Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)
1966-09-17 / 257. szám, szombat
Románia Nagy Nemzetgyűlésének küldöttsége Brnóban (CTK) — Románia Nagy Nemzetgyűlésének küldöttsége, melyet Aram Bunaciu, a nemzetgyűlés alkotmányjogi bizottságának elnöke, az RKP Központi Bizottságának tagja vezet, tegnap a Nemzetgyűlés elnökségi tagjainak kíséretében megkezdte csehszlovákiai körútját. A küldöttség először a Sezimovo Oéstí-i TOS üzemet tekintette meg, majd tovább utazott Brnőba a nemzetközi nagyvásárra. Kitüntetés (CTK) — Köztársaságunk elnöke a Károly Egyetem bölcsészkarának professzorát, dr. Vladimír Tardyt 60. születésnapja alkalmából a marxista pszichológia fejlesztése terén szerzett érdemeiért és a főiskolákon végzett sokéves tevékenységéért a Munkaérdemrenddel tüntette ki. Fogadás a miniszterelnöknél (ČTKJ — Jozef Lenárt miniszterelnök csütörtökön fogadta dr. Manucher Eghbalt, az iráni nemzeti kőolajtársaság igazgatóját. A fogadáson jelen volt Alois Hloch mérnök, a külkereskedelmi miniszter helyettese is. Sz. A. Trifunov Bratislavában (CTK) — Sz. A. Trifunovot, a Szovjetunió belkereskedelmi miniszterének első helyettesét tegnap fogadta Bratislavában Jozef Kríž, az SZNT alelnöke. A fogadáson jelen volt Ivan Loukotka belkereskedelmi miniszter-helyettes és Vladimír Habanec, az SZNX kereskedelmi megbízottjának helyettese. Új nagykövetek Václav Dávidnál (ČTK) — Václav Dávid külügyminiszter tegnap fogadta Mohainmed Szaleh el-Bayatit, az Iraki Köztársaság új csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. A külügyminiszter fogadta még Britton Spio-Garbrahot, a Ghanai Köztársaság új csehszlovákiai nagykövetét is. A két nagykövet a napokban átadja megbízólevelét a köztársasági elnöknek. Belga szakszervezeti küldöttség Prešovban (CTK) — A 4-tagú belga szakszervezeti küldöttség, amely a Közszükségleti Ipari Szakszervezeti Szövetség Központi Bizottságának meghívására tíznapos tanulmányútra érkezett Csehszlovákiába, tegnap ellátogatott a prešovi Ján Nálepka Ruhagyárba. S. S. Singh Prágában (ČTK) — Londonba vezető repülőútját ma megszakította Prágában S. S. Singh, az Indiai Köztársaság külügyminisztere. A repülőtéren dr. Ján Pudlák külügyminiszter-helyettes és az Indiai Köztársaság prágai ügyvivője fogadta. Francia tudós látogatása (CTK) — E hó 15-én és 16-án a bratislavai Vízgazdálkodási Kutatóintézetben látogatást tett a Hidraulikai Kutatás Nemzetközi Szövetségének elnöke, a francia akadémia tagja, Leopold Escande professzor. Az EAK új nagykövete Prágában (CTK) — Ma Prágába érkezett M. M. Haszanejn, az EAK új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. Az ifjúsági építkezések Jubiláló építővállalat húsz éve Húsz évvel ezelőtt kezdték meg az ifjúsági brigádok Baláže, a fasiszták által felperzselt partizánfalu újjáépítését. Azúta az Ifjúsági brigádok segítsége jelentős tényező lett mind az ország újjáépítésében, mind az iparosításban. Az Ifjúsági Vasútvonal, az Ifjúsági Gát, a zvolení Bučina faleldolgozö kombinát, a hroneci öntöde és számos más központi, kerületi és helyi jelentőségű ipari, valamint kulturális létesítmény dicséri a munkára kész fiatalok építő lendületét. A CSISZ e jelentfis tevékenysége megkezdésének huszadik évfordulóján Banská Bystricán a Thurzó-házban vándorkiállítást nyitottak meg. A CSISZ kerületi bizottságának elnöke megnyitó beszédében körútra bocsátotta a tárlatot, amely dokumentumokban és fényképekben mutatja be az ifjúsági építömozgalom kezdeti eredményeit és mai helyzetét. (vil) A Csehszlovák Állami Sorsjáték 60. húzása 1000 koronát nyertek: 150988, 16560, 57827, 52976, 44976, 97324, 31003, 15618, 98251, 26271, 79914, 25650, 76624, 1815, 78008, 63252, 92829, 6737, 65057, 2057, 57167, 17208, 27059, 92280, 19121, 99959, 77809, 55377, 29565, 59760, 30547, 45226, 66562, 25788. 85928, 97876, 5264, 74624, 48479, 19539, 85774, 65504, 42283, 63392. 2000 koronát nyertek: 33756, 11683, 71569, 63175, 77501, 63404, 61730, 33300, 98562, 74817. 5000 koronát nyertek: 85624, 88667, 16879, 27632, 47800, 26384, 51110, 68226. 10 000 koronát nyertek: 14439, 93820. 20 000 koronát nyert: 5010. Az 50 000 koronát nyerték: A 98820, B 94570. D 80550, K 80004, L 23204, M 76863, N 30822, O 43692, P 66076. S 28814, T 20869, V 87433, Z 76544. A 100 000 koronás jutalmat nyerte: az A 75832 számú sorsjegy. A táblázat helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.) A žilinai építőipari Vállalat megalapításának 15. évfordulója alkalmából az első félévben elért eredményeiért elnyerte az Építésügyi Minisztérium, valamint az Építőipari Szakszervezetek Központi Bizottságának vörös zászlaját. A vállalat 1S66 első felében terven rclül 213 lakást adott át és a munka minősége tekintetében az első helyet érte el az építőipari vezérigazgatóság 11 vállalata közül. A žilinai Építőipari Vállalatnak több mint hatezer alkalmazottja van. Tizenöt esztendős működése alatt 4,3 milliárd korona értékben épített épületeket, többek közt 21 386 lakást, 1765 tantermet. Mikor lehet szabad szombat?. Mivel az 1966/62 sz. rendelet végrehajtásával kapcsolatban Igen sok az eltérés, figyelmeztetjük az illetékeseket, hogy az ún. páros heteket nem minden hónap kezdetétől, hanem az év elejétől • kell számítani. Ebben az évben a szabad szombatok a következő napokra esnek: szeptember 3 és 17, október 1. 15, 29, november 12 és 26, december 10 és 24. A jövő évben a szabad szombatok sorrendje a következő: január 7 és 21, február 4 és 18, március 4 és 18, április 15 és 29, május 13 és 27, június 10 és 24, július 8 és 22, augusztus 5 és 19, szeptember 2, 16 és 30, október 14 és 28, november 11 és 25, december 9 és 23. A LAKOSSÁGON IS MÚLIK Košicén a városi kertészet tavaly 36 hektárról 82 hektárra növelte a város füvesített területét, ami csaknem 5,5 millió korona ráfordítást Igényelt. Ennek ellenére rengeteg a panasz, sok a kifogás. Kevés az öntözésre engedélyezett víz, alacsony a város levegőjének páratartalma. A legnagyobb bosszúságot a városfejlesztéssel kapcsolatban a hosszadalmasan és rendszertelenül végzett földmunkák s nem utolsósorban a lakossság jelentős részének passzív magatartása okozza. Ebben az évben további 17 000 facsemetét és bokrot, valamint 500 nagyobb fát ültetnek ki a város új lakónegyedeiben. (IkJ VIETNAM (Folytatás az 1. oldalról) lékkai emelkedtek a létfenntartási költségek. Megfigyelők véleménye szerint a júliusi devalváció óta ez a legmagasabb áremelkedés Saigonban. Elsősorban a friss zöldség, a hús és a tej, valamint a tojás ára emelkedett. Brüsszelben szeptember 24— 25-én nemzetközi szolidaritási konferenciát tartanak a vietnami nép támogatására, amelyen Nyugat-Európán kívül Japán, Ausztrália, India, Kanada, továbbá a béke- és leszerelés nemzetközi szövetségének mintegy 50 szervezete vesz részt. Véget ért a Pugwash-értekezlet Varsó (ČTK) — Sopot lengyel városban pénteken véget ért a 16. Pugwash értekezlet. 22 ország 80 tudósa 6 napig tanácskozott a béke biztosításáról. Körültekintően megvitatták az európai biztonság kérdését, az általános és teljes-leszerelés lehetőségét és az amerikaiak vietnami agressziójával kapcsolatban a világot fenyegető háborús veszélyt. Az értekezlet ezekben a kérdésekben állást foglal a ma nyilvánosságra kerülő záróközleményben. Nyikolaj Mjlllonscsikov fizikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája alelnöke kijelentette, az előző értekezletekhez képest sok kérdésben sikerült haladást elérni. Állást foglalt még a nukleáris fegyverek teljes betiltása mellett, s támogatta az atomfegyvermentes övezetek létesítését. Dr. Éugene Rabinovitch amerikai tudós kijelentette, hogy jelentős lépés lenne az európai feszültség csökkentése felé az NSZK, Lengyelország és Csehszlovákia közötti kapcsolatok normalizálása. Erre sor kerülhetne, ha Nyugat-Németország elállna a Hallstein-doktrínától. A két német állam közeledése ugyancsak hozzájárulna az európai feszültség csökkentéséhez. Lapzártakor érkezett HEVES TÜNTETÉSEK SAN JÓSÉBAN Costa Rica államünnepét, függetlensége kikiáltásának 145. évfordulóját az ország fővárosában a lakosság heves tüntetése közepette tartották meg. A tüntető lakosság követelte, bogy Costa Rica ne támogassa a Középamerikai Védelmi Tanács tevékenységét és ne vegyen részt a közép amerikai hadseregek közös hadgyakorlatán. A 62. STARFIGHTER A nyugatnémet légierő csütörtökön már a 82. F—10— G típusú Starlighter repülőgépét vesztette el. A repülőgép röviddel a Luke amerikai repülűtérről való felszállása után zuhant le. A gép pilótája ejtőernyő segítségével megmenekült. Az eddigi Starfighler repülőgép-szerencsétlenségek során 35 pilóta vesztette életét. CSOMBÉT MEGFOSZTOTTAK KÉPVISELŐI MANDÁTUMÁTÓL A kongói parlament Moise Csőmbe volt miniszterelnököt megfosztotta képviselői mandátumától — jelenlik Kinshasából. Csőmbe jelenleg Európában, állítólag Brüsszelben él számkivetésben. ETIÓPIA IGÉNYT TART FRANCIA SZOMÁL1RA Hailé Szelasszié tegnap kijelentette , bogy Etiópia igényt tart Francia Szomálira. A terület 80 000 főnyi lakossága az Etiópiában élő etnikai csoporthoz tartozik. A gyarmatosítás korszaka előtt Etiópia határai a tengerig és Djiboutig terjedlek s a feldarabolás a gyarmatosítók műve. Mint ismeretes, Francia Szomálira igényt lart az Etiópiával terű leti viszályban álló Szomáll Köztársaság is. HAZAÉRKEZETT a Novotný elvtárs vezette párt és állami küldöttség (Folytatás az 1. oldalról) A bolgár főváros több ezer lakosa, a bolgár párt- és közélet vezetői búcsúztatták a repülőtéren a csehszlovák küldöttséget. • • • Tegnap a délelőtti órákban érkezett haza bulgáriai hivatalos látogatásáról a csehszlovák párt- és állami küldöttség, mely a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Bolgár Nemzetgyűlés Elnökségének és a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának meghívására utazott Bulgáriába. A küldöttségnek, amelyet A n Csehszlovák küldöttség Örményországban Jereván (CTK) — Pénteken a déli órákban az örmény SZSZK vezetői fogadták azt a csehszlovák kulturális küldöttséget, amelyet Vasil Bilak, az SZLKP Központi Bizottságának titkára vezetett. A küldöttség részt vesz Jerevánban a csehszlovák művészet és kultúra dekádjának megnyitóján, G. Hacsaturján az Örmény Kommunista Párt titkára beszédében üdvözölte a csehszlovák vendégeket, művészeket és sok sikert kívánt nekik. tonín Novotný, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, köztársaságunk elnöke vezetett, Oldfich Cernik mérnök, a CSKP Központi Bizuttsága elnökségének tagja, miniszterelnökhelyettes, Ľubomír Strougal, a CSKP Központi Bizottságának titkára, Ladislav Adamec, a CSKP Központi Bizottságának osztályvezetője és dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese volt a tagja. A küldöttséget a ruzynéi repülőtéren Drahomír K o I der, Bohuslav Lastovička, Jozef Lenárt és O t a k a r S i m ü n e k, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagjai, valamint Antonín Kape k, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, Vladimír Koucký, a CSKP Központi Bizottságának titkára és Pavol Hron, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke fogadta. A fogadtatáson megjelentek a prágai diplomáciai testület tagjai, köztük H r i s z t o v Ivanov mérnök, a Bolgár Népköztársaság csehszlovákiai ügyvivője és a bolgár nagykövetség tagjai, valamint a prágaiak ezrei. Az FKP a bal oldali erők közös választási programjáért Párizs (ČTK) — A Francia Kommunista Párt politikai bizottsága közleményt adott ki a párt legfontosabb feladatairól. A közlemény tiltakozó akciókra hív fel az USA vietnami agreszsziója ellen és felszólít a vietnami nép anyagi támogatására: A közlemény belpolitikai része megállapítja, hogy a következő időszak legfontosabb politikai eseménye a választási kampány lesz. A Francia kommunista Párt a személyi hatalom rendszerének megszüntetését és valódi demokrácia megteremtését javasolja. A demokratikus program azonban csak akkor válósítható meg, ha a monopoliumok ellen harcoló erők egyesülnek. Az FKP ezért bírálja a Demokratikus Szocialista Baloldal Szövetségének álláspontját, mert nem fogadják el a kommunista párt javaslatát a közös kormányprogram kidolgozására. A kommunista párt igazi demokratikus programmal lép fel a választásokon. A közlemény bejelenti, hogy október 18—19-ére összehívták a Központi Bizottság ülését, melynek napirendjén az általános politikai helyzet és a párt XVIII. kongresszusának előkészítése szerepel. A brazil hadsereg 4 A m m a Szovjetunióban A halál oka: fegyelmezetlenség Szeptember 16-án súlyos szerencsétlenség történt a medzilaborcei Hídgyárban. Az üzem kerítésének külső részén végzett Javítómunka közben a vasból készült tolólétrával hozzáértek a magasfeszültségű áramvezetékhez. Michal Lazorčík 32 esztendős sterkovcei és Michal Mackó 18 esztendős habural lakosok életüket vesztették. Három további dolgozó égési sérülésekkel kerültek a humennéi kórházba. Az előzetes vizsgálat megállapította, hogy a balesetet a már említett villanyszerelők idézték elő azzal, hogy súlyosan megsértették a biztonsági előírásokat. beavatkozik a politikai életbe Rio de Janeiro (ČTKJ — A brazil hadsereg főparancsnoka közleményt adott kl, mely szerint a hadsereg támogatja Costa e Silva tábornok, hadügyminiszter jelölését az elnöki hivatalra és nem engedélyezi a választások időpontjának megváltoztatását. Ez a nyilatkozat különféle találgatásokat váltott ki a politikai körökben, mivel eddig Costa e Silvának nincs ellenjelöltje. Valószínű hogy a katonák nyilatkozatukkal figyelmeztetni akarják Castello Branco elnököt, hogy mondjon le megbízatási időszaka meghosszabbításának gondolatáról. Újból heves összetűzésre került sor Rio de Janeiróban a diákok és rendőrség között. A nyugati hírügynökségek szerint 20 000 rendőrt mozgósítottak. A diákok leállították a forgalmat és a diktátori rendszer felszámolását követeJték. Több diák megsebesült, 20-at letartóztattak. Délnyugat-Afrika ügye az ENSZ-közgyűiés előtt New York (CTKJ — Az ENSZ antikolonialista bizottsága javasolja a közgyűlésnek, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Délnyugat-Afrika irányítását vegye át a Dél-afrikai Köztársaságtól. Az első világháború előtti német tartományt a háború előtti Népszövetsége Dél-Afrikára bízta. NICOLAE CEAUSESCU, az RKP Központi Bizottságának főtitkára, aki az elmúlt napokban párt- és kormányküldöttség élén a galaci kerületbe látogatott, a bechewi földművesszövetkezetben kijelentette, hogy a román mezőgazdaság az idén gazdag termésre számíthat. (CTK) Moszkva (ČTK) — JevgenyiJ Alekszejevszkij talajjavítási és vízgazdálkodási miniszter moszkvai sajtóértekezletén megerősítette, hogy a Szovjetunió' ban ez idén nagyon jók a terméskilátások. Becslések szerint Kubanyban hektáronként átlag 31 mázsa gabonát takarítanak be. Egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy megközelítik az 1964. évi rekordtermést. A miniszter értékelte a talajjavítási munkák tízéves tervének teljesítését. Már ebben az ötéves tervben 14 milliárd rubelt fek* tetnek be az ilyen munkákba. A Szovjetunióban eddig 15 mil j lió hektáron végeztek talajjavítást. A termés 15 százalékát erről a területről'takarítják be. A szüzföldek megmunkálásával kapcsolatban kijelentette, a viták ellenére bebizonyosodott, hogy a szűzföldek megmunkálása kifizetődik. A miniszter kö-_ zölte, hogy a talajjavításban ki akarják használni a külföldi tapasztalatokat. Elsősorban Hollandia, az Egyesült Államok és" Kína tapasztalatai Iránt érdeklődnek. ítéletek a második auschwitzi perben Bonn (ČTK j — Tegnap Frankfurtban ítélethozatalra került sor a második auschwitzi perben. Josef Erbert, a tábor női osztályának volt vezetőjét életfogytiglani börtönbüntetésre, Wilhelm Burgert, a tábor igazgatóságának volt vezetőjét 8 évi börtönbüntetésre ítélték. Burger azonban szabadon maradt, mivel a büntetésbe beleszámítják azokat az éveket, melyeket lengyel börtönben tölött. A harmadik vádlott 35 gyilkosságban való részvételért 3 és fél évi börtönbüntetést kapott.