Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-18 / 18. szám, szerda

Színdarab, színjátszók, rendezés AZ ŰJ SZÍNHÁZI IDÉNY SIKERE ÉS NÉHÁNY PROBLÉMÁJA ITT VAN AZ Oj IDÉNY, mun­kához láttak a színjátszók, dol­goznak a szervezők. Az Instruk­torok járják a falvakat, szak­mai tanáccsal látják el az együtteseket. A rendezők olva­sópróbákat tartanak, a Dilizá­nál megjelent az új műsorfü­zet. A központi dramaturgiai tanács a napokban tartott ér­tekezletet: az új idénnyel kap­csolatos gyakorlati és elvi kér­déseket vitatta meg. A szerep­lők a darabokról tárgyalnak és azt mérlegelik, mit érdemes be­mutatni, ml jelent sikert. Magyarul a szlovákiai szín­műkiadó erre az idényre össze­sen 17 művet jelentetett meg: 8 vígjátékot, 7 drámát, 1 mese­játékot és 1 Irodalmi összeállí­tást. A választék bőséges. A da­rabok között együtteseink mindegyike talál érdeklődésé­nek megfelelőt. A felkészülés, a bemutatók megtartása még­sem olyan egyszerű, mint gon­dolnánk. Az új idény új prob­lémákat szült. Változatlanul gond a szerep lőhiány, a művelődési otthonok kifűthetetlen nagyterme, nem utolsó sorban a bemutatókhoz szükséges anyagiak megterem­tése. Néhol még mindig kísért az igénytelenség, másutt az együttesek erejüket meghaladó vállalkozásokba fognak. Az egyik is, a másik is, vakvá­gány, felesleges időtöltés és erőkifejtés. Színjátszásunkra idén mégsem e két véglet, ha­nem az jellemző, hogy a több­ség helyes úton jár, az adott­ságnak és az érdeklődésnek megfelelő darabot tanul. A MOST JELENTKEZŐ prob­léma más vonatkozású, szemet azonban ezelőtt sem hányha­tunk. Oe ezzel kapcsolatban hallgassuk meg a legllletéke­sebbnek, Ladislav Luknarnak, a színműkiadó vezetőjének a vé­leményét: — A Diliza magyarul 1955 és 1965 között 31650 példányban, összesen 211 művet jelentetett meg. Tekintélyes a tavaly meg­jelentetett darabok száma is. Az elmúlt években kiadott színművek között jócskán van­nak olyanok, amelyek elavul­tak, amelyek a mai néző szá­mára már semmit sem monda­nak. De vannak olyanok is, amelyek változatlanul élők, időszerűek. Itt van például Fa­zekas Mihály: Ludas Matyi cí­mű műve. A felszabadulás után induló csehszlovákiai magyar színjátszás ezzel aratta a leg­több sikert. Érthetetetlen, hogy a csoportok ma miért nem játsszák e klasszikus művet. A darabbal aratott sikersorozat óta felnőtt egy új generáció. A Ludas Matyinak az új gene­ráció számára is lenne monda­nivalója ... És még számos ré­gebben kiadott, de a mai nézők számára is megfelelő mű talál­ható a Diliza raktáraiban... Ml a korszerű drámairodalommal a jövőben is lépést akarunk tartani, és a magyar együtte­sek számára évről évre újabb és újabb darabokat adunk ki. Örömmel vennénk azonban, ha az együttesek nemcsak az újon­nan, hanem a régebben kiadott darabokat is igénybe vennék és az adottságoknak megfelelően játszanák. Régi igazság, hogy nem mindig az a jó, ami új. Ez a színdarabokra is vonatkozik. — Fájlaljuk — fűzte tovább a szót Ladislav Luknar, — hogy sem a szlovák, sem a magyar együttesekről a mai napig sem készült pontos kimutatás. Nincs megbízható áttekintésünk arról sem, hogy egy-egy darabot hány együttes játszik. Pedig erre igen nagy szükség lenne a kiadásra kerülő darabok össze­állítása szempontjából is. Mivel pontos adatunk sem az együt­tesek számáról, sem a bemuta­tásra kerülő darabokról nincs, terveink összeállításánál gyak­ran feltételezésekre vagyunk utalva. Ennek tulajdonítható, hogy megjelennek olyan művek is, amelyeket az együttesek ta­lán egyszer sem játszanak. A színjátszómozgalom mennyiségi és minőségi felmérése olyan probléma, amelyet az eredmé­nyesebb munka érdekében mi­előbb meg kellene oldani. LADISLAV LUKNAR szavaihoz nincs mit hozzátennünk. Talán csak annyit, hogy magyar vona­lon rendszerint csak a CSEMA­DOK mellett működő együtte­sekről tudunk, csupán ezekkel számolunk. A kimutatás szerint a CSEMADOK helyi szervezetei mellett 1966-ban 313 színjátszó együttes működött. Szép szám. A tényleges helyzet azonban az, hogy számos magyar színjátszó együttes működik a többi társa­dalmi szervezet, valamint a kü­lönféle intézmények mellett ls. Valóban számba kellene venni ezeket is. Az igényét nélkülöz­hetetlenül fontos megismerni mindegyik együttesnek. Figyelmet érdemlő problémá­ra hívta fel a színjátszó moz­galmat irányítók figyelmét a napokban Egri Viktor államdí­jas író, a központi dramatur­giai tanács egyik legrégibb tag­ja. Ezeket mondta: — A kiadónak anyagilag is ösztönöznie kellene a fiatal csehszlovákiai magyar írókat arra, hogy próbálkozzanak drá­maírással. Tanácsos lenne pá­lyázatot is kiírni. A kiadói gya­korlatot pedig úgy lehetne mó­dosítani, hogy néhány darabot közös kiadásban kellene megje­lentetni. Szükséges megismer­nünk a drámairodalom legújabb alkotásuit és szükséges, hogy a csehszlovákiai drámairoda­lom is eljusson a határokon túlra. Ennek legjobb módja a közös kiadás megszervezése, a kölcsönös csere. GONDOKRÓL, PROBLÉMÁK RÖL beszéltünk néhány rende­zővel is. Tőlük elsősorban ar­ra kértünk választ, hogy mi­lyen darabokat készülnek be­mutatni a közeljövőben. Nagy László, a Léván műkö­dő Garamvölgyi Színház rende­zője ezeket mondta: — Bennünket jelenleg három mű bemutatása foglalkoztat. Elsőnek Kacsóh-Pongrácz: Já­nos vitéz című daljátékát, majd Gyárfás Miklós: Egérút és Shakespeare: Tévedések vígjá­téka című művét visszük szín­re. A János vitéz kettős sze­reposztásban, mintegy 120 em­bert foglalkoztatva, közösen ta­nuljuk a CSISZ Központi Bi­zottsága mellett működö Ma­gyar Dal- és Táncegyüttes tag­jaival. A művel fellépünk a gombaszögi országos dal- és táncünnepélyen, valamint Füle­ken, Kolozsnémán és Zselízen, a nyáron megrendezésre kerü­lő körzeti, illetve területi kul­turális rendezvényeken. Nagy fába vágtuk a fejszénket. Nem tudom, munkánk mennyire lesz sikeres. A szereplők azonban nagyon lelkiismeretesek és megértés kíséri törekvésünket a hivatalos szervek részéről is. Remélem, az összefogás és tá­mogatás ismét meghozza gyü­mölcsét. — Az új idényt — mondta Varga Ervin, a losonci színját­szók rendezője — mi is gaz­dag tervvel kezdtük. Irodalmi színpadunk rövidesen Renard: Szeretők című kisregényének dramatizált változatát mutatja be. Későbbi tervünk Szakonyi Károly: Életem Zsóka és Szabó Magda: Fanná hagyományai cí­mű színművének a bemutatása. Közeledik városunk nagy fiá­nak, Kármán József születésé­nek a 200. évfordulója. Az utób­bi darabot ebből az alkalomból visszük színre. — Nálunk — tájékoztatott Riedel Sándor, a dunaszerda­helyi Csallóközi Színház rende­zője — már megvolt az új Idény első bemutatója. A csal­lóközi színházi napok kereté­ben a Nagy Októberi Szociális ta Forradalom 49. évfordulója tiszteletére Ľubomír Smrfiok: Piros szegfű színművével lép­tünk fel. További tervünk Hel­tai: Tündérlaki lányok és Nu­Sič: Számtan és tudomány című darabjának az előadása. AZ ELMÜLT EVEKBEN sok si­ker övezte a kassai, a zselízi és az ipolyságl színjátszók munkáját. Kíváncsiak voltunk, hogyan készülnek az új idény­re az itt dolgozó együttefeek. Kérdésünkre Szanyi József eze­ket válaszolta: — A Batsányi János irodalmi kör legközelebb márciusban. Arany János születésének 150. évfordulója alkalmából rendez — az előbbiekhez hasonló — nagyszabású irodalmi estet. Ké­sőbb a kuruc költészet emlék­estjét tartjuk meg. A színját­szó együttes Németh László: Villámfénynél című színművét mutatja be. Van egy távolabbi tervünk is. Ez arra vonatkozik, hogy az év folyamán városunk­ban megrendezzük a Kazinczy­napokat. Mácsadt fános, a zselízi színjátszók képviselője igy tá­jékoztatott: — Együttesünk jelenleg Dosz­tojevszkij müvének színpadi változatát a Két férfi az ágy alatt című komédiát próbálja. Rövidesen megkezdjük Németh László: Villámfénynél című mű­vének a próbák is. Ez idén a két darabbal lépünk fel. — Ml — mondta Vass Ottó, az ipolysági irodalmi színpad vezetője — jelenleg csupán egy bemutatóra készülünk. Radnóti Miklós müveiből állítunk össze egész estét betöltő műsort. Az irodalmi összeállítással az em­beri hitet és a bátor emberi ál­lásfoglalást szeretnénk kifejez­ni. NAGY A KÉSZÜLŐDÉS Bratis­lavában is. Az itteniek munká­jára ösztönzőleg hat, hogy a múlt év folyamán a CSEMADOK helyi szervezete mellett meg­nyílt az állandó jellegű szín­pad, amely hetente tart elő­adást. Lörincz János rendező munkájukkal kapcsolatban eze­ket mondta: — A régebben Déryné néven ismert, most a Kis Színpad mel­lett működő együttes legköze lebb Holtai Jenő: Az ezerkette­dik éjszaka című művét mutat­ja be. Ezt követően Bornemisz­sza Péter Magyar Elektra című drámáját visszük színre. Az a célunk, hogy városunkban ma­gyar vonalon is fejlett színházi életet teremtsünk. Ennek meg­valósítása természetesen nem­csak rajtunk múlik. Szükséges a közönség megértése és támo­gatása is. Eddig a Kis Színpad bemutatói iránt sajnos nem nyilvánult meg olyan érdeklő­dés, mint amilyenre számítot­tunk. Megnyitása óta a Kis Színpa­don tartja bemutatóit a bratis­lavai Duna utcai iskola Forrás irodalmi színpada. Ennek az együttesnek a tervéről Kulcsár Tibor rendező nyilatkozott: — Hamarosan egy két rész­ből álló balladaestet tartunk. A műsor első részében népbal­ladákat, második részében mű­balladákat mutatunk be. Már most készülünk a márciusban sorra kerülő Arany János-estre, amelyet a nagy költő születé­sének 150. évfordulója alkalmá­ból rendezünk. Az elmondottak csak néhány együttes munkájára vonatkoz­nak. A nyilatkozatok azonban fényt vetnek a csehszlovákiai magyar színjátszó mozgalom egészére és kifejezik, hogy hol tart jelenleg színjátszásunk. A LEGTÖBB EGYÜTTESNEK igényes a dramaturgiai terve, javult a műsorpolitikája. Ma már nyoma sincs a sztárkul­tusznak, annak a néhány éve burjánzott gyakorlatnak, amely szerint egy-egy — nem is min­dig sikerült — darabot 100— 150 együttes játszott. Mostaná­ban legfeljebb három-négy cso­port műsorán szerepel azonos mű. Az új idény jellemzője, hogy a rendezők lépést tartanak a korral, a műsorokat aktualizál­ják, eseményekhez kötik. Több együttes a téli bemutatót a Jó­kai-napok előkészületeinek te­kinti. Helyes az is. hogy nem egyeduralkodó a színjátszás, hanem érvényesülnek az iro­dalmi színpadok, és a műsor­ban egyaránt helyet kap a drá ma, a vígjáték és a zenés mű. A dramaturgiai tervek észre­vehetően az érdeklődésre épül­nek, több vonatkozásban gazda­sági megfontolásoktól vezetet­tek, ugyanakkor szem előtt tartják a magasabb igényt, a nézők esztétikai nevelésének a szükségességét is. Hiányérzetet egyedül az okoz (és úgy érez­zük, ez újabb probléma], hogy túlságosan háttérbe szorul a csehszlovákiai magyar dráma. MÁRPEDIG IRODALMUNK­NAK VAN NÉHÁNY olyan alko­tása, amelyet lehet és érdemes játszani. Színjátszóink a többi értékes színmű mellett nyugod­tan műsorra tűzhetnék ezeket a darabokat. Annál is inkább, mert kitől várjuk a csehszlo­vákiai magyar dráma támogatá­sát, ha nem a csehszlovákiai magyar színjátszóktól?! BALÁŽS BÉLA TÉVUTAKON NEM KERESHETJÜK AZ IGAZSAGOT Az igazság keresése a többi között a tudomány és a művé­szet egyik alapvető küldetése. Az előbbi a törvényszerűségek közvetlen feltárása és tisztázása útján, az utóbbi pedig áttéte­lesen teszi ezt, sajátos formanyelvén hitelesen ábrázolva az éle­tet. Ez a funkciója elvitathatatlan, csakhogy az utóbbi években a művészet igazságkeresését gyakran a hibák, tévedések kere­sése helyettesítette. Miloslav Brüiek, a CSKP KB kulturális osz­tályának vezetője, u RUDÉ PRÁVO január 4-i számában helye­sen vallja, hogy kizárólag ezt a módszert követve, számotte­vően nem gyarapíthatjuk ismereteinket és torz képet festünk a valóságról. Márpedig a művészet éppen a valóság 1 kendőzetlenül hű, el­lentmondásainak összetett ábrázolásával tapinthat rá a széle­sebb társadalmi összefüggésekre. Ennek akadálya, hogy az el* múlt években csalódtunk néhány illúziónkban s egyes művé­szek ahelyett, hogy ábrándok nélkül kutatnák az igazságot, az élet bizonyosságát — borúlátók, közömbösek, vagy cinikusok lettek. Előtérbe türemlett a Jól élni" és a „túlélni" hamis élet­filozófiája, amely a cikkíró szerint a gyávaság, a kapituláus szellem megnyilvánulása. A múlt hibáiból és tévedéseiből joggal nem vállalnak egy­forma részt mondjuk a munkások, vagy a mai fiatalok. S a „hi­bakeresés", a törvényesség megszegésének szigorú bírálata nem ösztönözheti őket arra, hogy szem elől tévesszék a múlt elvi­tathatatlan eredményeit. Pedig nemegyszer tapasztalhatjuk, különösen a jövőben helyünkre lépő fiatal nemzedéknél, hogy a negatívumok évek óta tartó felhánytorgatása és boncolgatása kedvezőtlenül is kihatott. Az aktív igazságkeresés helyett so­kan átveszik az idősebbek érveit, szajkózzák a kritikát, vagy ami ettől is rosszabb — közönyössé válnak. „Ez kényelmes do­log, — írja M. Brűzek — de a gondolkodás és a tettek egy hely­ben topogására vezet." Nagy társadalmi szerepe van a művészetnek és az irodalom­nak, de ez csak akkor juthat érvényre, ha elmélyül a tömegbe folyása. A cikkíró ebben az összefüggésben kifogásolja, hogy az utóbbi években alapvető esztétikai mérce lett az újszerűség, tekintet nélkül a tartalomra, a mesterségesen kiötlött bizar forma, a rendkívüliség, az ily fajta „merészség"". Ennek folytán sok alkotás elvesztette tolmácsolási képességét, elidegenedett az embertől. A hideg arisztokratizmusnak ez a jelensége első­sorban magát a művészetet sújtja. A cikkíró rámutat arra, hogy az elmúlt években kialakítottuk a különféle művészeti áramla­tok szóhoz jutásának lehetőségeit. A soronkövetkező Igénye­sebb és nehezebb feladat megítélni, hogy az új alkotásokból mit tarthatunk művészetnek, és mit csak csillogó csecsebecsé­nek. Bíztatónak tartja a fiatal írók és művészek munkásságát, akik többnyire a ma igazságát keresik és nem vajúdnak a múlt hibáival. Nekik azonban rá kell találniuk arra a formanyelvre, amelyet a ma embere megérthet. HAZAI VÉLEMÉNY MAGYARORSZAGI KÉPZŐMŰVÉSZEKRŐL A PRAVDA január 6-i számában j. Pichonský méltatását közli a miskolci képzőművészeknek a košicei Kelet-szlovákiai Galé­riában megnyílt tárlatáról. Két közeli és immár a múltban élénk kapcsolatban álló város igyekszik így a művészet terén ís a jobb kölcsönös megismerésre. Ezt a kiállítást, amelyet későbbi időpontban PreSovban is megtekinthetnek, szeptember­ben a kelet-szlovákiai képzőművészek miskolci bemutatója és további kulturális akciók követnek majd. A tizennyolc miskolci és környékbeli festő és szobrász kiál­lított műveiről a recenzens érdemben szólva megállapítja, hogy a minél átfogóbb „seregszemle" Igénye következtében jelentő­sek a színvonalbeli különbségek. „Általában azt mondhatjuk, hogy Észak-Magyarország, de lényegében az egész ország kép­zőművészeti fejlődése összefüggő, ugrások nélküli, a hazai ha­gyományokra támaszkodik és erős hangsúlyt kap benne a tar­talom" — írja J. Pichonský. Kiváltképp Kunt Ernőt, a középkorú festőművész-nemzedék tagját emeli ki. Véleménye szerint hozzánk ő áll a legközelebb. Miskolci motívumokat feldolgozó olajképe, illetve grafikája Ba­zovský és Zmeták balladaszerűségére emlékeztet. Külön foglal­kozik a fiatalabb nemzedéket képviselő Feledi Gyulával is, aki grafikájában „párbeszédet folytat a világgal" és az úgyneve­zett örök témákat dolgozza fel. Figyelemre méltónak találja még Kalló László, Seres János, Lukovszký László és Varga Mik­lós műveit is. MAGYARORSZÁGI VÉLEMÉNY PRAGA POÉTÁJÁRÓL Vítézslav Nezvalt „titulálja" így Pomogáls Béla, az ÉLET ÉS IRODALOM idei első számában. A Magyar Helikon kiadásában megjelent, „Az éjszaka költeményei" című verskötetről szólva több ízben kiemeli ennek a poétának fékezhetetlen lendületét, zabolátlan szárnyalását. „Mégis tévedne, — folytatja a recen­zens — aki azt hinné, hogy esetében csupán az ösztönös köl­tőiség jelentkezik". Műve azért oly érdekes és változatos, mert az élet és az ember teljességét akarta adni. Az magya­rázza egyben forradalmi hangvételét is. Apollinaire, Aragon és Eluard, általában a modern francia líra hatása érezhető a nezvali verseken, persze a szó pozitív értelmében. „Ö is hagyomány és modernség szintézisét alkotta meg, egységbe jogta ifjúságának avantgarde lobogását és a fér­fikor józan, szerkesztő figyelmét" — írja a bíráló, aki kitűnő­nek minősíti a fordítók munkáját is. A CSEH NYELVŰ ADY-VÁLOGATÁS MARGÓJARA Majdnem fél évszázaddal a költő halála, több sikeres és ke­vésbé sikeres tolmácsolás után, a prágai Odeon gondozásában megjelent Ady Endre művelnek legreprezentatívabb cseh nyelvű gyűjteményes kiadása. A Sám s mofern (Egyedül a tengerrel) című válogatás, amely verseket, prózát, levelezést és dokumen­táris fényképeket tartalmaz, Kamil Bednáíŕ és Ladislav Hradský munkája Július Pa'stika a KULT0RNY ZlVOT idei első számában nem a kívülálló hideg esztéta, hanem a költő tisztelője és lelkes, értő híve szemszögéből foglalkozik a kötettel és általában Ady életművével. A válogatás javára írja, hogy bár ez az antológia a költő verseinek alig egyhatodát képviseli, mégis eléggé kife­jező képet fest „sokhúrú", sok témájú, sok értelmű lírájáról''. Találóan állapítja meg, hogy kevés modern költő akadt, aki ennyi ellentmondást és ellentétet tudott verseibe sűríteni az igaz művészet magas hőfokán. A XX. század elején még a nagy európai irodalmaknak sem volt olyan sokoldalúan szenzibilis költőjük, mint Ady. Európai látóköre és egyben bergsoni értel­mezésű egyedi érzésvilága avatja századunk első felének egyik legnagyobb költőjévé. Sajnos a cseh nyelv annyira messzire esik a magyartól, hogy Adyt adekvát módon tolmácsolni szinte lehetetlen. Talán ezzel is magyarázható, hogy a legújabb cseh nyelvű fordításban, bár­mennyire is pontos és gondos, Ady szuggesztív költészete ezüst húrjainak csak a fele szólal meg" — szögezi le véleményét a bíráló. (*. LI 1967. I. IS. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom