Új Szó, 1966. december (19. évfolyam, 331-360. szám)

1966-12-21 / 351. szám, szerda

ANTONÍN NOVOTNÝ ELVTÁRS BESZÁMOLÓJA (Folytatás a 4. oldalról) TEGYÜK SZERVEZETTEBBÉ A MEZŐGAZDASÁGI NAGYÜZEMI TERMELÉST Az eddiginél fokozottabb fi­gyelmet kell szentelnünk olyan problémák elemzésének, ame­lyek megoldása megszilárdítja a szocialista mezőgazdasági termelés túlsúlyát. Mezőgazdaságunk nagyüzemi szocialista termelési alapja oly hatalmas erő, amely a müsza­ki-tudományos vívmányok ér­vényesítésével lehetővé teszi a belterjes termelést s a munka­termelékenység gyors ütemű növelését. Arról van szó, hogy ezeket az előnyöket sokolda­lúan hasznosítsuk, s minden erőt latba vetve biztosítsuk mezőgazdaságunk lendületes felvirágoztatását. Még a közelmúltban lénye­gében csak hazai mezőgazda­ságunk biztosította a lakosság élelmiszerellátását. A műszaki­tudományos forradalom azon­ban hovatovább a közellátásra is kiterjed, minek következté­ben ez a tevékenységi terület egyre szembeötlőkben jut ösz­szefüggésbe iparunk több sza­kosított ágazatával. A mezőgazdasági termelésből vagy szükségleteinek bázisán a feldolgozó, a gép- és vegyipar, az építészet, a kereskedelem és a közszolgáltatás egész ágaza­tai épültek ki, bár a zöme to­vábbra is az elsődleges mező­gazdasági termelés. A fejlett gazdasági feltételek között ezeknek az ágazatoknak nagyfontosságú mezőgazdasági­ipari komplexumot kell képez­niük, amely hatékonyan befo­lyásolhatja a mezőgazdasági termelés gazdaságosságát és így az egész állam gazdaságát is. Ebből a szempontból nem tarthatjuk befejezettnek a me­zőgazdaság nagyüzemi átépíté sének folyamatát. A korszerű szocialista nagyüzemi mezőgaz daságot hatékonyan csak a me­zőgazdasági termelést megelő­ző, illetve azzal kapcsolatban álló ágazatok és szolgáltatások oszthatatlan részeként fejleszt­hetjük. Ezt az indokolt követel­ményt méginkább aláhúzza, hogy a mezőgazdaságban mind ez ideig elégtelen a munka megosztása, s ennek következ­tében alacsony fokú a szocialis­ta mezőgazdasági üzemek zö­mének szakosítása. A mezőgazdaság tervszerű gazdaságirányítása új rendsze rének és elsősorban a gazdasá­gi eszközöknek alkalmazása az eddiginél erősebben kihat a termelés belterjességének és a munka termelékenységének fo­kozására. A mezőgazdasági vál­lalatok és munkaközösségük nagyobb mértékben lesz anya­gilag érdekelt a mezőgazdasá­gi termelés és saját munkájuk hatékony fejlesztésében. A XIII. kongresszus irányel­veinek teljesítése azonban meg­kívánja, hogy a megfelelő gaz­dasági körülmények mellett ki­alaktísuk a mezőgazdasági üzemek kezdeményezése fej­lesztésének kedvező politikai­szervezeti feltételeit is. Ezek a feltételek támogatnák az együttműködést és az integrá­ciót, a mezőgazdasági vállala­tok célszerű, önkéntes társulá­sát bizonyos közös tevékeny­ségre és a mezőgazdasági ter­melés társadalmi szempontból hasznos együttműködését az ipar egyes feldolgozó ágazatai­val. Ez természetesen nem jelent lemondást arról az elvről, hogy az EFSZ-ek és az állami gazdaságok alapvető, feladata a mezőgazdasági termelés. A mezőgazdaságban az új irányzatokat úgy kell kibonta­koztatnunk, hogy társadalmi hozammal járjanak, lehetővé tegyék a szövetkezeti és az ál­lami vállalatok közös eszközei­nek, kezdeményezésének és szocialista vállalkozó szellemé­nek jobb kihasználását a tár­sadalom szüntelenül növekvő szükségleteinek tökéletesebb kielégítése érdekében. A szö­vekezeti, esetleg az állami-szö­vetkezeti alapon, az önkéntes­ség betartásával megvalósított integrálódás elősegíti a tudo­mányos-műszaki haladás gyor­sabb alkalmazását és gazdasági előnyére lesz mind a szövetke­zeti tagoknak, mind a társada­lomnak. Ez azonban nem egyszeri ak­ció, hanem hosszabb fejlődési folyamat. Ennek a fejlődési szakasznak legyen jellemző vo­nása a mezőgazdasági terme­lés, a közszolgáltatás, az ér tékesítés és a feldolgozás olyan sokrétű és hatékony szervezeti formáinak megválasztása, ame­lyek harmonikus egységben állnak majd a társadalom szük­ségleteivel, az alapvető gazda­sági egységek, vagyis az EFSZ­ek, az állami gazdaságok és az Illetékes Iparvállalatok és szol­gáltatások érdekeivel. Bár mindez a további fejlő­dés objektív Irányzata, a gya­korlati megvalósításban hely­telen lenne rábíznunk magun­kat az ösztönösségre. A közpon­ti befolyásnak jelentős szere­pet kell vinnie. Tekintettel arra, hogy a me­zőgazdaság irányításának szer­vezettsége már nem felel meg az adott feltételeknek és szük­ségleteknek, ki kell dolgoz­nunk a szervezésnek és az irá­nyításnak olyan tervezetét, amelynek megvalósítása bizto­sítja a mezőgazdaságnak és a lakosság ellátásának komplex fejlesztését. Ezt a tervezetet a CSKP Központi Bizottságának márciusi plenáris ülése elé ter­jesztjük. Már a mai ülésünkön java­soljuk azonban, hogy a Föld művelésügyi Minisztérium kere téből vonjuk ki az Erdőgazda sági Igazgatóságot. Javasoljuk az Erdőgazdasági Igazgatóság rendszerének egybekapcsolását a Vízgazdasági Központi Igaz­gatósággal és így létrehozni a Víz- és Erdőgazdasági Miniszté­riumot, amely egyben őrködni fog az életkörnyezet védelmén is. Az erdőgazdaságon belül végleges formában kialakítjuk a gazdasági önállóság rendsze­rét, mégpedig úgy, hogy a sajá­tos jellegnek megfelelően két szakágazati vállalat létesül. Az egyik Cseh- és Morvaország, a másik Szlovákia számára. KÖVETKEZETESEN SZÁMOLJUK FEL A HIÁNYOSSÁGOKAT 1966. XII. 21. Életünk szerteágazó problé­máinak és főleg az irányítás és a termelés terén végzett mun­kánk eddigi tapasztalatainak elemzése után foglalkozni sze­retnék néhány időszerű, sürge­tően jelentkező kérdéssel, amely erősen kihat gazdasá­gunkra. Előzetesen és legalább nagy vonalakban szeretnék be­számolni ennek az esztendőnek az alakulásáról. Nézetem sze­rint a kormánynak egyes je­lenségekből a Jövőre vonatkozó következtetésekre kell jutnia. A pénzügyi gazdálkodással kezdem, amely 1966-ban lénye­gében kedvező volt. Ez főleg annak köszönhető, hogy az ipa­ri termelés több mint 7 száza­lékkal gyarapodott és ennek alapján több mint 7 milliárd koronával túlszárnyalta a ter­vezett bruttó jövedelmet. Az általában pozitív eredmé­nyek mögött azonban észreve­hetők a népgazdaság hatékony ságának, egyes kedvezőtlen je lenségei. Ez főleg a beruházás építkezésekben, a terven felül készletek jelentős növekedésé ben és a végtermékek mennyi ségének meg nem felelő ala kulásában nyilvánul meg Aránylag jelentősen gyarapo­dott a nemzeti jövedelem, de azt' megfelelő mértékben még­sem tudjuk felhasználni a nép­gazdaság műszaki átépítésének meggyorsítására, a hazai piac választékának bővítésére és ál­talában az életszínvonal gyor­sabb emelésére. Ez egyben választ ad arra a gyakran előforduló kérdésre, hogy tulajdonképpen miben rejlenek gazdaságunk problé­mái, ha az üzemek teljesitik, sőt sokszor magasan túlszár­nyalják az állami tervet. A népgazdaság 1966. évi ala­csony fokú hatékonyságáról tanúskodnak a többi között á"z alábbi tények: Az építkezési beruházás vi­szonylatában ez Idén sem kü­szöböltük ki a már hosszabb ideje kísértő fogyatékosságo­kat. Tovább szaporodott a be­fejezetlen építkezések száma és az állóalapok egy koronájára eső termelési érték sem lesz nagyobb az előző években elért szintnél. Az építkezési beruhá­zás tervét ugyan majdnem maradéktalanul teljesítjük, vi­szont az állóalapok üzembeál­lításának évi feladatát csak 80 —85 százalékra. A termelés gazdasági ered­ményeit ez időn nagy mérték­ben lekötik a készletek. Az ál­lami terv azzal számolt, hogy 1966-ban 1,8 miliárd korona ér­téket képvisel majd a készle­tek gyarapodása. A valóságban azonban ez az érték több mint 5 milliárd koronát tesz kl. Kedvezőtlenül alakul a hely­zet a munkaerők tekintetében is és ezáltal óriási forrásoktól esünk el. Bár ebben a viszony­latban úgyis nagy volt a fe­szültség, 1966-ban, főleg az iparban, tovább gyarapodott az alkalmazottak száma. A lakosság jövedelme ebben az esztendőben Jelentősen meg nőtt, s a tervezett szintet ma­gasan túllépi. Ugyanakkor csak 100 százalékra teljesítjük az árucikkek lakosság általi vá­sárlásának tervét. Ezért sokkal határozottabban kell töreked nünk a feltételezettnél több árucikk előteremtésére és a szolgáltatások biztosítására. Nyilvánvaló, hogy 1967 Január elsejétől az új irányítási rend­szerre való átmenet, továbbá az állami terv és költségvetés ki­dolgozása nagyon bonyolult fo­lyamat lesz. Ez a folyamat min­den központi szervtől és a vál­lalatoktól is megkívánja, hogy ismét foglalkozzanak a népgaz daság hatékonýságának növelé­sét célzó párthatározatokkal és nagyon határozottan számolja­nak le a beruházások további fokozásának, a behozatal növe­lésének és a munkatermeié kenység elégtelen emelésének mind ez Ideig ható irányzatai­val. Az első helyre kell tennünk a társadalmi érdekeket és ará­nyokat, amelyek betartása fel­tétlenül szükséges ahhoz, hogy gazdaságunk helyes irányban fejlődjék, s hogy a különböző szakaszokon ne engedjünk utat az ösztönös fejlődésnek. Ezzel kapcsolatban kétségtelenül fo­kozódni fog a központilag irá­nyított ár-, bér- és pénzügyi jiolitika Jelentősége. A pénzügyi politikában ez annyit jelent, hogy biztosíta­nunk kell az állami költségve­tés kiegyensúlyozottságát, ami nem történhetik meg a dotá­ciók nyújtása kritériumainak megszigorítása nélkül. Minden dotációt, támogatást fel kell használnunk arra, hogy aktívan befolyásoljuk a termelést s mozgósítsuk mindazokat a tar­talékokat, amelyekkel népgaz­daságunkban rendelkezünk. Éppen ezért a legközelebbi idő szakban korlátoznunk kell azo­kat az állami kiadásokat, ame­lyek nem gyakorolnak közvet len hatást népgazdaságunk fej­lődésére, s az állami, gazdasá gl és kulturális szervezetekben következetesen takarékos gaz­dálkodást kell bevezetnünk. A beruházások, valamint a készletek felhasználásának te­rületén mutatkozó fogyatékos­ságok megkövetelik, hogy meg­szigorítsuk a hitelfeltételeket ls s ezzel hassunk népgazdasá­gunk egyensúlyának helyreállí­tására. A hitelnek nyomást kell gyakorolnia a vállalatokra, hogy elsősorban saját eszkö­zeiket használják fel. A FOGYASZTÓ IS TERMELŐ Am nyíltan meg kell mon­danunk — és ezt minden kom­munistának tudatosítania kell s meg kell magyaráznia a dol­gozóknak — hogy a népgazda­ság konszolidálásához és egész­séges fejlődéséhez nem elegen dő csak a helyes célkitűzések és a központi szervek Jó mun­kája; ez mindenkelőtt a ter­melésben dől el. Azon változás nélkül, amely­nek a termelésben kell beáll­nia nem beszélhetünk arról a tartós változásról sem, ame­lyen társadalmunknak kell át­mennie. Ez annyit jelent, hogy elsősorban fokozni kell a ter­melőeszközök kihasználását, biztosítanunk kell a két és há­rom műszakos üzemeltetést a termelésben, modernizálnunk kell a termelőeszközöket, ki kell használnunk a munkaerő­ket, be kell tartanunk a mun­kaidőt, csökkentenünk kell a termelési költségeket s csupán jó minőségű, műszakilag Igé­nyes gyártmányokat szabad termelnünk. Mindezek az intéz­kedések, természetesen, össze­függnek az irányítás és a szer­vezés magas színvonalával, s nekünk meg kell valósítanunk őket, hogy elérjük azt a nem­zeti jövedelmet, amely bizto­síthatja számunkra az életszín­vonal tartós v emelkedését. A termelésben tett ezen In­tézkedések nélkül minden egyéb beszéd csak üres szó. Határozottan meg kell vál­toznia minden dolgozó gondol­kodásmódjának is. Mind az üze mekben, mind a hivatalokban minden dolgozónak tudatosíta­nia kell, hogy nemcsak fo­gyasztó, hanem termelő ls. Ezért ne 'v-rKelje csupán az, mennyibe kertll egy-egy termék a piacon, hanem annak is ér­dekelnie kell, miért kerül any­nyiba? Mennyiért, milyen mi­nőségben és műszaki színvona­lon állítják elő? Mindenkinek elsősorban a saját munkahe­lyén a maga üzemében kellene szemügyre vennie ezeket a dol­gokat. Az új irányítási rendszer ha­tása, amelyet gazdaságunk egészséges fejlődése biztosítá­sának egyik fő eszköze, feltéte­lezi az eddigi helyzet megvál­toztatását, amikor a termelői és fogyasztói árak voltaképpen függetlenek voltak egymástól, s amennyiben a termelési ár vesz­teséggel járt, úgy ezt az állam fedezte az állami költségvetés­ből merített támogatásokkal és juttatásokkal. Ezek az árkiegé­szítések különböző formában a kiskereskedelmi árak és a köz­szolgáltatások terén ma mintegy 6 milliárd koronát tesznek ki és az 1967. január 1-től érvényes állami nagykereskedelmi árak átszámítása után 11—13 milliárd koronára emelkednek. Emellett még nem ls szóltam azokról a százmilliókról, amelyeket az ál­lam a mezőgazdaságnak juttat. Ezektől az állami árdotációk­tól fokozatosan oly módon is el kell térnünk, hogy kénytelenek leszünk a kiskereskedelmi ára­kat felfelé módosítani. Termé­szetes, hogy ezt olyan mérték­ben fogjuk tenni, hogy ezeket a módosításokat kompenzálni tudjuk a nominálbérek emelé­sével, főképp pedig a bérek de­nivellizálásának megoldásával összefüggésben. Ennek az eljá­rásnak a célja, hogy az ármó­dosítások során megakadályoz­za az életszínvonal csökkenését. A rendelkezésükre álló Infor­mációkból láthatják, hogy ezt az eljárást következetesen betart­juk, és hogy január elsején nem kerül sor — mint ahogy erről különféle mendemondák szóltak — a kiskereskedelmi árak sem­minő tömeges emelésére. Ter­mészetes, hogy ha a termelésben nem sikerülne csökkentenünk a veszteségeket és a termelőegy­ségre eső anyagi költségeket, úgy annak előbb vagy utóbb szükségszerűen a bérek befa­gyasztásához, a kiskereskedel­mi árak emelkedéséhez s ezzel az életszínvonal jelentős módo­sulásához kellene vezetnie. Csehszlovákia Kommunista Pártjának célja nem az életszín­vonal csökkentése, hanem ép­pen ellenkezőleg, a szocialista társadalom fejlődésével, gazda­ságának gyarapításával az em­ber anyagi és kulturális színvo­nalának emelése. A pártnak ezért nyíltan meg kell monda­nia, milyen üt vezet a gazdaság konszolidálásához, hogy hazánk valamennyi polgára tudatosítsa: a saját munkánkból élünk, s mindenkinek olvan lesz az élet­színvonala, ahogy hozzájárul ahhoz munkaidejének, ismere­teinek, tehetségének a társada­lom előnyére való kihasználá­sával. Ezt a megértést mindenek­előtt a kommunistáktól várjuk el, nekik kell szilárdan kiáll­niok a párt erőfeszítése mellett. Nem szabad szem elől téveszte­niük azon folyamatok össze­függéseit, amelyeken pártunk megy át, és azokat a célokat, amelyeket pártunk tűzött ki. A szocializmus fejlődése a világ­ban nem folyik könnyen, így tehát a szocialista rendszer fej­lődése a szocialista országokban sem egyszerű ügy s harcolnunk kell megvalósulásáért. A fejlő­dés a múltban nálunk sem csak népszerű intézkedések útján ment végbe, s a jövőben sem fog azok útlán végbemenni. Nagy tapasztalatokat szerez­tünk, s a mai nemzetközi hely­zet sem szól amellett, hogy a szocializmus fejlődésének útja könnyű lesz, főként a békéért folytatott harccal összefüggés­ben. Senki sem tételezheti fel, hogy azok a mély politikai és gazdasági változások, amelye­ket mi hajtunk végre, könnyűek s automatikusan megteremtik a földi paradicsomot. És ezért elvtársak, beszédem­nek ezt a részét azzal zárom, hogy pártunk nem lehetne kom­munista párt, ha programjában a lakosság kulturális és élet­színvonalának csökkentése sze­repelne. Kommunista pártunknak azon források progresszív keresésé­nek útján kell haladnia, ame­lyek egész országunkban ren­delkezésünkre állnak, felhasz­nálva azokat népünk életszín­vonalának biztosítására. CÉLUNK AZ ESZMEI-NEVELŐ INTÉZMÉNYEK JOBB ÁLLAMI IRÁNYÍTÁSA Elvtársak. Ha ma szocialista társadal­munk fejlődése irányításának kérdéseivel foglalkozunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy rendkívül fontos területet, az eszmei hatás területét, amely elengedhetetlen feltétele a tár­sadalom egysége megszilárdítá­sának, a marxizmus—leninizmus alapjának, a proletár nemzetkö­ziség megszilárdításának a párt­vonal helyes és teljes megérté­se alapján. Szocialista társadalmunk ak­ció-, erkölcsi, politikai-eszmei egységének időszerű problémái­val a Központi Bizottság Jövő hónapban megrendezendő ülé­sén foglalkozunk. Ott alkalmunk lesz arra, hogy ezt az egész problematikát valamennyi ösz­szefüggésében elemezzük. Ogy vélem azonban, helyes lesz, ha röviden már ezen a mai ülésen is megemlékezünk néhány olyan mozzanatról, amely poli­tikai és eszmei összefüggésben áll a központi irányítás terén Javasolt intézkedésekkel. Idejében meg kell világíta­nunk és oldanunk egy kérdést, amely összefüggésben áll az ál­lami irányítás központi szervei­nek tevékenységével. Nyilvánvaló, ha ki akarjuk alakítani az egységes szocialista társadalmat, teljesen kezünk­ben kell tartani minden' olyan eszmei nevelő tényező és eszköz irányítását, mint az Iskola, a társadalmi szervezetek, az egyes munkahelyek, a tudományos In­tézmények, a kultúra, a művé­szet, a sajtó, a rádió, a televí­zió, a film oly irányban, hogy az ember formálódása és neve­lése folyamatos, folytonos le­gyen s egységes eszmei szel­lemben történjék a szocializ­mus és a párt politikájának megfelelően. Itt, a plenáris üléseken áz utóbbi időben nem egy izbén esett szó azokról a nyugati jé­lenségekről, amelyek az eszmei hatás terén mutatkoznak. Két­ségtelenül helyesek voltak azok az intézkedések, amelyeket ez­zel kapcsolatban tettünk a párt­ellenes, ideológiailag zavaros megnyilvánulások ellen. Ezzel egyidejűleg azonban azt is reá­lisan látnunk kell, hogy ezen a téren nem hat egyetlen azzal megbízott állami szerv sem ele­gendőképpen, hogy úgy irányít­sa a felépítmény valamennyi in­tézményének tevékenységét, hogy azok egységesen és haté­konyan elősegítsék a szocialis­(Folytatás a B. oldalon 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom