenére már a szabadban foglalkoznak a gondjaikra bízott gárdávarl. „A csapatban lényeges vátoztatásokat nem eszközlünk, de következetesen fiatalítunk, hiszen az ifi-csapatban néhány rendkívül tehetséges játékos bontogatja szárnyait" — hangoztatják mindketten. A játékosok valóban fokozott szorgalommal készülnek, teljes számban látogatják az edzéseket: valamennyien tudják, hogy a Slavoj helyzete egy cseppet sem irigylésre méltó, hisz ezúttal sok függ attól ls, milyen lesz marjd a végső sorrend az első ligában. így tehát minden bajnoki pontnak rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak (tS) A JÉGKORONG-LIGÁBAN: SPARTA PRAHA-VŽKG 9:2 (1:0, 4:1, 4:1) (Fű/ — A 34. forduló első mérkőzésére Prágában került sor a második helyen álló Sparta és a sereghajtó Tj VÍKG együttesei közt. A vendéglátó csapat elméletileg, még mindig megszerezheti a bajnoki címet, a vendégeket pedig a kiesés veszélye fenyegeti. A nemrég lebonyolított biatlon világbajnokságoa a csehszlovák Ploc az erős nemzetközi mezőnyben a 13. helyen végzett. Felvételünkön Ploc verseny közbea. Szlovákia Nagydíjáért Március 18—21 között a Magas-Tátrában immár 13-szor rendezik meg Szlovákia Nagydíjának versenyeit az alpesi számokban, melyre az NDK, Lengyelország, Franciaország, Monaco és Olaszország már elküldte nevezését. A rendezők várják még az osztrákok, románok, és jugoszlávok nevezését is. A hazai lesiklók közül ez idén AMERIKAI AJÁNLAT A csehszlovák férfi kosárlabda-válogatott egy amerikai portya lebonyolítására kapott ajánlatot. A csehszlovák válogatott egyébként az európai élcsoport egyetlen együttese, amelyik még nem szerepelt az Egyesült Államokban. Az amerikai ajánlat szerint kosárlabdázóinknak ez év végén és a jövő év elején kellene Amerikában szerepelniük. Ellenfelük az olimpiai tornára készülő USA válogatott lenne. A Toluca Mexikó bajnoka A Mexikótól 50 mérföldnyire fekvő Toluca városának „vörös ördögök" nevű csapata nyerte Mexikó labdarúgó-bajnokságát. A tolucal együttes a mexikói labdarúgó-bajnokság 50 éves történetében első ízben szerezte meg a bajnoki címet. A „vörös ördögök" csapata 41 pontot ért el, vagyis kettővel többet, mint az America együttese. A bajnokcsapat edzője Ignacio Trelles, aki a Londonban szerepelt mexikói válogatottat vezette. Elutaztak a VSS KOŠICE labdarúgói A VSS Košice labdarúgó-csapata tegnap vonaton Moszkvába utazott, hogy 12-napos szovjetunióbeli portyán vegyen részt. Első találkozójuk színhelye Ashavad városa lesz. „Egy hónappal a liga-kiizdelmek kezdete előtt kissé kockázatos hosszabb portyán részt venni, de mi az előkészületeinket jó talajon akarjuk folytatni. A hazaiaknál jobb körülmények között kívánunk felkészülni a liga-küzdelmekre. A portyáról nyolc nappal a bajnoki nyitány előtt térünk haza s reméljük, hogy ez nem lesz késő" •=» mondta Štefan Jačianský, a VSS edzője. A következő játékosok vesznek részt a portyán: Švajlen, Benedik, Ivarník, Bomba, S. Jutka, V. Jutka, Desiatnik, Hoholko, Somosi, Scherer, Pollák, Mravec, Boros, Kósa, Pavlík, Csákváry és Köteles. Az angol labdarúgó-liga góllövő listája Az angol labdarúgók góllövő listáján Hurst (West Ham) vezet 39 góllal, öt Dawies (Southampton) 32, Clark (Fulham) és B. Tambling (Chelsea) 23 góllal követi. A II. divízió góllövő listáját Sheffíeld (Norwich) vezeti 22 góllal, a III. divízióban pedig Marsh (Queens Park Rangers) vezet 36 góllal. csupán az A és a B válogatott tagjai vesznek részt Szlovákia Nagydíján és az edzőt tanács a március 9-12-lke közt Vrátnán megtartott országos bajnokságok után jelöli kl név szerint a versenyzőket. A rendezők 40 külföldi és ugyanannyi hazai síző ralijára számítanak. Szlovákia Nagydíjának versenyeit március 18-án 20 órakor nyitják meg ünnepélyesen Tátralomnlcon. 19-én a férji mülesiklással kezdődnek a versenyek, maid 20-án a nőt müleslklásra kerül sor. Márctus 21-én a Köpatakl Tónál rendezik meg a férfiak és nők óriás mülesiklását, majd a záróünnepélyekre 17 órakor a Grand Hotelben kerül sor. • • • Március 9—12-e között tartják meg a Tátra Kupa versenyeit a klasszikus számokban, mégpedig azon a helyen, melyen az 1970-évi világbajnokságot szándékoznak megrendezni. A nemzetközi verseny a hazai sízők számára egyúttal országos bajnokságnak számít. A versenyekkel egyidőben sajtótájékoztatót is tartanak az 1970. évi világbajnoksággal kapcsolatban. A találkozó első percei kiegyensúlyozott játékot hoztak. A hazaiak v.zetése a 6. percben született meg šindeláŕ révén. A gól után a Sparta jobban játszott, de az eredményen változtatni a harmad végéig már nem tudott. A VŽKG helyenként formás támodásokkal lepte meg ellenfelét, de gólt nem ért el. A 14. percben Masopustot 2 percre kiállították, a vendégek azonban az emberfölény ellenére védekezésre kényszerültek. A II. harmadot a Sparta emberfölénnyel kezdte: előbb Soukup, majd Grábl hagyta el a jeget. Néhány másodperccel később Horešovskýt, a Sparta játékosát ís kiállította a játékvezető. A 7. percben Kasper hatalmas távoli lövése a hálóban köt ki (1:1). Egy perccel később Adamec 2: l-es vezetéshez juttatja csapatát. A 12. percA kerékpáros Békeverseny AZ OLASZOK NÉLKÜL A kerékpáros Békeverseny jubiláris 20. évfolyamának küzdelmei során nem láthatjuk viszont az olaszok együttesét. Szövetségük elnöke Rimedio kijelentette, hogy Olaszországnak jelenleg nincsenek megfelelő amatőr kerékpárosai, ezért nem küldhetnek kl versenyzőket a Békeversenyre. Ugyanilyen gondjuk van az olaszoknak a mexikói olimpiával kapcsolatban ls, mert valahány tehetséges kerékpározójuk akad, egyaránt a professzionalizmussal kacérkodik. Már gyülekeznek Bécsben a műkorcsolyázó VB résztvevői Február 28 és március 5 között a bécsi Eislaufverein jégpályáján rendezik az idei műkorcsolyázó világbajnokság küzdelmeit. A nevezési határidő leKényelmes elszállásolás vár a látogatókra Az 1968-ban Mexikóban megrendezésre kerülő olimpiai játékok látogatóira kényelmes elszállásolás vár. Legfrissebb hírek szerint Mexikóban 100 000 látogató elszállásolásáról kell gondoskodni. A város szállodai befogadóképességén kívül, amely a jövő évben eléri az 52 000 fekvőhelyet, a fővárosban lakó családok ezrei ajánlották fel segítségüket: szobákat bocsátanak díjmentesen a látogatók rendelkezésére. A városban a már létező 705 szállodán kívül a jövőben még újabbak építésére kerül sor. Kétszeres erőpróba a holland labdarúgókkal A jövő hét elején két érdekes kupa-mérkőzés vár a Dukla Prahára és az Inter Bratisiavára. Előbb a bratislavai csapat mérkőzésére kerül sor. Már kedden Hágában az ottani ADO együttesével mérkőzik a Rappan Kupa elődöntőjében. A bratislavai csapat még mielőtt Hollandiába repülne, két hazai erőpróbán szerepel. A Dukla Praha szerdán játszsza első negyeddöntő BEK találkozóját Amsterdamban a helyi Ajax csapatával. Mint ismeretes, a Dukla—Ajax visszavágóra a prágai Juliska elnevezésű pályán kerül sor. Az eddig kibocsájtott 15 000 jegy már régen gazdára talált. A Dukla vezetősége a hidászokkal karöltve ideiglenes lelátókat építtet, amelyek e hét végére elkészülnek. A pálya lelátóinak befogadóképessége ezzel 20 000re nő. járt és most már végleges, hogy a VB-n 25 női, 20 férfi versenyző, 19 sportpáros és 20 jégtáncpár vesz részt. Érdekes, hogy mind a négy kategóriában csupán az USA indít 3—3 versenyzőt. A VB színhelyén már gyülekeznek a versenyzők. Elsőként a japánok érkeztek meg. Okawa, Fukuhara, Tamura és Kozuka már szorgalmasan edzenek a bécsi műjégpálya jegén, edzőjük Sato felügyelete mellett, aki ezúttal első ízben tölti be a japán válogatott mellett az edzői tisztséget, hiszen tavaly még aktív versenyzőként vett részt a világbajnokságon. Peggy Flemming a női mezőny első számú esélyese Davosból érkezett Bécsbe. Az amerikaiak eredetileg úgy határoztak, hogy két gépen érkeznek a bécsi világbajnokságra, mert nem tudják elfelejteni az 1961es brüsszeli repülőkatasztrófát, melynél az egész amerikai műkorcsolyázó válogatott életét vesztette. Elhatározásukat azonban nem tudták megvalósítani és igy valamennyien ugyanazon repülőgépen érkeznek Bécsbe. Mint már erről a ljubljanai Európa-bajnokságról küldött tudósításunkban írtunk, a világbajnokságot a bécsiek nyitott jégpályán rendezik meg és az utóbbi napok esős időjárása eléggé megijesztette a rendezőket. Nem is csoda, hiszen el tudjuk képzelni, milyen kedvezőtlenül befolyásolná az Ilyen mostoha Időjárás a világbajnoki versenyek lefolyását. A bécslek azonban derűlátóak és remélik, hogy a VB-t végül ls kedvező időjárásban bonyolíthatják le. A bécsi világbajnokságon a Szovjetunió színeit ugyanazok a versenyzők képviselik, akik a ljubljanai Európa-bajnokságon is jelen voltak. Ezek: Csetveruhin, Scseglova, a Protopopov házaspár, Saranova — Jevdokimov, Moszkvina — Misin, Pahomova — Gorskov és Griskova — Rizskin. Tartalékok: Kurenbin és Grzslbovszka. ben Sindeláf közelről újabb gólt ért el (3:1). A következő gól a 18. percben esett Havel lövése nyomán SevCík hibájából. A 17. percben Adamec is a hálóba Juttatta a korongot (5:1). Ezután a vítkoviceiek kapust cseréltek: Sevfíík helvett Kureš állt be. A III. harmat b.-n a vendégek csak az első percekben tudtak ellenállni a nagy iramot diktáló Sparta J"5kának. Az 5. nercben Vlach 5:2-re szé". tt. Ezután a Sparta „sorozata" következet: a 6. percben Šindeláf, a 7.-ben Svoboda, a 9.ben Havel, a 10.-ben ismét Stndeláf ért el gólt. A 8. perctől a vendégek kapuját Ismét ševčík védte. Végeredményben a sokkal jobb összjátékot produkáló, és jobb erőnléttel rendelkező Sparta megérdemelten győzött. SPORTHÍRADÓ #A lengyelországi Poznanban férfi kézilabda-tornát bonyolítanak le. Az első napi eredmények: Poznan—Szófia 19:14, Magyarország—Lengyelország (junior válogatottak találkozója) 21:19. • Befejeződött az NSZK jégkorong-bajnoksága. Az utolsó fordulóra két mérkőzés maradt. Eredmények: Düsseldorf—Mannheim 5:3, Bad Töltz—Füssen 9:3. Az élcsoport állása: 1. Düsseldorfer EG, 2. EC Bad Töltz, 3. EV Landshut. 4. EV Füssen, 5. Krefelder EV és 8. Mannhelmer ERC. • Meglepetésre az EV Füssen hét Játékosa kap helyet a világbajnokságra készülő NSZK jégkorong válogatottjában, amely a bécsi világverseny előtt portyát bonyolít le. Az NSZK válogatottra a portya során négy mérkőzés vár. Február 26-án Ljubljanában Jugoszláviával, 28-fln Budapesten Magyarországgal, március 1-én és 2-án Bukarestben . Romániával mérkőzik. • A Svédország—Szovjetunió, valamint a Svédország—Kanada Válogatott jégkorong-mérkőzések vezetésével a Csehszlovák Jégkorong Szakosztály Bucala és Bártik bírókat bízta meg. Mindkét mérkőzésre Stockholmban kerül sor. • Tokióból érkezett jelentés szerint a Japán Olimpiai Bizottság 15 millió dollárt fordít az 1972ben Sapporóban sorra kerülő téli olimpiai Játékok előkészületeire. • A. Brundage, a Nemzetközt Olimpiai Bizottság elnöke Firenzébe érkezett, ahol a város polgármesterével Firenze olimpiai rendezési jogának lelöléséről tárgyal. TENISZ Münchenben Tebruár 24 és 28 között rendezik az NSZK fedettpályás teniszbajnokságát. Ezen csehszlovák részről Holeček, Javorský és Vopičková vesz részt. A férfi egyes bajnoki címének védője Wilhelm Bnngert, az NSZK éljátékosa. A résztvevők között találjuk Sangstert Is, aki Anglia egyik legjobbja. Bobby Moore a világ..-.vakságot nyert angol labdarúgó-válogatott kapitányit Erzsébet angol királyai kitüntette. Felvételünkön Moore feleségével a kitüntetés átvétele o tán.