Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-10 / 219. szám, szerda

D^iiilH&EBB^IiEB Ml LfcGYEN A FESZTIVÁLLAL? A hazai sajtó élénk reagálása indokolttá teszi, hogy még egyszer visszatérjünk az idei Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválhoz. Kétségtelen ugyanis, hogy ez az első eset, amikor nemcsak a visszhang erőteljessége, hanem egyben szinte kizárólagos egyöntetűsége is dominált. A nézetek főleg néhány pontban találkoznak. Az első: ez a fesztivál volt az eddigiek közül a leggyengébb. A második: a háborús filmek inflációja, a témabeli egyhúrúság károsan kihatott a színvonalra. A harmadik: a Hideg napok című magyar alkotás Nagydíjat érdemelt volna. Legtöbbet mond talán A. J. Liehm, a neves cseh kritikus elemzése, amely a LITERÁRNI NOVINY 30. számában látott nyomdafestéket. Jellemző már a címe is: „Sem művészet, sem szórakozás." Szerinte fesztiválunk fontos kultúrpolitikai szerepet vitt a hidegháború éveiben, amikor igazolnia kellett a szocialista filmművészet erejét s néha kissé erőszakoltan művészi „felsőbbrendűségét" is. Az 1956—1960-as években létjogosultságának alapja az a nyilvánvaló törekvés volt, hogy a lassan klbontakozódó együttélés első hajtásait táplálja. Amikor azonban ez a két feladatkör anakronizmus lett, a fesztivál súlyos válságba került. Liehm szerint vagy új utakra térve, bizonyítani tudja nemzetközi elmaradhat at lanságát, vagy egyszerűen megszűnik. A kérdés megoldását abban látja, hogy fesztiválunkon ne törekedjünk kizárólag premier-filmek bemutatására, hanem váljon a két éves időszak (filmfesztiválunkat kétévente rendezzük meg) legjobb alkotásaink seregszemléjévé. Ez lehetővé tenné a széles és szakszerű nyilvános vitát, amely az elmúlt években a fesztivál erős pontja volt. A magyar filmmel kapcsolatban így foglalja össze véleményét: „Nézetem szerint a fesztiválon csak egy jilm, Kovács András Hideg napjai pályázhatott a Nagydíjra. Ez a fasizmusról és az emberek ről, az emberi felelősségről, az emberségről és az embertelenségről, a múltról, a jelenről és a jövőről szóló döbbenetes erejű tanúságtétel joggal tarthatott volna igényt a legmagasabb kitüntetésre sokkal jobb versenyben is" Lássuk csak, milyen álláspontra helyezkednek a magyar szakemberek. Mágori Erzsébet a FILMVILÁGBAN lényegében azonos húrokat penget. A többi között leszögezi, az idei fesztivált az jellemezte, hogy általában versenyen kívül szerepeltek a kimagasló művek és az útkereső alkotások, amelyek elsősorban a csehszlovák filmművészetnek eddig számos külföldi elismerést szereztek. Más helyütt sem titkolja a színvonallal kapcsolatos kiábrándultságát és a megosztott fődíjjal jutalmazott Kacfti/ňa-filmmel szembeni fenntartásait sem, amelyek szintén egyeznek a hazai kritika állásfoglalásával. Végül a cikkíró a magyar filmmel kapcsolatos döntést diplomatikusnak és művészileg nem meggyőzőnek tartja. TOVÁBB GYŰRŰZNEK A VITA HULLÁMAI A kulturális életben és főleg a kulturális sajtó hasábjain jártas olvasók már hosszabb ideje figyelemmel kísérik azt a vitát, amelyet Vladimír Miná

č'-nak a KULTÚRNY ŽIVOT tavalyi 42.-44. számában a Stúr-ünnepségek alkalmából megjelent Itt nemzet él című cikke, illetve Daniel Rapant tanulmánya indított el /

Slovenská literatúra, 1965, 5 sz.). A polémia kiterjedt határainkon túlra is. Magyarországon a többi között az ismert nevű történész, Andics Erzsébet jelentetett meg nemcsak terjedelmes, hanem tartalmas, tudományos érveléssel alátámasztott tanulmányt a VAl.ÖSÁG idei 4. számában. Lényegében Marx és Engels 1848—1849 es forradalomra vonatkozó álláspontját veszi védelmébe és a marxizmus talajáról bírálja azokat, akik véleménye szerint ennek az álláspontnak a revíziójára törekednek. Napilap lévén, nincs lehetőségünk behatóbban foglalkozni ezzel a vitával. Nem is tartanánk ezt helyesnek, hiszen a kérdés tisztázása valóban elsősorban a szaklapok jeladata. A legutóbbi napokban új fordulatot vett a véleménycsere. A PREDVOJ 30. és 31. számában „Revidiálni kell Marx és Engels nézeteit az 1848—1849 es j orradalomról?" címmel közli lúlius Mésáros cikkét. A szerző Andics Erzsébettel száll perbe, miután — javára legyen írva — elég részletesen ismerteti tanulmányát. Egy alapvető gondolatban egyetértünk vele. Abban, hogy ilyen esetekben a történészeknek lehetővé kell tenni nézeteik, kifejtését, mégha egészen természetszerűleg — fennforog a tévedés veszélye. Nehéz viszont egyetérteni vele a lényegben, mégpedig abban, hogy bár általánosságban nem zárja ki az említett cikkek szerzőinél a tévedés lehetőségét, a konkrét elemzésnél minden nézetüket védelmébe veszi. S így bármennyire is bírálja Andicsot „dogmatikus látásmódjáért" s bármennyire pártolja szavakban a szabad igazságkeresést, módszere egyoldalúnak és merevnek tűnik, érvelése semmiképpen sem meggyőző. „RENDEZNI VÉGRE KOZOS DOLGAINKAT" Ezzel a címmel jelentette meg R. Várkonyi Ágnes a SZÁZADOK 2.—3. számában felfigyeltető jegyzeteit Csanda Sándor A törökellenes és a kuruc harcok költészetének magyar—szlovák kapcsolatai című művéről, amely immár négy éve Jelent meg a budapesti Akadémia Kiadó Irodalomtörténeti Füzeteiben. Örömmel könyveljük ezt el, hiszen ha egy történelmi tárgyú mű még négy év elteltével is vonzza a kritikus figyelmét, akkor nyilvánvalóan „van benne valami". Nos, Várkonyi Ágnes, nem hagy kétséget efelől. Pedig szerinte erről a témáról s erről a műről „kevés már az ismertetés, korai még a kritika", mert a kérdés nemzetközi tisztázásának még nem alakultak ki az alapvető feltételei, elsősorban nem rendelkezünk még „a marxista megközelítésnek egyetemes érték-kategóriáival". Sokkal megnyugtatóbb viszont az a megállapítása, hogy a szocialista országok mind több történésze, bár még nem találta meg a közös hangot, kezdi felismerni „mennyire nem jutunk semeddig, ha országokként jelparcellázva vizsgáljuk a többszázéves múlt e gazdaghatárú területét". Eredménynek tartja elsősorban annak tisztázását, hogy milyen eljárásokat kell követni a történelmi valóság kendőzetlen feltárása érdekében. Fontos főleg az eredeti forrásokból meríteni, mert a másodkézből vett anyag gyakran eltorzított, különböző történetszemléleti irányzatok kezenyomát viseli. Ezen túlmenően hangsúlyozza, hogy kiterjedt és szervesen összefüggő anyagbázisra kell szert tenni a kérdés vizsgálatában. Éppen ezért szükségesnek, hasznosnak tartja Csanda művét is és helyesli, hogy az első kiadásig megy vissza. Elismerőleg nyilatkozik arról is, hogy Csanda tisztában van vele — ez a forrásanyag nem maradt ránk teljes tisztaságban. A régibb keletű gyűjteményekre rányomta bélyegét az adott kor nemzeti mozgalmainak egyoldalúsága, a polgári nacionalizmus. Nagyon dicsérőleg nyilatkozik arról is, hogy Csanda bizonyítani tudta az ilyen torzulások keletkezésének konkrét módját. A jegyzetek szerzője végül megállapítja, hogy az ilyen bonyolult kérdések megközelítése feltétlenül megkívánja a néprajz, a népzenetudomány és az irodalomtörténet együttműködését is, természetesen nemzetközi viszonylatban. Márpedig az összehasonlító vizsgálatra sehol Európában nincs olyan kedvező anyag és talaj. mint Itt a Duna völgyében — ilyen Várkonyi Ágnes véleménye, amellyel maradéktalanul egyet értünk. S éppen ezért pártoljuk óhaját is: „Talán már elérkezett az ideje annak, hogy az elszórt kezdeményezések, melyek között Csanda munkáját rangos hely illeti meg, a közös munka nagy folyamában találnak egymásra." G. I. ELEKTROTECHNIKAAZ IPAR MOSTOHAGYERMEKE Közismert dolog, hogy az elektrotechnikai szakot tanuló főiskolások száma nem kielégítő. A főiskolai hallgatók létszámában való részesedésük alig ötven százaléka a más fejlett ipari országokban megszokott részaránynak. Ennek egyik okát az elektrotechnikai főiskolák elégtelen kapacitásában kell keresnünk, túlzsúfoltságuk miatt a folyamodók 80 százalékát sem tudják befogadni. Ámde nem csupán a főiskolák kérdéséről van szó. A problémakör sokkal szélesebb: ugyanis az elektrotechnikának és az energetikának a népgazdaságban való jelentősége megértéséről van szó. Az elektrotechnika lelyzete a múltban az egész világon szüntelen változásoknak volt kitéve. Kezdetben tulajdonképpen csak a gyengeáramú elektrotechnikának volt helye az iparban (a mai terminológiával élve a híreknek vezetékes továbbításáról beszélhetnénk). Még Siemens első dinamója is kizárólag csak a távírók energiaforrásául szolgált, lehetővé tette az esetlen akkumulátorok kiküszöbölését. Csak később, a transzformátor feltalálása és a távolsági energiaátvitel lehetőségének megteremtése után kezdett fontos szerepet játszani az elektrotechnika az energetikában is. Az elektrotechnika a műszaki tudományok egyik ága, mely a villamosságra vonatkozó fizikai elméleteknek gyakorlati alkalmazásával foglalkozik. Köre kiterjed az elektromosság előállítására, szétosztására, az elektromosságot termelő és felhasználó gépek, berendezések, szerkezetek stb. előállításának, valamint alkalmazási lehetőségének vizsgálatára. Az elektrotechnikát ma két nagy csoportra: az erősáramú és a gyengeáramú elektrotechnikára osztj"k; az utóbbi a híradástechnikát és az elektronikát öleli fel. A villamos energia fogyasztása az egész világon rohamosan növekszik. Az iparilag fejlett országokban minden 10—11 évben megkétszereződik a fogyasztás. Á fejlett iparral rendelkező szocialista országokban ez az időszak még rövidebb — hét év körül mozog. Az egy főre eső villamosenergia-termelés statisztikája azt mutatja, hogy megelőziünk olyan fejlett ipari országokat, mint Belgium, a Szovjetunió, Franciaország. Milyen azonban a helyzet az egy lakosra eső évi termelésnövekedés terén az utolsó 10—12 évben? Legtöbb ország 20—50 százalékkal megelőz bennünket, ez pedig már komoly figyelmeztetés. A villamos energia fogyasztásának struktúrája országunkban szintén nem kielégítő A termelt villamos energia 84 százalékát az ipar használja fel. Belgiumban és Magyarországon ez a százalékarány 77, Franciaországban és az NSZK-ban 71, Ausztriában 61, Nagy-Britanniában pedig mindössze 53 százalék. Ez annak következménye, hogy a múltban túlzottan az ipart helyeztük előtérbe és mesterségesen korlátoztuk a háztartások fogyasztását. Amennyiben a villamos energia össztermeléséből leszámítjuk az ipar, a közlekedés és a mezőgazdaság fogyasztását, 'megkapjuk a háztartások és a közvilágítás fogyasztását. Ha ezt a maradékot átszámítjuk egy főre, a más országokkal való összehasonlítás nagyon kedvezőtlen képet nyújt Franciaországban az egy főre eső fogyasztás csaknem kétszer, Ausztriában háromszor, NagyBritanniában pedig több mint hatszor nagyobb, mint nálunk. Ha ugyanakkor meggondoljuk, hogy az összes említett ország közül éppen hazánkban legnagyobb a nők foglalkoztatottsága, a valóság teljes meztelenségében domborodik ki. Mert hiába fogjuk hangoztatni a dolgozó nőknek nyújtott segítséget, ha a másik oldalon mesterséges beavatkozásokkal korlátozzuk a villamos energia fogyasztását s ezzel a háztartásoknak energiával való ellátottságát. Iparunk energiával való ellátottsága a fogyasztás szempontjából kielégítőnek tűnik, ámde, sajnos, a látszat itt is csal. Ha ugyanis az iparban foglalkoztatott egy dolgozóra eső energiafogyasztást vizsgáljuk s Csehszlovákia fogyasztását 1 nek vesszük, ez a fogyasztás a Szovjetunióban 1,27, Belgiumban ős az NSZKban 1,07, Franciaországban 1,36, csupán Nagy-Britanniában 0,88. Az iparban foglalkoztatott egy dolgozóra eső villamosenergiafogyasztás még kedvezőtlenebb. Ha e fogyasztás növekedését az utolsó öt évben l-nek vesszük, úgy a Szovjetunióban 2, Belgiumban 1,46, Franciaországban 2,46, Nagy-Britanniában pedig 1,69 ez a koefficiens. Ezek a számadatok azt mutatják, hogy népgazdaságunk struktúrájában nincs minden rendjén. Minek tudjuk be ezt a helyzetet? Nagymértékben annak, hogy az elektrotechnikát nem tartottuk önálló termelési ágnak, csupán a gépipar szegény rokonának a szerepét töltötte be. GUMIABRONCSOK VERSENYKERÉKPÁROSOKNAK A gottwaldovl Radý ííjen vállalatban a minap elkészítették az első hazai szingók sorozatát az élenjáró csehszlovák kerékpárversenyzők számára. A próbák eredményei azt bizonyítják, hogy a hazai kerékpárköpenyek minőségükkel s tartóságukkal felveszik a versenyt a külföldiekkel. A verseny céljaira szolgáló tömlő nélküli gumiabroncsokat ez ideig Európában — kizárólag megrendelésre — csak az NSZK-beli Continental és az olaszországi Clement cégek gyártották. A gottwaldovi gumiipari dolgozók ma teljes mértékben kielégíthetik a hazai és a külföldi keresletet. — A képen a szövetváz (kordszövet) csévélése a kerékköpenyek számára. Az elektrotechnika széles körű jelentősége iparunkban egyre szembetűnőbb. Akármelyik terméket, például szerszámgépeket, hengerszékeket, vegyipari berendezéseket, darukat stb. veszünk is szemügyre, mindenütt azt tapasztaljuk, hogy az elektrotechnika részesedése előállításukban szüntelenül növekszik. Például a gyalugép, amelyet régebben egyetlen motor hajtott, ma saját kis erőművel rendelkezik s minden mozgására különkülön hajtás szolgál. Ha hozzászámítjuk ehhez a távvezérlést is, nem lephet meg, hogy az elektrotechnikai berendezések részesedése a végtermék árából a régebbi 5 százalékról 25—35 százalékra szökött. A tökéletesebb szabályozhatóságot, a távvezérlést és a távmérést ma már minden modern berendezésnél megtaláljuk, a bonyolult technológiai folyamatokat elektronikus számítógépek irányítják stb. Ebből feltétlenül annak kellene következnie, hogy az elektrotechnikai termelés trendjének magasabbnak kellene lennie az ipari össztermelés trendjénél. A fejlett ipari országokban valóban ilyen a helyzet, ott az elektrotechnikai termelés növekedésének aránya a gépipar növekedéséhez viszonyítva' átlag 20 százalékkal magasabb. Ezt az arányt országunkban csak becsléssel állapíthatjuk meg. Ha nem akarunk borúlátók lenni, tételezzük fel, hogy ez az arány nem lesz rosszabb, mint egy az egyhez, de feltétlenül távol vagyunk még attól a 20 százalékos megelőzéstől, amelyet a többi iparilag fejlett országokban érnek el. Becslésünket támogatja az a statisztikailag megállapítható tény is, hogy a villamos energia termelésének növekedése csak 3 százalékkal múlja felül az egész ipari termelés növekedését. Ez a kis különbség azonban nem biztosíthatja a népgazdaság helyes fejlődését. A modern technika idegei és izmai Eddigi gyakorlatunkban megfeledkeztünk arról, hogy a modern gépipar elektrotechnika nélkül bukásra van ítélve. Gépipari termékeink az elektrotechnika vívmányainak érvényesülése nélkül „alacsony műszaki színvonaluk" miatt nem fognak tudni versenyezni a külföldi termékekkel, mert az elégtelen gépesítés, irányítási lehetőség, vagyis az elégtelen elektrotechnikai felszerelés a végtermék minőségének rovására megy. A gépipar szempontjából elsősorban az elektronikai berendezések termelési és fejlesztési állapota a fontos, mert ezek töltenek be kulcsszerepet az automatizálásban, a szabályozásban és a számítógépekben. Vegyük tehát az egy főre eső elektronikai termelés értékét. A hazai termelést jelöljük ismét 1-gyel. Magyarországon ugyanakkor például 1,08, az NDK-ban 1,90, Dániában 1,95, Franciaországban 2,45, Nagy-Britanniában 2,93 ez a szám. Kár, hogy hűtlenek lettünk Csehszlovákia régi elektrotechnikai hagyományaihoz, pedig e hagyományoknak köszönhető, hogy rövid időn belül megoldottunk számos komoly elektrotechnikai termelési problémát, például a félvezetők, a villanymozdonyok, a televíziókészülékek stb. termelését. A mai kedvezőtlen helyzet okát ezért máshol, elsősorban a szervezés szférájában kell keresnünk. Országunkban a többi szocialista országtól eltérően (a Szovjetuniót is beleértve) az elektrotechnika, mint a gépipar része — sajátos követelményeinek tiszteletben tartása nélkül — számos reszortba van szétforgácsolva. A CSKP XIII. kongresszusának határozatai megkövetelik, hogy el kell érni a gépipari termékek magas műszaki színvonalát az elektromos, elektrotechnikai, szabályozó és automatizálási berendezések és rendszerek színvonalának lényeges javítása és termelésük biztosítása útján. Nagy jelentőségű követelmény ez. Azt tükrözi, hogy az elektrotechnikának vissza kell adni az őt megillető helyet, meg kell akadályozni, hogy elégtelen fejlődése és volumene az egész népgazdaság kerékkötőjévé váljék, ellenkezőleg, meg kell tenni mindent, hogy az egész népgazdaság érdekében mielőbb kijussunk a mai kedvezőtlen helyzetből. (dósa

j