Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-30 / 239. szám, kedd

Provokáció Pekingben Ott hagyták o revansisto szónokokot Egyre kopik a „hazára való jog" követelés színe Sj

ff

l'M

MW -V, Nyugat-Berlin (CTK) — A „liaza napja" alkalmából minden évben hagyományosan megrendezett revansísta tömeggyűlés, melyre vasárnap került sor a nyugat-berlini Deutchland Halléban és mely az elkövetkezendő 14 nap alatt az NSZK többi városaiban is várható hasonló akciósorozat nyitánya volt, nem úgy folyt le, mint ahogyan azt az áttelepültek revansista szövetségének vezetői elképzelték. A szudéta revansisták vasárnapi nyugat-berlini találkozóján Wenzel Jaksch szociáldemokrata képviselő, az áttelepültek revansista szövetségének elnöke mondott beszédet. Újra hangsúlyozta, hogy a szudétanémetek igényt tartanak az 1937-es német határok felújítására, s felhívta a szövetségi kormányt, hogy ne legyen engedékeny a csehszlovák kormánynak ama követelésével szemben, mely szerint az 1938as müncheni egyezményt kezdettől fogva érvénytelenné kell nyilvánítani. Wenzel Jaksch azzal érvelt, hogy ez egyezmény megkötéséért a francia és az angol kormány együttesen felel, mivel ők engedték meg Hitlernek, hogy elfoglalja Csehszlovákia határ menti területét. A szudétanémetek állítólag visszautasítják azt, hogy „hazájukra való jogukkal fizessenek" az európai nagyhatalmak hibáiért. Jaksch továbbá követelte, hogy Bonnak e kérdésről a csehszlovúk kormánnyal való esetleges tárgyalásain vegyenek részt a kitelepített szudétanémetek képviselői is. Erich Mende bonni alkancellár beszédében kijelentette, hogy „a szövetségi kormány üdvözli a kitelepítettek aktivitását" és biztosította az összes revansista szervezeleknek a találkozón részt vstt képviselőit arról, hogy „a szövetségi kormány álláspontján semmit nem változtatott s nem is szándékszik változtatni". Mende elítélte az Odera—Neisse határ elismerését, mivel azáltal „gyengült Németorsz ig pozíciója", és követelte az 1937-es német határok visszaállítását. Willy Brandt nyugat-berlini polgármester „a hazára való jog" mellett foglalt állást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a történelem kerekét nem lehet visszaforgatni". Teljes gőzzel hajt a bonni politikai gépezet A távirati irodák tegnap szinte ontották a Bonnból érkezett híreket. A részletes jelentések többségben arról a politikai zűrzavarról számoltak be, amely napjainkban teljesen rányomja bélyegét a Szövetségi Köztársaság vezető köreire. A von Hassel hadügyminiszter által összehívott Bundeswehr-értekezlettől Barzel szovjetellenes kirohanásán át Erhard kancellár külföldi látogatásáig, s annak várható politikai fejleményéig vezet a sorrend. Iránban júl beválnak a csehszlovák gyártmányok. A csehszlovák cukorgyárak, hidak, silók, téglagyárak, nem különben a motorkerékpárok és gépkocsik Jelentffsen hozzájárulnak a két ország közötti jó kereskedelmi kapcsolatok fe)lesztésébez. Képünkön Bretislav Válek, csehszlovák szakember, aki Iránban gondozza a hazánkból szállított gépeket. (ČTK — Knlžek felvétele) Barzel az NSZK atomfelfegyverzése mellett Bonn (CTK) — A Rundschau am Sonntag című lapnak adott interjújában Barzel, a kormánypárti CDU/CSU parlamenti csoportjának elnöke többek között kijelentette, „nincs rá ok, hogy a Szövetségi Köztársaság olyan nyilatkozatot tegyen, mely szerint lemond az atomfegyverekről". A továbbiakban kijelentette: a szövetségi parlament valamennyi képviselőjének harcolnia kell azért, hogy senki se rágalmazza a Bundeswehrt. A Szovjetuniót „potenciális ellenségnek" nevezte. Barzel szavai szerint Erhard kancellár »zeptember végi washingtoni látogatása alkalmával tárgyalni fog a Bundeswehr „felfegyverzésének módjáról" is. Szavai szerint az európai biztonság az Egyesült Államok és a többi szövetséges nagyhatalom csapatainak Nyugat-Európában való Jelenlététől függ. Barzel végül visszautasította a Varsói Szerződés tagállamai bukaresti csúcsértekezletének az európai biztonsúg rendezésére tett javaslatát. A tábornokok a Bundeswehr reformját sürgetik Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter tegnap értekezletre hívta össze a Bundeswehr vezetőit, tábornokait, hogy megmagyarázza az utóbbi napok fejleményeit és a nyugatnémet hadsereg vezető tisztségeiben beállt változásokat. Mint a Welt című lap tegnapi száma írja, a Bundeswehr vezetőségében beállt változások után Bonnban napirenden van a tábornokok követelése a nyugatnémet hadsereg és a hadügyminisztérium vezetésének megreformálására. A lap munkatársának a vezető nyugatnémet katonai személyiségekkel való beszélgetéséből kitűnik, von Hassel hadügyminiszternek számos javaslatot kívánnak előterjeszteni. ERHARD MEGKEZDTE OSLÓI TÁRGYALÁSAIT Osló (CTKJ — Ludwig Erhard nyugatnémet kancellár tegnap délelőtt Oslóban találkozott Per Borten norvég miniszterelnökkel, akivel a NATO-ban Franciaország kiválása után előállt helyzetről és a nyugateurópai integrálódás problémáiról tárgyalt. Jól értesült körök szerint Borten rámutatott azokra a növekvő nehézségekre, amelyekbe a norvég termékeknek NyugatNémetországba és a Közös Piac többi tagállamaiba való kivitele ütközik. Nyugat-Németország ugyanis Nagy-Britannia és Svédország után a legnagyobb kereskedelmi partnere Norvégiának. Erhardot négynapos norvégiai hivatalos látogatására Schröder külügyminiszter ls elkísérte. SCHMUECKER ROMÁNIÁBA KÉSZÜL Kurt Schmuecker nyugatnémet gazdaságügyi miniszter e héten megteszi közelgő romániai látogatásának utolsó előkészületeit. Vasárnap Bukarestbe indul, hogy tárgyalásokat folytasson a két ország közti kereskedelmi egyezmény megkötésének lehetőségeiről. A nyugatnémet miniszter négy napig tartózkodik a román fővárosban és tárgyalásokat folytat a Román Szocialista Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság közti diplomáciai kapcsolatok felvételének lehetőségeiről is. (CTKJ De Gaulle befejezte etiópiai látogatását A francia közvélemény az elnök körútjáról Addisz Abeba (CTKJ — De Gaulle tegnap befejezte látogatását Etiópiában. Délelőtt ellátogatott az Addisz Abeba-f francia gimnáziumba, majd a francia nagykövetségen találkozott az Etiópiában élő franciákkal. Látogatása befejezése előtt egyórás beszélgetést folytatott Hailé Szelasszié császárral, majd visszautazott Djiboutiba, ahonnan ma reggel folytatta útját Kambodzsába. A francia közvélemény még mindig nem tért magához abból a meglepetésből, melyet a djibouti véres események idéztek elő. A közlemény ezért vegyes érzelmekkel tekintett De Gaulle újabb djibouti látogatása elé. Az eiópiai látogatással kapcsolatban a francia sajtó úgy véli, hogy De Gaulle látogatását elsősorban arra használta fel, hogy utaljon azokra a problémákra, melyekkel Kambodzsában akar foglalkozni. Kiemelik Hailé Szelasszié kijelentését, hogy a vietnami problémát csak kollektíván lehet megoldani, valamint De Gaulle álláspontját, hogy a békeszerető országoknak tekintettel a világháborús veszélyre meg kell határozniuk közös álláspontjukat. Az ellenzéki Combat úgy vélekedik, hogy a djibouti incidensek csökkentik De Gaulle kambodzsai látogatásának jelentőségét. Peking (CTK) — A pekingi szovjet nagykövetség előtt tegnap reggel hatalmas tüntetés volt az alkalomból, hogy az utcát hivatalosan a „Revizionizmus elleni harc" utcájának nevezték el. Négy pekingi iskola „vörös gárdistái" szervezték a nagygyűlést, melyre a külföldi újságírókat is meghívták, hogy — amint a szervező bizottság szóvivője mondotta — az egész világ megtudja, a vörös gárdák a végső győzelemig folytatják harcukat az SZKP vezetői által vezetett mai revizionizmus ellen. A szónoki emelvényen váltakozó vörös gárdisták valamennyien élesen támadták a szovjet vezetőket „a forradalmi elvek elárulásáért". Az öszszegyűltek lelkesen üdvözölték az Eeri i Populit albán lap pekingi tudósítóját, aki szintén szovjetellenes beszédet mondott. A szovjet nagykövetség környékén valamennyi utcát lezárták Az egyetlen engedélyezett út gyakorlatilag járhatatlan. Az épület fő bejárata előtt Marx, Engels, Lenin, Sztálin és MaoCe-tung hatalmas arcképei állnak A nagygyűlésen csak a j6 forradalmárok, a proletár családok és a szegény földművesek vehettek részt. Valamenynyien Mao Ce-tung műveit szorongatták kezükben és a szovjet revizionizmust elítélő jelszavakat kiabáltak. A nagygyűlés befejezése után a több ezer résztvevő a nagykövetség elé vonult. Dobszó mellett a fejük fölött Mao Ce-tung műveit lobogtatva a maocetungizmust éltették. Közvetlen provokációra a szovjet nagykövetség ellen nem került sor. A vörös gárdák folytatják tevékenységüket Pekingben. Leleplezik a volt földbirtokosokat, kapitalistákat és ellenforradalmárokat, elhurcolják őket a városból. A sajtóban ugyan akkor feltűntek olyan cikkek, melyek azt követelik, hogy a gárdisták tartsák be a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának határozatát a kulturális forradalomról, mely elveti az erőszak alkalmazását. Csou En-laj vasárnap megnyitott egy nemzetközi asztalitenisz versenyt a pekingi sportcsarnokban. A csarnokot hatalmas fénykép díszíti, melyen Mao Ce-tung pingpongozik. Az Üj Kína hírügynökség szerint ez a felvétel valamennyi külföldi résztvevőből nagy csodálatot váltott kl. A tegnapi Renmin Ribao azt írja, hogy a nagy kulturális forradalom politikai és gazdasági forradalommá változott. zetközi kapcsolataik lettek volna, — akár a munkásmozgalom keretén belül. Egy másik tény is azt bizonyltja, hogy a lényegében a kínai kommunizmus „felső" konfliktusáról van szó. Először is azok a személyek, akiket most annyira támadnak, nein is olyan régen, éveken át a legtekintélyesebb vezetők és Mao Ce-tung közvetlen munkatársai voltak. Másodszor cikkeik, amelyeket ma oly szenvedélyesen elítélnek, az elmúlt években a legtekintélyesebb hivatalos kínai sajtóban jelentek meg, s egy esetben nyilvános dicséretet kaptak. Mivel a kínai magyarázat, amely szerint csak most állapították meg, hogy ezeknek az írásoknak tartalma „megmérgezi az emberek gondolkodását" és elfogadhatatlan, általában arra a következtetésre jutottunk, hogy az űn. kulturális forradalom és a belőle szervesen következő támadások a kínai politikában bekövetkezett „fordulat", azaz újabb fontos döntések következményei. Az utóbbi időben nagy port vertek fel két újságíró — az amerikai Edgár Snow és a francia Róbert Gouillain cikkei. Mindketten jól ismerik a kínai viszonyokat, s bizonyítékok alapján kijelentették, hogy a kulturális forradalom" valószínűleg az ázsiai és a világhelyzet új elemzésének az eredménye. Ennek az elemzésnek az alapján a kínai kommunisták a fokozódó amerikai konfliktus láttán arra a következtetésre jutottak, hogy elkerülhetetlen a távol keleti viszály olyan fo. kú terjedése, mely egész Kínát is eléri. Ebből következik az a törekvés, hogy a kínai tömegek élet- és gondolkodásmódját „Mao Ce-tung eszméiként" feltüntetett egyszerű és egyöntetű politikai nézetek egész sorára korlátozzák, noha ezeket aligha lehet azonosítani Mao Ce-. tungnak bonyolult fejlődést átélt filozófiájával, legfeljebb a különböző időszakokban elhangzott egyes kijelentéseivel, amelyeket a legutóbbi határozat értelmében tízmillió'példányszámban megjelenő „kézikönyvekben" és „válogatott írásokban" foglalnak össze. Ez a törekvés állítólag megkövetelte, hogy könyörtelenül hadat üzenjenek minden más nézetnek és csírájában elfojtsanak minden kétkedést. Nem tudjuk, igazuk van-e Guillainnek és Snownak, vagy tévednek. Tudjuk, — mert elsők voltunk, akik ezt mondták és mindig is állították — hogy az amerikaiak vietnami agresszív háborúja óriási méreteket ölthet, s nemcsak Kínát, hanem az egész világot is örvénybe sodorhatja. Ez a veszély állandóan fokozódott az utóbbi években, különösen azóta, amióta Johnson elrendelte Észak-Vietnam bombázását. Ma rendkívül nagy a veszély. De Gaulle és V Thant, — aki nemrégen beható eszmecserét folytatott a szovjet vezetőkkel — ma nyíltan ugyanazt mondja, amit mi többször kijelentettünk. A fellegekben járnánk, ha úgy beszélnénk a kínai eseményekről, hogy nem vennénk tekintetbe a Kína kapuit zörgető, egyre dühöngőbb háborút, amely azzal a veszéllyel fenyegeti, hogy minden pillanatban olyan konfliktusba sodorhatja, amelynek arányát, időtartamát és lefolyását a világon senki sem láthatja előre. Noha bíráltuk — mégpedig gyakran — a kínaiak álláspontját, mindig szem előtt tartottuk a nemzetközi helyzetet, amelyben a kínaiak kénytelenek voltak cselekedni. Éppen ezért helyesnek tartjuk azt a nézetet, hogy nincs joga elítélni a kínai álláspontokat annak, aki nem szállt egyöntetűen síkra a Vietnamban folyó barbár, kegyetlen háború ellen. Ezt nemcsak a hazai jobboldali sajtó címére mondjuk, amelynek közönséges antikommunizmusa mindig ellentétben állt a valósággal, de ettől sohasem fájt a feje, hanem az Avanti szocialistáinak és olyan újságírónak is szánjuk, mint Ronchey, akit másrészt nagyra becsülünk. Szemtől szembe az eseményekkel nem lehet félmondatokban beszélni. Az Avantinál dolgozó elvtársak rádöbbenhetnek, az indokínai háború nem hidegháború, forró háború ez, amelynek heve fokról fokra erősödik. A most folyó gaztett láttán egyetlen becsületes ember sem kereshet kibúvót, mint ahogy a hitleri gaztettek idején sem tehették. Csak azután lehet valakinek erkölcsi joga a kínai politikáról vitázni. A kínaiak álláspontja leginkább amiatt aggaszt bennünket, hogy gyengíti az amerikai agresszió ellen vívott harcot. A háború további kiterjedése sorsdöntő veszélyességének tudatában mivel igazolható, hoj»y a kínaiak elutasítják a szocialista országok Vietnamot támogató egységfrontjának létrehozására tett javaslatokat, amelyeket nemcsak a szovjet vezetők, hanem nem ts olyan régen a román elvtársak és maguk a vietnami harcosok is előterjesztettek? Még a legnehezebb megpróbáltatásokhoz hozzászokott olyan nagy nemzet, mint a kínai nép számára sem lehet jó stratégia az, ha szétforgácsolt erőkkel védekezik a támadó ellenséggel szemben. Tegyük hozzá, hogy ebben a kérdésben szerintünk a szocialista országok egysége olyan feltétel, amely gátat vethet a háború kiterjesztésére irányuló lázas amerikai igyekezetnek. Kína és a többi szocialista ország közti szakadás volt az egyik tényező, amely a washingtoni urakat a konfliktus további fokozására késztette. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának legutóbbi pekingi ülésén is kidomborodott, hogy komoly ellentmondás van a kínai politikában: egyrészt elismerik, hogy széles egységfrontot kell kialakítani az amerikai agresszió ellen, másrészt fokozatosan távolodnak azoktól az erőktől, amelyek bekapcsolódtak az Egyesült Államok és a háborúja elleni harcba. Nemcsak egyes kínai szempontok bírálatát, hanem azt is oknak tartják a radikális, teljes szakításra, ha valaki nem hajlandó határozottan Peking tézisei mellett állást foglalni. Valóban nem látjuk, hogyan segíthetné a kínai álláspont az amerikai agresszió elleni harcot. Mindeddig nem tudjuk, vajon elhangzottak-e ezek a kételyek ilyen vagy olyan formában a volt kínai vezetők részéről, akiket élés támadás ért. Lehet, hogy igen. Ugyancsak a kétkedés sugallta és sugallja nekünk azt a nézetet, hogy az a módszer, amelyet a kínaiak a nézeteltérések megnyilvánulásainak felszámolására választottak, egyáltalán nem növelheti a kínai ellenállás erejét az agreszszorokkal szemben. Nem igaz, hogy a szemünk előtt alkalmazott módszerekkel elért gondolategység erőt ad. Inkább attól tarthatunk, hogy az ilyen módszerek súlyos szakadásokat idéznek elő magában a Kínai Kommunista Pártban, tehát abban az erőben, amely forradalmi úton vezette Kínát. /Giuseppe Boffa cikke az Unitábanf