Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-31 / 360. szám, szombat

és art gondolja, hogy itt Dubrovnylkban még tűrhető az idő. De aztán elmosolyodik a bemondónő és Jelenti: — Hváron verőfényes nap volt, a hőmérséklet 18 fok. Van egy sziget.. . Van Jugoszláviában egy különös sziget, ahol el lehet bújni a kemény tél elől. Másnap reggel már Szplit felé robogtunk a szakadó esőben, és a napfényes Hvár szigetére gondoltunk. Szplitben is esett. De amikor hajóra szálltunk, és kifutottunk a kikötőből, a látóhatár peremén derengett. Egyórás út után, mintha elfújták volna a felhőket az égről, a horizont kék volt és a napfény a csillogó tenger-* ben fürdött. A hajóra még zuhogott az eső, de egyre közelebb jutottunk a fényhez. Fél óra múlva kiértünk a napra. Hvár szigete verőfénnyel fogadott. A parton kétnyelvű tábla állt, rajta nagy betűkkel: Üdüljön télen ls Hváron. • Ha három -órát esik az eső, csak a panzió felét kell megfizetni. • Ha havazik, nem fizet semmit. ® Ha köd van, teljesen ingyen üdül. ® Ha a hőmérséklet 0 fok alá süllyed, ugyancsak nem fizet semmit. Ezek aztán feltételek. Egy kicsit kételkedtem is benne. Mindén hely elkelt Elbeszélgettünk a parkosított domb hátán épült hat pavilonos ultramodern Fárosz-hotel fiatal TÓTH MIHÁLY Hä 1966. XII 31. 11 A

z Iszker völgyében kanyargunk. Az egyik magas sziklafalon kis házikó. Egy író építette magának. Amikor kijein ide, fehér zászlót tűz a tetejére, így adja hírfii, hogy itt van, itt dolgozik. Látom az ország első, kis erőművét és kilométerekkel odébb az újat, modernet és nagyot tengernyi vizével. A farlnsi házak falára kiakasztott paprikafüzérek piroslanak, az ndvarokon sárgállik a tök. Pazardzsik városa előtt rengeteg az üvegház. A téli hónapokban innen ———— kapjak a korai paradicsomot és uborkát. A város mögött kékifi hegyvonulat. Itt kezdfidik a Ko dope. Az ókorban legendákat költöttek róla . . . Késő délután érkezünk Plovdivha. A hosszú út után a szállodai szobában pihenünk. Dicsérem a napot. Napnyugtával nyugodtan tehetem. Olyan szép volt minden..'. Már esteledik. Az ntcán kigyúlnak a fények. Gyerünk az étterembe, vacsorázzunk! i— indítványozom a kísérőmnek. Mást javasol. Menjünk el egykori katonatársához. Szabadkozom, este nem illik bejelentés nélkül vendégségbe menni . . . Szlavcso örömmel fogad bennünket! Az egyik városi vállalat főkönyvelője. 0 is gyakran felkeresi, amikor a fővárosba látogat . . . PETRÖCI BÁLINT Szlavcso valóban örült, sligovicával kínált, felesége néhány perc alatt megterítette az asztalt. Kolbász, rakott kenyér s az elmaradhatatlan saláta. Egy korty pálinka, egy gerezd sajttörmelékkel telehintett paradicsom, uborka, paprika. Itt enni és inni kell, ha nem teszed, megsérted a háziakat. Sokat enni és sokat inni! A bajuszos Szlavcso erre külön figyelmeztet, és nevetve újságolja, gimÚTBAN PLOVDIV FELÉ — SZAMOKOV VÁROSÁBAN A MŰLT ÉS A JELEN TALÁLKOZIK: A RÉGI TÖRÖK DZSÁMIJA MÖGÖTT MAR FELÉPÜLT A MODERN LAKÓHÁZ. , nazista fia kedveli az absztrakt művészetet! Ritkaság Bulgáriában, hogy valaki az absztrakt művészetet kedvelje. Beszélgetnénk tovább, de ürül már az asztal, Szlavcsóék nem várhattak bennünket vacsorával. Itt nincs ivászat evészet nélkül. Ha üres a tányér, hazamész és lefekszel. Szlavcso gondol egyet. A kísérőmhez, egykori katonatársához fordul. Gyere, levágjuk a kakastl Hol? Hát fent a Rodopéban! Az üzemi üdülőben! Vagy harminc kilométernyire . . . Még jó, bogy a sofőrünk nem ivott. Szlavcso családjával beszorulunk az autóba .. . Az üdülőház ablakai sötétek. Álmából zavarjuk fel a gondnokot és feleségét. Szlavcso háziúrként rendelkezik: levágjuk a kakast! Csak ne mutatták volna meg! De dicsekedni akartak vele, hogy nem akármilyen kakast vágnak le! Inkább a Rodopéban gyönyörködtem volna, azonban a sötétben nem láthattam. De láttam a kakast! Szép volt, és húsos, és bCszke nagy vörös taréjára. Nézett engem, és én néztem fit. Egy csöppet sem félt, csak kapálódzott, mintha az ellen tiltakoznék, hogy megzavartuk éjjeli nyugalmát. Aztán bekövetkezett az, amitől gyerekkorom fita féltein. Nagy tálcán az asztalra került — feldarabolva és ropogósra sütve. Eszünk és iszunk. Itt már vörö bort töltenek a pohárba. Szlavcsónak feltűnik, hogy csak a sült kolbászból eszek. Sértődötten rám mereszti a szemét, majd a tányéromra teszi s biiszke kakas combját. Kocintásra emeli poharát. Sokat enni, sokat inni, nálunk ez így szokás! — hallom újra a külföldinek kijáró gyengéd figyelmeztetést. Hogy magyarázzam meg neki, hogy nem tndom a számba tenni az élve látott baromfi húsát, mert nagyon régen az apám a szemem láttára vágta le a kedvenc kis kakasomat .. . Nem értene meg, kinevetne. Gyáva hősként magainba erfisza> kolom a ropogós kakascombot... Azóta vétkesnek érzem magam, hogy megszegtem gyerekkori fogadalmamat. És új fogadalmat tettem; napnyugtával nem dicsérem többé a napot, mert nem tudhatom, hol várnak sült kakassal vacsorára. ••BBBBB S

zokatlan időben, decemberben jártam végig a jugoszláv tengerpart legszebb déli vidékeit: Budvát, Kotort, Herceg-Novi-t, Dubrovnyikot. A csodálatosan kék Adria a zuhogó esőben sötét, piszkosfekete, az üdülők színes tömegétől zajos strandok kihaltak, a szép vonalú szállodák, üdülők legtöbbje zárva. Az üzletekben alig lézeng valaki. S a napfény, az áldott napfény, mintha örökre eltűnt volna a komor hegyek mögött. Hiába, tél van a tengerparton. Az országjáró újságíró ázottan húzódik be a fűtetlen szállodai szobába (a legtöbb szálloda nincs berendezve fűtésre, mivel a hőmérséklet igen ritkán süllyed fagypont alá), és megbámulja az ablaka alatti, gyümölcstől roskadozó narancsfákat. Aztán kabátban lemegy a társalgóba, lekuporodik a televízió elé és sóvárogva lesi az időjárásjelentést: Szlovéniában és Hercegovinában jegesek az utak. Szerbiában hull a hó, Montenegróban Járhatatlanok a hegyi utak... Az ember összehúzza magán a kabátot Megszöktem igazgatójával. Eldicsekedte, hogy december 15-től minden hely foglalt a télen is üzemelő három szállodában. Németek, franciák, skandinávok és hazai turisták töltik itt a nyári díjszabásoknál jóval olcsóbban a tél egy-két hetét. Az igazgató, aki a szigeten született, elmondotta, hogy megmagyarázhatatlan a kellemes hvárl éghajlat. A sokkal délebbre fekvő szigeteken sincs ilyen enyhe és napfényes tél, mint Hváron. Legutóbb 1956ban hullott egy kis hó, de az is nyomban elolvadt. Igy a kikötői táblán hirdetett feltételekre nem fizetnek rá. Néhány kellemes napra így sikerült megszökni a tél elől. Hváron talán éppen most is felöltő nélkül, napfényben sétálnak a turisták, és lesik a sziget egyetlen eseményét — a hajó érkezését. Abban a nagy-nagy nyugalomban és verőfényben szívesen megvártam volna a tavaszt. Szép volt, jó volt, de amikor a szállodában fizettem és leszámoltam az ezres bankókat, arra gondoltam, hogy igazán hullhatott volna egy kis hó, és ha már köd sem volt, legalább háromórás esővel megajándékozhatott volna a hvári ég. J UGOSZtA VI Al ÚTIJEGYZETE I elől Tengerészek Ka Rio de Janeiróban vagy Havanná1 ban találkoznak, megkérdik egymástól: „Voltál már Szczecinben? Láttad Genovévát? „És ha történetesen találkozót beszélnek meg, ez Így történik: „Éjfél után kettőkor (vagy hajnali fél hatkor) Genovévánál." Genovéva — fogalom. A lány mozgása kerek e világon senkiéhez sem hasonlítható. Tálcáján ott a nyolcszor száz gramm rum, vagy a gines üveg, minden porcikája megremeg, ha végig megy az asztalok között. Észreveszi, hogy új vendég vagyok. Rám mosolyog és — megrendelem a száz gramm vodkát. Genovéva kétszer száz grammot hoz. Gyorsan koccint velem és torkában eltűnik a decis üveg tartalma. A szomszédból székestől áthúzódik hozzám egy tengerész. — Megtisztelés, ha Genovéva iszik valakivel. Engem még észre sem vett. Pedig évente kétszer-háromszor Is kikötünk Szczecinben. Genovévának tekintélye van a bárban. Pálinkagőzös vén kapitányokat és forró vérű, szilaj fiatal matrózokat lefegyverez erélyes pillantásával. És minden vendéget tegez. A hajósinastól a flottaparancsnokig. Ez az „Antlanticka" bár stílusa ... Éjfél lehet, a ventillátorok teljes erővel dolgoznak, a termet így is homályba burkolja a füstfátyol. A szomszéd asztalnál népes társaság, brazil tengerészek. Mindannyiuk szájában araszos szivar. Isznak, mint a kefekötők. Két helyi szépséget hív valamelyikük az asztalhoz, mire egyikük rövid sípot ránt ki zsebéből és tempós ütemben szomorú dalba kezd. öt perc múlva hárman a fiatalabbak közül helyet csinálnak a társaságnak és lejteni kezdik a latin-amerikai tengerészek kedvenc táncát. Előbb csak lassan, komótosan, de közben mind többen bekapcsolódnak a mulatságba. Az árva síp hangja már alig hallatszik az énektől és a tenyerek ütemes csattogásától. Egyikük csengő fűzért húz ki a zsebéből, a másik valahonnan rumbatököt kerít elő és azt csattogtatja ütemkalauzként a pokoli zenebonában. A tengerészek némelyikén már csak csíkos ing van; másokon a modernebb nylon ingek fölött „félárbocra" eresztve csüng a nyakkendő. Hirtelenszőke nők érkeznek a terembe, vannak valami nyolcan. Láttukra a táncoló tengerészek megtorpannak egy pillanatra. A rumbatök is elnémul, percekig csak a síp hangja hallatszik. A tengerész gyengéje a szép nő. Márpedig a lányok nem mindennapi jelenségek. — Unatkozó svéd nők — magyarázza Genovéva. — Kedvelik az exotikumot. Pedig Svédországban is van tengeri kikötő ... Végignézek a társaságon. A harmadik asztalnál egy nyugatnémet hajó tengerészei ülnek. Genovéva ezeket feltűnően kimért udvariasággal szolgálja ki. Egyik közülük francia konyakkal kínálja. A lány a fejét rázza, dús, szőke haja csak úgy hullámzik. Asztalomhoz riszálja magát. — Németekkel nem iszom. Kedvesen hátbavágja egyik ismerősét. Az olasz kormányos két szép gyümölcsöt ad a lánynak. — Szicília legédesebb narancsa. Neked hoztam, Genovéva. Az angolok szokatlan szilajsággal dalolnak, mellettük a hollandok egy szakállas hajóskapitány vezénylete alatt isznak tempósan. Az órámra pillantok: hajnali háromnegyed hat. Fizetnék. — Kilencszer száz gramm vodka, a vacsora és a reggeli dísztálon. — Csak nyolcszor száz gramm — mondja Genovéva. — És amit te ittál az egészségemre?... — Az tiszta víz volt... Az attrakció kedvéért. Nem bírnám a tizenkét órás műszakot, ha még innék is. Alig várom, hogy ágyba kerüljek. — Hazakísérhetlek? Genovéva kajánul elmosolyodik. — Hát... az nehéz lesz. Valóban. Genovéva mellett megáll egy negyven év körüli izomkolotôKj^f Tengerészkapitányi egyenruhá— A férjem -PHHdja angyali ábrázattal Genovéva. — Két nagyfiam apja. Hét órakor kezdődik a szolgá— Bocsánat jefiegem a kapitány felé, aki elnéhajt, a kikötő^^^^^^^^^^^^áró. Messze föld1. ről érkezhetett, s fedélzetén a romantikus lelkű matrózok türelmetlenül várják, hogy szilárd talajt érezzeI nftk a láhjik alatt.