Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-20 / 320. szám, vasárnap

KEFSAKOK A rimaszombati lyukkártyaké­szítő-üzeni műszakonként mint­egy 2300 lyukkártyát gyárt. Felvételünkön Kovács Júlia a kész árut csomagolja. A bratislavai Figaro-iizemben maholnap már be is fejezik a karácsonyi cukorkadfszek gyár­tását. Képünkön a kész árut osztályozzák. K özeledik nemzetiségi éle­tünk egyik jelentős ese­ménye, a CSEMADOK december 10—11-én megrende­zésre kerülő IX. országos köz­gyűlése. Négy év munkája ke­rül mérlegre és az összejöve­telen résztvevő mintegy ötszáz küldött meghatározza a továb­bi évek teendőit. A négy éve megtartott XIII. országos közgyűlés azt tűzte célul, hogy a CSEMADOK ne­velje tagságát a proletár nem­zetköziség és a csehszlovák szocialista hazafiság szellemé­ben, ismertesse és népszerűsít­se a párt határozatait, küzdjön a dolgozók alkotó tevékenysé­gét gátló jelenségek ellen, se­gítse a termelési feladatok tel­jesítését és a munkához való szocialista viszony kialakítását, mélyítse el a kommunista er­kölcsöt és a tudományos világ­nézetet, s a magyar, valamint a cseh, a szlovák, a szovjet és a haladó nyugati kulturális értékek ismertetésével támo­gassa a dolgozók iskolán kívüli nevelését, növelje a csehszlová­kiai magyar dolgozók szakmai, politikai és általános művelt­ségét. Az elvi célkitűzéseket — a szervezeti életre, a népműve­lésre és a népművészetre vo­natkozóan — konkrét feladatok határozták meg. De a CSEMA­DOK-nak nemcsak az a hatá­rozata jelentős, amely a VIII. országos közgyűlésen született. A Központi Bizottság a köz­gyűlést követően is számos olyan intézkedést hozott, amelyre most, az új közgyűlés küszöbén is érdemes hivatkoz­ni. Az árvízkárosultak megse­gítésére vonatkozó hat pont­ból álló Irányelvében például többek között leszögezte: a Csallóközben működő járási bizottságok és helyi szerveze­tek fokozzák politikai és nép­nevelő munkájukat, segítsék az újjáépítést, járuljanak hozzá, hogy a lakosság minden eset­ben betartsa az árvízvédelmi kormánybizottság és az egész­ségügyi szervek utasításait, a községek újjáépítéséhez szer­vezzenek brigádmunkát, a kul­turális bemutatók bevételeivel is támogassák az árvízkárosul­takat. A határozatokat mind a já­rási bizottságok, mind a helyi szervezetek következetesen tel­jesítették. A legszebb eredmé­nyek az előadássorozatok, a népi akadémiák, a szerzői es­tek, az irodalmi és honismere­ti körök, a népi együttesek és az iskolán kívüli nevelés szer­vezésében születtek. Az árvíz­károsultaknak mintegy száz he­lyi szervezet nyújtott anyagi segítséget, közel 200 ezer koro­na értékben. A dunaszerdahe­lyi, az érsekújvári és a lévai járásokban működő helyi szer­vezetek tagjai brigádmunkával is segítették a délvidék újjá­építését. A szervezet mint a múltban, a két közgyűlés között sem függetlenítette magát a gazda­sági és a politikai események­országos méretű kulturális ren­dezvényeket, és a munkaórák százait dolgozták le a falu- és városszépítés! versenyben. Az irodalmi esteken a hazai ma­gyar, a szlovák, a cseh, és a szovjet szerzők műveit vitatták meg. A hazai szerzők művei­ről rendezett összejöveteleken gyakran a szerző is megjelent. Előadásaikat aktuális kérdé­sekről tartották s az Igények­nek megfelelően szervezték a Közgyűléstől közgyűlésig A CSEMADOK MUNKÁJA AZ EREDMÉNYEK TÜKRÉBEN tői. Különféle kulturális ren­dezvényekkel segítette az új munkamódszerek népszerűsíté­sét és a politikai felvilágosító munkát. Ma ís kulturális mű­sorokkal, Ismeretterjesztő elő­adásokkal és más akciókkal szervezi a csehszlovákiai ma­gyar dolgozókat, segíti a párt határozatainak a teljesítését, nevel a szocialista hazafiságra és a proletár nemzetköziségre. A CSEMADOK a Nemzeti Front aktív szervezete, a kultú­ra lelkes terjesztője, népeink barátságának ápolója, a kom­munizmus ügyének bátor har­cosa. De nem célunk a meg­tett út felmérése. A IX. köz­gyűlés küszöbén csupán az el­múlt négy évben végzett mun­káról számolunk be, olyan szándékkal, hogy választ ad­junk arra is, hogyan teljesítet­ték a VIII. országos közgyűlé­sen hozott határozatot. A CSEMADOK több mint öt­száz helyi szervezetében sok száz színjátszó-, tánc- és eszt­rádegyüttes működik eredmé­nyesen. Jól dolgoznak az ének­karok, a zenekarok, valamint az egyre népszerűbb irodalmi színpadok. A helyi szervezetek legjobb együttesei részt vettek a több ezer embert megmoz­gató nagyszerűen sikerült or­szágos, valamint a területi és járási dal- és táncünnepélye­ken, a különféle drámafesztivá­lokon, a Jókai-napokon és szá­mos egész estét betöltő műsort rendeztek. Említést érdemel az is, hogy támogatták a dolgozók és az ifjúság alkotó versenyeit, az országos magyar szavaló­versenyeket, valamint a más nyelvtanfolyamokat, az együt­teseket és a különféle szakkö­röket. Az említett tevékenység azért jelentős, mert ma már a CSE­MADOK munkájában ls elsősor­ban a minőség a fontos. A he­lyi szervezetek színjátszói pél­dául az utóbbi időben elvétve sem játszottak semmitmondó darabokat. Az ismeretterjesztő előadások, a különféle esztrád­műsorok és az irodalmi rendez­vények is színvonalasak voltak, az igények kielégítésére töre­kedtek. A CSEMADOK általában min­den vonalon eredményesen dol­gozik és következetesen teljesí­ti mind a párt kongresszusá­nak, mind a saját közgyűlésé­nek a határozatát. Örömmel állapíthatjuk meg azt ls, hogy a két közgyűlés között a szer­vezet életében új munkaformák is meghonosodtak. Az immár több mint 15 éves múltra visszatekintő szervezet ténykedésének gerincét hosszú ideig a falu szocializálása ké­pezte. Volt időszak, mikor köz­vetlenül is szervezte a szövet­kezeteket. Aztán ezek megerő­sítéséért, a falvak kulturális életének a fellendítéséért küz­dött. Ma is programpontja a termelés támogatása, az új munkamódszerek népszerűsíté­se. Az utóbbi években azon­ban a hangsúlyt — eredeti szerepkörére —, a kultúra ter­jesztésére, a kulturális forra­dalom gyakorlati realizálására helyezte. Abból indult ki, hogy mivel a kulturális javakat min­denki a maga módján értelme­zi, aszerint, hogy milyen az illető világnézete, érdeklődési köre, általános műveltsége, nem elég a kultúrát csupán át­adni. Törődni kell az átvevők­kel is, hogy a különféle forma­nyelven nyújtott élményanyagot mindenki helyesen értse és magában helyesen dolgozza fel. A széles körű esztétikai neve­léssel sikerült elérnie, hogy munkája nem csupán közvetítő, hanem alakító, ízlést fejlesztő ls. Megalakulásától kezdve fel­adata a (haladó és népi hagyo­mányok ápolása, őrzése és to­vábbfejlesztése. A keretében működő több száz népi együt­tes müveltségkincsünknek szá­mos gyöngyszemét mentette és menti meg. Együtteseinek kö­szönhető, hogy felelevenedtek és színpadra kerültek olyan művek, amelyek a nép legsajá­tosabb gondolat- és érzésvilá­gát fejezik ki. A népdalok, a népi táncok és a népi játékok feldolgozása és színpadra vite­le dicsérendő törekvése volt a múltban és feladata marad a Jövőben. Éppúgy, mint a műve­lődés nagyjai "emlékének a megbecsülése. A két közgyűlés között ezen a vonalon is számottevő sike­rek születtek. A CSEMADOK karöltve a Nemzeti Front többi szervezetével egész sor emlék­ünnepet rendezett. A nagykapo­siak Erdélyi József, a komáro­miak Jókai Mór, a dunaszerda­helylek és a nagyabonyiak Bi­hari János, a losonciak és az alsósztregoviak Madách Imre, a kassaiak Batsányi János, a szenciek Szenczi Molnár Albert, az érsekújváriak és az andó­diak pedig Czuczor Gergely emlékének adóztak méltó tisz­telettel. És a rendezvények százait sorolhatnánk még fel, amelyek mind-mind igényesek voltak, jól szolgálták a neve­lést, a kultúra javainak ter­jesztését, népeink barátságát, a lenini nemzetiségi politika elvének a gyakorlati megvaló­sítását. A IX. közgyűlés megszabja, hogy milyen feladatok várnak a CSEMADOK-ra a Jövőben. Az emberek neve­lése, a kultúra széles körben történő terjesztése, a kulturá­lis forradalom további sikere érdekében még rengeteg a te­endő. A CSEMADOK azonban már az elmúlt években is olyan eredményesen dolgozott, hogy van mire hivatkoznia, van mire az újabb sikerekre buzdító munkaprogramot építenie. BALÁZS BÉLA 109. A kút körül megannyi láb tapodta sá­rossá a nedves talajt, és itt-ott, a láb­nyomokban víz csillogott. Erre a nedves földdarabkára szögezte szemét a perzselő napon várakozó több száz fogoly. Bro­valszkij minden akaraterejét összeszedve kényszerítette magát, hogy elfordítsa te­kintetét. Néhány egyenruhás, fürge mozgású német járkált fényképezőgéppel meg film­felvevővel a foglyok között; egyet-egyet kiválasztottak és kivezettek a tömegből. Gyorsan közeledtek, és velük együtt nö­vekedett a félelem a sorokban. Az egyik német megállt a komisszár előtt. Fiatal katona volt, nyurga, beesett mellű, nagy bőrtok csüngött az oldalán; vékony csirkenyakát előrenyújtotta. Brovalszkij közelről látta az orcát, amely most a sorsának arca lehetett. Ez az arc telistele volt foltokká összefolyó barna szeplők­kel, még elálló fűiét is barna pöttyök borították. És ezen a vörhenyes szemű ábrázaton nyugtalanul pislogtak a fakó szempillák. A német kutató pillantása megállapodott Brovalszkijon és a ko­misszár érezte, hogy mindabból, ami az ô lényét alkotta, ez a szempár most va­lami egyedül fontos jegyet fürkész ben­ne, ami eldönti, hogy odajön-e hozzá a német, vagy sem. És egy végtelenül hosszú másodpercig, mialatt ez eldőlt, Brovalszkij egész valója várakozón meg­feszült. A német odábblépett, és néhány emberrel arrébb kivezetett a tömegből egy alacsony, fekete képű, sapka és de­rékszíj nélküli vöröskatonát; a katona szembetűnően piszkos volt, és átizzadt gimnasztyorkája kiszalonnásodott a la­pockáján. A német mint becses vadász­zsákmányt vezette maga előtt, egyik kezével már kigombolta az oldalán füg­gő bőrtokot, másikkal pedig keményen markolta a fogoly karját. Megállítva a kútnál, ahol már állott néhány kivá­lasztott fogoly, a német eltakarta hátával és élőrehajolva, rászögezte fényképezőgé­pét, majd egymás után többször lefény­képezte. Aztán visszaengedte. Semmi egyebet nem csinált vele, csak lefény­képezte, és a vöröskatona úgy támolygott vissza a helyére, mint egy részeg. És amikor közel ért hozzá, Brovalszkij meg­látta rajta azt az egyetlen, azt a döntő jegyet, ami miatt nem rá, hanem erre az emberre esett a választás. A katona arca a mongol fej szembetűnő vonásait viselte, s ez az arc szabálytalan volt. Mintha gyermekkorában, mikor még puhák a csontok, a homloka bal oldalát erősen megnyomták volna s minden fer­dére torzult volna: a szemöldöke, arc­csontja, széles orra. Ámde ezen az ar­con — melynek sárgás, lesült bőrén átsütött a sápadtság - olyan boldog­sággal csillogott a révedten néző nagy, fekete szempár, hogy ez a rút arc most gyönyörűnek tetszett. Visszatért egy em­ber, aki életben maradt. Brovalszkijban felvillant a sejtelem, és egymás után a katonák arcába nézett, akiket kiválasztottak a sorból, lefényké­pezték, majd visszaengedtek. Kivétel nél­kül valamilyen testi fogyatékosság je­gyeit viselték. Emellett a legtöbbjük erős alkatú, zömök férfi volt, kemény mun­kára alkalmas. És a komisszár ráesz­mélt, mi megy itt végbe. Felvillant előtte ez az óriási gépezet, omely az első vonallal kezdődik: elő­retörő harckocsikkal és rohamozó gép­pisztolyokkal, — e gépezet, mely eltipor és maga mögé vet mindent, ami a lánc­talpa alá kerül. S valahol nagyon messze hátul ér véget ez az egész földön terjeszkedő gépezet, de az, amit Broval­szkij most itt lát, ez csak néhány alkat­része, ami azért látszik nagynak, mert közelről szemléli, a mértékegység pedig a tulajdon élete. Ahogy az első katonák még a harc közben elveszik a foglyok­tól az órájukat, töltőtollukat, cigaretta­tárcájukat, ezek, a propaganda-század emberei, itt a front mögötti területen, ugyanúgy elszedik a foglyoktól további értékeiket, folytatva a megdolgozás folya­matát. Nem lőnek agyon senkit, nem kínoznak, nem gyilkolnak, egyik-másik fogolynak még cigarettát is adnak, ök csupán különös módon és különös válo­gatás szerint fényképeznek. Ezeknek a fotóknak és filmfelvételeknek azonban az a rendeltetésük, hogy összegyűjtve, üzem­anyagot szolgáltassanak a gépezetnek: üzemanyagot, mely múlhatatlanul szük­séges a zavartalan működéshez. A mö­göttes területen és a lövészárkokban mutogatott fényképeknek nem csupán a faji felsőbbrendűség tudatát kellett fel­szítaniuk, hanem egyben igazolniuk kel­lett azt a gondolatot, hogy a gyilkolás feltétlenül jogos és szükségszerű. És azok, akik saját életüket kockára téve, az első vonalban tüzeltek a fölfegyverzett ellen­ségre, és akiknek válláról a mindenna­pos életveszély meg a katonaikötelesség és becsület bonyolult fogalma mintegy teljességgel levette a felelősség és bűntu­dat terhét; továbbá azok akik a veszély­telen mögöttes területen lőttek halomra fegyvertelen foglyokat, felsőbb parancs meg ugyancsak a katona kötelesség és becsület ösztönzésére - mindannyian egyazon pusztító gépezet külön-külön alkatrészei, melyek teljesen ártatlanok, amennyiben egymásba kapcsolódó fogas­kerekeknek tekinthetők, ámde bűnösök, ha nem fogaskerekek, hanem emberek, akiket egyesít a közösen elkövetett em­bertelenség: mindannyiuk számára — azoknak is, akik a parancsot adták, meg azoknak is, akik végrehajtották - e film­110. .felvételeknek és fényképeknek egy to­vábbi nélkülözhetetlen igazolással kellett szolgálniuk. E különleges szempontok szerint készült fotónak kézzelfogható szemléletességge! kellett tudatosítaniuk minden egyes katonában, hogy azok az emberek, akiket együttes erővel gyilkol­nak, lényegében nem is emberek, tehát rájuk, mint alacsonyabb rendű fajra nem is alkalmazhatók ozok a normák és fo­galmak, aminőket a német katona önma­gára alkalmaz. Brovalszkij hirtelen eszmélt rá mind­erre, nem is annyira az értelmével, mint az érzéseivel: fellobbanó felismerés­sel és gyűlölettel. A fogoly vöröskatona azonban, akit lefényképeztek és szabadon engedtek, cigarettát szorongatva tért visz­sza a sorba, és arcán boldog, szégyenlős mosoly fénylett, amely elriasztó ráncok­ba gyűrte vonásait. A falu határán túl már egy ideje mo­torkerékpárberregés hallatszott, melybe rövid géppuskasorozatok vegyültek. A zaj — akárcsak a motoros versenypá­lyán - hol körívben megerősödött, hol meg eltávolodott. S az összedőlt házak közötti fénysávban egyszer csak felbuk­kant egy motorkerékpáros: fogoly vörös­katona futott előtte. A motoros végig­hajszolta a mezőn, a zsombékos talajon, s ide-oda rántva az első kereket, gép­puskasorozatokat adott le rá. A vörös­katona egyre ugrált a foglyok elől. öv nélküli, átizzadt gimnasztyorkája lapoc­kái közt hozzátapadt a hátához; két könyökét bordáihoz szorítva, előredőlve rohant, mintha csak földbe süppedő, sú- jjjjä lyos csizmájától igyekezne megszabadul­ni. Ekkor egy újabb motorkerékpáros 1966. rontott rá oldalról, s másik irányba kezdte hajszolni. XI. 20. {Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom