Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-22 / 292. szám, szombat

I ÜNNEP A DÉLI-SARKON Irta: PINTÉR ISTVÁN, a délsarki expedíció tagja A sok-sok viszontagság bizony kimerített bennünket. Krucsinyinék kalandos menete után sokáig nem tudtom megnyugodni. Arra gondoltam: Lám, itt van az én olyan sokszor megálmodott szép Antarktiszom, mennyire szeretem, nemegyszer a béke kontinensének neveztem magamban, s mégis, mennyi veszélyt tartogat! Pedig milyen csodálatosan szép! Ezt újból, meg újból meg kellett állapítanom. Nehéz megmagyarázni, miért. Sokak szerint az Antarktisz mindig egyforma, sőt unalmas. De én ezzel nem értek egyet. Az az ember, oki szereti a természetet, itt boldognak érezheti magát. Varázsa van nemcsak a csodálatosan kék égnek, az éjszakák káprázatos színjátéknak, a sarki fénynek, hanem a végtelennek tűnő, félelmetes viharokat kergető estéknek is. Április vége felé a napnak már alig volt fénye, körülöttünk a világ mind sötétebbé vált. Ezekben a napokbán sokat voltam otthon. A kajütkompaniba csak étkezni jártam. Dmitrij Kuzmiccsal, szobatársammal sok mindent megvitattunk. És közben tűrhetően megtanultam már oroszul. Mind kevesebbet kellett beszélgetéseink során a szótárhoz folyamodnom, s egyre kevesebb szlovák vagy cseh szót használtam beszéd közben. Igortól, aki elég gyakori vendégem volt a fizikusok házában, néhány nagyon kedves diókdalt és népdalt is megtanultam. Igor dalaiból ismertem meg az orosz tájat, a végtelen rónaságakat, o hegyeket, hatalmas folyóikat, asszonyaikat. Ezek az esték mindig gyermekkoromat juttatták eszembe, amikor apám térdén ülve messzi országokról, távöli emberekről szóló elbeszéléseit hallgattam. Április utolsó napjaiban rengeteget dolgoztunk. Rendszeresen végeztük tudományos feladatunkat, de délelőtt önként még azzal is foglalatoskodtunk, hogy felkészültünk a sarki éjszakára. Sok havat kellett összehordanunk, hogy kiegészítsük vízkészleteinket. A külső raktárokból minden házba rengeteg gyújtást, szenet hordtunk, a konyhát is elláttuk tartósított élelmiszerekkel. ÜNNEPRE KÉSZÜLTÜNK Én majdnem megfeledkeztem arról, milyen hónapban járunk, hányadikát írunk. Hazaküldött jelentéseinkben ugyan gyakran írtuk le a dátumot, de ezt valahogyan nem tudatosítottuk magunkban. Egy este azután Krucsinyin bejelentette, hogy a közelgő május elsejét méltóképpen megünnepeljük. Elcsodálkoztam. Hogy fogunk itt ünnepelni? Igorhoz fordultam: — Mond csak, Igor, miképpen gondolja ezt a nacsalnyik? Hogy lógunk mi itt ünnepelni? — Majd meglátod, Benjámin! (Néha m'ég így hívtak.) Minden úgy lesz, mint otthon, éppen csak az esti népmulatságról hiányoznak mojd a nép leányai. Április harmincadikán hatalmas szelet kaptunk. Igor korán reggel átjött hozzánk. Leült az ágyam szélére, cigarettára gyújtott, aztán minden bevezetés nélkül szidni kezdte az időt: — Hát nem disznóság? Nem várhatott volna még néhány napot? Legalább holnapra lett volna szép idő! — Már amennyire szép időről egyáltalában beszélni lehet, dünnyögte Dmitrij. Te meg, Igor, mi a fenének nem alszol még? Mi Sztyópával egész éjjel dolgoztunk, pihennénk még! Igor nevetve válaszolt: — Ez aztán a szíves vendéglátás! Pedig, idenézz, mit hoztam nektek, te morgó medve! - mondta, s a zsebéből egy üveg konyakot húzott elő. De erre már Dmitrij is megfordult: — Miért nem kezdted mindjárt ezzel? Ilyen vendéget mindig szívesen látunk, igaz, Sztyópa? — Akár éjfélkor is — mondtam — S örültem Igornak, meg a konyaknak is. Kint súlyos felhőket kergetve 160 kmes sebességgel száguldott a szél. Azon törtem a fejem, hogy az ördögbe is tudott Igor átjönni hozzánk. A konyak kellemesen átmelegített bennünket, nagyon jól éreztük magunkat. Igor arcán láttam: nem csupán azért jött, hogy velünk beszélgessen és megigyuk vele o konyakot. Láttam, hogy valamit tartogat számunkra. Hamarosan elő is hozakodott vele: — öregem, valami rejtjeles távíratod jött. Az éjjel Misánál szolgáltam, én vettem fel. Mondd, mi a csuda az a i.nyuk"? Értetlenül bámultam rá. De már kezembe is nyomta a távirat szövegét tartalmazó papírszeletkét. Olvasni kezdtem : „Sokat gondolunk rád — stop — kellemes május elsejét kívánunk — stop — nagyon várunk haza, Nyuk. Ja. persze, a nyukosok, a jó öreg nyukosok. Most már nemcsak a konyak melegített. Eszembe jutottak galántai barátaim, akik nem tudom miért, Nyukpartinak nevezték magukat. Elnevettem magam, s elmeséltem Igornak, meg Dmitrijnok, hogy kik azok a „nyukosok". Sokat meséltem nekik barátaimról, közben vidáman iszogattuk a kitűnő konyakot. Délben azután hármasban átmentünk a kajütkompaniba. ahol Krucsinyin vázolta az ünnepség tervét. Elmondta, hogy reggel a kompani előtt gyülekezünk, ünnepélyesen felvonjuk az antennára a szovjet, meg (tiszteletemre!) a csehszlovák zászlót, elénekeljük az Internacionálét, azután a kajütkompaniban egész nap ünnepelni fogunk. Igor, Nyikita, Misa, meg Baliakín műsort is készít, lesz tűzijáték, és szovjet, meg csehszlovák dalokat fogunk énekelni. Este sokáig beszélgettünk még, dominóztunk, meg dámáztunk. Az éjféli váltás előtt még a nacsalnyik felhívta figyelmünket, hogy másnap mindenki ünnepi ruhában, civilben jelenjen meg az ünnepségen ... MÁJUS ELSEJE - 32 FOKOS HIDEG Reggelre a szél elcsendesedett, de amint kinéztem az ablakon, azonnal láttam, hogy nagyon hideg van. Dmitrijjel sokáig és nagyon gondosan öltözködtünk. Simára borotválkoztunk, fehér inget vettünk, nyakkendőt kötöttünk. Pontosan tizenegykor mind a tizennégyen ott álltunk a kajütkompani előtt. Sajnos ünnepi felöltőnk fölé kénytelenek voltunk meleg ruhát is venni, mert dermesztő volt a hideg. A hőmérő higanyszála minusz 32 fokot mutatott. Vigyázzállásban álltunk, míg Jurij Birger az antennára kitűzte a két zászlót. Azután Krucsinyin mély basszusán énekelni kezdte az Internacionálét, s mi csatlakoztunk hozzá. Jurij Baliakín, Igor és Birger segédletével pompás tűzijátékot rögtönzött. De nem sokáig maradtunk kint. A dermesztő hideg ellen vékony ünneplő ruhánk semmi védelmet nem nyújtott. Hamarosan bementünk a kompaniba, ahol Krucsinyin rövid beszédet mondott. Amilyen szűkszavú, olyan kitűnő szónok. Beszéde rövid, óm hatásos, szuggesztív erejű volt. A beszéd után, amelynek témája a béke volt, megittunk néhány pohár moszkvai vodkát, s felköszöntöttük egymást az ünnepnap alkalmából. Misa szétosztotta a hazai üdvözlő táviratokat, Krucsinyin eredeti tervétől eltérően, hogy az egész napot együtt töltjük, később mégis hazamentünk. Nyikita kért meg erre bennünket. Egyedül akart maradni birodalmában, hogy az ebéd idejére mindent szépen előkészíthessen. KEZDŐDIK AZ ÜNNEP Krucsinyin, aki aznap éppen szolgálatos volt Igorral, vele maradt, hogy segítsen. Valentyinnok, szeizmológusunknak ls rengeteg munkája volt, Misát is maga mellett tartotta. Érzékeny műszerei a Csendes-óceán térségéből — erős földrengést jeleztek. Az adatokat azonnal fel kellett dolgoznia. Misával együtt egyórás időközökben le is adták a világ valamennyi jelentős földrengésjelző állomásának. A fizikusok házába érve én is elvégeztem a variométerek váltását, beállítottam a fotométereket is, hogy este csak bekapcsoljam őket. Pontosan két órakor megint a kajütkompaniban voltunk. Az asztal pazar látványt nyújtott. A vakítóan fehér abroszon csillogó evőeszközök, poharak, borok, konyak, moszkvai vodka sorakozott. A tálakban párolgó ételek, tányérokon szendvics, kaviár, sütemény, déligyümölcs. S mindez csak előétel volt. Amikor már azt hittem, többet már igazán nem bírok enni, Nyikita hatalmas tálban illatos borscsot hozott be. Hatalmas „hurrá" kiáltással fogadtuk. Olyan kitűnően sikerült borscs volt, hogy megfeledkeztem az elfogyasztott előételekről s farkasétvággyal láttam hozzá. Ebéd utón mindenki tósztot mondott. A nemzetek békés együttélésére, barátságára ittunk, arra, hogy minden tudományos eredmény csak a béke ügyét szolgálja az egész világon. Nyikita behozta harmonikáját. Elkezdődött a nemes versengés. Szebbnél szebb orosz, szlová'k, cseh és magyar dalokat énekeltünk. De inkább csak ők. Én Igor mellett ültem, hallgattam a mélabús és szilaj dalok kavargását. Haza gondoltam. Álmodozásomból Igor hangja ébresztett fel: — Mi az Benjámin, mire gondolsz? — Pontosan arra, amire te. Eltaláltam? — Azt hiszem, eltaláltad. SCSI Borzongva hallgatják a D járókelők a mentőautó szirénájának vijjogását. A legközömbösebb ember is megáll ilyenkor és találgatja: vajon kivel, hol történt a baleset? Vajon megmentik-e az orvosok a szerencsétlenül járt feletét? Mindnyáján tudjuk, hogy egy-egy súlyos baleset az orvosok, az egészségügyi nővérek és laboránsok egész hadát mozgosítja. A cél: az életmentés. Megkezdődik a harc a másodpercekért, küzdenek ilyenkor minden egyes szívdobbanásért, hogy idő maradjon a műtétre. Amióta láttam, milyen kórház épül Bratislava egyik legszebb negyedében — a kramárei lakótelep közelében — mintha engedne valamit a szivszorongásom, ha arra gondolok, hogy velem, a legközelebbi hozzátartozómmal, jó barátommal is történhet súlyos baleset. Az ezüstfehér alumínium lapokkal díszített épületben ma már alig talál az ember kőművest, csőszerelőt, mázolót. Egy esztendeje még ezek uralták itt a terepet. Helyüket az orvosi műszerek szerelői foglalták el, akik a kórházon, annak százezreket érő berendezésén az utolsó simításokat végzik. És ilyen szavakat hallok: sztereotaxia, Intenzív terápia... Mellettem egy műszerkocsit gördítenek 'I az egyik terembe. Korszerű röntgengépet szerelnek fel, 1968. ann

a'

í működését ellenőrzik. Az új kórháznak csaknem X. 22. 700 ágyas fekvő beteg osztálya lesz, ahol majd több száz 7

orvos kezd harcot az emberi életért. Egyik legfigyelemreméltóbb osztály a baleseti sebészet lesz, melynek orvosai — a legkorszerűbb műszerek segítségével — akár az élet és halál mezsgyéjéről is visszaránthatják az életbe a sebe* sültet. — Hogyan történik ez? — Az intenzív terápia segítségével — válaszolnak az ormegállapítsák. Az elavultabb felszerelésű műtőkben nem egyszer megtörtént, hogy mikorra megkezdhették a vérátömlesztést, a beteg meghalt. Az Intenzív terápiához szükséges műszerek segítségével az orvosok percek- alatt megállapíthatják a szükséges adaSebészkés es elektronikus ogy vosok, műszerészek és szerelők. A laikusnak ez az idegen szó nem sokat mond, viszont ha magyarra fordítjuk, kiderül, mi minden rejlik mögötte. Tegyük fel, hogy valakit ' munkabaleset ér vagy gépkocsi-szerencsétlenség áldozata lesz. Az élet már alig pislákol benne, az orvos már megkezdené a műtétet, de nem kezdheti. Nem, mert a sebesültről mit sem tud. Nem tudja, milyen vércsoportú, milyen erős a szíve, a többi belső szerve. A régebbi kórházakban laboránsok serege kezd Ilyenkor lázas munkába, hogy a szükséges adatokat tokát. Országos viszonylatban ls éppen e műszerek alkalmazásával válik a kórház az egyik legkorszerűbb, legjelentősebb egészségügyi intézménnyé. Bonyolult agyműtétek végzésére is alkalmas lesz a kórház. Csakhogy itt a sebészkést korszerűbb eszköz pótolja. Műtét előtt a beteg agyát szabályosan „feltérképezik". Az eljárást sztereotaxlának nevezik. A műszer „agyát" sok száz elektróda irányítja, a grafikon minden rendellenességet feljegyez, Így a sebész a műtét megkezdésekor úgyszólván „biztosra" mehet. Az agyba egy tűvékonyságú szondát bocsátanak, hogy a daganatot később e cső segít-, ségével távolíthassák el. De vajon győzi-e majd az orvos a tucatnyi műszer kezelését? Műtét közben nem vonja-e el a figyelmét a sok-sok adat? Hiszen a számítógépek segítségével és a műszerek garmadájának alkalmazásával állandóan szemmel kísérhető minden fontos szerv működése. Ez nem következhet be, mert a műszerek kezelését külön segédszemélyzet végzi majd, akik a modern kórházban egészen új szakmát képviselnek. Eddig szinte ismeretlen fogalom volt az egészségügyi technikus. És ha hallottuk is e szót, valamiféle kórházi gépszerelőket értettünk alatta. Ezek a technikusok, mérnökök majd a legbonyolultabb műszerek szerelését és karbantartását végzik. Így könynyen megtörténhet, hogy egyegy ilyen „szerelőről" később kiderül, hogy tudományos titulusa van, vagy éppenséggel az egyetemen katedrája van. H

ét-nyolc esztendeig tartott az új kórház építése és az alatt sokat fejlődött az orvostudomány. Az építők azt szeretnék, ha az orvosok itt a gyógyítás szolgálatába állíthatnának minden újdonságot. Talán ezzel is magyarázható, hogy kitolódott a kórház átadásának határideje. Állandóan újabb és újabb ötletekkel jöttek a tervezők, az orvosok, és az építők ezeket szívesen meg ls valósították, hiszen állandóan egy cél lebegett előttük: minél jobb berendezést, minél jobb műszereket adjunk a gyógyítók kezébe. Országos viszonylatban is egyedülálló például az oxigénellátás. Máshol a műtéti hez vagy a betegágyhoz palackokban szállítják az oxW gént. Ennek a kórháznak egységes oxigén hálózata van, Így szükség esetén pillanatok alatt megkezdődhet az elsősegélynyújtás. Ilyen nagy kórházban az étkeztetés megoldása sem kis feladat. A konyhát különálló épületben helyezték el, ahonnan az ételt külön erre a célra szolgáló alagúton keresztül szállítják az osztályokra. A Komenský Egyetem Orvosi Fakultása ls sokat nyer a 2 új kórházzal, mert segítségével az orvosképzést magasabb színvonalra emelhetik. A hallgatók számára külön előadó termeket építettek, ahol a professzor gyakorlati példán — ha kell televízió segítségé-! vei demonstrálhatja az előadást vagy a kísérletet. Ennek a későbbi években majd bizonyára meg is lesz a hatása, hiszen a Bratislavában végzett orvosok vidékre kerülnek, ahol — mivel ismerik a legmagasabb színvonalon végzett gyógvítás módját — a korszerűsítést illetően maguk ls nagyobb Igényekkel léphetnek fel. típusú kórház épült Bratislavában, melv a leghíresebb külföldi egészségügyi tntézménvekkel is felveheti a versenyt. Az elektronlka és a kibernetika itt is az orvosok segítőtársául szegődött. Százmilliós befektetést igénvel egy-egy llven kórház építése, de nyilván kifizetődik. Száz és száz emberéletet mentenek maid meg az erdők alján épült ezüstfehér palotáU ban. TÓTH MIHÁLY