Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-04 / 334. szám, vasárnap

M Ű V E L T S É G MŰVELŐDÉSI IGÉNY AZ ISKOLAI OKTATÖ-NEVELŐ MUNKA hatékonyságának növelése világprobléma. A társadalom alakulása a szocialista országokban, tehát hazánkban is, a szocialista humanizmus és a demokratizmus szellemének megfelelően megköveteli a műveltségi szint emelését, illetve a művelődési igény általánossá tételét és elmélyítését. A természettudományok és a technika rohamos fejlődése következtében a gyorsan változó termelés is ezt követeli. Ha röviden meg akarjuk vizsgálni, hogy a termelési technika és a technológia milyen hatással van a dolgozók iskolázottságára, műveltségére, célszerűnek látszik egy pillantást vetnünk a munkások képzettségére irányuló igényekre. Az 1920-as évek végén s a harmincas évek elején a szokványosán gépesített üzemekben a dolgozók mintegy 75—80 százalékától nem követeltek semmiféle előképzettséget. Közömbös volt a munkáltató számára, hogy üzeme dolgozóinak 4 elemis, avagy középiskolai végzettsége van. 1930-ban Ford, az amerikai iparmágnás még ezt írja: „ ... a nálunk alkalmazást nyerő emberek nem specialisták, foglalkozásukat néhőny nap alatt megtanulják. Ha ennyi idő alatt nem tanulnak bele a munkőba, szőmunkra soha, semmire sem lesznek jók." A munkásokkal szembeni igényt pedig így fogalmazta meg: „Legyenek képesek különböző utasításokat megérteni és azokat végrehajtani — íme: ezek a munkás azon tulajdonságai, amelyekre az üzemnek szüksége van." AZ ELTELT HÁROM ÉVTIZED lényegesen megváltoztatta a társadalomnak a dolgozókkal szemben támasztott műveltségigényét. A munkafolyamatokat szinte atomokra felosztó (pl. a futószalagos gyártási) technika helyét fokozatosan átveszi a komplex gépesítés és az automatizálás. Éppen ezért az üzemi munka elemzésével foglalkozó pedagógusok, pszichológusok, műszakiak arra a megállapításra jutottak, hogy a fokozatos automatizálás mindig több és több magas képesítést igénylő irányító teljesítményt követel. Az egyszerűbb feladatokat ugyanis a gépek végzik. Tehát magasan képzett dolgozókra lesz szükség. A régebbi 2—3 százalékkal szemben például modern, automatizált üzemekben 40— 50 százalékra nőtt a magasan szakképzett műszaki értelmiség aránya. Ezzel a jövőben egyre kisebb területre korlátozódik majd a nem képzett emberek munkalehetősége. Természetesen vonatkozik ez a jövő modern nagyüzemi mezőgazdaságára is. Hiszen a hagyományosan értelmezett paraszti munka mindenhez értést követelt meg, amit szinte minden falusi gyerek elsajátított. A mezőgazdasági termelés hatékonyságára jellemző, hogy például a feltevések szerint a mezőgazdaságban dolgozók aránya 2000-ben az USA-ban csak 2 százalék lesz, de Franciaországban — tehát egy mezőgazdasági szempontból önellátó országban — is felére csökken a számuk, azaz az összlakosság 11 százalékát teszi majd ki. (Szlovákiában a szlovák nemzetiségű lakosság 25,2 százaléka és a magyar nemzetiségű lakosság 40,5 százaléka dolgozik a mező- és erdőgazdaságban, az 1961-es népszámlálás adatai szerint.) Bonyolult — és egymástól eléggé eltérő — számadatokkal jelzik különböző szociológusok és szakemberek: egy mezőgazdasági dolgozónak annyit kell produkálnia, hogy 15—20 ember szükségletét elégítse ki. Ezekben az eléggé eltérő számadatokban is van egy azonos vonás: a magasabb műveltség, a nagyobb hozzáértés igénye. Többet termelni, a mezőgazdaságban is csak nagyobb hozzáértéssel lehet. MINDENT ÖSSZEFOGLALVA: az iparilag fejlett társadalom anyagi-technikai bázisa megteremtésének egyik feltétele, hogy minden dolgozó átfogó ismeretekre tegyen szert. A párt XIII. kongresszusának beszámolójában Novotný elvtárs, valamint O. Šík, V. Koucký és más elvtársak felszólalásukban hangsúlyozták, hogy nemcsak minden ember munkájára, hanem termelékenységének, teljesítőképességének maximumára van szükség. Ez a kérdés társadalmi-ökonómiai oldala. Ugyanakkor azonban éppen úgy, mint másutt, itt is érvényesül a társadalmi és az egyéni érdek találkozása. Társadalmunk humanizmusából következik, hogy dolgozóink számára olyan feltételeket teremtsünk, amelyek lehetővé teszik hajlamaik, képességeik maximális kifejlődését. A CSKP XIII. kongresszusa „Szocialista társadalmunk további sokoldalú fejlesztéséért" határozatában korunknak ezt a jogos társadalmi igényét így fogalmazta meg: „Szükséges, hogy rendszeresen növeljük a műveltségi szintet és azt következetesen egybefűzzük azzal az intenzív neveléssel, amely kialakítja a fiatal nemzedék marxi—lenini világnézetét.. Ennek teljesítéséhez — az általános technikai feltételek, például az üzemek és az EFSZek műszaki-ökonómiai bázisának javításán túl — pedagógiai és népművelési tennivalóink is vannak. Nem elég csak tudomásul venni „a társadalmi tudat törvényszerű lemaradását" például akkor, ha az iskolák igazgatói az alapiskolák kilencedikes tanulóinak pályaválasztási szándékait vizsgálják. „72 tanulóból csak nyolcan jelentkeznek érettségit nyújtó középiskolai továbbtanulásra, mort a szülők nem igénylik gyermekük to1966. XII. 4. vábbtaníttatását" — Irta le a napokban egy iskola igazgatója. Felméréseink alapján megállapítottuk, hogy további félszáz iskolában hasonló a helyzet. Sok pedagógus a „társadalmi pszichikum egy sajátos jelenségedként magyarázza ezt, ahelyett, hogy igyekezne ezen alapos, rendszeres felvilágosító tevékenységgel* változtatni. MINDEN PILLANATNYI NEHÉZSÉG — például az anyagi és az erkölcsi ösztönzés közt még egyelőre meglevő ellentmondások, pl. a bérnivellizáció, az egyes iskolák vagy iskolatípusok pedagógiai eredményességének alacsony hatékonysági foka — ellenére is meg kell értetniök a pedagógusoknak, a népművelőknek a csehszlovákiai magyar dolgozókkal, a szülőkkel és a tanulókkal egyaránt, hogy az emberiség úton van történelmének ahhoz a szakaszához, amelyet a marxizmus klasszikusai „igazi" történelemnek mondottak, amelyben az ember szabadon bontakoztathatja ki képességeit, amikor a művelődés jelentősége ugrásszerűen megnő. Ismert tény, hogy műveltségi szintünk az országoshoz viszonyítva alacsony, ezért meg kellene kétszerezni közép- és főiskolásaink számát. Persze, e kérdés bonyolult öszszefüggéseiben ellentmondásokra ls bukkanhatunk. Csakhogy a szülők túlnyomó többsége — a pályaválasztási szándék ez év szeptemberében és októberében végzett felmérései alapján — a hétköznapok jelenlegi gyakorlatából kiindulva nem tartja szükségesnek, hogy fia, lánya tovább tanuljon. A Csallóközben, de Kelet-Szlovákiában is szinte egyedüli igény a házépítés, a lakás berendezése avagy éppenséggel az autó megszerzése. Mindehhez a családnak szüksége van a gyerek keresetére. Annak az igénye, hogy gyermekük magasabb képesítést szerezzen — olyan számban, mint amennyi középiskolást, főiskolást beiskolázhatnánk —, egyelőre még hiányzik. Pedig a műveltség fogalmába nemcsak az ismeretek tartoznak. A műveltségi szint emelésének helyes értelmezése érdekében meg kell mondanunk: e fogalom magában foglalja az értelmet kiművelő értelmi képességek permanens fejlesztését, valamint az állandó tanulás, többet tudás Igényét, tehát általában: a törekvés komplexumát. Kalinyin mutat rá ennek jelentőségére, amikor megállapítja, hogy az igazi műveltség az örökös és állandó jobbratörekvés hatalmas energiaforrása. A műveltség tehát egyben művelődési igény is. Vajon megvan-e ez az állandó jellegű természetes művelődési igény azokban a kiváló és jó előmenetelű alap- és középiskolai tanulókban, akik nem akarnak tovább tanulni? Vajon valóban a tudományok iránt érdeklődő, széles látókörű, művelt ifjúságot nevel-e az iskola, az a tantestület, mely tanítványainak csak elenyésző százalékát küldi közép-, illetve főiskolára? Az igazi műveltség fegyelmezi az embert, képessé teszi arra, hogy mindenhez megfelelő módon, szervezetten fogjon hozzá. A műveletlen ember mechanikusan végzi munkáját, nincsenek intellektuális ambíciói, tervei. A műveltségi szint emelése tehát nem a statisztika, még csak nem is csupán a műszaki-anyagi bázis kérdése, hanem egyrészt: a közvéleményt teremteni tudó népművelés, másrészt meg: a tanulóikat céljaikhoz elvezető, eredményes pedagógiai tevékenység dolga, feladata. AZOK A PEDAGÓGIAI ÉS NÉPMŰVELÉSI HAJTÓERŐK, azok a tanítók és szülök, akik nem számolnak a műszaki-tudományos forradalom pedagógiai következményeivel s csupán a jelen pillanatnyi Igényeiből kiindulva, a gyors megtérülés elve alapján gyermekeik, tanítványaik korai „pénzkeresését" igénylik (vagy passzivitásukkal ezt segítik elő), akadályozzák a jövő nemzedéke harmonikus képességeinek és adottságainak maximális kibontakozását. Persze, mindez nem pusztán az egyén szempontjából lényeges, mert az emberi képességek kibontakoztatása során létrejövő optimális teljesítmény alapvető össztársadalmi érdek. Mert a műveltség és a művelődési igény az emberi előrehaladás egyik igen fontos feltétele. MÖZSI FERENC MIT FOGOTT A HÁLÓTOK?.., (Miroslav Anger felv.) ÉRDEKESEN A SZOCIOLÓGIÁRÓL AZ UTÖBBI ÉVEKBEN nálunk ugyanúgy, mint a szocialista államok többségében, rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg a szociológia iránt. Viták folynak a szociológiáról mind a tudományos körökben, mind a nagyközönség köreiben. Egyre erősebbé vált az az igény, hogy szociológia vizsgálja az egyes társadalmi jelenségeket, kiváltképpen azokat, amelyekkel a társadalomnak, vagy a társadalom irányító szerveinek problémáik vannak. Tudományos körökben szőnyegre kerültek a kialakulóban lévő új marxista társadalomtudományi ág elméleti, módszertani és szervezési problémái. Ezzel egyidejűleg sor került az első s éppen ezért gyakran bátortalan, szerény és dilletőns kísérletekre is a szociológiai kutatásban. Kétségtelen, hogy mindebben a dogmatizmus bizonyos visszahatását ls kell látnunk, annak az időszaknak a dogmatizmusát, amikor a szociológia nemcsak hogy nem fejlődött, hanem egyenesen burzsoá áltudománynak bélyegezték. A marxista szociológia, mint külön társadalomtudományi ág nagyarányú fejlődését azonban az utóbbi időben megköveteli a kialakuló szocialista társadalom jelenségei tudományos kutatásának szükségessége, amely nélkül, úgy látszik, lehetetlen a társadalom tudományos irányítása. Mint bebizonyosodott, a szocializmusban nem bánhatunk úgy az emberekkel, mint lélektelen tárgyakkal, hogy a társadalmi kapcsolatok a szocializmusban is túlságosan bonyolultak, s éppen ezért nem bízhatjuk magunkat az ösztönös fejlődésre. Ezzel kapcsolatban figyelemre kell méltatnunk Andrej Sirácky akadémikus „Sociológia" című könyvét, ameíy a napokban jelent meg szlovákul a Szlovák Tudományos Akadémia kiadásában. Ezt a könyvet nem csupán szakkörökben olvashatják érdeklődéssel, hanem bizonyára azokat az olvasókat is megnyeri, akiket társadalmunk égető szociológiai problémái és jelenségei „nem professzionálisan" érdekelnek. RÖVID CIKKÜNKBEN csupán néhány megjegyzést szeretnénk tenni Sirácky könyvének margójára. . Mindenekelőtt: ez a könyv nem tankönyv, amely rendszerezetten magyarázná a marxista szociológia szerkezetét. Voltaképpen bizonyos válogatás a szociológia jelenlegi problémái közül. A szerző azt a célt tűzte maga elé, hogy megmagyarázza a marxista szociológia külön társadalomtudományi ágazattá való fejlődésének elvi kérdéseit. Az elmélet, módszertan és módszerek, a szociológia és a filozófia kapcsolatainak stb. kérdései azok, amelyekkel jelenlegi szociológiánknak meg kell birkóznia. A könyv széles problémakört vet lel, amelyet meg kell oldanunk, ha azt akarjuk, hogy a szociológia hazánkban is elérje a társadalom megkövetelte tudományos színvonalat. A könyv első részében (Elmélet) a szerző a szociológia tárgyának, valamint helyének a marxizmus—leninizmusban s általában a társadalomtudományok rendszerében betöltött szerepével foglalkozik. A szerző reagál az éveken át tartó (gyakran hosszadalmas és némileg skolasztikus) vitákra, amelyeket a marxisták folytattak e probléma körül. Sirácky a szociológiát olyan elméleti-empirikus tudománynak tekinti, amely a marxizmus—leninizmus része, s amely általános áttekintést nyújt a társadalom, az ember és a gondolkodás problematikájáról. Míg a marxista filozófia az egész objektív realitásra vonatkozik, a szociológia a társadalmat csupán specifikus egységnek tekinti. Ezzel összefüggésben figyelemre méltó a szerző azon törekvése, hogy a problematikát űj módon specializálja, mivel azt egészen a közelmúltig, sőt még ma is helytelenül filozófiai problematikának, vagy az úgynevezett tudományos kommunizmus problematikájának tekintették. Amikor a könyvben a szerző a szociológia keletkezését és fejlődését magyarázza, ismerteti az egyes szociológiai irányzatokat .Visszautasítja azt a dogmatikus álláspontot, amely a nem marxista szociológiai irányzatokat a politikai ideológiai apologetika szűk szempontjából értékeli, s ezzel szemben megállapítja, hogy ezek az irányzatok tudományos téren komoly hozzájárulást jelentenek a szociológiai megismeréshez. Az elméleti kérdésekkel foglalkozó fejezetet a szerző a társadalom szocialista struktúrájának és politikai kapcsolatainak marxista magyarázatával zárja. Rámutat a politikai kapcsolatok marxi modelljének általános érvényű momentumaira, valamint e momentumok gyakorlati jelentőségére a szocialista társadalmi kapcsolatok tudom Snvos felismerésében. A könyv második részében (Módszerek) a szerző a szociológia egyes módszereivel (statisztikai módszer, tipológiai módszer, történelmi módszer, monográfiái módszer) foglalkozik. Itt foglalkozik a szerző az elmélet és a módszertan kapcsolatával, ugyanígy a nem marxista módszertani irányzatok jellemzésével is. SIRÁCKY KÖNYVÉBEN több helyen hangsúlyozza a filozófia és a szociológia szoros kapcsolatának szükségességét a bonyolult társadalmi jelenségek felismerésében és megmagyarázásában. Ezt a szükségszerűséget gyakorlatilag maga demonstrálja a legjobban könyve utolsó részében (Problémák). Sok helyet szentel az ember, a humanizmus, az elidegenedés, a művészi alkotás stb. kérdéseinek szociológiai szempontból. Az embsr problematikájával kapcsolatban a szerző ismét rátér a filozófia és a szociológia kapcsolatára. Az olvasót kétségkívül elsősorban a pszichikai mechanizmussal foglalkozó elmélkedések fogják érdekelni, amelyeknek ez ideig nálunk úgyszólván semminő figyelmet sem szenteltek, noha nélkülük aligha lehet minden tekintetben megmagyarázni az emberek cselekedeteit. Andrej Sirácky könyve nemcsak a marxista szociológia elvi, időszerű kérdéseihez szól hozzá. Értékes a könyv azért is, mert megismerteti az olvasót általában a szociológiával és azokkal a szociológusokkal, akiket az elmúlt években, alig vagy egyáltalán nem ismerhettünk meg. —