Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-11 / 42. szám, szombat

A

mikor másodszor tették fel a magnószalagot, mintha kissé rekedtebben hangzottak volna az esketési szertartás szavai. De azért türelmesen végighallgatták. Az újdonsült fiatalasszony az ajtó felé bámult, ahol a lakodalom szakácsnőjének felkért kövér szomszédasszony járt ki-be, és a saját főztjét dicsérte, kínálgatta. Valójában azonban nem is a szomszédasszonyt látta, hanem egy kis töpörödött öregasszony táncolt a szeme előtt. Pár nappal ezelőtt találkozott vele. A trolibuszban előtte ült. Ráncos arcából nagy madárszemei úgy villogtak, akár a sűrű bokrok mögül leselkedő állatok tekintete. Ügy érezte, egyszer már látta ezt az asszonyt. Eleinte a mesék boszorkányai között kereste, de aztán rájött, hogy egy ligeti lövöldében függött fejjel lefelé. A férje találta el. Aztán kaptok egy gumiszálon ugráló fekete majmot. A majom akkor is ugrált, amikor csókolóztak. A lelőtt öregasszony feje is kalimpált. Akkor nem félt tőle. Fiatalon meghalni szép — erre gondolt. Helyesebben erre akart gondolni, de az öregasszony minduntalan a gondolataiba krákogott. A hosszú asztalon a süites tálak mellett már felsorakoztak a torták. Egy csorba fogú nyeszlett kislány két kézzel birkózott egy hatalmas citromsárga szelettel. — Még a füledet is összekrémezted — visított rá az anyja, ettől azután a lány is visítani kezdett, cingár nyakát a matrózgallérjába rejtette, mert attól félt, hogy képen fogják teremteni. A férjjé előléptetett vőlegény közben a torkát köszörülte, és a frissen vásárolt ünnepi ruhájában igyekezett természetesen elhelyezkedni. Hol szűknek, hol bőnek érezte. Néha szomorú szemekkel végignézett a lakodalmi népségen és idegesen és erőltetetten kun- x cogott. Később, hogy valamivel hasznosítsa magát, hozzálátott, hogy felolvassa a dísztáviratokat. Némelyik rímelt is. Az egyik így szólt: „Fehér torma, piros retek a jó asszony egyet szeret" — Hangosabban - biztatta az esküvői tanúja, egy bikanyakú, rezes orrú férfi. — Mit kíméled a hangodat? Még messze van a szarvasbőgés ideje! A

felharsanó hahotában többen is önkéntelenül a nagy állóórára pillantottak. Az óra fél nyolcat mutatott. Nyilvánvalóan megállt. Még az órát is elfelejtették felhúzni — méltatlankodott magában az örömapa és a menyét nézte. Olyan lesz, mint az ipaasszonya. A második gyerek után szétmegy. Az a fajta. — A táncolók közé fúrta a tekintetét. Azt hitte, hogy az ipaasszony is ott táncol. De csak egy széles fenekű nő billegette magát. Az a saját felesége volt. — Van-e még valakinek olyan széles ülepe, mint az én drágámnak? — kiáltotta harsányan. — Mindig nagy marha ember voltál — kedveskedett vissza a felesége, és tovább táncolt a frissen szerzett sógorával. Az ipaasszony nem voit sehol. Mások is keresték. — Hol van az ipaasszony? i- Hol van a sógorasszony? — Hol van az örömanya? De se a konyhában, se a kamrában nem találták. — Alighanem világgá ment — mondta valaki. Amikor már senki se kereste, végre megjelent. Valami fehérkoszorús fátylat lobogtatott a kezében. — Hát ezt kinek hozta? — kérdezték tőle az asztal végéről a kevésbé beavatottak. — Hót a kiis menyasszonynak, a Krisztus menyasszonyának, a kicsi lányomnak, holnap lesz az első áldozása. — Jókor hozta — tette hozzá a fiatal férj apja, s úgy érezte, mindjárt szétdurran a feje a méregtől. ^ Igen, éppen időre elkészült — billegette a fejét ide-oda az örömanya. — Legjobb lesz fiam, ha a fejedre teszed - ezt megint a férj apja mondta, s a leveses kanalával nagyot sózott a kakaós torta közepére. A férj tényleg fejére tette a koszorút, s táncra kérte a feleségét. — Most még mirtusszal is táncolhat nyerítette a rezes orrú tanú — még messze van a szarvasbőgés ideje! — Rögtön el is hetierintette magát, de ezúttal nem volt olyan sikere, mint először. Szeretett volna azonban továbbra is a társaság központja maradni, ezért magához intette az egy szói cigányt, aki a szoba sarkában gubbasztott, nagy darab rántott szeletet majszolt, és örült, hogy nem kell játszania, a fiatalok gramofonra táncolnak. — Füstös, tudod mit húzz? Azt húzd, hogy.. : A nő az mindig nulla, a férfi mindig egy A nő csak akkor számít egynek, hogyha férjhez megy . . — Az már igaz — billegette a fejét taktusra a fiatalasszony anyja, és elkeseredetten méregette cingár vejét. De ezt csak halkan, és inkább magának bizonygatta, hangosan azt mondta: - Ó, ha ezt az én szegény megboldogult férjem megélhette volna! Ä

férj apja maga elé köpött. Utálta a megboldogultat. Ha a megboldogult élne, ez a lakodalom se lett volna. Ez is az ő leikén szárad. Különös zsongást érzett a fejében. Ettől megszeppent. A megboldogultat is a guta ütötte meg. Szeretett volna ültéből feltápászkodni. A mellette ülő sógor ezt a mozdulatot félreértette, és késével az asztalra csapott. — Szilencium! Halljuk a felköszöntőt! Az örömapa tétován bámult maga köré. De addigra már a magnetofont is elzárták. Mindenki feléje fordult. — Ha a megboldogult, mármint az én kedves barátom ezt megérttette volna — kezdje. Hirtelen eszébe jutott, hogy kissé túl ropogósra sültek a rántott szeletek. — A rántott szeletek ugyanis ... — Elhallgatott. — Mi van a rántott szeletekkel? fogatták a komaasszonyok. — A rántott szeletek ... — de telje, sen elfelejtette, mit akart mondani. Egye meg a fene a rántott szeleteket, éljen az ifjú pór! — Éljen! - zúgták rá, okik odafigyeltek. A lakodalmi népség addigra már erősen megritkult. Többen a szomszédba mentek televíziót nézni. — Ganaj népség méltatlankodott a rezes orrú tanú. — Csuda érdekes program van óm - lelkesedett a férj unokahúga. Az angyal kalandjait játsszák. — Akkor is ganaj népség. Egyszer van csak lakodalom. i- A bácsi még nem volt lakodalomban? — Dehogyisnem. De akkor is csak egyszer van lakodalom. Az unokahúg nem értette, hogy van az, hogy többször is, meg egyszer is. De nem merte megkérdezni. A fiatal pór együtt táncolt. Az aszszony nem szólt egy szót se. — Mire gondolsz? — Ai;ra a majomra, amely azon a gumin ugrált. — Milyen majomra? — Hát arra a lövöldéi majomra. Nem emlékszel már rá? A férfi nem emlékezett rá. Erősen szédült. Szeretett volna ásványvizet inni, de minduntalan pálinkával kínálták. Forgott vele a szoba. Ha úgy érezte, figyelik, nagyot kurjantott. — Sose halunk meg! — rettenetesen érezte magát. Az asszony mind a két kezével belekapaszkodott. — Nem emlékszel a majomra? — Sose halunk meg! - kurjantott a férj. Ä

z apja úgy meredt rá, mint egy látomásra. Valaha ő is így kurjongatott. S volt egy cifra, virágiliatú tornác. Szép Icis tornác volt. Végig akart menni rajta. Kitámolygott a szobából. — Ganaj népség — méltatlankodott a szoba túlfeléről a tanú. — A mi időnkben ez másképp volt magyarázta egy galambősz hajú rokon. Sajnos a tornácot nem találta. Hoszszú szürke folyosó vezetett a konyhába. A felesége is ott volt. Egy nagy fazék mellett sürgölődött. A gőztől egészen kipirult az arca. Széles farán feszült a szoknya, ahogy előre-hátra hajionaott. Az ipaasszony is a konyhában lábatlankodott, meg a szakácsnénak kinevezett szomszédasszony is. — Disznó dolog fiatalnak lenn) «= dohogta az asszonyok fefé. — Nofene - legyintett a főzőkanállol a felesége. ^ Disznó dolog fiatalnak lenni kezdte mégegyszer. — Hót miért? - kérdezte a szomszédasszony. — Azért mert azok is vénségre vannak ítélve. — Eriggyen mór oz ilyen temetői be. széddel! - berzenkedtek az asszonyok. — S éppen a fia lakodalmán... Nem szégyenii.magát?! — Hiszen éppen azért... éppen a fiam lakodalmán ... - de nem folytatta, visszatámolygott a szobába. Valaki ezalatt éppen az ő helyére telepedett le. Nem akart huzakodni, leült a galambősz rokon mellé. — A mi időnkben egészen másképp volt — erősítgette a rokon. — Úgy van - bólintott rá — jól mondja. — Ugye, hogy igazam van — derült fel a rokon, mert eddig senkivel sem tudott beszédbe elegyedni. — Ügy van, a mi időnkben egészen másképp házasodtunk, akkor nem is lányokat vettünk el, hanem zebrákat.. — Zebrákat — nyerített az asztalvégről a rezes orrú tanú - ez jó. A galambősz rokon sértődötten von ta fel a szemöldökét. V

alaki megpróbálta felhúzni az órát. De kisült, hogy el van rontva a szerkezete. — Ez már akkor megálit, amikor Ferenc Jóska meghalt — magyarázta a fiatalasszony tanúja, egy jól öltözött fodrászmester. Öt egyébként két oldalról is kínálgatták az asszonyok, mert gavallér, nőtlen ember volt, s ő hozta a legdrágább lakodalmi ajándékot, egy tizenkét személyes cirádás étkészletet. — A mi időnkben — durálta magát újra neki a rokon. — Halija, már akkor megállt — vágta ró a férj apja és a virágiliatú tornácra gondolt. — A mi időnkben a lakodalmakat úgy szabták, hogy egy disznó, négy malac, tíz liba, húsz kacsa, negyven csirke . .. — Ökröt nem sütöttek? Akkor már az örömanyák is bent voltak a szobában és sápadtak a dühtől. — Hát torta hány volt? — Arra már nem emlékszem. — Azért, mert itt huszonnégy volt — mondta a fiatalasszony anyja és csípőre rakta a kezét. A lánya fülig pirult, restelkedett, hogy az anyja hazudik. A konyhában együtt számolták a tortákat és csak tizenhatot tudtak összeszámolni. A mennyezeten egy pók mászott. Az unokahúg azt szemlélte. Ha átmászik a vonalon, az jót jelent — biztatgatta magát. De a pók nem akart átmászni a vonalon. Az unokahúg ráérősen szálazgatta a kívánságát. Ha átmászik, sikerülni fog az érettségi. Aztán rájött, hogy okkor sem változik semmi. A saját lakodalmára gondolt és eltelt szomorúsággal. Kurjongató bátyját figyelte és próbált valaki mást képzelni a heíyébe, de egyre csak a torták sorakoztak előtte nagy rendetlenségben. Amikor egészen kislány volt, a cicájuknak lapos tányérba öntötte a tejet. A cica vidáman nyalogatta a tányért. Akkor boldognak érezte magát. Azóta egy csomó idegesítő dolog hajolt a boldogsága felé, s már nem tudta elképzelni, miiyen is oz. Legszívesebben evett volna még egy combot, de a lányokat senki se kínálta, és a csirkéstálat már kivitték. A pók közben ideoda szaladgált, aztán megkuporodott a mennyezet sarkában. Talán alszik? Fel kellene ébreszteni? Ha a huszonnégy torta közül az egyiket odahajítaná, az óriásit csattanna, attól a jó pók is megijedne. A töltelék végigfolyna a faion. Hangosan felkacagott. Aztán, mint akit rajtakaptak, a szája elé kapta a kezét. Hárman is odanéztek. — Ügy látszik sokat ivott - mérgelődött a lány anyja. — Egyszer van lakodalom - csapkodta a térdét a rezes orrú tanú, és haragosan méregette a fiatalokat, akik a televíziós adás után visszaszállingóztak a táncolók kÖ7<= K

ét koma a hosszú asztal közepén a vietnami eseményeket tárgyai" ta. Nem is vitatkoztak, inkább egymás szavait ismételgették, közben békés megértésben egymásnak fuvarozgatták a teli tányérokat. — Folyton háborúskodnak. — Szakadatlan. — Ebből a malacsültből még nem evett, jó ropogós, a torma is friss, csak egy kicsinykét csípősebb lehetne. A politikai beszélgetésbe a fodrászmester is beleszólt. — Nem lehet megegyezni — mondta. — Miért? — tudakolták a komák egyszerre. — Ezt maguk úgyse értik - legyintett a fodrászmester, és titokzatos arckifejezéssel egy zöld színű pálinkásüvegre hunyorgott. — Hát akkor fújja fel a tudományát — csattant fel az egyik koma és tovább kínálgatták egymást. A visszatért fiatalok székeket huzigáltak, valami vidám társasjátékot akartak nyélbeütni. Egy hórihorgas pattanásos kamasz, a fiatalasszony öccse seprűvel táncolt. Amíg a seprűt szorongatta, a nővérére pillogott, néha úgy érezte, az ő torkát szorongatja. Különös undort érzett iránta. Évekkel ezelőtt ugyanezt érezte. Akkor futballozni hívta, de az édesanyjuk nem engedte. Azt mondta, Vilma mától kezdve nagylány, és különben is baja van. Így mondta: baja van. Azóta valami tisztátalan dolog tapadt a nővére köré. S most ez a lakodalom. A belső szobából a félig kész rádióját és a futball-labdát is ki kellett vinni a kam. rába. Ezután mindannyian kint aludhatnak az első szobában. A sógorától is undorodott. Azelőtt szerette, mert néha együtt futballoztak. Most már ez is másképpen lesz, és a nővére ezzel a parancsolgató pojácával fog egy ágyban aludni. Kicsit helyettük is szégyellte magát, és a tenyerében megnyirkosodott a seprű. — Nézd a Lolit, hogy táncol a menyasszonyával! - mutogatott rá a nővére. — Undck kis tehén! - morogta foga között az öccse, de ezt a fiatalasszony nem hallotta, még egyre a majmával volt elfoglalva, és rá akarta venni a férjét, hogy ő is menjen vele vissza a lövöldébe. — Mit akarsz tulajdonképpen azzai a majommal? — Semmit, csak az olyan különös volt, hogy akkor minden mozgott, annak az öregasszonynak a feje is azon a félhold alokú céltáblán. >- Na és? — És aztán megállt. — Persze, hogy megálit. Lejárt a szerkezet és megállt. — De nemcsak az állt meg, egyszerre mintha minden megállt volna. Látod, ez az óra is. — Mit akarsz azzal az órával. Az az óra sohase járt. Amikor először voltam nálatok, akkor se járt. >- Igen, akkor se járt, de én akkor nem is figyeltem a mutatóira. Az a majom annyira mozgott. Tudod, csak meg kellett húzni a farkát. A férjét bosszantotta ez a beszélget tés. A gyomrát is szörnyen nyomta valami. Ha közelében lett volna az anyja, elpanaszolta volna neki, hogy úgy érzi, mintha egzotikus befőttes üveget nyelt volna. Kacsacombok úsznak benne zöld pálinkában és sárga tortakrém habzik a torkában. De egyszerre rádöbbent, hogy ő már férj, nem panaszkodhat az anyjának, legfeljebb a feleségének mesélhetne az egzotikus befőttes üvegről. Ez azonban szörnyen nevetségesnek tűnne, és a felesége különben is arról a szerencsétlen majomról faggatja folyton, amelyiknek mór nem lehet meghúzni a fankát. — Sose halunk meg! - kurjantotta. A

ztán meggyulladt az egyik kölcsönkért abrosz a politizáló komák közelében. Nem is vették észre... A tűz gyorsan terjedt, keresztül ugrált a torták roncsain. Ak« kor már többen sikítoztak, végül a függönybe és szőnyegbe is belekapott. Valaki húslevessei öntözgette, de már nem használt. Ki kellett hívni a tűzoltókat. A tűzoltók szerencsére időben érkeztek és eloltották a tüzet. Monoszlóy Dezső: