Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-13 / 313. szám, vasárnap

kronika h ír mozaik kronika Vasárnap, november 13. A Nap kel: 6.45, nyugszik: 16.11 óra­kor. A Hold kel: 7.47, nyugszik: 16.33 órakor. NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK SZILVIA — SZANISZLÖ nevű ked­ves olvasóinkat. Q 1836-ban született JAROSLAV DABROWSKI lengyel forradalmár (+ 1B71) Q 1907-ben született JO­SEF KJELLGREN svéd szocialista író (t 1948) O 1921-ben balt meg GOLDZIHER IGNÁC magyar orien­talista. SEMMI SEM JELLEMZI JOBBAN AZ EMBERT, MINT AZ, HOGY MI­K ÉPP E N VISELKEDIK AZ OSTO­BÁKKAL. AMIEL Kelet-Szlovákiá­ban általában fel­hőtlen az égbolt, a síkságokon eső vagy havas eső, néhol havazás várható. Másutt eleinte sűrű fel­hőzet, amelyet felhőátvonulások váltanak fel. A nappalt hőmér­séklet 1—5 fok. Enyhe, később erősödő északi szél. olvastuk KOZTUDOTT, hogy a 16—17. szá­zadban élt angol királyok nem él­tek különösebben ;, erényes" éle­tet, azaz Igen sok szeretűjük volt. Ebből indult ki a közelmúltban Emrys Hughes baloldali képviselő, amikor kijelentette, hogy házassá­gon kivül született leszármazott­jaikat nem kellene megtűrni a lordok házában. Ugyanakkor hang­súlyozta, hogy a brit parlament alsóházában számos gengszter és bandita utóda Ul — szintén ne­mesi rangban. A képviselő — a monarchia fenntartása mellett — olyan tör­vénycikkelyt követel, amely gá­tat vetne a nemesi címek örö­kölhetőségének. Az alsóház a jövő év márciusára tervezi a javaslat vitáját, politi­kai körök azonban nem bíznak a sikerében. NEW YORK HERALD TRIBÚNE • A LEG/ÁRHATATLANABB­NAK LÁTSZÓ terepen is hihetet­len biztonsággal mozog a leg­újabb típusú angol dömper. A négykerék-meghajtású szállító­jármű abroncsai ugyanis olyan szélesek, hogy a kerekek a leg­nagyobb sárban sem süllyednek el. B EGY MENEKÜLŐ BÜNÖZÖ Mississippi államban túszként ma­gával vitt egy rendőrtisztet. Egésx úton pisztolyt tartott a tiszt mel­lének. Csak több órai hajsza után sikerült lefegyverezni. • A SVÉD VÁROSOKBAN a leányanyák száma eléri a 26 százalékot — jelenti a „Look" című amerikai folyóirat. • A BOLGÁR KOMMUNISTA PÁRT IX. kongresszusa alkalmá­ból a bolgár posta két alkalmi bé­lyegsorozatot bocsátott ki. • A VILÁG úgyszólván vala mennyi országából összesen 100 ezer szúnyogot gyűjtött össze a habarovszki orvostudo mányi egyetem élettani tanszé kének vezetője, Alekszandr Maszlov. • WASHINGTONBAN befejező dött a virológiisok nemzetközi konferenciája, amelyen 25 ország 2?0 tudósa vett részt. A csehszlo­vák küldöttek között volt Bla&ko vlfi akadémikus, a CSTA bratisla­vai Virológiái Intézetének Igazga tója. • 18 VAGON PONTYOT szál lítanak a karácsonyi piacra a Kláštor pod Znievom i halgazda­ságból. • 21 MILLIÓ forint értékű játékot exportált ebben az év­ben a magyarországi ipar. AZ ITATÁSOS BORfÜNEVE LÉSSEL átlagosan havi 25 kg súlygyarapodást értek el Ma gyarorszúgan a Komáromi Ál­lami Gazdaság állattenyésztői, s az önköltséget kilónként 1 fo­rinttal csökkentették. Ugyanez­zel a módszerrel a szarvasmar ha hizlalásában 31 kg súlygya­rapodást értek el havonta. • KÉT KOMETA-TlPUSÚ, gyors­járatú szovjet vízibuszt vásárolt az USA. • A KGST TAGÁLLAMAI 1970-ig — 1963-hoz viszonyítva — több mint három és félsze resére emelik a faforgácslap­és farostlemezgyártást. • KORSZERŰ OLTÁRDlSZlTÉ SI Wilhelm Reinmuth protestáns lelkész aki Nordweststadtban, Frankfurt külvárosában végzi lel­kipásztori teendőit, a korszerűség kedvéért némileg eltért a hagyo­mányoktól és az üj idők szellemé­nek megfelelően újságokkal, játé­kokkal, az útépítéshez használt kőkockákkal — és fogamzásgátló szerekkel „díszítette" oltárát. • BIG ÜR, aki jelenleg a phi­ladelphiai fogház lakója, 750 ezer dollárt csalt ki a hiszé­keny emberektől. Amikor bevit j ték a fogházba, le kellett bon­tani két cella válaszfalát, hogy az elítélt ágya beférjen. Éhsé­gét szinte lehetetlen csillapíta : ni — csak vacsorára húsz pár virslit fogyaszt el. Big úr ugyanis 380 kilós. U 15 712 803 KÜLFÖLDI TURIS­TA látogatott az év első tiz hó­napfában Spanyolországba. • ÉVI 120 MILLIÓ TONNA KAPACITÁSÚ szénlelőhelyet tártak fel a szovjet geológusok Novomoszkovszk ukrajnai vá­ros közelében. 4 párizsi Dior Szalon 9 ma­nekénje pénteken Prágába érkezett. A képen látható ruhát a prágai sajtóértekez­leten mutatták be. (CTK felv.) • SOPHIA LOREN avatott fel az olaszországi Marinóban egy fi) sporttelepet. Az ünnepség közben helikopterről röpcédulákat dobiak le, amelyek a házasságok felbon­tásának engedélyezését követelték. • A POPOV-SZIGET PARTVI­DÉKÉN a szovjet filmoperatö­rök megkezdték egy film víz alatti felvételeit. Á dokumen­tumfilm operatőrei magukhoz szelídítik a nyolckarú polipo­kat, és azt tervezik, hogy filmet készítenek a polipok és rákok összecsapásáról. Ma emlékezünk meg azokról a polgártársainkról, akik talán a leg­értékesebbet, a szemük világát vesztették el. Nehéz a sorsuk, s nemegyszer főleg az köti őket az élethez, hogy a társadalom se­gítő kezet nyújt nekik. Nálunk ma mintegy 380 vak ember dolgo­zik különböző munkahelyeken. Telefonközpontokat kezelnek, zeneta­nárok, egészségügyi osztályokon dolgoznak vagy sorstársaikat ta­nítják, például a világtalanok lőcsei iskolájában. Egyikük közülük — a felvételünkön látható Valéria Gallayová, a revúcai Lesoprojekt dolgozója, (bányay) • TÖBB MINT 60 MÉTER HOSSZÜ alagútra bukkantak a teplicei várban. Ezzel egyidejű leg a második emeleten — a mai építmény alatt — megta­lálták az eredeti,. a XVI. szá­zadban épült reneszánsz tetőze­tet. 0 VARRÓGÉPTŐL REPÜLŐGÉ­PIG minden kapható az egyik to­klói áruházban. A négymotoros repülőgép ára: 17 700 dollár. • ÍRÓOLVASÓ TALÁLKOZÓ NYITRÁN A Nyitrai Pedagógiai Fakul­tás magyar tagozatának hallga­tói minden évben több alkalom­mal meghívnak körükbe egy­egy írót vagy költőt, hogy el­beszélgessenek vele legújabb kötetéről, illetve munkásságá­ról. A folyó tanév első ilyen találkozójára „otthoni" vendé­get hívtak meg, a magyar tago­zat prodekánját, a magyar tan­szék vezetőjét, dr. Csanda Sán­dor kandidátust. A szerzővel ta­valy megjelent — immár ne­gyedik — könyvéről, a Hidak sorsáról beszélgettek a hallga­tók. (mik—l • NEM SZERETI A KÖNNYŰ NOKETI „Feleségül vennék 100 kilón fe­lüli lányt vagy özvegyasszonyt. Kor, nemzetiség nem számít" — hirdette az olasz lapokban egy Luclano Solinas nevű agglegény. • ÖNKRITIKA? AS . - -V^T^ - ^ÍŠQ ML rvÄiÄ . - $ • MEGKEZDTÉK a tornaijai Mezőgazdasági Termelő- és Fel­vásárló Központ új magtárá­nak betonozási munkálatait. # AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN minden ezer munkásra évente 1044 sztrájknap jut. • 1967 BEN JELENIK MEG az Akadémia Könyvkiadónál az első Csehszlovák Általános Szo­cialista Enciklopédia negyedik — utolsó — kötete. Az egész sorozat több mint 3600 oldalas és 42 ezer címszót tartalmaz. f Dr. Marinelli római orvos szerint minden em­a ber csak 16 éves koráig szerez új ismereteket, és ezeket 28 éves koráig képes megtartani. Ettől kezdve foko­zatosan felejt és 50 éves korá­tól érezhetően gyengülnek szel­lemi képességei. Dr. Marinelli egyébként 74 évest (NDj • PANAHALI VALIJEV, az azer­bajdzsáni Fizuit Szovhoz 131 esz­tendős méhésze lett a mézgyfijtó­verseny győztese. Az idős ember életéből 116 évet szentelt a mé­hészkadésuek. • 120 TONNA SOLYO, 52 mé­ter hosszú vasúti szállítóesz­közt gyártottak Ukrajnában a különösen nagy méretű szállít­mányok számára. mi <WM hol JP^l mikor £ BRATISLAVA: 0 PRAHA: Fény a redőny mö­gött (magyar) 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21, • POHRANIČNÍK: Hať letartóztatott (bolgár) 10.30, Ko­csival Bécsbe (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, 0 TATRA: HuszárklsasszonTi (szovjet) 10, A hetedik föld­rész (cseh) 15.45, 18.15, 20.45 • HVIEZDA és DUKLA: Filmfórum • METROPOL: A prágai tréfacsi­náló (szovjet) 10,30, Kérem a pa­naszkönyvet (szovjet) 15.45, 18,15, 20.30, 9 NIVY: A hóhérmester (szlovák) 17.30, 20, • PALACE: Az az átkozott karrier (angol) 22, • MIER: Alphavtlle (francia) 17.30. 20, 0 OBZOR: A cherbourgt eser­nyők (francia) 18, 20.30, • MÁJ: Mit csinált felséged 3-tól 5-lg?, (magyar) 18, 20.30, • MLADOSÍ: Limonádé )oe (cseh) 17.30, 20, • ISKRA: Az ember nem vándorma­dár (jugoszláv) 17.15, 19.45, • PARTIZÁN: Vlranetou II. (NSZK) 17, 19.30, 0 ZORA: Egy olasz Var­sóban (lengyel) 17.30, 20. KOSlCE: • ŰSMEV: Hét bátor ember (amerikai) ® SLOVAN: Fény a redőny mögött (magyar) ® PAR­TIZÁN: Római vakáció (amerikai) 9 TATRA: Az alvilág dallama (francia). szinház BRATISLAVA: 0 NEMZETI SZÍNHÁZ: Olasz nS Algírban (10.30), Tavaszünnep, Szkíta szvit, Parancs (19), • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A félke­gyelmű (10), Tarelkin halála (19), 0 KIS SZÍNPAD: Macska a vágá­nyon, A szerető (19), • 0) SZÍN­PAD: Kísértetek a toronyban (14), Tartuffe (19.30), • ZENEI SZÍN­HÁZ: Barokk orgonaversenyek' (19.30). KOSlCE: 0 MA: Dal a hercegnőnek* (14.30), Pillangókisasszony (19), • HOLNAP: Manón Lescaut (19). MAGYAR TERÜLETI SZtNHÁZ: 0 NASZVAD: Szent Péter eser­nyője (19.30). ÜDÜL0- ÉS KULTÜRPARK (Bra­tislava: 10.30: Misi versenyt fut, szovjet gyermekfilm. 14.30: Gyer­mekfilm-összeállítás. 16.00: Ver­senyműsor a Szovjetunióról. 16.00: Ifjúsági táncdélután. 18.00: Az az átkozott karrier, angol film. 19.30: Örmény dzsessz zene. 51 nemesített macskafajtát ma­tattak be a prágai J. Fučík Parkban rendezett aprójószág­tenyésztők kiállításán. Képün­kön: Marcela Tatyrková (Prá­ga) a rövid szőrű európai fal­tához tartozó 5-hónapos Hon­xóval és Ludvikkal. (CTK felv.) • AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK szenátusának jelentése szerint Amerikában már 2>5 millió 10 — 17 év közötti fiatal neve ke­rült a rendőrségi nyilvántartás­ba. rádió BRATISLAVA (magyar adás): 7.00 Hírek, Időjárásjelentés, mű­sorismertetés. 7.15 Faluról falura. 8.00 Barangolás zeneországban. 8.30 Vonósművek. 8.45 Mese. 9.00 Ismerd meg hazádat. 9.20 Szóra­koztató zene. 10.00 Pillantás a nagyvilágba. 10.15 Operettrészle­tek. 10.50 Tlz perc Irodalom. Dé­nes György két karcolata. 11.00 Tánczene. 12.00 Hírek. 12.10 Nép­zene. Közben kb. 12.30 Bálint bá­tyó beszél. 13.00 Emberek és pa­ragrafusok, összeállítás. Európa többi részéhez hasonlóan, Svájcban is erősen csökkent a hőmérséklet, és a magasabban fekvő területeket elborította a hó, amely kellemetlen meglepetést szerzett a motorosoknak. Képünkön a .Szentgotthard-hágóhoz vezető országúton az au­tósok láncokat szerelnek a gum labroncsokra. (CTK — Keystone felv.) televízió BRATISLAVA: 10.00: Gyermekműsor. 10.30: Elena Cepčeková: A csoda­váza, tv-árnyjáték. 11.00: A művészet birodalma. A Szlovák Nemzeti Képtár kincsei. 11.45: TV Híradő. 14.00: Sportdélután. NHKG Ostra­va—Slovan Orbis férfi ko­sárlabda-mérkőzés közvetí­tése. Kardvívás a November 17. kupáért. Tornaverseny a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kupáért. 17.00: Pillantás a nagyvilágba. 17.45: Ifjúsági tv-játék. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.20: Telesport. 19 40: Majakovszkij-versek. 19.50: Szergei Prokofjev: Eljegy­zés a kolostorban, Ural víg­opera. 22.15: TV Híradó sportmelléklet­tel. BUDAPEST: 9.20 és 9.50: Iskola-tv. 10.15: Hétmérföldes kamera. Üttfl­rőhfradó. 10.30: Mesélő muzsika. A szünet­ben: A dal öröme, rajzfilm. 13.25: Egri Dózsa—Komlói Bányász NBI/B labdarúgó-mérkőzés közvetítése. A szünetben: Gusztáv és a főnök, rajz­film. 15.30: Habakuk, segítsl A kétfor­dulós közlekedési rejtvény­verseny jutalomsorsolása. 15.40: „Képzőbűvészet" ... Rodol­fo bűvésziskolája III. (Ism.). 15.50: ÜJ vonások a mezőgazdasá­gi biztosításban. 16.00: Bp. Honvéd —MAFC bajnoki kosárlabda-mérkőzés. 17.35: Kampány, riportfilm a cu­korgyártásról. 17.55: Foxi Maxi kalandjai. Ma­gyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 18.20: Kantáta. 18.55: Baku, az olaj városa. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Fény a redőny mögött, ma" gyar film (14 éven felüllek­nek). 21.10: Az érem harmadik oldala. Komlós )ános műsora. 21.20: Nótaszó. 21.40: Sporthírek. 21.50: Próza a pódiumon. Jurl| Naglbin: Lánc, lánc. 22.00: TV Híradó, 2. kiadás. 22.20: Jó éjszakát, felnőttek! Gusz­táv résen. Magyar rajzfilm. ^ ÉJ SIÓ Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkt| utca 10. Telefon: 537-16, 512-23. 335-68; főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550 18. sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij u. 8; telefon: 503 89 Hirdetőlroda: Bratislava, Jesenský u. 12 — telefon: 343-04. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače. Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. K 21*61781

Next

/
Oldalképek
Tartalom