Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-19 / 289. szám, szerda

Ip ln lfe^ m Sukarno lemondását követeKx É^WJ J iHr= 11 1 Diáktüntetés B o g o r b a n Dél-Vietnami leUzabaditott vidékein az amerikai hadműveletek el­lenére zavartalanul tolyik az iskolai oktatás. A képen: Tanévkez­dés X. községben. (CTK — Zentralbild felvétele.) Újabb testvérpártok ítélik el a kínai eseményeket Moszkva (CTK) — A moszk­vai Pravda közli Volodii Teitel­boim-nak, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjá­nak a párt ülésén elhangzott beszédét, amelyben a kínai ve­zetők jelenlegi álláspontját hi­básnak és nagyon károsnak mi­nősíti. Többek között arra a megállapodásra jut, hogy a je­lenlegi kínai helyzet gyökerei az ország történelmébe vezethe­tők vissza. Kína ugyanis évezre­deken át téljesen elszigetelten élt a világtól. Ez az ország há­tat fordított ^Btírópának és vele szemben mindig gyanakvó állás­pontra helyezkedett. A Chilei Kommunista Párt vezetője leszögezte, hogy a Kí­nai munkásosztály gyenge es teljesen a parasztság befolyá­sa alatt áll. A moszkvai Pravda közli a Szíriai Kommunista Párt politi­kai bizottságának a kínai ese­ményekkel kapcsolatban elfog­lalt álláspontját is. A szíriai pártnyilatkozat leszögezi, hogy Budapest (CTK) — Az MTI pekingi tudósítója beszámol a legújabb kínai fejleményekről. Többek között megállapítja, hogy továbbra is a falragaszok­ról és plakátokról lehet legin­kább megítélni a jelenlegi bel­ső helyzetet. Az események két irányt vesznek. A „vörösgárdis­ták" egyik csoportja Mao Ce­tung vezetésével a burzsoázia és a revizionizmus minden megnyilvánulása ellen harcol. „A kulturális forradalom" má­sodik Irányvonala nem hisz a tömegekben, sőt fellép ellenük és a burzsoázia útját követi. Er­re a következtetésre a „vörös­gárdisták" legújabban Ismétel­ten felhívták a figyelmet. míg Kínában a pártszervezetek ellen intéznek támadást, az amerikai agresszorok egyre job­ban terjeszkednek Ázsiában és a világ más részein, és egyre erőteljesebben elnyomják a nemzeti felszabadító mozgalmat. A szíriai kommunisták mar­xista-ellenesnek tekintik a kí­nai fejleményeket és mély saj­nálkozásukat fejezik ki a kínai vezetők álláspontja felett. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának elméleti folyóirata a „Novo Vreme" cik­ket közöl a kommunista világ­mozgalom egységéről, amely többek között leszögezi: „a Kí­nai Kommunista Párt vezetői a marxizmus „kínaisítására" tö­rekednek, ami egyenlő korunk nagy tanának revíziójával. A lap ezután leszögezi, hogy a mai kínai sajtóban rendkívül ritkán találkozhatunk Marx, Engels és Lenin nevével, míg Mao Ce­tungé valamennyi lap, folyóirat és könyv csaknem minden ol­dalán ott van. A „vörösgárdisták" szerint te­hát új szakaszába lépett a kul­turális forradalom. Arra a kér­désre, hogy ki az, aki Mao el­len fellép, a plakátok ezt a vá­laszt adják: „Li Hszüe feng, a pekingi pártbizottság első tit­kára." A plakátok szerzője em­legeti továbbá Liu Sao-csi köz­társasági elnököt is és azzal vádolja, hogy támogatta a munkáscsapatokat, amelyekre nincs is szükség. Hétfőre a vörösgárdisták tel­jesen elárasztották felhívásaik­kal és jelszavakkal Peking va­lamennyi fontosabb terét és fő­útvonalát. PÁRIZSBAN tegnap megkez­dődött a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése. Az ülés napirendjén a jelenlegi politikai helyzet, a párt legfontosabb feladatai­nak megtárgyalása és a XVIII. pártkongresszus előkészítése szerepel. (CTK) EIDERSTEDT nyugatnémet vá­ros közelében tegnap egy újabb Startfighter repülőgép zuhant le, 1961 óta már a 64. A piló­tának sikerült megmenekülnie. (CTK) AZ NDK és Mongólia képvi­selői Berlinben aláírták az 1967. évi árucsere-forgalmi jegyzökönyvet. Az idei évhez viszonyítva az árucsere-forga­lom a jövő évben 30 százalék­kal nő. (CTK) A BÉCSI városi bíróság meg­kezdte Leopold Lanz náci há­borús bűnös bűnperének tár­gyalását. Lanzot a náci koncent­rációs táborokban elkövetett szadista tettei miatt vonják fe­lelősségre. (CTK) A NÉMET Kommunista Párt küldöttsége Max Reimann elnök vezetésével Koppenhágába uta­zott, ahol a Dán KP vezetőivel a két országot érintő politikai kérdésekről fog tárgyalni. (CTK) ULÁNBÁTORBAN, Mongólia fővárosában megkezdődött a mongol szakszervezetek IX. kongresszusa, melyen 740 szak­szervezeti képviselő vesz részt. (CTK) JULIANNA holland királynő Nordberg Schmelceŕt, a Katoli­kus Néppárt vezetőjét kérte fel kormányalakításra. (CTK) GŰRÖGO&SZ ÁGBAN négyna­pos sztrájkba lépett az alapis­kolák 30 000 tanítója, mivel a kormány a többi állami alkal­mazottal ellentétben nem emel­te fizetésüket. (CTK) AZ IZRAELI hadsereg szóvi­vője bejelentette, hogy tegnap reggel a szíriai határ közelében aknára futott egy felderítő gép­kocsi. Egy katona megsebesült. (CTK) MAKARIOSZ ciprusi elnök megérkezett New Yorkba, ahol szerdáig tartózkodik s U Thant ENSZ-főtitkárral is tárgyal. Ma­kariosz csütörtökön kezdi meg latin-amerikai körútját. (CTK) PARANÁ brazíliai állam fővá­rosában fasiszták feldúlták a zsidó temető csaknem minden sírját. A rendőrség több sze­mélyt letartóztatott. (ČTK) A FINN tengerészek sztrájk­ja kiterjedt csaknem minden finn tengeri hajóra. A sztrájk következtében kedd reggeltől teljesen megbénult a forgalom Finnország és Svédország, vala­mint Dánia és Nyugat-Németor­szág között. (CTKI OZSAMMU északnyugat-indiai államban súlyos összecsapás történt a rendőrség és a diákok között. Az első jelentések sze­rint három diák meghalt, 28 megsebesült. (CTK) Djakarta (CTK) — A vád kép­viselője tegnapi beszédében új­ból halálbüntetést kért Suband­rio volt külügyminiszterre. Más­félórás beszédében egyetlen egy pontban sem változtatott a vá­don és nem vette figye.'embe a védelem érveit. Subandriot ha­zaárulással, korrupcióval, és a tavalyi puccsban való részvé­tellel vádolják. Honolulu (CTK) — Johnson elnök hétfőn a késő esti órák­ban v megérkezett távol-keleti körútjának első állomására — Honoluluba. A hawai egyete­men beszédet mondott, melyben újból védelmezte az USA viet­nami politikáját. Azt állította, hogy az amerikaiak nem kíván­nak elsőséget, nincsenek terü­leti követelései. A délkelet­ázsiai helyzetért az ázsiai „na­cionalistákra és szélsőségesek­re" hárította a felelősséget. Az Egyesült Államok csak arra vár, mikor teszi lehetővé Kína a megbékélést — állította John­son. Az amerikai kormány szóvi­vője nem volt hajlandó nyilat­Végéhez közeledik a Ben Barka-per Párizs (CTK) — Hétfőn hete­dik s egyben utolsó hetébe lé­pett a marokkói ellenzéki vezér, Ben Barka elrablóinak Párizs­ban folyó pere. A kihallgatásokat befejezték, elhangzott a vádbeszéd is. A vé­dők nem hoztak fel semmi olyan körülményt a vádlottak védelmére, amely az ügyész ál­tal a múlt hét végén előterjesz­tett javaslat módosítását tenné szükségessé. A védők szerint Lopez ls ártatlan 1, akire Ben Barka elrablásának megszerve­zéséért az ügyész a legsúlyo­sabb büntetést, 20 évi szigorí­tott börtönt kért. Megöltek egy néger polgárjogi harcost New York (CTK) — Ohio ál­lam Columbus városa egyete­mének épületében halva talál­ták Róbert W. Spike-t, akit is­meretlen tettesek brutálisan meggyilkoltak. Spike a nége­rek egyenjogúsításáért harcolt és egyik szervezője volt a wa­shingtoni négertüntetésnek. A rendőrség azt állítja, hogy „a gyilkosság körülményei Ismeret­lenek", de valószínűleg a faj­gyűlölők újabb gaztettéről van szó. Sukarno elnök bogorl palotá­ja előtt hétfőn mintegy 12 000 diák tüntetett. A tünte-ók öt­tagú küldöttsége kérvén-; t adott át, melyben Sukarno .^mondá­sát követelik. A diákok egyúttal magyarázatot kérnek ai elnök­től a tavalyi puccskísérlet kö-. rülményeiről. Sukarno tegnap Bogárból visszatért Djakartába. kőzni Johnson esetleges dél­vietnami látogatásáról. Jól tá­jékozott körök szerint, ha az el­nök megvalósítja látogatását, az időpontot biztonsági okok­ból csak az utolsó pillanatban közlik. A New York Daily News vi­szont Saigonból közli, hogy már előkészületek jolynalc Johnson látogatására. Valószí­nű, hogy az amerikai elnök va­lamelyik amerikai katonai tá­maszpontra érkezik majd, és nem látogat el Saigonba, ahol túlságosan forró a hangulat. Tovább csökken Johnson népszerűsége New York (CTK) — Az ame­rikaiak Johnson iránti bizalma nem egész egy hónappal a vá­lasztások előtt a legmélyebbre süllyedt, függetlenül attól az állítástól, hogy az Egyesült Ál­lamok a háború után még so­hasem élt meg ilyen gazdasági kon juk túrát. Az ismert Harris Intézet köz­véleménykutatásának legújabb adatai szerint a megkérdezet­teknek már csak 45 százaléka a tavalyi 69 százalékkal szem­ben, — helyesli az elnök poli-! tiká ját. A szükségállapot ^ „kipróbálása" ^ alkotmányellenes Bonn (CTK) — A Nyugatné­met Békeszövetség (DFU) di­rektóriuma figyelmeztette a nyugatnémet lakosságot arra a veszélyre, amelyet a „Fallex 66" NATO-hadgyakorlat keretében folyó szükségállapot-gyakorlat rejt magában. A „szükségkormány" és a „szükségparkiraent" kipróbálása alkotmányellenes aktus. Abból a feltevésből indulnak ki, hogy Bonn jelenlegi politikáját nem folytathatja demokratikus esz­közökkel, s ezért szükségjoghoK és a diktátori jogkörhöz kell fo­lyamodnia. Helytelen és veszé­lyes, hogy ebben a játékban részt vesznek a Szociáldemok­rata Párt és a Szabad Demok­rata Párt képviselői ls. Már Liu Sao-csi elnököt is támadják a „vörösgárdisták" Johnson mégse megy Saigonba? Az amerikai elnök Honoluluban A francia autógyárosok/ kö­zül csak Peugeot-é k mutatnak be új modelleket: egy csukott kocsit, egy cabriolet (könnyű ő^r pier RE ífSfcľPÁni 2 S Népszerű a Škoda Franciaországban HÍRADÁS A PÁRIZSI AUTÓSZALONRÓL autó) és egy kis teherautót. Ké­sőbbi születésűek, mint a már tavaly bemutatott Peugeot 204. Renaulték és Citroenék csak jelentéktelen módosításokat eszközöltek kocsijalkon. Kitar­tanak hagyományos gyártmá­nyaik mellett, mert ezek kel­nek a legjobban. A Sfmca-nál is leginkább csak a karosszérián történtek csekély változások. Üjdonság, hogy a cég ezentúl kétéves ke­zességet ad gyártmányaira, vagy a megvásárlás napjától számítva két évig a kocsik mű­N égy ezernyolcszáz Skoda kocsi fut jelenleg Fran­ciaország útjain — árul­ta el nekem az 53. párizsi autó­szalonon Poch úr, aki a cseh­szlovák kocsikat Importálja Franciaországba. Nem lepett meg tehát a csődület a kiállí­tott Škoda kocsik körül. Még a közvetlenül mellettük kiállí­tott, szintén nagyon népszerű Volkswagen és Ford kocsiknak sem aka-dt annyi bámulójuk, mint a tetszetős piros, kék, vagy krémszínű Skoda személy­kocsiknak, de a Skoda F. 3 kis versenykocsinak is. „A Skoda-kocsikért nálunk főleg azért lelkesednek" — magyarázza Poch úr — „mert erősek és gazdaságosak s egy­szerű a karbantartásuk• A leg­kényelmesebb és legtágasabb kocsi az 1000 köbcentimétere­sek kategóriájában. — Ára — 6980 frank — szintén verseny­képes. További előnye a fran­cia piacon, hogy elegendő mennyiségben kaphatók, a pót­alkatrészek is. Kevés változás a francia kocsikon Szakemberek szerint nagy újdonságok nincsenek ezen az 53. autószalónon. Ám, micsoda pompái A világ minden részé­ről összegyűjtött legújabb mo­dellek csillogó-villogó sereg­szemléje! ködésében beállt üzemzavart, esetleg hibákat ingyen hoznak rendbe. totta kocsijainaik árát s ezáltal keresettebbek a piacon. A francia góliátok A nagy teherbíró kocsik ka­tegóriájában a szalonon felkel­tették a figyelmet a Berliet cég gyártmányai. A francia gépko­csik össztermelésének 53 szá­zalékát ez a cég szolgáltatja. STARDAIR- jük számos vevőt csábított vásárlásra; az autó­busz különösen alkalmas a köz­lekedésre Párizs utcáin. Sok bámulója akadt a minden tere­pen közlekedő Tekel teherko­csinak is. Végül a 45 tonna hasznos teher szállítására al­kalmas Berliet T. 45 teherautó kötötte le a szalon látogatói­nak figyelmét. Kerekei több mint két méter magasak! A Super Gallon Renault a legkorszerűbbek egyike az au­tóbuszok szériájában. « • » A szalont az idén is minden bizonnyal még rengetegen te­kintik majd meg. Mellesleg Franciaország legfőbb iparágá­ban: az automobilgyártásban at idén javulás állt be. A tavalyi­hoz viszonyítva 18 százalékkal emelkedtek az eladások. A párizsi antószaloa egyik részteta. Nincs sikere „Amerika szépjeinek"... Az idén is, akár az előző években, a nézők amolyan ér­dekességként bámulják a hatal­mas amerikai kocsikat és tré­fásan „amerikai szépasszonyok­nak" nevezik őket. A francia ízlésnek semmiképpen sem fe­lelnek meg. Túl elképesztöek! Meg aztán: mit ls keresnének ezek az óriás „tengerjárók" Párizs túlzsúfolt utcáin? Hisz egy-kettőre „zátonyra futná­nak" a sűrű torlódásokban. Sok­kal gyorsabban lehet közleked­ni egy szerény 4 L Renaulton vagy egy Skodán. Arról nem is beszélve, hogy ezek az ameri­kai szörnyetegek falják az üzemanyagot, mely Franciaor­szágban elég drága. Aruk is el­riasztó. A Chevrolet-CAMARO 24 000 frankba kerül. A BUICK­Riviéra árán (53 900 frank) nyolc Škodát, vagy ugyanannyi 2 C. V. Citroent lehetne vásá­rolni ... Feltűnést keltettek a Japán kocsik, nevezetesen a Honda. Aprók, takarosak, jő kivitelűek, de még egy kicsit drágák: a csukott kocsi 11 200 frankba ke­rül. A Fiat-cég példáját követve az Idén Autobtanchi is leszálll- *

Next

/
Oldalképek
Tartalom