Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-04 / 274. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA' Bratislava, 1966. október 4. Kedd • XIX. évfolyam, 274. szám • Ara 30 fillér Küldöttségünk Moszkvában (CTK) — OTAKAR ŠIMONEK mérnök, a miniszterelnök he­lyettese, a KGST állandó cseh­szlovákiai képviselője vezetésé­vel október 3-án csehszlovák küldöttség utazott Moszkvába, hogy részt vegyen a KGST vég­rehajtó bizottságának 25. ülé­sén. A küldöttek között van ÄLOIS INDRA közlekedésügyi miniszter is. w Értekezlet az életszínvonal kérdéseiről Lapunk 4—5. oldalán közöljük FRANTIŠEK BARBÍREK miniszternek, a Szlovák Tervbizottság elnökének az SZLKP Központi Bizottsága 1968. IX. 30 i plenáris ülésén elhangzott beszédét. ÉPÍTÉSZEK NEMZETKÖZI ÉRTEKEZLETE (ČTK) — Sámuel Tak á C mérnök, építésügyi miniszter részvételével tegnap kezdődött meg Bratislavában az építőipar gazdasági irányításának kérdé­seivel foglalkozó ötnapos érte­kezlet, amelyen csehszlovákiai szakembereken kívül bolgár, magyar, szovjet, NDK-beli, ro­mán, és mongol szakértők is részt vesznek. A konferenciát tartalmas be­vezető-beszámolóval Emil Rei­cha mérnök, az építésügyi mi­niszter helyettese nyitotta meg. (mé) — Az SZLKP Központi Bizottsága ideológiai osztályá­nak rendezésében tegnap há­romnapos értekezlet kezdődött Bratislavában az életszínvonal kérdéseiről, melyen részt vesz­nek a szlovákiai kerületi és já­rási pártbizottságok előadói, a közgazdasági kutatóintézetek és a pártsajtó képviselői. Az érte­kezlet első napján két beszámo­ló hangzott el életszínvonalunk általános kérdéseiről. Rudolf Rohlíček kandidátus, az SZLKP Központi Bizottsága ideológiai osztályának helyet­tes vezetője beszámolójában életszínvonalunk további növe­kedésének gazdasági feltételeit elemezte. Az 1961—1965-ös években a népgazdaság arány­talan fejlődése abban is meg­mutatkozott — emelte ki, — hogy a nemzeti jövedelem 1,8 százalékkal növekedett, a sze­mélyes fogyasztás ugyanakkor 2,9 százalékkal. A jövőben be kell tartani azt a természetes fejlődést, hogy csak annyit oszthatunk el, amennyit kiter­melünk. Az életszínvonal kedve­ző alakulásának gazdasági fel­tételei az 1966—1970-es ötéves tervidőszakban megvannak, érezhető javulást azonban csak ennek az időszaknak a végére várhatunk. Filip Hronský professzor, az Életszínvonal Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta: elér­kezett az ideje annak, hogy az életszínvonal elméleti és gya­korlati kérdéseivel behatóbban és tárgyilagosabban foglalkoz­zunk. Ezt különösen a népgaz­daság aránytalan fejlődése és ennek kapcsán életszínvona­lunk növekedésének mai prob­lémái teszik szükségessé. Bőrgyógyászok tanácskozása Október 4-én kezdődik Brati­slavában a bőrgyógyászok III. nemzetközi értekezlete, amelyen úgyszólván a világ minden részéből érkező tudó­sok a bőrgyógyászat különféle szakkérdéseit vitatják meg. Tanévnyitás a főiskolákon (CTK) — A napokban isinét megnyílnak a csehszlovák főis­kolák kapui, és a hallgatók számára megkezdődik az új tanév. Ebben az esztendőben a nappali tagozaton 23 000 fővel, az esti tagozaton pedig 7500 fővel nő a főiskolai hallgatók száma. Bár ez a szám látszólag igen magas, a tervezett létszá- • mot nem sikerült elérni. Különö­sen a műszaki és részben a me­zőgazdasági tanszékek iránt mutatkozik kisebb érdeklődés. Az új tanévben életbe lép az új főiskolai törvény is, felszá­molják az uniformizálást, pél­dául a vizsgaidőpontokkal és az előadások kötelező látogatá­sával kapcsolatban. A pénzügyi keretekre vonatkozó új rende letek lehetőségeket nyújtanak műszerek beszerzésére, a taná­rok és hallgatók külföldi útjai­ra és üdülők építésére is. HELYZETJELENTÉS A MEZEI MUNKÁKRÓL — Kiemelkedő teljesítmények ň határban A vetésben Kelet-Szlovákia az élen • Az erőből minden szakaszra jut • A cukorrépának 42,4 %-át szedték fel A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal Jelentése alapfán szép eredményekről számolhatunk be. A múlt heti kedvező időjárás lehetővé tette, hogy a parasztság teljes erőbedobással végezze az őszi termések betakarítását, valamint a szántást és a kalá­szosok vetését. A múlt héten már beszámol­tunk róla, hogy a kelet-szlová­kiai kerület 926 hektárral túl­teljesítette az őszi árpa veté­sét. E héten ismét a kelet-szlo­vákiaiak érdemelnek elismerést, a tervezett 25 832 hektáron el­vetették a rozsot. Ez annál is inkább figyelemre méltó telje­sítmény, mert Szlovákiában ők a legnagyobb rozstarmesztők. Megközelítőleg annyi rozsot vetnek, mint a kö/.ép- és a nyu­jat-szlovákiai ke 'ülnt együttvé­ve. Szlovákiai m r-etben a rozs­nak 85 szi7 V vei"tiék el a mezőgazdas iizemck. Hátra van még 7803 ! ekiár fold beve­tése, amiből a jövő hétre már oem sok marad, hiszen a gaz­daságok múlt héten 7754 hek­Cáros területet vetettek be rozs­zsal. A rozzsal egy időben jól ha­lad a búza vetése is. A múlt hé­ten 47 808 hektárral szaporo­dott a bevetett terület és ezzel a gazdaságok elérték a 28 szá­zalékos teljesítményt. E téren üs a kelet-szlovákiai kerület ve­zet 45 százalékos teljesítményé­vel, míg a közép-szlovákiai ke­rületben a búza 27 százalékát, a nyugat-szlovákiai kerületben pedig 20 százalékát vetették el. A kelel-szlovákiai kerületben az őszi keverékeknek 76 százalé­kát, a közép-szlovákiai kerület­ien 53 százalékát és a nyugat­szlovákiai kerületben 41 száza­lékát vetették iól előkészített magágyba. Ezt a munkát is eredményesnek vehetjük, hiszen a múlt héten 19 százalékkal növekedett a bevetett terület és szlovákiai méretben elérte az 53 százalékos teljesítményt, ami 7 százalékkal nagyobb a tavalyinál. A múlt héten a szántás terén a legjobb teljesítményt a nyu­gat-szlovákiai kerület érte el. Egy-egy lánctalpas traktor ve­zetője 18,7 hektár földet szán­tott fel, a kelet-szlovákiai kerü­letben 17,3 hektárt, a közép­szlovákiai kerületben pedig 12,1 hektárt. A nyugat-szlovákiai ke­rületben kell is igyekezni, inert az összterületnek csak 29 szá­zalékát szántották meg, míg a kelet- és a közép-szlovákiai ke­rületekben a 43—43 százalékát. A betakarítást illetően is szé­pek az eredmények. A múlt hé­ten 10 717 hektárról szedték fel a burgonyát, 9493 hektárról ta karították be a silókukoricát és 10 657 hektárról a cukorrépát. A burgonyának összesen 57 szá­zalékát, a silókukoricának 92 százalékát és a cukorrépának 42,4 százalékát helyezték biz­tonságba. (bfi HH| •• Hli l^jl^wj^tfej^ďftvy' I A Csircsik folyón épülő hatalmas vizeiómu körül ÍZ óra aiatt építették föl a gátat. A vizet egy sziklába vájt 280 méter­hosszú csatornán át vezetik el. (CTK — TASZSZ f elv. J A Szovjetunió újabb segítsége a demokratikus Vietnamnak Moszkva (CTK) — A Szov­jetunió és a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság képviselői október 3-án Moszkvában szer­ződést írtak alá a két ország gazdasági együttműködésének további fejlesztéséről. A szerző­dés alapján a Szovjetunió új té­rítésmentes segítséget nyújt és kiegészítő kölcsönöket folyósít a VDK-nak. Egyidejűleg aláírták az 1967. évi árucsere-egyez­ményt is. A szerződést szovjet részről V. Novikov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökhelyettese és Le Thanh Nghi, a VDK miniszterelnök-he­lyettese írta alá. V. Novikov ebből az aikaloio* ból hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió továbbra is megadja 4 vietnami népnek a háború j& lenlegi szakaszában szükséges segítséget és támogatást. A Szovjetunió határozottan elítéli a Vietnam ellen folytatott ag< ressziót és követeli ennek be* szüntetését mind az orszáf északi, mind az ország déli rém szében — mondotta Novikov —* felhívja egyidejűleg a világ-köa* véleményt az imperialistaelle* nes front egységének megszj* lárdítására. VIETNAM Futbrlght: Az agresszió kiterjesztése világháborúhoz vezethet Szakadás a dél-vietnami buddhisták mérsékelt és radfr kális szárnya között • Újabb amerikai támadások a de* militarizált övezetben • A francia közvélemény támogat*; ja a gaulleista kormány vietnami politikáját Mint már lapunkban közöltük, Füleken október 1-én kezdőd­tek a füleki munkássztrájk 30. évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségek. Képünkön: az ünnepség résztvevői az új üze­mi klub előtt. (CTK — J. Valko felv.) Saigon (CTK) — Qui Nhon térségében, Saigontól 483 km­re északra tegnap heves harc folyt az első amerikai gépesí­tett hadosztály és a Nemzeti Felszabadítási Front katonái között. A helyszínre vezényelt amerikai elit-csapatok a parti­zánok ellenállásába ütköztek, és még a levegőben három gé­pet vesztettek. A dél-vietnami kormánycsapatok „tévedésből" újból saját csapataikra nyitot­tak tüzet. Egy amerikai kato­na életét vesztette, négyen megsebesültek. A Saigonból érkező hírek sze­rint viszály keletkezett a dél­vietnami buddhisták mérsékelt és radikális szárnya között. A mérsékelt szárny képviselői utasítást adtak a buddhisták­nak, hogy újítsák fel a szer­tartásokat azokban a pagodák­ban, melyeket a júniusi kor­mányellenes zavargások után kormánycsapatok foglaltak el. A radikális buddhisták és veze­tőjük Thich Tri Quang nem rír­tenek egyet ezzel a döntéssel. Az amerikai repülőgépek már 15. napja bombázzák Quang Tri dél-vietnami -tartomány északi területeit. A legutóbbi jelenté­sek szerint az amerikai légierő vasárnap megtámadta a demili­tarizált övezet északi részét. Amerikai katonai szóvivők szerint az Észak-Vietnam elle­ni légitámadásokat a rossz idő­járási viszonyok miatt korlátoz­ták. Az amerikai repülőgépelt ennek ellenére folytatják a Hanoit az ország déli részeivei összekötő útvonalak bombázá* sát. A saigoni vezetők nehézs&« geihez az utolsó időben hozzá­járul az is, hogy a dél-vietnamt (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovák diplomata látogatása Jemenben Kairó (CTK) — Dr. Mečislav fablonský, Csehszlovákia EAK­beli és jemeni nagykövete a je­meni kormány meghívására ai elmúlt napokban a jemeni for­radalom 4. évfordulójának ün­nepségei alkalmából a lement Arab Köztársaságba látogatott. A nagykövetet látogatása folya­mán" fogadta Szalal marsall, je­meni elnök és miniszterelnök és a kormány néhány tagja. Szalal elnök a két évvel ez élőt ti csehszlovákiai látogatására emlékezve nagyra értékelte a két ország közötti barátságot és együttműködést. A csehszlovák nagykövet látogatásakor kicse­rélték a Csehszlovákia és Je­men barátságáról és együttmű­ködéséről szóló 1964-ben aláírt szerződés ratifikációs okmányait is. Jablonský nagykövet megte­kintette a dhamari kórházat is, amelyet csehszlovák berende­zéssel szerelnek fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom