Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-07 / 216. szám, vasárnap

PETER KARVAŠ: Kalandom az erkölccsel — Erre semmi szükség, — mondta halkan a fe­leségem (aki európai színvonalon álló pedagó­gus), — de nem szabad megsértenünk az érzéseit. Az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot, i­Micsoda érzéseit?! - emeltem fel a padlóról resz­kető ujjakkal a Panoráma legközelebb heverő szá­mát és kikerestem benne azt a helyet, ahol hiá­nyoztak belőle a nőnemű emberi test említett do­kumentáris művészi felvételei. — Idenézz, — suttog­tam szent haraggal, - nézd csak, micsoda szen­vedéllyel szaggatta ki a képeket! Ez sötét elemi erő és elvakult szenvedély bizonyítéka! — Különös, — mondta a feleségem halkan, mi­közben egy másik számban lapozgatott, - innen a fényképeket ollóval vagy zsilettpengével vágta ki, pontosan és pedánsan. — íme a hűvös megfontolás, amely a gonoszte­vőt a bukás útján kíséri, — állapítottam meg kö­nyörtelen logikával. Aránylag hosszan és magas színvonalon vitat­koztunk ebben az irányban. Ügy vélem, hogy a gyermek-pszichopatológiát sikerült néhány merő­ben új felismeréssel gazdagítanunk. Aztán bemen­tünk a gyerekhez és egy darabig ott álltunk fö­lötte. Halvány szeplőpettyes fehér homlokán nyoma sem volt az alatta megbúvó vészhozó gondolatok­nak; egyik keze úgy lógott az ágyból, mintha va­lami drága és elérhetetlen után nyúlt s egyidejű­leg skálázott volna, másik kezével gyöngéden és hévvel párnáját ölelte; pettyes pizsamába bujta­tott bal lába vidáman kukucskált ki a paplan alól az ablak felé, köldöke fedetlen volt és valahogy nagyon nevetséges, s tetőtől talpig atombiztos fe­dezékként borította be az igazak álma a külső világ valamennyi kelepcéje és előreláthatatlan orvtámadása ellen. — De hát ez lehetetlen, >- mondta az édesany­ja. — Ilyet ő egyszerűen nem tehetett. Nem szóltam semmit, fejemben azonban meg­fordult néhány gondolat a korai képmutatásrál, az áthatolhatatlan alakoskodásról és az emberi lélek kifürkészhetetlenségéről, valamint a titkokról általá­ban és a titokzatosságról mint olyanról, amelye­ket alkalomadtán majd kevésbé kompromittáló összefüggések között fel szándékozom használni. Mindezek után szentségtörően felébresztettük. — Már iskolába kell menni, - kérdezte álomit­tasan; az egész gyerek csupa szem meg egy kó­cos üstök volt; s hanyatt-homlok kezdte magáról lerángatni a pettyes pizsamát. — Várj, >- szólt rá az édesanyja. A feleségem céltudatos, de tapintatos asszony. Köhintett egyet, nyomatékos mozdulattal elhallgattatott, s mintha csak verset olvasna, fehéren tündöklő lelkesedés­sel és kitörő örömmel megkérdezte tőle: — Gyűj­tesz képeket? — Gyűjtök, — felelte. Nyomban buzgón felült és szemében olyan ragyogó szikra gyúlt, akár a sark­csillag. Megfagyott bennem a vér. Még csak nem is tagadja! Hová jutottunk? Ö idők, ó erkölcsök! — Es mit csinálsz velük? kérdeztem leírhatat­lan szorongással. — Van egy albumom, abba ragasztom, — felelte készséggel és pontosan. — Valamennyit? — Ez a kérdés kétségtelenül tel­jesen értelmetlen volt. Mint Perry Mason végképp hajótörést szenvedtem. »- Igen. —Várj, — szólalt meg ismét az édesanyja. Né­hány másodpercre elhallgatott, mintha csak el akarta volna simítani a beszélgetésbe való meg­gondolatlan és hivatlan beavatkozásomat, aztán megkérdezte: — Voltál tegnap apu dolgozószobájában? Egy pillanatig tétovázott. Talán füllenteni akart? Vagy csak visszagondolt? Igaz: rossz és bágyasztó éjszakai óra volt — ám mit várhat az ember az olyan fiatalkorú tettestől, aki a megengedettnél legalább öt esztendővel korábban kezd bizonyos különleges fajtájú képzőművészeti alkotásokat gyűjteni? Aztán bólintott: járt a dolgozószámban. — És mit kerestél ott? — kérdezte tapintatos fe­leségem tapintatosan. — Azokat a lányokat, — fe­lelte és szemében kihunyt a szikra. — Tudod, azo­kat a fényképeket! A Panorámában. De csak öt számot találtam meg. Nem tudod, hol a többi? Borzasztóan kellene legalább tíz! — Hol az az album, — kérdezte megfontolt fe­leségem. Felpattant, álmosságában egy kicsit megingott, odatipegett a szekrényhez, amelyben játékait tart­ja és a szekrényből egy vastag füzetet halászott elő. Feleségem megremegő kézzel vette át tőle. Aztán fellapozta. Eitelt néhány másodperc. To­vább lapozott a füzetben. Dermedten és a leg­rosszabbra is felkészülve figyeltem a jelenetet az ablak mellől. — És ezeket a feliratokat, — kérdezte nagyon lassan, - ezeket is te gondoltad ki? - Én, - bó­lintott és az arca felragyogott. Látszott rajta, hogy dicséretet vár. - Nagyon szép, - mondta a feleségem. — Csak a „szerelmet" szót egy t-vel kell írni. Különben igazán szépen sikerült. Nem bírtam tovább. Kitéptem kezéből az albu­mot. A képeket nagy szeretettel és díszítőművészet iránti bizonyos érzékkel ragasztották az album­ba; a túlzott mértékben használt ragasztó némi­leg hullámossá tette őket, s itt-ott az egyes képe­ket kísérő szépírásos szöveg is széjjelmázolódott. Az egész azonban a dolog iránti nagy érdeklődés­ről és figyelemről, s hogy úgy modjam, kétségte­len kézügyességről tanúskodott. >— Mi ez? - kérdeztem, mert az egészből vég­képp semmit se értettem. Elvégre az ember nem érthet meg mindent. — Hát nem látod? — nézett rám kissé sértődöt­ten a kicsi. - Nézd meg jobban! - Néztem, lapoz­gattam: Winnetou lovon, Winnetou és Old Shat­terhand Winnetou és a szépséges Nso-Csi, Winne­tou könyörtelen harcban, Winnetou profilból és Old Shatterhand szemben, ugyanez megfordítva, majd még egyszer, aztán még harmincszor. t- A másik albumban, — jegyezte meg tájékozta­tóan, - Az Ezüst-tó kincse lesz. Rátekintettem a világ legmegfontoltabb asszo­nyára; ha az egészből csak egy hajszállal ís töb­bet értett, mint én, úgy azt ügyesen leplezte. — De hol vannak azok a képek, - kérdeztem tőle lassan, - amiket a Panorámából vágtál ki? - Hát nem érted?! — kiáltott fel türelmetlenül és csaknem kérő hangon, - hisz azokért kapom Old Shatterhandot! - Kitől? — tette fel a kérdést városunk legkö­rültekintőbb asszonya. A kicsi felsorolt néhány fiút a közeli környékről. Nála néhány esztendővel idősebbek, főképp és mindenekelőtt pedig más apák fiai voltak. Szemmel láthatólag örült. Sugárzott róla annak a lókupecnek a vidámsága és megelégedettsége, akinek sikerült jó üzletet kötnie. - Két meztelen lányért neha öt Old Shatterhandot is kapok! Csak ezért a Nso-Csiért kellett egy egész meztelen lányt adnom. De nem volt valami szép, hiányzott a feje és olyan különös neve volt, hogy - Melankólia. Ebben a pillanatban megszólalt a ház legjobb pedagógusa: — És miért fordítottad fel a könyv­szekrényt? Ránknézett és árnyék suhant át sűrű szemöldöke és fekete üstöke között. Még a hangja is halkabbá vált, amint elkezdte: - Vacsora után feljött Miska és volt neki egy... tudod, mije volt neki? Egy iga­zi moziplakátja . .. Mind rajta voltak, Winnetou és Incsu-Csuna, minden Old, a sziuk, komancsok, apacsok, még a rendező és a kameraman is . . . De húsz lányt akart érte a Panorámából . . . Kész zsa­rolás, ugye? Hát aztán kerestem ... De nem ta­láltam ... — Lelkére ráhajolt a hajnal előtti szo­morúság. Am tüstént elűzte az árnyékokat és elő­állt a javaslattal: — Gyertek, átnézzük az albumot! >- Majd reggel, - mondotta a legálmosabb pe­dagógus a szobában. — Majd reggel. Most aludj. — Lefektettük és egészen az állóig betakar­tuk. - Keríts még néhány Panorámát, - szálalt meg könyörögve. Megígértem, hogy szerzek neki három bőrbe kötött évfolyamot. A fal felé fordult. Visszamentünk a dolgozószobámba; azt hiszem, unalmas dolgozószobám van - polcokra zsúfolt könyvek, egymásra rakott folyóiratok és általában, minden ostoba módon a maga helyén van, akár­csak tegnap: idegeire megy az embernek. Végre egyszer olyan benyomást keltett a dolgozószobám, mint a fantázia és a szabad szellem hajléka, vég­re olyan kéz, olyan elme nyomait viselte magán, amelyet nem vert bilincsbe a tehetetlenség, a kon­venció és a szokás. Egy művész dolgozószobája volt, noFia már nem rejtett titkot. Kávét főztünk magunknak, a padlóra telepedtünk és ott kortyol­gattuk cukor nélkül, míg odakünn lassan hajna­lodni kezdett. BABOS LASZLÔ forditása A gazdaságirányítás új elvei a sütőiparban ,A fogyasztók igényeinak teljes kielégítésére törekszünk.. Ez a megjegyzés a košicei Pék- és Cukrászüzem igazgató­jának, Veselý Sándor elvtárs­nak a szájából hangzott el, amelyet az újságíró is nagyon szívesen továbbít az olvasók s egyben a fogyasztók felé. Ért­hető, hiszen általában elég sok bírálat hangzik el a sütőipar címére. Hol jogosan, s néha ta­lán indokolatlanul ls. Mert őszintén szólva, nem minden esetben a péküzem az oka an­nak, hogy összenyomott, töre­dezett, nem friss a kenyér és a péksütemény. Abban a ke­reskedelmi hálózatnak, az el­árusítóhelyeknek is döntő sza­va van, milyen péktermék ke­rül a fogyasztóhoz. Ezekről a kérdésekről be­szélgettünk Veselý elvtárssal. — Kelet-Szlovákia székhe­lyének és Košice környéké­nek lakossága igen gyorsan gyarapszik. Száma az utób­bi évek folyamán megkét­szereződött. Lépést tart-e üzemük a növekvő igények­kel? — Az elmúlt néhány eszten­dő alatt egyre nagyobb feladat hárul üzemünkre. Ezt talán -néhány adattal támasztanám alá. Míg 1961-ben 15 450 ton­na kenyeret, 2743 tonna péksü­teményt sütöttünk, 1966-ban kenyérből 23, süteményfélék­ből 34 százalékkal többet adunk piacra. Jelenleg napon­ta 93 tonna kenyér és 15,6 ton­na péksütemény kerül ki üze­münkből a járás elárusítóhelyeí­re. A kenyérmennyíség 70, a sütemény 90 százalékát váro­sunk lakossága fogyasztja el.. Évente 300 tonna cuk­rászsüteményt és 100 tonna fagylaltot ls készítünk. Ennek túlnyomó része szintén Koši­cén fogy el... Ezeket a meg­növekedett feladatokat is ké­pesek vagyunk teljesíteni, ami­ben nagy segítségünkre van az új gazdaságirányítás ... — Hogyan valósul ez meg üzemükben? — A járás területén öt üzemegységünk biztosítja a lakosság kenyérellátását. Az irányítás új elveinek bevezeté­se után — az eddigi gyakorlat­tól eltérően — megosztódnak a feladatok, s egyben a felelős­ség is a sütött termékekért az üzemrészlegek között. A gaz­dálkodás eredményelért ma már nemcsak az igazgató, ha­nem a többi vezető szerv és szervezet ls felelős. Ebben az üzem minden dolgozója érde­kelt. Ez év Január elsejétől üzemünk munkája az egyes részlegek szerint is értékelhe­tő. •— Kimutathatók már bizo­nyos gazdasági előnyök az üzemünkben bevezetett in­tézkedések után? — Dolgozóink anyagi ér­dekeltségének fokozása örven­detes eredményeket hozott. Je­lentős javulás tapasztalható a termelés folyamatos növelése s a termékek minőségének fo­kozása terén. Minimumra csök­kent a reklamációk száma. A gazdaságosság elmélyítése ér­dekében is sikeres munkát vé­geztünk. Ez év első öt hónap­ja alatt a tervezett bruttó jöve­delmet 341 ezer koronával túl­szárnyaltuk, a jutalomalapra közel 52 ezer koronát juttat­tunk, amit — a várható továb­bi anyagi eszközökkel együtt — év végén szétosztunk az ar­ra érdemes dolgozók között. — A péktermékek iránt főleg a városban, de vidéken is egyre nagyobb az érdeklő­dés, egyúttal növekszenek az igények is. Hogyan biz­tosítják kielégítésüket? — Üzemünk eddig csaknem hatvan fajta terméket gyártott, de ki merem jelenteni, a fo­gyasztóközönség jelentős ré­sze még nem ismeri őket, ami abból következik, hogy az el­árusítóhelyek — még a város­ban is — naponta csupán a megszokott néhány fajta pék­terméket rendelik meg, nem vállalnak kockázatot az újabb termékféleségek árusításáért. Pedig az utóbbi időben péksü­teményből további 10, cukrász­süteményből 9 újfajta termék sütését vezettük be, amit a vi­déki fogyasztókhoz is el aka­runk juttatni. Ezeket a közel­múltban megrendezett nyilvá­nos kiállításon mutattuk be a kereskedelem képviselőinek és a fogyasztóknak ... Rendelje­nek belőle, szállításukat bizto­sítjuk ... f— Ügy vélem, leszögezhet­jük, a fogyasztók naponta friss, ízletes kenyeret, ro­pogós péksüteményt akar­nak vásárolni, ami nem min­dig sikerül. Miben látja en­nek okát? - Az elárusítóhelyek eddig egy megrendelésen kérték a napi szükséglet szállítását, amit mi minden reggel a korai órákban teljesítettünk. Viszont nem vásárol mindenki csak reggel, aki tehát munka után, a délutáni órákban ment az üz­letbe, nem kapott — elvétve még ma sem kap " friss és kifogástalan árut. A fogyasz­tók érdekében egyezséget kö­töttünk az üzletekkel, mely szerint termékeink egy részét a reggeli órákban, majd dél­előtt 10 óra körül és a délutá­ni órákban szállítjuk, mindig friss állapotban ... Ezenkívül a košicei piac mellett, a Dimit­rov téren saját, ún. bemutató-, minta-elárusítóhelyet létesí­tünk, ahol egész nap vásárol­hatók termékeink. Ezzel is fo­gyasztóink igényeinek kielégí­tését akarjuk szolgálni... -ik) RABINDRANATH TAGORE: VERS a „Szüret" című kötetből Karom ölelte, pillantásom csókolta a világot, s szívem redőibe zártam., Gondolataim elárasztották a nappalokat és az éjszakákat, míg eggyé váltunk. Szeretem az életet, akár a napfényt, mely összeszövődött vele. Ha a válás olyan teljes, mint a szeretet, akkor értelme van a születésnek meg a halálnak. Az elmúlás nem lehet a szeretet árulója, mert akkor ennek férge szétrágna mindent és kihunynának a zsugorodó csillagok. Soldog Balázs fordítása • 25 évvel ezelfitt halt meg a Nobel-díjas Indiai költő, a nagy humanista és békeharcos. A kiáradt Duna tavaly sok helyütt nagyon megrongálta a dél-szlovákiai közutakat. A duna- ;zS szerdahelyi járásban különösen a Kulcsod környéki útszakasz szorul javításra. E munkát a bratislavai Doprastav dolgozói végzik. (ČTK -— Dubovský felv.) =3

Next

/
Oldalképek
Tartalom