Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-24 / 233. szám, szerda

Elektronika az orvostudományban Látog A tanyát a falu közelében leltük meg; gödrös dűlőúton, erdő mellett jöttünk Idáig a barátommal. A tanyaház dombon áll, körülötte ólak, kazlak és szalmafedeles szín, amelynek góréból van a fala. Az udvaron — egymással versengve — vagy öt fekete komondor ugat. Inas férfi jön le a lépcsőn, hogy hátrább kergesse a mérges ebeket. Itt él évtizedek óta Szelecz István, az ajnácskői öreg juhász. A sovány férfi az ő fia, itt lakik családjával a szülői házban. A konyhaasztalon étel és ital, és a széken itt ül az öreg Szelecz. Pozsgás arcú ember, jóltáplált és jóvérű, csak a lába gyönge, alig bír járni. Valamennyien az asztal köré telepszünk, a nyitott ajtón át látni a kezdetleges szint és a lihegő nagy kutyákat. Távolabb, valahol a karámban bárányok bégetnek. Bibliai a hangulat. És az öreg juhász mesélni kezd. Apja bacsó volt, ő maga 1915 októberében került az itteni uradalomba bojtárnak, ötszáz juhot őrzött, fél fizetésért. A legelők a hajdani tűzhányó, a Ragács tövében terültek el. Egy évvel később új gazdatiszt került a birtokra, s megkérdezte a t ifjú bojtártól, mennyit keres. — Fél kommenciót kapok, intéző úr, — válaszolta. — Nem is maradok Itt, elmegyek másJiová. A gazdatiszt kijárta, hogy megkapja a kijáró nyolc mázsa gabonát és a juhtartás jogát. Később mégis átköltözött Almágyba, a Vadókás-pusztára. 1919-ben bajba kerültek az almágyi juhászok, mert átadták a juhokat a vörös hadseregnek. El kellett menniük más vidékre, így vetette a sors Szelecz Istvánt Brízófala-pusztára. A tanácshatalom kikiáltása után önként beállt katonának, egy páncélvonaton teljesített szolgálatot. A tanácshatalom összeomlása után Szelecz István visszament Brízófalára, és újra kézbe vette az ólmosbotot. 1920-ban Serkére mentek gazdálkodni, feles birtokba. Két évre rá — ekkor már nős volt — behívták katonának a csehszlovák hadseregbe. Leszerelése után Darnyára került a családjával; Kenyeretlen-pusztán vette át a nyájat, s amolyan bacsóféle lett. jöttek egymás után a gyerekek. 1928 ban került vissza Ajnácskőre, ahonnan egykor kamaszfejjel elindult. Azóta itt él, itt nevelte fel a gyerekeit. 1957-ben megalakult az EFSZ, s mint szövetkezeti tagot a juhállomány gondozásával bízták meg. Húsz anyajuhot adott be a közösbe, 220 állattal kezdték el a munkát. Az ő hozzáértésének köszönhető, hogy a gyapjú rögtön az első esztendőben jelentős bevételt biztosított a szöat ás vetkezetnek. Számadóként irányította a juhászatot. Aztán súlyos szerencsétlenség érte, leesett a hodály padlásáról. A lába azóta rossz, rokkantnak nyilvánították. A 64 éves férfi — bár egyébként erős, mint a vas — nem tud dolgozni. A rokkant juhász az ifjúságára emlékezik vissza. Egy almágyi juhászlakodalomra, amelyen vőfélyként volt jelen, rokonokkal, juhásztársakkal. Szólt a zene, az esketés már megtörtént, elhozták a menyasszonyt, s a vacsora is lezajlott. Ö, mint vőfély, több legénnyel együtt a felszolgálást végezte. Vacsora után táncra perdült a lakodalmas nép. A férfiak bőujjú ingben, lobogó gatyában ropták a szilaj juhásztáncot. Aztán hirtelen, minden ok nélkül verekedés támadt. Recsegtek a székek, röpültek az üvegszilánkok. Kiderült, hogy valaki nadragulyagyökeret tett az ételbe, amitől a birka is megkergül. Aki az első fogásból nem evett, az nem „bolondult meg", s nem vett részt a verekedésben. Amikor még egészen fiatal fiú volt, sok bosszúságot okozott az apjának azzal, hogy nem akart kezet csókolni a földesúri család tagjainak. Egyszer el is akarták bocsátani őket emiatt, de az úr veje, látva, milyen jó juhászok a Szeleezek, elintézte, hogy maradhassanak. Mikor azonban — valamilyen sérelem miatt — felgyújtották a földesúr szalmáját, mégis útilaput kötöttek a talpukra. Gyerekkorában a betyárokat is látta, akik gyakran bejártak a Jeszte és Péterfala között a Csárdapusztára. Némelyikük katonaszökevény volt: nem akarták Ferenc Jóska mundérját viselni, inkább erdei életre adták a fejüket. Volt ott a közelben egy temető, ahol az eke téglákat fordított ki a földből, és a sírok közelében sok elásott régi pénzt találtak. Egyszer egy fiatalasszony az erdőszélen babot szedett. A kis Szelecz-gyerek disznót őrzött a közelben. Látta, amint három betyár kijött az erdőből, s megtámadta az asszonyt. Az asszony sikoltozott, a bab kiszóródott a kosárból. A pásztorfiú kiáltozni kezdett, mire a támadók elengedték áldozatukat, és eltűntek a sűrűben. A b'tyárok olykor a juhállományt is megtizedelték. Összekötözött lábbal vitték el az állatokat, máskor meg éjszaka elhajtották a nyáj egy részét. Megesett persze, hogy a juhászkutyák elűzték a tolvajokat. Másoktól tudja Szelecz István, hogy Sobri Jóska betyárai is elkalandoztak erre a vidékre. Itt Gömörben Zsubri Jóskának hívták a híres dunántúli betyárt... Hallgatjuk a vén juhászt, aki gyerekkorában nem csókolt kezet a földbirtokosnak, s aki tizenkilencben önkéntes vöröskatona- volt. Büszkén meséli, hogy nagyvárosiak is jártak már itt nála, magnószalagra vették fel betyárnótáit, pásztordalait. Hallgatjuk a régi históriákat, és letűnt idők regényes alakjaival népesedik be a képzeletünk. Vendéglátónk fáradhatatlanul beszél, s mi jóformán észre se vettük, hogy közben odakint kibontotta galambszürke hálóját az alkony . .. VERES JÁNOS Az elektron a tudomány és a termelés többi ágaihoz hasonlóan az orvostudományban is az ismeretek kimeríthetetlen forrása lett. Régebben a tapasztatalat töltötte be a mai orvosi műszerek szerepét, ma pedig ezt a bármilyen pontos tapasztalatot is csupán „szubjektív nézetnek" minősítjük, ha nem támasztjuk alá az elektronikus berendezések és műszerek által készített számoszlopok, görbék, felvételek vagy elemzések. A Szovjetunióban nemrégiben bemutatták a legkülönfélébb diagnosztikáló berendezéseket és a betegségek orvoslására szolgáló műszereket. A magas műszaki színvonalú készülékek főleg az onkológia, az urológia stb. számára szolgálnak. A legkorszerűbb idevágó berendezések seregszemléje bebizonyított ta, hogy manapság gyakran nehéz meghatározni, hol kezdődik az orvos tehetsége, s hol végződik a készülék működése. Az A. Sz. Popov nevét viselő össz-szövetségi kutatóintézet munkatársai például olyan sztetofonográfot (a légzés és a szív hangjának és zörejeinek vizsgálatára és feljegyzésére szolgáló berendezés) szerkesztettek, amely szinte fantasztikus „hallással" rendelkezik. Nemcsak hogy felfogja a zörej legkisebb árnyalatát is, hanem olyan finoman kl is szűri őket, hogy az orvos néhány percen belül meghatározhatja a pontos diagnózist. Nem kevésbé tökéletes az éteres narkózis automatikus szabályozására szolgáló készülék. Az aneszteziológus a kapcsológomb megfordításával beállítja az „álom" mélységét, a készülék azután automatikusan működik s pontosan a páciens állapota szerint adagolja az altató gázt. Az elektron azonban már a sebészkéssel is felvette az elsőségért folyó versenyt. A Szovjetunió rádiumiparí minisztériumának hatáskörébe tartozó vállalatokban például elkészítették az „URAT" nevű készüléket, amely az epekövek gyóválasz olvasóinknak gyításánál feleslegessé teszi a sebészkést. A beavatkozást bármelyik rendelőben el lehet végezni. Az elektrohidraulikus ütközések elvén alapuló műszer három másodpercen belül lehetővé teszi az epekövek felszámolását. Az orvosi technika e családjába tartozó műszerek mai fejlődési fokát az ultrahang széles körű elterjedése jellemzi, különösen a különféle betegségek diagnosztikálásánál. Kiemelkedő újdonságot jelentenek ezen a téren azok a készülékek, amelyek ultrahang segítségével meghatározzák a csonttörések összeforradási" fokát, vagy le tudják leplezni a rosszindulatú daganatot. A készülék nemcsak pontosan megjelöli a daganat helyét, hanem mélységét is megméri. Említést érdemel az ERGA-M nevű készülék is, amely két perc alatt pontos röntgenfelvételt készít — közönséges irodai papírra. A szívbajban szenvedő pácienseknek már egész sor készülék, úgynevezett elektrokardiosztimulátor szolgál, amelyek szabályozzák a szívverés ritmusát. Az EKSZI-3 elektrokardiosztimulátor újdonsága, hogy a szívizomba bevezetett elektródokat az előző típusoktól eltérően nem huzalok kötik össze az áramforrással. A vakok számára az „ORIENTER" nevű ultrahangos visszhanglokátor szolgál, amelynek segítségével a vakok kísérő nélkül is szabadon mozoghatnak az utcán. A készülék ultrahangsugarakat bocsát ki, reagál a visszaverődésükre s ily módon tájékoztatja a világtalant. Az ezzel a készülékkel összekötött miniatűr telefon frekvenciája és hangja szerint a vak „észreveszi", ha valamilyen tárgy vagy akadály van előtte. Ez a néhány kiragadott példa is bizonyltja, milyen utakon hódít teret az elektronika az orvostudományban és a gyógyászatban, hogy védje és visszaadja az ember egészségét. (dj) Légi felvétel a piešťanyj fürdőszigetrűl. (Petráš — ČTK felvétele) A SZABADSÁG- ÉS A TÁPPÉNZIGÉNY MEGÁLLAPÍTÁSA Szabó Mária negyvenéves, 5 gyermekes komáromi olvasónk kérdi, hány hét szabadságra van igénye, ha eddig 1D ledolgozott éve van (ebbfil az utolsó munkahelyén 0), és öt gyermekéről gondoskodott azok 3 éves koráig? Továbbá kérdi: hány évet kell munkaadójának beszámítani a betegbiztosítási időbe? Mivel olvasónknak a ténylegesen ledolgozott ével alapján és továbbá azon az alapon, hogy 5 gyermekéről azok 3 éves koráig gondoskodott, még az egybeeső idők leszámítása esetében is már több mint 15 beszámítható éve van, ebben az évben négyheti szabadságra van törvényes igénye llásd a munkatőrvényköny

v 103 § 1. bek. a) pontját). A betegbiztosítás szempontjából a Tt 1965/143 sz. hirdetmény 16 §-a értelmébeíi szintén be kell számítani a gyermekekről azok hároméves koráig való gondoskodást, és így olvasónknak több mint 10 beszámítható éve van. Ennek következtében a betegállomány első három munkanapjára az átlagos tiszta munkabérének 70 százaléka, a további napokra pedig annak 90 százaléka jár mint táppénz. Dr. F. J. (10) — Voltál már bent, láttad. Elemér? — A bába mondta — örvendeztem tovább. A békülés első szavai tompán, bátortalanul hangzottak és belehulltak a csendbe. Nem akartam hinni a fülemnek. Hónapokig úgy éltünk egy fedél alatt, úgy jártunk egymás mellett az udvaron, mint három idegen a világ három messzi pontjáról. S egyszerre megszólaltak, kérdeztek és én feleltem. Még nem szólt a bába, bejöhetnek, még nem láttuk a gyereket, de a hangját már hallottuk, keservesen sírt, mintha megbánta volna, hogy a világra jött. — Hadd sírjon, erősödik legalább a tüdeje — mondta az idősebbek bölcsességével anyósom. — Baj lenne, ha nem sírna — állt pártjára apósom, s ahogy végignéztem rajtuk, úgy álltak a folyosón egymás mellett, anyósom hátrakötött kendővel, apósom fejébe nyomott kucsmával, mint a megtestesített jóság. Közelebb léptem hozzájuk, s büszkén hallgattam beszélgetésüket, hogy lassan száz éves lesz a házuk, de még nem szültek benne fiút. Apósom nem itt született, egy másik portán, az apjáén, aztán ott is egy gyerek, anyósoméknál is egy leány, azt eladták, ebben raktak fészket. Eszter az első, aki fiút hozott a világra. Fiú unokát a hatablakos házba! — Fiút adtatok nekünk, Flemér — örvendezett az anyósom és összekulcsolta az ujjait. — Nagy örömet szereztetek - ismerte el apósom. S úgy diskuráltunk a folyosón, mintha nem égett volna le a búzakazal és haragot soha nem ismertünk volna. Milyen erő lakozhat ilyen kis gyerkőcben, hogy indulattal, haraggal terhelt családok békéjét egyik napról a másikra helyreállítja? * , Nem tagadhatom, türelmetlenül vártam az ebédet, hogy az anyósom szájából újra hallhassam: — Egyél! Már az apósom megszokott szavait is nagyorr hiányoltam : — No csak, Elemér, tegyük fel a szekérre az ekét! Nyílt az ajtó és a bába intett, hogy bemehetünk. A szobában nagy rendetlenség fogadott, a széken teknő, az ágyon a feleségem, halvány az arca, virítottak rajta a szeplők, de szeméből melegség sütött rám. Nem szólt, még nehezére esett a beszéd, csak a tekintete mozdult a fiunkra, hogy kövessem én is őt, nézzek a pólyás babánkra, aki morcosan aludt, ki nem nyitotta volna a szemét. — Aranyos kisfiú. Egészen az apja. Úgye, Zsófi, teljesen Elemérre szakadt? - szólalt meg mögöttem az apósom. — Hát ami igaz, az igaz, nem tudná letagadni — jegyezte meg anyósom. Eszter mosolygott, megszorítottam a kezét. Szerettem volna meg is ölelni, meg is csókolni, de nem lehetett zavarni a nyugalmában. Megsimítottam a homlokát, az arcát és szótfogadtam a bábának, aki figyelmeztetett, hogy most már menjünk, ne lábatlankodjunk, hagyjunk békét a feleségemnek. Egymás után vonultunk ki a szobából, s tanácstalankodtunk az udvaron, senki se tudta, mihez kezdjen, mit csináljon. A föld már megszikkadt, a fal mellett, az istálló körül nem lehetett sarat látni, elérkezett megint a szántás ideje. A nap melegen sütött, gyerekkoromban ilyenkor már mezítláb szaladgáltunk a réten és a patak partján. Apósom úgy tett mintha gondolkozott volna, megsimogatta az ajkát, aztán anyósomat beküldte a konyhába, készítsen ebédet Eszternek és a bábának, nekünk meg- tegyen kenyeret, kolbászt, szalonnát és vizet a tarisznyába, szántani megyünk. — No csak, Elemér, húzzuk ki a csűrből a szekeret! — mondta mint régen. S én ugrottam, engedelmeskedtem, mint a gyerek. Későn mentünk és a szokottnál korábban érkeztünk. Mintha versenyeztünk volna, ki hajlik előbb a fiam fölé. Máskor az apósom soha nem bántotta az állatokat, most ugyancsak legyezte őket az ostorával. Nem számított a rokon, az ismerős, nem állt meg, a szekérről kiabált át: — Meleg van, jó időnk van! Az ökrök is (negérezhették, hogy valami különös dolog történt, mert nem andaloghattak hazafelé, szaporán kellett szedni a lábukat. Mások ültettek, ki krumplit, ki kukoricát, persze a legtöbben vetettek, mi meg mentünk haza. Ha híre nem röppen, hogy megszületett a fiunk, azt hihették volna, hogy bolondok vagyunk. Anyósom mintha megérezte volna, nem tartunk ki a szántásban estig, a lépcsőn vária érkezésünket, s mikor az udvarra behajtottunk, azzal fogadta az apósomat: - No, Barna, ha eddig csendes volt a ház, most már hangos! Majd meghallod mindjárt, hogy tudja mondani. - Csak mondja, ahogy a kedve tartja - ugrott le a szekérről apósom, követtem én is a példáját. Kifogtunk, bekötöttük az ökröket az istállóba, megmosakodtunk a vályúnál. Szomjas voltam, friss vizet kívántam, hát én kortyoltam is a vederből. — No gyerünk, nézzük meg az unokát — nógatott az apósom. Én nyitottam be elsőnek. Megcsókoltam a feleségemet, aztán a fiunk fölé álltam. Integettem neki a sapkámmal, meg csücsörítettem a számat, mert nyitva volt a szeme, de nem is hederített rám. Az apósomra se. Pedig ő még dúdolgatott is neki. Csak nézte kitartóan a mennyezetet. Apósom a gyerek mellé telepedett, én meq a feleségem mellé, sütött az öröm az arcunkól. Hogy rendbejött minden, elfelejtődött a cigarettám parazsa és a leégett kazal. Melegséget éreztem a szívemben, örültem, hogy apa lettem, (Folytatjuk)