Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-25 / 295. szám, kedd

Nemcsak a rang kedvéért E

bed távol esik az országúttól, csak elvétve téved vendég a faluba. Egyébként nincs is olyan nevezetessége, mely különösképpen csábítaná a látogatót. Ha hivatalos dolgom nem kötelez, talán én is elkerültem volna. Persze ez csak külső, felületes értékelése Ebednek, mert aki egyszer megfordul a faluban, nem sajnálja itt eltöltött idejét. Lakói rendkívül rokonszenvesek és közlékenyek. A szülőföldjükhöz ragaszkodó polgárok józanságával és mértéktartásával, örömmel beszélnek szépülő otthonukról. — Azonban azt is meg kell mondanunk — jegyezték meg jó adag szemrehányással —, hogy a riporterek szívesebben írnak rangosabb helyekről, mint ilyen távol eső faluról. — Mi az, ami kiemel egy helységet, rangot ad a falunak? — kérdeztem kíváncsian a községháza előtt várakozó, ráérő nyugdíjas emberektől. A harcsabajszú János bácsi először megszívta pipáját s csak azután nyilvánított véleményt. — Szerintem nemcsak az, hogy kultúrház vagy új családi lakások épülnek, hanem az is, hogy egy község milyen neves embereket, orvosokat, mérnököt, ipari szakmunkást nevelt a társadalomnak. Alkalmi ismerőseim ezután egymás szavába vágva felsorolták azok nevét, akikre méltán büszkék a falubeliek, akik jelenleg fontos társadalmi feladatot teljesítenek. Dr. Buga László, a Magyar Népköztársaság érdemes orvosa, s rajta kívül még néhány parasztcsalád gyermeke működik ugyanezen a pályán. Góra István mérnöki dip-> lomát szerzett, Szűcs Ferenc pedig az atomfizikai tudományos kutatáss nak szentelte életét. Ha felsorolnám a faluból kikerült pedagógusokat és szakmunkásokat, névsoruk bizony bajjal férne el egy árkuson, M

egkérdeztem azt is, milyen az élet a faluban, a helyi szövetkezetben. János bácsi halk szavú szomszédja idősebb, fáradtabb ember benyomását kelti. 14 ezer munkaóra felajánlásával ez idén az ntcák kövezésén szorgoskodnak. Azt gondolom, már csak figyelgeti a körülötte zajló változatos eseményeket, mégis ő válaszol. — Tudja, az úgy van, hogy az élet kiegyenlítődött. Most a falusi fiatalok is olyan ruhákban járnak, mint valaha az úri, gazdg családok gyerekei... A többiek is bele-beleszólnak. Egymást váltva beszélnek bútorvásárlásról, házak építéséről, sző-' nyegekről és televíziókészülékekről. Elgondolom, sokat ismételt, talán megúnt szöveg, mégis jóleső érzés hallani ilyen idősebb emberektől, akik a századfordulótól számítják az éveket, s azóta sok mindent megértek. A közösről szólva: nekik sem tetszik, hogy a fíatalabbja elszármazik a faluból s ezért jobbára csak asszonyok dolgoznak a szövetkezetben. De mit lehet tenni? A szom-° szédos Stúrovon épülő papírgyár nagy konkurrenciát jelent és ott is szükség van fiatal erőre, szak-i munkásokra. A közös gazdaság pedig, miután társult a muzslai szövetkezettel, szintén jól boldogult, a gépek segítségével minden mezei munkát idejében elvégez. A falu ígéretteljesen fejlődik, szinte évről évre terebélyesedik, változtatja arculatát. Nágel József HNB-elnök is örömmel újságolta, hogy falujuk főleg az utóbbi három év alatt lépett nagyott előre. Ma már járdák hálózzák be az utcákat, s belátható időn belül a vendégmarasztaló sarat végképp elűzik a községből. — Ha már egyszer idelátogatott, — hangsúlyozza nyomatékosan — tekintse meg kultúrházunkat is. A főutcára bámuló új épület közelében még friss mész- és festékszag árad. Látszik, hogy a kőművesek csak a napokban fejezték be a munkát. A kétszázötven személy befogadására alkalmas létesítmény nem is olyan nagy épület. Ahhoz azonban elegendő, hogy sikeresen elkezdhessék benne a kulturális munkát. A HNB elnöke készségesen megmutatja a helyiségeket, a nagy teremben a még félig kész színpadot. Szemlélődés közben valahogy úgy tűnt nekem, mintha baj lenne a terem akusztikájával, alakfa sem hasonlít a máshol épített művelődési házakéhoz. — Ez igaz, vallja be kísérőm és nyomban hozzáteszi, hogy nem a típustervek szerint, hanem csak a helyi ízlés szerint, a lakosság öszÉL szefogásával építették. ^ •< Sokat hallgattak ezért a járástól. A teljes befejezéshez azonban így is sikerült százezer korona támogatásra szert tenniük. Társadalmi munkával épülnek a járdák. N

em vagyok a tervszerűtlen munka népszerűsítője, sem támogatója, de az adott esetben mégsem marasztalhatom el a község lelkes képviselőit, mert a falu népközösségének évtizedes, vagy talán régebbi óhaja teljesült ezzel. Evekig épült a művelődési otthon, ám a lakosság büszke lehet arra, hogy a százhatvanezer koronás befektetésből közel félmillió korona értékű komoly művet hozott létre. Áldoztak, hogy legyen, dolgoztak, hogy kulturáltabb környezetben, jobban boldoguljanak és találozzanak olyan szép dolgokkal, mint a színház, a könyv, a szórakozás. A falu sokrétű problémáinak elemzése közben megemlítettem Nágel elvtársnak a nyugdíjas bácsikkal folytatott eszmecserét arról, hogyan értékelik a község gazdasági fejlődését. Elmosolyodott. — Nincs semmi ellenvetésem — erősítette meg a helyi patrióták állítását, majd hozzáfűzte, a jólét valóban szemmellátható a faluban. Sok egyében kívül közel tíz 'családnak van már személykocsija. A családi jövedelmek állandóan és megbízhatóan növekednek, persze újabb és újabb igényeket is szülnek. Ezek kielégítésére törekszik — a többi között — a nemzeti bizottság is. — Milyen bevételi forrásaik van-nák? — Az adókat nem számítom ide, a helyi gazdálkodás azonban százezer koronával járul hozzá évi költségvetésünkhöz. Két traktorunk állandóan szánt, fuvaroz s most — mert ötvenezer korona kölcsönt is igényeltünk a takarékból — további traktort szeretnénk vásárolni. Az a tervünk, hogy rendbe hozzuk a mellékutcákat, lecsapoljuk a kertaljai vizenyős területet, és ha kijön a lépés, a községházát is újjáépítjük. H

a csak az elnökkel beszélek, nehezen érthettem volna meg sugárzó derűlátását. De képviselő társai eloszlatták ben. nem a kételyeket. Ezért én is vallom, hogy célkitűzéseiket elérik. Az új irányítási rendszer érvényesítése pedig lehetővé teszi, hogy eldugott falujuk a rangos községek színvonalára küzdje fel magát. SZOMBATH AMBRUS A PÉCSI FILMSZEMLE TANULSÁGAI ROSSZAK-E A MAGYAR FILMEK? Pécsett tavaly rendezték meg első Ízben a ma, gyar filmművészet szemléjét, hogy bemutathassák az előző évad legjobb magyar filmjeit, s ezek fölött a közönséggel és a kritikával, de nem utolsósorban egymás kőzött is vitába, eszmecserébe bonyolódjanak. Az idén is titkos szavazással maguk a filmesek választották ki azt a hat magyar filmet, amelyet az előző év terméséből a legjobbnak tartanak. Vitathatatlan, hogy e lista élén Jancsó Miklós remekművű filmje, a Szegénylegények áll. S az sem meglepő, hogy az itteni díjazáson ez a film kapta a fődíjat, rendezője pedig a legjobb rendezés díját. Legalább röviden hadd mutassam be a pécsi szemlén újra bemutatott további öt filmünket is. Én az ötből legjobbnak és legérdekesebbnek Rózsa János és Kardos Ferenc egyéni színes filmjét tartom, a Gyerekjátékokat. Nem gyerekfilm ez; felnőttekhez szóló, groteszk mese a világról, az emberekről, a jó és rossz tulajdonságokról; ezen felül a filmművészetnek önmaga görbe tükre is. Vannak hibái, színigaz; de ez a film új, érdekes út földerítésére indult: a színekkel -> a hangulatokkal, a ritmussal és a víziókkal igyekszik kifejezni mondanivalóját, anélkül, hogy a hagyományos értelemben vett cselekménye, története volna, és hogy a néző első tekintetre tudhatná, a valóságot látja-e vagy a képzelet csapongó játékát. Sorba n következőnek Máriássy Félix kitűnő szatíráját említeném, a Fügefalevél című csipkelődést arról, hogyan él még ma is sokaikban az idejét múlt művészetszemlélet, álerkölcs, s micsoda mulatságos helyzetek adódhatnak ebből. Ezzel a filmmel egy sorban -idézem Révész György „rendhagyó filmjét", amelyet Komlós János írt, s amelynek címe: „Minden kezdet nehéz". Ez a film történelmi szatíra, egészen komolyan; legutóbbi két évtizedünk hatásos mérlege mindenféle dokumentumban, korabeli filmekben, plakátokban, kabarétréfákban és effélékben tükröztetve,, Egészen más jellegű film Keleti Mártoné, a Butaságom története, amely — a közönség szavazatainak alapján — különdíjat kapott Pécsett. Ez az elegáns franciás vígjáték egy ravasz asszony látszólagos butaságának bölcsességét hirdeti. S végül egy nemes, de torzóban maradt kísérlet is szerepelt a pécsi filmszemle programján, Hintsch György földolgozása Németh László Iszony című regényéből. Az Irodalmi anyaghoz hű kötődés gátolta a rendezőt abban, hogy egy modern lélektani regényből modern lélektani filmet készítsen. A pécsi filmszemle vitájában sokan aggályoskodtak, nem torpan-e meg a magyar filmművészet, éppen amikor néhány jeles művel, sőt remekművekkel dicsekedhet, mint a Húsz óra és a Nehéz emberek, a Szegénylegények és a Hideg napok. Némelyek ugyanis — a versenyből természetesen kimaradt rossz filmekre gondolva — attól tartottak, hogy az élvonal mögött űr keletkezik. Szerencsére — ha vannak is sajnos rossz filmjeink — a magyar filmművészetnek nemcsak az élvonala ugrott meg, hanem nyomába szegődtek sokan mások is. Egyebek között éppen a pécsi szemle vetette észre velünk azt, hogy tavaly néhány szórakoztató, mulatságos film készült nálunk az iddigieknél sokkal magasabb színvonalon. Hiszen a ipécsi szemle két vég-pontja között — a kitűnő Szegénylegények és a bizonyos értelemben kudarc Iszony között — négy vidám szatirikus film helyezkedik el, ez az arány önmagában is érdekes, figyelmet érdemlő. Ugya nis a művészetek mai életében talán az egyik leglényegesebb kérdés, sikerül-e megoldani a tartalmasság és a szórakoztatás egységét? Örömmel jelenthetem Pécsről: a magyar filmművészet a sorsdöntő témák nagyszerű megfilmesítése mellett eredményes harcba indult azért is, hogy korunk lényeges kérdéseiről érdekes, szórakoztató filmeket ls tudjon a földolgozott témához méltó színvonalon készíteni. ZAY LASZLO HAZÁNKBAN nincsen annyi termelőföld, mint amennyire szükségünk lenne. Teljes mértékben érthető tehát a termelőterület állandó bővítését, valamint belterjesebb kihasználását szolgáló beruházási politikánk. Az utóbbi 10—12 évben országos méretben néhány százezer hektár egyáltalán, vagy kevésbé használható mezőgazdasági földterület — több milliárdos beruházással szántófölddé varázsoltunk. Például Szlovákiában csupán 1960—1963-ban nem kevesebb, mint 43 584 hektár vizenyős földet lecsapoltunk, 23 682 hektáron öntözőberendezéseket építettünk. Igaz, hogy Szlovákiában erre az időszakra esik a kelet-szlovákiai síkság vízrendezése, amely az általános adatokat kissé megjavította, de az is Igaz, hogy mind a korábbi, mind a későbbi években és nemcsak Szlovákiában, hanem országos méretben is sok tízezer hektár — méghozzá nagyobb részben öntözhe_____ tő — termőföldhöz jutottak a *TM mezőgazdasági üzemek. EBBŐL ARRA következtethet1966 fénk, hogy a mezőgazdaság szántóterülete 1938-hoz hasonX. 25. Iftva legalább félmillió hektárral bővült. A statisztikai adatok M azonban mást mutatnak. Nézzük ^

^ a szlovákiai adatokat. A milliárdos beruházásokkal megköHa már a törvény is védi... zelítőleg negyedmillió hektár földet tettünk termővé, illetve termékenyebbé. Szlovákiában, ahol a mezőgazdasági földterület az 1950-es statisztika szerint 2 785 000 hektár (ebből a szántóföld 1711000 hektár) volt, ez a növekedés bizony nem kicsiség, nem kis segítség a mezőgazdaság számára. De lássunk most egy másik kimutatást 1962-ből. A szántóterület ugyan az 1711000 hektárról 1748 000 hektárra növekedett, ám az összes mezőgazdasági terület megközelítőleg 100 ezer hektárral volt kevesebb, mint 1950-ben. Már ez a néhány szám is több kérdés felvetésére ad lehetőséget. De maradjunk egynél, a mezőgazdaság számára a legfontosabbnál. Ha már akkora területtel gazdagítottuk a mezőgazdaságot, hogyan lehetséges, hogy csupán Szlovákiában — mindössze 12 év alatt — 100 ezer hektárral csökkent a mezőgazdasági földterület? Tizenkét év alatt hová tűnt el az a sok milliárdos befektetéssel termékennyé vá'toztatott föld? EGY RÉSZÉT könnyű megtalálni. A rétekből és a legelőkből több mint 100 ezer hektárt felszántottunk. Ennyivel tehát érthetően kevesebb a rét és a legelő. Nem csupán ennyit, hanem a lecsapolt, korábban hasznavehetetlen terület jelentős részét is felszántottuk. De hát hol van ...? Beépítettük. Nem kevesebb termőföldet építettünk be, mint amennyit sok milliárd koronás beruházással termővé változtattunk. Ebben — és nem is kis részben — a terjeszkedő falvak, a szocialista mezőgazdasági üzemek is bűnrészesek, ök is sok ezer hektár mezőgazdasági területet beépítettek. De sokkal többet foglalt el az ipar. Egyrészt az építkezésekkel, másrészt különböző bányák nyitásával. Itt a homok- és a kavicsbányákat külön ki kell emelnünk, mert ezek rendszerint kiváló minőségű szántóföldet loptak el a mezőgazdasági termeléstől, — általában nagyon csekély kártérítés ellenében. Nem a véletlen műve tehát, ha a kormány törvénybe foglalta a termőföld védelmét. Látszólag szigorú az új törvény, mert komoly bírsággal sújtja azokat, akik a drága termőfölddel könnyelműen bánnak. Igaz, az új törvény szigorú. A meződasági termőterületre Igényt tartó üzemek és vállalatok a jövőben nem az eddigi árrendszer alaipján fizetnek kártérítést a termőföldért, itt teljesen új alapelvek érvényesülnek. Az alapelv lényege a termőföld védelme — minden más célra való felhasználástól. Hogy példát is említsek: HA VALAMELYIK VÁLLALAT mezőgazdasági termőterületet homok-, kavics-, esetleg egyéb bányának, vagy akár más célra úgy veszi igénybe, hogy azt a területet már nem állítja, vagy nem állíthatja vissza a mezőgazdasági termelés céljaira, akkor a vállalat nem egyszeri kártérítést fizet a földért, hanem az említett terület termelési jövedelmezősége alapján kiszámított százéves kártérítésre kötelezik. Kötelezhetik, mert ebben az esetben is szerepet játszik, hogy azt a területet milyen mértékben népgazdasági érdekekből használták fel más célra. Az új törvény kulcsfontossága talán éppen a társadalmi, illetve népgazdasági jelentőségben rejlik. Talán azt hihetnénk, egyik vagy másik üzem vagy vállalat igazgatója ettől függetlenül is megengedheti majd magának, hogy pillanatnyi érdekektől vezettetve hazárdírozi'k a termőfölddel. Megnyugtatásul, — ez nem lehet így. Egyszerűen azért nem, mert az új törvény szerint már egy hektár termőföld más célra történő felhasználásához is a járási nemzeti bizottság engedélye szükséges. Egytől öt hektárig az illetékes szervekkel történő tárgyalások alapján a kerületi nemzeti bizottság adhat engedélyt, öt hektáron felül pedig csak a Földművelésügyi Minisztérium, Illetve Szlovákiában a megbízotti hivatal. SOK APRÖ CSEPRŰ részlete van még annak, hogy a mezőgazdasági termelésen kívül más célra felhasznált termőföldért mennyi kártérítést kell majd fizetni. Az illetékesek már megkapták a törvényes rendelkezést. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a szeptember elsején életbe léptetett új törvény egycsapásra megváltoztatja az eddigi áldatlan helyzetet. Azt azonban jogosan remélhetjük, hogy a jövőben már nem tűnik el olyan könnyen a termőföld, mind eddig. Mert a legértékesebb termelőeszközt már a törvény is védi. HARASZTI GYULA