Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-30 / 31. szám, kedd

1967 I. 31 - KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK KOLLÁR JÓZSEF TELEFONJELENTÉSE • Kezdődhet az európai műkorcsolyázók seregszemléje LJUBLJANA ISMÉT NAGYSZABÁSÚ SPORT­ESEMÉNY SZÍNHELYE és egészen természetes, hogy mindezt a 160 000 lakosú, rohamosan fej­lődő szlovén város utcáin az üzletek kirakatai­ban elhelyezett plakátok, jelvények visszatükrö­zik. Az idei Európa-bajnokság versenyei ma reggel 8 órakor a Tivoli sportcsarnok tükörsima jegén, a férfiak kötelező gyakorlatával kezdőd­nek, szerdán este pedig tnár a párosok kűr­jének bemutatására kerül sor. Az előző napok­hoz hasonlóan tegnap is szorgalmas edzés folyt mind a fedett pálya, mind pedig a stadion főbejárata előtti nyitott műjégpályán. Déle­lőtt nagy csendben, főleg a kötelező gyakorlatokat csiszolták a résztvevő országok versenyzői, az előre megállapított edzésterv, illetve időbeosztás szerint. Délután már felcsendültek a szabadon végzett gyakorlatok me­lódiái is. A meglepően szép számú közönség, ha nem is láthatta a kűröket teljes egészükben, azok legszebb részében mégis gyö­nyörködhetett. A versenyzők hangulatát még csak emelte a verő­fényes napsütéses időjárás. Az edzéseken látottak is iga­' zolták azokat, akik már az EB előtt is állították, hogy a mű­korcsolyázás az utóbbi években hatalmasan fejlődött. Ezt az bi­zonyítja a legékesebben, hogy a fentlek csoportjának legjobb­jai hibátlanul ugorják a hár­mas axelt, de vannak köztük jó néhányan, akik háromféle hármasugrást mutattak be. Igaz „csak" az edzésen és kérdés, mennyire sikerül majd ugyan­ez ugyanilyen jól a versenyek során. Az általános vélemény sze­rint már régen voltak az Euró­pa-bajnokság minden számában az aranyéremek olyan esélyesei, mint az idén. Seyfert, Danzer, a Protopopov-házaspár, és a Towler-Ford páros elsőségét, — bár a jég valóban nagyon ^síkos —, nem valószínű, hogy bárki is veszélyeztetheti. A he­lyezésekért viszont szintén ré­gen látott kiegyensúlyozott harc folyik majd a 17 ország 117 versenyzője között. A férfiak mezőnyében Schwarz, Nepela, a női me­zőnyben Mašková és Almássy, a sportpárosban a szovjet és a német, a jégtáncban pedig az angol párosok küzdenek a leg­több reménnyel az ezüst- és bronzérmekért. A férfiaknál a tavalyi EB 7. helyezettje, az olasz Abbondatl érettségire készül és nem Ju­tott a sportversenyre. A nőknél — mipt már arról korábban hírt közöltünk —, a francia Hassler maradt távol. Az elő­zetes híresztelések ellenére Al­mássy Zsuzsi, a magyarok baj­noknője, aki rövidebb időn át sérüléssel bajlódott, már szin­tén a Tivoli csarnok jegén tar­tott edzéseket. Ljubljanában tartózkodik Evá Bosáková többszörös olimpiai és világbajnok csehszlovák Jégpályákról—hómezokről A CSEHSZLOVÁK jÉGKO­RONG-LIGA küzdelmeit ma a 29. forduló első találkozójával, a Slovan Bratislava—ZKL Brno párharccal folytatják. A brati­slavai együttes váratlanul ott­honában maradt alul a pardubi­ceiekkel szemben, és lényegé­ben már nem szólhat bele a baj­noki címért folyó küzdelembe. A volt bajnok ZKL már nem a „régi". A gyakori edzöcsere érezteti hatását. — A vendéglátó Slovan ebben a felállításban ve­szi fel a küzdelmet: Dzurilla j Szakács) — Gregor, Berek, Capla, Kuíela, Lukschneider — Lano, Golonka, Dučaj — Biely, Nedomanský, Walter — Kordiák, Bogdán, Mrukvia. A két játék­vezető Pažout és Bafa lesz. AZ AMERIKAI HIVATÁSOS jEGKORONGOZÖK bajnoksága a legutóbb a következő eredmé­nyeket hozta: Detroit—New York 4:2, Montreal—Boston 3:2, Chi­cago—Toronto 5:1. jelenleg a Chicago együttese vezet Neu> work csapata előtt. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK-BELl MADISON VÁROSÁBAN lebonyo­lított síugró versenyen W í r­k ol a szerezte meg a győzel­met honfitársa, S eib e e k elölt. A két norvég fiú mögött az amerikai Watt végzett. A MINESOTTA ÁLLAMBELI ST. PAULBAN megrendezett sí­ugróversenyen a japán F u d­z s i s a v a szerezte meg a győ­zelmet a finn Luukarinie­m i előtt. KANADÁBAN, A GARIBALDI PARKBAN a slalom versenyt a norvég M j o e n nyerte a fran­cia Stamos és az osztrák Blei­ner előtt. A nők óriási mülesik­lásában a kanadat Green végzett az élen, megelőzve a svájci Adolfot, az osztrák jo­chumot és a francia Goitschelt. Nyolc győzelem után Az idény legsikeresebb lesiklója, a r a 23 éves francia Jean Claude Killy mmmm m \lÖFÖCÖri balszerencsésen versenyzett Megeve """~ W d CJCU nagydíján. Killy az első futam kezde- " tén elvesztette az egyensúlyát, kis híján bukott és csak a nyolca­dik helyet szerezte meg. A második futamban mindent egy lapra tett fel és fölényesen győzött. „Fáradt vagyok — mondotta a ver­seny után — az utóbbi hetekben számos versenyen indultam. Va­lószínűleg kimerültem, és bizonytalan, hogy rajthoz állok-e Olaszországban". A műlesiklást Guy Perillal nyerte Killy és az osztrák Schranz előtt. A csehszlovák versenyzők közül Janda a 22., Pažout a 25. helyen végzett. Az összetett versenyben Killy szerezte meg a győ­zelmet Lacroix és Messner előtt. A világkupa állása 1. Killy 196, 2. Messner 84, 3. Lacroix 58,5, 4. Perillat 58, 5. Schranz 43, 6. Mauduit 42 ponttal. TENISZ • Ausztrália teniszbajnoksá­gán a női egyest 10 év eltelte után ismét amerikai versenyző, ezúttal Nancy Richey nyerte, aki a döntőben 6:1, 6:4 arányban legyőzte az ausztrál Lesley Tur­tiert. • A svédországi Kirun váro­sában országok közötti fedett Dályás találkozót bonyolítottak Svédország és a Szovjetunió versenyzői. A győzelmet a ha­zaiak szerezték meg 4:1 arány­ban. Eredmények: Halmström— Lihacsev 1:6, 6:1, 6:4, Holm— Korotkov 12:10, 7:9, 6:1. Holm­ström—Korotkov 12:10. 3:6, 6:3, Holm —Metreveli 2:6, 6:3. (A svéd versenyző a további játsz­mát kézsérülése miatt feladta). Davidson, Holmstrüm—Metreve­li, Korotkov 6:4, 6:4. 0 A berlini nemzetközi te­nisztorna első helyein az NDK és Lengyelország versenyzői osztoztak. A csehszlovák teni­szezők ugyan beverekedték ma­gukat a négy döntő küzdelmé­be, de ott győzni már nem tud­tak. A döntők eredményei: Nowic­ky (lengyel)—Koudelka (cseh­szlovák) 1:6, 7:5, 6:2, Nowicki, Minzberg (lengyel)—Koudelka, Zedník (csehszlovák) 4:6, 7:5, 7:5, Ried, Hoffmann (NDK) — Šonská, Goliánová (csehszlo­vák) 6:^ 6:3, Ried, Luttropp (NDK)—Sonská, Koudelka (cs.) 5:7, 6.2, 6:4. táncosnő, aki a Lev mulatóban akrobatikus tornászbemutatók­kal szórakoztatja a közönséget. Tegnap délelőtt ellátogatott a szovjet csarnokba és hosszabban elbeszélgetett a csehszlovák küldöttség tagjaival, természe­tesen főleg a versenyzőket lát­ta el jó tanácsokkal, akiknek gimnasztikai felkészülését egy időn át vezette. Amikor délben a csehszlovák versenyzők edzése véget ért, megkértük Dr. František Landlt — aki Hilda Mudrával közösen vezeti a versenyzők utolsó edzéseit — nyilatkozzon az EB benyomásairól. „Örömmel mondhatom el — jelentette kl röviden — eddig mindennel nagyon elégedettek vagyunk. Az Európa-bajnok­ság rendezőinek figyelme min­den apróságra kiterjed. A szál­lás, az ellátás megfelelő. A jég minősége kitűnő. Versenyzőink jó formában vannak és egész­séges derűlátással várakoznak a versenyek kezdetére. Már alig egy nap múlva bebizonyíthatják, hogy nem ok nélkül tekintünk bizalommal szakképességük elé és várunk tőlük jó eredménye­ket. Remélem, nem okoznak csa­lódást." A műkorcsolyázó EB műsora Január 31-én: 8 órakor a férfiak három kötelező gya­korlata, 19 órakor a műkor­csolyázó Európa-bajnokság ünnepi megnyitója, 19.20 óra­kor a párosok kötelező gya­korlata, utána pedig a tánc­párosok kötelező tánca. Február 1-én: 8 órakor a férfiak 3 kötelező gyakorlata, 15 órakor: a táncpárosok két kötelező tánca, 19 órakor: a párosok szabadgyakorlata, majd a jugoszláv műkorcso­lyázók bemutatója, utána pe­dig a győztesek kihirdetése a párosok versenyében. Február 2-án: 8 órakor: a nők kötelező gyakorlata, 19 árakor: a férfiak szabadgya­korlata és a győztesek kihir­detése. Február 3-án: 8 órakor a nők három kötelező gyakor­lata, 19 órakor: a táncpáro­sok szabadgyakorlata és a győztesek kihirdetése. Február 4-én: 19 órakor: a nők szabadgyakorlata, majd a három legjobb táncpáros bemutatója és a női győzte­sek kihirdetése. Február 5-én: 16 órakor: az Európa-bajnokság legjobb helyezettjeinek díszbemutató­ja, 20 órakor az EB eredmé­nyeinek hivatalos kihirdetése és záróünnepély. Újabb Sparta-siker A Sparta Praha labdarúgó­csapata nagyarányú győzelem­mel fejezte be ausztráliai por­tyáját. Tegnap Sidney városá­ban Pospíchal és Kvašňák két­két, valamint Jurkanin, Možis és Veselý góljával 7:0 (2:0) arányban legyőzte a Pan Helle­nic együttesét. A Sparta jelenlegi portyája során eddig 7 mérkőzést játszott és mindannyiszor győzelmet aratott. Az összesített gólarány 44:4. A legeredményesebb gól­lövő eddig Kvašňák volt, aki 14 alkalommal talált az ellenfél kapujába. Jurkanin 6, Dyba, Po­spíchal 5—5 gólt szerzett. A Sparta együttese újabb por­tyamérkőzését csütörtökön Sin­gapoore-ban játssza. Sport a képernyőn A csehszlovák tv ma 17.55 órai kezdettel helyszíni köz­vetítést ad a Slovan Brati­slava—ZKL Brno jégkorong­liga találkozóról. Az 5:1 arányú fényes csehszlovák győzelemmel végződött Svédország elleni asztalitenisz találkozó legnagyobb küzdelmét és legértékesebb sikerét Miko (balról) érte el, aki ezúttal jobbnak bizonyult az Európa-bajnok Johanssonnál (jobbról). (CTK felvétele) VSMSSSSSSSSS,'SSSSS/S/S/SSSSSSS/S/SSSSS/SS/SSSSSS/SSSSSJ/SSSS/SSSSSS/SS///SSS/S//S/S/S. 1 A külföld labdarúgása OLASZORSZÁG. Az Interna­zionale Milano 3:0 arányú győ­zelmet aratott a bajnoki táblá­zat utolsó előtti helyén álló Foggia felett. A mesterhármas a tartalék középcsatár Cappellini nevéhez fűződik. A mérkőzésen megfigyelőként jelen volt Mu­noz, a Real Madrid edzője is, mivel február 15-én Milánóban mérkőzik a két legnagyobb múltú BEK-együttes. Egyéb eredmények: Juventus—Atalan­ta 0:0, Lanerossi—Napoli 2:1, Lazio—Fiorentina 0:0, Venezia— Milano 1:2. Az élcsoport állása: Internazionale 28, Juventus 26, Cagliari és Napoli 25—25 pont. FRANCIAORSZÁG. A tabella­vezető St. Etienne 1:0 arányú vereséget szenvedett Bordeaux­ban. Ennek ellenére egypont­nyi előnnyel vezet a Nantes előtt, amely Remesben ért el 2:2 arányú döntetlent. A St. Etiennek 31 pontja és 46:24-es gólaránya, a Nantesnek 30 pont­ja és 50:34-es gólaránya van. HOLLANDIA. A prágai Dukla BEK negyeddöntőben ellenfele Két pontra nőtt az lnter előnye • Az Ajax a bajnoki cím felé halad ö Uruguay győzelme a dél-amerikai bajnoksá­gon © Pelé kihagyott egy tizenegyest az Ajax Amszterdam 8:3 arány­ban győzött'az MVV Maastricht felett és 5 pont előnnyel vezet a bajnokságban. Az eddig lebo­nyolított 21 találkozóból 37 pontot szerzett. A második he­lyezett Feijenoord Rotterdamnak 32, a 3. Sparta Rotterdamnak pedig 30 pontja van. A második és a harmadik helyezett mér­kőzéséből a Feijenoord került ki győztesen 2:1 arányban. URUGUAY. Montevideóban a válogatott csapatok dél-ameri­kai bajnoksága során Uuruguay együttese 2:0 arányú győzelmet aratott Paraguay felett. A tor­na utolsó mérkőzését csütörtö­kön bonyolítják le. EGYESÜLT ÁLLAMOK. Los An­gelesben az argentin River Pla­te együttese 31000 néző előtt 4:2 (2:0) arányban legyőzte a brazil Santost. A legyőzöttek mindkét gólját Pelé szerezte, de a híres csatár ezenfelül tizen­egyest hibázott. A Martini Kupa Szabó Sándoré PÁRIZSBAN bonyolították le a férfi tőrözők Martini Kupa nemzetközi vívóversenyét. A legjobb 16 között hatalmas ve­télkedés folyt, s ott olyan ver­senyzők „véreztek el", mint a kétszeres világbajnok Magnan, valamint Radochanacchi és a volt olimpiai bajnok lengyel Franké. A legjobb nyolc között Szabó a lengyel Rosyckit győz­te le 10:6 arányban. A legjobb négy között Revenu volt az el­lenfele, akit 10:6-ra győzött le. A másik ágon az olasz Berolatti 10:5-re győzött a lengyel Pa­rulski felett. A döntőben S z a­b 6 10:7 arányban bizonyult jobbnak Berolattinál. A magyar versenyző ezzel megismételte tavalyi győzelmét. MILÁNÓBAN párbajtőrver­senyt bonyolítottak le, s azon az osztrák Roland L o s ert négy győzelmével szerezte meg az első helyet. Mögötte két NSZK-beli versenyző, Zimmer­mann és Böhm végzett, mind­kettő 3—3 győzelemmel. « A SZPORTOWIECZ nevű len­gyel illusztrált sporthetilap ösz­szeállította a világ legjobb ví­vóinak ranglistáját. Férfi tőr: 1. Szvesnyikov (szovjetj, 2. Magnan (francia), 3.-4. Putatyin (szovjet j és Ka­muti (magyar). A nőknél: 1. Szamuszenko, 2. Gorohova, 3. Zabelina (mindhárom szov­jet). Párbajtőrben: 1. N y i k a n­cstkoo (szovjet), 2. Bourg­hard (francia), 3. Szmoljakov (szovjet). Kardban: 1. Pawlowskl (lengyel), 2. Pézsa, 3.-4. Hor­váth és Bakonyi (mindhárom magyar) versenyző. SPORTHÍRADÓ % Manfréd Arntí (NSZK) nyer­te 29:15 perces Idővel a belgiumi Exelsben megrendezett 8 kilométe­res nemzetközi mezei futóversenyt. 0 A pehelysúlyú mexikói Vicen­te Saldivar Mexikóban megvédte hivatásos ökölvívó világbajnoki címét a Japán Mlmunozl Seklvel szemben. A 15 menetre tervezett találkozó már a 7. menetben véget ért. % Egyelőre pihennie kell Mátrai Sándornak, a Ferencváros váloga­tott hátvédjének, mivel a múlt hé­ten egy elniérgesedPtt sebet vág­tak fel a lábán. % Az angol labdarúgó utánpót­lás-válogatott az Idény befejezté­vel görögországi, törökországi és jugoszláviai portyára készül. Mivel azonban a jugoszlávok lemondták a találkozót, Sir Alf Ramsey most azt tervezi, hogy május végén Bu­dapesten Játszhasson az angol csa­pat a magyar utánpótlás-válogatot­tal. A SPORTFOGADÁS HÍREI A ŠPORTKA 5. játékhete második húzásának nyerőszámai: 5 12 22 31 43 48 Prémiumszám: 18 Tárgyi nyereményként 6 személygépkocsi került sorsolásra. Elosztásuk a következő: Gyűjtőhely: Sorozat: Szám: Sorszám: TJ Baník Ostrava Žatec Karlštejn, berouni járás Xd Yd Te 562494 647553 215251 40539 10837 250 05 J079 B?22 TJ Slovan CliZJD Bratis'­TJ SONP Kladno TI Ružomberok Kd Xc Xd 213967 604121 121058 40539 10837 250 05 J079 B?22 •4 Minden személygépkocsi nyertese ott jelentkezzen, ahol szel­vényét feladta, s mutassa fel annak „A" részét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom