Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-16 / 316. szám, szerda

t Érdekességek Prievidzáról 0 HAZÁNKBAN a barnaszén-, a vasérc-, a magnezit- és a só­bányák épftése, illetve a régi bá­nyaipari vállalatok rekonstruálá­sából kiveszik a részüket a prie­vidzai Bányaépitfi Vállalat dolgo­zói. Külön figyelmet érdemelnek a korszerű technológiával végzett munkák — a dúcolás és a bánya­folyosók hajtása. A vállalatnak külföldön, a szomszédos Ausztriá­ban is van kirendeltsége. A prie­vidzai dolgozók részt vesznek az ostrava-karvinái szénkörzetben lé­vő Hlubina és jeremenko bánya újjáépítésében is (itt 16 millió korona értékű munkát végeznek.) • A PRIEMSTAV dolgozóinak szorgalmas munkájával a bánya­városban új üzem létesül. A 21 ezer tonna gabona raktározására alkalmas objektumot 30 millió ko­rona befektetéssel építik. Az 50 méter magas „óriást" a jövő év­ben adják át rendeltetésének. • A partizánskéi Augusztus 29. Vzem prievidzat üzemrészlege az fdén ünnepli fennállásának első évfordulóját. A múlt évben 108 530 pár cipőt készítettek a hazai piac­ra, 20 ezret pedig exportáltak. Ez évben összesen 768 ezer pár lábbelit gyártanak, ebből 136 ez­ret külföldre küldenek. • A PRIEVIDZAI Cígef Bányá­ban 1966 első felében elért ered­mények megalapozták a további mnnkaeredmények fokozását. A bányászok kötelezettséget vál­laltak, hogy a tervezett nyeresé­get az év folyamán 4 millió ko­ronával túlszárnyalják, és 2 szá­zalékkal csökkentik a balesetek számát. • A PRIEVIDZAI magnemesltő állomáson kitermelték az eper új •álfaját. A vlrágcserépben termesz­tett Szojana, Rujana és Redriek elnevezésű növények karácsonykor b ízletes gyümölcsöt teremnek. JOZEF TADYAN, Prievidza A repülőmodellező tanácsot kér vezetőjétől a rajt előtt. (Kubác felv.j r ekek figyelik a méhek „munkáját" az üvegkap­tárban. A vízi-sportolók csó­nakházat építettek, hajó­szerelést tanulnak. Megalakult a galambte­nyésztők szakköre. Munka, szorgalom, pe­pecselés, Igyekvés, kitar­tás — ez a szép ered­mény titka. — Nézd milyen gyö­nyörű ez a kis autó. Gye­re, megmutatjuk a „szob­rászoknak" — a képző­művészeti szakkör tagjai­nak. Csak a szomszéd helyi­ségbe kell átmenni és a „szobrászok" elismerően nyilatkoznak. — Milyen a sebessége? Eszmecsere ... Közös öröm... Ma nekem si­került valami, holnap ne­ked ... Mindezt közös otthonunkban készítet­tük ... Kiállítást rendez­tünk ... Karnevál. Az év leg­szebb napja. Valamennyi­en maszkot öltenek, éne­kelnek, táncolnak. A „Napsugár" együttes tag­jai műsorral szórakoztat­ják pajtásaikat. Aztán egy hétig erről folyik a szó ... Eljön a nap, amikor a vuröskendöt a kék CSISZ-íng váltja fel. Oly nehéz búcsút mondani a játékteremnek, a köny­veknek, a kedves vezető elvtársnak, a pajtások­nak ... De milyen otthon lenne az, ahová nem le­het visszatérni? A CSISZ­eseket is szívesen látják. Ma is vagy 400an láto­gatják tovább kedvenc szakkörüket. Ök, a na­gyok, a kicsinyek útmu­tatói ... 15 év. Jubileum. Méltón kell megünnepelni! Ven­dégeket fogadnak, külön­leges akciókat, kiállítá­sokat, játékdélutánokat rendeznek. Baráti talál­kozóra hívják meg a volt tagokat. Egy nagy család talál­kozik. A múltról és a jö­vőről beszélnek, emlé­keznek és tervezget­nek . .. Gyermekévek, napsu­gárral telt gyermekévek. Ki ne emlékezne szíve­sen a gondtalan napokra1 A Klement Gottwald Pio­nír Otthonban töltött kedves órákra! fis melyik vöröskendős nem kíván­na a kovácsolt vaskapun bejutni, ahol egy szabad, fantázia-gazdag mesevi­lág kellős közepén talál­ja magát... GYEREKEK: MOSOLYUK "Ä VILÁG MINDEN TÁ­JÄN EGYFORMA, MELEGSÉGET LOP AZ EMBEREK SZIVÉBE. VALAMENNYIEN G0NDOSKODÄST, SZE­RETETET, ÚTMUTATÁST, MEGÉRTÉST IGÉNYEL­NEK ... OZORAI KATALIN Vörötkenbof ünnepnapok GYEREKEK: MOSOLYUK A VILÁG MINDEN TÁ­JÁN EGYFORMA, MELEGSÉGET LOP AZ EMBEREK SZÍVÉBE. VALAMENNYIEN GONDOSKODÁST, SZE­RETETET, ÚTMUTATÁST, MEGÉRTÉST IGÉNYEL­NEK. Tizenöt évvel ezelőtt a volt Grassalkovich palota gazdát változtatott: ha­talmas hallját, perzsasző­nyeges társalgóit, virá­gos parkját vöröskendős gyerekek özönlötték el. A neve ls megváltozott: azóta Klement Gottwald Pionír Otthon. Valóban otthon ... Ide mindenki szívesen jön, itt minden­kit örömmel fogadnak. A kis színpadon, egy erdő közepén félig le­égett kunyhó. A báb­törpe fehér zsebkendővel törölgeti könnyeit: — Mi lesz velem, ml lesz? Közeledik a tél, ho­r vá hajtom le manófejemf A faluból gyerekek jön­nek. — Ne síri törpe bácsi, majd mi felépítjük a há­zadat. Az én apukám kő­műves, Jancsié ács ... A következő felvonás­ban a házikó valóban fel­épül, valamennyien örül-, nek, táncolnak ... ... a dramaturgiai kör tagjai ts boldogok, hogy sikerült az előadás. — Harsan a kürtszó, rajta hát... Négy sorban állnak a fehérblúzos vöröskendő­sök. A karmester minden mozdulatára élénken rea­gálnak. Az ötven tagú zenekar összeolvad az énekkarral. Zongora — zene. Egy, kettő: Emeld fel­jebb a lábad és a feje­det is. Látod, most szép a mérleg. Marika, az a híd még nem tökéletes .. Gimnasztika. Fekete trikóban, hatalmas tükör előtt a legkisebbek gya­korolnak. A KG Pionír Otthon­ban 180 kör működik. Valamennyit felsorolni lehetetlen. Az ide-vagy odatartozást a gyerekek érdeklődése szabja meg. A köröknek összesen 2500 tagjuk van, de he­tente csaknem 5000 gye­rek tölti szabadidejét az otthonban. Szórakozásuk­ról, nevelésükről, képes­ségeik kibontakozásáról több mint száz szakem­ber gondoskodik. Az el­telt 15 év alatt csaknem negyvenezer gyerek láto­gatta az egyes köröket. Ha most együtt lennének, kitennék egy városka la­kosságát. J. GABANYl — a sport­szakkörben kezdte — ma az élkosárlabdázók közé tartozik. K. STRÁŽNICKÝ — a dramaturgiai szakkörben szavalgatott, ma a televí­zió rendezője. M. BORODACOVA — a foto-körnek volt tagja, ma a ČTK fényképésze. O. POSPlSEK — re­pülőmodelleket készített, ma a brnói röptér kapitá­nya. J. KOSIBA mérnök — szintén modellező volt, ma kiváló szakember. ... sorolhatnánk to­vább. Itt kezdték, szóra­kozva tanultak. Érdeklő­désük elmélyült, kedvte­lésük szakmájukká vált. Az egyes szakkörök­nek sokéves múltjuk van, néhány újkeletű. A rakétamodellezőknek nincs vetélytársuk az or­szágban. A gyerekek ar­cán feszültség ül. új haj­tóanyagot próbálnak. A méhész-szakkör iránt kezdetben alig volt ér­deklődés. Most a legjob­bak közé tartozik. A gye­Á film klub tagjai Dušan Blažkovit körül. — Jude! — biztatta a német, várako­zón elmosolyodott és fintort vágott. Litvak hallgatott, csak arca lett perc­ről percre sápadtabb. Goncsarov, aki tőle másodiknak ál­lott, előbbre lépett. Vállával védelmezve Borkát, így szól: — ő az én katonám. Szóidat, érted? Én vagyok a parancsnoka. Én! És a mellére mutatva, barátian bic­centett a németnek, s mosolyogva igye­kezett megnyerni a jóindulatát. — Ó, Kamerad! — mondta a német, helyeslően bólogatott és ő is elmosolyo­dott. - Ja, ja!... Gyors mozdulattal hátraugorva, Gon­csarovra rontott, és géppisztolya csövé­vel mellbe lökte, mintha szuronyt döfne belé. Zurück! — üvöltötte vicsorítva és dühé­ben remegve. - ZurückI Ezalatt a fiatal német két ujjal meg­fogta Litvak gimnaszytorkája ujját a kö­nyökénél, és a lövészárok másik oldalá­ra vezette. Ott már állott néhány kivá­logatott fogoly. Egy magas növésű, vállas tiszt is veit közöttük, zubbonyujján két hasáb és csillag. Mindössze egy keskeny árok válasz­totta elő őket a többiektől, de mindany­nyian tudták, hogy ez az élet és a halál mezsgyéje. A tömegbe gyűjtött foglyokat tovább­101. hajtották, a kiválasztottak pedig ott ma­radtak állva az erdőszélen, a friss lövészárok mentén. És Goncsarov elfogta szemével Borka Litvak utolsó pillantá­sát. TIZENNYOLCADIK FEJEZET Éjszaka volt, a későn kelő hold fé­nye rézsút világított a csipkés fekete fa­csúcsok mögül, s a fák árnyéka a har­mattól párás fűre vetődött. És a tábor­nok csukott szemmel maga előtt látta, amint Andrej hajadonfőtt, kissé borza­son kilép az erdőből, és a harmatos füvön lépeget egy nő mellett. Karon fog­ta a katonalányt, egymás mellett mentek a holdfényben, mindketten fiatalok, és sötét nyom húzódott utánuk a felegye­nesedő füvön. Scserbatov akkor nem hallotta hangjukat a kettős ablaküveg mögül, csupán azt látta, hogy nevetnek és boldogok, és valami okból felmérge­sedett. Vajon miért haragudott akkor? Nem gondolta, hogy minderre vissza fog emlékezni. A fia belépett hozzá harmat­tól nedves csizmával, a szeme csillogott, és a hajából az estéli pára, a fenyves­erdő és a leszálló köd illata: az ifjúság illata áradt. Képtelenség felfogni, képte­lenség elhinni, hogy nincs többé ez az ifjúságtól csillogó szempár, nincs többé ez a haj, amelynek még mindig érzi az illatát. Scserbatov nem hallotta, amint Szoro­kin odalépett, de megérezte, hogy mellet­te van valaki, és ott, a kazal árnyéká­ban ülve, összehunyorította szemét, ne­hogy meglássák benne a könnyet. Szorokin azzal a bűntudatos arccal, az­zal az óvatos tapintatossággal lépett oda hozzá, amellyel az utóbbi napokban min­denki közelített a tábornokhoz: akár egy beteghez. Környezete hallgatott arról, hogyan pusztult el Andrej, csupán azt ismételgették, amire ő, az apa, büszke lehetett, s ami önmagában vigasztalá­sul szolgálhatott. Pedig emögött valami iszonyatos rejlett, tudta, érezte, de ama­zok titkolták előle. „... És vérét felitta a föld ..." — gondolta Scserbatov, de az is lehet, hogy egy rég feledett vers vagy zsoltár va­lamelyik sora jutott eszébe, amelyre nem emlékezett és nem is ismert. Ámde a verssor tisztán ott csengett benne. És amint Szorokin arcába nézett, maga előtt látta ezt a száraz földet, amelyen Andrej ott maradt, maga előtt látta Andrejt és összehunyorította szemét. Még eltemetni sem tudta. Az a földdarab, ahol Andrej a szakaszával együtt harcolt, és egy ta­podtat sem hátrálva meghalt: az a föld­darab a németek kezén volt. És ő ott maradt. - = Szorokin hangja ismét elszűrődött hoz­zá gondolatain keresztül, és a tábornok meglátta hadtörzsfőnöke arcát. A hold alacsonyan fénylett a mező felett, bevi­lágította az esőtől megfeketedett, tavaly­ról ottmaradt szalmakazlak egyik olda­lát, és a kibontakozó arcot: a homlokot, a két szemöldökdudort, az arccsontokat, az orrot, a mozgó, száraz ajkakat — mindez jól látszott és csillogott, de a ha­lánték, a szemüreg és maga az arc beesettnek tűnt az éles árnyékban, és egészében betegesnek látszott. És a szen­vedés, amely Scserbatovot szelídebbé, közvetlenebbé tette az emberek iránt, a szenvedés mint megindított órainga megérintette, megmozgatta szívét, és elő­ször érezte ilyen közel és ilyen fájón maga mellett Szorokint, a hqdtörzs fő­nökét, s megérezte, mi játszódik le a lel­kében. Ámde restellkedett mindezt kimu­tatni, és továbbra is ott ült lehajtott fővel, hogy ne lehessen látni a s zemét. És Szo­rokinnak úgy tetszett, a tábornok arra vár, hogy mikor fejezi be a jelentést. Amitől Scserbatov félt, s amire figyel­meztette Lapsint, előző nap hajnaltájt következett be, amikor a szomszédos né­met hadsereg, mely mindaddig tartózko­dott a legkisebb harctevékenységtől is, támadásba lendült. Hátbatámadva az orosz erőket, Scserbatov hadteste nyom­ban mély bekerítésbe került, s a német harckocsik és gyalogos egységek egy ré­sze kisegítő csapóssal elvágta a főerők­től. Ennek a csapósnak az irányába, 102. alkalmasint épp a központjába került az az orosz zászlóalj, amelyhez Andrej szakasza tartozott. És most ott egy né­met tankok által vágott folyosó kelet­kezett. A folyosó túlsó oldalán maradt az egész hadtest, ezen az oldalán pedig az egységeitől elvágott törzs, néhány hadtápalegység, valamint Nyeszterenko hadosztályának mintegy ezrednyi gya­logsága. A kétszeri kísérlet, hogy áttör­jenek a hadtesthez, nem vezetett ered­ményre, a folyosó az éjszaka folyamán tovább szélesedett, és bensejében szünte­lenül áradtak az arcvonal felé a német csapatok. A törzs rádióberendezését elti­porták a német tankok, és a hadtesttel immár tizennégy órája megszűnt az ösz­szekpttetés. Szorokin most a megtett intézkedésekről számolt be a parancsnok­nak, s a túlsó oldalra küldött felderí­tökről, akik közül eddig egyetlen egy sem tért vissza. Azt javasolta, hogy pir­kadatkor próbáljanak meg egy újabb váratlan rohammal áttörni az övéikhez. Scserbatov felemelte fejét és figyelmesen a hadtörzs főnökére nézett. És Szorokin szeméből kiolvasta, hogy akárcsak ő, amaz is pontosan felmérte és tudja: az áttörés nem fog sikerülni. — Itt fogunk harcolni - mondta. Ez az elhatározás már régen megfo­gamzott benne, de azt akarta, hogy a többiek is erre a döntésre jussanak. Egyetlen érdemleges megoldás maradt: hogy beássák magukat és itt, a bekerí­tésben felvegyék a harcot, önmagukat feláldozva, lekötik a németeket, s ily mó­don biztosítják a hadtestnek az elvonu­lás útját. Ez után a harc után kevesen fognak életben maradni. Éjszaka, kicsiny csoportokban, lehetséges, hogy sikerül átosonni a gyűrűn, bejutni az erdőbe, és megkezdeni a hosszú utat a hadtesthez. Erről a döntésről mindenképpen értesí­teni kellett a túlsó odalon levő Trojnyi­kovot meg Brovalszkijt, s parancsot ad­ni, hogy utóvédeket hátrahagyva, sietve keljenek útra. (Folytatjuk) E2

Next

/
Oldalképek
Tartalom