Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-07 / 7. szám, szombat

„A kulturális-politikai program alapja a szocialista kultúra szélessége és sokrétűsége, ami a lakosság szükségleteire és érdeklődési körére épül. Ha a kultúra az emberi haladással összhangban akarja teljesíteni küldetését, akkor szocialista jelleget kell öltenie... a népi tömegek tulajdonába kell átmennie, részét kell képezni alkotó tevékenységüknek." (A CSKP XIII. kongresszusénak határozatából) Társadalom és kultúra Közösség es 1967. I. 3. művelődés Az utóbbi években megszoktuk már, hogy a kultúra és népművelés teendőit együtt emlegetjük a sürgető és fontos társadalmi feladatokkal. Szocialista társadalmunk építése, sikereink hatványozása ugyanis megköveteli, hogy állandó és fokozott figyelmet szenteljünk erre a kérdésre. Ezzel kapcsolatban aligha kell különösebben hangsúlyoznunk azokat a változásokat, melyek e tevékenység helyzetét és társadalmi szerepét megszabják, s tömegmozgalom jellegét mindjobban előtérbe állítják. A fejlődő, rohamosan változó élet kétségtelenül itt is szükségessé teszi az új formák keresését, a korszerű műveltség terjesztésének követelménye azonban elsőszámú feladat, állandó igény marad. Nem kisebb feladat áll ugyanis a kultúra és a népművelés előtt, mint hogy minden eszközzel és lehetőséggel segítse társadalmi céljaink megvalósulását, a harmonikus emberi tulajdonságok kialakítását, s az ember állandó szellemi és kulturális fejlődését. Ezek a feladatok ma, a gazdaságosság és hasznosság elveinek időszakában sem változtak, sőt fokozottabb, jobb munkára serkentenek. Azt, persze, egy pillanatig sem vonhatjuk kétségbe, hogy a gazdaságirányítás új rendszere — az ökonómiai gondolkodás érvényesítése — mely társadalmi szükségszerűségként jelentkezik, a kultúra és népművelés terén is ezen új szellem meghonosodását követeli. Ez viszont távolról sem Jelenti, hogy azonosítjuk magunkat olyan ultraradikális nézetekkel, miszerint a kultúrára csak ,,ráfizetni" lehet. Ezt a kérdést ugyanis csak anyagi oldalról megközelíteni, a „kulturális piac" koncepciójára szűkíteni nemcsak badarság, hanem alapvető hozzá nem értés ls volna. Kulturális-népművelő munkánk ugyanis ideológiai törekvéseink és céljaink valóra váltását segíti. Ily módon a gazdaságirányítás új rendszerének alkalmazása nem korlátozást jelent, hanem célkitűzéseink eredményesebb megvalósítását, a rendelkezésünkre álló anyagi eszközök racionálisabb felhasználását. A józan gondolkodás és társadalmi céljaink szempontjából ls ad absurdum volna, ha a kultúrát és népművelést, — mely a szocialista rendszer forradalmi céljai megvalósításának nélkülözhetetlen eszköze — a haszon elvei, a kereslet és kínálat spontán törvényeinek szolgáltatnánk ki. Mégis, a gazdaságosság elveit — jelenlegi társadalmi körülményeink folytán — aligha mellőzhetjük. S ez a két „szükségszerűség" nem csak, hogy nem zárja ki egymást, hanem — a tapasztalat alapján — meg is fér egymás mellett. Egyéves tapasztalat aiapjan mondhatjuk, hogy a kulturális intézmények gazdálkodásáról másfél éve kiadott rendelkezés növelte a vezetés jogkörét, de felelősségét is. Az ösztönös — és szabvány-tevékenység helyett a célszerűség és a társadalmilag hasznos munka szempontjait helyezte előtérbe. Számolt azonban azzal ls, amenynyiben a saját bevételi források nem elegendők, központi forrásokból fedezzék a szükséges kiadásokat. S ez a tény igazolja: az új irányítás rendszerében ls — a gazdaságosság elve érvényesítésével — számolnunk kell azzal, hogy bár a kultúra és népművelés nem „értéktermelő" faktor, ha azonban komolyan vesszük azt a tételt, hogy „a tudomány termelőerővé válik", ez annyit jelent, hogy a kultúra és a népművelés anyagi támogatásáról továbbra sem mondhatunk le. Hogy ez mennyire Igy van, ezt bizonyítja az elmúlt év költségvetési tétele ls, mely csak a nemzeti bizottságok számára 180 millió koronát irányzott elő erre a célra. A kulturális tevékenységben azonban új szempont kezdett érvényesülni: a gazdaságosság és a hatékonyság elve. Eszerint a kulturális intézményék nem támaszkodhattak többé arra, mennyit utalnak ki számukra — fedezetként — „fentről", mivel a helyi körülményeket figyelembe véve a konkrét eredmények alapján bírálták el a tevékenységet és ennek arányában részesültek támogatásban. Az említett intézkedés ily módon nemcsak a kulturális intézmények vezetőinek gondját és felelősségét növelte, hanem a nemzeti bizottságok politikai és gazdasági felelősségét is. A kultúrára és népművelésre kétségtelenül óriási összegeket fordít társadalmunk. Érzésem szerint azonban távolról sem annyit, hogy felelőtlenül, meggondolatlanul gazdálkodhassunk vele. Az emiitett ökonómiai gondolkodás elvének érvényesítése azonban nem jelentheti a társadalmilag hasznos tevékenységgel való „takarékoskodást" ... Távolról sem! Arra van szükség, hogy a célszerű és társadalmilag hasznos tevékenység lehetőségeit állandóan keressük és minden erővel támogassuk. Ily módon az Is feladatunk aztán, hogy a ránk háruló feladatok teljesítésének új munkaformált keresve arról se feledkezzünk meg, miképpen elégíthetjük ki — magasabb színvonalon — a tömegek Igényeit. Hiba volna ugyanis palástolni, hogy a kulturális-népművelő tevékenység sokrétű, szerteágazó munkaterületét vizsgálva jócskán találhatunk olyan jelenségeket és formákat, melyek elavultak, túléltek, sőt károsak. S itt nemcsak a múltból öröklött „hagyományos" népművelési formákra gondolunk — melyek nem mindig hordozzák az új tartalmat —, hanem azokra az „újak ra" ls, melyek látványosak, sőt korszerűeknek tűnnek, tartalmi telítettségüket azonban a világnézeti bizonytalanság, apolitikusság, szubjektivizmus stb. jellemzi... Ezért fontos talán mindenekelőtt azt hangsúlyoznunk, hogy a korszerű népművelés legfőbb ismertető jele a tartalmi korszerűség és csak ezt követik a formai, vagy mód szertani követelmények. (Persze, eszmei szilárdság. alapos felkészültség, sokrétű pedagógiai tapasztalat és tapintat kell ahhoz, hogy ezekben a kérdésekben helyesen döntsünk, illetve eliga zodjunk.) A kulturális-népművelő tevékenység jobb feltételeit keresve a jövőben mindenekelőtt nagyobb figyelmet kell fordítani a néptömegek között folyó nevelés hatékonyságára, az emberek tudata, szocialista Jellemvonásai és erkölcsi profilja formálására. Ha ugyanis az előttünk levő évtized az automatizálás és a művelődés idősza ka — márpedig az! — ebből természetszerűleg következik, hogy tevékenységünk súlypontjában a műveltségterjesztés kérdése áll. S Itt ma már — ha helyenként számolnak ls még vele — nem az alapműveltség pótlása, hanem az alapművelt seggel rendelkező felnőttek továbbképzése jelenti a legfontosabb feladatot. S mivel jellegénél fogva a népművelés az önkéntességre épül, az eddiginél is szélesebb mozgalommá kell változtatni a fel nőttoktatást és ismeretterjesztést, a nagyobb tudás és szakismeret megszerzésének ügyét. Ezáltal nemcsak dolgozóink munkaaktlvítását fokozzuk, s a termelőmunkában való alkotó rész vételt segítjük, hanem azt is, hogy a kor embere a kor igényeihez magasodva megtalálja helyét és munkája értelmét társadalmunkban. A népmüvelés eme termelést segítő tevékeny sége a kor Igényeiből ered, s nemcsak az ismeretterjesztés — a politikait is beleértve — és előadótevékenység szervezésével számol, hanem a müveltségterjesztés korszerű eszközei bevonásával, a különböző szakköri tevékenység s szakmai jellegű versenyek és vetélkedők megszervezésével stb. Az Ízlésformálás, művészetelméleti ismeretek terjesztése, s a művészeti alkotómunka nem hivatásos formáinak segítése stb. ugyancsak e tevékenység szerves részét képezi. Kétségtelenül igaz viszont az is, nehér volna a kultúrálls és népművelő tevékenység korszerű formáinak kilátásait néhány évre szólóan megszabni. A gyakorlat bizonyltja azonban, hogy az élet e téren ls elég találékony. Különösen akkor, ha a lelkiismeretes alkotómunkának nemcsak becsülete van, hanem sokoldalú, tudatos támogatásban is részesül. S e téren lehetőségeiknél s társadalmi kötelezettségeiknél fogva elsősorban a nemzeti bizottságoké a felelősség. A kulturális-népművelő munkát — mely ezei szállal kapcsolódik társadalmunk fejlődéséhez, problémáihoz — a jövőben sem lehet egy árnyalattal sem „könnyebben", „elegánsabban" végezni, mint eddig. Az új irányítás rendszere a gazdaságosság elvét alkalmazva kétségtelenül reflektorfénybe állít néhány látszat-, vagy formális tevékenységet, az igazit azonban aligha szándékszik t'ekezui. A kultúra- es inuveitseg terjesztés eszközei ily módon nagyobb célszerű séggel, körültekintéssel és átgondoltsággal, no, meg a különböző szervek anyagi lehetőségeinek célszerű felhasználásává! — célt érhetnek, sőt célt ls kell, hogy érjenek. Nem árt egyébként odafigyelni a XIII. kong resszus kulturális határozatára, ahol a gazdasági kérdésekről a következőket olvashatjuk:'„A terv szerű irányítás új rendszerének alapelvett .. a kulturális tevékenységre is alkalmazni fogjuk, érzékenyen tekintetbe véve sajátos jellegét és azt a követelményt, hogy növekedjen az ideológiai befolyásolás színvonala és hatékonysága". Másutt ezt mondja: „A kulturális és a művészeti intézmények üzemeltetésének és tevékenységének pénzellátására az állami eszközök mellett összpontosítani kell a nemzett bizottságok, a társadalmi, az érdekköri és a szövetkezett szervezetek, az ipctrt és a mezőgazdasáql üzemek eszközeit." Minden munkánk, törekvésünk — így gazdaságpolitikánk és terveink — végcélja, hogy népünk jobban, nagyobb bőségben, kulturáltabban és szebben éljen. Az elmondottakból következik, hogy e gondolatnak ikerpárja az a másik: a több tudás, nagyobb műveltség, olyan lépcsőfoka elképzeléseinknek és vágyainknak, melyet — büntetlenül — egv pillanatig sem lehet h a nyagul kezelni... És ezt szocialista rendünk legsajátabb érdeke mondatja így. FŰNOD ZOLTÁN UJ VERSEK L GALY OLGA: NEM KÖBÉN, HOLT BETŰBEN Díszes fegyverben pattant ki atyja bölcs fejéből Paliasz Athéné: harcot, ipart, tudományt védő. fgy őrzi pergamenjén a mítoszok világa, és így faragta kőbe a feidiászi véső. Mi volt e nő? Nem más: csupán egy gondolat. Zeusz képzelte el, akár egy furcsa álmot, mely testet öltött s fegyvert, értelmet és erőt, hogy elbűvölje véle a kétkedő világot. Imádni kellett őt, a harcos, okos asszonyt, »hogy szentélyében, melyet lakásaként emelt, az áldozatok lángja soha ki ne aludjon, nevével ajkán hódolt sok isteni kegyelt. Mégis, fölérünk véle, ki meddő asszonyisten. S bár húsunk, vérünk kínja száll áldozati füstben, kincsünk, mi néki nincsen: gyümölcstermő a méhünk, 5 nem kőben, holt betűben gyermekeinkben élünk. GYURCSÓ ISTVÁN: BIZALOM ".ur— Erős legyél, mint rózsafagyökér, virágozz, zöldülljön lombra szíved, s bármilyen szigorú tél fagya ér ne félj: tüzeld fel töviseidet. Ne mondd azt, ha fegyver nélkül élünk nincs béke! A tövis csak arra jó, hogy*megszúrjuk egymást és a vérünk fekete vér, megáradt vérfolyó. TÖRÖK ELEMÉR: A SZÓ Legyen ízes, akár érett gyümölcs a fán, tiszta, mint a szikla friss hóval homlokán, legyen emberséges, és hű önmagához, mint nyáron a méhek mezei virághoz, csöndes, mint a fecskék sima szárnycsapása, s a vízparti fűzek esti susogása, könnyedén hullámzó akár a tiszta tó, fájdalmak láncára arany fényt csorgató. DALLOS ISTVÁN: HALK HÚROKON Ordító szót, vádat, vagy hangos panaszt nem bírtam soha. Fájdalmat éreztem, ha sikolyt hallottam, szemekben könnyeket láttam megcsillanni. Csendesen fogantak lelkemben a virágos dalok és örülni tudtam a zobori tájon, ha egyedülálló sudár fenyőn megpihent fáradt pillantásom: Magamra gondolhattam és az árvaságra. Acélos akarásom csak halk húrokon pötyögtetett * riadót, hogy más nyugalmát ne zavarja akkor sem, ha csillagfényig vágyott a lelkem. Ha belém hasított a fájdalom, hangtalanul hulltak szívemre a könnyek.